Békés Megyei Népújság, 1968. május (23. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-29 / 124. szám

1ÍNW, május 29.

4

Szerda

Tandráma: tanulsággalí

vwwvwwvwwvwvwwwvwvvwwvwwv

Max Frisch:

Biedermann

és a gvújtogatók

Már a vállalkozás nagysága is feltétlenül nagyobb közönséget érdemelt volna a Békés megyei Jókai Színház évadzáró bemutatóián. Nincs könnyű helyzetben egyetlen vidéki színház sem, amikor megszokott játékstílusától eltérően — ha vidéki színháznak ilyen egyáltalán lehetséges! — olyan művet ad elő, amely nemcsak a színészt, de a közönséget is próbára teszi. Frisch drámája elsősorban nem antifasiszta témájával válik ilyenné, hanem azzal, ahogyan az abszurditás határán járó történetben kifejti a fasizmus demagógiájának titkát: az embertelen politikai mákonvt azokkal lehet fokozatosan, csep- penként adagolva megitatni, akik szólamszerű humanizmusukkal rettegnek minden változástól, individuális világszemléletük még arra is rákészteti őket, hogy keblükre öleljék az alvilág lenézett, gyűlölt, rettegett alakjait, csakhogy a maguk vagyonát, életformájukat megmenthessék. S mindezt a tragikomédia bonyolult, roppant összetett műfajában, ötvözve benne az antik tragédiák, középkori misztériumok és a modern drámák hatásos kellékeit!

Ez a ..tandráma” — ahogy' Frisch nevezi — végig csupa tanulság: Biedermann, a fokozatosan elgyávuló kispolgár, aki üzleti ügyeiben rideg és kegyetlen, a beszemtelenkedő gyújtogatókkal szemben tehetetlen, játékszerévé válik a világot cinikusan, de nem cél nélkül lángba borítani akaró, a polgári életben már levitézlett csőcselék képviselőinek, mert életében olyan válaszút elé került, amikor a polgár nem tudja a tiszta, olykor nemes áldozattal járó utat megtalálni, hanem önáltatás- sal sodródik látszólag apolitiku- san a mind több buktatóval teli zsákutcában a végső csőd felé. Biedermann bábként vergődik a gyújtogatok cinizmusában, s hogy saját házát mentse, maga ad gyufát a gyújtogatóknak, akiket vendégévé fogad, pertut is iszik velük. gyávaságból cinkosukká is válik. Mégis hiába! Nemcsak tulajdon háza, hanem feleségével együtt ő is a lángok martaléka lesz.

A haladó antifasiszta polgári író, a nem marxista Frisch drámája annak ellenére, hogy a művészi megformálásban a nagyszerű darmaturgiai megoldások tárházát adja, egy vonatkozásban — ez igen fontos! — nem teljes: még akkor sem, ha elfogadjuk, hogy a színpadon bemutatott világnak áttételesen (szimbolikus mű!) remek elemzését adja. De csak a polgári világét! Ebből a világból nézi az újraéledő fasizmus veszedelmét, s így a nézőben fanyár érzést kelt a mű befejezése, amikor Belzebub és a Sátán ismét a

| mannok vannak, nem Schmitz, Eisenring, a Doktor triásza, ha- J nem a „gy'újtogatók” fenyegetik a világot. Ennek tudatos felisme- ; rése és felismertetése révén adja a rendezői koncepció azt, ami a .dráma nagy tanulsága: ha a polgári világ képtelen megfékezni az 1 alvilág erőit, keli, hogy legyen ’ egy másik világ, amely nemcsak szembeszáll, de képes is megfékezni az emberiséget elhamvasztani akaró háborús gyújtogatókat. Ebben az író által ki nem feje- 1 zett bizakodásban erősíti a nézőt,

| készteti antifasiszta állásfoglalás- ; ra. így kapott másabb életet ez a kitűnő mű a Békés megyei Jókai j Színházban, mint a nyugati világ sok-sok színpadán, mintegy j vitatkozva az alkotóval is, aki — némi serkentő szkepticizmussal — ezt az alcímet adja: tandráma, tanulság nélkül.

Az elmélyült rendezői munkát dicséri a színészek játéka is, csupán a Kar teljesítményével szemben lehetnek fenntartásaink. Ez a már kisebbre nem zsugorítható kórus nemcsak dramaturgiailag, de a mű tendenciózusságát figyelembe véve se töltötte be megfelelően szerepét, s így nem tudott hatásos kommentálója lenni a színpadi történésnek.

Körösztös István Biedermann úr szerepében jól érzékeltette a megalkuvó, csupán alkalmazottaival szemben könyörtelenül határozott polgár szerepét, akit individualizmusa tesz gyáva, kö- nyörületet nem érdemlő bábbá. Játéka kiegyensúlyozott, mértéktartó volt, ki tudta váltani a nézőből az elidegenedés hatását. Szentirmay Éva mint Babette, Biedermann felesége igazi, kicsinyes, szűk látókörű polgárasszony volt, hitelessé tette a magánéletben is megnyilvánuló, korlátolt kispolgári gondolkodásmódot, Dánffy Sándor kitűnően személyesítette meg a fasiszta demagógok egyik fajtáját a szó szoros értelmében is „testre szabott” szerepében. Mint Schmitz, a ki- szuperált díjbirkózó faragatlansá- gával, suta cinizmusával félelmetes alak volt, igazi jelképe a fasizmus nyers, fizikai erőre támaszkodó barbárságának. Szo- boszlai Sándor mintegy Schmitz i ellentéteként Eisenring alakjában j a fasizmus „szellemi fölényével” fellépő barbárságot testesítette j meg. A kifinomultabb demagógia I képviselője volt, akinek szenvedélyévé vált a világ felgyújtása.

; Intellektuális játékával a többi szereplő számára is kitűnő lehetőségeket nyújtott. Jó volna már ezt a tehetséges művészt egyszer ! nemcsak torz, romlott jellemű figurák szerepében látni. Soós László a harmadik gyújtogató, a filozófia doktora szerepében neföldre készülnek, hogy lángba borítsák az előző világégés után már felépült világot. Frisch csak azt írta meg, kik nem képesek megakadályozni az alvilági erők újbóli elszabadulását.

Ezt a hiányt igyekezett pótolni Máté Lajos mélyen átgondolt rendezői munkájával. Az egész előadásból érezhető volt, hogy nem Biedermann, hanem bieder hézkes, darabos volt. Anna szobalányt Lestyán Katalin alakította egyszerű, közvetlen eszközökkel, jól használta ki a szerep adta gesztikulációs és mimikái lehetőségeket, különösen az utójáték-' ban. Bende Attila (a rendőr) és Szerencsi Hugó (karvezető) is hozzájárultak játékukkal a sikeres i bemutatóhoz.

Tóth Lajos

Ismeretlen

ismerős

A vonaton szóba elegyedett a vele szemben ülő asszonnyal. Néhány mondat után hegyezni kezdte a fülét az útitárs, majd örömmel felkiáltott: — Kezdettől olyan ismerősnek tűnt a hangja, de mórt mái' azt is tudom, miért. Maga a Föntyi, a békéscsabai telefonközpontból.

Katona Györgyinek vagy ahogy városszerte becézik. Pöntyinek, ezernyi ismeretlen ismerőse van. Huszonöt éve teljesít szolgálatöt, fülén a munkában kopott hallgatóval, nap mint nap százan és százan találkoznak kelh mes csengésű, udvarias hangjával. Az utcán azonban úgy mennek el mellette a tegeződő viszonyban levő telefonközpontosok, sűrűn telefonáló vállalati igazgatók, ügyintézők, magánosok, mintha soha semmi közük sem lett volna egymáshoz. Csak rendkívüli esetekben — mint a már említett vonati ismeretség — azonosítják a megszokott hangot az őszülő kontyú, csendes, szerény asz- szonnyal.

Huszonöt év. Kimondani is sok. Katona Györgyi ott volt a telefonközpontban a nehéz háborús években, és jól emlékszik a fel- szabadulás utáni első „civil” in- terurbánra. Az élelmiszerellátással kapcsolatos problémákról beszélt valamelyik városi vezető, s ő ettől a naptól számítja a békét.

— Mire emlékszem vissza a

életet a tízmilliomodik magyar j állampolgárnak a kevermesi fiatalasszony. Es még annak is örülök, hogy a hét végén engem keresnek meg a békéscsabai futballrajongók: „Pöntyike, hogy vég- j zett a csapatunk?”.

Nehéz, idegölő munka a tede- | fonközpontosé. Ráadásul egyikmásik türelmetlen előfizető nyomdafestéket nem tűrő hangon leckézteti — ok nélkül is — a munkával túlterhelt fülhallgatós asz- szonyokat, lányokat. Katona Györgyitől azonban csak jót hallottam a munkájáról, ügyfeleiről. Virág helyett fogadja mind- 1 annyiónktól — türelmetlenektől is! — ezt a jókívánságot szép ju- i bileuma alkalmából: — Szeret- I nénk még nagyon sokáig hallani a hangját a vonal túlsó végéről.

Kevermesi új nóta fások

Kevermesen tradíciói vannak az éneklésnek. Gsurgai János vezetésével még 1935-ben megalakult egy férfi énekkar, maid 37-ben egy női. A két együttes létszáma meghaladta a 220 főt. Az énekkar további fejlődésének a II. világháború kirobbanása vetett veget. A felszabadulást követően a község lelkes, kultúrát kedvelő vezetői megpróbálták visszaállítani a dalárdát. Hosszú időn át azonban ez nem sikerült, míg végül Visy László tanár és néhány régi dalárdista összefogott az éneket kedvelő fiatalokkal és létrehoztak egy 70 tagú dalárdát. Azóta is igen aktívan működnek, különböző ünnepélyeken, dalos találkozón vesznek részt. Oklevelek, serlegek és a Magyar Rádió felvételei azt igazolják, hogy nem kis eredménnyel működik Kevermesen az énekkar.

Ennek példájára az általános iskola felső tagozatú tanulói között is megalakították az énekkart Szalai Ilona tanítónő ve- vetésével, aki tagja a felnőtt énekkarnak. Üttörő ünnepélyeken és egyéb rendezvényeken állandóan részt vesznek a pajtások. Tavaly a járási seregszemlén és az idén is. harmadik helyezést értek el. Az elmúlt tanév második felében megalakították a kisdobos énekkart is, akik tovább folytatják elődeik munkáját

legszívesebben ezenkívül? — kérdez vissza elgondolkozva. — Nehéz válaszolni, hiszen annyi minden történik negyedszázad alatt. Emlékszem lányokra, asszonyokra, akik segítségemmel ismerkedtek meg a központ munkájával. Egy előfizetőre, aki két szól virágot hozott hálából, mert összeköttetést teremtettem neki kórházban fekvő hozzátartozójával. Arra- az idős romániai asszonyra is szívesen gondolok, aki gyermekeit jött meglátogatni Pestre és náluk felejtette az útlevelét. A határon annyira zavarba jött. hogy a nevét is alig tudta megmondani. Sikerült’ kinyomoznunk telefonon keresztül a hozzátartozói címét, s némi késedelemmel, de haza utazhatott a néni. Büszke vagyok rá, hogy én derítettem föl, melyik szülőotthonban adott

Békés Dezső

Kovács Gábor

Megjelent:

Bodies Erzsébet: 1848-49 című könyve

A Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent Andics Erzsé- ■ bet 1848—49 című két részből álló könyve. A szerző a történelmi tények felsorakoztatásával, kora- ! beli források bő felhasználásával, j hazai és külföldi levéltári anyagok és feldolgozások alapján ismerteti az osztályerőviszonyok : alakulását a reformkortól; a forradalom és az ellenforradalom táborát; Kossuth harcát a nemzeti j haladásért; a két tábor között in- j gadozó. hol ide, hol oda csapódó j i nem jelentéktelen társadalmi erők ]

mozgását: a katolikus klérus elhelyezkedését. s a nemzetközi helyzetet, amely keretet ad történelmünk e kiemelkedő korszakának.

A kötet második része, vitacikkeket tartalmaz.

A könyv mindazok érdeklődésére számot tarthat, akik figyelemmel kísérik a nacionalista maradványokat bíráló, elemző irodalmat, s akik érdeklődéssel fordulnak korunk társadalmi és eszmei előzményeihez.

RandcDÚ a KW

f/ 0m$itkit

V -/réMtörféhet20.

Jana a vezető mellé ült, aki azonnal gázt adott és veszett iramban száguldani kezdtek.

— Maga sem valami illatszergyárban volt eddig — ismerte fel a volt SS legény a „Páter” hangját. — De sebaj, ahová most elvisszük, ott megfürdik, megborotválkozik, nagyszerű vacsorát kap és lefekszik aludni.

— A körözés? — kérdezte Schirmbaum rettegő hangon.

— A nehezén már túlvagyunk. Már nyolcvan fényképét kiadta a rendőrség. A rendőrfőnök akár kitapétáztathatná velük a dolgozószobáját. Persze el kell tűnnie, mert a maga volt táborából néhány fogoly életben maradt és ha meglelik, nem adok az életéért egy lyukas garast.

— Es most hová visznek?

— Agyba. De ott egyedül kell aludnia. Bár azt hiszem — nevetett a Páter — ez idő szerint nem vágyik hálótársra.

Jana egy szót sem szólt. Ügy tűnt, őt is elnyomta az álom.

I A kocsi már egy másik külvárosban száguldott és egyre nyugatra tartott. Elmaradoztak a vasúti sorompók, a vágányok is, amikor végre egy kastélyszerű épület előtt torpant meg a kocsi. A „Páter” ügyes manőverezéssel a garázsajtó felé irányította a járművet, majd háromszor egymás után felvillantotta a fényszóróját. A garázsajtó akkor emberi kéz érintése nélkül feltárult és a kocsi után automatikusan bezáródott. A garázsban szálltak ki a kocsiból. A „Páter” ment élöl, középen Schirm- baum tántorgott, a sort Jana zárta be. így haladtak ajtókon és meredek folyosókon át egyre feljebb, míg végül egy hatalmas hallba érkeztek. Vastag szőnyeg nyelte el lépésük zaját. Villany- kapcsolóhoz egyikük sem nyúlt. Ahogy haladtak, úgy gyúltak ki a falikarok villanylámpái és ahogy elhagytak egy-egy szakaszt, úgy borult mögöttük sötétségbe a folyosó. Ügy látszott, teremtett lélek sem tartózkodik rajtuk kívül a nagy házban. Schirmbaum nagyon elesettnek, kiszolgáltatottnak és gyengének

érezte magát, elvesztette tájékozódó képességét. Rettegett.

Végre, egy ajtó előtt állt meg a kis csoport. A „Páter” kulcsot illesztett a zárba és az ajtót felnyitotta. Ebben a pillanatban valamilyen ördöngős szerkezetnek engedve, a szobában és a belőle nyíló két helyiségben felvillantak a fények, kigyúltak a csillárok lámpái és pazar fényárt szórtak a kényelmes bútorokra.

Schirmbaum hunyorgó szemmel állt, és amikor önmagára tekintett, rosszullét környékezte. Ruhája tollal és a tyúkólak jellegzetes mocskával volt tele, keze koromfekete, és térdei még mindig reszkettek a gyengeségtől.

Jana a fürdőszobában matatott, csakhamar a kádba zuhogó víz zaja töltötte be a helyiséget. A „Páter” a sarokból egy drótfonatú kosarat rúgott oda Schirmbaum elé.

— Minden ruháját ide dobja. Vigyázzon, semmi ne maradjon magán, mert a körözölevélben ez a ruhája szerepel. Rajta, vetkőzzön!

Schirmbaum, akarat nélküli bábként, engedelmeskedett.

Jana jelent meg az ajtóban.

— Menj fürdeni — mondta csendesen — és némi sajnálkozás is rezgett a hangjában.

Schirmbaum körülnézett, és megindult arra, amerre a „felesége” mutatta.

Alighogy eltűnt a folyosón fehér kabátos pincér tűnt fel, gördülő asztalkán rengeteg enniva-