Békés Megyei Népújság, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-24 / 302. szám

NÉPÚJSÁG 1982. december 24., péntek o Több mint ezer vendég pihenhet, gyógyulhat egyszerre a SZOT új gyulai gyógyüdülőjében. A Várfürdő mellett fel­épült szakszervezeti szállodában kényelmes, háromágyas szo­bába helyezik a vendégeket Beruházásaink, 1982 Közismert tény, hogy gazdasági helyzetünk jelenleg a fel­halmozásnak. a beruházások fokozásának egyáltalán nem kedvez. Legfőbb célunkat, a népgazdaság egyensúlyi helyze­tének megteremtését többek között az építkezések, fejleszté­sek ütemének átmeneti csökkentésével érhetjük csak el. Ez­zel együtt is örömmel állapíthatjuk meg, hogy a felhalmozás pénzforrásainak apadása, a beruházási tevékenység mérsék­lése korántsem jelentette azt, hogy 1982-ben megállt megyénk fejlődése, gyarapodása. Az eltelt 12 hónapban szűkebb pátriánk számos új létesít­ménnyel gazdagodott: új híd feszül a Kettős-Körös fölé, új tanintézetek és művelődési intézmények születtek ebben az esztendőben is, gyárak, gyáregységek költözhettek korszerű üzemépületekbe, a mezőgazdaság terményeit új szárítók, tá­rolók várják a betakarítás idejében. Folytatódott továbbá á gázvezeték-hálózat kiépítése, a talaj termőképességét fokozó kiemelt beruházás, a vízrendezés és a megyei öntözőrendszer kialakítása, jó néhány üzemünkben megkezdhették, vagy kiteljesíthették a korszerűbb terrrtelést lehetővé tevő rekonstrukciót, az energia félhasználását ész- szerűsítő beruházásokat. Felépült 3 ezer új lakás. Megyénk ebben az esztendőben 5 milliárd forint beruházással gyara­podott. Ezekről az eredményeinkről adnak ízelítőt — felvillanás- szerűen és a teljesség igénye nélkül — képeink. Békéscsabán már gyógyítják a betegeket a 310 ágyas kórház­ban. A gyermekgyógyászati, az orr-, fül-, gégeosztály és a sze­mészet költözött ide a régi épületből. Ugyancsak itt kapott helyet az 1600 adagos konyha és a gyógyszertári laborató­rium A sarkadi Lenin Tsz-ben többszörösére nőttek a termésátlagok a melioráció nyomán Korszerű műhelycsarnokot vettek birtokukba a mezőberényi PATEX dolgozói A régi mellett magasodik az új gabonatárház Orosházán ABC-áruházzal gazdagodott Dévaványa Megvalósul a lakásépítési program Szarvason is Megyénket bekapcsolták a távhívás hálózatába, képünkön a békéscsabai új posta műszaki épülete látható Az új román nemzetiségi iskola 12 tantermes épülete Gyulán Reprezentatív könyvesbolt Új híd ível át a Kettős-Körösön Doboznál nyílt Vésztőn — Művelődési központ Mezőhegyesen Fotó: Fazekas László és Lónyai László

Next

/
Oldalképek
Tartalom