Békés Megyei Népújság, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-24 / 20. szám
1981. január 24., szombat Középpontban: a körzeti orvos A következő évek kiemelt feladata az egészségügy fejlesztése. Ezen belül pedig, a fekvőbeteg-ellátás mellett, elsőbbséget élvez az alapfokú ellátás, tehát a felnőtt- és a gyermekkörzetekben, valamint az üzemi rendelőkben folyó gyógyító-megelőző munka. A gyógyítás személyi feltételeit igyekeznek a megnövekedett követelményekkel arányosan fejleszteni. A VI. ötéves tervben húszezer fővel növekvő egészségügyi létszámból ötezer az orvos. Világviszonylatban is jó orvosellátottságunk tehát tovább javul. Főképpen olyan céllal, hogy a területenként és szakmánként még mutatkozó hiány enyhüljön. A szakdolgozók — ápolónők, asszisztensek stb. — 15 ezer főnyi létszámgyarapodása azonban csak akkor válik igazán érthetővé, ha minden intézetben sikerül vonzóbbá tenni például a betegágy melletti munkát, és növelni a szakképzett dolgozók arányát. Mindehhez persze a mainál megfontoltabb, módszeresebb vezetés, munkaszervezés szükséges, ami szintén fontos célja ma az egészség- ügyi kormányzatnak. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a már rendelkezésre álló feltételek birtokában is lehetséges jobb ellátás. Fokozottan érvényes ez az alapellátásra. A keretek adottak; jellemző erre az egy körzeti orvosra jutó 2500 lakos arány. A statisztikai átlag azonban számottevő eltéréseket takar. Helyettesítés, betegség, nem betöltött állás miatt ugyanis a körzetek 25 százalékában mintegy ezer körzetben több mint háromezer lakos jut egy-cgy körzeti orvosra. Időszerűvé válik tehát falun, városban egyaránt a körzeti, illetve a közigazgatási határok felülvizsgálata. A lakosság áramlása, egyes vidékek viszonylagos elnéptelenedése, a városok fokozódó népsűrűsége merőben megváltoztatta a népesség megoszlását, nem kevésbé korösszetételét. A kisközségek tanácsi összevonása szintén indokolja a körzeti gyógyító-megelőző munka összpontosítását, olyan módon, hogy három-négy kis településnek legyen közös rendelője, szükség szerint akár két- három orvossal. Ezáltal egyszerűbb lesz — jobb is — az ügyelet beosztása, tevékenysége. A jobb munkakörülmények pedig több reménnyel kecsegtetnek, hogy a lakosság nem marad ismét orvos nélkül. A sok éves tapasztalat szerint ugyanis általában, visszatérően ugyanazok a kis körzetek üresednek meg, ahol az orvos egymagában felelős mindenért, munkaideje pedig — gyakorlatilag — január 1-től december 31-ig tart. A hatékony alapellátás pillére, hogy mindenhová jusson orvos. Hogy az ország valamennyi lakosát előnyösen érintse a szabályozás tervezett új módja: az iskolás korúak, aktív dolgozók, öregek módszeres gondozása. Ez azzal kezdődik, hogy a körzeti orvos minden 14. életévét betöltő gyereket nyilvántartásba véve, gondoskodjék a rendszeres szűrésről. Ez annál is inkább fontos, mert jelenleg éppen a sok szempontból veszélyeztetett serdülőkorúak maradnak ki valahogyan az intézményes egészségügyi gondoskodásból. Az üzemben dolgozók szűrése, gondozása az üzemorvos feladata. Az a cél azonban mindenképpen elérendő, hogy a körzetenként ezerre tehető aktív korú emberrel az eddiginél alaposabban törődjenek. Aláhúzza ennek fontosságát a 40—50 évesek meglehetősen magas betegséggyakorisága és halálozási aránya. A cél elérésének feltétele a körzetben folyó munka minőségi változása. Az orvosnak az eddiginél jobban, ténylegesen kell támaszkodni munkatársaira: a védőnőre, a házibeteg-ápolónőre és az írnoki állásokat fokozatosan átvevő asszisztensekre, így lehet megszüntetni a beteg küldözgetését — így a helyben végzett vérsüllyedés- és vizeletvizsgálattal. A nagyobb feladathoz szakmailag is felvértezik az orvost; a városon kívül működők szakmai irányítása a területileg illetékes kórházra, rendelőintézetre tartozik. A táppénz-felülvizsgálat a kórházi belgyógyász dóiga lesz, ami szintén erősíti a körzeti orvos kapcsolatát a gyógyítás egyéb fokozataival. Így valósítható meg, hogy a körzeti orvos végleges, befejezett ellátásban részesítse betegeit. Lukács Mária Eredményekről adhatnak számot A Mezőberény és vidéke ÁFÉSZ Mezőberényben, Csárdaszálláson és Körös- tárcsán mintegy 17 ezer lakos ellátásáról, kulturált kiszolgálásáról gondoskodik. A napokban 32 helyen tartanak az ÁFÉSZ vezetői részközgyűlést, illetve tagértekezletet, amelyeken az elmúlt év eredményeiről, a VI. ötéves terv első esztendejének legfontosabb célkitűzéseiről adnak számot. Az V. ötéves tervet — és főként annak utolsó esztendejét — igen jó eredményekkel zárta az ÁFÉSZ. Egy év alatt 340 millió forint forgalmat bonyolított le. Általában túlteljesítették az 1980. évi célkitűzéseket, a vendéglátóipari tevékenységben pedig — az áremelkedések ellenére — 107,3 százalékos tervteljesítést produkáltak. Ezzel az ÁFÉSZ-ek között Békés megyében az első helyezést érték el. Minden ágazat hozta a nyereségtervét is. A részközgyűléseken és a tagértekezleteken nem kell tehát szégyenkezni a vezetőségnek. Azonban azt is tudja mindenki, hogy ez kollektív munka gyümölcse. Jó volt a munkaszervezés, az irányítás, de legalább any- nyira jó a munkafegyelem, a kulturált kiszolgálás. Természetesen csak akkor lehet megfelelő szolgáltatásról gondoskodni, ha ehhez megfelelő körülményeket biztosítanak. A Mezőberény és Vidéke ÁFÉSZ nagy gondot fordít arra, hogy szanálja, vagy felújítsa a régi boltokat, vendéglátóipari egységeket és új, korszerű üzleteket, éttermeket, presszókat hozzon létre. Az V. ötéves terv utolsó esztendejében több mint hatmillió forintos beruházást valósítottak meg. Minden létesítményt határidőre, a tervezett költségszinten belüli ráfordítással és kifogástalan minőségben adtak át rendeltetésének. Csupán Mezőberényben öt bolt és az étterem került felújításra. Nagy gondot fordított az elmúlt esztendőben az ÁFÉSZ többek között arra, hogy a periférikus területen élő lakosság ellátása olyan szintű legyen, mint a község központjában. A jó eredmények birtokában minden eddiginél nagyobb gonddal készül a Mezőberény és Vidéke ÁFÉSZ a VI. ötéves terv célkitűzéseinek megvalósítására. Tovább javítja a kulturált kiszolgálás feltételeit. 1981-ben két millió 600 ezer forintot szánnak a belvizes egységek felújítására, többek között a köröstarcsai halászcsárda rekonstrukciójára, Mezőberényben pedig négy boltot varázsolnak újjá. Ugyancsak Berényben épül fel a 700 négyzetméter alapterületű új élelmiszer-áruház. A. R. „Csak att mennek a dolgok jól, ahol például a szabó, a szappanos, a cukrász stb. mind megvan győződve arról, hogy az ő mesterségétől, s üzletétől függ az állam boldogulása.” Széchenyi István Ebédelni szeretnénk. Ülünk valahol a megyében a zsírfoltos vendéglői asztalnál. A pincér sehol. Jó tíz perc múlva megérkezik. Hanyag eleganciával jobbról, balról rácsapkod az abroszra és átnyújtja a gyűrött étlapot. Déli egy óra múlt, de már nincs menü, a készételek zöme elfogyott, a frissensültre 20 percet kellene várni. — Akkor tessék szólni az üzletvezetőnek. A konyhán naponta mintegy 40-féle ételt készítenek Fotó: Martin Gábor A felszolgáló riadtan néz, majd nehézkesen megfordul és dörmögi: — Kérem ... A főnök vörös arccal mellénk telepszik, állát a tenyerébe helyezi és magyaráz: — Teljesen igazuk van, ha nincsenek megelégedve a vendéglátással. Ennél rosz- szabb már nem jöhet. Gépesítésre alig van lehetőség, egyszerűen nincs, aki mosogasson, főzzön, szakképzetlen emberekkel képtelenség megfelelni a követelményeknek. Egyedül a kocsmák a nyereségesek, ahol folyik a bor, a pálinka. A korszerű, az elegáns üzlet mind veszteséges! A futball és a filmek után nyugodtan kérdezhetik: miért beteg a magyar vendéglátás? — Erre iszunk... Tonikot. — Sajnos az nincs. Esetleg saját gyártmányú narancslé... Nem hiszem el, hogy minden étterem ilyen. Makacsul ragaszkodom az elképzelésemhez: csak jót, követendőt Az egyik kisterem, stílbútorral berendezve akarok írni a vendéglátásról. Lenni kell szűkebb hazánkban is néhány olyan üzletnek, ahol nem a középkori állapotokat, a perifériára szorult szakma buktatóit emlegetik. Valami újat, lelkesítőt keresnek. — Ideákat kergetsz — mondja a kollégám, s megáll a legközelebbi kútnál, hogy a szomját oltsa. Ekkor eszembe jut: csaknem két hónapja a zsebemben lapul egy meghívó, amely a Puszta csárda megnyitására invitált. Birka-, bárány- és borjúhúsból készült ételek, gasztronómiai csemegék. Csárda a pusztán. Szeghalom és Csökmő között, a 47-es úton. Üzemelteti a Szeghalmi Állami Gazdaság. Ide befizetünk, döntjük el végül is, és nekivágunk a nagy útnak. A megdermedt téli táj belefulladt a csendbe, a nyugalomba. A varjúcsapat némán keresgéli a táplálékot a hó alatt. A csárda körül fado- rongkerítés. A bejárattal szemben bárpult; márkás italok, a tükrös vitrinben fokos, kolomp, a pásztorélet relikviái. Az elegáns, barna ruhás fiatal felszolgáló előre köszön. Magas támlájú stílszéken foglalunk helyet, miközben halk zene szól. Egy perc sem telik el, a fiatalember megjelenik az étlappal, amelyen nem kis meglepetésre harmadosztályú árak szerepelnek. Válogatunk, nézelődünk. Nem türelmetlen, vár. Betyárbecsületből somlói galuskát és kólát rendelünk. — Miért épp ide jött dolgozni? Fára István csak mosolyog: — Mert szeretem ezt a mesterséget. Fehérgyarmaton, a hotel bárjában állandóan éjszakás voltam. Az új mindig vonzza az embert. — Mit ígért a főnök? — Munkát. Bízom a sikerben, másként nem mozdulok hazulról. Gimnáziumban érettségiztem, menjek el hegeszteni? Csorba lenne az életem a vendéglátás nélkül ■ — teszi hozzá és picit meghajol. Járjuk az üzletet. A vadászteremben mintegy 50-en fémek el. A falon dombormű: a csárda jelképe, amott fegyverek, egyéb vadászkellékek. A nagyteremben 80- an szórakozhatnak egyszerre, s itt vannak a meghitt sarkok a bárpult szomszédságában. — Kultúra és pénz, összefér a kettő? — kérdezem Somogyi Lajos helyettes üzletvezetőt. Leül egy közeli asztalhoz és a szemembe néz: — Ügy se hiszi el, hogy nem a pénzért vállaltuk. Tizennyolc gebines összefogott a vendéglátás megmentésére? Ez így persze, hogy nem igaz. Nekem 3500 forint az alapfizetésem, s 30 százalék a havi átlagos forgalmi jutalék. Hajdúszoboszlón, az egyik SZOT-üdülőben voltam felszolgáló. Már éppen el akartam hagyni a pályát, amikor szóltak, hogy jöjjek Szeghalomra. Jöttem, mert van benne fantázia. Itt kanyarog a Berettyó egyik ága, nyáron sok a vadkempingező. Kérdés: mi történne, ha mindezt legálissá tennénk? Elképzelem azt is: a szabadban roston lehetne sütni a húst. Nincs az az autós, amelyik továbbhajtana. Fiatal ez a gárda, én vagyok a legidősebb a 32 évemmel. A konyha tiszta és tágas. Az edényekben gyöngy- tyúkleves, báránypaprikás fő; készítik a citromos és vajas borjúszeletet, a májjal töltött sertésbordát. — Ennyi jó egyszerre... — ámulok. Miron Győző, a szakállas főszakács huncutul kacsint: — A halasi húsos palacsintát kóstolják meg, az az igazi. Legutóbb Szoboszlón, az ÉDOSZ-üdülőben főztem, leginkább kétféle menüt. Itt van alkalmam kísérletezni, újítani. — Önök túl optimisták vagy megszállották. Szabó Ferenc üzletvezető papírokkal, bizonylatokkal bástyázza körül magát. Most érkezett árubeszerző útjáról. — Csak megyehatárok ne lennének — sóhajt. — Hajdúban azt mondják: menjek Békésbe, itt meg eléggé mostoha az áruellátás. Megszállottság? Nevezzük, aminek akarjuk. Nekem minden vágyam az volt, hogy önálló üzletem legyen, meg is teszek mindent a sikerért. Vékony, bajuszos fiatalember. Három éve végzett a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán. Szintén Hajdúszoboszlón, a Délibáb Szállóban dolgozott helyettes üzletvezetőként. — Az osztálytársaim zöme az íróasztalt és a katedrát választotta. Pedig sok felsőfokú végzettségű emberre van szükség az éttermekben, a csárdákban, a szállodákban. A minőség a fontos: a gyorsaság, a színvonal. De ehhez feltételek kellenek. Az, hogy hagyjanak önállóan dolgozni, hiszen ez a vendég javát szolgálja. Itt összejött egy. csapat, amelynek a tagjai nem mesés pénzek után futnak. Ugyanakkor megtalálják a számításukat. Az első nekifutás jól sikerült: 12 nap alatt 250 ezer forintot forgalmaztunk, 100 ezerrel többet a tervezettnél. A kilátások valóban biztatóak. Mégis tamáskodom: éppen egy állami gazdaság adja ilyesmire a fejét, amikor a vendéglátás csillaga nem a legfényesebb. — Az ötlet már 3-4 évvel ezelőtt megszületett — tájékoztat Bogdáni Győző, a Szeghalmi Állami Gazdaság közgazdasági igazgatóhelyettese. — Ebben az épületben vendégszobák voltak, de kihasználatlanul álltak. A mi gazdaságunk nem a legjobb adottságú. Kézenfekvő, hogy szorgalmazzuk a melléktevékenységet. Így írtuk ki ezt a pályázatot, amelyre 32-en jelentkeztek. — Nem félnek a kudarctól? — Nem. Tapasztalatcserére utaztunk Debrecenbe, Nyíregyházára, a Dunántúlra. Közvélemény-kutatást szerveztünk, kalkulációt készítettünk. Hús van, tehát olcsóbbak a nyersanyagok, ami az árakban is megmutatkozik. Aligha akarunk mi ebből meggazdagodni. A gazdaság hírneve, a kis Sárrét régi hagyományainak a megőrzése, az idegenforgalom fellendítése a célunk. Esteledik. A fékező Lada fénycsóvája végigpásztázza a fehérre meszelt falat. Az út mentén megnyílt egy csárda ... Seres Sándor iö!@g-e a vendéglátás?
