Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-12-13 / 293. szám

O 1992. december 12-13., szombat-vasárnap NAGYVILÁG ÎBEKES MEGYEI HIK1.AP HlïdfPLUSZ 82 meggyilkolt újságíró 1992-ben 82 újságíró vesztette életét az idén erőszakos körülmé­nyek között december első hetéig. Az APjelentése sze­rint a legtöbben közülük — huszonheten — az egykori Jugoszlávia köztársaságai­ban haltak meg. Ezt a szo­morú adatot a Freedom House, a szabad sajtót és a szólásszabadságot támoga­tó magánintézmény tette közzé. A New York-i szék­helyű intézmény szerint 53 azoknak az újságíróknak a száma, akiket tudósításai­kért megtorlásul gyilkoltak meg. A munkájukért életükkel fizető újságírók száma 1934 óta az idén a legmagasabb.-A{ /fC TfZ E szomorú statisztika sokmindent elárul a vi­lágról, mai dolgainkról. Szól többek között arról, hogy e szakmának is megvannak a maga meg­szállottjai, akik nem fel­tétlenül bátrak, nem fel­tétlenül hó'sök vagy hó's- küdők—talán „csak” hi­vatástudatuk, elszánt igazságszeretetük segít legyőzni félelmüket. S ta­lán az a hit, hogy a té­nyek, összefüggések fel­mutatásával a maguk szerény és sajátos eszkö­zeivel segíthetnek utat törni egy tisztább, szaba­dabb világ felé. Tisztelet­re méltó vállalkozás há­borúban — és békében egyaránt... T ( Orosz alkotmánymódosítás Az orosz népképviselő kongresszus tegnap dél­után olyan alkotmánymódosítást fogadott el, amely lehetetlenné teszi, hogy népszavazás dönt­sön a törvényhozás, az államfő és a legfőbb bíró visszahívásáról. A népképviselők ezzel még a kompromisszum megszületése előtt olyan jogi mechanizmust hoztak létre, amely Borisz Jelcint megakadályozhatja abban, hogy referendum út­ján érje el a törvényhozó szervek idő előtti újjává- lasztását. A népszavazás ügye ennek ellenére egyelőre nem lefutott, mivel Jelcin egyik kérése éppen az volt, hogy a mostani ülésszakon elfoga­dott alkotmánymódosítások csak három hónap múlva lépjenek érvénybe. Szomália - tűzszünet Szomália két legerősebb — egymással szem­ben álló fegyveres — frakciójának vezetői ame­rikai közvetítéssel tegnap találkozót tartottak Mogadisuban, s azonnali tűzszünet meghirde­tésében egyeztek meg. Az Egyesült Nemzeti Kongresszus Párt elnöke, Mohamed Farah Ai- did tábornok és az általa megbuktatott Ali Mah­di Mohamed ideiglenes köztársasági elnök több mint egy éve találkoztak utoljára személyesen. A politikusok találkozójára szigorú biztonsági intézkedések mellett Robert Oakley, az Egyesült Államok különmegbízottja részvéte­lével az amerikai nagykövetséghez tartozó egyik épületben került sor. NATO: támogatni az ENSZ-t A NATO nem helyettesíteni, hanem támogatni akarja az ENSZ-et, ezért mindenképpen ügyelni kell arra, hogy a végső döntések — például a délszláv válság kapcsán — ezen a fóru­mon szülessenek, hiszen csak ez teheti lehetővé például Oroszország bekapcsolódását is azok megvalósításába. Amit a NATO felkínálhat, az a ma­ximális készsége az ENSZ- döntések végrehajtásának se­gítésére — hangsúlyozta Sürgős az EK Tegnap reggel megkezdődött Edinburghban a Rubik-kocka európai forgatása: az esős skót fővárosban gyülekezett 12 kö­zöspiaci állam és kormányfő, egyszerre akarja megoldani Maastricht, a dán kivételezés, a közös költségvetés és az EK bővítésének egymástól függő problémáit. Mitterrand francia elnök és Kohl német kancellár szerint sürgős az EK bővítése, a je­lentkező EFTA-országokkal Manfred Wömer pénteki brüsszeli sajtóértekezletén. A NATO főtitkára a szövetség védelmi minisztereinek kétna­pos ülését követően beszélt minderről. Időközben Richard Cheney amerikai védelmi miniszter hasonló alkalomból tartott saj­tóértekezletén arra figyelmez­tetett: véleménye szerint a NATO nem szentel kellő fi­gyelmet Kelet-Európa bizton­sági igényeinek. A NATO Vé­bővítése, de... már jövő év elejétől tárgyalni kellene, de csak akkor, ha Maastrichtot előzőleg sínre te­szik. A britek épp fordítva gondolják. A sok „ha” és „amennyi­ben” miatt a közép-európai or­szágoknak oly fontos bővítés ügyét a csúcsértekezők a többi téma mögé, a szombati záró­napra sorolták, ott is természe­tesen az EFTA-országok ügye mögé. delmi Tervező Bizottsága szo­kásos év végi miniszteri szintű találkozóján a résztvevők mélységes aggodalmuknak adtak hangot a mélyülő euró­pai válságok, mindenekelőtt a jugoszláv konfliktus miatt. Egyúttal — mint a NATO fő­titkára fogalmazott — ismé­telten nyilvánvalóvá tették, hogy készek támogatni a délszláv válság megoldása ér­dekében hozott ENSZ-határo- zatokat. Betiltották Az indiai kormány csütörtö­kön este bejelentette az ország három legnagyobb hindu fun­damentalista — politikai-kul­turális — szervezetének és két muzulmán csoportnak a betil­tását. A hatóságok betiltották a Bharatíja Dzsanata Párt, a Vis- va Hindu Parisad (Hindu Vi­lágtanács) és a Rastrija Szva- jam Szevak Szangh szélsősé­gesen soviniszta-vallási szer­vezet tevékenységét. Az indiai biztonsági erőknél fokozták a készültséget. A pápa békeüzenete A nemzetiségi és etnikai konf­liktusok, és az a rendkívüli szegénység, amelyben számos nép él, a legnagyobb veszély a világ békéjére nézve — han­goztatja II. János Pál pápa bé­keüzenetében, amelyet tegnap ismertetett a Vatikánban Ro­ger Etchegaray bíboros, a „Justitia et Pax” pápai bizott­ság elnöke. Az 1993. január 1­jére szóló békevilágnapi üze­net felhívást intéz az emberi­séghez, hogy vessen számot komolyan az éhezés és az etni­kai konfliktusok problémájá­val. A felhívás elsősorban a gaz­dag országokhoz szól, nekik kell tenniük valamit a fejlődő országok elmaradottságának a felszámolására. Lemondtak a kormány tagjai Tegnap benyújtották lemondá­sukat a japán kormány tagjai, és ezzel megnyílt az út az új japán vezetés kinevezése előtt. Japán­ban megszokott dolog, hogy a * kormányfő, aki egyben a hatal­mon lévő Liberális Demokrata Párt elnöke is, átrendezi a kor­mányt annak egyéves működé­se után. Az idei váltás újdonsága az, hogy arra a politikai botrány kellős közepén és a kormány­párt legfontosabb frakciója szétszakadásának idején kerül sor. Mijadzava kormányfő már felkérte Vatanabe Micsio mi­niszterelnök-helyettest, egyben külügyminisztert, hogy a jövő­ben is töltse be e tisztségeket. Mindennap feladhatja Jktrsmmma hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen és telefonon is feladhatja 8—16 óráig. Hívható telefonszámunk: 325-173. 50-es MTZeladó. Murony, Kossuth u. 22. sz. AZONNALI megvételre keresek, II. emeletig 2 vagy 1 + 2 fél szobás lakást vagy kertes házat. Érdeklődni a 326-353-as telefo­non, 18 óra után. VW Scirocco GT 1,6-os eladó. Érdeklődni a 322-447-es telefo­non, napközben. VADÁSZTÁRSASÁGOK, vadászok figyelem ! Vadbőrök kikészí­tését rövid határidővel vállalom. Litvai László, Köröstarcsa, Kas­sai u. 20., telefon: 382-085,17—18 óráig. 70 négyzetméteres, összkomfortos helyiség forgalmas műút mellett bármilyen célra kiadó. Érdeklődni a (66) 323-750-es telefonszámon. HERBALIFE biotermék-terjesztőt keres Békés megyében. Bé­késcsaba, Kazinczy u. 18. IV/13., telefon: (66)323-537. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Mezőhegyest Mezőgazdasági Kombinát nyílt pályázat útján / • • — az A VU jóváhagyásával — eladásra kínálja az alábbi decentralizált egységeit 1. Tehenészeti telepek 2. Sertéstelepek Helye Irányár E Ft Helye Irányár E Ft 18-as major 14 813 Dombegyház 29 002 39-es major 15 951 Bánkút, László major 4 144 Bánkút 24 057 Bánkút, Virágos major 5 209 Dombegyház 11 200 26-os major 8 944 6-os major 3 696 Növendéküsző-telep Seyeri fiaztató 4 150 17-es major 3 238 Tejház, Ómező 1 800 3. Húsüzemek 4. LKB üzem Mezőhegyes, központ 34 600 21-es major 4 889 Medgyesegyházi vágóhíd 2 100 Az egységek teljes eszközállománya eladásra kerül. A pályázatok benyújtási határideje: a pályázati felhívás megjelenésétől számított 30 nap. A pályázat részletes feltételeit és az egységek adatait a gazdaság központjában lehet beszerezni. A beérkezett pályázatok elbírálása a benyújtás időpontját követő 15 napon belül történik. A pályázatok ajánlati kötöttsége 30 nap. Az egységek elbírálásánál előnyt élvez az a pályázó, aki az ott folyó termelőtevékenységet tovább kívánja folytatni és több egység együttes megvételére tesz ajánlatot. Levélcím: 5820 Mezőhegyes, Kozma Ferenc u. 30. Ügyintéző: mezőhegyest telepeknél Nyolczas Boldizsár pénzügyi-kereskedelmi igazgató, telefon (68) 81-045, 421-es mellék, ifj. Miskucza Péter műszaki titkár (68) 81-381, 400-as mellék. bánkúti telepeknél Zsák Ágoston kerületi igazgató, telefon Medgyesegyháza 301; dombegyházi telepeknél Grád Rudolf kerületi igazgató, telefon Dombegyház 19. Központi telefonszámok: (68) 81-045, 81-381.

Next

/
Oldalképek
Tartalom