Békés Megyei Népújság, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-25 / 121. szám
o 1980. május 25., vasárnap Egy százéves parasztház újjászületése Kilencven éve alakult meg az Orosházi Füzesgyarmat, Simonyi utca 1. A fehérre meszelt falon tótágast áll a tavaszi napsugár. A kertben virágba borult gyümölcsfa kelleti magát, kacéran ,a méheknek. A frissen lekaszált fű illatát teli tüdővel szívják be az udvaron serénykedő fiatalok. Minden csupa élet, megújulás. Igazi újjászületés ez, a természet, s egy 100 éves parasztház újjászületése.. 'ÍV — Itt a községben két parasztházat minősített tájjel- legűnek a Műemléki Felügyelőség. Három éve a községi tanács és a felügyelőség 150 ezer forintért megvásárolta az egyiket, amelyben most vagyunk — emlékezik Borbiró Lajos, a honismereti szakkör vezetője. — Társadalmi munkával rendbe kellett hozni az épületet. De ne beszéljek annyit, inkább jöjjön, nézzünk körül! A gyermekszakkör tagjai a Minden tiszta, hófehér mész simul a frissen tapasztott falakhoz. A nádtető is oly rendezett, mintha végigfésülték volna... — Látom, a falat nézi. Űjra lett tapasztva, meszelve, kívül-belül. A tanács vagy 20 ezer forintot ráköl- tött erre. A helytörténeti szakkör tagjai — vagyunk vagy 17-en — mind itt serénykedtek a ház felújításában. És a kerítésre is érdemes egy pillantást vetnie, azt a helyi Vörös Csillag Tsz Lenin Szocialista Brigádjának köszönhetjük De a gyerekek sem vonják ki magukat, ha munkáról van szó. Látja, most is. amit tudnak, maguk csinálnak, örülnek, ha itt. lehetnek. Ahogy nézelődünk, eszembe jut az öt évvel ezelőtti találkozás, amikor először a szakkörnél jártam. A tagok padlása, pincéje gyűjtött anyagokkal volt tele. Fájó szívvel beszéltek arról, hogy még a leltározás is komoly gondokat jelent, ilyen körülmények között. S a féltve óvott kincseknek — dokumentumoknak, fényképeknek, régi zászlóknak, használati eszközöknek — bizony nem tett jót a mostoha körülmény, hiszen nem volt egy hely, ahol válogathatták, rendezhették volna őket. S akkor még nem is beszéltem a legnagyobb veszteségről, hogy mások, a kívülállók nem is sejthették, milyen gazdag anyag birtokosa a szakkör. klubszobában — Szeptemberben végre elérkezett a várva várt pillanat, bepakolhattunk — mondja Borbiró Lajos, bent a házban, az utca felőli szobában. A sarokban búbos kemence. Padkáján fekete csizma, szépen kifényezve, mint egykor. A ház gazdájáé volt. Már csak dekoráció... Ar- rább, a fal mellett két hosz- szú asztal, a sarokban sublót, rajta a legújabb szerzemények. A falon kemény arcú parasztember képe. Borbiró Lajos, tekintetem követve, már mondja is: — Makai Mihály, a helyi munkásegylet egykori megalapítója. Nézze csak! Ott az asztalon van a zászlójuk is! Ebben a szobában tartjuk havonta egyszer az ösz- szejöveteleinket. Hűvös van odabenn, a döngölt padló szinte süt a hidegtől. Kijjebb lépünk, a konyhába, ahol a nyitott ajtón át belopakodik a tavaszi meleg. Házigazdám — mert Borbiró Lajos már valóban magáénak érzi gyűjtőtársaival ezt a házat — a nyílt kéményhez lép. Kezébe vesz egy-egy tárgyat, s magyarázza, hogyan használták valamikor. A belső szobában a takácsszerszámok láthatók. A hatalmas házi szövőszék pedig használható még. Az épület hátsó része még nincs rendben. A raktárban egymás hegyén-hátán a sok tárgyi emlék, itt egy köpüJő, amott egy kiszolgál* jégszekrény, s hátul a szuszék, amiben valamikor a gabonát tartották. Az istállóban a régi köves darálótól a szenesvasalóig, sok minden hever. S az utolsó helyiség, a kovácsműhely berendezését majd egy itteni kovácsra bízzák. — A kutat is rendbe kellene hozni! — vonja fel a váb lát Borbiró Lajos, mikor ismét kilépünk az udvarra. — Meg van itt még sok minden csinálni való, csak győzzük erővel, meg lelkesedéssel. Persze, ez utóbbiban nincs hiány. Kérdezze csak meg a gyerekeket, szeretnek-e a szakkörbe járni... Megkérdezem. Egymás szavába vágva mesélik, mi mindent összegyűjtöttek már. Az egyik a régi pénzekre büszke, s a mécsesre, amelyet a padlásukról hozott elő. Egy kislány arról mesél, hogy megtalálta édesapja bölcsőjét, de még lefesti, csak úgy hozhatja ide, ebbe a szép házba. Alig lehet Budapest legfiatalabb kulturális központjáról, a pesti Vigadóról színes képeslapsorozatot jelentetett meg a Képzőművészi Alap kiadó- vállalata. A nyolc felvétel az eredeti pompájában helyreállított épület egy-egy jellemző részletét ábrázolja: a díszlépcsőházat Lotz Károly freskójával, a gazdag architektúrájú előcsarnokot és hangversenytermet, valamint az eklektikus palota külső, homlokzati képét. A Vigadóba látogató fővárosiak, s a turisták érdeklődésére egyBorbiró Lajos a szövőszék mellett Fotó: Gál Edit őket lecsillapítani, minjiany- nyiójuknak van mivel dicsekedni ... A művelődési házban a gyerekek lelkesedése jut az eszembe, amikor összeülünk mindazokkal, akik a ház majdani, születés utáni felcseperedését szemmel kísérik. Ök is, szinte gyermeki lelkesedéssel beszélnek a szép jövőről, hogy mi mindent lehet ott csinálni... — Mint láthatta, belül szövőszéket helyeztünk el — emlékeztet Szabó János, a művelődési ház vezetője. — Ezt szeretnénk majd kihasználni. Ha lesz elég érdeklődő, legalább 15—20 asszony, egy szövőszakkört indítunk, s találnánk-e erre jobb helyet, mint ezt a parasztházat? — Én már beszéltem is egy fiatalasszonnyal — kapcsolódik a beszélgetésbe Bor- biro Lajos —, aki tud szőni Nem zárkózott el, bár gondolkodási időt kért Én bízok benne, hogy nem mond nemet. — És ott a kovácsműhely — veszi vissza a szót Szabó János. — Ha berendezzük, ott bemutathatjuk természetes környezetben, milyen is volt valamikor a kovácsmesterség. — Két kovács is van a faluban — szólal meg Varga István is, aki nem csupán arról híres, hogy a helytörténeti szakkör oszlop pos tagja, hanem arról is, hogy „megszólaltatja” a fát, hiszen neves fafaragó. Majd én elvállalom, hogy valamelyiket meggyőzöm a közreműködésre. — Ha már itt van, Pista bácsi — fordul a ház vezetője az idős fafaragóhoz —, nem tudom, említettem-e már, egy fafaragó szakkört is indítanánk. Pista bácsira gondoltunk... — Szívesen, de még el kell végeznem azt a tanfolyamot, amelyre most járok Békéscsabán, a művelődési központba. Aztán örömmel vállalom a gyerekek tanítását. Vége, hossza nincs a ter- vezgetésnék, az elképzeléseknek. Valahogy nehéz innen elmenni. A 100 éves parasztház szerencsés csillagzat alatt született A lelkesedés a legfőbb biztosíték arra, hogy „felnövekszik”, s gazdag élet indul falai között... Nagy Ágnes aránt számot tartó fotósorozatot a helyszínen árusítják. Számos budapesti múzeum gyűjteményéről új képeslapok készültek az elmúlt hónapokban. Köztük olyan kevésbé ismert kiállítóhelyek' anyagából is válogattak, mint például a Testnevelési és Sportmúzeum, vagy a Postamúzeum. így egyebek mellett első olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd versenydíjai, illetve az első budapesti telefonközpont, és régi távbeszélő-készülékek, távírógépek láthatók az üdvözlő kártyákon. Munkáskor A magyarországi agrár- szocialista mozgalmak történetében időbeliségét, társadalmi-politikai jelentőségét, akcióképességét és távolabbi vidékekre való mozgósító kisugárzását tekintve — még a Viharsarok területén belül is — kiemelt hely illeti meg Orosházát és közvetlen környékét. Mozgalmi hagyományai közül benne él a köztudatban az orosházi jobbágyok 1848- as kiscsákói földfoglalása, s annak elrettentő megtorlása: Oláh István felakaszttatása. Büszkék a » mai orosháziak arra is, hogy elődeik a „vörös republikánus” Táncsics Mihály eszméit követték, s az országgyűlésben is vele képviseltethették magukat. Kegyelettel őrzik az 1891-es „véres május elseje” emlékét, s elismeréssel adóznak az illegális mozgalomban részt vett, részben még ma is élő veteránok küzdelmeinek. Amikor most. az Orosházi Munkáskor 90 évvel ezelőtti, 1890. május 26-án történt megalakulására emlékezünk, az orosházi haladó mozgalmak történetének egy korai periódusát kell ismereteinkben felidéznünk. A magyar munkásmozgalom történetében szocialisz- tikus, sőt kommunisztikus törekvésekkel és követelésekkel már az 1840-es években is találkozunk, de a szervezetten előre mutató fellépések csak 1867-re vezethetők vissza, amikor első munkásegyletként megalakult a könyvnyomdászok ön- képzőegylete. Az elkövetkező esztendőkben az ország különböző részein alakultak munkásegyletek, melyek programjukban emberi és demokratikus szabadságjogokat, politikai jogokat követeltek, megalapozva mintegy a később párttá szerveződő szociáldemokrácia programját. Annak ellenére, hogy az egyletek alapszabályai a küzdelemre nem nyújtottak tág teret, a társadalom egészére mégis nagy hatással voltak az 1870-es évek elején bekövetkezett kényszerű megtorpanásig. 1871-ben ugyanis az történt, hogy a Párizsi Kommün leverésének hírére munkástüntetést szerveztek, s a városligetben fekete kokárdával tüntettek a kommün hősei mellett. Ez alkalmat adott a kormánynak a beavatkozásra: másnap a munkásság vezetőinél házkutatást tartottak, s közülük többet vizsgálati fogságba vetettek. Az egyletek mozgalmi tevékenysége évekre elszigetelődött egymástól, mégnem 1873-ban országos gyűlésen mondták ki a munkáspárt megalakítását, melynek cél? ja a munkások szervezésé, szellemi és anyagi érdekeinek megvédése. Működését az I. Internacionálé szellemében folytatta, nyugati szociáldemokrata pártok mintájára, de a belügyminiszter ekkor még megtiltotta a „szociáldemokrata” elnevezés használatát. Ezért a szervezet 1878-ban a Nemválasztók Pártja, 1880-ban pedig a Magyarországi Általános Munkáspárt nevet vette fel. A párt vezetősége jelentős munkát végzett a földmunkásság és a szegényparasztság felvilágosítása és szervezése terén is. Ez az Alföldön is olvasókörök megszervezéséhez vezetett. Ebbe a vérkeringésbe kapcsolódott be Orosháza is szervezetten, amikor 1890-ben a községben megalakult a munkáskor. A szervezkedés megtanulásában, a szervezettség iránti érzék kifejlődésében — olvashatjuk az Orosháza történetében — nagy szerepe volt a helybeli 48-as olvasó népkömek, amely Táncsics megválasztásában is nagy szerepet játszott, akinek hatásáról Veres József ev. lelkész, a község nagy politikusa és történetírója ezt írta 1891-ben: „Akár érdem, akár bűn a szocializmus, a mi kerületünkben elvitázha- tatlanul Táncsicsé!” A kör egyik vezetője Gintner István volt, aki körül tömörült az érdeklődőbb, tudatosabb földmunkások és iparossegédek szűkebb csoportja, melynek tagjai a szocialista tanokat a napszámosok között is terjesztették. Közülük kerültek ki a Magyarországi Általános Munkáspárt 1880- ban tartott alakuló kongresszusán részt vevő orosházi küldöttek is. Magának Gintner Istvánnak a politikai képzettségére és aktivitására jellemző, hogy a Népszava állandó levelezőjeként cikkeket ír a földmunkásság egyre nyomorúságosabb helyzetéről, és sürgeti a városi munkásokéhoz hasonló szervezkedést, s azt is látja, hogy a földmunkásság harca csak a szervezett munkássággal szövetségben vezethet eredményre. Ennek a felismerésnek a szellemében kerestek és teremtettek kapcsolatot az orosháziak a fővárosi munkásság vezetőivel, akiktől a budapesti első május elseje alkalmát felhasználva kértek közvetlen útmutatást a munkáskor megszervezésére vonatkozóan. A Budapestre utazó két küldött — akiknek az útiköltségét krajcáronként adták össze — Vági György és Kun István volt, akik a városligeti demonstráció ünnepi élményével és a szocialista vezetők útmutatásaival hazatérve szervezéshez láttak, aminek eredményeként már 1890. május 26-án megalakult az Orosházi Munkáskor, 630 taggal. A korabeli beszámolók olyan tömegmegmozdulásról tudósítanak, melyhez fogható nemigen volt még Orosházán. A kör ideiglenes elnöke Kunos József lett. S mint ahogy a megalakulás a hatóságok jelenlétében történt, úgy az alapszabály is tartózkodóan fogalmazta meg a kör célját, a tagok felvilágosítását és oktatását illetően: „köztük a tudományt és művelődést, nem különben a társalgási szellemet fejleszteni és előmozdítani”. Mindenki tudta azonban, legfőképpen a hatóságok, hogy — egy ilyen jelentésből idézve — „a mezei munkásokat tulajdonképpen nem a művelődés utáni vágy, hanem a munkabérek javítására irányzott törekvés vezérli a körök alakítására”. A helyi körülmények, az országos események így hozták létre azt a bázisf Orosházán, mely nagyban segítette a környék településein, is azt az agrárszocialista fellendülést, amely a következő esztendőben, 1891-ben már nyílt harcban lépett fel. Beck Zoltán Varga István és az újjászületett parasztház Színes képeslapsorozat a Vigadóról
