Békés Megyei Hírlap, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-10 / 135. szám
1994. június 10., péntek HAZAI TÜKÖR/SOROZAT Új lehetőség: a közraktározás A házigazda: Nagyszalonta Június 12-én, vasárnap a nagyszalontai képviselő-testület meghívására Sarkad város vezetői, egyházi és kulturális képviselői Romániába utaznak. A romániai és a magyarországi szomszédvárosok évente egy alkalommal kölcsönösen felkeresik egymást és közös megbeszéléseket folytatnak az ez évi együttműködési lehetőségekről. A vasárnapi találkozót, csakúgy, mint eddig is minden alkalommal, egy ökumenikus istentisztelettel nyitják, ahol fellép a sarkadi Ady Endre Kísérleti Középiskola kamarakórusa is. Ezt követően a sarkadi önkormányzat bizottságai és a polgármesteri hivatal osztályvezetői cserélnek tapasztalatokat a nagyszalontai városi vezetés munkatársaival. Délután a sarkadi és a nagyszalontai általános iskolások vetélkednek egymással. A kérdés: ki tud többet Arany Jánosról. Este a sarkadi Grund együttes rock-koncertjével zárul a nap. Az említett programokkal párhuzamosan folynak a meccsek a sarkadi, az orosházi, a battonyai és a nagyszalontai öregfiúk futballcsapatai között. A közraktározás gyakorlati kérdéseiről tartottak a héten fórumot a megyeszékhelyen, a Szakszervezetek Házában. Az elsősorban mezőgazdasági szakembereket és termelőket érintő témát a békéscsabai BAGE Kereskedőház Rt. kezdeményezte abból az apropóból, hogy e nálunk még kevésbé ismert raktározási lehetőséget a megyében elsőként kínálja fel az érdeklődőknek. Azelsőelőadó WimmerGyu- láné, a Hungarolom Bard Kft ügyvezetője a közraktározás fogalmával, a közraktárjeggyel, mint értékpapírral és annak felElső alkalommal rendeztek megyénkben fórumot tegnap délelőtt Békéscsabán a Szakszervezetek Házában a január 1-jén életbe lépett munkavédelmi törvény és a Munkaügyi Minisztérium végrehajtási rendeleté alapján munkaadók, munkavállalók és az érdekképviseleti szervek részvételével. Vitaindító előadást dr. Kiss Viktória megyei tisztifőorvos tartott. Emlékeztetett a törvényre, amely január 1-jétől az egészséget nem veszélyeztető biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtését egyértelműen a munkáltató feladatává teszi. A biztosítás a szervezett munkavégzés biztonságos feltételeire kötelezi a munkaadót, s ez pénzzel meg nem váltható tennivaló. Az Alhasználási lehetőségeivel foglalkozott. Kiemelte a közraktárban tárolt áru biztonságát, a kényszerű piaci értékesítés elkerülését, valamint a közraktár- jegy banki „forgatásával” a kedvező új hiteligénylési lehetőséget. Ezt követően Bács Krisztina, a Földművelésügyi Minisztérium főelőadója szólt a közraktári szervezet jogi szabályozásáról. Mint mondta, a törvénytervezet szövege már elkészült és két hét múlva kerül sor a társadalmi egyeztetésekre. A kész tervet szeptemberben szeretnék a parlament elé terjeszteni. Végül Veres András, a lami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Békés Megyei Intézete, valamint a megyei munkabiztonsági főfelügyelőség szoros kapcsolatban dolgozik, hamarosan együttműködési szerződésben hangolják össze tennivalóikat. Nagy vihart kavart az egészségügyben a veszélyességi pótlékban részesülők körének és mértékének meghatározása. A főorvos asszony szerint minden egészségügyinek járna veszélyességi pótlék, a kérés indokolt, de nincs miből biztosítani a pénzt. Amennyiben a munkáltató saját költségvetésén belül kigazdálkodik ilyen célra anyagiakat, úgy azt differenciáltan eloszthatja dolgozói között. Varga István, a Békés MeBAGE Rt. ügyvezető igazgatója mutatta be a kereskedő céget, s mint a megye első közraktára, márezév őszétől fogadni kívánják a mezőgazdasági üzemeket és a magántermelőket A legkisebb raktármennyiség, a tőzsdei viszonyok miatt, 20 tonna árutömeg. Központjuk és az egyik legnagyobb raktár Békéscsabán a Kétegyházi úton található, ahol dr. Hangyási Zoltánná vezető várja az érdeklődőket. A tervek szerint gabonatárolással kezdenek, de raktározási tevékenységüket szeretnék mind szélesebb árukörre bővíteni. gyei Munkabiztonsági Felügyelőség igazgatója kiemelte a törvény legjelentősebb részleteit. Megyénkben fél év türelmi időt kaptak a munkáltatók, de hamarosan megkezdődnek a szigorú ellenőrzések a biztonságos munkafeltételek megteremtéséről. Ötvenezertől hárommillió forintig is terjedhet a büntetés, ha rendellenességet tapasztalnak. A büntetés összegét a munkavédelmi alapba csoportosítják. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a törvény lényege a megelőzés, a szabályozás, az információadás. További szabályozások várhatók a munkavédelem különböző területein, amelyeket a Munkaügyi Közlönyben olvashatnak majd munkáltatók, munkaadók és érdekképviseletek. B. Zs. Munkavédelem: letelt a türelmi idd A büntetés lehet 50 ezer, de hárommillió forint is Évzáró a tótkomlósi zeneiskolában Tótkomlóson húszéves hagyománya van a zeneoktatásnak. 1964-től 1987-ig az orosházi Liszt Ferenc Zeneiskola kihelyezett tagozataként működött, majd önállósodott. Új épületüket 1992-ben vették birtokukba a hangszereken tanuló diákok. — Ezt a tanévet 243 növendékkel kezdtük, velük 10 főfoglalkozású és 5 mellékállású pedagógus foglalkozott — mondta Krcsméri János igazgató. Immár hagyomány, hogy tanítványainkkal a zenei világnap tiszteletére hangversenyt adunk, így volt ez 1993. október elsején is. Ugyanebben a hónapban Forró Gyula tanítványa, Jakubjanszki Barbara eljutott az országos trombitaversenyre. Decemberben érkezett meg a várva várt zongora! Még ebben a hónapban — hagyományteremtő szándékkal — meghívtuk volt növendékeinket is, azokat, akik zenei pályát választottak, hogy adjanak hangversenyt. Nagyon nagy volt a sikerük! Az igazgató büszkén mesélte, hogy az országos fuvolaversenyre eljutott Pipis Henrietta, majd az Orosházán megrendezett fafúvós versenyen (Szabó Szilvia, Varga Viktor, Varga Zsuzsa, Nagy György Attila jóvoltából) szinte mindent megnyertek, amit csak lehetett. A zongoristák megyei versenyén se vallottak szégyent, itt Bocskai Márta szerezte meg a harmadik helyezést A kürtösök (Bada Natália, Doro- tovics László, Rimovszki Györgyi, Moravszki Gábor) Tótkomlóson bizonyítottak. A tegnapi tanévzáró ünnepségen egyébként az iskola legjobb növendékei álltak ki a pódiumra, hogy 27 műsorszámukkal szórakoztassák a közönséget. Csete Ilona Német olvasóterem Gyulán Ünnepi hangulatban, fuvolaszó mellett adták át tegnap a német olvasótermet a gyulai Mogyo- róssy Könyvtárban. A könyvhét zárórendezvényeként. A budapesti Goethe Intézet csaknem háromezer kötet könyvet — ennek nagy része helyben használható irodalom —, 28 féle folyóiratot, valamint 200 irodalmi és nyelvi hangkazettát bocsátott az olvasók rendelkezésére. Szeptembertől további háromszáz videokazetta segíti a nyelvet gyakorlók vagy tanulni vágyók munkáját Krasznahorkai Géza könyvtárigazgató elmondta, hogy az olvasóterem anyaga nem csak az azonosságtudat megőrzését és ápolását szolgálja, hanem megkönnyíti a friss információk áramlását a német és magyar kultúra között. Dr. Stefan Breyer, a budapesti Goethe Intézet kulturális tanácsosa hangsúlyozta, hogy a gyulai létesítmény abba a láncolatba illeszkedik, amely Budapesttől Tokióig átfogja a világot- BAM Az IBUSZ kínálata: Santa Susanna, Lloret de Mar, Tossa Katalán koktél sabbra épített Hotel Samba tetejéről élvezhetjük — milyen szép a tenger — távolabbról is. De — ahogy lenni szokott — a meglepetés csak ezután jön! Átsétálunk a Gitárpark nevű apartmanházba, ahová szintén befizethetnek a magyarok az idéntől. Mit mondjak, ugyanarra gondolunk mindannyian: ha Spanyolba jövünk, ezt jó lesz megjegyezni! Tízezer forint „rongálási előleg” után egy hétig négyen élvezhetik szerdától szerdáig a berendezett lakás nyújtotta alapszolgáltatásokat és a szomszédos pihenőkomplexumot, nagyon „normális” (9700 forint személyenként) árért. Ne feledjük, amit sokan úgyis tudnak: azok jöjjenek ide, akik mernek, szeretnek és — tudnak együtt lakni... ők biztosan nem fognak csalódni, hiszen a nappalt úgysem igen itt töltik, hanem a szuperelegáns, hegyoldalba épített pihenőcentrumban, vagy méginkább a tergerparton. Van valami, amitől talán legvonzóbb ez a kínálat: átlagzsebbel is úgy sétálhatunk a pálmafák övezte bár kék medencével kettészelt udvarán, hogy senki sem kíváncsi rá, honnan is jött az úr... szalon- nás rántottát reggelizett, netán svédasztalon szemezgetett. Persze, majdnem egyre megy, ha különben jól is akarjuk magunkat érezni... Este a torderai show-ra megyünk, amit képtelenség néhány mondatba összezsúLlorett de Mar. Egyes szállodáit már ismerik az IBUSZ turistái, de a legalább ilyen vonzó apartmanházat — a Guitar Park IV. ott fenn, jobbra található — csak az idén választhatják Tanultak az olimpiából... o Gyönyörű a reggel, s jóllehet még csak az első Santa Susan- nában, úgy ébredünk, mintha egy hete itt pihennénk. Lehet is, hiszen csend van, már hétkor süt a nap (pedig nemrég egy hétig úgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna), mindenki segítőkész, mit is akar még a turista... Bak Judi- tot és Lerch Editet, IBUSZ- vendéglátóinkat azonban akaratlanul is ostromolni kezdjük: „mi mennyi?” Nem indokolatlan az ilyesfajta kérdés, legyünk őszinték, hiszen — attól függően, hogy Pestről, vagy éppen Csabáról kelnek útra — 28—34 órát bu- szozva jó tudni, milyen meglepetés éri magyarjainkat. Igazán minden árat „kiterítenek”, mégis meg kell értenünk őket: a VIAJES ETUSA Iroda láncához (is) tartozó szállodákban — ők az IBUSZ partnerei — egyszerre kerül egy szoba napi két- és hatezer forintba is... Az olimpia csak megerősítette az itteniekben, hogy sokkal szerencsésebb rugalmasan kezelni az árakat, mint üresen hagyni, mert az a legrosszabb üzlet. Éppen ezért csak néhány fogódzóféle, amelyből kiindulhatunk. A gyerekkel általában komoly, akár 30 százalékos kedvezmény is jár, továbbá hihetetlenül olcsóbb, ha szeptemberben megyünk, ha magunk főzünk, ha... és folytathatnám. Az egyik „magyar bázist”, Llorett de Mart először a Hotel Gabri Park ötödik emeletéről, aztán a dombon valamivel magaAz olimpai falu tenger felőli részén áll ez a „fémhal”. Nem mindennapi jelkép Európa egyik legnagyobb (Marseille és Nápoly a két vetélytárs) kikötőjében — igaz az olimpiai játékokra tervezték... A szerző felvételei folni, a környékbe látogatókat úgyis „megkömyékezik” majd az ügynökök, de ne le- gyintsenek feltétlenül a vár előtt magasba ágaskodó, lovast ábrázoló műsorplakát láttán: ez az este megéri a pénzét, pezsgőstől, flamencóstól, vágtató és harci díszbe öltöztetett lovasaistól, ráadául még királyi fogadtatásban is részesül mind a kétezer vendég, külön, külön. Még koronát is kap a lakoma előtt. Jól tudják az ősi turistaszlogent a hordozhatótelefonnal szaladgáló szervezők: szájhagyomány útján terjed a leghitelesebben az információ. Ha egyszer a békési tájék is vonzóbb lesz valamelyest, érdemes lesz megnézni, hogy is csinálják a katalánok! Gyulán alighanem „elkelne” ez a várjáték-buli, ha már náluk áprilisban is minden este ezreket vonz. (Folytatjuk) Fábián István