Békés Megyei Népújság, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-25 / 121. szám
1980. május 25., vasárnap £\C1 ■ SZÜLŐFÖLDÜNKdinikor a kurucok ostromolták Gyulát A Békés megyei Régész- és Művelődéstörténeti Egylet 1880-ban már hatodik évkönyvét adta ki, s a szokáshoz híven ebben is közölte azoknak a tudományos dolgozatoknak a szövegét, amelyeket egy év alatt a nyilvános üléseken a nagyközönség is meghallgatott. Ezek egyike a Szent-andrási csata és Gyula ostroma címet viselte. Szerzője Thaly Kálmán akadémiai tag hiteles adatok alapján — köz- és magánlevéltárak okmányaiból, melyekre több ízben hivatkozik — vázolta föl az akkori eseményeket. A 150 éves török uralom dúlása következtében — mint írja — a Körös és Maros köze szinte teljesen elnéptelenedett. Makó, Hód-Mező-Vá- sárhely, Szentes és Mindszent kivételével a többi részen az őslakosságból alig maradt, s ezért az osztrák császár a török elől menekülő rácokkal telepítette be a pusztaságot. Gyulára is így kerültek, de Aradra, Jenőre és Csanádra is, ahol a várakban egyébként német katonaság volt. Kerülő - sikerrel Rákóczi tiszántúli vezénylő tábornoka, Károlyi Sándor kérésére 1705. április 26-án adta ki az utasítást Gyula, Jenő és Arad ostromára. A haditervet, az élelmezést is beleértve, május 1-én Debrecenben hagyta jóvá a fejedelem. Jellemző az akkori állapotokra — és ez is szerepel benne —, hogy ha Károlyi a hadakkal Váradról Aradra megy, a kenyérsütést Debrecenből Sarkadra teszi át, nemcsak azért, mert az közel esik mindhárom helyhez, de egyébként sincs más lakott település a közelben. Míg Károlyi készülődött, s 'lovas és gyalogos újoncait több megyéből várta, lovasságát Berettyó-Űjfaluba vitte, majd tüzérségével együtt Mező-Túron ütött tábort. Gyalogsága pedig Zsákánál vesztegelt, kocsira várva. Közben a rácok vezére Tököli Ránfcó ezredes Maros melléki embereihez csatlakoztak a világosiak és a gyulaiak is. A Körösig jött velük, s Szent-Andrásnál átkelt a vízen és meglepte, feldúlta Kunhegyest. Amint erről Károlyi értesült, 33 század huszárt indított, s megsürgette a még messze levő gyalogságát. Ezek május 24-én éjjel érkeztek meg, s bekerítették ugyan a rácokat, de még segítségre volt szükségük, mert a harc váltakozó szerencsével folyt. Mire a tábornok is megérkezett, emberei már a szent-andrási révnél voltak, egy részük át is ment. A rácok vezére a szekerekből sáncot csináltatott, de nem tudtak ellenállni a kurucok rohamának, és hajnalban Károlyi visszaszerzi az elvesztett ágyúkat, s még hozzá hármat a lőszerkocsikkal együtt. S a foglyokat is kiszabadítja. Még az este — május 25- én — jelenti a történteket a fejedelemnek, s nemsokára a kurucok hírlapja, a Mercu- rius Hungaricus is beszámol róla. „Á hadaknák a nyugalomra az erős és sebes marsok s a két napi csatázás után — folytatja Thaly Kálmán — valóban szükségük vala. Másnap, 26-án Károlyi kémszemléző apró huszárcsapatokat küldött mindenfelé a rácok érődéi tájára; az a szerda pedig, melyen Gyulát megszállani tervezé, május 27-éré esett. Nem tudjuk azonban, hogy szándékát csakugyan e napon valósította-e meg? De arról positiv adat szól, hogy május 31-én már körül volt táborolva Gyula.” Ami a várbelieket igencsak meglepte. Gyula térrajza 1705-ben A szerző dolgozatához mellékelte a Károlyi Sándor által sajátkezűleg készített, s a fejedelemnek egyik jelentésével elküldött alaprajz másolatát a városról és a várról. Annak illusztrálására, mily nehezen közelíthető meg, „mivel természettől igen megerősített hely vala”. A Körös-ágak az anyamederrel szigeteket alkottak, szám szerint ötöt, s a közöttük levő fahidakat, ha ellenség jött, gyorsan szétbontották. A rajz szerint a „kis szigetváros” mellett a négyszer akkora „külváros” terült el, ezt egy mély árok választotta el a „belvárostól”. Legbelül a „huszárvárnak” nevezett szigeterőd volt. Ettől nyugatra a terjedelmes „külvár” emelkedett. A belső várat így írja le a szerző. „E hossznégyszegű várépület egy öl vastag falaival igen erősen épült, hatalmas torony s bombamentes, ágyús köröndök védték; kastélyának fő fálazata nyolc öl magas — tetején mind a négy oldalról messzehordó szakállasok s várpuskák számára alkalmas lőhelyekkel és mellvéd-párkányzattal, mint ez nagy részben • még ma is látható.” A védők számát rác fegyveresekből háromszázra, német sorkatonából pedig kétszázra teszi, Richter kapitány parancsnoksága alatt. A fő véderőt az előnyös fekvés jelentette, s ebből adódott viszont a támadók legfőbb nehézsége, annak dacára, hogy a tüzérséggel és a vezérkarral együtt majd hétezren voltak. Június 4-től kezdve —amikor már a külvárat is elfoglalták — Károlyi Sándor több levélben számolt be a fejedelemnek az ostromról. Az elsőben mindjárt az eredménytelen ágyúzásról is levonja a konzekvenciát, s nemcsak a rosszul irányzott bombák miatt. Ügy látja, hogy az éghetetlen és kemény falú várat legcélszerűbb aláaknázni, s ezért aknamestert és nagyobb lőszerszállítmányt kér. Ötödikén hajdúi a szárazárok szélén mellvédeket emelnek, és másnap éjjel a rőzsével teli belső várárokban deszkaemelvényt állítanak a kapuval szemben. De a várbeliek „tüzes golyókkal és bombákkal” visszaverik őket. Majd arról számol be a következő napon, hogy emberei kilenc öl- nyire ástak be' és a magahányta bomba — talált. A tűzmester ügyetlen, vagy a mozsarak rosszak? Míg e levelet írja, megjön a lőszer és egy új ágyúmester, s örömében hozzáteszi, hogy ha sikerül a terve — vagyis ügyes az ember -—, két óra alatt vége lesz az egésznek. Rákóczi válaszában csu- dálkozik, mert ismeri az előző mestert, s megjegyzi, másban van a hiba. A következő napokban ismét folytatják a „bombardérozást”, ám továbbra is rossz hatásfokkal, pedig ugyancsak kevés az .elpocsékolni valójuk. A föld alatti munkával szépen haladnak, de a fejedelem már jelzi, hogy más szándékai vannak a sereggel. Ebből némi vita támad, s Károlyit eléggé erős szavakkal utasítja rendre, de nem ellenzi a vár felrobbantását. Az események gyorsan peregnek. Június 19-én a tábornok arról értesül, a németekkel egyesült rácok jönnek Gyulát fölmenteni; 20- án megkapja a parancsot: indulás Szolnok felé. Három nap múlva „a gyulai vár bástyái alá ásott tűzakna megtöltése befejeztetett; a gyújtó kanócot a tűzmester elhe- lyezé, s az akna száját erősen. betömette.” Károlyi a robbantást 24-én hajnalban hajtatta végre, azonban a terv. nem sikerült: az egyik bástyát ugyan fölvetette az akna, de belül még egy kőfal volt, ami nem omlott össze. Nem nyílt tehát út a katonák számára. Ezután mást nem tehetett a kurucvezér, minthogy elvonulva minden városrészt, s az összes hidat leromboltatta. Ezzel megszüntető a négy hétig tartott várvívást; s a rettenetesen elpusztított helyet odahagyván, megindult, és még ugyanazon nap átköltöztette táborát a Fekete-Körösön Békésnél, honnét a fejedelmet tudósítja, hogy nyomul Mező-Túr és Szolnok felé.” Vass Márta Az eredeti rajz a vörösvári Rákóczi—Aspremont—Erdődy levéltárban volt (Archív felvétel) or/zagjaras Szabolcs-Szatmár Vili. Szabolcs-Szatmár megyei utazásunk végére értünk. Mint minden útirajz, úgy ez is szubjektív. Nem teljes a megyéről rajzolt kép. Távolság, idő és érdeklődés korlátái közé szorul minden kíváncsiság. Hiszen a látottak mellett jó lett volna megtekinteni a megye más nevezetességeit és érdekességeit is. Végigjárni például a többi, szebbnél szebb, századokkal ezelőtt, egyszerű, népi ízléssel épített templomokat. Mert majd minden falucskában ráakadunk ilyenekre. Felkeresni a kisebb múzeumokat, köztük a Vasvári Pálról elnevezett tisza- vasvárit és a Korányi Frigyes-emlékeket őrző nagy- kállóit. Elmenni Tiszadobra, megnézni a gyermekvárosnak otthont adó volt And- rássy-kastélyt, és a Tisza- szabályozás emlékét hirdető hatalmas obeliszkegyüttest. Bekopogtatni Paszabra, megismerkedni'a világhírű szőttesekkel. Kirándulást tenni a csak külön engedéllyel látogatható bátorligeti ősláp területén. Vendége lenni a Tiszának egy csónakkiránduláson, vagy — még rágondolni is merészség — egy igazi tutajtúrán. És találkozni emberekkel. Megismerni őket, beszélgetni velük -mindenhol és mindenről. Arról, mi változott az elmmt évtizedekben Szabolcsban. Hogy élnek most? Mit és hogyan termelnek? Milyen egy igazi szabolcsi almaszüret? Lehetne sorolni még a nevezetességeket, és a megye mind teljesebb megismeréséhez vezető utakat. Ezúttal azonban nem a minden részletre kiterjedő idegenforgalmi kalauz összeállítása volt a cél, hanem érdekességek összegyűjtésével kedvet csinálni az utazáshoz. Ügy járni és bemutatni Szabolcs útjait, hogy azt bárki végigutazhassa. Aztán önmaga fűszerezhesse saját érdeklődése, találkozásai szerint. Ez a szándék felel meg az „Országjárás” programjának: ablakot nyitni a hazára. Felhívni a figyelmet országunk szépségeire, hívni, rábeszélni mindenkit, aki szeret barangolni, felfedezni: ismerkedjen meg kincseinkkel. Utat találni a hazához, a haladó múlthoz és alkotó jelenhez. Morzsákat gyűjteni a mélyebb hazaszeretethez. És még valamit — keresni mindenütt a Békés megyei vonásokat. végbement óriási fejlődését. Pedig az egykor nyomorúságáról és tudatlanságáról ismert megyének súlyos örökséget kellett felszámolnia. Nagykálló szélén magasodik döttséggel kérték, legalább annyi gabonát kölcsönözzön nekik, hogy vethessenek és a gyerekek kezébe ünnepnapokon egy darab pogácsát adhassanak. A földesúr felekajtókosárral, teknővel, vékával hordták össze a halmot. Ezt aztán elnevezték ínségdombnak. Attól a szegénységtől és megaláztatástól, amit a történet jellemez, ő Ójehértö Nac|4k.ci&í> Nyírbátor Szabolcs-Szatmár megyének ebben a programban nincs külön előjoga. Legfeljebb csak annyi, amennyit mint sorozatelsőnek az „Országjárás” kölcsönöz. Visszatekintve a látottakra, el kell mondani, hogy Szabolcs híven tükrözi az ország három és fél évtized alatt egy domb. Az ott élők ín- ségdombnak nevezték el. Szomorú esemény szülte. Az 1780. esztendőben súlyos aszály pusztított a környéken. A szegényeknek betevő falatjuk sem volt, miközben a földesúr magtárai tele voltak az előző évi gabonával. A nehéz sorsúak külsége kegyetlen feltételt szabott a kölcsöngabonához. A szegénység építsen neki egy dombot, amely olyan magas legyen, mint a kállói templom tornya. Még egy kikötése volt. Ősi módon hordják oda a földet, ne lóval és ne talicskával. A szerencsétlen, éhes emberek szanagy utat tett meg a szabolcsi nép. A még évtizedekkel ezelőtt is a legelmaradottabb megye lakói ma büszkén vállalják szűkebb hazájukat, szívesen mutatják szépségeiket és eredményeiket. (á. z.)
