Békés Megyei Népújság, 1989. szeptember (44. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-30 / 231. szám
1989. szeptember 30., szombat o Folytatódik a kongresszusi felkészülés Négy megye közös platformja a vidék helyzetéről A múlt héten találkoztak Békés megye országgyűlési képviselői és az MSZMP kongresszusi küldöttei, e héten szerdán, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Szolnok megye küldöttei tartottak regionális tanácskozást Békéscsabán. A megbeszélések célja, hogy a párt programjában és politikájában súlyának megfelelő helyet kapjon a vidék gazdasági, szociális és társadalmi elmaradottságának problémája. Politikai reformot csak gazdasági reformmal együtt lehet véghezvinni, és_ehhez esélyegyenlőséget kell teremteni. Ne legyen szakadék a főváros és a vidék, a nagyváros és a falu között. A vita a szünetben is tartott (a képen balról jobbra Apáti Nagy Gábor KEB-tag, Szilágyi Menyhért kongresszusi küldött és Ancsin Károly országgyűlési képviselő) Fotó: Gál Edit A közösen kialakított platformban megfogalmazódnak mindazok a kérdések, amelyeket előzetesen meg kell vitatni. A pártkongresszusnak nem lehet feladata a problémák részletes megtárgyalása. de utalni kell a pártfórumon is a vidék hátrányos helyzetére. Megfogalmazódott többek között, hogy a vidékiség problémáját nem szabad térségenként külön kezelni. Jelentősége miatt viszont nagy súlyú politikai kérdésként a kongresszusnak is ki kell térnie rá. A küldötteknek megfelelő józansággal a vidéki Magyarország érdekeit kell szóvá tenni. Ugyanakkor az MSZMP szempontjából a vidék, a falusi emberek, a parasztság, mint szövetséges. fontos tényező. A helyhatósági és országgyűlési választásokon nem mindegy, hogy kire voksol az alföldi térség. Csak az a párt maradhat tartósan a hatalom szerves része, amelyik figyelembe veszi a vidék. ezen belül mezőgazda- sági területek jelenlegi helyzetét. Gazdasági reform nem képzelhető el a vidék erőteljes fejlesztése nélkül. Erre a fejlesztésre elkülönített pénzalapot kell létrehozni. Enélkül nincs esélyegyenlőség. Hiába hirdetjük meg a vállalkozások szabadságát, ha a kisvárosokban, a falvakban nincs infrastruktúra. A nyugati tőke sem megy olyan helyre, ahol nincs út, nincs telefon — mondta az egyik résztvevő. A foglalkoztatás hagyományos szerkezetét újjal felváltani nem lehet, csak ha nagyobb hangsúlyt fektetünk a képzésre. Ma már nem a munkaerő mennyisége, hanem a minősége, a sokoldalúsága a lényeg. Békés megyében kevesebbet keresnek az emberek (az országos átlaghoz viszonyítva). így kevés adót is fizetnek. A helyi tanácsoknak nincs pénzük, nem tudnak miből beruházni. Nem elég elősegíteni az önkormányzati rendszer létrehozását, mellé anyagi bázist is biztosítani kell. Javítani szükséges a vidéki lakosság életkörülményeit. A vidékiség néphez kötődést jelentett, s ezért gyakran lebecsülték. A korábbi pártpolitikában a nemzettudat helyett az internacionalizmust állították előtérbe. De jelentett a viejékiség egy sajátos költségvetési politikát is. Az ipar egyoldalú támogatása háttérbe szorította a mezőgazdaságot és a falut — hangsúlyozta Hideg András küldött. Kormányszintű intézkedés kell ahhoz, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar esélyegyenlőséget kapjon más ágazatokkal szemben. Célként fogalmazódott meg, hogy a vidéki dolgozók jövedelme érje el az iparban foglalkoztatottakét. Társadalmi modellváltásra van szükség, ahol a piaci igényeknek megfelelő fejlesztéseket központi pénzalapból kell az Alföldön finanszírozni. Lehetőséget teremtve ezzel nagy-, középes kisüzemek létrehozására, illetve, a vállalkozások fejlesztésére. A vidéki Magyarország alapvető elvárásait a kongresszusi programban rögzíteni kell. Ebben a jelenlévők egyetértettek. A kongresszusi küldöttek és az országgyűlési képviselők vöbb politikai kérdést is megvitattak. Például Vas József- né. sarkadi képviselő elmondta: sok támadás éri a kommunista képviselőket. A lakosság az országban tapasztalható gazdasági és politikai válságért őket teszi felelőssé, pedig ,.a párt és a képviselők külön utakon jártak’’. Amíg viszonylag jól mentek a dolgok, addig a képviselők véleményét nemigen kérték ki. A jövőben ezen is változtatni kell. Papp János II harmadik út M it akar a Magyar Néppárt? A népi gondolat örököseként és a népi mozgalom folytatójaként fellépő párt — bibói intenciók alapján — azt vallja, hogy a ,,kapitalizmusra és kommunizmusra felszabdalt világ valójában rémképek ellen és álproblémákkal küzd”. A megoldás — olvasom a békéscsabai sétálóutcán kiragasztolt plakáton — a harmadik útra való rátalálásban rejlik. Az előttünk álló feladat az, hogy mindent meghaladva a magyar nép érzelem- és gondolatvilágának megfelelő, történelmi és földrajzi adottságaihoz igazodó szabad társadalmat teremtsünk. Többször is átfutom a néppárt szándéknyilatkozatát, s közben azon tűnődöm, mennyire jelzésértékűek a benne kifejtett gondolatok. Eljutottunk volna a mellény újragombolásához? Van kitörés az ördögi körből, a lehetetlenre vállalkozás ciklusaiból? Mégsem volt igaza Arthur Koestler- nek, mikor azt mondta: magyarnak lenni kollektív neurózis? Nem kétséges, a politikai rendszer elérkezett teljesítőképességének végső határához, a változás tehát a társadalom, az állam és az apparátusok személyi állományának egyaránt érdeke. A bajok gyökere éppen az, hogy az állam és társadalom elszakadt egymástól — szerencsére mára már lebomlóban vannak a sztálinista szovjet importként betelepített behemót politikai szervezetek. Az állampolgári kezdeményezéseket nem lehet figyelmen kívül hagyni, nem lehet — súlyos következmények nélkül — elnyomni, agyonszabályoz- ni vagy akár parancsszóra előállítani. Csak egy a bökkenő: „rémképek ellen és álproblémákkal küzdő világunkban” senki sem tudja, miként lehet felrázni egy országnyi embert. A magyar távlatokat 20 éve meghatározó lassú, botladozó polgárosodás-ipar- kodás ma már olyan mértékű, hogy ez mint önkizsákmányoló gürcölés népegészségügyi problémaként kezelendő. S míg rétegtagolt társadalmunkban a „sehová nem tartozni!” értéke fénylik fel, a politikai erők most is felsorakozhatnak a lehetetlent kitűző, viszont cserébe egy csapásra megoldani akaró irányzatok mögött. E variáns túlontúl ismert Közáp-Európá- ban. Nem a Nietzschstől elhirdetett „'Wille zur Macht”-ot („hatalomra törő akaratot”) hiányolom én, a nagy fölzendülásek- nek messzenyúló társadalmi okai is vannak, inkább az foglalkoztat: hogyan lettünk állampolgári méretekben Fabius Cunctatorokká, óvatos „haladárokká ”, A jelenlegi politikai helyzetet is az jellemzi, hogy míg az MSZMP — mint azt Kolosi Tamás szociológus a tévé egyik műsorában megjegyezte — nem tud szabadulni a „tele nadrággal való politizálástól”, az ellenzék a párt iránti bizalmatlanság miatt szerez javuló pozíciókat. Számára nyilvánvalóan kedvező az MSZMP belső megosztottságának tartósodása, egyébként is az az érdeke, hogy erkölcsileg tönkretegye a kommunistákat — a Kádár-korszakot jellemző terminusaik jégesőként kopognak. A valóságos politikai erővonalak ráadásul nem is az MSZMP és az ellenzéki kerekasztal köré tömörült pártok között húzódnak, nyilvánvaló az ellenzék látszategysége. — Hol van a Központi Bizottság, ki mozgósítja a párttagságot? — kérdezte az egyik felszólaló az összefogás platform békéscsabai tanácskozásán. Valóban, mialatt formálódik a netán kormányképes ellenzék gazdasági programja, a párt — igaz, a 700 ezer párttag óriási többsége nem platformosodott — átalakult egyfajta amorf vitaklubbá. „Az apparátust szétvertük. a pártmunkát megutálhattuk", kesergett egy másik hozzászóló. Az ellenzék közben diadalt ül. A megyeszékhelyen egy héttel korábban megtartott ellenzéki szabad szombaton országos és helyi vezetői — a látványos, olykor meghökkentő szónoklatok után — ragyogóan megtérített, vörös (!?) terítővei letakart asztalokon ették az étteremben a birka(kecske?)pör- költet. (A hívek és szimpatizánsok ellenben odakint papírszalvétából majszolták a tíz forintért vásárolt szendvicseket. Szóvá is tették az esti fórumon.) Eszembe jut a szabad demokrata Tamás Gáspár Miklós minapi intelme: akkor lesz szabad Magyarország, ha a hatalom birtoka nem jelent önmagában szociális különbséget. Hát... Még mindig itt állok a plakát előtt és azon gondolkodom, milyen jó, hogy manapság újra ázsiója van a korérzékeléseknek, helyzetminősítéseknek, a vitatkozó publicisztikának. Mennyire igaz az. a goethe-i tétel, hogy a valóság mindig gazdagabb, mint az elméletek. Mint annyi ember, én is félek, hisz veszélyek fenyegetik a törékeny magyar demokráciát. Félek attól, hogy a járt utal a járatlanért el ne hagyd balga bölcsessége és a máshol sikeres mintákat hajszoló utópizmus között nem találjuk meg a harmadik utat; nem tudunk kitörni a „katonák” és „demokrácia”, „kommunizmus” és ..kapitalizmus” Közép-Európában mindig megoldhatatlannak bizonyuló konfliktusából. A tudósok véleménye szerint Európa két fele között a gazdasági-politikai különbségek még növekedhetnek is a következő időszakban. A történelmi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a népek országútján fekvő — most újabb „népvándorlási hullámot" átélt — Magyarország számára a teljes nemzeti függetlenség, a semlegesség elérése merő illúzió csupán. A „ne engedjük, hogy a nímöt gallérunk alá pckjön’-jellegű dualizmuskori beállítottságot felválthatja ugyan a dühödt anti- kommunizmus és politikai extrémizmus, mit sem változtat azon a tényen, hogy sem a nagyhatalmak, sem. az egyesülni készülő Nyugat-Európa nem kívánja megváltoztatni a második világháború után kialakult erőviszonyokat. Aki ezt nem érti meg, az képtelen a nemzetközi realitásokkal való érdemleges számvetésre. Ötven négyzetméteres létterű és Wart- burgos közép-európaias polgárosodásunkban azonban még ennél is nagyobb feszültséget vált ki az, hogy a nép továbbra is hallgat, mert igazából csak nem kíváncsiak a meglátásaira. Azt sem látja, hogy valakik eltakarítanák az útból a torlaszokat. Még sincs harmadik út. Ha az MSZMP megalkotta egvpártrendszer taszította az országot a szakadék szélére, akkor a megtisztult-megtisztított MSZMP dominanciájával működő öbbpártrendszer kezelheti (kötelessége kezelni) a mélyreható és mindenre kiterjedő válságot. a z ellenzék — bár igen sokat tesz a politikai demokrácia kiteljesítéséért — már mossa kezeit. Tisztában van azzal a kevésbé hangsúlyozott körülménnyel, hogy sok víz. lefolyik addig a Dunán, amíg érzékelhetővé válnak a gazdasági normalizálódás jelei. Gondol a választások utáni időszakra is. Dányi László Fórum „boltum” „Fölöttünk a tanult emberek mit intéznek?” Behunyt szemmel is meg tudom mondani, hol vagyok; a régimódi kis fűszer-vegyesboltok emlékeket ébresztő illatát semmi mással nem lehet összetéveszteni. A kenyér, az édesség. a fűszerek, a szappan és a cipőkrém, a tinta, ceruza, némi vasáru, textília és sok egyéb — mindez együtt oly jellegzetes — és számomra valamiféleképpen a békés nyugalom, a biztonság jó érzését kelti. Persze, nem mintha csendes lenne az öreg pulton innen és túl, sőt! Zajlik az élet, itt zajlik csak igazán! Olykor nem is a halaszthatatlan bevásárlás, hanem a megszokás, a kíváncsiság viszi a boltba a falubelieket, főképpen az asszonyokat. „Azt hallom a boltban, a Horváthék (Kis- sék, Nagyék) is színes tévét hozatnak” — ejti el a megjegyzést otthon az urának az asszonyka, lesve a szeme sarkából, amaz elérti-e a „Jó napot, Jucó néni!" A boltajtóban Szabó Béláné és Holinger Miklósné Fotó: Kovács Erzsébet szót. Egy szó, mint száz. a bolt — az ilyen bolt, kiváltképp faluhelyen —, afféle fórum máig is, ahol a vékony forintok mellé ilyen-olyan hírek, vélemények, indulatok, receptek cserélnek gazdát. * * * — Csak egy kis ez-az. tej, kenyér, öblítő, szúnyogirtó. Százhetvenegy forintot fizettem érte! — igazgatja szatyrát a biciklin Takács Lajósné, a pusztaföldvári újfalusi vegyesbolt előtt. Sietne már nagyon, ebédre hazajár az ura a tsz- ből, a marhapörkölt meg még sehol. — Tegnap vettem egy kis húst odabenn, 80 forint kilója. Még olcsó is, de nem tudom, hogy győznénk, ha nem lenne jószág, háztáji. Csak mi lesz ezután? Mert megyek nyugdíjba. Na mindegy, megéltünk eddig is, dolgozunk, hál’ istennek bírjuk. Nem érünk rá tiltakozni, sztrájkolni. Jól is néznénk ki!... A boltajtóban Szabó Béláné, Jusztika és Holinger Miklósné, Rózsikat t — Reggel látnák, mennyien vannak! Ilyenkor délelőtt, meg kora délután csendes a bolt, aztán négv-öt óra között jön egy újabb hullám. Van itt minden. Virágcserép, meg szénlapát, söprű és zöldség, konzerv, üdítő, kávé, a mélyhűtőben csirkemáj. a fagyasztóládában jégkrém. friss kenyér; a falon meg soksok oklevél, tanúsítandó, hogy ez egy kiváló bolt. Kiváló — és régi, kissé viharvert az öreg épület, de azért szépen ál'- ja a sarat. Jusztika itt talpal évtizedek óta. nyilván a fél falu személyes ismerőse. Alighanem kedvelik is, a gyorskezű, fürge, ízes beszédű asszonyt: a névnapjára kapott csokrok még nem hervadtak el az üvegespult tetején sorakozó vázákban. — Mi tetszik, Jucó néni? — fogadják szinte egyszerre az idős asszonyt, akit hivatalosan ugyan Ferenczi Katalinnak hívnak, de mindenki csak Jucó néninek szólítja. Vinnék egy zacskó riest, túrót, tejfölt, valami finom nápolyi is kéne. aztán kis üveg pálinka, tudják eltörött a kút, délután jönnek, megcsinálják, hát illik megkínálni az embereket. Édesanyámnak meg egy üveg dianát, fájnak az ízületei, azzal szokta kenegetni. Mennyi? Kétszázhalvanhat forint? Nem mondom, fog a ceruzájuk. Jucó néni persze tudja, nem a boltosok tehetnek a drágaságról. Tudja, mert szokta hallgatni a rádiót, a híreket el nem mulasztaná — „anélkül olyan süket az ember”. — Még apám nevelte belénk, hogy oda kell figyelni, fölöttünk a tanult emberek mit intéznek? — vált komolyra a 68 éves asszony —, de most nem tudunk eligazodni. Mi lesz. hogy lesz?! Jönnek a választások is. A rossztól félünk a legjobban, hogy egyzer csak megáll az élet. az ellátás. Eddig csak eligazodtunk, elballagtunk az életben, de most! Minden baj már, senki se jó, semmi se jó!... * * * — Pengét kérek, Jusztikám!—* könyököl a pultra Gyulai Istvánná. — Milyet? — A legolcsóbbat. Meg lecsókolbászt. Két kiló kéne. — Majd fölirom, még nem jött meg a töltelékáru. ' — A két kiló egész héten kitart — vetem közbe. — Á, két napra, ha elég- Négyen vagyunk, a kislány iskolás, a fiam meg ,az uram a tsz-be jár. én napszámba, most hagymázok. — Muszáj? — Muszáj. Tudja, mit keresnek az emberek! A fiam olyan hat és fél ezret, az uram is akörül. Ráadásul most még baj is van — legyint a zömök, középkorú asszony. — A fiam szombaton nem ment be dolgozni, aztán büntetésből négy hónapig 20 százalék fizetéscsökkenés. Dehát nekünk semmi jogunk? Valamikor a magunk életét is kéne élni. a menyasszonyához ment a gyerek. — Postánk van? — szól ki Jusztika. a postaládát ürítő Megyeri Lászlónak. — Most kivételesen semmi! — Hát ez tényleg kivételes, hogy nem jött árváltozás! .. . — Jónapot. Pista bácsi — köszönti aztán Becsei Istvánt, akinek már készíti is a pultra a szokásos tejet, kenyeret. A csendes, idős ember még egy kicsit elbeszélget, tévéről, országgyűlésről. „Á. napközbe nem nézem a tévét — legyint — elég egyszer napjában. Csak az a sok beszéd, csak ígérnek." — Most megalakult a parlamentben az ellenzéki képviselők csoportja — próbálom továbbfűzni a szót. — No igen. Majd meglátjuk, mit csinálnak. — mondja csendesen, elpakol akkurátusán, jelezvén, kár itt szaporítani a szót, és egyáltalán minek már a szót szaporítani. .. Tóth Ibolya
