Békés Megyei Népújság, 1990. nonvember (45. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-06 / 260. szám
NÉPÚJSÁG 1990. november 6., kedd A vevő mindenek felett Gazdag választék a szarvasi 8. számú üBC-ben Hogyan jön össze 21 milliárd dollár Kelet-Európának? Fantasztikusnak tűnhetnek azok a számok, amelyeket a minap Brüsszelben, a Kö- zép-Kelet-Európa demokratikus átalakítását támogató 24 ország képviselőinek újabb találkozója alkalmából hozták nyilvánosságra. Több mint 21 milliárd dollárnyi új erőforrást bocsát a Nyugat a térség országainak rendelkezésére (kivéve Romániát, amely csak humanitárius segélyt kap, továbbá Albániát) „az elkövetkező néhány év során” 1992 végéig. Hogyan áll össze ez a summa? A hét vezető tőkés ország tavaly júliusi párizsi csúcsértekezletén az Európai Közösség bizottságát kérte fel arra, hogy hangolja össze a 24 fejlett tőkés ország által akkor még csak Magyarországnak és Lengyelországnak felajánlott támogatást — azóta a kedvezményezettek körét kibővítették Csehszlovákiával, Bulgáriával és Jugoszláviával, illetve az NDK-val. (Az utóbbi megszűnésével ez a terület immár a közösség részének számít, és így a statisztikákban csak egyes, a Phare-programban meg ajánlott segélyek szerepelnek NDK címszó alatt > A bizottsághoz futnak így be a jelentések a 24 tőkés ország és az általuk irányított nemzetközi pénzügyi szervezetek Közép-Kelet- Európa javára tett valamennyi felajánlásáról, bármilyen természetűek legyenek is. A most közzétett statisztika ezeket összesíti. Ily módon a 21 milliárd dolláros szám magában foglal minden olyan lépést, amely pénzt irányít a térségbe, vagy akár csak lehetővé teszi ezt. Így a statisztika kiterjed a Lengyelországnak szállított élelmiszersegélyre, a Phare-program keretében a mezőgazdaság, a szakképzés, a beruházási struktúra kialakítására vonatkozó juttatásokra, a Romániának nyújtott humanitárius segélyre és más támogatási programokra, az exporthitelgaranciákra, a projektek finanszírozására szóló kölcsönökre, a lengyel zloty stabilizációs alapjához tett hozzájárulásokra, a Magyarországnak nyújtott struktúraváltási kölcsönre, illetve az adósságleírásokra. Mindebből együttesen áll össze több mint 15 milliárd dollár Lengyelország és Magyarország vonatkozásában. Lengyelországra 6848 millió ECU jut — ebből 2000 millió ECU az adomány, a többi kölcsön, exporthitel-garancia stb. —, Magyarországnak a kimutatás szerint ugyanerre a nem egészen pontosan meghatározott időszakra 3960 millió ECU szól, vagyis 5280 millió dollár. Magyarországnak a 24 ország külön-külön, illetve közösen együttesen szakképzésre 48, beruházási struktúrák kialakítására 52. környezetvédelemre 36, egyéb együttműködésre. 184, exporthitelben 1114, projekt-finanszírozó hitelben 550, fejlesztési hitéiben 1955, mezőgazdasági támogatásban 20 millió ECU-t ajánlott fel. Magyar- ország esetében 195 millió ECU a vissza nem térítendő juttatás. A legismertebb ezen belül a Phare-program keretében 1990-re biztosított 100 millió ECU. Vannak ezenkívül Lengyelországnak és Magyarországnak együttesen ajánlott összegek, ösz- szesen 593 millió ECU, amiből 480 millió az adomány. Közép-Kelet-Európa négy másik országának (köztük az NDK-nak, de az NSZK által a német egyesítés keretében biztosított összegeket nem számolva) a 24-ek eddig 3,8 milliárd dollárnak megfelelő összeget ajánlottak fel, ezen kívül a Világbank 2,5 milliárd dollárnyi hitelnyújtást tervez jövőre a térség-’ ben. Ezek az összegek tehát általában nem jelentkeznek a kedvezményezettek költség- vetésében, hiszen például a több milliárd dollárnyi exporthitel egyszerűen kereskedelmi ügyleteket finanszíroz, míg a beruházást finanszírozó kölcsönök a projektek megvalósításával kerülnék felhasználásra. A 21 milliárd dollár legnagyobb részét idővel vissza kell fizetni — de ezek az összegek a közeljövőben segíteni fogják a szerkezeti átalakítást, és általában kedvezményesebb feltételekkel nyújtják őket, mint a kereskedelmi hiteleket. Az összeg legnagyobb része tehát korántsem ’adomány — de mindenképpen jókor ígért segítség. Baracs Dénes Évtizedek óta gyakori vendég vagyok Szarvason. A korábbi években szomorúan olvastam a városi újságban és hallottam a Szarvas és Vidéke ÁFÉSZ küldöttgyűlésein a panaszt arról, hogy a Dózsa György úti (8. számú) ABC- ben nagyon hiányos az árukínálat. A kenyér, a felvágott sem volt mindig friss. Nagy örömmel hallottam a tavasz óta beállt kedvező változásit. Kismamákat, nyugdíjasokat kérdeztem meg a boltban, akik a legnagyobb megelégedéssel nyilatkoztak.. — A tavasszal vezetőség- váltás volt, több előadó is kicserélődött. Épp ideje volt — vallják, mindannyian. — Most mindent megkapnak, a kenyér és felvágott naponta friss és gazdag a választék az olcsóbb árukból. A Dózsa György úti ABC Szarvas város peremkerületében nyílt 15 évvel ezelőtt. Munkások. kisnyugdíjasok élnek zömmel a nagy kiterjedésű körzetben, s az új vezetőség az ő igényeikhez igazodik. A belvárosi boltok több kilométerre találhatók, az idős, fájós lábú emberek és a többgyermekes kismamák nehezen érik esi. — Szarvason, születtem, Jól ismerem a lakosságot — magyarázza Karas József üzletvezető. — Édesapám fizikai dolgozó, édesanyám bolti eladó volt. Anyai örökség a vásárlók tisztelete, megbecsülése. Mindig azt mondta: csak az menjen kereskedőnek, aki nagyon szereti az embereket. A személyes kapcsolat elengedhetetlen. Tudnunk kell Mariska néni, Juliska néni igényét, de azt is, miből mennyire futja a pénztárcájából. Enélkül jó kereskedelem nincsen. —< önnek tehát élethivatása a kereskedelem? — Igen. Nincs más vágyam, csak hogy azt csináljam, amit szeretek. Különösen ebben a nehéz helyzetben kell tudni mit akarunk. Az árak gyakran változnak, ez tőlünk sok időt elrabol. Isten őrizz rákiabálni egy reklamáló idős emberre, hogy nézze meg az új árat. Nekünk kell azt hallatlan türelemmel megmagyarázni, ha kell óránként többször is. Segítünk az árukiválasztásban. Igyekszünk mindenből a legolcsóbbat nyújtani; A drága luxuscikkekre ritkán akad veyő. Nekünk nagy forgalmat csinálni a sok apró tételből nehezebb, de a vevők hálásak és mi nem törekszünk a forgalom mindenáron való növelésére. — 'Mikor és hol kezdte a munkát? — A tanulóéveimet Szarvason, a 12. számú ABC-ben töltöttem. Sokat tanultam Pajov András üzletvezetőtől. Bőséges és rendszeres áru- választékra törekszem. Arra. nevelt ő is; az emberekkel jól bánjunk, legyünk kedvesek, udvariasak, segítsük az öregeket, elesetteket, akiknek rossz a látásuk hallásuk. önálló munkámat tanyavilágban. az ezüstszőlői áfész- boltban kezdtem. A nővéremmel közösen béreltük. Jól ismertünk minden vevőt. Itt, a Dózsa György úti ABC környékén hasonló típusú emberek élnek, az ott szerzett tapasztalatokat itt jól tudom hasznosítani. — Én a borsodi hegyvidékről házasság révén kerültem Szarvasra — veszi át a szót Breznyik Petemé üzletvezető-helyettes. — Nagyon megszerettem Szarvast, jó itt élni, dolgozni. Édesapám bányász volt, az iskolaigazgató hívta fel a figyelmét arra, hogy én kereskedőnek születtem. Nem bántam meg, hogy erre a pályára léptem. Az az érzésem, a vevőkkel kölcsönösen tiszteljük és megértjük egymást, ami nagyon fontos. Beszélgetés közben előkerül a statisztikai kimutatás: 1990 áprilisában egymillió 950 ezer forint volt a forgalom, júniusban már hárommillió 50 ezer forint, s azután fokozatosan emelkedett. Az áremelések ellenére is ez a forgalomnövekedés a bolti kollektíva jó munkáját dicséri. Ary Róza Kaszaper község önkormányzati képviselő-testülete pályázatot hirdet jegyzői állás betöltésére A munkakör betöltésének feltételei: — államigazgatási főiskolai vagy álilam- és jogtudományi egyetemi végzettség, vagy tanácsakadémia —• legalább 2 éves államigazgatási gyakorlat. Fizetés: a hatályos jogszabályok alapján. A pályázat benyújtásának határideje: 1990. december 15. Helye: Kaszaper község polgármestere. Kaszaper, Hősök tere 1. A DÉGAZ BÉKÉSCSABAI ÜZEMIGAZGATÖSÄGÄNAK SZARVASI KIRENDELTSÉGE középfokú technikusi végzettséggel, legalább 5 éves szakmai és vezetői gyakorlattal művezetőt alkalmaz A jelentkezéseket írásban: a DÉGÁZ Békéscsabai Üzemigazgatósága címére kérjük megküldeni, BÉKÉSCSABA, Kétegyházi út 4. Bővebb felvilágosítást a szem. és ig. előadó ad. Csorvás nagyközség önkormányzati képviselő-testülete pályázatot hirdet JEGYZŐI MUNKAKÖR betöltésére. Pályázati feltételek: — magyar állampolgárság — büntetlen előélet — igazgatásszervezői vagy átliam- és jogtudományi doktori képesítés, legalább 2 éves államigazgatási gyakorlat. Bérezés: megállapodás szerint. A pályázathoz mellékelni kell: — az erkölcsi bizonyítványt — a végzettséget igazoló bizonyítvány másolatát — az eddigi szákmai tevékenységet bemutató önéletrajzot — a pályázónak a munkakör betöltésével kapcsolatos szakmai elképzeléseit. Beadási határidő: 1990. DECEMBER 15. A pályázatot Csorvás nagyközség polgármesteréhez ((5920 Csorvás, Rákóczi u. 17.) keli benyújtani, aki a pályázók részére részletes információt is nyújt. Pályázat Békés város önkormányzati testületé pályázatot hirdet jegyzői munkakör betöltésére. A pályázat feltételei: — állam- és jogtudományi doktori képesítés — legalább 2 év államigazgatási gyakorlat — büntetlen előélet. A pályázat benyújtásának határideje: 1990. DECEMBER 15. Fizetés megegyezés szerint, a kinevezéskor hatályos jogszabályok alapján. A pályázatot Békés város polgármesteréhez címezve lehet benyújtani: 5630 Békés, Petőfi S. u. 2. szám. 1990. október 30. BÉKÉS VAROS ÖNKORMÁNYZATI TESTÜLETÉ GYULA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE pályázatot hirdet A POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐI MUNKAKÖRÉNEK betöltésére. t PÄLYÄZATI FELTÉTELEK: — állam- és jogtudományi doktori képesítés — államigazgatási szervnél legalább 2 évi államigazgatási gyakorlat. A pályázathoz csatolni kell: — részletes önéletrajzot — szakképzettséget igazoló okirat másolatát — erkölcsi bizonyítványt. Bérezés: az új közszolgálati törvény szerint. A pályázat benyújtásának határideje: 1990. NOVEMBER 30. A pályázatot polgármester címére (5700 Gyula, Petőfi tér 3.) kell benyújtani. PÁLYÁZATI KIÍRÁS jegyzői Állas betöltésére. Mezőhegyes város képviselő-testülete PÁLYÁZATOT hirdet a városi JEGYZŐI ÁLLÁS betöltésére. A kinevezés határozatlan időre szóL A munkakör betöltésének feltétele: állami- és jogtudományi egyetemi végzettség és legalább 2 év, közigazgatási szervnél szerzett közigazgatási gyakorlat. A pályázat tartalmazza a pályázó: — jelenlegi munkahelyének nevét — beosztásának, munkaköri besorolásának, alapbérének és jövedelmének megnevezését, áLlami és szakmai végzettségéit igazoló okiratait, lakcímét, valamint részletes, kézzel írt önéletrajzát. A pályázatokat 1990. november 15-ig lehet benyújtani Mezőhegyes város polgármesterének. Levélcím: 5820 Mezőhegyes, Kozma Ferenc u. 11. A pályázatok elbírálására a beküldési határidőt követő 30. napon bel® kerül sor. MEZŐHEGYES VAROS ONKORMANYZATA