Békés Megyei Népújság, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-16 / 13. szám
1988. január 16. szombat KULTURÁLIS MELLÉKLET „Ehhez o munkához csők alázattól lehet nyúlni” Nemzeti múltunk megbecsülése Szinte egymással versenyeztek a megyék és a városok a felkészülésben. Hívták a vendégeket, hogy megmutassák: mit tettek helyi erőből és országos segítséggel a műemlékek védelméért és helyreállításuk terén, összegyűjteni is érdemes az ország különböző tájain készült meghívókat — noha egyik sem kiállításával hivalkodik, tekintettel az enyhén szólva szerény anyagi lehetőségekre —, mert együttesen korunk történetének egy fejezetét alkotják. A sok szomorú, csüggesztő híradás mellé némi optimizmust sugároznak. Pedig nem is újdonságokról van szó. Éppen ellenkezőleg: nemzeti múltunk megbecsüléséről, amit az Országos Műemléki Felügyelőség várbeli székházában rendezett kiállítás jelszava fejez ki leghívebben: „Három évtized — tíz évszázadért". Hivatalosan múzeumi és műemléki hónap volt 1987 októbere, ezúttal azonban „műemlékibb" lett a rendezvénysorozat. Talán azért, mert harmincéves a műemléki felügyelőség. Erről mégis kevesebb szó esett a hónap során — mint a jelszó második feléről: a magyar történelem évszázadainak épített tanúiról, a műemlékek múltjáról és jövőjéről. Négynapos tudományos ülésszakkal kezdődött a hónap. Egyik előadó Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára volt, aki hangsúlyozta: a műemlékvédelem az egészséges nemzeti tudat formálója, s ez a nemzeti tudat magunkért van, de nem mások ellen. Vita is bontakozott ki a tudományos ülésszakon. Az egyik előadó passzív tevékenységnek nevezte a műemlékek védelmét, a többiek tisztázták a fogalmakat: ha nem is új épületeket alkotnak a műemlékvédők, de a történelmi emlékek helyreállítása és a mai élet szolgálatába állítása — nagyon is aktív cselekedet. S hogy ez így van, azt sok minden bizonyította. Csupán néhány példa: Pácin községben helyreállítva megnyílt a volt Mágochy- kastély, otthont adva a Bodrogközi Múzeumnak. A Tolna megyei Grabócon ugyancsak ünnepélyes külsőségek között adták át rendeltetésének a görögkeleti szerb kolostor-templomot, amelynek falait már korábban rendbehozták, most az iko- nosztáz restaurálása fejeződött be — a céltámogatásként kapott összeg keretein és a tervezett határidőn belül. Mátraszőlős községben a maga idején hazánkban páratlan, a kor nyugati divatját követő, 1669-ben készült oltárt restauráltak a katolikus templomban. Az oltár újraszentelését a váci püspök végezte. Egy nappal később adták át új rendeltetésének Gyöngyöshalász községben a volt Haniss-kúriát, amelyet — a műemléki felügyelőség támogatásával — a helyi termelőszövetkezet állított helyre. Tiszacsécsén a református templom helyreállítása fejeződött be október végére. S az egyik legszebb és legnagyobb munka: a majki remetecellalakások elkészítése. A 17 egykori remetela- kás közül 15 teljesen elkészült, az oroszlányi vállalatok hétvégi pihenőként, vendégházként fogják azokat használni, a további kettő közül pedig az egyikben múzeum lesz. Korántsem véletlen, hogy az elkészült és újrahasznosított épületek nagy többsége korábban egyházi célokat szolgált (s ahol volt rá igény, mint például Grábó- con, Mátraszőllősön és másutt, ezután is vallásos szertartások folynak falai között), hiszen régmúlt századokban ezek épültek a legtartósabb anyagokból, s a legutóbbi időkig rendeltetésüknek megfelelően használták az épületeket. De sok olyan is van az országban, amely immár évtizedek óta gazdátlan: zsinagógák, ahonnan a hívőket deportálták, evangélikus templomok ott, ahonnan a német ajkú lakosság többségét kitelepítették. S ezeken kívül is akadnak itt-ott templomok, amelyek körül elnéptelenedett az egyházközség. Ezek megmentése és helyreállítása is sürgető feladat. A hangsúly itt az is szócskán van. Mert olyan műemlékek sorsa is megoldatlan, mint a híres jáki templom vagy Főt község katolikus temploma, amelyet a Károlyi grófok megrendelésére Ybl Miklós alkotott. Sorra kell keríteni sok köztéri szobrot, továbbá egész sor várat. Az utóbbiak közül jelenleg csak a hollókői és a cseszneki rendbehozatala szerepel a programban, de folyik már a munka az ozorai várkastély, a sárospataki, egri várakon — hogy csak a történelemből talán legismertebbeket említsük. Mindezt úgy — s ebből a magyar műemlékvédők jottányit sem engednek —, hogy teljesüljön a hármas követelmény: hitelesség, didaktikus értelmezhetőség és egységes megjelenés. „Ehhez a munkához csak alázattal lehet nyúlni — mondja dr. Fejérdy Tamás, az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatóhelyettese —, ne a felújító keze nyomát mutassa a helyreállított műemlék, hanem az eredetit.” Ilyen gondolatok (és tevékenység) jegyében telt el tavaly nem csak október, hanem az egész ősz. Elkezdődött augusztus végén Pécsett a XIV. országos műemléki konferenciával, és úgy folytatódott, hogy — bár ez lehetett véletlen egybeesés — népes magyar küldöttség képviselte hazánkat a Műemlékvédelem Nemzetközi Szervezetének VIII. közgyűlésén Washingtonban. Azután következtek a hazai rendezvények, avatások és átadások, amelyeknek hosz- szú sora nem ért véget október elmúltával. Ha némelyik kevesebb ünnepélyességgel, alkalomhoz kötöttség nélkül is zajlott — a műemlékvédelemnek mindegyik emlékezetes eseménye volt. Mind több helyi erő kapcsolódik be, aktívan működnek a megyei műemléki albizottságok, anyagilag hozzájárulnak vállalatok, szövetkezetek (nem egészen önzetlenül, ahol és amikor szükségük van vagy legalábbis hasznosítani tudnak helyreállított műemlék épületeket, kastélyokat), az Országos Műemléki Felügyelőség is végez olyan munkákat, amelyekből bevétele van, s ezt újabb műemlékvédő tevékenységre tudja fordítani. Egyszóval: a műemlékvédelem mindennapi munkává, költséges, de népszerű feladattá vált. Csak remélni lehet, hogy így lesz ezután is, a várhatóan nehezebb, pénzhiányosabb években. Ha túl is vagyunk a felügyelőség harminc évén — a tíz évszázad változatlanul kötelez... Várkonyi Endre k Kerekes György: Portrévázlat Sass Ervin: * Suomi megolvasnám a fenyőfákat a tükrös tavakat varjúcsapatok légióit vitorlásokat a kotkai öbölben a szétlőtt erőd omlatag tégláit a lépcsőket Helsinkiben a főtemplom előtt ahonnan elédtárul az ezüstkikötő megolvasnám a banánkötegeket és a tengeri halakat a piacon Sibelius orgonasípjait a repdeső hangokat a liget gránittömbjei felett miként ha lepkék lebegnének lélektől lélekig megolvasnám a felhőhegyeket tizenkétezer méter magasan amikor odalent már Suomi és felcsillan egy tó a hatvanezer közül mert a nap és a szemed és az a tó gyönyörű háromszög Varsa Zoltán: Kisvárosi üdvözlet (hangpróba) majd végigordítom a várost (kellene százhúsz decibel) mielőtt buggyant bánatom minden kocsmába becipel csak a hiányt üvöltözöm bicikli-belső, rúdelem! emberség, tisztesség, satöbbi... s valami hitvány szerelem reggeltől estig kiabálom: nincs szögesdrótom, madzagom! okom is fogytán az örömre, s nincs ballépésre alkalom és harsogom betonfalak közt: nincs olcsó húshoz híg leves, nincs zokszavam, se ellenérvem, nincs érdemem, mi érdemes. éjjel magamnak suttogom csak: se altatóm, se gyógyszerem, nincsen tejszínű, könnyű álmom, se hozzáillő fekhelyem ... Tomka Mihály: Kékség Tavasz szökik a téli kertbe, tündérkedik a déli fény, a körtefán egy éhes cinke — melengeti a téli ég. Kerekes György: Álom
