Petőfi Népe, 1992. december (47. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-03 / 285. szám
4. oldal, 1992. december 3. KAPASZKODÓ OLVASÓINK ÍRJÁK Éhbérért, vagy mégsem? A Petőfi Népében olvastam, hogy Helvécián éhbérért dolgoztak az emberek. Erre szeretnék^reagálni saját sorsunk példájával. Évek óta jószágokkal dolgozik 32 éves fiam állattartó gazdáknál. Most is egy nagy farmon dolgozik élelemért, szállásért, cigarettáért. Ha legalább 100 forintot kapna naponta, annak nagyon örülnénk, de nem kap. Ruháit rokkantnyugdíjamból veszem meg a zsibpiacon és a filléres vöröskeresztes akciókon. Nem tehetünk mást, mert munkanélküli segélyt nem kapunk. Évek óta bejelentés nélkül dolgozik, csak a napi ellátásért. Ebből aztán nincs kiút. Kisebbik fiammal — aki szívbeteg, s tanácsi bérlakásban élünk — nehéz megélni. Havonta 10600 forint az összjövedelmünk, amelyből a lakbért, a rezsit stb.-t kell fizetnünk. így aztán nincs is arra lehetőségem, hogy az idősebb fiamat itthon tartsam. Nagyon örülnék, ha a Petőfi Népe olvasói közül volna valaki, aki tudna valamijobb munkalehetőséget ajánlani. Fiam munkahelyét szándékosan nem közlöm, mert attól tartok, hogy elküldenék. Akkor pedig miből vennénk meg a napi eleimet. Dóra Ferencné Kecskemét, Nyár u. 1. AZ IDŐS POLGÁROK IS SZÁMÍTANAK RÁJUK Közhasznú munkások Vadkerten A soltvadkerti önkormányzat tíz közhasznú munkást foglalkoztat. Az utóbbi időben aligha panaszkodhatnánk, hogy nem akad munkájuk. Ugyanis a közelmúltban több kilométer hosszan kerékpárút épült a nagyközségben, ahol párhuzamosan rendbe tették a parkokat, az árokpartokat. Kivették részüket all. világháborús hősi emlékmű körüli park rendezésében is. Ők végezték el — szintén több kilométer hosszan — a csapadékcsatornák ásását is, s a régi árkokat kitisztították. Legutóbb pedig az idősek napközi otthonának udvarát tették rendbe. Sőt igényfelmérés után, rájuk vár az idős emberek téli tüzelőjének betárolása is—legalábbis most ezt szervezi a polgármesteri hivatal. A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ ellenőrzési és jogi osztálya ÁLLÁST HIRDET hatósági feladat ellátására és jogi munkakör betöltésére Feltétel: állam- és jogtudományi egyetemi végzettség. Elsősorban kecskeméti hölgyek jelentkezését várjuk. Érdeklődni lehet: Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ Kecskemét, Munkácsy u. 15. Telefonon: 76/325-140, dr. Kiss Ferenc osztályvezetőnél. Az állás azonnal betölthető. 200/12 A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ felhívja a a közhasznú foglalkoztatásban részt vevő munkáltatók figyelmét arra, hogy a folyamatos foglalkoztatás érdekében az 1993. évi igényüket december 10-éig . jelezzék a munkaügyi központ felé. Új igények is előterjeszthetők. Közhasznú munkahelyek szociális, egészségügyi, oktatási, kommunális, polgári őrségi, környezetvédelmi és területfejlesztési feladatok ellátására teremthetők. Támogatás igényelhető a lakosság vagy a település igényeinek, szolgáltatásainak ellátását biztosító, nem nyereségérdekeit tevékenységekhez, amennyiben az tényleges többletfoglalkoztatást biztosít. Bővebb felvilágosítás kérhető: Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ Kecskemét, Ady E. u. 18. Telefonon: 76/320-266/136-os melléken, Makainé Frittman Juliannánál. 200/12 Gyorssegély Alapítvány MAI MŰSOR Októberben 1500 élelmiszercsomagot juttatott el a Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetség azokhoz a munkanélküliekhez, akik szövetkezeti dolgozóként vesztették el állásukat. A segélyakciót a Népjóléti Minisztériumban működő Gyorssegély Alapítvány támogatta. A közelmúltban Kecskeméten járt szervezet ügyvezető menedzserét, Zsákai Andrást kérdeztük az alapítvány tevékenységéről. Az alapítványt a minisztérium és egy Angliában élő üzletember, Kovács Mihály hozta létre. A segélyeket azokból az adományokból juttatják a rászorultaknak, melyeket vállalatoktól, magánszemélyektől és a költségvetéstől kap a szervezet. 1992-ben 70 millió forintot tudtak a legszegényebbek támogatására fordítani, úgy, hogy különböző szervezetek segélyakciókat szerveztek. Az alapítvány arra is felkészült, hogy természeti csapás esetén rögtön segítséget nyújtson az érintett kárt szenvedett polgároknak az adott térségben. Az említett összegből a szociális nehézsé• Zsákai András a Gyorssegély Alapítvány menedzsere. gek enyhítésére csak élelmiszercsomagokkal támogatják a rászorulókat. így ugyanis minden egyes gyorssegély biztos, hogy a „célba ér”, vélik az alapítvány kuratóriumának a tagjai. B. Zs. Mikulás-ünnep az álláskeresőknél Mikulás-ünnepet rendez szombat délelőtt Kecskeméten a szakszervezetek székházában (Kisfaludy u. 6—8.) klubjában af Álláskeresők Egyesülete, ahová szeretettel várják a tagokat és gyermekeiket. A rendezvény előtt 10 órától közgyűlést tart a szervezet a 101-es teremben, ahol a vezetés beszámol az elmúlt hónapokban végzett munkáról, s kezdeményezik az alapszabály módosítását. Az érdeklődők tájékoztatót hallgathatnak meg a foglalkoztatási törvény módosításáról, s a kecskeméti munkahelyteremtési lehetőségek problémáiról is. Járadék legfeljebb 12 hónapig Még az idén módosítják a foglalkoztatási törvényt. Ezekről a változtatásokról is tárgyaltak az Érdekegyeztető Tanácson belül a munkaadók, a munkavállalók és a kormányzat képviselői a közelmúltban. A felek megegyeztek abban, hogy az Országgyűlés elé kerülő javaslatban a munkanélküli járadék folyósítási idejét a jelenlegi másfélről egy évre csökkentik. így a következőképpen alakulhat a járadékfizetési idő a szolidaritási alapba történő járulékfizetés függvényében: TV I. MŰSOR 5.40: Falutévé — biotippel és kert-ész 6.00: A Reggel. Közérzeti hírműsor 8.30: Közjáték 8.35—12.05: Napközi — A TV 1 napközi tájékoztató műsora — Benne: 9.00: Teli Vilmos — Francia tévéfilmsorozat 24/1. rész: A lakoma (ism.) 10.00: Sztárleltár — Ernyei Béla műsora (ism.) 11.00: Játék 11.15: Évgyűrűk — Nyugdíjasok műsora 12.00: Hírek 12.05: Képújság 17.00: Délutáni egyenleg 17.10: Megveszem ezt a nőt — Mexikói tévéfilmsorozat 17.40: Képújság 17.50: Pénzvilág — Hírek, tények, információk 18.00: Menedzser Magazin 18.45: Napközi — egy műsor és valami más 19.05: XXL — Könnyűzenei híradó 19.35: Esti mese — Égből potytyant mesék — Levente Péter , Döbrentey Ildikó és Gryllus Vilmos műsora — Katus és Peti 20.00: Híradó 20.30: Telesport 20.40: Töltse velem az estét! ... hátha érdemes — Vitray Tamás műsora 22.00: Közjáték 22.10: AKTuális 22.35: Világ-példa tár — Bravó Brunei 23.25: Híradó 23.30: BBC-híradó TV II. MŰSOR a) 360— 479 nap járulékfizetési idő esetén b) 480— 599 nap járulékfizetési idő esetén c) 600— 719 nap járulékfizetési idő esetén d) 720— 839 nap járulékfizetési idő esetén e) 840— 959 nap járulékfizetési idő esetén f) 960—1079 nap járulékfizetési idő esetén g) 1080—1199 nap járulékfizetési idő esetén h) 1200—1319 nap járulékfizetési idő esetén i) 1320—1439 nap járulékfizetési idő esetén j) 1440 nap feletti járulékfizetési idő esetén Az eredeti — szigorúbb — kormánytervezethez képest előrelépésnek tekinthető, hogy a munkanélküli három hónapig az átlagkeresetének a 75 százalékát kapja, míg kilenc hónapig 60 százalékát. Megegyezés született a’ segély alsó határában, melyet 8600 forintban rögzítettek. Meghatározták azt is, hogy a segélyfolyósítás első három hónapjában legfeljebb 18 ezer, a maradék időszakban 15 ezer forint lehet. Azok, akik kikerülnek az ellátásból, de elhelyezkedi nem tudnak, az elfogadásra váró szociális törvénytervezet alapján kapnak támogatást. A honatyák elé kerülő javaslat szerint fél évig nem folyósítják annak a munkanélkülinek a járadékot, aki felmondással hagyja el munkahelyét, vagy akinek munkaadója rendkívüli felmondással szünteti meg a munkaviszonyát. A tovább növekvő állásnélküliek ellátásának garantálása érdekében az aktív dolgozók a jelenlegi egy helyett jövedelmük kettő, míg a gazdálkodók a kifizetett jövedelem hét százalékát fizetik a szolidaritási alap számlájára. B. Zs. 15.15: Műsorismertetés 15.20: Hírek — Időjárás 15.25: Magyarországi néptáncok Dunántúli ugrós és karikázó (ism.) 15.35: Tipplista 15.50: Torpedó — Telefonos játék 16.10: Regionális híradó 16.25: Magyarország—Svédország női kézilabda-vb-méfrközés • . 18.00: Híradó 18.12: Időjárás Műsorvezető: Berkes Zsuzsa 18.20: Varjúdombi mesék — Magyar bábfilmsorozat 18.35: Telesport 19.00: Sajtócézár — Ausztrál tévéfilmsorozat — VI/5. rész: Összecsapás a dokknegyedben 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora 21.00: Össztűz — Aktuális közéleti vitafórum 22.00: Esti egyenleg 22.20: Időjárás 22.25: Tangó a liftben — Illés Melinda-show (ism.) 22.50: Árnykereskedö — Újzélandi tévéfilmsorozat IIIj2. rész KERESNEK, KÍNÁLNAK, HÍVNAK 20.05: Népdalok, feldolgozások. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: ‘Fórum. 23.05: A Rádió lemezalbuma URH-ADÓN. 6.55: Körzeti információs magazinok. 11.00: Mindenes (ism.). 11.50: Jegyzet (ism.). 14.00: Slágermúzeum. 14.30: Eszperantó híradó. 15.05: Erről beszéltünk. 16.00: Az Amerika Hangja műsora. 18.30: V materinskom jazyku. 19.00: ín limba materná. 19.30: In der Muttersprache. 20.00: Na materinjem jeziku (horvát). 20.30: Na maternjem jeziku (szerb). 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Auf Deutsch gesagt 4.25—6.55. 9.00—11.00, 12.00 —14.00, 17.00—18.30, 21.00—23.00, 24.00— 0.10: Azonos a középhullámú műsorral PETŐFI 4.30: Napindító — Zenés ébresztő. 8.05: Sportreggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Helykereső. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.05: Zene-szó. 10.55: A Petőfi válaszol. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.05: Napóra. 12.00: Nótaparádé. 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: A Szabó család (ism.). 13.30: A Pro Brass együttes felvételeiből. 14.00—17.00: Kabarécsütörtök. Közben: 15.00: Hírek. Időjárás. 17.00: Hírek — Időjárás. 17.05: Napóra. 17.50: Rádiót nyerhet. 18.00: Fiatal együttesek a Skatulya klubban. 18.30: Helykereső. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Észkerék. 19.35: Népdalok. 20.00: Sanzonóra. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.05: Daráló (ism.). 21.35: Heavy metal híradó. 22.00: Infrahang. 22.30: Dzsesszlista. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10—4.20: Napforduló. Közben: 2.06—3.00: Mélyrepülés. 4.03—4.20: Operaénekesek nótafelvételeiből. RTL PLUS 6.00 Híradó. 7.00: Halló, Európa —jó reggelt,, Németország! 8.45: Owen Marshall (am. sor.). Gyilkos terv. 9.45: Gazdag és szép (am. sor.). 10.05: Dr. Marcus Welby (am. sor.). Csak a remény marad. 11.00: Viva. 11.30: Családi párbaj — játék. 12.00: Magazin. 12.30: Az élet játékai (am. sor.). 13.20: Kalifornia klán (am. sor.). 14.15: A Springfield-sztori (am. sor.). 15.00: Quincy (amerikai sorozat). Megtört tabuk. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Rizikó — játék. 17.30: Forró nyeremény. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony — magazin. 19.45: Jó idők, rossz idők (NSZK-sor.). 20.15: Mini Playback Show. 21.15: S. O. S.-hívás (német sor.). 22.15: Az év sportolói. 23.15: Gottschalkshow. 24.00: L. A. Law (amerikaisorozat). Hátsó kilátások. 1.00: Borzasztó kedves család (amerikai sorozat). Las Vegas 2. 1.30: Quincy (ism.). 2.30: Dr. Marcus Welby (ism.). 3.30: Beszélgetés (ism.). 4.30: Robbanékony (ism.). 5.10: Fiatalok magazinja (ism.). SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30: Szomszédok (ism.). 9.00: Hírek. 9.05: Pont, pont, pont, (ism.). 9.30: Colbyék (ism.). 10.20: Színházi köz1 vetítés (ism.). 11.55: Szerencsekerék (ism.)-. 12.40: A nap tippje. 12.45: Telebörze. 13.00: Hírek. 13.05: Telebörzé. 13.3ßh íffokfwr*aitjr*fltrt alatt (qm^ sor.). Váratlag ^t}lt}£l dók (ausztrál sor.). Bizalmi állás. Miután Katie majdnem balesetet szenvedett. Toddot bízzák meg Katie és Lucy őrzésével. Lucy egyáltalán nem örül az új fejleménynek. Daphne apját eltemették. Mindenki örül, hogy a fiatalasszony végre hazaköltözik. 15.05: Colbyék (am. sor.). Zavar. 16.00: MacGyver (am. sor.). MacGyver lovag 2. 17.05: Mindent vagy semmit — játék. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.00: Sport. 19.20: Szerencsekerék. 20.05: Időjárás. 20.15: Wolff körzete (német sorozat). Vészhelyzet. 21.15: Tiltakozás. 22.15: Sakura gyilkosok (amerikai—tajvani film). 23.50: Hírek, sport. 23.55: Electric blue (angol erotikus sorozat). 0.35: MacGyver (ism.). 1.30: Akut (ism.). 2.00: Műsorismertetés. PRO 7 5.20: Vegas (amerikai sorozat). Apáca a játékbarlangban. 6.10: Vicki (amerikai sorozat). Az új főnök. 6.30: Rajzfilmek (ism.). Gadget felügyelő — Casimir és tsa — Tiny Toon kalandjai — Flint-Kedd délutáni állásajánlatok a megyei munkaügyi központ tájékoztatása alapján. Kecskemét: gépi varró 10, szakácsnő 2, varrónő 1, eladó 5, betanítottvarrónő 10, férfiszabó 10, sütőipari szakmunkás 5, cipőfelsőrész-készítő 38, gondozónő 1, autókárpitos 1, betanított tűző 1, ápoló 6, kozmetikus 1, betanított baromfi-feldolgozó 5, pultos 1, fodrász 2, szakács 4, csoniagoló 6, takarító 2, cukrász 1, raktárkezelő 1, konyhai kisegítő 1, AWI hegesztő 1, kőműves 20, tetőszigetelő 4, autóbuszvezető 6, viz-gázszerelő 1, pék 2, hidegburkoló 8, kovács 2, bádogos 1, lakatos 6, lovász 1, központifűtésszerelő 5, segédmunkás 7, ács-állványozó 3, fűrészgépkezelő 8, asztalos 3, esztergályos 2, villanyszerelő 6, autószerelő 4, úttisztító 6, fémcsiszoló 2, varrógép-műszerész 2, kazánfűtő 2, rakodómunkás 6, borász 5, adminisztrátor 1, faipari mérnök 1, tréner 1, ügynök 1, gyors- és gépíró 2, titkárnő 3, gépészmérnök 1. gépésztechnikus 1, épitésztechnikus 1, üzletkötő 15, számviteli ügyintéző 1, adminisztrátor 1, pénzügyi előadó 1, szociális munkatárs 4, számlázó 1, munkaügyi előadó 1, könyvelő 3, magasépítő mérnök 1, szállodai portás 1, elektroműszerész 1, logopédus 1, revizor 1, jogász 1 fő. Baja: asztalos 2, bolti eladó 6, bőrdíszműves 3, ács 3, cérnázó 15, élelmiszer-ipari gépész 1, hűtőgépkezelő 1, kazánsavazó 1, kőműves 10, varrónő 55, cukrász 1, fodrász 1, ápolónő 3, történelem—magyar szakos tanár 1, óvónő (Szeremle, Kunbaja, Bácsbokod) 3, építésvezető 1, titkárnő 1, adminisztrátor 1, földrajz—rajz szakos tanár 1 fő. Kalocsa: húsipari szakmunkás 2, varró szakmunkás 30, betanított szabász 3, elektroműszerész 4, konyhavezető 1, raktárvezető 1 fő. Dunaszentbenedek: mezőgazdasági gépésztechnikus 1, állattenyésztő 2 fő. Apostag: gépi varró 8 fő. Dusnok: betanított varrónő 20 fő. Kiskőrös: lakatos 3, esztergályos 2, segédmunkás 6, marós 1, kőműves 4, erjesztőmunkás 2, varrónő 20, asztalos 3, villanyszerelő 1, festő-mázoló 2 fő. Kiskunhalas: asztalos 5, kőműves 17, burkoló 5, könyvelő 1, takarítónő 1, festő 2 fő. Kiskunfélegyháza: hentes 1, eladó-pénztáros 1, betanított munkás 50 fő. Bácsalmás: varrónő 10, fonóbetanított munkás 15 fő. Katymár: varrónő 5 fő. Jánoshalma: vulkanizáló 2, kéményseprő 1 fő. Kiskunmajsa: cipőfelsőrészkészítő 2, géplakatos 1, baromfi-feldolgozó 2, kőműves 2, szülésznő 1, könyvelő 1, betanított munkás 8 fő. Kunszentmiklós: cipőfelsőrészkészítő 2, cérnázó 6, varrónő 3 fő. Szabadszállás: varrónő 8 fő. Szalkszentmárton: kőműves 1, ács-állványozó 1 fő. Dunavecse: faipari gépmunkás 5 fő. Tiszakécske: lakatos 6, hegesztő 3, felszolgáló 1, szakács 2, varrónő 15, biztosítási ügynök 2, bolti eladó 3, bélfeldolgozó 25, telepvezető 1 fő. KAPASZKODÓ SZERKESZTI: BARTA ZSOLT ÚJVIDÉKI TV 16.00: Műsorismertetés. 16.05: Tv-napló — szlovákul. 16.15: Művelődési műsor. 16.45: Tvnapló— magyarul. 17.00: Tv-napló. 17.30: Szerbia ma. 18.30: Tv-napló — ruszinul. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Tv-napló — románul. 19.00: Tvnapló — magyarul. 19.30: Tv-napló. 20.15: Reklám. 20.20: Sorozatfilm. 21.20: Hírek — magyarul. 21.25: Politikai magazin. 22.25: Szórakoztató zene. 22.55: Tv-napló. 23.25: Műsorzárás. KOSSUTH KÖZÉPHULLÁMON: Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.20: Mindennapi tudomány. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Cigányfélóra. 11.35: Bibó I.: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után — XX/7. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió (ism.). 13.30: A római katolikus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Versek. 15.05: Kossuth-klub. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum. 17.05: Magyarországról jövök... 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Gondolatok a Faustról... kecskeméti katona József SZÍNHÁZ: este 7 órakor: NAPLEMENTE ELŐTT. Apáczai Csere János-bériet. Városi móri: fél 4, 3/4 6 és 8 órakor: HALÁLOS FEGYVER 3. Sz., mb., amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Árpád mozi: 3/4 6 és 8 órakor: GO TRABI G9 2. Sz., német film. Stúdiómozi: 7 órakor: APÁM DICSŐSÉGE. Sz., francia film. KISKUNFÉLEGYHÁZA. Petőfi mozi: 5 és,7 órakor: HIDEG, MINT A KŐ. Sz., amerikai film. Csak 18 éven felülieknek! Stúdiómozi: 6 órakor: TOTO, A HŐS. Sz.. francia film. . KTV: 9.00 10.00: KÉPÚJSÁG. 10.00—10.30: Extra — A szerdai stone család. 8.10: Harttól Hartlg (ism.). 9.00: „Colt" a biztonság kedvéért (ism.). 10.00: A hatalom túsza (ism.). 11.50: San Francisco utcáin (ism.). 12.40: Bili Cosby-show (ism.). 13.10: Perry Mason (am. sor.). Az elkábltott pilóta esete. 14.05: Dobszó (amerikai western). 15.50: Harttól Hartlg (am. sor.). Osztálytalálkozó. 16.40: Rajzfilmek — Gadget felügyeld — A dzsungel könyve — Tiny toon kalandjai — Flintstone család. 18.30: Bill Cosby-show (am. sor.). A gazdaság terhe. 19.00: San Francisco utcáin (am. sor ). Merénylet a tanú ellen. 20.00: Híradó 20.15: Engedély az ülésre (osztrák—angol krimi). 22.10: T. J. Hooker (am. sor.). Túlélés. 23.05: A kapu II. (amerikai horror). 0.40: Hírek. 0.50: Éjféli telefonáló (ism ). 1.45: Hírek. 1.55: Parker (ism.). 3.30: Hírek. 3.40: Perry Mason (ism.). SUPER CHANNEL 13.30: Hírek. 14.00: Belföldi tudósítások. 14.30: „Fekete" sorozat. 15.00: Egyveleg. 17.00: Élő videoshow. 18.30: Bonanza (sor.). 19.30: „Fekete" sorozat. 20.00: Én, a kém (sor.). 21.00: Belföldi tudósítások. 21.30: Európa-film. 22.00: Hírek. 22.30: Üzleti hét. 22.48: Piacgazdaság. 23.00: Aranyálmok (am. film). LESHOP. 14.0CT 15.00: KÉPÚJSÁG. 15.00 16.00: TELESHOP. 18.00 22.00: TV-TÉVÉ-produkció Sráckarika Calypso TV. — Az amerikai álom XXV1/5. —Alamo II/l. Amerikai film fi00 perc). IKTV: 10.00: KÉPÚJSÁG. Reklám. 10.30: Charley nénje 102' vígjáték. 12.00: KÉPÚJSÁG.- Reklám 12.30-ig. 19.00: KÉPÚJSÁG — Reklám. 20.00: Tudathasadás 85’ ism. USA szinkr., sci-fi. 21.30; KÉPÚJSÁG — Reklám 22.00-ig. Kiskun TV: 05.00- 18.00: KÉPÚJSÁG. 18.00 22.00: TVTÉVÉ műsora. 22.00 24.00: KÉPÚJSÁG. SZÍNHÁZ, MOZI, KTV, IKTV, KISKUN TV műsor ismétlése. 10.30- 11.30: TEMi lesz a fiammal? A fiam gépkocsivezető volt, amikor elbocsátották. Azóta sok helyen érdeklődött munka után de a közlekedés és a bejárási nehézségek miatt nem tudott állást szerezni. Nemrég a mentőállomáson is meghirdettek gépkocsivezetői állást, mely megfelelő lett volna, ám nem vették fel. Azt mondták neki, hogy öreg, ezért nem alkalmazzák. Pedig csak most 43 éves. Tessék mondani nem most van a legjobb szellemi és fizikai erőben? Mi lesz vele, ha most öregnek nézik, s közben a nyugdíjkorhatárt meg emelni akaiják? Ezek után mire számíthat. Ez a szakmája, ezt szeretné csinálni. Vajon 43 évesen leírható egy' ember? Egy aggódó anya: Sz. J.-né Kecskemét