Békés Megyei Népújság, 1990. nonvember (45. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-06 / 260. szám
1990. november 6., kedd II Békehadtestből nem jutott, Cynthia angolosan távozott, mégis: Mindennap angolóra Sebők tanárnő óráján: a tanulást nem lehet elég korán „Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetsé- gig mívelni kötelesség.” Kölcsey bölcs tanításának második része egyértelmű, vitathatatlan, örök érvényű. Ám az első rész — talán ngm számít tiszteletlenségnek — némi módosításra szorul. Nekünk, magyaroknak, a világnyelvektől való elszigeteltségünk miatt ma már nemcsak szép, hanem létkérdés, hogy ismerjünk és beszéljünk idegen nyelveket. Nincs értelme azon keseregni, hogy gyönyörű nemzeti irodalmunk és művelődés-, illetve tudománytörténetünk kiemelkedő fejezetei méltatlanul maradtak ismeretlenek vagy mérsékelten ismertek a nyelvi korlátok miatt. Mint ahogy azon is hiába siránkozunk, hogy a hazai nyelvoktatás enyhén szólva eredménytelen. Tények ezek. és ha elfogadjuk őket, szembenézünk velük, akkor valamivel máris közelebb kerültünk a megoldáshoz. Annak az áhított megoldásnak egyik lehetséges módjaként jött az ötlet: az amerikai Peace Corps (Békehadtest, később Békeszolgálat) önkéntesei, tanárok tudnának segíteni a magyar- országi angol nyelvoktatásban. Csabán reménykedtek A Művelődési Minisztérium márciusban közzétette a pályázatot, amelynek feltételei nagyjából a követke- zőek voltak: elsősorban megyeszékhelyek és nagyobb városok jelentkezését várták, olyan iskolákét, ahol már régen tanítanak angolt, és ahol az oktatáson kívül a nyelvszakos tanárok továbbképzésére is lehetőség nyílhat. Békés megyében több pályázó volt, reménykedtek tanárok és diákok, azután a pályázatokat elbírálták, és akadt, akinek szerencséje volt, meg olyan is, akinek nem. Annyi személyes megjegyzés talán elnézhető az újságírónak, aki kicsit betekintett az idegennyelv-oktatás nehézségeibe és végig figyelemmel kísérte az eseményeket a Békeszolgálat jövetelének hírétől az első csoport megérkezéséig, hogy bizony kifejezetten drukkolt egyikmásik iskolának. S véleménye szerint például joggal reménykedett a Békéscsabai 1. Számú Általános Iskola, ahol nemcsak a politikai nyitás, vagy a nyelvi divathullám óta, hanem már húsz éve tanítanak angolt. Ám ide mégsem jutott az amerikai tanárokból. A Béke- szolgálat levelében arra hivatkoztak, hogy 245 pályázó kérte a segítségüket, és csak 45 önkéntes megy egyelőre általános iskolába, s egyúttal arra biztatták a békéscsabaiakat, hogy pályázzanak ismét... Külön rokonszenves, hogy a Petőfi utcában nem adták fel, tovább próbálkoztak. Örömmel hívtak, és örömmel indultam a találkozóra, abban a reményben, hogy bár Békehadtest nincs, amerikai vendégtanár mégis van az iskolában. De mire a randevú megvalósulhatott volna, Cynthia „angolosan” távozót. Már-már úgy tűnt, hogy nincs miről írni, amikor kiderült, hogy a tanárnő elment ugyan, de jött egy izgalmas felhívás az Amerikai Egyesült Államok Általános Iskolai Igazgatók Országos Szövetségétől, Virgíniából, hogy csatlakozzon a csabai iskola a Jó polgár akcióhoz. De nézzük sorjában, hogy mi is történt 1989. szeptember elseje óta! — Az oxfordi székhellyel működő Nemzetközi Nyelviskola a magyar kormánynyal való megállapodás után meghirdetett egy pályázatot, amelyre 400 harmincöt éven aluli orosz—magyar szakos kolléga jelentkezhetett. A költségeket (40 millió forint) a kormányunk vállalta. Hárman pályáztak tőlünk sikerrel: Gyuris Vencel, a felesége, Fehér Mária és Má- t.yásné Orosz Mária. Akik részt vesznek ebben az átképzésben, általános és középiskolákra érvényes, nemzetközi érvényű oklevelet kapnak. Másik három orosz szakos kollégánk is jelentkezett a pedagógiai intézet által sezrvezett áiképzcsre. ők németre járnak — sorolja Bokor József igazgató — Volt. még két angoltanárunk, egyik elment gyedre, maradt egy, akire most nem kevés teher hárul... Ezért is elkelt volna a Békehadtest „bevetése”. Ha az a hat tanár majd oklevéllel hazatér és immár „teljes értékű” nyelvszakosként foglalkozhat a diákokkal, a gondok megoldódnak. De addig? Az átmenetei időszak átvészelésére több ötlet támadt, például az, hogy egykori tanítványoktól kértek segítséget. Majd személyes kapcsolatok révén meghívták a belvárosi iskolában már vendégtanárként dolgozó fiatal amerikai hölgyet. Ám ahogyan manapság mondani szokás, az üzlet „nem jött össze”. A gyerekeknek nagyon tetszett Cynthia, de ő talán a feladattól, talán valami mástól riadt meg, nem tudják, csak annyi tény, hogy a szóbeli megállapodás után (vagy annak ellenére) a szerződéskötésből már nem lett semmi... Virginiából irtak Tanárok továbbképzésen, tanárnők gyeden, se Békeszolgálat, se Cynthia, és akkor levelet hozott a posta. Sebők Mihályné magyarázza el, hogy mi is az a Jó polgár program, amelyben már tavasz óta részt vesznek. A cél az Amerikai Egyesült Államokban és Közép-, valamint Kelet-Európábán élű gyerekek demokratikus jövőjének alakítása. — Három évre szól ez a közös akció. Azt kérték tőlünk, hogy ne egyenként írjanak a gyerekek leveleket, hanem a levelezés az iskola által szervezett feladat legyen — mondja a tanárnő. — Négy meghatározott feladatot kell teljesíteni, ami négy levél témáját jelöli egyben. Az elsőben kölcsönösen bemutatkozunk, fényképeket cserélünk. A második témát a karácsony adja, jókívánságokat küldünk egymásnak, ez a levélváltás éppen most, november 12 és december 14 között esedékes. Ebben a levélben egyébként három legfőoo vá • gyükről is beszámolnak egymásnak a gyerekek. Azután kérdőíveket töltünk ki, majd a levelezés után ehetőséget kaipunk arra, hogy valamilyen hivatalos fórumon, például a televízióban szerepelhessenek a gyerekek. A jó polgárnak aktívnak, segítőkésznek kell lennie a lakó- közösségben, ahol él, ezt szolgálja ez utóbbi feladat. Az eredményeket majd az Egyesült Államokban ösz- szegzik, és mindkét országban nyilvánosságra hozzák. Ki lehet jó polgár? A program szponzora az Amerikai Diáktanácsok Szövetsége (ASCA), amely az Általános Iskolai Igazgatók Országos Szövetségének diákszolgáltatásaival foglalkozik. Mindeddig csak amerikai általános és középiskolás diákoknak segítettek abban, hogy megtanulják, hogyan válhatnak a demokratikus társadalom aktív polgáraivá. Az ASCA igazgatója, Margaret L. Evans ezzel kapcsolatban a következőket írja az iskolához intézett le- levelében: „Most, hogy a közép- és kelet-európai országok is eldöntötték, hogy demokráciákká alakulnak, ■ az ott élő gyermekeknek ugyanúgy szeretnénk segíteni, mint a sajátjainknak, hogy megtanulják, milyen jogokat és kötelezettségeket jelent jó állampolgárnak lenni... Világunk, amely most roppant gyorsan változik, a jövőben jobb és biztonságosabb hely lehet mindannyiunk számára. Ahhoz, hogy ez valóra váljék, olyan fiatal generációkra van szükség, amelynek tagjai tudják, hogyan kell felelős életet élni békében és szabadságban” kezdeni / „n szabad polgár nem süvegei meg senkit” Lapozom a felhívás érdekes szövegét, s közben folyton Göncz Árpád augusztus húszadikát köszöntő szavai jutnak eszembe. „A köztársaságnak nem alattvalói, hanem polgárai vannak, és a szabad polgár nem süvegei meg senkit..Csak az érdemeiért.” Mit akarnak a Jó polgár program megálmodói? Segíteni minden gyermeket a kifejezési szabadság megértésében és gyakorlatában, mások véleményének elfogadásában és tiszteletben tartásában, segíteni abban, hogy a gyerekek minél előbb megtudják, mi az a demokratikus együttélés. Hozzájárulni, hogy nemzeti és kulturális határokat túlszárnyaló barátságok szövődjenek a kicsinyek körében. Táplálni a hitet, hogy a jobb és biztonságosabb világ felépíthető, és azért dolgozni, tenni érdemes. Játékosan és már gyermekkorban megtanítani a demokráciában élő állampolgár jogait és kötelességeit? Ilyen egyszerű az egész? A kis levelezők megtanulnak önállóan gondolkodni, szabadon és őszintén véleményt nyilvánítani, a közösség érdekében hasznosat tenni és a bajokra megoldást találni? A felhívás igazán csábító, és a vállalkozóknak csak szurkolni lehet, mert felelős életet élni — békében és szabadságban —. amit a Jó polgár akció megcéloz, nem kevés. Ekkora feladat mellett a nyelvgyakorlás — ami szintén fontos és hasznos — szinte eltörpül. Ebben a vállalkozásban alighanem mindenki jól jár. Niedzieis^y Katalin Kultúra és önkormányzat A közművelődés dolgozói bőrükön érzik; hogy a kultúrára szánt forintokból fillérek lettek. A korábban sokakat vonzó .tevékenységi formák sorra szűntek meg a pénzhiány miatt, neves amatőr néptáncegyüttesek egyre kevesebb fellépési lehetőséget kaptak, s ha érkezett is egy- egy külföldi meghívás, úgy kellett összekuncsorogni a rávalót; nem ritkán a táncosok fizették. A kórus tagok havonta fizetnek azért, hogy együtt énekelhessenek, s tegyen „aranytartalékuk”, ha a gazdag repertoár legszebb darabjait határainkon túl kell megcsillogtatniuk ... Hosszan sorolhatnám még azokat a nehézségeket, amelyek többek között az amatőr művészeti mozgalom fennmaradását és továbbfejlődését is yeszélyeztetik. A művelődési intézmények vezetői, munkatársai gyakran tapasztalták, hogy a remek elképzelések pénzhiány miatt nem valósulhatnak meg. Néhol már csak csöndes vegetációra futja, s jó szerencsére várva tengetik mindennapjaikat. Hogy ez a jó szerencse valóban beköszönt-e, előre nem tudhatjuk. Abban reménykedünk, hogy az új vezetés, a helyi önkormányzatok döntéshozó szakemberei fokozottabb érzékenységet tanúsítanak a művelődés iránt. Talán most igazán valós helyükre kerülnek az értékek, a továbbadásra érdemes tevékenységi formák, a magas színvonalú művészi produktumok. Ám azok mindenhol, megfelélő anyagi és szakmai támogatással. Hogy a kulturális intézmények igazgatói székében zömmel még a régi éra emberei üLnek? Ez önmagában nem baj. Baj csak akkor van, ha a poszton levők a korábbi beidegződések, kapcsolatrendszerek alapján kívánják folytatni tevékenységüket, s vezetési stílusukon mit sem változtatva, ám a megújulásra .való hajlandóságukat váltig hangoztatva fognak hozzá a munkához. Hogy a megfelelő helyre igazán rátermett emberek kerüljenek, az ß beosztottaktól is függ, okik — remélhetőleg — bátran kifejtik véleményüket arról, milyen „főnök” keze alatt kívánnak dolgozni a jövőben. A tehetség alapján történő kiválasztásnak fontos tényezőnek kell lennie, hiszen az önkormányzatok számára is csak ez lehet az együttműködés alapja. A közös mankó, pedig az ügyszeretet és a jövőt tekintő felelősségtudat. Ennek birtokában ,már most, az együttes munka elején eldönthető: mi az; ami követésre érdemes, és mi az, amit másképp kell csinálni. A döntéshozatal felelősséget kíván, s a döntéshozóknak otthon kell lenniük a közművelődés területein. Mivel minden ember nem lehet egyformán képzett, szükség van tájékozódásra és tájékoztatásira, Erre pedig legalkalmasabb kalauzok csak a nagy múlttal rendelkező szakemberek lehetnek. Éppen ezért tartom remek ötletnek a Somogy Megyei Művelődési Központnak az önkormányzatok' döntéshozó tagjaihoz címzett körlevelét, amelyben a megye művészeti életével szembeni egyéni felelősségre hívják föl a figyelmet, s mintegy tálcán .kínálják munkatársaik segítségét. Mivel, állnak a rendelkezésünkre? Nos, szinte mindennel, ami a közművelődésit érinti. Vállalják azt, amit eddig tettek, s amit ezután szeretnének tenni: a művelődési intézmények szakmai irányítását, a művészeti csoportok segítését, vezetőinek képzését, az egyénileg tevékenykedő művészek menedzselését. S ezenkívül még számos más, technikai jellegű dolgot: helyi újságok szerkesztését, nyomdai termékek előállítását, videofelvételt. ' A hagyományos kultúra értékeinek kutatásával, feldolgozásával és továbbadásával még behatóbban kívánnak foglalkozni. Mintegy nyomatékosítva Csoóri Sándor üzenetét: „A hagyomány, az a legfontosabb láncszem, amelyre a zavarba esett jövőnek múlhatatlanul szüksége van”. A közelmúltbéli néptánotalálkozón elhangzott szavak a közművelődésre is vonatkoznak. Ám az, hogy mit őrzünk meg, és mit számolunk fel, rajtunk áll vagy bukik. S hogy ezt jól tegyük, bizakodóknak, egy együttműködésre hajlandóiknak kell! lennünk. Csak így éri meg, Lőricz Sándor Angol—magyar szépirodalom Charles herceg támogatja-a Knerben készül Október végétől néhány héten keresztül angol és magyar szerkesztők, tipográfusok, illusztrátorok és fordítók dolgoznak együtt Békéscsabán, a Kner Nyomdában. Mi készül? Szépirodalmi kötet, fiatal angol és magyar írók műveiből, illusztrációkkal. A könyv előszavát Charles herceg és Göncz Árpád köztársasági elnök írta, a közös vállalkozáshoz a nyomda a helyet biztosítja. A kötet kiadásáinak alapja egy megállapodás Charles herceg alapítványa és a budapesti Európa-ház között. Az alapítvány elsősorban fiatal embereket. támogat abban, hogy kapcsolatot építsenek ki más országokban élő társaikkal, főleg a művészetek és a kézművesség területén. A herceg által vezetett alapítvány az elmúlt esztendőben új programot indított, amelynek fő célja az európai kapcsolat- rendszer kiépítése a fiatalok között. Ebbe az elképzelésbe illeszkedik most a kétnyelvű kiadvány. A tíz alkotóból álló angol —magyar team a könyv elkészültéig itt dolgozik Békéscsabán, tehát minden művelet a Kner Nyomdában történik. Karácsonyra tervezik a kis példányszámú szépirodalmi kötet megjelelnéA levelezésből kiállítás készfiit, az osztály tálát díszíti Fotó: Gál Edit
