Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-01 / 31. szám

6 BÉKÉS L909. augusztus 1. Gyilkos cséplőgép. Szeghalmon egy magánjáró cséplőgép az országúton egy, 13 éves kis fiút el ütött, akinek kilétét ez ideig még megállópitani nem tudták. A fiú súlyos sérüléseket szenvedett. Halálozások. Egy tekintélyes és közszeretet­ben álló családot borított gyászba a héten a kér­lelhetetlen halál. Özvegy Kardos Fereccnó szeg­halmi birtokosnő egyik jogász fia, Kardos Gyula, hosszas és súlyos betegség után, vasárnap meghalt, Temetése kedden délelőtt volt óriási részvét mel­lett. Az elhunytban Kardos Ferenc, községi állat­orvos és Dr. Kardos József ügyvédjelölt testvérét, Dr. Ferency Géza országgyűlési képviselő, sógorát gyászolja. — Udvardy János, gyomai református tanító, folyó hó 21-én délben, szivszélhüdésben hir­telen meghalt. A haláleset egész Gyomán nagy részvétet keltett, mert az elhunyt tanító 40 éves áldásos működése folytán közszeretetben állott. — Temetése f. hó 23-án délelőtt folyt le óriási kö­zönség jelenlétében. Megbüntetett anyakönyvvezető. A szarvasi fő­szolgabíró Láncosy László szarvasi anyakönyvvezető- helyettes ellen több kisebb’endü fegyelmi vétséget állapított meg, melyek folytán őt elsőfokulag 40 K pénzbírsággal sújtotta. Az Ítélet jogerős. Igazán gyönyörű volt az este, de ma már bűn­hődnöm kell érte. Nem maradhatok többé a szabad levegőn, anélkül, hogy éjjel ne köhögjek; nem tudok aludui és napokon át nyomorultul érzem magam. — Ugyan, kedves Nagysád! Hát miért nem haszuál Fay-féle eredeti szódeni ásvárypasz- tillákat? Ajánlom, hogy mialatt a szabadban ül, néhányat szopogasson, azután elalvás előtt még egyet-kettőt és meg fogja látni, hogy a köhögés nem fogja többé gyötörni és kitünően fog aludni. Fay-féle eredeti Bzódeni ásvány-pasztilláit dobo- zonkint egy korona 25 fillérért minden gyógyszer- tárban, droguista- és ásványvizűzletben vásárolhat. — Magyarország és Ausztria részére főképviselet : A mosás akár a táncz, Fáradságba nem kerül, Schicht szappant ha használsz, Még szived is örül. Schicht szarvasszappana csodálatos, hathatós tisztítóerejét sajátszerü előállításának és a leg­jobb nyersanyagok leggondosabb kiválasztásának köszöni. Schicht szarvasszappana kíméli a kezeket és a fehérneműt! Megtakarít fáradságot és veszödséget kíméli ennélfogva az egészséget! Megtakarít pénzt, időt és munkát! ' Tisztasága 30.000 koronával szavatol tátik. 70939. IX/A-2. Pályázati hirdetmény. A gödöllői m. kir. állami méhészeti gazdaság­ban a folyó évben szeptember hó 15-én megkez­dődő két éves méhészmunkás tanfo­lyamra pályázat hirdettetik. Fel fog vétetni hat olyan egyén, kik 16-ik életévüket betöltötték, de 35-ik életévüket még túl nem haladták. A felvételt kérő és egy koronás bélyeggel el­látott folyamodványokat a m. kir. földmivelésügyi miniszterhez (Budapest, V. Országház-tér 11.) folyó évi augusztus hó 15 ig a következő okmányokkal felszerelve kell benyújtani: 1. Kereszt'evél (születési bizo-yitvány); 2. az elemi népiskola négy osztályának elvég­zéséről szóló bizonyítvány ; 3. hiteles bizonyitvány arról, hogy a folyamodó valamely mező-, kert-, szőlő- vagy erdőgazdaságban mint segédmunkás vagy mint egyéb alkalmazott legalább egy évet gyakorlatilag töltött és használ­hatóságának s megbízhatóságának tanujelét adta. A földmives vagy kertmunkás iskolát végzettek előny­ben részesülnek ; 4. azok, kik szülői gondozás alatt nem állanak kifogástalan magaviseletükről tanúskodó községi bizo­nyítványt, azoknak pedig, kik szülői vagy gyámi gon­dozás alatt állanak, az említett községi bizonyítvá­nyon kívül még a szülőik, esetleg gyámjuk oly bele­egyező nyilatkozatát is kell mellékelni, mely az ille­tőknek a tanfolyamra való belépést megengedi; 5. csatolandó továbbá az ép, egészséges és munkára edzett testalkatát igazoló orvosi bizonyit­vány, a himlőoltási bizonyitványnyal együtt; 6. a hadköteles sorban levők részéről szükséges annak feltüntetése, hogy a katonai szolgálat teljesí­tésének ideje, a gazdaságban töltendő két év tarta­mával nem esik össze. Előnyben részesülnek azok, kik hadkötelességüknek már eleget tettek. A tanfolyamra felveendő egyének a telepen szabadlakást és államköltségen teljes ellátást kapnak. A hallgatók betegség esetén ingyenes orvosi segély­ben és gyógyszerben részesülnek. A szükséges köny­veket, írószereket, a gyakorlati munkához megkiván- tató felszereléseket, szerszámokat és eszközöket a tanulók használatra a gazdaságban kapják. Ezeken kívül évenkint minden növendék 60 K ruhapénzben is részesül, oly módon, hogy a szük­séges ruházatnál ezen összeg erejéig a gazdaság vezetője gondoskodik. Budupest, 1909. évi julius hó 16-án. Magyar Királyi Földmivelésügyi Miniszter. Közgazdaság. Nemzetközi motoros talajverseny Mezőhegyesen. A »Békésváimegyei Gazdasági-Egy<süléi« tudatja, hogy az OHGE a földművelésügyi minisztérium támogatásával, folyó év augusztus havában nemzet­közi szántó-gépversenyt rendez Mezőhegyesen. A nyilvános bemutatás augusztus hó 20 , 21- és 22-én lesz megtartva. Tekintettel arra, bogy ezen nem­zetközi motorverseny igen tanulságosnak Ígérkezik a gazdákra nézve, a »Békésvármegyei Gazdaság- Egyesület« elhatározta, hogy ezen verseny megte­kintésére folyó év augusztus hó 22-én vasárnap, társas kirándulást szervez. Felhivatnak miudazon érdeklődő gazdatársak, akik ezen kiránduláson résztvenni óhajtanak, hogy ebbeli szándéknkat mi­hamarabb, de legkésőbb augusztus hó 15-éig, az egyesület titkári hivatalába jelentsék be. — Az in­dulás Békéscsabáról augusztus hó 22-én hajnalban, az Arad felé induló vonattal történik, vissza ped'g ugyanaz nap este. Ezen versenyen mutatja be Kőszegi az ő, kapálva szántó ekéjét is, amit a gazdatár saknak megtekintésre ajánlunk. A Békésvármegyei Gazdasági-Egyesület ehwksége. A bortermelők szervezkedése. A »Magyat Szőlősgazdák Országos Egyesülete« kezdeménye­zésére és a m. kir. földmivelési minisztérium tá­mogatása mellett megindult mozgalom folytán végre a szőlősgazdák is szervezkednek. Egyes vidékeken a bortermelők pinceszövetkezetet létesítettek és saját cégük alatt hozzák forgalomba saját termésű boraikat. A fogyasztó közönségre nagy előnyt je­lent ez a mozgalom, mert bárki minden közbeeső közvetítő közeg nélkül közvetlenül a forrásból sze­rezheti be a legjutányosabb árban borszükségletét. Elsőnek a »Czeglédi Bortermelők Első pinceszö­vetkezete« alakult meg és működését már megkez­dette. A pinceszövetkezeteket megalakulásuk után állami felügyelet alá fogják helyezni. Törvényszéki csarnok. Gálbory József eskütétele. A gyulai törvény­szék uj elnöke, Gálbory József a múlt vasárnap, julius 25-ikén délelőtt tette le hivatali esküjét a gyulai kir. törvényszék polgári tanácstermében, a kir. törvényszék teljes ülése előtt. Az ünnepély lefo­lyása a következő volt: Délelőtt 10 óra körül gyü­lekeztek a törvényszék tisztviselői a polgári tanács­teremben, hová kevéssel azután az uj elnök, Gálbory József is belépett lelkes éljenzések között. Felolvas­tatott ezután az uj elnök kinevezési okirata, mire Gálbory József a törvényszék teljes ülése előtt le­tette a törvényben előirt esküt. Ezután Bulla Antal kir. törvényszéki biró, helyettes elnök tisztviselő tár­sai nevében a következő beszédet intézte az uj elnökhöz: Nagyságos kir. törvényszéki elnök ur ! Nagyságod a gyulai kir. törvényszék elnökének neveztetett ki s miután a hivatali esküt a mai nap­pal letette, a hivatalvezetői jogoknak és hatalomnak ezzel birtokába lépett. Nem üres szólásformákkal s értéktelen frázi­sokkal kívánok élni akkor, midőn Nagyságodat arról biztosítom, hogy itteni elnökké való kineveztetóse e kir. törvényszék birói és tisztviselői karánál úgyszól­ván osztatlan örömmel és-legnagyobbfoku megnyug­vással találkozott. Amely örömünknek és megnyugvásunknak nem a jövőben vetett vakbizalomban és nem a Nagysá­god iránti bizalmunk puszta előlegezésében rejlik oka, hanem a Nagyságod múltja, egyénisége s ér­tékének felismerése és tudatában. Tudjuk azt, hogy Nagyságod a munka embere. Garancia ez arra, hogy a munkát másnál is felis­merni és értékelni tudni és akarni fogja. De tudatában vagyunk annak is, hogy Nagy­ságod egyúttal a legambiciósabb hivatalfőnök, admi­nisztrátor lesz, kinek főtörekvése a vezetése alatt levő hivatal prestigének fentartása s lehetőleg eme­lésére fog irányulni. Ugyanakkor azonban arról is meg vagyunk győződve, hogy Nagyságod céljainak elérésénél az eszközökben válogatni fog s erre nézve elsősorban is az egyéniségének és jólelkületének leg­inkább megfelelő jóakaratu buzdítást, tanácsot, útba­igazítást és diplomaticus tapintatot fogja igénybe venni. Amelyek a cél elérésének is a legbiztosabb garanciái. Ezek tudatában mi Nagyságodat a legnagyobb ragaszkodásunk és legmesszebbmenő ambíciónkról biztosítjuk, hogy nehéz feladatának megoldását meg- könnyitsük. Amidőn azonban ezt kijelentjük s fenti Ígére­tünket a Nagyságod kezeibe zálogul letesszük, ugyan­akkor szabadjon Nagyságodat bizonyos irányban fel­kérnünk s becses figyelmét a hivatalvezetők egyik sarkalatos feladatára felhívnunk. A hivatalvezetők jogainak ellenlábasa azok kö­telessége s ezek egyik legsajátosabbja az, hogy a hivatalvezető a vezetése alatt levő tisztviselők jogos igényeit és érdekeit magáévá tegye, azokat istápolja s azoknak szószólója legyen. Szószólója pedig külö- nösan akkor és azokkal szemben, kiket a sors oly magasra helyezett felettünk, hogy magas helyzetük és messzi madártávlatos lepillantásuk a dolgok va­lójába behatolni s a való helyzetet felismerni neki szinte lehetetlenné teszi. Nagy veszteséget szenvedtünk mi e tekintetben a kir. törvényszék volt elnöke s nagyrabecsült volt főnökünk eltávozásával. A veszteséget pótolni, tudjuk, hogy igen nehéz lesz, azonban a jóakaratu igyekezet s hivatalfőnöki hivatásának kellő felfogása idővel ezt is mérsékelni s talán elenyésztem is képes lesz, mire nézve Nagy­ságodnak személye s eddigi tényei nekünk kellő biztosítékot nyújtanak. Isten éltesse! Gálbory József elnök az üdvözlő beszédre a következő nagyhatású szavakban válaszolt: „Amidőn a Gondviselés különös elhatározásá­ból, a most elhangzott esküm alapján a gyulai tör­vényszék elnöki állását elfoglalom, amidőn sorsom immár másodízben fűződik a kir. törvényszékkel össze, szivem egész melegével üdvözlöm a kir. tör­vényszék tagjait! Nem ismeretlenül jövök e helyre I Közel 10 éve ugyanezen teremben birói esküm hangzott eb Guntzert W. Th. Bécs, IV./l, Grosse Neugasse 27. Évek óta bebizonyult tény, hogy a Bohn féle fedélcserép a legjobb tetőfedélanyag s ép ezért óva­kodni kell a silány áru vételétől, hanem határozot­tan a Bohn-fóle cserepet követelni. Minden szenny azonnal eltávolítható, ha a „ Szarvas“ jegyű „Schichta-szappant használjuk. Oldóképessége kitűnő és e fehérmüt tisztítja a nélkül, hogy fonálzatát megtámadná. Tisztaságáért 25000 koronával szavatolunk. Ügyeljünk a „Schicht“ nézre és e „Szarvas“ jegyre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom