Békés Megyei Népújság, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-26 / 97. szám
— Miért indította útjára a rádió az Erkel-vetélkedőt? Erkelről — Erkelért Középiskolások vetélkedője Gyulán Erkel műveltségi vetélkedőt rendezett az elmúlt hét végén a Magyar Rádió Komolyzenei Főosztálya és az Erkel Ferenc Társaság Gyulán. Friss Gábor és Varga Károly, a vetélkedő szerkesztői három megyénkbeli középiskolát kerestek meg, a békéscsabai Rózsa Ferenc, a gyulai Erkel Ferefíc, és az orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumokat, hogy hat-hat fős csapataikkal vegyenek részt a rádiós versenyen. A kitűzött időpontban, a Mogyoróssy Könyvtárban azonban négy iskola tanulói jelentek meg. — A mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium maga kérte, hogy itt lehessen, Erkel Ferenc életműve iránti tiszteletből — mondta kérdésünkre Varga Károly. — A békési iskolák részvételére azért gondoltunk, mert Erkel e föld szülötte, másrészt praktikus okokból: a feladatok megoldásához ugyanis ismerni kell a gyulai Erkel Emlékmúzeum anyagát. A zeneszerző életének, művészetének feldolgozása mellett, a csapatoknak egyéni feladatot is adtunk. Be kell számolniuk például a múzeum személyes vonatkozású tárgyi emlékeiről, az itt található kottákról, plakátokról. — A gyulai székhelyű Erkel Társaság szeretné, ha a mostani vetélkedővel nem zárulna le a nemzeti opera megteremtőjének újbóli felfedezése. — Folytatást tervezünk. Véget ért a Tiszán innen, Dunán túl, című, általános iskolásoknak készített sorozatunk. Jövőre a középiskolásokat szeretnénk mozgósítani. A játékban ismét helyet kap a magyar zene, benne természetesen Erkel és szülővárosa. A szerkesztők szándéka volt, hogy a zeneszerzővel kapcsolatban minden lényeges dologról szó essék: művészetéről, életérőlj a kiegyezés utáni Magyarország társadalmában vállalt sokszínű szerepéről. A vetélkedő után elmondhatjuk, sikerült! A felvétel miatti izgalmak közepette is magas színvonalú volt a játék. A rádióhallgatók körülbelül két hét múlva találkozhatnak a műsorral, a versenyzők pedig újra átélhetik, mi mindent is tudattak meg velük Erkelről. A csapatokat kísérő énektanárok szerint ' 'pedig a felkészülés egyáltalán nem volt köny- nyű, hisz a Hunyadi László és a Bánk bán című operákat kivéve a zeneszerző műveit egyszerűen nem volt miről megismerni. A hang- lemezkiadás adósságai ellenére sikerült a csapatoknak a jelenlegi helyzeten túlmutató játékban közreműködni. A tudás és a szerencse az alábbi sorrendet alakította ki: Gyula, Békéscsaba, Mezőtúr és Orosháza. Sz. M. — Friss Gábor kollégámmal jó negyedszázada dolgozunk együtt a komolyzene népszerűsítéséért. Évente általában hét alkalommal lépünk ilyen műsorokkal a rádió nyilvánossága elé. Meg kell mondjam, ez idő alatt Erkel Ferenc még nem szerepelt közöttük ... Az Erkel műveltségi vetélkedőt Friss Gábor (képünkön jobbról) és Varga Károly (balról) vezették. A zsűri elnöke Németh Amadé, a zenetudományok kandidátusa, a Magyar Állami Operaház karnagya, az Erkel-életrajzok szerzője volt. (a szerző felvétele) R Tétkomlósi Vegyesipari Szövetkezet vezetősége pályázatot hirdet a megüresedett elnöki munkakör betöltésére A szövetkezet elnökét a Közgyűlés választja, öt évre. A szövetkezet évi árbevétele 120 millió forint, létszáma 245 fő. A szövetkezet főbb tevékenységi kőre: — textilruházati termékek. — bőrruházati munkavédelmi termékek, — vasipari szerkezetek, — építőipari kivitelezések — termékek gyártása. Az elnök legfontosabb feladata: A szövetkezet nyereséges működésének biztosítása, a hatékony gazdálkodás feltételeinek továbbfejlesztése. A munkakör betöltésének feltételei: — egyetemi, vagy főiskolai végzettség. — legalább ötévi vezetői gyakorlat. — erkölcsi feddhetetlenség, — életkor: nőnél 45 év, férfinél 50 év. A szövetkezet elnökének személyi alapbérét a Közgyűlés állapítja meg. A pályázat tartalmazza a pályázó — elképzeléseit a szövetkezet irányításáról. a pályázatban kitűzött feladatok megvalósításáról; — részletes önéletrajzát, szakmai pályafutásának, elért eredményeinek ismertetésével; — három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványát. A pályázatot 1990. május 15-ig lehet elküldeni a szövetkezet személyzeti vezetőjének, „PÄLYÄZAT* megjelöléssel a borítékon. (Cím: 5940 Tótkomlós. Lenin út 63.) Felvilágosítás: 151/28-as melléken, Sikeres választás esetén a munkakör betölthető a Közgyűlést követően azonnal, kb. június 1-jén. A pályázatot bírálóbizottság bírálja el és terjeszti a szövetkezet vezetősége elé. A pályázatokat bizalmasan kezeljük, a döntésről a pá- • lyázókat 15 napon belül értesítjük. A START SPORTSZERGYÁRTÓ ÉS FÉMIPARI KISSZÖVETKEZET felvételre keres: EXPORTMUNKARA, JÖL KÉPZETT szerkezeti lakatosokat. Üdülési ajánlat! Miskolctapolca fürdőhelyen: — Edén kempingben (Károlyi Mjjiály út 1.) — autóskempingben (Iglói úton) komfortos faházaikat, valamint az üdülőhely egész területén: — színvonalas villáikat, illetve lakrészeket — rövidebb és hosszabb időre — kis- és nagyobb létszámra ajánlunk vállalati és egyéni üdülés céljára! Kívánság szerint ellátást és fürdőbelépőket is biztosítunk! ÜDÜLJENEK, PIHENJENEK Miskolctapolcán ! Állunk szives rendelkezésükre! BORSOD-TOURIST, MISKOLCTAPOLCA, Martos Flóra u. 7. 3519. Telefon: (46) 68-917. Telex: 62-605. Mi a Garancia? Az rt. sajtótájékoztatója Békéscsabán A Garancia Biztosító Rt. békéscsabai vezérképviselője, Nagy Tibor tegnap sajtó- tájékoztatót tartott Békéscsabán. A vezérképviselő munkájukról a következőket mondta: — Jogosítványunk valamennyi biztosításra szól, de a Garancia a mezőgazdasági és gépkocsi-biztosításokkal nem foglalkozik. Tevékenységünket meghatározzák a hitelszférához kötődő biztosítások. A Garancia Békésben is a pénzintézetekre alapozza munkáját, 21 OTP- egységgel, 9 takarékszövetkezettel, 69 takarékszövetkezeti kirendeltséggel és hat bankkal állunk üzleti kapcsolatban. A vezérképviselet 1989-ben 18 millió 632 ezer forint díjbevételt ért el, a tervünket 385 százalékra teljesítettük. A Garancia Biztosítón belül a legeredményesebb megyének Békés bizonyult, az országos díjbevétel 13 százalékát a Viharsarokban produkáltuk 1989- ben. A folytatásban Nagy Tibor a különböző biztosítási formákat értékelte. A legnépszerűbb az egyszerű kezesi biztosítás volt. A lakás- biztosítási üzletáguk ugyancsak terven felüli eredményt produkált. Ennek egyik magyarázata, hogy a díjak 35 százalékát még 1990-ben is visszautalják ügyfeleiknek, ezen felül további 15 százalék . kedvezményt adnak egyéni kérésre. A kedvezmények a kockázati alapjukat terhelik. A kölcsönfedezeti életbiztosítás egyre népszerűbb. Érdekes, hogy a Garancia által megkötött ilyen jellegű biztosítások 90 százaléka Békés megyében realizálódott. Egyaránt megköthető a hosszú lejáratú lakás- vagy vállalkozási hitelekre. A vállalkozások vagyonbiztosítása új konstrukció. Érdekessége, hogy a Garancia nem számol amortizációt, a kárrendezés az új értékre szól. Ezzel a módozattal kapcsolódnak a Magyar Vállalkozási Alapítványból a vállalkozásokhoz felvett hitelek biztosításához. Január 1-jétől vezették be az új nyugdíj-kiegészítő biztosítást. Adott életkor elérése esetén az ügyfelek választhatnak: egyben veszik fel a lejárati összeget, vagy életük végéig járadékra jogosultak. A tervezői felelősségbiztosításukat valamennyi tervező megkötheti. A Garancia a tervezői felelősségre visszavezethető környezetvédelmi kárt is kifizeti. A társasági tisztségviselők felelősségi biztosítását a közelmúltban vezették be. Nagy Tibor kitért a jelenleg előkészítés alatt álló biztosítási módozatokra is. Ezek közül valószínűleg nagy sikere lesz az új lízingbiztosításnak. Végezetül a békéscsabai vezérképviselő ügyintézési üzletpolitikájukat foglalta össze. — Partner pénzintézeteink nemcsak biztosításokat kötnek, hanem az egyszerűbb káreseteket azonnal kifizetik. Ha olyan jellegű kár következett be, aminek rendezése kárszakértő bevonását igényli, akkor a 24 órán belüli kifizetésre törekszünk. Ez idáig az esetek 98 százalékában sikerült betartanunk a magunknak szabott határidőt. Jelenleg körülbelül 130 ezer ügyféllel állunk kapcsolatban a megyében, s ezt a .kört tovább szeretnénk bővíteni. (Lovász) — fl Sarkad ás Vidéke ÁFÉSZ értesíti tagságát, hogy 1990. január 1-jétől a célrészjegyek kamata megváltozott és rendkívül kedvező feltételeket biztosít jelenlegi és jövőbeni betétesei számára. A célrészjegy kamata 30%, legalább 1 évi 'tartós lekötés esetén. A szövetkezet továbbra is megrendezi a célrészjegyek szokásos évi sorsolását. Legyen bizalommal szövetkezetünk iránt, megtakarított pénzét helyezze el nálunk. Ez biztos befektetés! « Befizetni a Sarkad és Vidéke ÁFÉSZ központi pénztárában (Sarkad, Szalontai u. 1. sz.) lehet, felvilágosítást a szövetkezetpolitikai csoport ad. (Sarkad, Szalontai u. 9. Telefon: 75-744.)