Békés Megyei Népújság, 1984. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-26 / 122. szám

Szobrok Békéscsabának Beszélgetés Tóth Valéria és Kligl Sándor szegedi műhelyében Békéscsaba városrendezési terve a Tanácsköztársaság útját sétálóutcává alakítja át. A sétálóutcára több tér fűződik majd fel. Ezekből egy már látható —a csabaiak által U-háznak hívott épület öleli körbe s hamarosan egy újabb is megmutatja végleges arcát a Kun Béla ut­cától a Beloiannisz utcáig terjedő szakaszon, az épülő cukrászda előtt. A tér kialakítására tervpályázatot írtak ki. A pályázatok győztese egy négyfős csapat lett, mely­nek tagjai: Novak István építész, Fekete Zoltán kert­tervező mérnök, valamint Tóth Valéria és Kligl Sándor szobrászok. A térre két bronzszobor kerül majd, melynek egyike már öntésre vár, a másik jelenleg még a műteremben készül. A sétálóutca kialakí­tása még az idén elkezdő­dik, a szobrok felállítása és a tér berendezése, az építő­ipari munkák ütemétől füg­gően, a jövő évben várható. Kligl Sándor a pályázaton elfogadott szobor mellett megbízást kapott a békés­csabai Lencsési-lakótelepen felállítandó József Attila- szobor elkészítésére is. . * * * A két szobrászművésszel szegedi lakásukban ismer­kedem meg. Tóth Valéria és Kligl Sándor ugyanis nem­csak ezen a pályázaton dol­goztak együtt, lévén, hogy házastársak. Egy kis cseh városkában, Litomysl-ben született és száz évvel ezelőtt, hatvan éves korában halt meg Bed- tich Smetana, cseh zeneszer­ző. Irt kilenc operát (közöt­tük a leghíresebb Az eladott menyasszony), szimfonikus költeményeket (a legmegra- gadóbb és legnevesebb a Ha­zám), kamarazenét, zongora- darabokat. Lisztet csodálta és követőjévé szegődött. Va­lahol ezt írták róla: „Smeta­na Liszt szimfonikus költe­ményei nyomán értette meg, milyen hatalmas eszköz a zene határozott eszmei tar­talom kifejezésére." Másutt: „Smetana képzelete a nép­művészet éltető forrásaiból táplálkozott, gazdagsága a nép életének átfogó ismere­téből eredt.” Lehet-e jobban jellemezni művészetét, zeneszerzői tö­rekvéseit? Lehet-e ezeket jobban reprezentáló mű Az eladott menyasszonynál? Mi­közben azt is feljegyezte a zenetörténet, hogy vígoperák írására is Liszt Ferenc ösz­tönözte Smetanát, Az eladott menyasszony mindenképpen alkotói tehetségének, nagy­ságának legfényesebb példá­ja. Hogy bemutatására a Szegedi Nemzeti Színház operatársulata vállalkozott: — Vajon mi volt az oka, hogy ez a „négyes fogat" nyert? — összeszokott csapat a mienk — kezdi Kligl Sán­dor —, s talán azért is a mi tervünk volt a legelfo­gadhatóbb, mert mi Békés­csaba régi hangulatából akartunk visszaadni vala­mit. Gyerekkoromban gyak­ran jártam Csabán. Sokat beszélgettünk arról, milyen volt ez a város, és mi az, amit egy rossz funkcionalis- ta szemlélet tönkretett. Nemcsak Csabán, de minde­nütt; ez még egy olyan nagy múltú városban is tet­ten érhető, mint Szeged ... Elhallgat, gondolkozik és újra kezdi a fogalmazást. többszörösen dicséretes. Elő­ször, mert Az eladott meny­asszony klasszikus alkotás, és mint ilyen, ismerete nem hiányozhat az operakedvelők élményeiből; másodszor,mert általa közelebb kerülünk északi szomszédainkhoz, megismerhetjük tradícióikat, népművészetük „tiszta for­rásait”, a zene világában fe­dezhetjük fel azt a számta­lan rokonságot, mely a két nép hétköznapjaiban és ün­nepeiben is fellelhető. A történet érdekes, nép­meséi hangulatú, ihletettségű. A nem éppen módos paraszt- gazda szép leánya Masenka Jánost, egy módosabb gazda elbujdosott, elveszettnek hitt fiát szereti. Nem lehetnek azonban egymáséi, mert a módos gazda, Micha Tóbiás második házasságából való fiát, a kissé bugyuta Ven­celt szeretné Masenka férjé­ül látni. Kecal, a házasság­közvetítő is csatasorba áll, és igyekszik meggyőzni a lányt, jól jár majd Vencellel, aki gazdag, és ez sem utolsó szempont. Masenka azonban hajthatatlan, János pedig furfangos: látszólag hajlik Kecal ajánlatára, és eladja a menyasszonyát háromszáz tallérért, azzal a kikötéssel, hogy a lány csak Micha Tó­— ... Nézd, csak nehogy ezt a tervet a „nosztalgiázás áldozatának” tekintsék! Én a képzőművészet folytonossá­gát érzem fontosnak. A mű­vészet lóugrásai sok érté­ket süllyesztőbe küldtek. Ma divat a nosztalgia. Amikor mi visszanyúlunk a régi ér-' tékekhez, kockázatot válla­lunk, mert nem divatozni akarunk. De nehéz ezt meg­fogalmazni . . . Segíts most egy kicsit! — szól a felesé­gének. — Arról van szó, hogy a mai ember ugyanúgy szeret a belvárosban leülni, megpi­henni, körülnézni, mint a ré­gi korok városlakói — pró­bálja Tóth Valéria az előbb elkezdett gondolatot más­képp kibontani. — A fák alatt hűs szellő fut... A szobrok, a pavilonok sajátos városias atmoszférát terem­tenek. Erre törekedtünk. A két embernagyságú szobor a tér két végén, egy­mástól körülbelül hetven méterre helyezkedik el, a tervek szerint egy-egy 9 méter magas rézpavilon alatt. Mivel Tóth Valéria szobra, a Kisasszonyok már öntés előtt áll, csak a róla készített fotókat láthatom. Két szép arcú, nagy sze­mű, érzéki szájú lány ül egy kövön. Fiatal, egészséges testüket vékony, finoman re­dőzött ruha fedi. Intelligens és erotikus lények. Körbenézek a műterem­ben. Tóth Valéria terrakotta lányai, asszonyai feltűnően szépek. Szépek mint nők, és szépek, mint emberek. — Ez ma valahogy nem sikk — állapítom meg. — Nem bántanak emiatt? — Dehogynem! — Akkor miért csinálod? — teszem fel az értetlenke kérdést. — Egy kifejezést kergetek. Azt, amire jó érzés ránézni. Szeretném, ha az arckifeje­zések belső sugárzást, érté­kes emberi érzelmeket tük­röznének. Én ebben szeret­nék avantgarde lenni. Nem hiszem, hogy korunk mon­dandóit csak groteszk és gnóm fejek fogalmazhatják meg. Annyi értelmes, tartal­mas s ezen tulajdonságaik által szép ember él közöt­tünk .. . Megmutatja az ópusztasze­ri emlékparkban látható, Az új kenyér ünnepén című bias fiához mehet nőül... A félreértések kibogozódnak, Masenka és János egymáséi lehetnek, a falu is megnyug­szik a fiatalok boldogságá­ban és jót nevet a „házas- ságszerzők” kudarcán. A szegedi operisták újabb vendégjátékán mintha halvá­nyabb előadást kaptunk vol­na. Nem lehet különösebb oka ennek, hogy két vezető szólamban a második sze­reposztás művésze érkezett hozzánk; a vígoperai lendü­let, humor, líra és a helyén­való harsányság fényei hiá­nyoztak inkább. Ha mindeh­hez hozzáadjuk, hogy Smeta­na operája sokkal kevesebb- szer kerül színre hazánkban, mint például a híres, nagy olasz operák; hogy felépíté­sében, hangzásában is más hang Smetana, akkor kétsze­resen meg kell küzdenie a bemutató együttesnek a mél­tó sikerért. Sokoldalú, jól énekelhető-játszható szerepe­ket írt Smetana Az eladott menyasszonyban. E karakte­rek zenei és színjátszásbeli kidolgozására, megjelenítésé­re ugyancsak sokat adott a vendégrendező, a Prágai Nemzeti Színház és a Cseh­szlovák Televízió rendezője, Premysl Koci, és igazán jó partnerei voltak ebben töb­ben is. Nem a színlap szerin­ti sorrendben, éppen ezért első helyen két nagyszerű énekest kell említenem, a János szólamát éneklő Réti Csaba Liszt-díjast, aki egy héttel a Don Carlos előadása után (amelyben a címszere­pet énekelte) most azt bizo­Kligl Sándor Kirándulók cí­mű szobrának makettje domborművéről készített fo­tót. (Egyébként ez az or­szágban a legnagyobb figu­rális dombormű.) Az arcok, a szemek, a hajkoronák, a testek fiatalsága, szépsége magával ragadó. S tudom, hogy nem az előbb elhang­zottak befolyásolnak, ami­kor érzem, sikerült a szob­rásznő célja: ez a szépség értékes emberi érzelmeket, emberi tartást jelenít meg. Kligl Sándor Kirándulók című szobrának csak ma­kettjét láttam a műterem­ben. Ám a nagykalapos nők, fejük felett az apró sár­kányrepülőkkel már sejtetik a leendő mű atmoszféráját. — Mihez kellett alkal­mazkodnotok a pályázaton? — Ügyszólván semmihez — válaszol Tóth Valéria. — Külön felszabadító volt, hogy a pályázatnak nem volt te­matikus kötöttsége, mint például egy emlékmű eseté­ben. A városi hangulat volt a fő cél. Sőt, esztétizálni le­hetett: a kompozícióban megpróbálni önmagunkat, kutatni a test és a drapéria viszonyát, a mintázást, vizs­gálni a figurák viszonyát a természeti formával, vagyis a kaviccsal, amin ülnek, s ezek a figurák úgy üljenek a nagyméretű kövön, hogy szinte a lebegés látszatát keltik, hogy a szobor realiz­musa költői legyen. Aztán másról beszélgetünk. Arról, hogy mit jelent vi­déki szobrásznak lenni. Ki­derül, méhkasba nyúltam. Bár ők ketten nem panasz­kodhatnak, hiszen szobraik Budapesten és az ország minden táján fellelhetők, s emellett rendkívül lefoglalja őket az a munka, amit Szász Endre hollóházi stúdiója ró rájuk. Ám a sorstársak hely­nyította, hogy kitűnően érzi és szólaltatja meg a népi hő­söket is, a líra mellett a hu­mor és a jókedv is sajátja. Kecal, a házasságközvetítő szerepében most Kenesey Gábor lépett színre, a nehéz basszusszerepet elegánsan, könnyedén és vígoperai bő- vérűséggel hozta. Bárdi Sán­dor kapta Vencel szólamát- szerepét, élt is a lehetőséggel, hogy megformálja a bugyu­ta, félénk fiút, akinek még „koránt sem nőtt be a feje lágya”. Bálint Ilona (Masen­ka) kellemes, kiművelt ének­zete, körülményei nem meg­nyugtatók. Művészeti éle­tünk Pestre centralizált. Ha egy szobrász „élni akar”, akkor tartania kell a fővá­rossal a kapcsolatot. Ennek néha egyszerű technikai okai vannak: Pesten öntik a bronzot, s szinte minden anyagot Pestről kell besze­rezni. A másik hátráltató ténye­ző a vidéki művésztársak néha kicsinyes és önző ma­gatartása. Emiatt lehetetlen a pezsgő művészeti élet akár még egy nagyvárosban is. A helybeliek egy része állan­dóan sértve érzi magát és a lokálpatriotizmussal véde­keznek az újakkal szemben, a mellőzöttség ellen, s má­sok, akik képtelenek kö­szönni egy pályázat győzte­sének, ha ugyanazon a pá­lyázaton ők is indultak. Újra témát váltunk, és megismerem Kligl Sándor József Attila-szobrának ter­vét. Hat figura sziluettje veszi körül a költő alakját. — József Attiláról renge­teg fotó készült — magya­rázza az alkotó. — Ám a fotók jelentős részén szinte alig ismerhető fel a költő. Most egy olyan „fényképet” csinálok róla, amin a töb­biek — a halhatatlan kor­társaik — lesznek elmo- sódottak, s valóban József Attila a középpont. Ezt a több alakos megoldást egyéb­ként a környék is sugallta. A hat sziluettfigura kőből, József Attila alakja bronz­ból készül majd. — Volt-e József Attilának olyan műve, amely inspirá­ciót adott ehhez a szobor­hoz? — A hetedik. „A hetedik te magad légy!” Ez volt. Ezért is veszi őt körbe hat figura. Búcsúzáskor van egy kér­désem, amit nem tudok nem feltenni. — Hogyan boldogultok egymással? Mennyit vitat­koztok? Az ismerős kérdésre össze­mosolyognak, de Kligl Sán­dor gyorsan kész a válasz­szák — Viták természetesen vannak köztünk. Ám renge­teg figyelmeztető példa áll előttünk, hogy néhányan, akik nagyreményűén indul­tak, milyen szörnyen ki­nyírták egymást egy házas­ságban . . . Miért bántsuk egymást? ö nem csinálja azt, amit én, én nem tudom csinálni azt, amit ő. Egyszerűnek tűnik és igaz­nak. Maradjon is az mindig! Ungar Tamás hangjához sajnos nem páro­sult elegendő szenvedély és báj, miközben a sok-sok pompás és kitűnő jelmez kö­zül (tervező: Molnár Zsuzsa) neki igencsak jellegtelen, és színhatásában is bágyatag jutott. A zenekar Várady Zoltán dirigálásával szólaltatta meg Smetana művét, kissé fárad­tan. Ez a tánckarra is vo­natkozik, pedig Astrid Stu- rova vendégkoreográfus ha­zája táncait sokszínűén vitte fel az operaszínpadra. Sass Ervin MOZI Kelly hősei A plakát vígjátékként hir­deti a filmet, ehhez azonban hozzákívánkozik: nemcsak vígjáték, több ennél. Szögez­zük le az elején, Brian G. Hutton rendező jó munkát végzett. De haladjunk sor­jában. Francia földön vagyunk, a második front megnyitása után. Kelly, a hadnagyból közlegénnyé lefokozott ka­tona egy elfogott német tiszt­nél aranyrudat talál. Más immár nem is érdekli, a le­itatott tiszttől azt is megtud­ja, a német front mögötti kis­város bankjában még továb­bi 14 ezer ilyen rudat őriz­nek. Kelly szervező körútra indul. Az aranyrúd megteszi hatását, s a hadsereg legké- tesebb egzisztenciájú egyé-» neiből verbuvált csapat meg­kezdi magánháborúját. A legképtelenebb helyzetekből is kivágják magukat, s bár kissé megfogyatkozva, de — senki sem hihette az ellen­kezőjét — eljutnak a német front mögött 30 mérföldnyi- re lévő kisvárosba, Clermont- ba. S természetesen meg­szerzik az aranyat is. Eny- nyi a történet. A rendező végig jó érzék­kel teremt feszült helyzete­ket, hogy azután humorral oldja fel azokat. Mégsem te­kinthető a film csupán víg­játéknak. Kevesebb a — ha­sonló filmeknél már megszo­kott — vaskos kiszólás is. In­kább szatírát láthattunk. Az amerikai élet, az amerikai morál szatíráját. Több jel­legzetes alakját vonultatja fel Hutton az amerikai tár­sadalomnak. Kelly kímélet­lenül célra törő, rezzenéste­len arcú, hideg szeme még az arany láttán sem fénylik fel — de kell neki. A szállí­tó-raktáros korrupt Kufár félti az életét, vissza-vissza- fordulna, azonban az arany egyre közelebbi „szaga” min­dig új erőt ad neki. Nagy Joe őrmestert is — bár kez­detben ellenezte az akciót — elkapja a többiek lendülete. S ott van még a Csodabogár, ez a félig katona, félig civil, cinikus „hippi”, aki pusztán jó „balhénak” tekinti az egé­szet — persze a részére ő is igényt tart. És a többiek, az akció részesei mind-mind: nem valamiféle eszmékért kockáztatják életüket, ha­nem a megszerzendő arany bűvöletétől sokszorozódik meg bátorságuk. A némete­ket nem is tekintik ellenség­nek, csupán a cél érdekében leküzdendő akadálynak. De sorolhatnám a fel-felbukka- nó mellékalakokat, a fron­ton is hobbijának élő kapi­tány magára hagyja alaku­latát kedvteléséért, a front­helyzetről semmit sem tudó kapkodó tábornok, a teljesen antikatona tüzérparancsnok is, mindahányan a „mindent lehet” társadalmának jelleg­zetes alakjai. Brian G. Hutton kiváló al­kalmat teremtett színészei­nek képességeik csillogtatá­sához. Clint Eastwood (Kel­ly), Telly Savalas (Nagy Joe), Donald Shuterland (Csodabo­gár) és Don Rickies (Kufár) éltek is a lehetőséggel, s a nagyszabású filmben kiváló alakításaikkal jó szórakozást nyújtanak a nézőknek a nem sokkal több mint két óra hossza alatt. A sikerhez — már-már közhelyszerűen hat — hozzájárul a nagysze­rű magyar szinkron is. P. F. Tóth Valéria egy korábbi, a műteremben látható terrakotta szobra Fotó: Dömötör Mihály Évadzáró operaelőadás Smetana: Kz eladott menyasszony Első felvonás: az előtérben Bálint Ilona (Masenka) és Kecal, a házasságközvetítő: Kenesey Gábor Fotó: Veress Erzsi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom