Békés Megyei Népújság, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-17 / 193. szám
1984. augusztus 17., péntek JgMslUltiTcl A szolgáltatás és a tanácsok K ezdetben volt a normatíva. Ez, mint sokan tudják, azt jelentette, hogy pontosan megszabták: az épülő lakótelepeken hány lakásra, vagy lakosra mennyi óvodára, bölcsődére, ABC-áruházra, gyógyszertárra, orvosi rendelőre, szolgáltatóházra van szükség. S építették mindezt — több-kevesebb késéssel a lakások átadása után — az úgynevezett célcsoportos beruházásokra szánt pénzből. Aztán kiderült: nem vagyunk egyformák. Azaz: nem minden lakótelepen uniformizáltak az igények, még ha a lakások tökéletesen egy kaptafára készültek is. Az építésre fordítható összeg pedig mindinkább zsugorodott. Ezért ma már az létesül belőle, ami azon a helyen valóban a legszükségesebb. Hiszen egy régi városrész szomszédságában igazán kár ugyanannyi üzletet létrehozni, mint ott, ahol nincs meglevő hálózat, amelyet az új lakók is igénybe vehetnének. A szolgáltatóhálózat kialakításáért, a lakónegyedek ellátásáért eddig is felelősséggel tartoztak a városrészek gazdái, a tanácsok. Az új idők új követelményei azonban a felelősség rugalmasabb és árnyaltabb értelmezését teszik szükségessé. Ezt igényelte például a hazai szolgáltató- hálózat szervezeti korszerűsítése is, amely — amint az ismert — több, mint két éve kezdődött meg. A döntést az a felismerés motiválta, hogy a főképpen tartós fogyasztási cikkek javítására szakosodott, országos hatáskörű szolgáltatóvállalatok már nem tudtak rugalmasan alkalmazkodni a helyi, váltakozó igényekhez. Már azért sem, mert a túlzottan centralizált szervezet, a nagy adminisztráció ezt megakadályozta. Ezért került sor — központi intézkedéssel — arra, hogy korábbi formájában megszüntették az AFIT Trösztöt, valamint a GEL- KA-vállalatot, és a legtöbb szérvizből önálló kisvállalat alakult szerte az országban, előbb a megyékben, majd tavaly a fővárosban is. Ezek felügyeletét pedig mindenütt a tanácsok, mégpedig a helyieH/látják el. így hát nemcsak a szervizeknek kellett és kell vizsgázniuk gyorsaságból, alkalmazkodóképességből, vevőkapcsolatokból, fogyasztói érdekvédelemből, hanem a tanácsoknak is. A szolgáltató — ez régi igazság — akkor lesz igazán tisztességes, ha a saját bőrén tapasztalja, hogy másképp nem tud megélni, mert esetleg nem marad talpon a kialakuló versenyben. Addig is azonban, amíg ennek feltételeit megteremtjük, a tanácsoknak kell az eddiginél nagyobb figyelmet fordítaniuk a fokozott ellenőrzésre, mert az ő feladatuk az árak ellenőrzése, s az érdekvédelem sok más módja. Ezt a munkát sok ezer társadalmi aktíva segíti az országban. És mivel a fogyasztói árak színvonalát a termelői ár alapvetően meghatározza, már ennek képzése során is érvényesülnie kell a tanácsi ellenőrzésnek. Például a szabályok szigorú betartásában, és az indokolatlan áremelések megakadályozásában. Újdonság az is, hogy akár a gazdaság más területein, a szolgáltatásokban is megváltozott a közvetlen, irányítószerep. Az ellátás felelősségét korábban a tanács úgy érvényesítette, hogy ha egy utcában már dolgozott mondjuk egy órásmester, a második jelentkezőnek nem adta meg az iparjogosítványt. Ma már azonban a tanács illetékes osztálya köteles kiadni az engedélyt — természetesen akkor, ha nincs kizáró ok —, és a versenynek kell eldöntenie, hogy a kettő közül ki állja meg jobban a helyét. Amint az életből vett, felsorolt példák bizonyítják, a tanácsok feladatai a korábbi automatizmusok megszűntével valóban differenciáltabbakká váltak. Az eddigi közvetlen beavatkozás helyett többnyire közvetett módszerekkel kell orientálniuk, a lakosság jobb ellátására ösztökélniük a szolgáltatókat. Kínálhatnak például több helyiséget a gyengébben ellátott területeken, vagy adókedvezménnyel növelhetik a vállalkozó kedvet, de ösztönözhetnek úgy is — erre is több példa van szerte az országban —, hogy korszerű, Ízléses pavilonsorokat létesítenek. S egíthetnek a tanácsok a meglevő kapacitások gazdaságosabb, jobb kihasználásában is. Se szeri, se száma azoknak a lehetőségeknek, módszereknek, amelyek közül választhatnak. Varga Zsuzsa Gyulavári Pál cikke az Állam és igazgatásban Gyulavári Pál, Békés megye Tanácsának elnöke az Állam és igazgatás című folyóirat nemrégiben megjelent egyik számában „A megyei szakigazgatási szervek kapcsolatai a helyi tanácsokkal és egymással” cineméi írt cikket. A témának aktualitást adott, hogy 1982- ben a megyei tanács ideiglenes bizottságot alakított a megyei szakigazgatási szervek helyi tanácsokat segítő munkájának felmérésére, tavaly pedig — az előző vizsgálat tapasztalatai alapján — a végrehajtó bizottság tűzte napirendre a megyei osztályok együttműködésének elemzését. Ami a téma első részét illeti, a megyei szakigazgatási szervek helyi tanácsokat segítő munkájának vizsgálata arra a kérdésre keresett választ, hogy a megyei szak- igazgatási szervek a helyi tevékenység irányítása során miként felelnek meg a tanácstörvényben előírt feladataiknak, és az MSZMP XII. kongresszusa határozataiban megfogalmazott magasabb követelményeknek. Ezek a dokumentumok több vonatkozásban megjelölték a megyei tanács hivatali szervezetének tennivalóit: mindenekelőtt a testületek érdemibb, demokratikusabb működésének elősegítését, a központi és az ágazati célkitűzések hatékonyabb érvényesítését, a lehetőségek és az eszközök takarékos fel- használását, a lakosság alapellátásának javítását. A cikk részletesen elemzi a tapasztalatokat, levonva azt a végkövetkeztetést, hogy a megyei apparátus jelentősen hozzájárult a helyi önkormányzati munka eredményességéhez, a szakigazgatás szakszerűségének javításához. Ezen az úton továbbhaladva a helyi önállóság növelését segítő eszközök, módszerek alkalmazását szükséges erősíteni. A cikk második része a megyei szakigazgatási szervek együttműködését elemzi. Bevezetőben megállapítja: a tanácsi testületek és tisztségviselők egyre inkább felismerik, hogy a szakigazgatási szervek törekvéseiben különböző érdekek jutnak kifejezésre. A társadalmi munkamegosztásnak megfelelően tagozódó megyei apparátus egységei között az érdekütközéseket szükség- szerűnek kell felfogni. A konfliktusok elvszerű feloldása révén juthatnak érvényre az. össztanácsi szempontok és kerülnek összhangba a népgazdasági és területi érdekek mind a megyei, mind a helyi tanácsi szervek tevékenységében. A komoly érvek és ellenérvek csatájában végső soron mindenki nyerhet. Az egészséges vitaszellem iránti igény felkeltése, mint mindenütt, a tanácsi szervezetben is egyre sürgetőbb feladat — állapítja meg összegzésként az írás, amely részletesen elemzi az e téren szerzett tapasztalatokat. flz építésre részvénytársaság alakult üdülőfalu Tihanyban Egy hónap múlva, szeptember 15-én nagyszabású építkezés kezdődik a tihanyi félsziget csúcsán, szemben a révvel. A régi, teljesen elhasználódott motelek helyén Club-Tihany néven korszerű, új, minden kényelemmel felszerelt üdülőfalut létesítenek szállodával, 173 skandináv típusú bungalow-val. A Club-Tihany építésére részvénytársaság alakult. Alapító okmányát a résztvevő vállalatok — a Hungar- hotels, valamint további három hazai, három bécsi és egy dán cég — képviselői Budapesten, a Fórum Szállodában írták alá. Rögzítették a határidőket, költségeket, a tagvállalatok teendőit. A szállodában 300 kétágyas szoba és 24 lakosztály lesz, hat szobát pedig a mozgássérültek részére tartanak fenn. Építenek éttermeket, szaunát, solariumot, vásárlóközpontot, teniszcsarnokot, lehet majd vitorlázni, evezni, horgászni, lovagolni. A kivitelezők 1986. július 1-re vállalták az egész üdülőfalu átadását, a 173 bungalow, valamint a gyermekmegőrző azonban már a jövő nyári szezonban a vendégek rendelkezésére áll. Nyári gyermekparadicsomok Jóllehet a kánikula meglehetősen sokáig késlekedett, az NDK úttörőtáboraiban és gyermeküdülőiben már a vakáció kezdetén igazi nagyüzem volt. Az országban az idén 2,3 millió gyermek üdültetéséről gondoskodtak az állami szervezetek, a szakszervezetek és az üzemi kollektívák. A szép és tartalmas nyaralás megszervezésében 250 ezer társadalmi munkás segédkezett. A táborok, az üdülők nyári programjait izgalmas sportvetélkedők, ötletes ügyességi versenyek, kulturális műsorok színesítették. Különösen nagy figyelmet fordítottak a békeakciók megrendezésére, amelyen külföldi fiatalok is részt vettek. A szocialista országok közötti csereegyezmény keretében az NDK úttörőtáboraiban fogadtak külföldi gyermekcsoportokat, a német fiatalok pedig csehszlovák, szovjet, bolgár, magyar, lengyel gyermek- és ifjúsági táborok vendégei voltak néhány hétre. A vakáció azonban nemcsak örömöket nyújthat, erre figyelmeztetnek a nyári gyermektragédiák. A bajt megelőzendő, folyamatosan készenlétben álltak a vöröskeresztesek, s megszervezték a hegyi mentők csoportjait is. Egy levél oyomáu Dobozoo A vásárló mindent kibír? D-né elkeseredett és dühös. A falu többsége nem mer tollat ragadni, hogy ország-világ elé tárja a helyi ABC-áruházban tapasztalt visszásságokat. Majd ő megmutatja! Valakinek ki kell nyitnia a száját, mégsem járhat a fájós lábaival Gyulára vagy Csabára vásárolni. Olvasom a kusza sorokat és eltöprengek: ki ez a D-né? Már megint egy névtelen levél! Igazságot akar szolgáltatni, a háttérből még tapsol is nekünk. Balázs Józsefné és Sinka Julianna, a megyei tanács kereskedelmi osztályának munkatársai biztatnak: nézzünk csak körül Dobozon, az ilyen levelek, ha nem is keltenek bizalmat, sokszor váratlan szabálytalanságokra derítenek fényt. Hiszek nekik, elvégre ők a szakemberek. A „haditerv” egyszerű. Fogunk egy-egy kosarat, és elindulunk a gondolák között. Szinte mindenütt nagy a rendetlenség. Dobozokba, papírhegyekbe ütközünk. Az iparcikkek túlnyomó része poros, nagy a zsúfoltság. Válogatunk a polcokon az áruk között. Vegyük, ne vegyük? — latolgatjuk, mintha tényleg a napi bevásárlás volna a legfőbb gondunk. Veszünk Lux szappant, Rexona dezodort, öblítőszert, tollbetétet, füzetcsomagot. Az élelmiszerrészlegen földbe gyökerezik a lábunk. A tölteni való zöldpaprika fonnyadt, rothadt, első ránézésre is emberi fogyasztásra alkalmatlan, mégis 20 forintot kérnek kilójáért. A megbámult, satnya karfiol kilója 10, a diónál is kisebb burgonya 8,50 forintba kerül. A löttyedt, muslincákkal körülrajzott paradicsom kilóját 15 forintért vesztegetik. Ilyenkor nehezen őrzi meg az ember a nyugalmát. Az ellenőrök arca rezzenéstelen. Zacskóba rakjuk a fél kiló paprikát és kérünk 20 deka párizsit. Közben szóba elegyedünk az eladóval. Felcsillan a szeme, amikor átnyújtja a Havanna Club likőrt, de tőkehússal, egyéb felvágottal egyelőre nem tud szolgálni. Sebaj, veszünk egy csomag Dunnhill cigarettát 70 forintért. A szőke pénztárosnő itt-ott bizonytalankodik, de gyorsan megoldja a feladatát. A végösszeg 870 forint. A piciny, fülledt irodában bemutatkozunk Szabó Ká- rolyné üzletvezetőnek, Előkerülnek a számlák, egyeztetjük az árakat. Az eredmény hízelgő, hiszen csak 1 forinttal számoltak többet, mert a műanyag tasak árát nem tudta pontosan a pénztáros. Az iskolacsomagban levő tanszerek nagy részén nem tüntették fel az árakat, így senki sem tudja otthon megállapítani, hogy a 123 forintos ár valójában mit takar. Engem leginkább a silány zöldség és gyümölcs érdekel. Kérdem egy idősebb asz- szonytól, hogy megvenné ezt a paradicsomot? — Mi sohase vásárolunk, mert nem szeretjük, érdeklődjön mástól — mondja, és gyorsan faképnél hagy. A többiek sem beszélnek, csak nagy ívben elkerülik a zöldséges standot. Kinn az utcán, az üzlettől nem mesz- sze, az árnyas fák alatt őstermelők kínálják portékájukat. Kommentár nélkül ideírom: a gusztusos, szép áruk közül a paradicsomot 10, a krumplit 8 forintért mérik, de ebből még alkudni is lehet. — Régebben elzavartak bennünket a bolt közeléből — lép elém a fejkendős néni. — Mióta kijött a rendelet, kénytelenek megtűrni bennünket. Nekem nincs bajom az ABC-vel, csak az üvegvisszaváltás rettenetes nehezen megy, ezt szóvá tettem a tanácsnál is. Az árak? Tudja, kedves, mi öregek „ már nem tudjuk követni, a boltban rábízzuk magunkat az eladóra meg a pénztárosra. A fiatalok talán utánaszámolnak. Az üzletben az eladhatatlan zöldségeket a szemétbe dobják. A vezetőhöz fordulok: — Tessék mondani: ezt a 20 forintos paprikát, mint háziasszony, mire tudná használni? Bűnbánóan bevallja: — Semmire. Viszont egy hete vásároltuk a termelőtől, akkor még élvezhető volt, amit most látnak rajta az rejtett hiba. A krumpli nagyját kiválogatták a vevők, mára csak az aprajából maradt. Hogy miért próbálják ezeket mégis eladni? A kérdés költői. Mindenki tudja a választ. Mint ahogy a felvásárlási jegyek körül sincs minden rendben. Ugyanis rendszeresen hiányosan töltik ki a rubrikákat. No és a haszonkulcsok! Az 5 forintért felvásárolt uborkát 10-ért, a 17 forintért megvett paprikát 25-ért adták tovább, holott az ÁFÉSZ üzletpolitikai irányelvei szerint maximum 25—30 százalékot lehet rátenni a felvásárlási árra. — ön szerint tehát ez nem számit tisztességtelen haszonnak? — próbálom szóra bírni Szabónét. — Nézze, ez az utasítás tavalyi, lennie kell egy újabbnak, csak nem találom. Ezeket az árakat pontosan vezetem, dokumentálom, a vevők sem reklamálnak. Egyébként jövedelemérdekeltségi rendszerben dolgozunk, a központban is arra biztatnak, hogy minél magasabb árrést érjünk el, így lesz nagyobb a nyereség. És tegyük hozzá: a boltvezető és a beosztottak jövedelme is így lesz több, ami önmagában jó dolog, ezért találták ki ezt az ösztönző eladási formát. De mindenáron? Hallgassuk tovább a boltvezetőt: — Miért lenne az tisztességtelen, ha a termelő behozza nekem 5 forintért az uborkát, én pedig tízért adom, s a vevő örömest megveszi. Ilyen érveket sokat hallani mostanában. Az viszont eszébe sem jut, hogy az árak letörésével, tisztességes haszon elérésével éppen az állami és a szövetkezeti kereskedelem teremthetne konkurenciát a zöldségfronton, amely már krimibe illő. Ami a legnagyobb baj: minden igyekezetünk ellenére képtelenek voltunk meggyőzni az üzletvezetőt arról, hogy mi a tisztességtelen haszon köz- gazdasági tartalma. Nem tudta vagy nem akarta megérteni ennek politikai, gazdasági jelentőségét. Igaza van-e D-nének? Amiről ír, annak nagy része a múlt ködébe vész, aligha lehetne utólag bizonyítani. A mostani vizsgálat már sokkal súlyosabb gondokat feszeget. Olyan káros szemlélettel kell megküzdeni, nem csupán Dobozon, miszerint a vásárló mindent kibír. Még a nyugdíjas D-né is! Ezt bizony nem lehet elintézni 2 ezer forintos helyszíni bírsággal, amelyet az üzletvezető szó nélkül kifizet. Persze, az ellenőr büntet is, hiszen ez a dolga. De ki teremt rendet az egyes emberek fejében? Seres Sándor A Magyar Optikai Müvekben francia licenc alapján készítenek mágncstárcsás tárolókat. A kétszázötvenhat csatornás berendezés eredetileg nyolcmillió betű vagy szám tárolására volt alkalmas. A vállalatnál továbbfejlesztett változata huszonötmillió betű vagy szám adattárolására alkalmas. Ügy építették meg, hogy nincs benne import alkatrész. Képünkön: a kerámiába ágyazott információs fejeket mikroszkóp segítségével szerelik (MTI-fotó: Balaton József felvétele — KS)
