Békés Megyei Hírlap, 1994. október (49. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-25 / 252. szám
1994. október 25., kedd NAGYVILÁG Mi újság Kolozsváron a Fő téren? Ásatások Kolozsvár híresen szép Fő terén—a háttérben látszik a Szent Mihály-templom Miniszteri konferencia Öngyilkos merénylő. Feltehetően öngyilkos tamil merénylő oltotta ki vasárnap éjfélkor Colombóban pokolgéppel mintegy ötven ember, köztük a Srí Lanka-i parlamenti ellenzék vezére, Gamini Disszanajake elnökjelölt életét. Az Egyesült Nemzeti Párt választási gyűlésén végrehajtott hatalmas robbantás következtében életét vesztette a párt főtitkára, Gamini Vidzsesze- kera, valamint két volt minisztere is, mintegy háromszáz résztvevő pedig sérüléseket szenvedett—jelentette a Reuter. A colombói kormány tüstént lemondta a szakadár tamil felkelőkkel hétfőre tervezett béketárgyalást, és az egész szigetre kiterjedő kijárási tilalmat rendelt el. Apácahalál. Két spanyol Agoston-rendi apácát agyonlőttek vasárnap Algírban, amint a szegények lakta Bab el-Ued negyedben lévő kápolnába igyekeztek imára. Az algériai biztonsági szolgálatok akcióba léptek, hogy kézre kerítsék gyilkosaikat. Az AFP szerint Ester Paniagua és Maria Alvarez de Martin nővér szociális tevékenységet végzett az algériai fővárosban. Javier Solana spanyol külügyminiszter megrökönyödéssel fogadta halálhírüket, erélyesen elítélte a merényletet, és felhívta az Algériában tartósan időző mintegy három&záz spanyol polgárt: hagyják el az országot, „hacsak jelenlétük nem nélkülözhetetlen”. Papandreu veszteit. Az Andreasz Papandreu görög miniszterelnök vezette Pán- hellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) elvesztette az athéni polgármester-választást. A Reuter által ismertetett előzetes eredmények szerint a konzervatív Új Demokrácia pártjának jelöltje, Dimitrisz Avramopulosz a szavazatok 55 százalékát szerezte meg a vasárnapi második választási fordulóban, míg szocialista ellenfelének, Theodorosz Pan- galosz volt Európa-miniszter- nek be kellett érnie a 45 százalékkal. A vereség jócskán megcsappantja Pangalosz esélyeit, hogy a 75 éves Papandreu örökébe lépjen a PASZOK elnöki tisztségében. (Folytatás az 1. oldalról.) A kezdeti, kis terjedelmű ásatások után nekimentek az 1943-ban létesített szükségvíztárolóknak, és most munkagépekkel, légkalapácsokkal törik fel a betont. Azzal magyarázzák, hogy az arra sétálgató román lakosok szerint a horthysták itt fegyvereket rejtettek el. — Professzor úr véleménye szerint mennyire indokolt ez az ásatás? — Kezdettől fogva hangoztatom, hogy az ásatások területén az egykori római város déli fala állt. Ezért itt olyan emlékek, mint amelyekre Fundrék számítanak, nem kerülhetnek napvilágra. Ezt a korábbi ásatások is bizonyították, hiszen a városháza udvarán vasolvasztó salakra, a Deák Ferenc utca közelében öntőműhelyre utaló leletek kerültek elő. Ez tehát a római város széle volt, nem a fóruma. — Az ásatások eredményei módosítják-e Kolozsvár történetét? — Egyáltalán nem befolyásolják. Fundrék azt szerették volna, ha a római kori leletek fölött a románság helybeli folyamatosságát bizonyító emlékek jutnak napvilágra. Azonban — mint már említettem — a római és a középkori rétegek között csak meddő rétegek voltak. — Fenyegeti-e veszély a Mátyás-szobrot és a Szent Mi- hály-templomot? — Kolozsvár polgármestere mindkettőt el akarta költöztetni, a Fő tér magyar jellegét Ismét tárgyalóasztalhoz ülnek Zágráb és a Horvátország területén létrehozott szerb állam vezetői. A csütörtökön kezdődő tárgyalásokon a Belgrád—Zágráb autópálya megnyitása, a telefonkapcsolat felújítása és a vízműhálózat helyreállítása kerül majd napirendre. Krajinai források szerint a horvát fél, amely mielőbb szeretné elérni a szerb ellenőrzés alatt lévő területek reintegrá- lását Horvátországba, a politikai kérdéseket is szóba szeretné majd hozni, ám a krajinai szerb vezetők csak a gazdasági kérdések rendezése után hajlandóak más kérdésekről is meg akarta változtatni. Ez — egyelőre — nem sikerült. Életem folyamán azonban nagyon sok szomorú tapasztalatom volt a románokkal kapcsolatban: sokat ígérnek, s általában nem szokták betartani ígéretetárgyalni. A krajinai szerb vezetők igyekeznek a lehető leg- hosszabbra nyújtani a tárgyalásokat, s csak Slobodan Milosevic szerb elnök és Peter Galbraith zágrábi amerikai nagykövet sürgetésére egyeztek bele a megbeszélések felújításába. A horvát és szerb fővárost összekötő út megnyitása után a nyugat-krajinai szerb területeket a szerb kézen lévő Pet- rinja és a horvát Sziszák érintésével kapcsolnák be a közúti forgalomba. Ez tovább növeli a boszniai szerbek elzártságát, hiszen Szerbia és a kraji- nák között eddig Bosznián keresztül lehetett leggyorsabban iket. Remélem, hogy az RMDSZ kiállása és nemzetközi kapcsolatainak fölhasználása hozzásegít ahhoz, hogy sem a szobornak, sem a templomnak nem lesz bántódása. Kutas Ferenc közlekedni. A krajinai vezetők egy része, köztük Milosevic egykori szövetségese, Milan Martié krajinai elnök, ellenzik a boszniai szerbek elszigeteltségének fokozását, míg Borislav Mikelic miniszterelnök és Milan Babic külügyminiszter támogatja a Belgrád által is szorgalmazott javaslatot. Krajinai források szerint a Zágráb képviselőivel folytatott tárgyalásokon nem várható gyors előrelépés, mivel a krajinai vezetésen belül kialakult erőviszonyok miatt egyetlen vezető sem akarja kockáztatni hatalmát határozott politikai állásfoglalásokkal. Vranitzky osztrák kancellár megnyitójával, Békési László pénzügyminiszter bevezető előadásával magyar—osztrák miniszteri konferenciát rendeztek hétfőn Bécsben. A konferencián a két ország együttműködésében közvetlenül érdekelt osztrák, magyar és nemzetközi üzletemberek, gazdaságpolitikusok első kézből szereztek felvilágosítást a magyar kormány gazdasági, ipari, pénzügyi és privatizációs politikájáról. Megnyitóbeszédében Vranitzky szólt arról, milyen nagy jelentőséget tulajdonít a kétoldalú kapcsolatok erősítésének és azok nagyobb — európai — integrációs összefüggésbe helyezésének. Mint mondotta, kétségtelen, hogy Nyugat-Eu- rópában a távolság növekedésével az érdeklődés csökken a kelet-közép-európai térség iránt, és ennek talán egyik következménye a csak szándékokat erősítgető nagy konferenciák rendezése, amelyek nem járnak együtt konkrét intézkedésekkel. Ezzel kapcsolatban méltatta a mostani, valamint a szeptember eleji bécsi infrastruktúra-tanácskozást. Megerősítette az osztrák kormány azon szándékát, hogy minden területen elősegíti részben az együttműködést, részben a szomszédos Magyarország és a térség többi országának felzárkózását, alA boszniai muzulmán hadsereg tegnap délután megkezdte csapatainak kivonását a Szarajevótól délre fekvő Igman- hegységben létrehozott demi- litarizált övezetből — jelentették szerb katonai források. A kivonás megkezdését Tim Spicer szarajevói ENSZ-szó- vivő is megerősítette. Szerb vádak szerint a fegyvermentes övezetben nem ötszáz, hanem legalább ötezer muzulmán katona tartózkodik. Az Igman- és Bjelasnica-hegyi demilitari- zált zónákba a szerb állítások szerint a Szarajevóból „kicsempészett” muzulmán fegyveresek vonultak fel, hogy meglepetésszerű támadást intézzenek a szerbek ellen. A Tanjug jelentése szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a fegyvermentes övezetben lévő katonák közül hányán hagyták el a térséget. A kormánycsapatok kivonása — állítja a Tanjug — lehetővé tekalmassá tételét az integrációra. E támogatás megnyilvánul a hitelgaranciák nyújtásában éppúgy, mint a Vranitzky nevével fémjelzett infrastruktúra-kezdeményezés következetes megvalósításával. Emellett Ausztria nemcsak az Európai Uniós csatlakozás érdekében kíván eljárni, hanem latba fogja vetni befolyását azért is, hogy Magyarország teljes jogú tag legyen az OECD-ben — mondotta a kancellár. A kétoldalú kapcsolatokat méltatva elismerte, hogy a legújabb fellendülésből Ausztriának minden bizonnyal több előnye származott, mint Magyarországnak és példaként Burgenlandot hozta fel, ahol kimutathatóan összefügg a fejlődés a magyarországi kapcsolattal. Számokat idézve kiemelte, hogy Magyarország az osztrák befektetők számára világviszonylatban a második legfontosabb célországgá vált. A tendencia folytatásának feltételei közül kiemelte a beruházásokhoz elengedhetetlen biztonság megteremtését és a korszerű infrastruktúra jelenlétét. Ez utóbbiakhoz kapcsolódik néhány már igen jól haladó beruházás. Vranitzky kiemelte, hogy a hét végén adják át a forgalomnak a Bécs—Budapest autópálya utolsó ausztriai szakaszát és szólt a vasúthálózat korszerűsítéséről és a kombiszállítás megvalósulásáról. szí, hogy meginduljanak a boszniai ENSZ-erők üzemanyagot szállító konvojai. A konvojok útját a szerbek zárták el, akik közölték, hogy addig nem engedélyezik a járműoszlopok közlekedését, amíg a muzulmán katonák az ez év februárjában fegyvermentes övezetté nyilvánított Igman- hegységben tartózkodnak. A csapatkivonás előtti hetekben a muzulmánok két ab kálómmal is heves támadást intéztek a környéken állomásozó szerb egységek ellen: október elején húsz, a hét végén pedig 11 szerb esett áldozatául a demilitarizált övezetből indított támadásnak. A szarajevói kormány képviselői korábban közölték: csak akkor vonják ki csapataikat a fegyvermentes övezetből, ha az ENSZ szavatolja a Szarajevó környéki segélyszállító útvonalak biztonságát. Felújítják a Knin és Zágráb közötti tárgyalást Megkezdődött a muzulmán kivonulás az Igman-hegységből ROMÁNIAI p A MAGYAP/S&fr írja Mű-mütty Ezt is megértük Marosvásárhelyen, ott, ahol a tavaly a rendőrség nagy dérrel-dúrral összeszedte az erkölcstelennek minősített sajtókiadványokat. Néhány napja a főtér kellős közepén Szex-shop nyílott meg. És itt nem sajtótermékeket forgalmaznak. Valamikor a helyiség illatszerbolt volt. Ebből kerítettek el spanyolfallal egy részt, az ajtón pedig ott áll, hogy 18 éven aluliaknak tilos a belépés. Bent, bár a hely kissé szűkös, a dizájn kifogástalan,minden nyugatról lekoppintott tálalásé. Hogy mi található ott, csodakrémek és kenőcsök, bódító el ix írek és permesek, csöppet sem fantáziaszegény formájú meg domborzatú szappanok, gyertyák, rúzsok társaságában, azt nehéz lenne úgy körülírnom, hogy ama bizonyos közerkölcsöt meg ne sértsem. így hát megelégszem azt mondani, hogy található ott mindenféle HIDG mentes pótalkatrész, segédeszköz vibrátoros szerelékkel meg análkül. Mindezeket egyik ismerősöm elnevezte mű- müttyöknek. Ám, legyen. Szóval vannak ilyenek már Marosvásárhelyen is és van hozzá csinos áruk is. Alig 289 ezer lejért máris kapható egy mű-mütty. Ettől függetlenül az üzletnek van forgalma, és nem is kicsi. Legalábbis ezt állítja a szupercsinos elárusítónő. Hogy mondták a franciák? „Le roi est mórt, vive le roi!” Böoözi Attila Mindennap feladhatja MPEmPK£M hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen adhatja fel a Békéscsaba, Munkácsy u. 4. szám alatti irodában 3—16 óráig, valamint a Mednyánszky u. 8. szám alatt 8—13 óráig. Tüzép-telepemre tűzifa vágására fűrészelőst keresek. Borbély László, Békés, Kossuth u. 19. Telefon: 341-739. Figyelem! Figyelem! Kombájnolt kukorica tábláról eladó. Ár: 1100 Ft/q, Kétegyháza körzetében. Telefon: (66) 380-331. Mohácsy Mátyás Kertészeti Szakközépiskola és Élelmiszeripari Szakmunkásképző Iskola (Gyula, Eötvös u. 14.) állást hirdet húsipari szakoktatói munkakörbe. Feltétel: élelmiszeripari főiskolai technológusi végzettség vagy húsipari szakmunkás végzettség öt év szakmai gyakorlattal. Érdeklődni az iskola igazgatójánál lehet. Telefon: (66) 463-726. Az oldal külpolitikai tudósításai az MTI hírei alapján készültek (fjjiútS) FIGYELEM! Megnyílt a Hajdútej Tejipari Rt. és a Sütőker Rt. lakossági DISZKONTJA Békéscsaba, Békéscsaba, Teleki u. 3. sz. Orosházi út 33. sz. TE) ÉS SÜTŐIPARI TERMÉKEK DISZKONTÁRON kaphatók. NYITVA TARTÁS: hétköznap 5.30-tól 19.00 óráig, szombaton 5.30-tól 13.00 óráig, vasárnap 7.00-től 11.00 óráig. FILLÉREKBŐL LESZ A FORINT! Cím: Békéscsaba, Kiss Ernő u. és Alsó Körös sor sarok.