Békés Megyei Népújság, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-18 / 66. szám
1989. március 18., szombat Sírva adták vissza a formaruhát Hová lett a munkáskórus? Ez a kép Békésen, a galériában készült. A kórus tízéves fennállását ünnepelték ... Nyílt levél az MSZMP Békés megyei tagjaihoz Mára alkotmányozó tényező lett a demokratikus szocializmus elve és gyakorlata. Ha a megújulás igényével akar összeülni a megyei pártértekezlet, akkor joggal kérjük számon a szervezőkön legalább azon demokratikus módszerek alkalmazását, amelyek közéletünk más területein már meghonosodtak. A küldöttválasztás ajánlott rendje nem garantálja a párttagság egésze akaratának érvényesülését. Intő példaként álljon itt a javasolt választási eljárás egy félresikerült eredménye. A ma működő gyulai pártbizottságot az önálló alapszervezetek egy része, a községi, üzemi pártbizottságok egyes alapszervezetei hozhatták létre — a városi pártértekezlet előtt és után. A tagság legalább egyharmada viszont még közvetett - választójoghoz sem •jutott. Ha csak egy embert fosztunk meg a szervezeti szabályzatban biztosított választójogától, már az is skandalum. Hát még, ha százakat?! Van még idő olyan választási rendszer létrehozására, amely az alapszervezetek akaratának közvetítőjévé teszi a küldötteket, s szintetizálójává emeli az értekezletet. Egyetértünk azzal, hogy a majdani pártbizottsági tagság egyetlen feltétele az alkalmasság legyen. Ezért elvetjük az ajánlásban megfogalmazott, vagy sugalmazott megszorításokat (ágazati, szervi, személyi stb. képviselet). Álljunk ki valamennyien azért, hogy a küldöttek személyéről minden tag azonos súllyal szavazhasson, s a helyi pártbizottságok által kiválasztott jelöltek közül csak azok váljanak küldötté, akiket a városi pártbizottságok illetékességi területén élő tagok többsége titkos szavazáson megerősít. Ebből következik, hogy indokolatlannak tartjuk a jelenlegi megyei pártbizottság tagjainak választást nélkülöző küldötté válását. Ha a „másodosztályú tagság” intézményének megszűnésével minden párttag módot kap a politikai nagykorúságra, akkor a szavazatokból származó bizalom mandátumával tanácskozhat a pártértekezlet. A valódi politikai párt egységének a kötőanyaga pedig a különböző vélemények iránti megértés, a vitázó egyetértés mellett éppen a bizalom. Gyula, 1989. március 14. A GYULAI TŰZOLTÓK MSZMP-ALAPSZERVEZETE Parlamenti csoport alakult a gyermek- és Hiúsági érdekek képviseletére Most aztán félreérthetetlenül olyan helyzetbe kerültem, hogy szinte adódik a lehetőség: egy és ugyanazon ügyről, eseményről, történetről hányféle változatban is lehet felvezetni egy riportot? Miféle érzelmi töltéssel, hangolódással, szív- facsaróan, bosszankodva, dohogva, netán dühöngve, közben sokkal szelídebben is, magyarázva mi miért és miért úgy, közben amaz is igaz és emez is. Mert lehetne az a felcím ez is: „Visz- szaadták a formaruhát, már nincs szükségük rá", a főcím pedig: „Megszűnt a békési munkáskórus". Ez is igaz lenne, és még csak zsebkendő sem kell hozzá. Pedig volt, aki sírt. volt aki nem talált szavakat a meghatottságtól, és sokan állítják: nemcsak tizenhárom év volt kiszabva a kórusnak életként, élhetne még most is. Különös, de való Jgaz: hogy élhetne. Dehát igaz az is, hogy a fiatalabbak elhagyták (mások szerint azért, mert egy idő után elfogytak a fellépési lehetőségek, senki nem szervezte azokat, az is igaz, hogy a végére csak az idősebbek maradtak, habár az is Igaz, hogv megőrződött egy mag (idősek is, fiatalabbak is), amely ott volt az alapításnál 1975-ben, és utolsónak adta vissza a formaruhát 1988 őszén. Ami cáfolhatatlan: a békési munkáskórus (karnagya Kökéndi József) gazdag, villogó 13 év után csendesen eltűnt a város kulturális életéből. Alakult helyette egy másik vegyes kar, a kottát jobban (netán kitű nőén) ismerő pedagógusokból (karnagya Sebestyénné Farkas Ilona), ők lesznek majd a tarhosi karnagytovábbképző gyakoríókórusa, és legtöbbjüknek nem tetszik a régi „szerelés”, főleg a nőknek a blúz. Igaz is, új kórusnak új formaruha dukál. Még ha sok pénzbe is kerül. Kökéndi Józseffel második nekifutásra beszélgetünk arról, hogy a munkáskórus 1975—<1988. Nem mondanék igazat, ha azt húznám alá, hogy könnyen veszi, hiszen mosolyog is olykor. Tényleg mosolyog, de nem veszi könnyen. Nagy emlék ez a tizenhárom év, a kétszer elnyert arany minősítés, évadokon át a szereplés a csabai színház zenés darabjaiban (a János Vitéz volt az első, aztán a Szabad szél, majd a Cigányszerelem), turné Csehszlovákiában, fellépések az NDK-beli Wüns- schendorfban ... Aztán már nem is erről folyik közöttünk a szó, hanem úgy egyáltalán arról, hogy miért nincs mára munkáskórus? — Nézd, először is azt szögezzük le, hogy ez a munkáskórus szóról szóra munkáskórus volt, tehát nagyon amatőr együttes. Ide úgy jöttek a dalosok, mint a régi dalárdákba a századelőn, meg azelőtt: szerettek énekelgetni, szerettek együtt lenni. Dehát ki gondolt itt profizmusra? Ki gondolt arra, hogy úgy is építgessük az „énekes Magyarországot”, hogy közben minden dalos megtanul kottából, és ha elébe teszem az ötödik szimfónia partitúráját, elfütyöli belőle a vezérszólamot. Mi együtt lenni szerettünk, könnyű kis népdalokat, madrigálokat megtanulni, és rá- sugarazni másokra a magunk örömét. Nem hiszem, hogy az ilyen közösségekre mára már semmi szükség. Inkább azt hiszem, hogy az ilyen közösségek hiánya is okozza azt, hogy mainapság beállt egy közgondolkozási zavar: minek a kultúra a magyarnak? Látható, hogy amit a karnagy mond, annak minden szava igaz. Mégsem tudtak keményebben összefogni, hogy ne essenek szét, mint a felbomló kéve? Mem tudtak. Mert nehezen tud az ember küzdeni (küszködni?) akkor, ha egy- szercsak valakik valahol elkezdik motyorászni: „hát ez a kórus nem is olyan jó, hát erre a kórusra minek az a sok pénz, el is ' öregedtek már...” — Kínos volt nekünk is, de azoknak is, akik addig kedveltek minket, és Szervezték az életünket. Aztán kaptunk egy levelet, érdemes beleolvasni! Beleolvasok. „A békési munkáskórus több mint egy évtizedes sikeres működése után, huzamosabb ideje hullámvölgybe került. Az együttes létszámának fokozatos csökkenését sajnos minden erőfeszítés ellenére sem sikerült megállítanunk. Ezek alapján a szakmai vezetővel és fö- löttes szerveinkkel egyetértésben úgy határoztunk, hogy 1988 októberétől a munkáskórust megszüntetjük. Reméljük, mindenki az örömmel együtt töltött évek és a közös munka kellemes emlékét viszi magával. A városi művelődési központ nevében minden kórustagnak megköszönöm a lelkes és odaadó munkát, amelyet a kórus, valamint a zenei kultúra értékeinek ápolása, terjesztése érdekében kifejtett. A továbbiakban mindenkinek sok sikert, erőt, egészséget kívánunk! Köszönettel: Szabados Csaba mb. igazgató. Békés, 1988. október 20.” Elbocsátó, szép üzenet. Elbocsátó is, szép is, jól is mutat. Első hallásra, első olvasásra. Aztán, aki olvassa, (hát még, ha kórustag az illető) fájdalmat érez. Hogy „minden erőfeszítés ellenére”, hogy „közös munka", hogy „a zenei kultúra értékeinek ápolása", hogy „megszüntetjük”. Volt, nincs. Maradnak az emlékek, több tucat oklevél a művelődési központ gazdasági irodájában, ahol a vezető, Kovácsáé Julika az elmúlt munkáskórus fáradhatatlan tagja volt. Marad az emlékkönyv, vagy minek is nevezzem, melynek első belső oldalára ezt a Kodály-idé- zetet írták gvönyörűszép betűkkel: „Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét". Aztán a következőn ott van az alapító tagok névsora: harminchatan voltak. Az első meghívó az utána következőn: BÉTAZEN, 1976. június 20. Ahol népdaléneklésért nagydíjat nyertek. Aztán országos minősítő Békéscsabán. Arad megyei kirándulás, fellépések az országos Vándor Sándor énekkari fesztiválokon: teli egy vastag album a meghívókkal, újságcikkekkel, programokkal. „Évek óta próbálkoztunk azzal, hogy a kórustagokat erkölcsileg és anyagilag egy kicsit jobban elismerjük. Valahogyan nem volt benne a kötudatban, hogy van nekünk egy munkáskórusunk, a munkahelyen sem törődtek ezzel különösképpen” — mondja-Juhász Lajosné, a városi tanács művelődési osztályának vezetője, majd maga is örömmel emlékezik a sikerekre, a János vitézre, a minősítők arany okleveleire, hangversenyekre, utazásokra. Arra, hogy a helyi áfész még tavaly is 40 ezer forintot adott, hogy legalább a karnagy tiszteletdíját kifizethessék, és vásárolhassanak egy-két új kottát. Tény,, hogy most már az alakuló új kórusra figyel az osztály. Hogy más is figyel-e rá, nem tudni. — Tőlünk senki sem ment át az új kórusba — mondja Kovácsné Julika, a munkatársai azonban közbeszólnak. Egy valaki, talán. De nem is ez a lényeges, hanem az, hogy a munkáskórus „maradékai” azért szomorúak. Hiányoznak a próbák, az együttlétek, a dalos hangulat. Hiányzik a karnagynak is, aki „civilben” a vártísi zeneiskola igazgató-helyettese. „Hiányzik, ha tagadnám is ” Végül: mi volt ez az írás? Rekviem egy dalárdáért? Lehet. Talán. Úgy is mondhatjuk. Élt: tizenhárom évet. A legszebb kamaszkor. Volt. Sass Ervin Másnap Nyelvőrködés Március 16-án 5 órakor szeretettel köszöntött a rádió bemondója „nemzeti ünnepünk másnapján”. Mindjárt frissebben ébredtem a szokásosnál, és kényelmesen nyújtózkodó agy- tekervényeim is gyorsabb ütemű agytornába kezdtek. — Más-nap ... más-nap ... — ez volt a vezényszó, s a friss mozgás mozgósította az elraktározott ismereteket a liturgikus ünnepek másnapjáról, kezdve a nemsokára legaktuálisabbal: húsvét másnapja. Aztán jött a pünkösd másnapja és a karácsony másnapja. Igaz,- locsolkodó gyermekversek — de választékosabb stilisztikák is — a másnapot inkább másodnap-nak mondják az ünnepek esetében, például így: Húsvét másodnapján Az jutott eszembe, Locsolkodó vizet Vegyek a kezembe.... de ezen a stilisztikai finom- kodáson túllendített az a történelmi jelentőségű apróság. hogy hát ez ideig nemzeti ünnepünknek első napja se igen volt, nemhogy másnapja. A naptárak ezt dokumentálhatják. — Mi történhetett? — ezt kellett • hirtelen mérlegelnem, mielőtt a tettek vagy a további ünnepi kényelem mezejére lépek. Gondoltam először arra, hogy a bemondó bizonyára még az előző nap ünnepi mámorában úszik. Jogosan. Aztán arra ... Aztán arra... — ezeket nem mondom el, mert nagyon alternatív színezetűek. Végül arra, hogy valószínűleg sikerült megelőzni korunkat, és máris teljesült az új „Mit kíván a magyar nemzet?” hatodik pontjában megfogalmazott kívánság második része: törölték a magyar ünnepek sorából november 7-ét, de azért, hogy ne vesszen teljesen kárba, előrehozták március 16-ra. Rokonszenves megoldás ! Die mi lesz az ünnephez kapcsolódó jutalmakkal? Beck Zoltán Sikerkönyvek Kós Károlynak ez a két műve alighanem a könyvespolcok „fő” helyére, a legszebb és legkedvesebb kötetek közé kerül a családi könyvtárakban. Erdély, Kultúrtörténeti vázlat 1929-ből, az Erdélyi Szépmíves Céh tízéves jubileumára megjelent kolozsvári díszkiadás 1934-ből és ennek alapján az 1988-as hasonmáskiadás, amely a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában és a Kner Nyomdában készült. Idézet a szerző előszavából: „A nagy háború előtt talán senkinek eszébe nem jutott, amiről az impérium- változás óta olyan sok szó esik: van-e különváló erdélyi lélek, minden emberi észjárástól különböző gondolkozásmód és világszemlélet, temperamentum és mentalitás. ami az ittvaló szellemi életmunka eredményeinek minden más eredménytől való különvalósá- gát, viszont minden itt való eredményének közösségét félreismerhetetlenül és természetesen determinálja? Lehet-é, van-é ennek a zárt erdélyi földnek olyan spirituális ereje, mely az ideverődött különböző fajú Parlamenti csoport alakult a gyermek- és ifjúsági érdekek képviseletére. 'A megalakulásról szóló nyilatkozatot, amelyet 24 képviselő írt alá, az országgyűlés sajtóirodáján keresztül eljuttatták az MTI-hez. A nyilatkozat hangsúlyozza: szükségesnek tartják, hogy a jövőben — az eddigiektől eltérően — a gazdaságpolitikai döntésekben nagyobb figyelmet kapjanak a gyermek- és ifjúságpolitikai szempontok, s legyen eredménye minden erre irányuló erőfeszítésnek. Ennek érdekében kíván munkáltál S KÁROLY ERDÉLY HASONMÁS kiadás emberi társadalmak egymástól különböző, sőt ellentétes élethángjait konszo- náns melódiában tudja egyesíteni? Lehet-é, van-é, egyáltalában erdélyi kultúra, és ha van, mi okból kellett lennie?” Kós Károly nem dönti el a vitát könyvében — hanem Erdély múltját idézi fel — mint „egyetlen döntő bizonyítékot”. Fogarasi István, Júlia szép leány. Kádár Kata, Kőmíves Kelemenné, Barcsai, Pálbeli szép Antal, Molnár Anna — Bíró szép Anna —, a nyolc székely balladát közreadó könyv is a Kner Nyomdában készült. Alapjául a Kós kodni az új parlamenti csoport. A képviselők fontosnak tartják, hogy parlamenti bázist kínáljanak azoknak a hagyományos és új szervezeteknek, ’ közösségeknek, amelyek a gyermekek és a fiatalok harmonikus fejlődéséhez szükséges feltételek megteremtését, szellemi és kulturális szükségleteinek kielégítését tűzték zászlajukra. Ez a parlamenti csoport arra vállalkozik, hogy kezdeményezze, indítványozza a szükséges Intézkedéseket. Károly kilencvenedik születésnapjára megjelent, 1973-as Kriterion-kiadás szolgált. A borongós ballada! hangulat után lapozzuk fel mégegyszer az Erdély-köny- vet! „Ezer esztendő nagy idő még népek és kultúrák életében is — írta Kós Károly 1929-ben —, de ezer esztendő alatt Erdély földjén egyik nép és egyik kultúra sem tudta és nem is akarta a másikat a maga képére átformálni. Külső erők néha megpróbálták ezt nagy áldozattal, de kicsi eredménnyel és végső siker nélkül...” N. K.
