Békés Megyei Népújság, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-30 / 231. szám
1989. szeptember 30., szombat Bemutattuk Békéscsaba új tanácselnökét „Nincsenek illúzióim, de van hitem.. Október másod ikán foglalja el székét Mázán Mátyás, Békéscsaba új polgár- mestere. Az. alábbi írásban szeretnénk őt olvasóinknak bemutatni. — Békéscsabán születtem, sőt, hetediziglen békéscsabai vagyok. lí)Hl-ben végeztem Szegeden magyar—történelem szakon. Azóta is a pályán vagyok — kisebb megszakítással —. öt évig ugyanis városi népfronttitkár voltam. 1971 óta vagyok városi tanácstag, s mint ilyen, nem számítok új embernek a testületben. Feleségem szintén pedagógus. Leányunk érettségi előtt áll. — Kik kezdeményezték a jelölését? Mi billentette arra a mérleg nyelvét, hogy elhagyja a biztonságos katedrát egy bizonytalan polgármesteri székért? — A mostani jelölés olyan széles körű tájékozódásra alapult, amelyre az elmúlt évtizedekben nem akadt példa ebben a városban. Valószínűleg tudja, hogy a jelöltek köre behatárolt. 09 tanácstagból kellett ugyanis a tanácselnököt megválasztani. Nem sorolom a részleteket, de úgy alakult, hogy a végére ketten maradtunk, akik vállaltuk a megmérettetést. Hangsúlyoznom kell azonban; nem magam tartom a legmegfelelőbbnek erre a posztra. De nem vagyok az, aki egy feladat elől meghátrál. Sőt! Ettől függetlenül nagyon is megértem azokat, akik a biztos vezető állásukat nem cserélték fel ezzel a bizonytalannal. Csak a fa- nyalgókat nem értem! Gyakorlatilag január 21. óta nincs tanácselnökünk, mert aki volt. személyes sorsának intézésével volt elfoglalva. Balul sikerült „párbajt” vívott a minap este, a televízió kettes műsorában Fekete Sándor író és dr. Ki- szely István antropológus, természetesen Petőfiről. Fekete nem hiszi, hogy a barguzini csontváz Petőfi, dr. Kiszely nem érti, hogy Fekete miért nem hiszi, mert ők Petőfit találták meg a milliomos Morvái Ferenc vezérelte (pénzelte) expedíció során, távol Szibériában. Azért írom, hogy a „párbaj" balul sikerült, mert eleve méltatlan ötlet volt Petőfit ilyen „párbaj”, meg „első lövés” helyzetbe kényszeríteni, de ez még a kisebbik baj lett volna. A nagyobbik az, hogy egyre jobban körvonalazódik: valami nem egészen tiszta ebben az egész barguzini ügyben. Nem mondom azt (hogyan is mondhatnám), hogy a barguzini csontváz nem Petőfi, hiszen dr. Kiszely nekem (az én magnetofonomba) is azt nyilatkozta, hogy ameny- nyiben „az az atilla a Petőfi Irodalmi Múzeumban hiteles, ha a Petőfiről festett 10 kép hiteles, ha a degar- rotípia hiteles, róla készült, ha festő barátai róla festettek képet, akkor a két személy azonos." Várkonyi Nándor 1957-ben megjelent Az üstökös csóvája című lenyűgözően gazdag, dokumentum értékű könyvében olvasom, hogy a Szend- rey Júlia hagyatékából Petőfi Zoltánhoz került dager- rotípiát 1868-ban látta a költő öccse, Petőfi István is, és azt közölte róla a Hon című lapban, miszerint: „A kérdéses dagerrotípia any- nyira elmosódott volt. hogy Az apparátus pedig messzemenően hiányolta az egységes irányítást. Bár a hivatalban levő tisztségviselők mindent elkövettek, de azért ez a ..van is, meg nincs is, lesz, vagy nem lesz tanácselnök" — úgy gondolom — nem volt szerencsés állapot. — Tehát a 2-es iskola katedrájáról került a tanácselnöki székbe. Ezt megelőzően tudomásom szerint egy könyvesboltban dolgozott. Miért hagyta ott ezt a munkahelyét? — A könyvesbolt az életemben átmeneti állapotot jelentett. Közel állt ugyan az eredeti foglalkozásomhoz, mégsem az igazi. Amikor a boltba kerültem. ígéretekkel volt tele a padlás. Ezekből semmit sem váltottak be. Jó másfél évnyi kínkeserves küzdelmet éltem át állagában. szervezettségében erősen leromlott boltban. A most nagyszerű könyvesbolt más helyiségben, akkor, mondhatni patkányfészek volt. Miután a néprfonttól önként jöttem el, nem ejtő- ernyőztettek egv nyugalmas, jó kis állásba, magyarul senki sem tolt alám bársonyszéket. — Tanácstagként mit sikerült elérnie? Milyennek minősíti eddigi közéleti szereplését? —• Nemrégiben egy volt pártvezető félhivataloos helyen úgy nyilatkozott rólam, hogy én már akkor is ellenzéki voltam, amikor azt még ki sem találták. Én akkor ezt nem kommentáltam. Most hadd térjek vissza erre. Soha nem tartottam magam ellenzékinek, de mindig felvállaltam annak a közegnek a véleményét, amelyikben dolgoztam, éltem. A hataazon csak egy görbült alaknak mintegy árnya látszott." Ezt vette kézbe majdnem egy évszázad után Escher Károly, az ötvenes évek neves fotóművésze, miután megbízást kapott a Népműlomtól akkoriban elég vádat kaptam, és sok kudarc is ért. Sokszor álltam a kisebbség oldalán, bár ez az adott esetben elkeserített, mégsem vette el a kedvem a közéleti tevékenységtől. Ügy érzem, ha korábban több figyelmet fordítottak volna más véleményekre, akkor ez az ország. ez a város nem állna ott, ahol jelenleg áll. Soha nem a mindenáron való ellentmondás vezérelt, hanem az egyszemélyi döntések ellen. pontosabban a rossz döntések testületi szentesítése ellen voltam és vagyok ma is. Talán ezt nevezték akkor egyesek ellenzéki megnyilvánulásnak. Hosszú lenne konkrétumokat sorolni. Olcsó dolognak tartom most a sportcsarnokot és a buszpályaudvart bírálni. Pedig én már akkor megkérdőjeleztem. amikor a beruházások elindultak. Mindenesetre nem voltam olyan beosztásban, hogy bármilyen konkrétumot elérhettem volna. Elnézést, de én nem emeltettem magamnak például közpénzen emlékművel... — ön a végrehajtó bizottsági üléseken a napirendek előterjesztőinek kellemetlenkedő, személyeskedő kérdéseket tett fel nem egyszer. Mi lesz, ha önnek is feltesznek ilyen kérdéseket, felkészült-e rá? — Felkészültem. Tagadom, hogy valaha is személyeskedő lettem volna. Ha az ember egy városban él le 51 évet, olyan pályán, ahol én is éltem, gyakorlatilag nem ismeretlen sem a jó. sem a rossz tulajdonsága. Az embereken múlik, hogy mit helyeznek előtrébe, mit tartanak fontosnak. Sem vagyoni helyzetemen, sem egyéb tevelődési Minisztériumtól annak restaurálására. Escher a dagerrotípiát teljesen tönkrement állapotban találta. Fekete Sándor is említette a „Párbaj”-ban, hogy: „Csupán a szem és környéke látrülelen takargatni, titkolni valóm nincs. Egyébként sem stílusom más magánéletében vájkálni. egészen addig, amíg az nem válik közüggyé. Márpedig egy vagyoni manipuláció , közpénzek herdálása nem magánügy . . . — Gondolkodott-e azon, hogy rövid néhány hónap alatt, a választásokig, mit tehet a városért? — A legtöbbet, ha működőképes állapotban tartjuk. Ront, vagy javít, de nem henyél. Remélem, az én esetemben nem a ront szón marad a hangsúly. Nincsenek illúzióim, de van hitem . . . — Milyennek találja Bé késcsabát? Megítélése szerint az itt élők tudtái'al, beleegyezésével alakult ilyenné a városkép? — Nem a tudtukkal és nem a beleegyezésükkel. Ez a város, amióta megyeszékhely. sajnálatosan sokat vesztett eredeti arculatából. Arany János mondta: „Ada címet, de nem kértem". Megyeszékhely lettünk, s az összes megyei feladatot a város anyagi lehetőségeiből kellett megoldani. Békéscsaba saját intézményi ellátottsága messze elmaradt a szükségestől azért. mert mindig a megyei feladatok kerültek előtérbe ... Azt tartom, hogy a belterjesség, ha egy település önmagaba lordul, rendkívül veszélyes dolog. Nyitottnak kell lenni. Ez a város mindig nyitott volt. a múltban is. Nemcsak az a csabai — állítom —. aki annak született, hanem az is. aki annak vallja magát, akár betelepült, akár elszármazott. De sajszott azon egészen halványan, sejtelmesen". Escher két év után „úgy sincs már vesztenivaló” alapon fogott hozzá a vegyszeres kísérletekhez, melyek sikerrel jártak. A többé-kevésbé érzékenynek maradt ezüstlapon — írja Várkonyi — 80 esztendő után ismét megjelent Petőfi valóhű, életteljes arca. Ez az arc nem sovány, mint hittük, látni a szájkör- nyék duzzadtságát, amit a rendellenes, sűrűn nőtt fogazat okoz, különösen az alsó fogsora táján, a bal (látszólag jobb) felső ajak szemfogdudora azonban eltűnt... Az álkapocscsont felső ágának lefelé húzódó vonala majdnem teljesen elmosódott. Kétségtelen, hogy Petőfinek a rendesnél nagyobb, szokatlanul erős állkapcsa volt, bizonyos azonban, hogy olyan óriási állkapcsa, mint a dagerrotípia ma látszólag mutatja, Petőfinek nem lehetett. Azt hiszem, ennyi bizonytalansági tényező éppen elég ahhoz, hogy — habár a kép hiteles Petőfi-arc — milliméter pontosságú azonosításra (miként azt az expedíció antropológusai tették) alkalmatlan. Bajok vannak a Petőfi Múzeumban őrzött civil-atillával is, mely Pékár Gyula gyűjteményéből került oda. és csak korabelisége a bizonyított, az, hogy Petőfié lett volna, nem. Azóta olvastam Váradi-Sternberg János professzor kétoldalas cikkét a Kárpáti Igaz Szóban (Ungvári, és abban azt. hogy: ,„ .. a lepelbe burkolt csontváz, melyet a barguzini zsidó temető mezsgyéjén tártak fel, zsidórítus szerint volt eltemetve . . . Azt, hogy valóban gyapjú imaköpenyben temethették el a 7. sz. sírban nyugvó tetemet, az itt talált »zöld oxidnyomok« is tanúsítják ...” (Hogy miféle „oxidnyomok”, néhány mondat, és szóba kerül. De más is.) Mindhárom (van még néhány, de most nem fontos) nálatos tény, hogy a város arculatát, arcát adott esetben nem a csabaiak határozhatták meg. És ez nagyon meglátszik rajta. — De hiszen ön is ott volt a döntéseknél... — Ezek a döntések egyszemélyi, vagy rendkívül szűkkörű döntések voltak. A testület semmit sem tehetett. — Tudna neveket mondani, kik azok, akik rosszul határozták meg a város arculatát? — Nem mintha nem tudnék. De nem hiszem, hogy célravezető lenne bűnbakokat keresni. Az. aki az ortodox zsidótemplomból egy elfuserált aluminiumkonté- nert csinált, aki a kultúra területét hagyta szinte fizikai értelemben szétporladni, akár kultúrházakról, akár a színházról, akár az iskoláról legven szó. az a mindenkori bűnös, mert itt legalább harminc ével kellene áttekinteni. — Az országban melyik város tetszik önnek a legjobban? — Természetesen, elismerem a dunántúli, illetve műemlékjellegű városok városiasabb arcát, mint például Győr, Egei- és Sárosténvt újra végiggondolva, jönnek a kétségeim, és nem azért, mert nem szeretném, ha Petőfi Sándorról (végre!) mindent tudnánk, éppen ellenkezőleg. De Petőfihez lenne a legméltatlanabb (és most a nemzet csalódását nem is hozom fel), ha nem kétségtelenül bizonyított tények tudatában helyeznénk örök nyugalomra a barguzini halottat itthon, Magyar- országon. Az első: az expedíció szakembereinek érvei között kiemelt helyen szerepel, hogy az amerikai antropológusok valami különleges készülékkel összevetették a barguzini koponyát és a dagerrotípiát, és millimétern.vi eltérést sem találtak. Hova tehető akkor az, amit fentebb ismertettünk, hogy (többek között) „az állkapocscsont felső ágának lefelé húzódó vonala majdnem teljesen elmosódott”. ..? A második: ha nem Petőfié volt a civil-atilla, akkor hogyan lehetnének hitelesek az erről a ruhadarabról következtetett „testméretek” ? Nyilván, sehogyan sem. A harmadik: a koporsó nélküli temetkezés. Dr. Ki- szely István azt mondta Békéscsabán (magnófelvétel !) : „El tudom képzelni például, hogy azt mondta (Petőfi) : engem ne zárjanak koporsóba, engem csak úgy temessenek gyolcsban (?), kabátban, mert én olyan vagyok." Tehát itt azt is említi, hogy „gyolcsban", holott később: „Egy balra hajtható, paszo- mános kabát volt rajta, ami nagyon passzintosan a testéhez feszült (?!), balra volt gombolható, fönt voltak súj- tások rajta, amit odaadtunk a textilipari kutatónak, ők határozzák most meg.” Még később: „Az 1800-as évek közepén az ortodox zsidókat hasra fektetve temették el. Nemcsak hogy koporsó nélkül, de' hasra fektetve és gyolcsban. Ö pedig (Petőfi) ruhában volt eltemetve." Tehát nem gyolcsban, mint fentebb volt szó róla . . . patak. Mégsem élnék sehol máshol, ha mégegyszer kezdhetném az életemet, csak itt, Békéscsabán. Szellemi városomnak Szegedet tekintem. — Tervez-e kapcsolatot az alternatívokkal? — Az elnökségemet nem hatalomnak, hanem szolgálatnak fogom fel. Az ellenzék mostanában állandóan a hatalomról beszél. Nagyon veszélyes dolog, ha valaki mindenáron a hatalomra tör. Saját sorsom példázza. a hatalom félresöpör és lehetetlen helyzetbe tud hozni embereket. Akár úgy, hogy ők maguk élnek visz- sza hatalmukkal, akár úgy, hatalmukban áll másokat tönkrétenni. Az ellenzéktől konstruktivitást várok, mert Lucifer szavaival élve: „ .. . hol a tagadás lábát megveti, világodat meg fogja dönteni ..." Megkérdőjelezném. vajon szükség van-e itt mindent földig lerombolni? Szükség van-e mindent tagadni? Meggyőződésem, hogy lehet újat alkotni anélkül. hogy az eddigit földig rombolnánk. Hangsúlyozom, számítok az ellenzék konstruktív együttműködésére, rajtam nem múlik, én fogadókész vagyok . .. Béla Vali Fotó: Kovács Erzsébet Az ungvári professzor láthatóan a koporsó nélküli temetkezés okán vonja kétségbe az expedíció következtetését, hogy az, ott Petőfi; s annak okán is, hogy a „zöld oxidnyomok" csak zsidó imaköpeny díszítései lehettek. A zsidó temető közelsége is gyanúba ejti a professzort, aki fellapozta a Magyar Zsidó Lexikont is (megjelent 1929-ben Budapesten), és abból idézi, hogy a „zsidó férfiakat talliszban (imaköpeny) temetik”. Azt azonban mór nem olvasta el, hogy ugyanabban a cikkben ez is feltalálható: „...de a szemlélő rojtot elszakítják, és a koporsóból (I!) kilógatják, a tallisz díszeit pedig eltépik." Akkor mitől erednek a sírban talált „zöld oxidnyomok"? „Koporsó” címszó alatt az 503. oldalon pedig ez olvasható: „A fakoporsó használata ősi zsidó szokás” ..., miközben szokásban volt az is (szintén a lexikon szerint), hogy a koporsó alsó lapját a földnek való átadáskor kivették, az oldalak és a fedőlap benn maradtak. A barguzini sírban semmi sem volt. Okát még senki sem magyarázta meg tudományos alapossággal. A „hasra temetkezés” pedig nyitott kérdés, a lexikonban a megfelelő címszók alatt erre utalást nem találtam. Szegény Petőfi! Vajon lesz-e valaki, aki ezt az újabb és egyre terebélyesedő rejtélyt megfejti? Lesznek-e tudósok, akik vállalkoznak arra, hogy megközelítik. és kimondják az igazságot? De lesz-e módjuk, lehetőségük arra, hogy kimondják, hiszen a ládába zárt csontok már nem vallanak úgy, mint a feltárás pillanatában vallhatták volna! Vagy vallottak? És mit vallottak? Tartok tőle, hogy ez a barguzini ügy a segesvárinál is bonyolultabb. Sass Ervin Segesvárnál is nagyobb rejtély? Különös és érthetetlen bonyodalmak Barguzin körül n dagerrotípia nem alkalmas azonosításra Kopjafa Petőfinek, Barguzinban. De ott volt-e?
