Békés Megyei Hírlap, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-12-13 / 293. szám
KÖRKÉP 1992. december 12-13., szombat-vasarnap O A hódító csodafazék - elkelt Püspök Amerikából December 13-án, vasárnap 9 óra 30-tól dr. Bütösi János nyugalmazott püspök (Amerikai Egyesült Államok), a Magyar Református Világszövetség elnöke istentiszteletet tart a mező- gyáni református templomban. Kitüntetések Az OTSH elnökének előterjesztésére dr. Horváth Balázs tárca nélküli miniszter pénteken az Országházban kitüntetéseket nyújtott át. A Békés megyei sportemberek közül Kemény Ferenc-díjat kapott Unyatyinsz- kiné Karakas Júlia torna-mesteredző. Esterházy Miksa-em- lékérmet kapott Darida Sámuel, Szarvas város sportaktivistája és Szucharda Gyula, a Békés Megyei Sakk Szövetség elnöke. Balsai—Hankiss- találkozó Balsai István igazságügy-miniszter, fegyelmi vizsgálóbiztos tegnap hivatali szobájában átadta Hankiss Elemérnek a december 7-ei meghallgatásáról készült 134 oldalas jegyzőkönyv egy példányát. Ezt dr. Halász Gizella, az Igazságügyi Minisztérium szóvivője közölte az MTI érdeklődésére azzal kapcsolatban, hogy a tv elnöke pénteken 13 órakor megjelent a miniszternél. Balsai István feljelentést tett a tévé két munkatársa, Bányai Gábor és Nagy László ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt. Faluszövetkezetté alakult Békéssámsonon az Előre Mgtsz faluszövetkezetté alakult át, ügyvezető elnökévé Simon Imrét választották. A 11 igazgatósági tag egy-egy szakágazat vezetője. Nyugdíjfizetés A Magyar Posta az ünnepi csúcsforgalom közepette is a nyugdíjkifizetési naptár esedékességi időpontjai szerint kézbesíti a kifizetendő pénzeket — tájékoztatta az MTI-t a vállalat illetékese. így a decemberben esedékes nyugdíjakat is ennek megfelelően viszi ki az érintetteknek. A Posta a jövő évi nyugdíjkifizetési naptárt is még az idén megküldi valamennyi ügyfelének. (Folytatás az I. oldalról) hetünk. Az edényekben egymás fölött egyszerre többféle étel készíthető el anélkül, hogy az ízek összefőnének. A Zepter-rendszer alkalmazásával a legsikeresebben és a legbiztonságosabban elkerülhető az emberi táplálkozás három legkárosabb hatása: a felesleges zsiradék, a vitaminok „kifőzése” és a túlzott konyhasófogyasztás. Bár a Zepter-edények ára meglehetősen magas, a befektetés az értékesítők szerint mégis megéri, mert hamar visszatérül a csodafazekakra áldozott pénz. Erről most egy szerencsés olvasónk is meggyőződhet, mert a játék fődíja egy igazi Zepter-edény volt. A tegnapi sorsoláson Szabó Lászlóné, a Zepter International Kft. csabai képviselőjének jelenlétében Zsibrita Mónika, a Körösök Szépe, a Miss Universe békéscsabai területi döntőjének győztese húzta ki a nyertesek nevét. Fődíjat, 2,1 literes akkutermikus aljzattal ellátott sütőserpenyőt nyert: Orovecz Jánosné, Békéssám- son, Vasút utca 10. Késkészletet nyert: Farkas Gyula, Mező- kovácsháza, Árpád u. 188/A. Zepter-faliórát nyert: Kovács- né Kiss Mária, Békéscsaba, Jósika u. 8. A nyerteseknek a díjakat december 14-én, hétTetőtől talpig Divatbemutatóval egybekötött kiállítás nyílt tegnap este Békéscsabán, a képcsarnokban. Budapesti iparművészek által készített ruhadarabokat mutattak be a manökenek, melyek december 9-éig megvásárolhatók, illetve megte- kinthetűk lesznek a helyszínen FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Zsibrita Mónika, a Körösök Szépe fotó: LEHOCZKY PÉTER főn 17 órakor ünnepélyes keretek között adják át Békéscsabán — a korábbi jelzéssel ellentétban nem az ifjúsági házban, hanem — a Fiume Szállóban a Zepter International Kft. képviselői. A cég további harminc kedves olvasónkat hívta meg az ünnepségre, köztük'— tekintettel a nagy érdeklődésre — három újabb értékes terméket sorsol ki. Könnyű volt a polgármestert besározni... Pusztaföldváron a képviselő- testület megszüntette Vetró László polgármester ellen a fegyelmi eljárást, az emberi és hivatali alkalmasságának vizsgálatáról. Teszi ezt annak szellemében, hogy a vizsgálat során talált ugyan hiányosságokat, de ezek nem teszik alkalmatlanná a polgármesteri tisztség ellátására. A fenti közleményt a fegyelmi bizottság által előterjesztett jelentés ismeretében fogadta el a testület tegnap este. íme az érintett, Vetró László polgár- mester reagálása: Hogy idáig fajult az ügy, azért a testület is felelős. A felmentő határozat számomra olyan, mint ha kompromisszumot kötöttek volna velem. Erről szó nincs. Ezek csak jól csengő szavak. Könnyű volt engem besározni, annál nehezebb tisztára mosni. A napirend végén az egyik hozzászóló megjegyezte: Itt győztesek nem lesznek, csak vesztesek. (Sokan egyetértőén bólogattak.) Nem kell a nemzeti park Viharos falugyűlés volt csütörtök délután Biharugrán. Az alapvető probléma a falu lakói és a természetvédelem között az, hogy a leendő nemzeti park területéhez akarnak csatolni olyan földterületet, amelyet a helybeliek is vissza akarnak kapni. Hiába érveltek a meghívottak — dr. Kovács Mátyás főosztályvezető a KVTM-től és Lőrincz Károly a Kiskunsági Nemzeti Parktól —, hogy a természetvédelmi területen éppúgy lehet kis megkötésekkel gazdálkodni, a helyiek ellenséges hangulatát nem tudták megváltoztatni. Ragaszkodtak ahhoz, hogy egykor elvett földjüket visszakapják. Az is kiderült, hogy nem a vendégek a hibásak, hogy még mindig nincs földalapja a településnek, hiszen a helyi tsz vezetése minden döntést megfellebbez. A falu polgármestere, Makra Győző ugyan többször hangsúlyozta, hogy nem ellenségei a természetvédelemnek, mégis kijelentette, hogy maximálisan harcolni fognak a földért. A meghívottak végül kijelentették, hogy a falu ellenében nem lehet tájvédelmet csinálni, a jelenlévők pedig nem engedtek, így a falugyűlés kompromisszum nélkül ért véget. Gila Károly „A NŐK MÚLTJA OLYAN, MINT A SZÉNBÁNYA: NEM SZABAD VILÁGOT GYÚJTANI BENNE, KÜLÖNBEN MINDEN ÖSZSZEOMLIK.” N (Dumas) Térségi agrárfórum Szolnokon A mezőgazdaság időszerű kérdéseiről lesz szó azon a térségi agrárfórumon, amelyet december 15-én, a jövő kedden 10 órai kezdettel Szolnokon, a városi sportcsarnokban (Szolnok-Tiszaliget, a régi Tisza-hídtól leágazás) rendeznek. A fórum szervezői között szerepel a Békés Megyei Földművelésügyi Hivatal, a megyei mezőgazdasági termelők érdekvédelmi szövetsége. A rendezvény előadója dr. Raskó György FM államtitkár. Az Agrárkamarán, a gazdakörökön, az érdekvédelmi szövetségen keresztül Békés megyéből is több száz érdekeltet várnak az agrárfórumra. pályázatot hirdet a békéscsabai MÁV-állomáson lévő vendéglátó-ipari üzeme üzletvezetői állásának betöltésére. Olyan pályázók jelentkezését várják, akik egy most szerveződő, új vendéglátó-ipari hálózat munkatársaként kívánnak dolgozni. A pályázók a részletes szakmai önéletrajzot és a megpályázott egység üzemeltetésével kapcsolatos, vázlatos elképzeléseket december 18-áig küldhetik el az Utasellátó Igazgatóság levélcímére: 1364 Budapest, pf. 38. A borítékra írják rá: Resti. Ugye nem feledkezett meg róla? Még nem késett el! Nyerjen egy Fordot! Elindult lapunk újabb szenzációs nyereményakciója. Azok vehetnek részt a következő sorsoláson, akik 1992. október 1-jé- től kezdődően még ebben az évben legalább egy negyedévre előfizetik lapunkat. így az az olvasónk is szerencsés lehet, aki decemberben a jövő év három hónapjára fizeti elő a Békés Megyei Hírlapot. Kérjük, hogy az előfizetést igazoló szelvényt — még ha havonta fizetett elő, akkor is — levelezőlapra ragassza fel és küldje be címünkre (Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.). Akik folyószámlán fizetik a díjat, a számla számát és a számlát kezelő pénzintézet nevét, címét írják fel a levelezőlapra. Ha részt kíván venni a sorsoláson, postán vagy személyesen január 10-éig juttassa el hozzánk a levelezőlapot! A sorsolásra 1993 januárjában kerül sor. A főnyeremény ezúttal a képen látható, 1 millió forintot érő Ford Fiesta személygépkocsi. Ezen kívül további 500 ezer forint értékben kerülnek nyeremények kisorsolásra. Ha valaki meg akarja sokszorozni nyerési esélyét, szervezzen további előfizetőket családja, ismerősei, munkatársai, barátai körében. Ha például két előfizetőt szervez, még négyszer kerül a neve a szerencsekerékbe. Ha ötöt, akkor 25-ször, amennyiben tízet, úgy még 100-szor. Ehhez lapunkban külön megrendelőt fogunk Önöknek biztosítani. OLVASSON BENNÜNKET ÉS NYERJEN EGY FORDOT! Figyelje naponta a Békés Megyei Hírlapot! Morfium a melltartóban (Folytatás az 1. oldalról) azt tudatta vele a névtelen zsaroló, hogy az asszony fia becstelenséget követett el az ő lányán, és ezért 300 ezer forintot követel. Ha az édesanya nem viszi a pénzt a megadott helyre, akkor kénytelen lesz ezt temetésre költeni. Az asszony értesítette a rendőrséget, ahol a zsarolóval való — látszólagos — együttműködésre kérték, hozzátéve, hogy minden lépését figyelik. A zsaroló több levelet is írt, de egyetlen megadott helyszínen sem jelent meg. Közben egy másik vonalon is próbálkozott, hiszen az előzőekkel azonos kézírású levelekben egy szintén eleki férfitől ötezer márkát követelt, megfenyegetve, hogy ha nem kapja meg a pénzt, nyomorékká teszi. A pénzt a zsaroló által megadott személynek, Cs. Z.- nek kellett volna átadnia—aki azonban az ügyről semmit sem tudott — Békéscsabán, a Fiume Szálló előtt. A pénzátadásból nem lett semmi, feltűnt viszont a színen a szálló előtt gyanúsan viselkedő T. Mihály, 26 éves eleki lakos, akiről később kiderült, rokoni kapcsolatban áll Cs. Z.-vel. A házkutatások során T. Mihály- nál ugyanazzal a kézírással találtak leveleket, és előkerült a füzet is, amelyből a lapokat tépte. T. Mihály a kihallgatáson elmondta, hogy kilátástalan anyagi helyzete miatt követte el a zsarolásokat. Fekete Béla szót ejtett arról is, hogy megnyugodhatnak a kevermesiek, mert a falut régóta rettegésben tartó rablók rendőrkézre kerültek. A gyanúsítottak — 12-en vannak — 15—30 év közötti kevermesi lakosok, durva módszerekkel, többször súlyos bántalmazással kényszerítettek főként idős, magatehetetlen embereket értékeik átadására. Elsősorban Kevermesen ténykedtek, de azért átlátogattak a környező településekre is. Általában álarcban, kesztyűben dolgoztak, ami nehezítette a felderítést. Nyemcsok László Sarakba száréivá Hol az igazság? Szerintem már az egész ország unja azt a cirkuszt, ami a rádió és a televízió körül hónapok óta tart. A kormány és az ellenzék is arra hivatkozik, hogy a médiatörvény oldhatja csak meg a mostani helyzetet. S szintén mindkét tábor azt igyekszik elhitetni a közvéleménnyel, hogy a másik fél akadályozza a törvény megalkotását. Hol az igazság? Senki sem tudja, az viszont tisztán látszik, a kormány nem mondott le arról, hogy hatalmi befolyása alá vegye a rádiót és a televíziót. Már a költség- vetési vitánál látszott a szándék, s megerősítette a gyanút az elfogadott törvény, mely szerint a két média a Miniszter- elnöki Hivatal alárendeltségébe tartozik. S ahol a pénz, ott a hatalom. Egyértelmű: arra lesz majd pénz, amiről a kormány is úgy gondolja, hogy áldozni kell. A Hankiss Elemér elleni fegyelmi továbbra is azt láttatja, a törvényes eszközök kifogyhatatlanok, a televízió elnöke továbbra is szúrja a szemét a hatalomnak. De Hankisst sem akármilyen fából faragták, nem veszi tudomásul a felfüggesztését és nem ismeri el felettesének sem a miniszterelnököt, sem Náhlik Gábor alelnököt. Mikor lesz már vége? Mert az ország beleunt ebbe a hercehurcába. Papp János