Békés Megyei Népújság, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-25 / 121. szám
1980. május 25., vasárnap h?i KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET A várost a tenyerén hordja Azt mondják róla, hogy tenyerén hordja Orosházát, 240 esztendős múltját, de mai életét is éppen olyan jól ismeri. Aztán az is kiderül, hogy ugyanazt vallja, amit Nemeskürty István mondott nemrég egy televíziós beszélgetésben: „A történetírás a múltnak a mához szóló felfogása.” Ebben benne van az is, amit előszeretettel és szenvedéllyel művel Koszorús Oszkár, az orosházi könyvesbolt vezetője, előtte nyolc évig városi könyvtáros: a helytörténeti kutatás, írás. De fordítsuk még közérthetőbbre a szót! Többféleképpen lehet. Például így: a helytörténeti kutatás a jelent és a jövőt szolgálja. Vagy: aki a múltját jól ismeri, jobban belelát a jövőjébe is. Aki pedig szülőhelyét, Orosházát a tenyerén hordja, sokat tud az arról. * * * — Igaz ez? — kérdezem vendéglátómtól orosházi otthonában, a Gyopár utca egyik második emeleti lakásában, könyvei, iratai, régi fotográfiái, dobozhalmazai és pénzgyűjteménye társaságában. — Feltétlenül. Azt is megmondom, miért. Vagy inkább idézem az orosházi Juhász Balázs gyűjtőklub — majd a klubról még beszélek —, 1977-es évkönyvének előszavát, dr. Zilahy hajós művelődésügyi osztályvezető cikkét. „Vastag kéziratanyaguk jelzi, hogy nem csupán gyűjtöttek. A gyűjtött anyagot — örömünkre — a közművelődés szolgálatába állították, írásaikkal tapasztalataik, ismereteik átadását is vállalták.” Nos, ha ez igaz, márpedig az, csak így van értelme az egésznek, akkor a hely, a település történetének minél mélyebb feltárása, az összefüggések összecso- mózása, a folyamatosság megérzése és bizonyítása megmérhetetlenül nagy erő abban, hogy most mit teszünk a városért, mire tartjuk egész munkánkat, jól sáfárkodunk-e az érdemes hagyományokkal ? — Hogyan kezdődött? Hogy van ez az egész: valaki egy- szercsak elhatározza, hogy most gyűjt, és aztán kitölti vele szinte az egész szabad idejét? — Nem egészen. Gyűjtő az nem születik, csak lesz — hogy ezzel a nem is tudom hol hallott szójátékkal éljek. Itt az én példám. Persze, soha nem mentem el csukott szemekkel és bedugott fülekkel a múlt emlékei mellett. De nem érdekeltek különösebben. Aztán következett a fordulat. Hétköznapi dolog. 1964-ben meglátogattam egy ismerősömet, Jónász Tibor vasúti szertárvezetőt. Beszélgettünk, majd megmutatta a pénzgyűjtemépyét. Lelkesen és érzékletesen beszélt egy-egy pénzről, a korról, amikor használták, meg más érdekességekről. — És pénzgyűjtő lettél... — Az. Szinte észrevétlenül. -Amit összeszedtem itt-ott, ismerősöktől, barátoktól, beraktam szép sorjában a könyvtári íróasztalom üveglapja alá. Jöttek az olvasók, megnézték, „nekik is van ilyen, meg olyan” mondták, majd behozták legközelebb. Egyre gyarapodott a gyűjtemény. Rengeteg papírpénzt kaptam, és azokat szerettem Az orosházi anyakönyv első oldala, a település első évéből, 1744-ből. Reprodukció Koszorús Oszkár gyűjteményéből meg igazán. Előbb ugyan azt mondtam az olvasóknak, hogy „az öcsém gyűjti ezeket”, mert nem éreztem igazi gyűjtőnek magam, csak amolyan amatőrnek, akinek tetszik, hogy sok régi pénze van. Olyan pénzeket is kaptam, amiket nem ismertem, sose hallotam róluk. Ezekhez szakkönyvek, pénzhatározók szükségeltettek. Észre sem vettem: már a szomszéd városokba, Csabára, Vásárhelyre jártam csereberélni, ismerkedni a gyűjtőkkel, tapasztalatokat szerezni. Négy év alatt kiderült, hogy lehetetlen mindent gyűjteni. Elhatároztam, hogy csak a magyar pénzekkel foglalkozom. Azok közül is elsősorban a papírpénzekkel. Sok ezüstpénzt cseréltem el papírra, így kerültek a gyűjteményembe 1800-ban nyomtatott 1 guldenesek (forintosok), „bécsi városi bankócédulák”. Itt van ez az 5 güldenes, öt nyelvű felirattal — némettel, magyarral, csehvel, lengyellel és olasszal — egész» koráról mesél... Nagyon szeretem a Kossuth-bankó- kat, nem is kell mondanom miért. — A papírpénz sokkal könnyebben pusztul, mint a fém. Hogyan maradt fenn ennyi? — Régi könyvekben, eldugott helyeken. Mesélték Orosházán, hogy valaki a márványasztal lapja alá dugott 1927-es ezerpengősöket. Ott felejtette, és később nem váltották be. ötezer pengő pedig nem volt kévés ... Mit ad nekem a pénz? Először is közelebb visz a korhoz, felkelti az érdeklődést az akkori események iránt. A pénzeim nagy többségét itt, Orosházán gyűjtöttem össze. Közben a régi asztálfiókok- ban, polcokon más is megmaradt. Könyvek, iratok, fényképek. Kezdett érdekelni a város múltja, jeles embereinek élete. Amikor 1965- ben megjelent Orosháza kétkötetes története és néprajza, sokat beszélgettem Nagy Gyulával, a múzeum igazgatójával, a kötetek szerkesztőjével. Ezeken a beszélgetéseken jöttem rá annak az ízére, hogy mi az helytörténet, néprajz, emberi sorsok. — Emlékszem, 1968-ban volt egy kis kiállításod a múzeumban, a pénzeid legértékesebbjét mutattad be. És még ugyanabban az évben többen, akiknek hasonló szenvedélye támadt, összefogtatok, találkoztatok. Ebből a magból alakult ki a későbbi Juhász Balázs gyűjtőklub. — Tizenhatan kezdtük, és az 1970-ben felépült új művelődési házban kaptunk otthont. A klub névadója, Juhász Balázs polgári iskolai tanár volt Orosházán, a századforduló utáni években teremtette meg az orosházi múzeum alapjait. A klub célja ma is változatlan: megmenteni a pusztulástól a város és a járás területén fellelhető kulturális értékeket, tárgyakat, dokumentumokat; a gyűjtött anyagok feldolgozása, közkinccsé tétele; szakmai módszerek, ismeretek terjesztése: cserenapok rendezése. A klub több évkönyvet és más kiadványt jelentetett már meg kéziratként, azokhoz minden érdeklődő hozzájuthatott. — A hetvenes évek közepe táján már úgy ismertek, hogy szinte mindent tudsz a városról, az egykori „legnagyobb magyar faluról”. — Ez a „mindent” azért túlzás. Talán csak sokat, de sohasem eleget. Még a könyvtárban megkezdtük a helyi gyűjtemény kialakítását. Ebbe olyan könyveket, kiadványokat helyeztünk el, amelyek vagy Orosházán jelentek meg, vagy orosháziak írták, vagy Orosházáról szóltak. Az olvasók szívesen hozták el régi könyveiket, 1971- ben már közel 100 darabból állt a gyűjtemény. Aztán amikor a könyvesbolt vezetője lettem, a száz és száz olvasóhoz fűződő kapcsolatom megmaradt. Ha valahol előkerült valami, régi könyv, irat, újság, levelezőlap: hozták, megmutatták, nekem ajándékozták. Meg vásároltam is, ennek ez a rendje. Ebben az időben került az orosházi gimnázium könyvtárába az Orosházi Újság 58 évfolyama, 1882-től 1940-ig. Ezt elejétől végéig elolvastam, több száz oldal jegyzetet készítettem, beleláttam a település fél évszázados történetébe, a századforduló előttől két világháborún át. Lenyűgöző élmény volt! Indítékokat kaptam, ötleteket; miről-kiről kellene többet tudni, írni? Olvasva a régi újságokat, el is szomorodtam olykor. Hány és hány jó képességű, többre hivatott orosházi fecsérelte el erejét hatalmi harcokban, a korra jellemző kis, személyes ügyekben, perpatvarokban! De büszkeség is eltöltött sokszor, amikor igazi tettekre találtam. Erre gondoltam akkor is, amikor a polgári iskola 1894-es felavatásáról olvastam. Azelőtt csak rövid életű magániskolákban tanítottak, és bizonyára egymás után kallódtak el a tehetségek, mert ugyan hányán juthattak el Szarvasra, Csabára, Aradra vagy Szegedre, az ottani középiskolákba! — A színházi életről is sok érdekeset írtál. Igaz is: hány cikket közölt már a magyar sajtó Koszorús Oszkár tollából? — Nem túl sokat, talán százat eddig. A legtöbb a Népújság hasábjain jutott el az olvasókhoz, de több cikkem jött már a Békési Életben, az Űj Aurorában, a Magyar Nyelvőrben, az egykori Körösmenti Helytörténeti Közleményekben, és más lapokban, folyóiratokban. Hogy aztán a Látóhatár is feljegyezte már bibliográfiájában egynémelyiket, az külön öröm. Ezek közt van például a Kohán-cikkem a művész orosházi éveiről, vagy amit Székely Aladárról, Ady fotográfusáról írtam, hiszen ő is éveket töltött Orosházán. Vagy az Angliába szakadt Győry Ilonáról, amely az Üj Aurorában jelent meg. A színház? Itt egy orosházi plakát, pillanatnyilag a legrégibb, amiről tudunk. 1891- es színielőadást hirdet Makó Lajos igazgató. Írtam a lebontott nyári színkörről, a színházi élet szokásairól, kultúrtörténeti jelentőségéről. Sok fényképem is van, őrzöm azt is, amelyen az épülő színkör látható. Erről a témáról órákig beszélhetnénk. — Akkor forduljunk másfelé. Több ezer darabos gyűjteményed évről évre gyarapszik. A feldolgozás, a publikálás és közben a gyűjtés — gondolom — teljes szabad idődet felemészti. Megéri? — Erre így soha nem gondoltam. Az értelmes élet számomra enélkül el sem képzelhető. És nemcsak azért mert ötjmagam gyönyörűségére való. Azért is, mert adhatok belőle mindenkinek, akit érdekel. — Azt hiszem, itt a legjobb megkérdeznem: az elmúlt időből melyik korszak áll hozzád legközelebb? — A századforduló utáni évek és a két világháború közötti időszak. Sokat tudok már erről, de még nem eleget. Sok megírnivalóm készülődik. Ezek között nagyon érdekes az 1936-ban alakult, nagyon rövid életű Orofcházi Szépmíves Céh. Valami újat akartak, terjeszteni a művészeteket, megpezsdíteni az akkori község kulturális életét. Hatvantagú vezetőségében, osztályaiban ott volt sok, később nagynevű művész és műpártoló. Vezetője Szabó Pál, az MTI akkori orosházi tudósítója és dr. Sós József orvos, később akadémikus. és Kossuth-díjas volt. Osztályaiban olvashatjuk Kohán György, Maro- nyák József, Rajki József, Bakó József, Fasang Árpád nevét. Az első években nagyszabású irodalmi-művészeti matinékat rendeztek, képző- művészeti kiállításokat (Kohán kétszer is szerepelt ezeken), és azt tervezték, hogy megírják az orosházi irodalomtörténetet, a község 200 éves fennállásának ünnepére, 1944-re ... Justh Gyula, Győry Vilmos, Csizmadia Sándor, Székács József, Veres József, Torkos Károly, Jászai-Horváth Elemér és Táncsics Mihály orosházi kötődéseit, alakját kívánták — Lajosh'ázi Éva: A világ és te A világ — hajadhoz simul, * o világ — szemed színe. A világ — arcodon fénylik, a világ — száddal nevet. A világ — ragyog kezedben s a világ nem változik. A világ is elnyel mindent, mint hangod hullámai. Koszta Rozália: Női portré Keresztes Lajos: Ünnepnapra Munkástestvérek! — Oly nehéz a szó, Mert örömkönnyek fojtogatják torkom, Szeretnék sírni és kacagni is, E felköszöntőt míg remegve mondom. Szeretnék szívből zsoltárt zengeni, Munkásfalanxok nagyszerű imáját, Hogy annyi gáton, akadályon át Elértük végre lelkünk régi álmát. Szeretnék boldog himnuszt küldeni Az éghez, mely kéken ragyog fölöttünk, Hogy megérhettük ezt a szent napot Mikor házunkba ünnepelni jöttünk. Vész, balsors hányszor esküdt ellenünk, Hányszor csüggedtünk, vesztettük reményünk. Hogy nyugvást, otthont már sosem lelünk, ígéret-földre tiltva van belépnünk. De minden bajt lebírt az akarat, Kitartás győzött minden akadályon, Hiába fogtak össze annyian: Nem érték el, hogy házunk itt ne álljon. All hát a ház, a munka otthona, ■ Kövére hullt bár sok könny és verejték, Most megpihennek büszkén, boldogan, Akik maguknak ez otthont emelték. Ezer piros szív ver ma indulót, Mint egyetlen nagy szívnek dobbanása, Tárjuk ki ajtónk: senki se legyen, Ki fényben úszó arcunkat ne lássa. Legyen napunk mindenki ünnepe, Velünk örüljön minden tiszta érzés, Nyújtsunk feléjük most testvérkezet: Sosem volt ily közel a szent megértés. Dobjunk ma félre minden bánatot, Bocsássunk fényt s melegséget szívünkre, Süssön, ragyogjon messze, mint a nap! Legyen hitünk s eszméink tiszta tükre. Van már házunk, hol megpihenhetünk, Hol elfáradva enyhülést találunk, Mely gondjainkban lesz majd jó anyánk, Sötétség ellen lesz majd sziklavárunk! Emeljük fel hát büszkén homlokunk: Rakjanak ránk bár láncot és keresztet — Munkástestvérek, mienk a jövő! Erőt rajtunk már a poklok se vesznek! * Keresztes Lajos a harmincas—negyvenes években újságíró vWt Orosházán. Itt közölt versét 1930. november 23-án olvasta fel az orosházi munkásotthon avatásán. többek között — ebben a soha el nem készült irodalom- történetben a középpontba állítani. Két év után már a hanyatlás következett, míg végül 1941-ben Keresztes Lajos orosházi újságíró, költő ezt írta az egyik orosházi lapban: „Teljes tétlenségre és némaságra kárhoztatott”. — Ez a beszélgetés is igazolja: egy település kultúrtörténeti múltja szinte kimeríthetetlen. Befejezésül, mi az, ami mostanában a legjobban foglalkoztat? — Spanyolországból, Balogh Ferenc könyvtáros barátom szíves közreműködésével került hozzám az orosházi születésű Müller Miklós néhány fényképfelvétele, melyeken az egykor Szegeden vele együtt lakó Radnóti Miklós és baráti köre látható. Egyetlen kép kivételével ismeretlenek. Müller Miklóssal több levelet váltottam, egy cikkre való össze is gyűlt már ezekből. Az Új Aurorának szánom. Más, talán ez is érdekes: nemrég megkeresett a MAFILM, húszperces kisfilmet forgatnak Orosházáról. Ehhez kértek a gyűjteményemből plakátokat, kisnyomtatványokat, régi fényképeket, levelezőlapokat. Júniusban érkeznek, feltehető, hogy még ebben az évben láthatjuk majd a mozikban Orosháza történetét, húsz percben, és a film nyelvén elbeszélve. Sass Ervin
