Békés Megyei Népújság, 1984. február (39. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-04 / 29. szám

1984. február 4., szombat

o

lEUdOl-fite

Készül

Békéscsaba monográfiája

Már az elmúlt év végén hírt adtunk arról, hogy nagy vállalkozásba kezdett Békéscsaba tanácsa: elhatározta,

öt kötetben kiadja Békéscsaba város történetét. Ez nem az eddig ismert történelmi tények csokorba kötése lesz, hanem új kutatások, tényfeltárások gazdagításával, sók ezer adat ellenőrzésével és a rendelkezésre álló részanyagok általánosításával születik meg. A tanács elhatározása néhány évvel ezelőttre tehető, s az azóta eltelt esztendők során nemcsak a tematika, hanem a kutató és a várostörténetet megíró tudományos gárda is összeállt, sőt több témakörben az egyes részanyagok elkészülte is előrehaladt. Az eddig megtett útról készített számvetést a várostörténeti monográfiát előkészítő bizottság dr. Szabó Ferenc megyei múzeumigazgató és Fekete Jánosné tanácselnök-helyettes vezetésével.

A monográfia még nincs a szervezés látványos állapotában — kezdte beszámoló számvetését a bizottság tagjai előtt dr. Szabó Ferenc —, de 1983-ban már megindult a kutató és feldolgozó munka. Az érdeklődés iránta eléggé széles körű. Szeged és Debrecen is hasonló monográfián dolgozik. A szegedi monográfia első kötete már megjelent és jó visszhangot is kapott a tudományos körökből. - Hasonlóképpen a debreceni monográfia megjelent második kötete is (az első kötetet ezután adják ki). Mindkét kiadvány nemcsak a tudományos igényeket elégíti ki jó színvonalon, hanem olvasmányos is. Ebből a szempontból példaként kezelhetők.

Az előzetes koncepció kialakítása után — mondotta a továbbiakban az előkészítő bizottság elnöke — a felmerült problémákat sikerült a városi tanács segítségével megoldani. Az előzetesen 4 kötetre tervezett monográfia az igények alapján ugyanis öt kötetre bővül a néprajzi rész feldolgozásával, . amely szintén szerves része a várostörténetnek. Ezt követően történt meg a korszakfelelősök felkérése. Az elmúlt év tavaszán az első négy kötet szerzőgárdája összeállt, s az eddigi teljesítményük garanciát is nyújt. Elkészültek a szinopszisok, amely egyben a kutatás vázlata és így lehetőség nyílott az esetleges átfedések kiiktatására. Ezt követően az év közepén társadalmi vitára bocsátották a tervezetet. Ez sok segítséget adott újabb szempontok figyelembevételére, hiányzó témák beiktatására. Itt esett szó arról is, hogy a társadalmi szervek miben tudnak majd segíteni.

Tavaly nyáron aztán már be is indulhatott a kutatás egyes mozzanata. Ennek sorába tartozik, hogy a békéscsabai sajtó teljes anyagát, valamint az evangélikus egyház levéltárában, a tanácsi levéltárban őrzött, a kutatáshoz kapcsolódó anyagokról — a szlovák nyelvüekről is — bibliográfia készül — ez több tízezer cédulát jelent —, hogy a kutatói munkát megkönnyítsék. Várhatóan az evangélikus egyház levéltára sok új tényanyagot is ad. Kezdetben ugyanis a világi és az egyházi iratkezelés nem vált külön egymástól.

A monográfia elkészítéséhez antropológiai kutatásokra is szükség van, amelynek az a célja, hogy a város lakosságának embertani arculatát képesek legyenek megrajzolni. Ezt a munkát szegediek végzik majd el. A lakosság közreműködése, a kutatókkal való együttműködése e területen különösen fontos lesz.

Az elmúlt évben a régészeti feltáró munka is beindult, amelynek célja többek között a békéscsabai kastély feltárása és a régészeti ismeretek gazdagítása Békéscsaba vonatkozásában.

Végül azokat a feladatokat ismertette dr. Szabó Ferenc, amely ez évben áll a kutatók és az előkészítő bizottság előtt. Ezek közül csak néhányat említünk: a lektori csoport kialakítása, a sajtó és levéltári bibliográfia befejezésé, a néprajzi gyűjtőtábor megszervezése Békéscsabán, a további régészeti szondázó jellegű ásatás.

A városi tanács anyagiakat áldozó segítségével, a tudományos kutatók lelkiismeretes munkájával Békéscsaba történetének olyan öt kötetre tervezett feldolgozása láthat az elkövetkező évek során, de még ebben az évtizedben napvilágot, amely nem csak a tudományos körök, hanem a város vagy még szélesebb kör igényét kielégítheti s hiánypótló anyagával teljesebbé teszi szülőföldünk múltjának

megismerését.

i.

Enyedi G. Sándor

fl tanácsi gazdálkodás eredményei és feladatai

Beszélgetés üraczki Jánossal, a megyei tanács elnökhelyettesével

A demokratizmus szélesedésével, az önkormányzat erősödésével nagyobb szerepet kap a tanácsi gazdálkodás. A lakosságot is mind jobban érdekli, mi történik szűkebb hazájában, mivel járulhat hozzá annak gyarapításához. Különösen fontos ez a jelen gazdasági helyzetben, amikor a korábbinál is jobban meg kell fontolni, mi mennyibe kerül, mire mennyit költhetünk. Most induló sorozatunkban — mellyel szombatonként e helyen jelentkezünk — segítséget kívánunk nyújtani az olvasónak a tanácsi költségvetés és fejlesztés, vagyis a helyi gazdálkodás alapvető céljainak, terveinek, a pénzeszközök felhasználásának megismeréséhez. Időszerűséget ad ennek — a már említetteken kívül —, hogy túl vagyunk a VI. ötéves terv felén, mód van tehát egy nagyobb időszak tapasztalatainak összegzésére, a hátralevő tennivalók felmérésére és mindezek alapján a VII. ötéves terv előkészítésére. Elsőként Araczki Jánossal, a megyei tanács elnökhelyettesével beszélgetünk.

— Bevezetőben szóljunk az elmúlt esztendőről. Mennyi volt a megye költségvetési kiadása és bevétele, s említsen néhány példát, milyen feladatokra mekkora összeget használtak fel?

— A megye összes kiadása 2,8 milliárd forint Volt bevétele 2,9 milliárd. Ami a ráfordításokat illeti: tanácsi utak,, járdák, bekötőutak fenntartására, korszerűsítésére 85 milliót, a vízellátás javítására 32 milliót, köz- tisztasági feladatokra 25 millió forintot fordítottunk. Sokba került a megye villanyszámlája is, a közvilágításra 67 millió forint kellett. Itt jegyzem meg, hogy hasznos lenne az energiaracionalizáláshoz hasonlóan pályázatot kiírni a villamos- energia-felhasználás csökkentésére is. Fontos terület az egészségügy és az oktatás. A megyében 172 általános orvosi és 35 gyermekorvosi körzet működik, melyek költsége 76 millió forint volt. A több mint 3 ezer (és még így is kevés!) gyógyintézeti ágy fenntartási költsége 180, a szülőotthonoké 9 millió forint volt. A szociális intézmények fenntartása együttesen 62 millióba került. A 16 228 óvodai férőhely költsége 168 millió forintot tett ki, amelyből csak 43 millió terhelte a szülőket. Az általános iskolák tanulócsoportjainak költsége 330 millió forint volt, a középfokú oktatásra 90 milliót költöttünk. Sorolni lehetne még a köz- művelődési és sportcélokra, felújításokra költött milliókat is.

— A VI. ötéves terv felén túl vagyunk. Milyenek az eddigi tapasztalatok, mi valósult

meg, és mennyiben kellett változtatni az eredeti elképzeléseken?

— A tanácsok VI. ötéves fejlesztési terve 4,2 milliárd forint, melynek felhasználására a megyei tanács és a helyi tanácsok egy társadalmi cselekvési programot készítettek. Ebben meghatározták a főbb feladatokat. Az első ilyen a lakásépítés. A megyében 17 ezer lakás építését terveztük a következő bontásban: 2200 célcsoportos, 10 ezer magánerős és 5 ezer OTP-társaslakás. Időarányosan a mennyiségi program megközelítően teljesült, változott azonban az összetétel. Felére csökkent,a célcsoportos lakások száma, elsősorban az állami hozzájárulás apadása miatt. Ugyanakkor a helyi tanácsok kezdeményezésére több bölcsőde, óvoda, általános iskola épült. A második kiemelt feladat az ivóvízellátás javítása volt, amelyben szintén sikerült előbbre lépni. Az is igaz, hogy csak mennyiségi növekedésben, a minőséggel, konkrétan a vizek tisztaságával . azonban gond van. A kormány külön vizsgálta Békés megye vízellátását, s a megoldásra programot fogadott el. Ennek keretében — mintegy 280 millió forintos költséggel — még a VI. ötéves tervben további vízbázisnövelésre lesz mód. A kormányprogram alapján a

VII. ötéves tervre 1 milliárd forint jut erre a célra. Végül a harmadik kiemelt terület az egészségügy. Itt a kórházi célcsoportos beruházáson kívül — melynek révén 390 új férőhely létesült — a meglevő hálózatban egy viszonylag nagyarányú felújítás kezdődött, amelyről a későbbi cikkekben szó lesz.

— Mielőtt a soron következő feladatokról beszélnénk, engedjen meg egy kérdést, amely kimondva vagy kimondatlanul felmerül a megye településeinek nagy részénél. Nevezetesen az, hogy sok jut a megye- székhelynek és kevés nekik. Mi errőj a véleménye?

— Ha arányait nézzük, Békéscsaba valóban többet kap, de azt is figyelembe kell venni, hogy az itt történő fejlesztések egy része nemcsak a békéscsabaiakat érinti. Például a biológiai tisztító építése, a kereskedelem fejlesztése, az új könyvtár vagy a most épülő autóbusz-pályaudvar. Ez utóbbi már csak azért is érdekes, mert naponta 10 ezer ember jár be a megyeszékhelyre. Azt is el kell mondani, hogy néhány területen az alapellátási mutatók Békéscsabán rosszabbak, mint a megye nagyközségeinek átlagában. Azután úgy is lehet nézni, hogy a megyeszékhelyek sorában Békéscsaba nem áll az elsők között, s ezt nemcsak a csabaiak vetik fel. Van tehát mit pótolni, természetesen úgy, hogy ez azért ne menjen a többi település rovására.

— Akkor most szóljunk a VI. ötéves terv előttünk álló éveiről.

— Annyit még az ' előzőről, hogy a költségvetés, ha szűkösen is, de biztosította az intézmények ellátását. A fejlesztés fő célkitűzései teljesültek, ha minden jogos igényt nem tudtunk és ezután sem tudunk kielégíteni. A tanácsoknak tehát elsősorban a helyi erőkre, a lakosságra, a gazdálkodó egységekre támaszkodva lehet a feszültségeket gyorsabban enyhíteni. Külön elismeréssel kell szólni e helyen is a lakosság támogatásáról,

amely nemcsak társadalmi munkában jutott kifejezésre, hanem forintjaival is hozzájárult egy-egy feladat, például óvoda, iskola építéséhez.

— Ha már itt tartunk, nem tervezi a megyei tanács a különböző feladatok megvalósítását szolgáló kötvények kibocsájtását?

— De igen, most van előkészítés alatt. Elsősorban a termelő üzemek részére szeretnénk meghirdetni, de a lakosság számára is. A kötvények után befolyó pénzt mindenekelőtt a széles közösséget érintő közműves feladatokra, gáz-, vízvezeték-építésre, telkek kialakítására fordítanánk.

— A kötvény nyilván csak egy eszköz a feladatok teljesítéséhez, és nem old meg ihin- dent...

— Igen, ez csak egy dolog. amely mellett a legnagyobb lehetőség — és feladat! — a felelősséggel párosuló önállóság és takarékos gazdálkodás érvényre juttatása minden területen. Ma már nem járható út az, hogy a település gyarapítása érdekében fedezet nélküli fejlesztésbe kezdjenek,

mondván, ha már egyszer elkezdtük, majdcsak befejezi valaki... Ez a valaki rendszerint a megyei tanács, csak hogy mi sem tudjuk miből befejezni, és szándékunk sincs ily módon támogatni a gazdálkodási fegyelmet megsértőket.

— Ma már nemcsak a VI. ötéves tervről esik szó, hanem mind gyakrabban a VH-ről is. így van ez a megyében is?

— Természetesen így. A középtávú terv előkészítése megkezdődött. Kilenc munkacsoportban 100 fős szakembergárda dolgozik az egyes területek vizsgálatán, és szakmai javaslatokat tesznek valamennyi ágazatra vonatkozóan. Ezek felhasználásával készül egy koncepció a VII. ötéves tervre, amely az idén a megyei tanács elé kerül. Ez lesz az alapja a jövőbeni tervnek, amely természetesen a majdani pénzügyi lehetőségek figyelembevételével készül el. Fő irányai a mostanihoz hasonlóak lesznek, tehát — kisebb hangsúlyeltolódásokkal — az alapellátás javítását, a megye történelmi elmaradottságának felszámolását szolgálja. Ehhez azonban a VI. ötéves terv sikeres teljesítése az egyik garancia, a másik a megye dolgos népének alkotó közreműködése.

— Köszönjük a beszélgetést.

Seleszt Ferenc

II göböiyhajtó út alkonya

Pusztaföldvár határát kelet felől szegélyezi, északról pedig átszeli egy híres, régi országút. Göböiyhajtó út névvel jelölik legrégibb térképeink, és ezen a néven él az idős emberek emlékezetében.

Időseket mondtam, mert fiataljaink sajnos már jó tíz éve nem gyönyörködhetnek a történelmi múltú, szép akácos út látványában.

Lánctalpas traktorok dübörgése verte föl a tanyák csendjét, és nyomukban száz meg száz öreg akác teteme borult az ősi út porába. Gyökértépők, rigolirekék simították el a göböiyhajtó út nyomvonalát, hogy jókora '„szűzfölddel” gyarapodjék a pusztaföldvári határ.

Tőlünk keletre — Nagy- .bánhegyes, Kunágota, Dombegyháza vidékén — is elvesztette eredeti jellegét az Arad irányából érkező hajdani, széles országút. Gazdasági és útépítési érdekek miatt jellegtelen, keskeny műúttá változott, melynek történelmi múltjáról egyre kevesebbet tudnak a „végeken’V Valamivel kedvezőbb kép fogad bennünket, ha nyugat felé, Monor irányában próbáljuk nyomon követni a göbölycsordák hajdani útvonalát. Ezen a tájon csaknem eredeti szélességében, fasorokkal ékesen találjuk a mono- ri csárdánál nyugati irányba forduló országutat. Itt még szerencsére költőfészket találnak madaraink, és védelmet a gyérülő mezei vadak. Méhecskék milliói gyűjthe-. tik májusban az akácmézet, és hűvöst találhat a mezőn szorgoskodó ember, ha elérkezett a déli pihenő órája.

Kétségtelen, hogy falunk határa jelentős nagyságú és igen magas termőerejű szántófölddel gyarapodott, de az is igaz, hogy szegényebbek lettünk egy jellegzetes alföldi helytörténeti emlékkel.

Tájképi szépségnek is beillő göböiyhajtó utunk televénye dúsabb kalászt érlel, és haragoszöldebb az itt tenyésző kukorica levele.

Ez az út népünk történelmének sajátos reliktuma.

Gazdaságtörténelmi szükség- szerűség hozta létre századok során, a nyugatra irányuló marhakereskedelem kibontakozásának virágkorában. Hiteles agrártörténeti források szerint, a XVI. század második felében, vagyis 400 év.vel ezelőtt, 10 év alatt

közel egymillió ridegmarha érkezett Magyarországról a bécsi vásárokra. Ilyen tömegű állat kivitele — a szállítás és közlekedés akkori viszonyai között — el sem képzelhető másként, mint lábon hajtva, terelve, „füveltetve”. A széles göböiyhajtó utak mentén mindenütt nagy füves térségek, itatási lehetőségek biztosították, hogy az állatok megfelelő kondícióban érkezzenek a vásárra. Az itatóvíz biztosításának legegyszerűbb módja volt, hogy a barmok terelésének útvonala lehetőség szerint követte a természetes vízfolyások irányát. Erre a mi vidékünkön jó példa a 6ö- böly-árok, illetve a Haran- gos-ér. Az előbbivel .jelentős szakaszon át párhuzamosan fut, az utóbbit pedig két ponton is érinti. Nem szorul bizonyításra ezeknek a víznyerő helyeknek a fontossága, mint ahogyan az sem, hogy a tanyák kialakulása idején miért helyezték el az ásott kutakat az út felé néző kerítés vonalában. Nyilvánvalóan azért, hogy az úton terelt jószág anélkül hozzáférhessen az itatóvályúkhoz, hogy eközben zavarná a tanyalakók nyugalmát. Erre is

látunk még néhány példát a régi út nyomvonalán, mint ahogy megtaláljuk a régi csárdák és kovácsműhelyek, omladékáit vagy emlékeit. Községünk határában a Kocsis-féle kovácsműhely falai még fellelhetők, csakúgy, mint tőlünk északnyugatra, a ma már lakás céljára átalakított régi monori csárda, jó állapotban levő épülete. Ezt a csárdát az 1788. évi Pau- lovics András-féle térképen még muronyi vendégfogadó néven látjuk feltüntetve, az itt elhaladó göböiyhajtó utat pedig Via Aradinum jelöléssel. Egy későbbi térképen, az 1814-ben készült Fejérvári Ferenc-féle felvételen ugyanitt már monori csárdát, illetve aradi göböiyhajtó utat olvashatunk.

Ennyit dóhéjban göböly- hajtó utunk kialakulásáról és a magyar állattenyésztés fejlődésében betöltött hajdani szerepéről. Nem volna helyes említés nélkül hagyni végül magát az embert, aki óriási felelősséget ’és nehéz — nemegyszer igen veszélyes feladatot — vállalt, a kor legnemesebb „devizaértékének” rendeltetési helyre való juttatásával. Száz veszély közepette — harcban a természettel, gyakran az útonálló

haramiákkal, az idegen zsoldosokkal — kellett nagy hozzáértéssel bánni a kincset érő csordával. S ha a magyar puszta nem is volt vadnyugat, a külön társadalmi réteggé fejlődött hajtők (hajdúk) hozzáértésben, ügyességben és bátorságban nemegyszer túltettek a cowboy- fi Írnek megcsodált hősein.

Ezek az idők már nagyon régen elmúltak. Göböiyhajtó utunk elvesztette jelentőségét, és napjainkban végképp eltűnik a civilizációs változások sodrásában. A még foltokban fellelhető öreg akácok mögött lenyugvó nap velünk együtt búcsúzik a homályba vesző göböiyhajtó úttól.

Számunkra csupán az marad, hogy gyűjtjük a korabeli fotókat, a szájhagyo- mány-őrzötte történeteket, és lefényképezzük a még fellelhető útmenti objektumok maradványait. Mindezt nem azért tesszük, mert divat a nosztalgia’ hanem községünk határának egy érdekes történelmi emlékéből meg szeretnénk menteni azt, amit a gyorsuló idő, a könyörtelen civilizáció még meghagyott számunkra.

Kép, szöveg: Pleskonics András

»6*:

Húsz évvel ezelőtti hangulat a göböiyhajtó úton