Petőfi Népe, 1993. november (48. évfolyam, 254-280. szám)

1993-11-17 / 268. szám

1993. november 17., szerda TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Kedves Olvasóink! Ismét megszaporodtak a hozzánk küldött olvasói levelek. De nemcsak ez az oka annak, hogy néhányat nem közlünk mostani összeállításunkban, hanem azok tartalmával, pontosabban megfogalmazásával nem tudunk egyetérteni. Legutóbb egy olvasónk kifogásolta, hogy miért nem adtunk nyilvánosságot az általa leírt bírósági ügynek, noha többször hangsúlyoztuk: nem feladatunk az „igazságosztás”. Mostani oldalunkból azért maradt ki egy kecskeméti feladó levele, mert abban csak az utcát megnevezve igen kemény hangon elmarasztal egy házmestert. Sorait ezzel zárja: azért nem írom alá a nevem, mert az illető egy szemét alak. Úgy véljük azonban, kötelességünk közölni — noha rövidített formában — annak az asszonynak a válaszát, aki, bár kérte, nevét ne tegyük közzé, a kecs­keméti konzervgyárban üzemi büfét vezet, s korábbi összeállításunkban róla, illetve az ő munkájáról szólt egy irás. Nem tudunk viszont mit kezdeni egy hat oldalas, családi háborúságot taglaló írással. Várjuk további leveleiket. A szerk. Miért késik, miért marad el a Petőfi Népe kézbesítése? Válasz a MIÉRT?-re, avagy még több miért Tisztelt V. M. A Petőfi Népében megjelent Miért? című írására sze­retnék válaszolni, illetve ezúton kö­szönöm Önnek, hogy feltette a kér­dést. Ezekben a napokban, hetekben mi taxisok is sűrűn feltesszük ezt a pi­ciny kérdőszót, és nemcsak Kecske­méten, hanem az egész országban. Most néhányat szeretnék közölni a mi Miért-jeinkből: Miért velünk, taxisokkal foglalko­zik állandóan és ilyen mélyrehatóan szeretve tisztelt, vállakozásbarát kormányunk? Ha már foglalkozik velünk, miért nem időben, a saját maga vállalta határidőre hozza meg döntéseit. Ebben a pillanatban (a levelet no­vember 12-én írom), még nem tud érdemben senki választ adni arra, hogy 1994. január 1-től milyen gép­kocsik felelnek meg a környezetvé­delmi előírásoknak, amelyekkel dol­gozhatunk. Miért kell kilenc hónap alatt két­szer vizsgáztatni a gépkocsijainkat? Természetesen a pénzügyi kormány­zat által 50 százalékkal felemelt vizsgadíjjal. Miért kell 100 ezer fo­rint „kauciót” letennünk? Miért kell vállalkozási tanfolyamot végeznünk? Ismereteink szerint ilyet egyetlen más szakmában sem kell. Miért kell a 15-20 ezer forintért megvásárolt taxióráinkat kidobni és 31-40 ezer forintért újat vásárolni? Miért von­nak el a bevételeinkből 54 százalékot tb-re, nyugdíjra, ha úgyis fizetnünk kell az egészségügyi ellátásért? Volna még nagyon sok miért, de végülis én Önnek akartam vála­szolni, hogy miért az eltérés a buda­pesti, illetve a kecskeméti taxitarifa között. A személyszállítás szabadá­ras, ezért az előírás, hogy a taxi jobb első ülése előtt és a gépkocsi jobb hátsó ajtaján kívülről is jól láthatóan el kell helyezni a viteldíjtáblázatot. A budapesti taxisok „teleórával” állnak ki, mi viszont 31 forint, illetve ven­déglátó helyre 50 forint kiállási díjjal állunk utasaink rendelkezésére. A fővárosban egy átlagfuvar 500-600 forint, míg nálunk 150-200 forint. A fuvarfeladatok mennyiségé­ről nem is beszélve. A költségeink persze azonosak a budapestivel. Végül még egy miért: Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Kecske­méten miért nem egyforma a tömeg­­közlekedési eszközök viteldíja? Tisztelt V. M. Tudom, hogy vála­szom nem megnyugtató az Ón szá­mára, de én (mi) legalább válaszol­tam. De a mi miértjeinkre ki és mikor fog válaszolni? Orcsik Attila, elnök Kecskeméti Taxis Kamara (Az utóbbi napokban jelentősen megszaporodtak azok az olvasói rek­lamációk, amelyek arról tudósítanak bennünket, hogy késik, sőt nem egy­szer el is marad a Petőfi Népe kézbe­sítése. Különösen azóta tudunk meg sok mindent erről, amióta a szerkesz­tőségben kialakítottuk az olvasó­­szolgálatot. Ide ugyanis naponta többször telefonálnak előfizetőink, éppen a fentiek miatt. Megkérdeztük a posta illetékesét, miért ez a sok el­maradás, illetve késés? Azt a választ kaptuk, hogy ennek oka a havazás, de közrehatott az is, hogy megbete­gedett a postás. Ez természetesen nem lehet kielé­gítő válasz például Baranyai Ferenc -nének (Kecskemét, Nagykőrösi u.32), aki november 8-án és 10-én nem kapott újságot. Sipos Zoltán (Kecskemét, Aradi vértanúk tere 2), november 8, 9, és 10-én nem kapott újságot, 10-én pedig a Petőfi Népe helyett Népszabadságot talált a ládá­jában. Főleg a kecskeméti széchenyivá­­rosi olvasóink panaszkodnak, köze­lebbről a már említett Aradi vértanúk terén, az Akadémia körúton, illetve a Lóverseny utcában lakókról van szó. De kaptunk levelet, illetve telefont Kiskunfélegyházáról is, ahonnan Papp Lajos (Vak Bottyán utca 38.) arról panaszkodik, hogy november 11-én hiába várta a Petőfi Népét. Igazságtalanul megaláztak! Válaszolni szeretnék a Petőfi Né­pében 1993. november 3-án megje­lent Tűrhetetlen, ami itt folyik című cikkre. Én is el akarom mondani, he­lyesebben megcáfolni azt a névte­lennek nevezett öt fős csoportot, amely erős túlzásokba merülve igye­kezett befeketíteni. Jól tudom, sajtószabadság van, de nem hiszem, hogy ez bárkit is feljo­gosít arra, hogy irigységből vagy bosszúból igazságtalanul megaláz­zon azért, hogy őt felemeljék. Tu­domásomra jutott, hogy a levélíró nem „ évek óta”, hanem csak tavasz óta dolgozik a gyárban. Mivel a ked­ves panaszos az elődömmel nagyon meg volt elégedve, nem tudom, hogy a függönytémát miért nem nála rek­lamálta, mert én így vettem át. A felsorolt áruk áraival kapcsolat­ban kérdezem, hogy ha valaki négy-öt féle dolgot vásárol ilyen áron, akkor miért utólag háborodik fel. Miért nem szólt ott a pultnál, vagy kérte volna a vásárlók könyvét, de ő nem ezt tette, holott ezzel tudta volna az ügyet igazolni. Harminc éve vagyok a vállalat dolgozója, de még semmilyen inci­densem nem volt, pedig olyan helye­ken dolgoztam, ahol eléggé odafi­gyeltek, mit mennyiért kapnak. Tíz évvel ezelőtt írtak rólam az újságban, de akkor az első oldalon, a nevem­mel és akkor azoknak az embereknek a* véleménye éppen az ellenkező volt. Ezenkívül az a véleményem, hogy a panaszos értelmileg nem valami magas szinten lehet. Mert az öt szelet szalámiról határozatlanul jegyzi meg, hogy 10-15 deka, holott az 30-40 is lehet, mert nem géppel van szeletelve. De miért nem hozta visz­­sza, mert ez lett volna a módja, vagy nem? Ha nem tudtam ezzel meggyőzni az olvasókat, hallgassanak meg más vásárlókat is. Sőt, én is szívesen gyűjtök aláírásokat, és bízom abban, hogy ötnél több jön össze. Végezetül köszönöm minden kedves olvasónak a figyelmét, és bízom abban, hogy vannak még jóérzésű emberek , akik mérlegelik az ügyet, és kiszűrik a túlzásokat. Hiszem, hogy nem halt még ki mindenkiből az igazságérzet. A nevemet ne közöljék. Figyeljenek az adatokra Talán tíz éve vagyok előfiuzetője a lapnak, és olvasgatom is. Szeretem a Petőfi Népét, mert néha olyan ked­ves dolgot olvasok benne. Különösen a levelező rovatot bújom, amit Önök nem ellenőriznek. Például én is kap­tam a Petőfi Népén keresztül Márton Lajostól, az IKTV igazgatójától egy levelet, amelyet rajta kívül senki nem hitt el. Most két számban is olvastam olyan tudósítást, ami akár igaz, akár nem, a Ludas Matyiba való. A 245. számban például ezt írják: „ Az Or­szággyűlés tegnap 4 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett elfo­gadta...stb.” Hát a többi képviselő hol volt? A 247. szám az Arai-tóval foglal­kozik. Ezt írják: 69 500 négyzetki­lométer volt, és a vize több, mint 1000 köbméter. Eddig igaz, mármint az, hogy a vize több volt ezer köbmé­ternél. De az már nem igaz, hogy 1992-ben 231 köbméter volt a vize. Ez a mennyiség harmatnak is kevés 33 600 négyzetkilométeren. Nem lehetne egy kicsit jobban odafigyelni a mennyiségi egysé­gekre? Hegedűs József, Kecskemét Árpád krt. 19. (Kedves Olvasónk! Köszönjük a kritikát, az olvasói leveleket való­ban nem ellenőrizzük, mármint az azokban található adatokat. így azokat sem, amelyek az Ön levelé­ben szerepelnek. De bizonyára megfelelnek a valóságnak. A to­vábbiakban — az eddiginél is job­ban — igyekezni fogunk, reméljük nagyobb sikerrel.) NAPJAINK HUMORÁBÓL • Edzésbe fogtam őket, mert a Nyugat nem veszi át a zsíros húst. Ajándék a MATÁV-tóI Nem bírom szó nélkül! Már nem bírom szó nélkül hagyni, mert minden józanul gondolkodó ál­lampolgár idegeit felőrli az, hogy az írott és az elektronikus sajtó az intéz­kedő rendőröket támadja. Mint leg­utóbb is a Petőfi Népe november 10-iki számában a Tisztelt Szerkesz­tőség című rovatban is teszi. Kinek jó ez? Erre szavakat nem lehet ta­lálni, csak találgatni tudom. Az elmúlt negyven évben ártatla­nul többször is „élveztem” a rendőr­ség vendégszeretetét, mint politikai üldözött, de soha nem az intézkedő rendőrt hibáztattam, mert ő csak pa­rancsot teljesített. Az életem során öt rendszert éltem át. De ilyen csapni­valót, amely az állampolgárait nem tudja megvédeni, és a közbiztonságot nem tudja szavatolni, ilyet még nem éltem meg. Ezért sajnálom a Tata becenevű levélírót, mert nem tudja mit cselek­szik (vagy talán igen?). Tisztelt Szerkesztőség. A köteles­ségüket teljesítő rendőrök védelmé­ben kérem az írásom közreadását, ha lehet, Balogh Gergely, Tiszakécske Damjanich utca 2 szám. (Szeretnénk felhívni olvasónk figyel­mét arra, hogy a Tata nem a „paran­csot teljesítő rendőröket” támadta írásában, hanem azt, hogy békés, ár­tatlan polgárokat a legdurvább mó­don lerohannak — mint utóbb kide­rült: tévedésből. Ez nem tetszett ol­vasónknak. Ugyanakkor szintén fi­gyelmébe ajánljuk a november 10-iki összeállításból azt a levelet is, amelynek feladója éppen az intéz­kedő rendőröknek mond köszönetét. Nincs tehát szó a rendőrök elleni tá­madásról, csupán olvasóink vélemé­nyeit adjuk közre. Mint most az Önét is. A szerk.) Tüzelő kellene Öttagú a családom, és egyszerűen nem tudunk tüzelőt vásárolni, mert pillanatnyilag nincs pénzünk. Ilyen­formán nehéz tél elé nézünk, egy ha­sáb fa, egy darab szén nélkül. Kere­sem tehát azt a jóindulatú tüzelőa­­myag-kereskedőt, vagy más valakit, aki segítene rajtunk, mert nem aka­runk megfagyni a tél folyamán. Azt szeretnénk, ha egy esztendőre, tíz hónapra hatvan mázsányi szenet adna számunkra, hitelbe. Természe­tesen erről szabályszerű okmányt ké­szítenénk, azt vállalva benne, hogy a család a szén árát meghatározott időn belül megfizeti. Reméljük, hogy akad olyan segí­tőkész ember, szervezet, kft, vagy valamilyen vállalat, aki, illetve amely jelentkezik a szerkesztőség­ben, mert a név és a cím ott található. Bizonyára érthető, ha nem akarom a nevem nyilvánosságra hozni. Nagyon szépen kérem a szerkesz­tőséget, szíveskedjék hozzásegíteni, hogy igazságos reklamációm ered­ménytelen kivizsgálását nyilvános­ságra hozhassam. Ügyiratszám: 1-1318/93. Ugyanis ebben az évben többszörösen reklamáltam, és kértem a MATÁV-ot, hogy kérésem kivizs­gálni szíveskedjen. A kivizsgálások, panaszok egy­mást érték, természetesen eredmény­telenül, a megszokott sablonos szö­veggel elutasítás elutasítást követett. Nem arra válaszoltak, amit én bizo­nyítékokkal igazoltam. Ez év júliusi telefonszámlám 22 ezer forintban állapították meg, én tanúkkal tudtam igazolni, hogy má­sok beszéltek az én vonalamon. Ezt figyelmen kívül hagyták. Majd tele­fonon felkerestem a kivizsgáló sze­mélyt, és nagy meglepetésemre azt Iskolámban, a kecskeméti Széche­nyi István Vendéglátóipari Szakkö­zépiskolában igazgatóválasztás volt májusban. Okait és indokait most nem boncolva, a közgyűlés a tantes­tületi szavazáson vesztes jelöltet ne­vezte ki. Nem említve a módszere­ket, a meggyőzés, a ráhatás idegőrlő stílusát — csak tényeket közlök: má­jus óta 22 embernek kellett távoznia, amely az iskolai létszám negyedét je­lenti. De ne higyjék, hogy ez leépítési következmény, nem. Jöttek újak, fia­talok, szótlanok. A kimutatásban szereplő megjegyzéshez (áthelyezés, közös megegyezés, munkaviszonya megszűnt) mögött egy-egy emberi tragédia áll. Egy-egy idegi háború kérdezte tőlem, melyik hónapot rek­lamálom, és közöljem vele a számla számát is. Mondtam, hogy igenis, mások beszéltek a vonalamon. Erre — belegázolva a becsületembe — azt válaszolta, hogy rémhírterjesztő vagyok, nyugodtan várhatom az el­utasító határozatot. Sajnos, a közlé­sét tudomásul kellett venni. Az iskolai játék jutott eszembe: adj király katonát, ha nem adsz, sza­kítok. Itt is erről van szó: ha nem fi­zetsz, elvesszük a vonaladat, nincs tovább telefon. Kívánom a MATÁV illetékes dol­gozójának, aki az igazságtalan dön­tést hozza, hogy a karácsonyi ünne­pet olyan lelki érzéssel töltse el, mint én és valamennyi hasonló sorstár­sam. Nevem és címem a szerkesztőség­ben megtalálható. befejezésének kegyelemdöfése. Az én hibám az volt, hogy ott akartam maradni, mindenáron, bár tudtam: tudják, hogy nem rájuk sza­vaztam. Előbb a továbbtanulási papí­rom dobták a szemétkosárba, majd a munkakörömhöz nem tartozó mun­kára utasítottak. Ezt elvi okból nem vállaltam, ezért fegyelmivel elbo­­csájtottak. Az indoklásban súlyos­bító adatként említették, hogy be mertem menni az oktatási bizottság­hoz panaszomat előadni. Most itt állok az utcán három gye­rekkel és gondolkodom: vajon jól ol­­vastam-e az újságokban, hogy itt, Magyarországon történt a rendszer­­váltás?! Fekete Attila, Kecskemét. Fellebbeztem a döntés ellen Azzal kezdem, hogy egyetértek Rácz Zoltán kiskunfélegyházi és K. T. kecskeméti olvasóval. Mivel én magam is sajnos ilyen elbánási mód­ban részesültem. 1988-ban operáltak Szegeden, daganatos megbetegedés­sel, ami szerveltávolítással járt, és egyéb sok-sok kezeléssel. Őt évig voltam 67 százalékos rokkantnyugdí­jas. 1993 áprilisában berendeltek az I. fokú bizottságra, ahol kéz-és lábte­­kergetéssel és egyéb tomagyakorla­­tokkal megállapította a doktor úr, hogy munkaképes vagyok. Májusban már nem is kaptam tovább azt a kis nyugdíjat sem. Sajnos azóta is a csa­ládom segítségével tudom elvégezni még a házimunkát is. A bizottság döntése ellen felleb­bezéssel éltem. A fellebbezés után mintegy két hónap múlva fordultam a társadalobiztosítási ügyfélszolgá­lathoz, ahol a fellebbezésemet egy félórás keresgélés után találták meg felbontatlanul. Nagy keservesen jú­niusban eljutottam a II. fokú bizott­­ságra, -ahol ugyancsak azt kérdezte a doktor úr, hogy alkoholt fogyasz­­tok-e és dohányzom-e. Ezt nő lé­temre igazán sértőnek és megalázó­nak tartom. Augusztusban felkerestem a reha­bilitációs bizottságot, ahonnan átme­neti járadékot fogok kapni, ha a pa­pírjaim el nem kallódnak valahol a szekrény mélyében. Sajnos, a mai napig semmi biztató választ nem kaptam. Ötvenéves elmúltam, és már sajnos, dolgozni sem bírok. Kérdezem, miért kell a beteg em­bereket ilyen csúnyán megalázni, senki nem jószántából megy oda, elég baj az nekünk betegeknek, hogy elvesztettük az állásunkat. Amíg munkaképesek voltunk, becsülettel fizettük a társadalombiztosítást. Gy. J.-né, Kecskemét Egy választás utórezgései Borravalóért mindent meg lehet tenni? Nemcsak azért írok, mert előfize­tője vagyok a lapnak, hanem azért is, mert szeretném, ha sokan megtud­nák, milyen egy édesapa, és milyen dolgokra képes egy ittas ravatalozó. 1993. november 3-án történt a kecskeméti köztemető ravatalánál, ahol évek óta tartó, súlyos betegség­ben, nagy szeretettel ápolt 17 éves kisfiámtól vettünk örök búcsút. A Sport utcai temetkezési céget kértem, hogy lezárva vigyék ki a koporsót a temető ravatalozójába, amit meg is tettek. Ezzel csak azt akartam elérni, hogy aki ismerte és szerette a fiamat, úgy maradjon meg emlékében, ami­lyen kedvesnek, mosolygósnak látta. Ä lányom és a fiam előbb értek a ra­vatalozóba és megdöbbenve látták, hogy M. J. ravatalozóval az elhalt fiú édesapja felnyittatta a koporsót, amit nem tehetett volna meg. Délután három órakor kezdődött a szertartás, negyed háromra értem ki a férjemmel, az elhalt fiú nevelőapjá­val, s szívet tipró látvány fogadott: a szemfedél összehúzva, és ami ruha a koporsóban volt, az is kívülre került. M. J. ravatalozó ugyanis ittas volt. Nem tudom miért alkalmaznak még ilyen embert olyan helyen, ahol a gyászoló családnak hatalmäs a fáj­dalma? Mivel elég ^szűkösen élünk, sok a rezsi, így a Sport utcai temetkezésnél intéztem dolgaimat, mivel ott kedve­zőbbek a fizetési lehetőségek. Volt férjem másnap megjelent az előbb említett vállalatnál, kérte fiam szám­láit és halotti kivonatát. Nem kapta meg, mivel ebben csak én vagyok érdekelt. Meg kell említsem, hogy amióta elváltunk, négy éve, a fiunkat egyszer sem vitte el, de még meg sem látogatta, pedig a gyerek nem egyszer kérte, de hiába. Nagyon fáj, ami történt, hogy van ilyen édesapa, és van ilyen ravata­lozó, aki borravalóért mindenre ké­pes. Férjemmel, a fiú nevelőapjával nagy szeretettel vettük körül, amíg élt, és fájó szívvel búcsúztunk tőle, és mindenki, aki ismerte és szerette. Végül ezúton szeretnék köszönetét mondeni a BM dolgozóinak, akik felügyeltek a szertartáson. Név és cím a szerkesztőségben. 7 Címünk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A FOGADÓÓRA Dohány ozás! Az idős férfi Kiskunhalasról érke­zett szerkesztőségi fogadóóránkra, pontosabban jóval előtte, éppen no­vember 15-én, hétfőn, amikor aka­dozott a közlekedés. — Kora hajnalban álltam ki az útra, hogy stoppot fogjak, mert a segítsé­güket akarom kérni a fiam számára — kezdte mondókáját, és előhúzta a zsebéből a Munka Törvénykönyvét. — Kérem, én pontról-pontra átol­vastam ezt a könyvet, de semmit nem találtam arra vonatkozóan, amit a fi­amtól kér a német munkaadó. A fiam tizedik hónapja munkanélküli. Azt már nem is teszem hozzá, hogy a háza darabban van, a felesége cuk­rász, és két kisgyerek is kéri otthon a kenyeret, és persze koptatja a cipőt. — Most aztán talált magának ál­lást. Nem mondom, jó állás, mert hu­szonegyen jelentkeztek, és végül harmadmagával választották ki. A fi­zetés nagyon megfelelne. A munka? Gépkocsivezetés, mint addig, csak annyiban különbözne az itthonitól, hogy a szerződés szerint személyau­tóra, mikrobuszra is alkalmaznák. Ha pedig átlépi a havi kétszáztíz órát, akkor poontosan a háromszorosára ugrik az órabére. Ja! És a munka­ruha: öltöny, ing, nyakkendő, cipő. — Úgy tűnik, szerencsés ember a fia, kiléphet a munkanélküliség bi­zonytalanságából. — Hát éppen itt van a bökkenő. Minden jó, de mégis. A szerződés ugyanis úgy szól, hogy nem dohá­nyozhat. Hát látja, ilyen piszok a ka­pitalista. Még ezt is elő akarja írni. Ez pedig egyáltalán nincs benne a törvényben — és ujjával a magával hozott könyvre bök. — Valóban nincs. De a munkaadó kiköthet ilyesmit, sőt akár előírhatja, hogy köteles elvégezni egy tanfo­lyamot. — Az más. De a fiam szenvedé­lyes dohányos. Hát nem érti? Most ezért mondjon le erről a jó lehetőség­ről? — sei— Heten vagyunk Már nagyon régóta olvassuk a lap­jukat, és tapasztaltuk, hogy önöknek meg lehet írni búnkat-bajunkat. Én nagycsaládos asszony vagyok, 1993. július 12-én szültem meg ötödik gyermekünket. Miután hazajöttünk a kórházból, elkezdtem írni, mivel 1993 januárjától munkanélküli let­tem, GYES-t szerettem volna kérni. Tehát Bajára írtam a megyei egészségbiztosítási pénztárhoz, ahonnan választ is kaptam, és elküld­tem a kért iratokat. Ennek már három hónapja. Most, november elsején kaptam egy levelet, hogy elbírálták a kérelmet, és megkapom az ellátást. Mivel nehéz anyagi helyzetben él­ünk, nagyon kellene már a pénz, ezért úgy döntöttem, telefonálok, és megkérdezem, mikor kapok már pénzt? Egy hölgy vette fel a telefont, és én megkérdeztem, mi van a GYES-sel, mikor kapok már vala­mit? A hölgy azt válaszolta, hogy majd megkapom. Újból megkérdez­tem, hogy mégis mikor. A válasz ugyanaz volt. Nagyon elkeseredtem, hogy ilyen ügyintézés létezik. Ha neki kellene havi 20 ezer forintból hét személyt etetni, ruházni, nem tudom, hogy ak­kor is ezt mondta volna? Nagyon kérem, közöljék az újság­ban, hátha más is tanul belőle. Petróczi Kis Istvánná és családja Kecel, Arany János u. 12. Az oldalt szerkesztette: Gál Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom