Békés Megyei Népújság, 1990. február (45. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-03 / 29. szám
'kÖRÖSTÁJSZÜLŐFÖLDÜNK 1990. február 3., szombat A sublóton a Mama fényképe Budapesti találkozás József Attila nővérével Az Öcsödön eltöltött közös gyermekkor eseményeinek pontosítására, a gyulai emlékek felidézésére, valamint József Attila Makóról nővérének, József Etelkának írott levelei értelmezésére kerestem fel Sándor Lajos tanártársammal együtt budapesti lakásában dr. Makai Ödönné József Etelkát. A Nép- köztársaság úti, negyedik emeleti lakás élő irodalom- történetnek tűnt a számomra. József Etelka szobájába középső fia, Makai Péter műteremszobájából lehetett bejutni. Makai Péter az Állami Operaház díszlettervezője, rendezője, s csak mellékesen jegyezte meg édesanyja, hogy József Attila egyik legközvetlenebb rokona. A költő nagybátyja volt, s a másik két Makai-gyer- mek (közülük Makai Zsuzsanna már maga is nyugdíjas) természetesnek, életútjuk alakulásában sokszor felelősségteljesen talán terhesnek is tartják ezt a rokonságot, hiszen önmaguk erejéből lettek nagyon hasznos, dolgozó emberekké. Hogy József Attila ha élne, ma idős korú nagybátyjuk lehetne, azt természetesnek tartják, mint ahogyan a rokonság természetes velejárója az emberi kapcsolatoknak. A lakásban minden „ismerősnek” tűnik. Makai Péter dolgozószobájában rengeteg könyv, díszlettervek. Az egyik polcon régi névtábla: dr. Makai Ödön és József Jolán nevével. Dr. Makai Ödönné József Etelka kedvesen kalauzolt bennünket saját szobájába. Az ízlésesen berendezett szobában régi bútorok, az ablak előtt Singer-varrógép, talán még Pőcze Borbála tulajdona lehetett vagy hetven évvel ezelőtt. A sublóton kegyelettel őrzött családi képek, az egyiken a Mama látható József Attila és József Etelka társaságában, közvetlenül mellette a költő ismert fiatalkori fényképe és az idősebb testvér, József Jolán bekeretezett fényképe látható. Váratlanul és tulajdonképpen meglepő köny- nyedséggel indul meg beszélgetésünk a 86 éves hölggyel, dr. Makai Ödönné József Etelkával: — Tudják, az a családi kép még 1919-ben készült. Nyáron Jolán Bécsből hozott a Mamának egy selyemkendőt ajándékba. Nagy esemény volt ez a családunkban, azonnal meg kellett örökíteni. A Mama magára terítette a kendőt, mi, a kisebb gyerekek körülvettük, Jolán meg lefényképezett bennünket. (A kép eredetije a Petőfi Irodalmi Múzeum fotóarchívumában van, itt családi emlékké „szelídült” a felvétel, és nagyon beleillik a maga természetes módján a szoba környezetébe.) József Etelka hellyel és .feketekávéval kínál bennünket, aztán megmutatjuk neki azon levelek fénymásolati példányait, melyeknek eredetijét szintén a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattára őrzi. Nagyon meglepő, hogy hosszú évtizedek után is pontosan visszaemlékezik a levelekben leírt eseményekre. — „Ezek a levelek már a .nagyfiú’ írásmódját tükrözik.” A dátumozásból is kiderül, hogy Makóról irta 1922-ben József Attila fiatalabb nővérének Budapestre, és lassan teljesen érthető lesz számunkra a levél tartalmából minden. Arról természetesen tudott József Etelka, hogy öcs- cse Mezőhegyesen is járt, házitanítóskodott, az azonban számára is ismeretlen, hogy a Mezőhegyeshez közeli Battonyán is megfordult hittanvizsga ügyben. De két okból sem tartja elképzelhetetlennek mindezt. Részben azért nem, mert a József- gyermekek a szülők vallását „örökölték”, Attila az apja után lett görögkeleti (román) vallású, a lányok meg édesanyjukra való tekintettel római katolikusok. József Etelka azonnal hozzáfűzi. hogy ennek ellenére Öcsödön református hittanórákra jártak a váncsodi iskolában, 1910—11-ben, amikor nevelőszülőknél töltöttek el két emlékezetes, nehéz évet. Ugyanis Öcsödön jórészt reformátusok voltak kis iskolatársaik, és az iskola nem vehette figyelembe az ő vallási hovatartozásukat. Etelka néni véleménye szerint már csak azért is valószínű, hogy József Attila Mezőhegyesről a közeli Battonyára is eljutott annak idején, mert „öcsém nagyon szeretett mocorogni, sokszor gyalog bejárta osztálytársait, ismerőseit, barátait, később, Budapestre kerülve is. Valószínű. így juthatott el a Mezőhegyestől 10 kilométerre levő Battonyára is.” Azután a közös gyermekkorról, testvéri kapcsolataikról váltunk néhány szót. Etelka néni természetesnek tartja, hogy a két kisebb József-gyerek jobban összetartott egymással. József Jolán lényegesen idősebb volt nála, benne mindketten elvesztett édesanyjukat látták annak idején. Gyámjuk is az a dr. Makai Ödön lett, aki először József Jolánnak, később pedig József Etelkának lett a férje. József Attila és az ő szémélyes kapcsolatát azért is közelebbinek érzi egymáshoz, mert „lelenckorunkban Öcsödön összekapaszkodtunk, a Mama azt mondta, hogy egy pillanatra se hagyjuk el egymást”. És ezzel beszélgetésünk átterelődött az öcsö- di és gyulai emlékekre. József Etelka több mint hét évtized múltán is emlékezett még arra a nagy gyulai épületre, ahol néhány napot eltöltőitek Öcsödre kerülésük előtt. Elmondotta, hogy nem a gyermekkórház épülete volt ez, hanem a gyermekmenhelyé. ahonnan elvitték a nevelőszülőhöz a számukra biztosított lelencgyermekeket. Ök mindketten teljesen egészségesen kerültek Gyulára, emlékezete szerint orvosi vizsgálaton még Budapesten átestek, és Gyuláról néhány nap múlva vonattal utaztak Szarvasig, onnan meg egy parasztkocsi vitte őket a közeli Öcsöd településre. Amikor megkérdeztük Etelka nénit, mi a véleménye az életrajzi vonatkozású filmsorozatról, egyértelműen a következőket mondotta: „Nagyon rossz volt, nekem nem tetszett. Sokkal idősebb fiú játszotta a filmben Attilát, mint amilyen annak idején volt. Attilának fogatlan száját sohasem láttam. Meg Gombai alakítása is elhibázott volt benne. Gombai kis, vékony és jószívű ember volt. Olyan volt, mint egy kis manó. Mi különben is sok mindent megtanultunk Gombaiék- nál." Egy rövid újságcikkben beszélgetésünk minden fontos mozzanatáról nem számolhatok be. Átadtuk Etelka néninek ajándékainkat, kedves ismerősként búcsúztunk el tőle. Azóta több levelet váltottunk már egymással. Számomra kissé furcsa, hogy ez az idős hölgy a maga emlékeivel élő irodalom- történet. Battonyára hazafelé jövet néhány szál virágot helyeztünk el József Attila kerepesi temetőben levő sírjára. Dr. Makai Ödönné József Etelkától pedig úgy váltunk el. hogy, ha szép tavaszunk lesz és egészségi állapota még lehetővé teszi, szívesen eljön testvére 85. születésnapján Battonyára, hogy részt vegyen Kelemen Kristóf szobrászművész bat- tonyai József Attila-szobrá- nak avatásán. Dr. Takács László Kezdetben Bécsből Budára Delizsánszon érkezett az utas, meg a levél Arcversek Katonák írták Az újkori népi kéziratos könyvek sorában, melyek között vallásos jellegű énekeskönyveket, dalos- és nó- táskönyveket, halottaskönyveket és még sokféle fnás tartalmút találunk, különlegesen értékes hely illeti meg a kézírásos katonakönyveket. Ezekre Katona Imre fordította a legnagyobb figyelmet, s tanulmányaiban részletezően méltatja jelentőségüket. E katonakönyvek fontossága több szempontból indokolt. Azon túl, hogy a régi katonaélet különféle mozzanatait megörökítik, tartal- moznak olyan népdalokat, s más népköltési műfajokat, melyeket az ország legkülönbözőbb tájairól hoztak magukkal és adtak át egymásnak az együtt katonás- kodók. A könyvecskékben előforduló szövegek azonban nem Csupán átvett népi vagy műköltői alkotások, hanem olyanok is vannak közöttük, melyeket maguk a katonák írtak, több-kevesebb versfabrikáló készséggel. Elterjedt szokás volt, hogy a szolgálati helyükön készíttetett fényképet verses levél kíséretében küldték haza családjuknak. Ezeket a szövegeket a szakirodalom verses arcképköszöntőnek vagy röviden arcversnek nevezi, és a katonakönyvekben előforduló legértékesebb műfajok közé sorolja. A napjainkban már csak elvétve fellelhető katonakönyvek e nagybecsű műfajából Békés megyében az utóbbi évek kutatásai során két olyanra sikerült rálelni, mélyek arc verset is tartalmaznak. Az egyik — különösen becses — 1878-v 1 való, Zsilinszki János . küldte az olasz hadszíntérről Med- gyesegyházára. Tekintettel a műfaj ritkaságára, érdemes megismerkedni e szöveggel, melyet a könnyebb olvashaARCZ \VERS A másik arcvers jóval későbbi. Írója Fürj Gergely körösnagyharsányi volt katona, aki 1914—16 között teljesített szolgálatot a déli hadműveletekben. A könyvébe írt versek utáni dátutóság miatt megközelítően a mai helyesírás szerint közlünk, megjegyezve azt is, hogy az eredeti szöveg leírója szlovák anyanyelvű volt: mok mellett szerepelnek tartózkodása helységnevei is: Nagyvárad, Bosznia, Viseg- rád, Trebinje, Cséffa, Miha- itovicz, Visoko. Néhány részlet az arcversből: Futárok, küldöncök hoz- ták-vitték egykoron a híreket. s a gondjaikra bízott leveleket. A küldemények célba juttatására csak a 18. századtól kezdődően vállalkozott a hazai posta. Mária Terézia 1750-ben kiadott postarendeletét követően alakult ki a postautak hálózata. Kezdetben csak Bécs és Pozsony, illetve Bécs és Buda között, de hamarosan behálózta az egész országot. Az egymástól 1-1,5 postamérföldre levő állomásokon nemcsak a lovakat cserélték ki, hanem a delizsánszon, a kor kedvelt személy- és póstaszállító járművén utazók is kipihenhették magukat. Akkoriban borítékot nem használtak, a megírt és ösz- szehajtott leveleket viaszpecséttel zárták le, így adták fel, vagy dobták be a postaállomások levélszekrényeibe. Ekkor még a feladóhely nevével ellátott bélyegzés, úgynevezett előfutár került a levelekre, amelyeket — elsősorban a városokban — házhoz kézbesítettek. Hazánk területén a 19. század közepéig az osztrák császári posta működött. A postamesterek is császári egyenruhát hordtak. 1867- ben, a kiegyezés értelmében vált önállóvá a Magyar Királyi Posta. Ezt jelezte a hivatalos nyelv magyarra változása, a magyar címer használata a postai címtáblákon, és a koronás posta- kürtjelvény megjelenése a postai berendezéseken. A postamesterek szerződéses alkalmazottai voltak a Magyar Királyi Postának. Amennyiben kellő szakképzettséggel rendelkeztek, szerződésben vállalták a posta- hivatal működtetését, a küldemények felvételét, a szállítás és kézbesítés ellátását. Ezért évdíjat, irodai, kézbesítési és esetleg szállítási átalányt kaptak, egyébként minden terhet maguk viseltek. Szerény jövedelmükből ritkán tellett arra, hogy alkalmazottat tartsanak, így rendszerint az egész családot bevonták a munkába — mindezt Nagyvázsonyban, a Postamúzeum gazdag kiállítási anyagából tudhatja meg a látogató. A nagyvázsonyi lóváltóállomás a Buda—Székesfehérvár—Körmend—Gráz főútvonalon állt. Ezt csak 1862- ben váltotta föl állandó postamesteri hivatal; az első Városi telefonközpont a múlt század végéről postamester, Madár János csaknem 20 évig látta el tisztét. A jól felszerelt hivatalban 1901-től távíró is működött. mivel a község vállalta, hogy öt éven keresztül évi 400 korona értékben ad fel táviratot. Távbeszélőállomást 1913 szeptemberében létesítettek itt. A hajdani postamesteri hivatal most múzeumként szolgál. Megsárgult dokumentumok, régi postai berendezések és makettek segítségével mutatják be e szolgáltatás múltját és fejlődését. Itt látható például az első hazai gyártású bélyeg, amelyet az Államnyomdában készítettek 1871- ben. Kevesen tudják, hogy a világ első postai levelezőlapját az osztrák és a magyar postaigazgatás adta ki 1869-ben. A levelezőlap jó szolgálatot tett a háború idején is: kapcsolatot teremtett a mozgósított csapatok és a hátország, az otthon között. A tábori postai levelezőlapok díjmentesek voltak. Ezekből is látható egy csokorra való. A hírközlés régi és új eszközeinek bemutatása mellett egy külön teremben gyűjtötték össze és tárják a látogató elé a távbeszélő-készülékek és -hálózatok fejlődésének dokumentumait. A sok-sok öreg készülék mellett a ma használatos típusokat is felfedezhetjük. A legnépszerűbb kiállítási tárgy az 1890-es évekből származó városi telefonközpont, amely ma is működőképes. Gyerekek és felnőttek egyaránt szívesen játsszák el a hajdani telefonoskisasszony szerepét. Gyerkó Katalin ARCZ KÉPEMHEZ Lelkem szántja sorsunk Vas ekéje, titkolom ... nem fáj. De ekének munkáját Láthatja szem, a szem, ha lát. , Komor vonást feste Arczomra lelkem fájó érzete, Vadnak, betegesnek, embergyűlölőnek Látszék lenni lét-körömbe. Állok a fényképész előtt. Szemem oda, de lelkem a jövőbe Irányítá nézetét, honom, magam S enyéimért komoran mereng. Trebinje, 914. Decz. 13. Beck Zoltán Megérkeztem én már szeretett hazámba, Testi arcomat bemutatva. Sok jókat kívánok kedves szülőimnek, És hasonlóképpen kedves testvéremnek. Kívánom reátok laz Isten áldását, Mint tavasszal víznek bő áradását. Idegeny országbul érkeztem hozzátok, Hogy szemeimet ti is láthassátok. Nézzetek mostan csak úgy, mint magamat, Vegyétek szívesen testi állásomat! Nem tudom, szemeimet mikor láthatjátok, Az Isten áldását kívánom reátok. Kedves atyám és anyám szemembe nézzen hát, Hogy jól üsmerje meg atyjához hű fiát, Ki sok sóhajtással tölti el üdéjét, Hogy nem hallgathatja szeretett szülejét. Mert nincs, aki űtet mostan vigasztalja, Ki róla a bánatot eloltsa. Kedves testvéreim, most ide nézzetek, A ,ti testvéretek jól megüsmerjétek! Nektek én kívánok boldog, víg napokat, Nem ilyen szomorút, mint melyben én vagyok. Bús bánattal ezen szomorú Iéletem Rongálom, mert mindenkor rvisz az életem sorára, Én nem tudom, hogy folyik le életem folyója, amen. Etelka néni szobája élő irodalomtörténet Az ajándék nagy esemény volt
