Petőfi Népe, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-16 / 39. szám
6 PETŐFI NÉPE 1994. február 16., szerda Maiéter Pál, a tölgyfalomb nélküli tábornok • Maiéter páncélosa a Kilián laktanyánál. 1956 őszén harminc tábornoka volt a Magyar Néphadseregnek. Közülük egyetlen egy sem érzett indíttatást arra, hogy a felkelt néppel percekre is közösséget vállaljon. 1956. november 2-án egy ezredest - egyetlen katonát a forradalom idején - tábornokká neveztek ki, akiről azonban nem maradt olyan képünk, ami a tölgyfalombbal ábrázolta volna. Maiéter Pál a szívében volt a forradalom tábornoka. • Maiéter Pál Kétrészes cikkünkben életútjának utolsó, drámai szakaszát idézzük fel, többnyire nem publikált dokumentumok alapján. Per, illem- szabályokkal A Nagy Imre és társai címet viselő perben 1958. február elejére tervezték az első tárgyalást. A legfőbb ügyész, a vádat képviselő dr. Szénási Géza gyorsított eljárást indítványozott. A Legfelsőbb Bíróság elnöke - Domokos József - számára nem okozott gondot az „illetékes bírósági tanács” kijelölése, ugyanis a megtorlással kapcsolatos teendőket Biszku Béla belügyminiszter személyesen irányította. Ő hagyta jóvá a bírósági tanács vezetőjét és az ülnököket, sőt ő határozta meg azt is, hogy a vádat ki képviselje. A gondosan szerkesztett átirataikból kitűnik, hogy nemcsak az eljárás végső határidejét adták meg, de még arra is ügyeltek, hogy lehallgatásra is alkalmas legyen a helyszín. Maiéter Pálnak 1958. január 28-án adtak lehetőséget arra, hogy ügyvédet „választhasson”. Ő is azt a dr. Révai Tibort kérte fel, aki Gimes Miklóst védte ebben a perben. Egyébiránt a tíz vádlott képviseletét négy ügyvéd látta el. Nagy Imre és Jánosi Ferenc mellé külön védőt rendeltek. Ezt követően felgyorsult a tárgyalás előkészítése. A sötét, poloskáktól hemzsegő, levegőtlen zárkából Maiéter Pált is felvezették az úgynevezett írószobák egyikébe. A sodronyos ágy, az asztalka, a hokedli látványát, egyáltalán a helyiség nyomasztó légkörét némiképpen egyhítette, hogy a rácsokon átjutott a napfény. Ez adta az ötletet a per rendezőinek, hogy az ablakok elé ültessék a tárgyalásra várókat; legalább valami színük legyen a per idejére. A megdolgozás sajátos trükkje volt, hogy a különböző ürügygyei tartott kihallgatáson megcsillantották a reményt: meg lehet úszni, életben is lehet maradni, ha a tárgyalás során tartják magukat bizonyos viselkedési szabályokhoz. Ha nem akarnak mentőtanúkat beidéztetni. (Ez egyébként is felesleges lenne, mert a per pontos menetrendje már kész és az esetleges bizonyítás-kiegészítésekkel csak a bíróság idejét rabolnák és persze, a maguk dolgát nehezítenék.) Néhány vizsgálótiszt értésükre adta, hogy a lehallgató készülékek révén igen magas helyről is követni fogják a pert, s adott esetben bele is szólhatnak a büntetés mértékének kiszabásába. Különösen azzal ronthatnak a helyzetükön, ha a párt magas beosztású vezetőit, főleg Kádár Jánost és Münnich Ferencet valamely részkérdésben név szerint is említik, netán a felelősségükre utalnak. Semmit sem bíztak a véletlenre A kijelölt népbírósági tanács dr. Radó Zoltán elnökletével megkezdhette tehát a munkát. Tanulmányozták a vádiratot és a vizsgálati szervek által a rendezésükre bocsátott, a vád igazolása szerint csoportosított anyagot. Meghatározták a vádlottak kihallgatásának rendjét, kérdéseket fogalmaztak, amelyeket mindenképpen fel kívánnak majd tenni, eldöntötték, hogy milyen sorrendben hallgatják meg a tanúkat. Semmit sem bíztak a véletlenre, még azt is leírták, hogy mit, milyen sorrendben kérdeznek majd tőlük. És ha mégis zavar támadna a mechanizmusban, egyetlen mozdulat, és máris kéznél volt a vádpontokat erősítő tanúvallomások jegyzőkönyve. Elosztották az egymás közötti feladatokat, arról sem feledkezve, hogy a bírósági tanács tagjai közül ki, milyen vádlott anyagában mélyed el alaposabban. Sőt, a tárgyalás során ki, melyik vádlott figyelésére összpontosít. Maiéter Pál szemmel tartását Súlyán György népbíró kapta. Már csak a technikai munkálatok voltak hátra. Lezárták a tárgyalóteremhez vezető lépcsőházat, a folyosókat és a kijelölt helyükre telepítették a lehallgató és hangrögzítő berendezéseket. Még egy forgatócsoport is helyet kapott. így köszöntött be 1958. február 5., a tárgyalás első napja. Nincs kegyelem 1958. február 5-én zárt ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága. Az időpont nem véletlenül esett egybe a Fő utcában gondosan előkészített zárt tárgyalás kezdésével, amely Nagy Imre és társai ellen indított per címen vonult be a huszadik századi történelmünkbe. Olvassuk csak figyelmesen a PB-ülés jegyzőkönyvét! „A testület figyelembe véve a nemzetközi helyzetben az utóbbi hónapokban bekövetkezett változásokat, valamint a Szovjetunió Kommunista Pártja Elnöksége elvtársi véleményét”, úgy látta, hogy „a magyarországi ellenforradalom fő bűnöseinek elítélését alá kell rendelni az egész emberiség, benne a magyar nép létkérdésének, a béke kérdésének. A fő kérdés napjainkban a hidegháború frontjának áttörése, a legfelsőbb szintű tárgyalások megtartása, a béke biztosítása.” 1958. elején ugyanis a szovjet vezetés bejelentette, hogy 300 ezer emberrel csökkenti a hadsereg létszámát. Ezzel egy- időben javaslatot tett a NATO, a Varsói Szerződés és más országok kormányfőinek találkozójára. Február elején nyilvánosságra hozták Bulganyin államfő Eisenhower amerikai elnökhöz intézett újabb üznetét. Vagyis a Szovjetunió diplomáciai offenzívába kezdett. Ezek a körülmények a magyar politikai vezetést is arra kényszerítették, hogy a Nagy Imre-perrel kapcsolatos forgatókönyvet egyelőre félretegye. „A Polikai Bizottságnak az a véleménye - olvasható az említett jegyzőkönyvben - hogy a per mostani lefolyása ürügyül szolgálhatna a tárgyalások elől kibúvót kereső imperialista vezető körök számára. Ezért a Politikai Bizottság célszerűnek látja a pert - bizonyos kiegészítésindoklással - felfüggeszteni, illletve néhány hónapra elhalasztani.” Azonnal intézkedtek is. Megbízták Kádár Jánost, Münnich Ferencet és Biszku Bélát, hogy a per felfüggesztése, illetve halasztása érdekében a szükséges intézkedéseket tegyék meg. Megtették. Énnek megfelelően nem történhetett más, mint hogy a Népbírósági Tanács - elfogadva a legfőbb ügyész indítványát - elrendelte a nyomozás kiegészítését, az ügy iratait visszaadta. A zárt ülésen hozott PB-dön- tésről - a Politikai Bizottság határozata alapján - 1958. február 14-én Kádár János a következőképpen tájékoztatta Központi Bizottságot. Elvi ítélet?! „Mit tudunk most csinálni? Egy: Elhalasztjuk. Kettő: Befejezzük, de befolyásoljuk a peres eljárást, hogy olyan ítéletet hozzanak, ami nem élezné a nemzetközi helyzetet. Ez a variáció azonban nagyon rossz lenne... Ha makacsul végigvinnénk eredeti elgondolásunkat, azzal sokat ártanánk.” A résztvevők többsége egyetértett a per elhalasztásával. Benke Valéria azonban leszögezte, hogy „az ítélet elvi kérdés”, azt nem rendelhetik alá taktikai meggondolásoknak. Kiss Dezső szerint „az ítéletről nem lehet vitatkozni, csak az időpontról lehet szó... A nemzetközi munkásmozgalomnak is érdeke, hogy a bűnösöket szigorúan felelősségre vonjuk”. Klujber László így mennydör- gött: „Várjuk ki a szükséges időt és akkor inkább kemény és ne enyhe ítéletet hozzunk”. Valkó Márton javaslata: „Alkalmas időben súlyos ítéletet kell hozni. Esetleg kegyelemmel enyhíteni a halálos ítéleteket”. Kádár János, a hozzászólásokat összegezve nem hagyott kétséget a végső megoldás felől. „Inkább az elnapolás mellett vagyunk, minthogy most enyhe ítéletet hozzunk... Valkó elvtárs felvetette, hogy hozzunk halálos ítéleteket, majd utána adjunk kegyelmet. Ez nem járható út, odavetnénk az Elnöki Tanácsot a közvéleménynek. Benke elvtársnő felvetette, hogy elvi alapon hozzunk ítéletet, tehát úgy, hogy az szigorú legyen. Az ítéletben azonban mindig érvényesül a politika is”. A párt első titkára tehát a Központi Bizottság tagjai előtt még a lehetőségét is kizárta annak, hogy egyes személyeket külön ítéljenek el. Indoka határokon túli, „táborszempontok- ról” árulkodik: „A párton belül, szögezzük le, ez a kérdés alá van rendelve az osztályharc nemzetközi érdekeinek. Legyenek bizalommal, ne mondjunk konkrét jóslatokat. A mi elvi álláspontunk ebben a kérdésben világos.” Ennek ellenére 1958. március 6-án a Belügyminisztérium II/8. osztálya Biszku Béla jóváhagyásával „javasolta”, hogy Szilágyi József ügyét egyénileg adják át a bíróságnak. További, nem lényegtelen fejlemény, hogy Radó Zoltán helyett - aki kórházban feküdt és a belügyi szervek szerint belátható időn belül a bírói szerepkört nem töltheti be - tanácsvezető elnöknek a „kipróbált” dr. Vida Ferencet javasolták. A Legfelsőbb Bíróság elnöke a .javaslatokkal” maradéktalanul egyetértett és doktor Vida részére a tanácsvezető elnöki megbízást azonnal kiadta. A vallomás Az 1958. február 6-án, „a pótnyomozás lefolytatása érdekében” felfüggesztett tárgyalást június 9-én folytatták. Maiéter Pál, a személyi adatok egyeztetésekor, a november 2-án történt előléptetésére hivatkozva kérte, hogy a bíró által említett ezredesi rendfokozatát vezérőrnagyra javítsák ki. Dr. Vida egyenként szólította a vádlottakat. Nagy Imre a jegyzőkönyv ismertetésekor Maiéter Pállal kapcsolatban közölte, hogy a tábornok a kabinetnek nem volt tagja, „mert a koalíciós alapon való megoszlás előírja az arányszámokat. Oda tehát a Kommunista Párt negyediket (Nagy Imre, Losonczy Géza, Kádár János, majd ennek távozása után Szántó Zoltán) nem küldhetett... Én honvédelmi miniszternek Janzát neveztem ki, mint közismert, 28-án. (29-én) Én Janzát ismertem... Éz ellen felléptek, mivel Janza gazdasági ember. Akkor került oda Maiéter helyettesnek”. Másnap, június 10-én, Gimes Miklós után Maiéter Pál kihallgatása következett. A dr. Vida által feltett „Bűnösnek érzi magát?” obiigát kérdésre a tábornok határozott választ adott: „Nem érzem magam bűnösnek!” Kommunista javaslatra A honvédelmi miniszterré történt kinevezés továbbra is téma maradt, és az ezzel kapcsolatos kérdésekre Maiéter elmondta, hogy november 2-án, amikor barátian tudatták vele, hogy miniszter lett, azonnal kijelentette: nem vállalja a tisztséget. Ennek ellenére másnap, a szovjet-magyar tárgyalások első forudlója után, a miniszter- elnök a Parlamentben közölte: az MSZMP javaslata alapján megválasztották miniszternek, így most már a kabinetnek is tagja. Dr. Vida ekkor a kormány összetételére vonatkozó Malé- ter-véleményre volt kíváncsi. „Két trágyalás és két nemzetközi tárgyalás között voltunk és a hangulat olyan volt, hogy akkor engem jobban érdekelt a szovjet tárgyalás eredménye, mintsem, hogy tudjam, rajtam kívül kik a miniszterek. Hogy ki a közoktatásügyi miniszter... A súlykérdés részemre akkor a szovjet trágyalás volt.”- Az újságokban úgy jelent meg, hogy ön a felkelők részéről volt a kabinet tagja - vetette közbe az elnök. „A felkelők részéről kicsit nehéz lett volna - válaszolta Maiéter - ugynais előző nap hoztak olyan határozatot, illetve adott olyan utasítást Király Béla, aki őket irányította, hogy semminemű parancsomat nem lehet elfogadni. Ezt a parancsot Marián Istvánnak adta. Nehéz elképzelni, hogy a felkelők miniszteri bizalmat szavaznak nekem és ugyanakkor megtiltják, hogy a parancsaimat bárki is végrehajtsa. Ez abszurdum.” Súlyán György népbíró arról faggatta, hogy október 28. után miért maradt a Kilián laktanyában és miért nem vonult be a Honvédelmi Minisztériumba? Maiéter közölte, hogy a szolgálati helye nem a HM-ben, hanem a Várban volt, s hogy az alárendeltségébe tartozó csapatok - 10 ezer ember a szénbányászatban, 5 ezer az építőiparban - nem a honvédség kötelékébe tartoztak, hanem haderőn kívüliek voltak. „Laktanyám nekem Budapesten csak egy volt, a Kilián laktanya. Ezt érte közvetlenül támadás és a támadás teljes likvidálásáról nem lehet beszélni, hiszen a Pongrácz-féle csoport továbbra is a Corvin-közben volt, és tudomásom volt arról, hogy a Kilián parancsnokával szemben észrevételeik vannak. Napközben a laktanyát 3Ó-a után már el mertem hagyni, mert már annyira konszolidálódtak a viszonyok, hogy az őrségem fegyverrel tartani tudtam a rendet. Éjjelre azonban nem akartam őket magukra hagyni.” Súlyán után Lakatos Pétemé népbíró kért szót. Corvin-köziek — Tudott arról, hogy miféle emberekből tevődtek össze a Corvin-köziek? „A Corvin-köziekből többel beszéltem. Voltak köztük a csepeli szabadkikötőből, a csepeli gyárból, angyalföldiek. Főiskolás talán egy-kettő.”- Arról tudott-e, hogy a Corvin-köziek közt számosán vannak huligán, büntetett előéletű, bűnöző elemek? „Nem tudtam róla.”- Nem tudott róla. Tudott-e arról, hogy Corvin-köziek különböző terrorcselekményeket hajtottak végre? Voltak közös célkitűzéseink „Nem tudtam róla. Annyiról tudtam csak - és ez a jegyzőkönyvben is rögzítve van - hogy, azt hiszem 1-jén, négy letartóztatott személyt hoztak be a laktanyába. Erről tudtam.”- Amikor kidolgozta a hat pontot, akkor miért nem szabott olyan feltételeket, hogy azokat az emberek, akik a különböző fegyveres csoportokba tartoznak és olyan elemek, hogy harcoltak egyrészt önök ellen, másrészt a Rádió védői és különböző fontos objektumok ellen, hogy ezeket ne vegyék fel a fegyveres szervekbe, a honvédség és a rendőrség kötelékébe?- „Ezeket minősítette a párt és a kormány szabadságharcosoknak!”- Azt, hogy valaki milyen fronton esett el, az ellenforradalmárok oldalán, vagy a Rádió védelmében, ön egyformán nemzeti hősöknek tekintette? „Én a kormánynak és a pártnak az álláspontját képviseltem. Nemcsak a Rádiónál estek el emberek. A laktanyában meghalt két tisztem, 28 katonám súlyosan megsebesült. Voltak közös célkitűzéseink, mint például a szovjet csapatok kivonása, és amennyiben ez meghatározott időpontra a tárgyalásokon nem történik meg, védelmi fegyveres harc folytatása a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok ellen. Továbbá ilyen közös célkitűzés volt az ÁVH feloszlatása... ...Ezeket a követeléseket, amelyeket én magam is képviseltem, és amelyek teljesen egybeestek a felkelő csoportok követeléseivel, meg is szavaztam. Ezek a követelések azonban megítélésem szerint nem voltak ellenforradalmiak.” Nagy Imre letartóztatásáról Nagy Imre védője a magyar kormányküldöttség letartóztatásával kapcsolatban tett fel kérdéseket a tábornoknak. A hangszalagról gépelt jegyzőkönyv szerint ez így történt:- November 4-én, 1956-ban tartóztatták le? „Engem november 3-án este 11 óra körül fogtak le.”- Mit mondtak akkor, miért tartóztatták le? „Hátra csavarták a kezemet, oldalamhoz szorították a pisztolyt és kész. Nem indokoltak semmit.” dr. Horváth Miklós (A dokumentumok közlését holnapi lapszámunkban folytatjuk) • A Corvin-köz 1956 októberének végén.
