Délmagyarország, 1967. június (57. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-21 / 144. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK} > Az SZKP Központi Bizottságának plénuma MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 57. évfolyam, 144. szám Ara: 50 fillér Szerda, 1967. június 21. o o Tanácskozik az ENSZ rendkívüli közgyűlése Magas szintű diplomáciai találkozók New Yorkban Kedden New Yorkban folytatta munkáját az ENSZ rendkívüli sürgős közgyűlé­se. A hétfői nap teljes vi­lágossággal kirajzolta a közgyűlésen megmutatkozó problémákat Míg Koszigin szovjet miniszterelnök be­széde egyértelműen és ha­tározottan szólt arról, hogy a világszervezetnek el kell ítélnie az agresszort és vé­get kell vetnie az agresszió folytatásának, az arab or­érkezett Nureddin Atasszi, Szíria elnöke. Tizennégy or­>~t% I t pvi Heti magát mi­rűsztei'zli.ökével, a szocia­lista országokon kívül ed­főn beterjesztett határozat­tervezetet s helyette ameri­kai tervezetet terjesztett elő. Az amerikai javaslat a Johnson által hétfőn kor­dig Afganisztán, Dánia, vonalazott öt pont alapján Olaszország és Szudán, az EAK képviseletében pedig Favzi miniszterelnök-helyet­tes van jelen. Kedd regge­lig 38 ország külügyminisz­akarja „rendezni" a közel­keleti problémákat. Egyet­len szót sem szól az agresz­szió tényéről, az agresszor elítéléséről és mindenfajta tere érkezett New Yorkba, rendezést az Izrael által kö­Az ENSZ székhelyén tar- vetelt „közvetlen tárgyalá­tózkodó magyar küldöttek szágok területe megszállásé- hétfőn este részt vettek azon nak, addig Eban izraeli kül- a találkozón, amelyet Alek­ügyminiszter és hasonló ér- szej Koszigin, a Szovjet­telemben Johnson elnök is, unió Minisztertanácsának el­eki az ülés megnyitása előtt nöke adott a szocialista or­mcnula el televíziós beszé- szágok kormányfői tisztele­sok" eredményétől függővé tenni. akar dét, zavr—,s rendezési ter­vekkel áiit elő. Az ENSZ székhelyér tére. Kedden a magyar kül­döttség részt vett a közgyű­lés munkájában. Fock Jenő Amerikai öt pont Az öt pont, amelynek el­ismerését az amerikai ja­vaslat sürgeti, a következő: a körzet minden népének joga van az önálló életre. Meg kell oldani a menekül­tek problémáját Biztosítani kell a „szabad hajózás" jo­tásához. Izrael ezen felül gát. Korlátozni kell a Kö­zel-Keleten a fegyverkezési ként igen sok magas rangú előreláthatólag csütörtökön állami vezető van jelen. Meg- mond beszédet az ülésen. U Thant felszólalása Kedden a közgyűlésen a kefenntartó erők Izraeli te­napirend előtt Vv Thant szó- rületen történő állomásozta­lalt fel. A világszervezet fő­titkára kijelentette: öt és több ízben követett el pro­féiéves főtitkári működése vokációkat a határ mentén, versenyt biztosítani kell alatt első ízben kommentál „Az EAK sohasem járult min(Jen 'ország függetlensé­gét és területi integritását Az ötpontos javaslat nem mer nyíltan állást foglalni a területhódítások mellett. Koszigin szovjet minisz­terelnök Goldberg beszéde alatt nem tartózkodott az ülésteremben. A következő felszólaló Podgornij Kairóba utazott Moszkvában hivatalos közleményt adtak ki arról, hogy Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsa Elnökségének elnö­ke, Nastszer elnöknek és az EAK kormányának meghí­vására kedden Kairóba uta­zott. A repülőtéren Leonyid Brezsnyev, valamint az SZKP és a szovjet kormány más vezetői búcsúztatták Podgornijt Tito jugoszláv köztársasá­gi elnök meghívására Pod­gornij — úton az EAK felé — kedden este Brioniba ér­kezett. Moszkvában kedden az alábbi tájékoztató közleményt adták ki: 1967. június 20-án megnyílt az SZKP Központi Bi­zottságának plénuma A plénum napirendje a következő: A Szovjetunió politikája Izrael közel-keleti agresa­sziójával kapcsolatban. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfor­dulójának tézisei. Az első napirendi ponttal kapcsolatban a plénum meghallgatta Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának beszámolóját, „A Szovjetunió po­litikája Izrael közel-keleti agressziójával kapcsolatban'' címmel. A vitában a következő elvtársak szólaltak fel: Pjotf Seleszt, az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottsá­gának első titkára, Dinmuhamed Kunajev, a Kazah Kom­munista Párt Központi B'zottságának első titkára, Vik­tor Grisin, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsá­nak elnöke, Nyikolaj Jegoricsev, az SZKP moszkvai vá­rosi bizottságának e'ső titkára, Vlagyimir Holjavkov, a doneci területen levő makajevkai „Kirov" kohászati üzem olvasztára, Vaszilij Tolsztyikov, az SZKP leningrádi te­rületi bizottságának első titkára, Msztyiszlav Keldis, a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke. A plénum folytatja munkáját. Az EAK űj kormánya megtartotta első ülését Az Egyesült Arab Köztár­saság új kormánya a kairói Kubbeh palotában Nasszér elnök kezébe kedd délelőtt letette az esküt, majd nyom­ban megtartotta az első minisztertanácsot. Az ülés után Mohamed Fajek tájékoztatásügyi mi­niszter kijelentette, az új kormány felülvizsgálja az ország katonai, politikai és gazdasági helyzetét. egy, a közgyűlésen elhang- hozzá szuverenitása meg­rótt felszólalást. Azért kény- csorbításához, s ezt az iz­szerült erre, mert az izraeli raeli külügyminiszter úrnak külügyminiszter nem a va- tudnia kell" — mondotta U lóságnak megfelelően állí- Thant, aki közölte, hogy két totta be hétfői beszédében az ENSZ-erők visszavonásá­ról hozott döntést. U Thant szavonásának rámutatott, korábban Eban ről. elismerte a főtitkár lépésé­napon belül részletes jelen­tést ad ki a csapatok visz­körülményei­U Thant után Goldberg nek jogosultságát Köztudo- amerikai delegátus mondott mású az a tény is, ho© Iz- beszédet. Goldberg elutasí­rael nem járult hozzá a bé- totta a Szovjetunió által hét- (Folytatás a 2. oldalon) Tiltakozás az agresszió ellesi Forró hangulatú békegjűléa Szegeden Á szegedi kisipari szövet­kezetek dolgozói, kisiparo­sok és kiskereskedők zsúfo­lásig megtöltötték tegnap es­te a Juhász Gyula Művelő­dési Otthon nagytermét, s vettek részt a vietnami szo­lidaritási békegyűlésen, ame­lyet a Hazafias Népfront Csongrád megyei elnöksége, a KISZÖV és a KIOSZ ve­zetősége rendezett. A béke­gyűlésen részt vett Nguyen Xuan Nhung, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti na©követségének képviselője is. Lacsán Mihályné ország­gyűlési képviselő, a Haza­fias Népfront városi bizott­sága elnökhelyettesének megnyitó szavai után Vár­konyi Tibor, a Magyar Nem­zet munkatársa, aki nemrég tért vissza több hónapos út­járól a Vietnami Demok­ratikus Köztársaságból, tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást. Elemezte a közel-keleti eseményeket, az izraeli agressziót, ame­lyekkel napjainkban az ENSZ rendkívüli közgyűlé­se is foglalkozik. A továb­biakban szólt vietnami él­ményeiről, s hangoztatta, hogy a VDK-ban maga is átélt több amerikai bomba­támadást, melyek célpontjai kifejezetten a békés lakos­ság otthonai, kórházak, is­kolák, falvak, vízi erőmű­vek, szántóföldön dolgozó munkások voltak. A békegyűlés résztvevői nagy tapssal üdvözölték Nguyen Xuan Nhung fel­szólalását, aki hangoztatta, bo© a vietnami nép min­den területen hősiesen el­lenáll s visszaveri a beto­lakodó támadását. Kiemel­te, tudják, hogy harcukban nincsenek e©edül, velük vannak a szocialista orszá­gok népei, s minden eszköz­zel támogatják őket. Hang­súlyozta, ho© ez a harc csak a vietnami nép ©ő­zelmével fejeződhet be. A forró hangulatú bé­kegyúlés befejeztével a résztvevők táviratban fejez­ték ki tiltakozásukat a viet­nami nép elleni amerikai agresszió miatt. A távirat szövegét az Országos Béke­tanácsnak küldték, hogy az továbbítsa az USA buda­pesti nagykövetségének. Tervek a megye építőiparának továbbfejlesztésére Csongrád megye építőipa- az évben meg kell kezdeni, dolgozni olyan tervjavasla­rának kapacitása — állapi- ho© a tervezett időre már tot, amely esetleg több al­totta meg tegnapi ülésén a termelni tudjon. ternatívában is feltárja azo­Csongrád megyei tanács vég- Az építőipar további fejlő- kat a lehetőségeket, illetve rehajtó bizottsága — 1960- dését segítik elő a vb-ülésen feltételeket, amelyek alapján tói 1966-ig 91,9 százalékkal hozott határozati javaslatok, életre hívható Csongrád me­növekedett, szemben az or- A vb megkeresi az Építés- gyében az önálló mélyépítő­szágös 35 százalékkal. Ezen ügyi és Városfejlesztési Mi- ipari vállalat. Az építőipari belül a termelékenység nö- nisztériumot, hogy a harma- tevékenységet folytató kis­velésével 54,6 százalékban, dik ötéves terv hátralevő ipari szövetkezeti hálózatot létszámgyarapodással pedig éveiben az ÉVM Csongrád pedig olyan ütemben és te­45,4 százalékkal növekedett negyei Állami Építőipari rületileg úgy kell fejleszteni* a termelés. A minisztériumi Vállalatnál az országos 24,28 ho© azok és tanácsi építővállalatokra, százalékos előirányzatnál a korszerűbb építési tcch* építőipari szövetkezetekre, nagyobb fejlesztési lehető- nológiával tsz építőipari részlegekre, a séget is ki tudják elégíteni a la* házilagos brigádokra és az biztosítson. Továbbá ki kell kosság igényeit, építő kisiparra egyaránt nagy feladatok várnak. Csongrád me©ében az ipari, a mezőgazdasági és a kommunális beruházásokon túl jelentős feladatokat ró az építőiparra a kőolaj és a földgáz feltárásával kapcso­latos beruházások me©aló­sítása is. Az olajiparnak Csongrád megyében évi 1 milliárdos beruházására számíthatunk a következő esztendőkben, s erre alaposan fel kell ké­szülnie az építőiparnak. Ép­pen ezért a Szegeden épülő házgyár építésének előmun­kálatait lehetőleg még ebben A Nagy Október tiszteletére Szocialista brigádok 659 ezer forint­értékű vállalása A Csongrád me©ei Ga­bonafelvásárló és Feldolgo­zó Vállalat szocialista bri­gádjainak vezetői közös ta­nácskozáson értékelték moz­galmuk eddigi sikereit, to­vábbá a Na© Októberi Szo­cialista Forradalom 50. év­fordulójának tiszteletére in­dított munkaverseny ered­ményeit. A tanácskozáson elhangzott beszámolókból kitűnt, hogy a megyében a vállalat azok közé a na©­üzemek közé tartozik, me­lyekben a legeredményeseb­ben fejlődött eddig a szocia­lista brigádmozgalom. Ma már a vállalat össz mun­kásállományának a 70 szá­zaléka szocialista brigádhoz tartozik. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére azt ígérték a brigádok, hogy vállalatuk számára terven felül 659 ezer forint gazdál­kodási eredményt biztosíta­nak. Például az állattenyész­tő gazdaságok számára ter­vezett 10 ezer 100 vagon táptakarmány helyett 11 ezer 200 vagon tápot állíta­nak elő. Ebben a munkában a legnagyobb feladat az or­szágoshirú Szentesi Erőta­karmánygyárra vár, ahol — bár még fiatal az üzem — a munkásállománynak mint­egy 90 százaléka tartozik szocialista brigádokba. A vállalat szocialista bri­gádvezetőinek tanácskozá­sán szó esett a közelgő ga­bonabetakarítás eredményes lebonyolításáról is. A követ­kező hetekben, hónapokban nagy mennyiségű gabonát kell majd átvenniök a me­gye tsz-eitől, állami gazda­ságaitól. Ű© tervezik, hogy a gabona jó részét közvet­lenül a kombájnok mellől szállítják el a felvásárló te­lepekre. A lisztcsomagolő szocia­lista brigádok az októberi évforduló tiszteletére azt is vállalták, hogy az idén a tavalyinál 33 vagonnal több kilós, félkilós csomagolású főzőlisztet készítenek a fo­gyasztóknak. A tanácskozáson Csörgei Sándor igazgató és Molnár József szb-elnök beszámoló­iból e©aránt kitűnt, hogy a szocialista brigádok a ver­senyben anyagilag is mesz­szemenően érdekeltek. A tanácskozáson hat küldöttet választottak a június 22-én Budapesten megnyíló szak­mai tanácskozásra, melyen valamennyi megye gabona­felvásárló és feldolgozó vál­lalatának szocialista brigád­jai képviseltetik magukat. Jó a varos tűzrendészet! helyzete A város iparának fejlődé­se — gazdasági és társadal­mi jelentősége mellett — a tűzrendészetben is alapvető változást hozott. A nyugati iparkörzetben felépült új gyárak, raktá­rak és a város belterületén levő, átalakított, moderni­zált üzemek megfelelő biz­tonságot nyújtanak a tüzek ellen. Azokban az ipari lé­tesítményekben azonban, amelyekben még aránylag régi gépekkel, avult körül­mények között dolgoznak, most is veszélyt jelent a „vörös kakas". Éppen ezért nagyon fontos, hogy az üze­mek vezetői állandó kap­csolatot tartsanak és együtt­működjenek a városi és já­rási tűzrendészet! parancs­noksággal. A tűzoltóság megállapítá­sa szerint a város termelő­szövetkezeteiben is fokoza­tos fejlődést, javulást mu­tat a tűzvédelem. A múlt évi statisztika ki­mutatja, hogy a legtöbb túz a villanyáram, a dohányzás, a sugárzó hő, a súrlódásból keletkező hő miatt és épí­tési hibákból keletkezett. A villany tavaly 24-szer oko­zott tüzet, az idén már ed­dig nyolcszor vonultak ki miatta a tűzoltók. A súrló­dásból keletkező hő legin­kább az ipari üzemekben jelent veszélyt, ahol a gé­pek elhasználódásából, a hiányos karbantartásból ered ©akorta tűz. A su­gárzó hőből származó tűz a lakóházakban fordul elő leg­inkább, mivel nem minde­nütt tartják be a tüzelőbe­rendezésekkel kapcsolatos óvó rendszabályokat. Ugyan­csak a lakóházakban szok­tak tüzet okozni az építési hibák: a kéménybe épített gerenda, a faszerkezet. A megelőző tűzrendészet fejlődésével együtt fejlődött Szeged tűzvédelme is: A túz­rendészeti parancsnokság személyi állományának szak­mai felkészültsége és tech­nikai felszerelése jónak mondható. A tűzoltóság jár­műveit is ellátták URH adó-vevő készülékekkel„ melyek a gyors hírközlést szolgálják. A legnagyobb üzemekben önkéntes tűzol­tó testületek működnek*' melyek eredményesen járul­nak hozzá a tűzbiztonság fokozásához. A túzrendésze­ti parancsnokság együtt dolgozik a városi túzrendé­szeti hatósággal, melyben részt vesznek a tanács igaz­gatási osztályainak túzren­dészeti megbízottai is. A Szeged m. j. városi ta-. nács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén értékelte a város tűzrendészetének hely­zetét és megállapította, ho© a fejlődés kielégítő, a tűzoltóság hivatása magasla­tán áll. A tűzesetek meg­előzésére a továbbiakban is meg kell tenni a szüksé­ges erőfeszítéseket

Next

/
Oldalképek
Tartalom