Petőfi Népe, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-15 / 38. szám

12 Pénz, vállalkozás, piac 1994. február 15., kedd TÉLI ESTÉK BANKÁROKKAL Pénzügyekről tájékozódhat a vállalkozó A Matáv visszaadja a pénzt A lapban a közelmúltban megjelent, a Matáv Rt.-t kriti­kával illető cikkre reagálva a tisztelt olvasókkal az alábbiakat kívánjuk közölni: A Szegedi Távközlési Igaz­gatóság 1993. évben - a meg­növekedett igényekre tekintettel - több vállalkozóval kötött szerződést távbeszélő állomás felszerelésére. Ezen szerződés 5. pontja valóban tartalmazott olyan tájékoztatást, miszerint a befizetett 120 000 Ft az adó­alapból leírható. Igazgatósá­gunknak nem állt szándékában az ügyfelek megtévesztése. A szerződések megkötésének idő­pontjában rendelkeztünk olyan APEH-állásfoglalással, mely erre lehetőséget biztosított. Sajnálatos tény, hogy a szer­ződések aláírását követően olyan APEH-állásfoglalások láttak napvilágot különböző fó­rumokon, melyek ennek lehető­ségét kizárták. Tekintettel arra, hogy a vállalt kötelezettségünk­nek már eleget tettünk, azaz a távbeszélő állomásokat már fel­szereltük, nem volt lehetősé­günk a szerződések módosítá­sára. Nem kívánjuk az APEH szakmai és jogi kompetenciáját vitatni, azokat a kijelentéseket azonban vissza kell utasítanunk, amelyek szerint megtévesztet­tük a kisvállalkozókat. Igazga­tóságunk az évek óta fennálló, eddig nem kifogásolt gyakorlat alapján járt el. Belátva, hogy szerződő partnereink - rajtunk kívülálló okoknál fogva adott téves tájékoztatás alapján - a vártnál nagyobb anyagi terhet kénytelenek viselni, minden ügyfelünknek személyre szóló levélben ajánlottuk fel azt a le­hetőséget, hogy az általuk befi­zetett teljes összeget - a szere­lési költségtérítést is - visszafi­zetjük részükre, amennyiben a távbeszélő állomásról lemon­danak. Ily módon az eredeti ál­lapot helyreállításával kívánjuk orvosolni a problémát. Azon ügyfeleink, akik a megváltozott feltételek ismere­tében nem kötötték volna meg a vállalkozási szerződést, így tel­jes kártalanítást nyernek, ha ez- irányú igényüket 30 napon belül közlik igazgatóságunkkal. Más jellegű kártérítési köte­lezettséget igazgatóságunk nem tud és nem kíván vállalni. Ez­úton is kérjük tisztelt ügyfeleink elnézését a kellemetlenségért, és kérjük, hogy az előnyöket és hátrányokat mérlegelve hozzák meg döntésüket. Engedi Antal igazgatóhelyettes Növelte nyereségét a Fotex Átalakuló gazdaságunk egyre jelentősebb láncszemeivé, fon­tos tartópilléreivé válnak a sike­resen működő vállalkozások. A kezdet azonban - mint az élet más területén is - számtalan ne­hézséget, információs és admi­nisztratív akadályt gördít a kezdő vállalkozók elé. Az első önálló lépések megkönnyítésére hozta létre a Bankárok Alapítvány a megye jelentősebb településein a Téli Esték - Bankárokkal elne­vezésű előadássorozatát. A Szabadszálláson tartott tan­folyam szünetében kértem tájé­koztatást Szöllősi Bélától, az alapítvány létrehozójától, az OTP Bank Rt. megyei igazgató- helyettesétől. — Milyen céllal hozták létre az alapítványt és milyen tapasz­talatokat szerzett az eddigi elő­adásokon? — A legfontosabb célunk a vállalkozási és pénzügyi kultúra fejlesztése volt. Tapasztalataink szerint a lakosság nagy része tá­jékozatlan, hiányoznak a vállal­kozási alapismeretek. Ezt első­sorban mint bankár tapasztaltam a munkám során. Az ismeretek átadásához elengedhetetlen a A magyar parlament már 1907-ben is elfogadott egy tör­vényt, amely előírta, hogy az ál­lami intézmények közpénzek­ből lehetőleg magyar terméke­ket vásároljanak. Most a kor­mány hasonló paragrafusok el­készítésén dolgozik. — Miért van szüksége egy köztudottan nyitott gazdaságú országnak ilyen szabályozásra? - kérdeztük Botos Balázst, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkárát. — Szeretnénk a közkiadá­sokkal is támogatni a hazai ipart, s egyben erősíteni a piaci versenyhelyzetet. Célunk, hogy a hivatali megrendelésekben egyenlő esélyt biztosítsunk az személyes kapcsolat, a találko­zások. így tudjuk megismerni a gyakorlati kérdéseket, feladato­kat. A résztvevők számára is fon­tos a találkozás, hiszen nálunk koncentrálódik minden olyan ismeret - pénzforgalommal, hi­telfelvétellel, adózással és társa­dalombiztosítási kedvezmény­nyel kapcsolatban - amit a vál­lalkozónak komplexen át tudunk adni. A tanfolyam részvételi díját - melynek összege ezer forint személyenként - nem az előadók költségtérítésére fordítjuk, ha­nem az alapítvány tőkéjét gyara­pítja. Munkanélküliek részére ingyenes az előadássorozat, hi­szen a tanfolyam díját teljes egé­szében átvállalja a Megyei Mun­kaügyi Központ. — Milyen tematikára épül az előadássorozat? — Elsősorban a vállalkozá­sok pénzügyi felépítésével és a kiemelt mezőgazdasági támo­gatásokkal, a kamatmentes hi­telfelvételi lehetőségekkel is­mertetjük meg a hallgatókat. De megismerhetik az adózási alapfogalmakat, az egyéni és társas vállalkozási formákat, valamint a társadalombiztosí­állami és magánszektor cégei­nek. — Milyen forrásokat érint majd az új törvény? — Közbeszerzésnek minősül minden olyan beruházás, vásár­lás vagy szolgáltatás, amelyet valamilyen hivatal, közintéz­mény „befizetési kötelezettség alapján keletkező pénzből” vá­sárol. Ebbe a vásárlói körbe a helyi önkormányzatok, a társa­dalombiztosítási szervezetek, a közhivatalok és az állami szer­vezetek tartoznak. — A törvény nem ellenkezik a nemzetközi kereskedelem szabá­lyaival? — Természetesen nem. A ma- gyár piac továbbra is nyi­tással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat is. — Kezdett-e már valaki vál­lalkozásba a tanfolyam hatá­sára? Van-e „kézzel fogható” eredmény? — Egy - néhány hete tartott - tanfolyam eredményeként a napokban többen kerestek fel konkrét elképzelésekkel, üzleti tervekkel és remélem, a jó öt­letekből sikeres vállalkozás születik. De bátran fordulhat­nak kérdéseikkel és kéréseik­kel bármelyik OTP-fiókunk- hoz, munkatársaink készsége­sen állnak rendelkezésükre és minden szükséges információt örömmel adunk át. — Hol lesznek legközelebb tanfolyamok? — Rendszeresen járunk a községekbe, február 15-én Császártöltésen, 28-án és már­cius 1-én Solton a művelődési házban, 2-án és 3-án János­halmán a Polgármesteri Hiva­talban, mindenütt 17 órai kez­dettel. Minden érdeklődő, kezdő vállalkozót szeretettel várunk, és reméljük, segíteni tudunk a sikeres indulásukban. F. P. tott marad, de hogy a közpén­zekből egy közhivatal milyen nemzetiségű árut vesz, az min­denütt az adott ország kormá­nyának „belügye”. — Várhatók-e a beszerzések­ben valamiféle prioritások? — A legfontosabb szempont: a rendelkezésre álló pénzek mi­nél hatékonyabb felhasználása, így például hatékonyabban tudja a pénzét egy hivatal fel­használni, ha olcsóbb, Magyar- országon gyártott gépkocsit vá­sárol, mintha egy hasonló kate­góriájú, de drágább franciát vagy németet. s Kiszorítják a Mercedeseket, Audikat a „magyar” szolgálati Suzukik, Astrák? Tankolókártya • A tankolókártyával gyor­sabb is lesz a töltés. A pénzkímélő megoldások­nak ma már számtalan fajtáját alkalmazzák szerte a világon. Ezt felismerve bocsátotta ki a Mól Rt. több mint egy évvel ez­előtt az első tankolókártyákat. A kísérletbe a cég hivatali gép­járműveinek vezetőit, illetve a dolgozók egy részét vonták be. A tapasztalatokról Cseh Béla kereskedelmi igazgatót kérdez­tük. — Bevált a kísérlet? — Igen. Egyszerűbb lett az elszámolás, hiszen készpénzfi­zetés helyett a kártya felmutatá­sával rendezték munkatársaink a számlát. Tavaly szeptembertől a dolgozóink magángépkocsi­jukhoz is igénybe vehetik a kár­tyákat, a hónap végén a fizeté­sükből automatikusan levonjuk a vásárolt benzin árát. — A nagyközönség mikor veheti igénybe ezt a szolgálta­tást? — Remélhetőleg még az idén sikerül bevezetni a lakossági, il­letve a cégkártyát. Ez utóbbi közelebb van a megvalósítás­hoz. Elsőként az Országos Men­tőszolgálatnak ajánlottunk fel ezer cégkártyát, hogy meg­könnyítsük a mentőautók tanko­lását. A lakossági kártya elter­jesztésével kicsit óvatosabban bánunk. Jelentősen növelte árbevéte­lét és nyereségét 1993-ban a Fo- tex-csoport. Árbevételük az összesítés szerint az 1992-es 8,6 milliárd forint után a múlt év­ben elérte a 15,5 milliárd forin­tot. A Fotex 1993-ban vette meg az Ofotértet, és többségi részesedést szerzett a Domus- ban is. Adózott nyereségét a Fotex 758 millió forintról 1,08 milli­árd forintra növelte tavaly. A vállalatcsoport társaságainak összes adózatlan nyeresége el­érte az 1,86 milliárd forintot, amiből 384 millió forint volt a kisebbségi tulajdonosok része­sedése. A csoport kamatbevéte­lei 604 millió forintról 74 millió forintra csökkentek, ugyanak­kor 100 millió forintról 490 mil­lió forintra emelkedett az egyéb bevételek nagysága. A részvénytőke nagysága 1993 végén elérte a 4,67 milli­árd forintot, ami 137 millió fo­rintos növekedést jelent az előző évhez képest. Mintegy 416 millióval nőtt a Fotex egy­üttesen 4,18 milliárdot kitevő tőke- és eredménytartaléka. A banki- és folyószámlahitelek 397 millió forintot, az egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 2,38 milliárd forintot tettek ki. Hazai termék legyen a szolgálati kocsi! Takarékszövetkezetek közleménye Tájékoztatjuk Kedves Ügyfeleinket, hogy 1994. március 1-jétől a betétkamatok az alábbiak szerint módosulnak: Betétfajták Könyves betét- Látra szóló-1-3 éves lekötés esetén -1 éven belüli felvét esetén Tak. levél betét 1 éven túli felvét esetén 2 éven túli felvét esetén 3 éven túli felvét esetén 3 éven túl prémium 1 éven belüli felvét esetén Ifjúsági és otthonteremtő betétek: Lakás célú felhasználás esetén 1 éven túl, 5 éven belül 5 éven túli felvét esetén Nem lakás célú felhasználás esetén 1 éven túl, 5 éven belül 5 éven túli felvét esetén Gépkocsi-fedezeti betét 1 éven túl Átutalási betét Elszámolási betét Tiszakécske Hajós Felsöszentiván Takarékszövetkezet Bruttó, % 10,­10,­12,­18,­17,5 19,­0,5 1,11 0,5 19,­17,5 19,­20,­18,­19,­20,5 19,­19,­+ 1,­­. 0,5 1,11 0,5 16,­17,5 17,­19,­19,­19,­16,­17,5 15,625 19,­19,­19,­18,­17,5 _ 10,­8,0 12,­7,­8,0 6,­Az adóköteles betétek kamatát 1994. január 1-jétől 10%-os kamatadó terheli. Továbbra is várjuk tagjainkat, kedves ügyfeleinket pénzintézeti szolgáltatásainkkal! <44301 jes erotikus Renkívüli orgazmus 001-809-563-0467 001-809-563-0451 Holland és svájci kilós ruhákvására Kecskeméten, a helyőrségi klubban! Február 16-án, szerdán, 8-17 óráig. 133531 I Több mint 1000 férfi és női hivő naponta.l Itt a te lehetőséged új kapcsolatokra! I EL0 TELEFON PARTY Próbáld ki, HÍVD MOST ! Ez egy tengerentúli hivás: 90 Ft./1/2 perc. PIKÁNS JÁTÉKOK 00.852.1724.6105 MEGLEPETÉS 00.852.1724.6111 HALLGASS MEG 00.852.1724.6114 ÚJdonSÁG Böngészde ... Aki itt keres, az talál partnert Az ÚJdonSÁG-gal, a keresletek lapjával együttműködve közöljük az alábbi keresleti információkat. A címek ára 500 Ft + áfa = 625 Ft. (Az ettől eltérő árakat külön jelez­zük.) Címkéréskor hivatkozzék a PN-kalauzra és a hír kódszámára. Az adatokat telefonon, faxon levélben is megrendelheti az ÚJdonSÁG-nál. Ilyenkor az utánvétel átvételekor a postásnál kell fizetnie. A leggyorsabban úgy juthatnak információhoz, ha a piros belföldi posta- utalvány szelvényét faxon elküldik (esetleg már postá­ról) az UJdonSÁG-nak, a 76/481 -742-re! A címeket fa­xon kapják meg, szinte azonnal. A színház mögötti UNI- VER-székházban személyesen, kp.-fizetés ellenében is kiszolgálják. Cím: ÚJdonSÁG, Dömötör Tibor 6000 Kecskemét, Katona J. tér 18. 11/218. Tel./fax: 08-16.30 között 76/481-742 (iroda), éjjel-nappal: 76/325-970 Fize­tőképes keresleteit ingyen közlöm! ZÓNÁI 1001 keresletek: csak termelők vagy tulajdo­nosok vegyék igénybe, közvetítők ne! A Zónái 1001 Kft. még 1.000 Ft/tétel térítést és kötelező érvényű eladási nyilatkozatot is kér. Az eladói oldal jutalékköteles! Cí­meket nem ad ki, csak időpontot és helyet ad a szerző­déskötéshez. ÚJdonSÁG KERESLETEK: US5702 Komplett ABC-berendezést ke­res. ÚS5668 Heti 15-20 q élő halat veszi El­sősorban busát, pontyot, kárászt, raga­dozó halat. Az áruért elmegy. ÚS5633 Működő ügynököket keresünk, akik 1.300 Ft-ból 400 Ft-ot kapnak! Ez a magas jutalék tiszta, elegáns munkából származik! ÚS5689 A Német-Magyar Ipari és Ke­reskedelmi Kamarához rendszeresen ér­keznek német cégektől megkeresések, amelyekben termékeik magyarországi for­galmazásához képviseletet keresnek. Ezért: ilyen feladatok ellátásával foglalkozó Szalagavatóra TURUL cipőt! Február 16-17-én, Kecskeméten, az Ifjúsági Otthon udvarában.- Női utcai és alkalmi cipők- Divatos olasz vastag talpú és platformos körömcipők minden korosztálynak nagy választékban kaphatók! _____________usmi_____________ m agánszemélyek és cégek német nyelvű jelentkezését várják, hogy német igény esetén tudjanak magyar partnert közvetí­teni! ÚS5635 Keres vételre sima Zweigel sző­lővesszőt, 5.000 szálat. ÚS5636 Bérelne 50 ha területig szőlőül­tetvényt. ÚS5651 Tiszta, elegáns, ügynöki munka- lehetőség már működő, mozgékony ügy­nökök számára. 2.400 Ft-ból 480 Ft-ot, 16.000 Ft-ból 3.200 Ft-ot kaphat, ha ne­künk is dolgozjk. GÉPIPARI ÉS GÉP KERESLETEK: ÚS5708 Német elektrotechnikai cég jan. 28—i levelében gyártási programjának bi­BRAMAC tetőcserép-AKCIÓ! Áremelés előtt, gyári árból 5% árengedménnyel, febr. 16-ától. Ingyenes házhoz szállítással, ingyenes anyagkigyűjtéssel. Fantázia Gmk. Kalocsa, Hosszú Antal u. 25. sz. alatt vagy győri 96/328-489 ______telefonon. »874)______ z onyos részeit ki akarja helyezni Magyar- országra. A műanyag, lemez- és forgá­csolt alkatrészek évi 3.000 db szerelt egy­séghez kellenek. Rajzok az ÚJdonSAG- nál, megtekinthetők. ÚS5707 Német cég autóipari beszállító­kat keres, akik kovácsolni, alumíniumot ön­teni, forgácsolni (esztergálni, marni stb.) tudnak. Német nyelvű ajánlatokat vár. ÚS5705 Magyarul beszélő német partner február 2-i faxában kapcsolatot keres auto­mata vagy CNC-eszterga műhelyekkel. Ú0261 Német cég kereskedelmi létesít­mények eladóterében használatos huza­lállványok porbevonási munkáira keres vál­lalkozókat. (Lehetőleg Magyarország északi részén.) Nagyobb megrendelésről lenne szó! Wo-Co 9071 Keresnek mini vágóhíd- és töltekékáru-készítő gépeket. Felújított is érdekli őket. 1.500 Ft-os hír! Wo-Co 9114 Keresnek 600-800 m2 alapterületű raktár kialakításához használt vasszerkezeteket. 1.500 Ft-os cím. Wo-Co 9115 Keresnek használt vagy új vasipari megmunkálógépeket. (6 m-es le­mezolló, lemezegyengető görgősor, 3 ni­es lemezolló, félautomata fűresztárcsás - tm 300-as daraboló. 1.500 Ft-os hír! TEXTIL, BŐR, KONFEKCIÓ: AP-915 partnert keresnek munkaruha gyártására bérmunkában. Havi 8.000 db gyártása kell. AP-923 Német drogóriaüzlet-lánc keres piperetáska- és bőrövszállítókat. AP-924 Német cég gyermekkötöttárut vásárolna. Szállítók ajánlatait kéri németül. ÉLELMISZER és MEZŐGAZDASÁG: Ú0267 Magyar kft. exportárualapja bőví­téséhez gyümölcstermelőkkel, -felvásár­lókkal keres kapcsolatot. Az előfinanszíro­zás megoldható! Ú0270 Holland .cég a következő élelmi­szereket venné: sertés- és marhahús, fa­gyasztott csirke, zöldségkonzervek, rizs és cukor zsákokban, csomagolt kávé, nesz­kávé, üdítőitalok, sör, whisky és liszt (zsá­kokban). ÚS5631 100-150 q kukoricát vesz, első­sorban Baranya megyéből, 1.100 Ft-os áron, február 15-éig. VEGYES LEHETŐSÉG: ÚS5685 Befektetőket keresnek Német­országban építendő objektumhoz. 5775 m2-es telken lévő, variálhatóra tervezett irodaépület, amelyben 95 szgk. részére épül mélygarázs, vm. 50 szgk. részére nyi­tott parkoló. A hasznos nettó irodaterület 4565 m2. Első osztályú szomszédság! A vételár 23 millió DM + 3,45% Courtage. Min. befektetés 50.000 DM-tőí! US5697 Német cég jan. 21-i faxában nyomdákat keres, amelyek német klisékkel műszaki formanyomtatványokat készíte­nek. Ú0256 Német, csomagolóanyagokat gyártó cég gyártót keres tekercses hullám­papírra. Ú0260 Német, háztartási fóliát gyártó cég 3 üzeme számára keménypapír orsót venne, amelyre a fóliát tekercselik. ÚS5688 Gyártók, termelők, forgalma­zók! Mindenfajta árut, ruhanemű kivéte­lével, átvesz bizományi értékesítésre, heti elszámolással! Jó termék esetén nagy forgalom várható. Minden üzleti le­hetőség érdekli, amely legális! FAJPARI KERESLETEK: U5713 Olasz cég venne bükk, tölgy, hárs, nyár, éger, platán keményfát és fe­nyőt. Rönk formában, fűrészelt, félkész állapotban, bútorgyártáshoz és raklap- gyártáshoz. Olaszul vagy angolul kér ajánlatokat! Ú5699 Arab cég súrolókefét keres vé­telre. Mennyiség: 1 x 20 láb konténernyi. Sörte: 2,5 cm műanyag, méret: 1,5 x 5,5 x 20 cm. Mintát és árajánlatot kér angol nyelven. AP-920 Francia cég bútorok gyártásá­hoz gyártókat keres. Ú0217 Venne tölgy-, akác-, éger-, kő­ris-, cseresznye- és diófát magyar kft. Ú5698 Holland cég bútorgyártáshoz keres ágyléceket, gombokat (bükk- vagy nyírfa). Referenciát és az eddig gyártott bútorelemeknek az árát kéri angolul megküldeni! US5662 90-100 kamion exportzöldség nyári szállításához kér egyszer használa­tos fagöngyölegre árajánlatokat gyártók­tól kiváló pénzügyi adottsággal rendel­kező kecskeméti cég. Ú0217 Venne tölgy-, akác-, éger-, kő­ris- cseresznye- és diófát magyar kft. ÚS5596 Száraz fűrészport kér folyama­tosan szállítani. Minimum heti 2 pótkocsis IFA-val. Kecskemétre szállítva is jó. Ár­monÍAl/SI^QQol l?5712 Német cég EURO-raklapokat vásárolna. Ajánlatokat vár németül. INGATLAN KERESÉSEK: ÚS5670 Venne kb. 70 m2-es családi házat minimum 80 négyszögeles telekkel Kméten, a Máriavárosban, Kadafalván, Rendőrfaluban vagy a Szeleifaluban, gázfűtésest! Március 15-éig él a vételi szendék. ÚS5646 Venne garzon-, vagy 1 szobás lakást Kecskeméten, a városközpontban, reális áron! Vállalkozók, figyelem! A Kereskedelmi és Idegenforgalmi Kft. már beindított és az alábbiakban felsorolt tanfolyamaira, korlátozott számban, még jelentkezni lehet. Részletes felvilágosítás: Horváth Lajosné szervezőnél, 6000 Kecskemét, Deák F. tér 3. XI. emelet 1120-as szoba. Telefon: 76/481-027 Tanfolyamok: - DROGISTA- BECSÜS- VALUTAPÉNZTÁROSI- TÜZELŐ- ÉS ÉPÍTŐANYAG-KERESKEDŐ- ABC-ÁRUHÁZI ELADÓ- VENDÉGLÁTÓ- KÖZÉTKEZTETÉSI SZAKÁCS- KIRAKATRENDEZŐ (4372)

Next

/
Oldalképek
Tartalom