Petőfi Népe, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-06 / 131. szám
4. oldal, 1991. június 6. PETŐFI NÉPE KÉPERNYŐ AZ ALAPÍTÓT ELFELEJTETTÉK Százéves a szabadszállási óvoda A szabadszállási községi könyvtár Petőfi Baráti Köre kezdeményezte, hogy az idén százéves helyi óvodára ünnepség keretében emlékezzenek, miután a fél évszázados forduló idején is ezt tették. Tóth Jánosné Méhes Lídia 1864-ben kelt végrendeletével megteremtette a szabadszállási óvoda létrehozásának alapjait. Ám csak évtizedekkel később lett belőle valóság. A mecénás házat és földbirtokot hagyományozott a „kisdedóvó” létesítésére. Végrendeletében az adományért csupán azt kérte, hogy sírja „évenként tataroztasson”, az alapítvány pedig lánya, Tóth Erzsébet nevét viselje. Hogy ez így volt-e eddig? Az egykori adakozó sírhelyét senki sem tudja megmutatni, a névadás sem valósult meg. Talán most, a helyi óvoda centenáriuma alkalmával pótolható, amit az elődök elmulasztottak. A Petőfi Baráti Kör azt javasolta a helyi önkormányzati testületnek, hogy méltóképpen emlékezzenek meg az évfordulóról, illetve az óvoda vegye fel legalább az alapító (vagy lánya) nevét. Az ünnepséget őszszel rendezik majd meg. (borz) Jaj, nekünk, ha nem figyelünk a nagyvilágra! Megnézhetjük magunkat, ha megfeledkezünk honi adottságainkról. Csak akkor jutunk előbbre, ha szüntelenül hasonlítgatva, minden lehetőséget megvizsgálva próbálunk minden jó gondolatot, ötletet, módszert, technikát átvenni, ami itt meghonosítható, legyen az bármilyen apróság. Ezért tartottam a televízió egyik leghasznosabb ötletének a Világjárók klubja megalapítását. Száz meg száz világjáró kis Széchenyiként gyarapíthatja jobbnál jobb ötletekkel hazánkat. Szinte fillérekért életünket könnyítő, gyakorlatias újításokkal javíthatjuk közérzetünket, jószemű turisták közreműködésével. Sajnos, a legutóbbi siralmas klubösszejövetel végképp meggyőzött tévedésemről. Kellemesnek szánt, bosszantóra romladozott csevegést láttak, hallottak az elmúlt hét utolsó órájában a Jöttem, láttam ... műsorra kíváncsiak. ' Ezúttal is a könnyebb megoldást választva, a Szabadság téri intézmény büféjében, néhány közeli intézménynél pillanatok alatt elérhető emberek közül választották ki a felvetett javaslatok sorsát jelképesen eldöntő zsűrit. Mivel szórakoztató műsornak szánták az adást — már bocsánat a kifejezésért —, jópofa közreműködőket ültettek a kamerák elé, akik bármikor, bármiről tudnak valami érdekeset mondani. Profi szereplőkkel — úgy vélték - biztosra mennek, biztosan kitöltik a műsoridőt. Megfeledkeztek azonban a lakosság többségének ingerküszöbéről, mindennapi tapasztalatairól. Sokaknak fölmegy a vérnyomása, ha kizárólag rózsadombi, belvárosi budapestiek formálnak véleményt elsősorban külvárosiakat, iparnegyedekben élőket, vidéki településeket foglalkoztató gondokról. Miért izgatná a gyalogjárdák állapota a mindig autón közlekedőket? Nagyvonalúan eltekinthetnek a környezetszennyezők megfegyelmezéséről, akik gondosan ápolt, kertes házakban pihenhetik ki a napi munka fáradalmait. Nem csak a kívülállók nemtörődömsége miatt felesel eredeti céljaival a világjárók klubjának műsora. Sajnos, azt sugallja, hogy a dönlnöki székben ülők a legszükségesebb tájékozódás nélkül, felszínes ismeretekkel, meg nem gondolt gondolatokkal nemszeretem helyzetbe hozhatnak jószámlékú embereket. Vegyünk egy példát. Az egyik vendég külföldi mintára, a szingapúri gyakorlatra Hivatkozva a szemetelők megbüntetésétől remélné a közterületeink tisztaságának a javulását. Fölényesen leintették a döntnökök. Egyikük némi iróniával azt is tudatta: őt már kétszer megbüntették tilos parkolás miatt. A rokonszenves, sokat szereplő tévés büntetés helyett nevelést javasolt. Ő nem tudná, hogy a nevelés a büntetést is feltételezi?! Köztisztasági ügyekben is! Nem csak Szingapúrban, a közeli Ausztriában is megcsapolják a szemetelők, a füstölő motorral közlekedők pénztárcáját, noha ott jóval előbbre tartanak a nevelésben. Ne tekintsék hát az emberi jogok megsértésének, vagy haszontalanságnak a közterület védelmét döntnökék! Ne ékelődjenek azokon a naiv embereken, akik rendet, tisztaságot szeretnének környezetükben. még ha nem is mozognak olyan magabiztosan a stúdióban, mint a bennfentesek. A Jöttek, láttak után csak akkor írható a műsorról, hogy győztek is, ha szerkesztői változtatnak szemléletükön, eldöntik: a képernyőn cseverészők közérzete fontosabb, vagy az életük jobbítását még az ilyen szórakoztató műsoroktól is elváróké? II. N. A PETŐFI NÉPE AJÁNLATA FOLYÓIRAT Új művészet A megújult folyóirat legutóbbi számában talán a szokásosnál is több portrét, kiállítási jegyzetet, tanulmányt olvashatunk. Bevezetőben két jeles alkotó: Kondor Béla és Korniss Dezső munkásságának kevésbé közismert területeivel ismerkedhetünk, újabb dokumentumok közzététele segítségével. A kiállítások című fejezet főszereplői ugyancsak nemzetközi hírű, de kortárs alkotók, többek között Geller B. István, Halász Ernő. Találkozhatunk egyegy magyar életművel Franciaországban (Pán Márta) és New Yorkból (Weininger Adolf). A Párizsban 1947 óta élő Pán Márta alkotásaiból egyébként a Műcsarnok jelenlegi reprezentatív, május—-június tárlatát rendezte. Pán szemlélete formálódására nagy hatással volt Léger és Brancusi, majd Le Corbuiser. Az építészettel való bensőséges kapcsolat mindvégig meghatározta pályáját. így jutott el a geometrikus, absztrahált formavilágú plasztikáktól a szobor és környezet viszonyának újragondolásáig. Egyik jelentős munkája Brest 122 méter hosszú főútjának kiképzése. Eddig az út középső szakasza készült el, amely a természeti és az épített környezet kapcsolatának személyes jellegű újrafogalmazásaként fogadható el. Mesterséges forrásokból föld alatt folyó indul el, meghatározott távolságokban kiképzett nyílásokon át szemlélhető, s e nyílásokon keresztül fekete gránittömbök emelkednek ki a vízből, magasodnak a talajszint fölé. A folyóiratban az új kiállítások mellett új galériákról is olvashatunk. K. J. LEMEZ Makrancos lány? „Figyelj! Hallod ezt a zenét? Magyar. Na és? Egészen jó. Adj egy kis hangot!” — így kezdődik Anita műsora. második nagylemezén. Ls valóban: egészen jó a muzsika, nemkülönben az ének. A néhány évvel ezelőtti Inter Pop Fesztiválon födíjat nyert Anita mára kiforrott egyéniség, a „fazonja” is kialakult. Korábban a Z’Zi Laborral énekelt együtt, majd a csapat felbomlása után végleg a szólópálya mellett döntött. Sárközi Anita Mért legyek jó? című albumán nyolc dal sorakozik. Abban különböznek az első lemez szerzeményeitől, hogy mostanra sokkal keményebb a muzsika, a hangszerelés. A szövegek is azt sugallják, Anita nem „könnyű eset”, vagyis nem véletlenül kérdezi a címadó dalban: Mért legyek jó?, vagy egy másik számban arra biztatja hallgatóját: Legyél rossz! Igen, Anita makrancos dacos lánynak tűnik, de hát a mai popvilágban ez természetes. Sajnos, nem egyszer tapasztalható, hogy nem a tehetség az elsődleges, hanem például az, kit, hogyan menedzselnek, reklámoznak. Anita pedig igen tehetséges, meglepően képzett hangja van és ráadásul szimpatikus énekes. Hogy ez nem elegendő ahhoz, hogy a hazai élmezőnybe kerüljön? Erről talán Sárközi Anita tudna a legtöbbet beszélni. Most csak annyit még: az Anita, Oláh Ali, Janicsák István és Lakatos Gábor csapata készítette második szólólemez színvonalas, bátran vállalható produkció. Várhatóan két dal kerül a slágerlistákra, a Nazatreth-feldolgozás, a Sírsz majd és a Kicsi katonám. (Pepita — SLPM 37389) (borz) KÖNYV A Panoráma Külföldi útikönyvek sorozatának új, 7. javított kiadású kötete Bács Gyula munkája, a Jugoszláv tengerpart.Déli szomszédaink legvonzóbb vidékét, a kéklő Adriának az olasz határtól az albán határig terjedő partvidékét mutatja, be a szerző. A kötet első részében tájékoztat a sokarcú tengerpart és szigetvilág fekvéséről, éghajlatáról, eseményekben gazdag történelméről, csodás művészeti értékeiről, majd a másodikban végigjárja a tengerpartot: Rijeka (Fiume), Isztria, Porcé. Kvarner, Dalmácia csodálatos tájait. A könyvet gyakorlati útmutatók zárják (utazás gépkocsival, repülővel, hajóval; az idegenforgalmi szolgáltatások. szállások legfőbb tudnivalóival). A könyvben hét oldalón még „miniszótár” is helyet kapóit: a legfontosabb szavak, kifejezések felsorolásával. Rómát, az örök várost mutatja be Urögdi György ötödik, javított kiadásban megjelent kötete, a külföldi városkalauz sorozatban. E csodás városhoz kapcsolódik a világtörténelem; a művészetek bölcsőjét, Európa egyik legrégebbi, kivételes érékű és érdekességű városát fedezheti fel a Rómába utazó, vagy a könyvet olvasó ember. Évszázadok, évezredek történéseit, emlékeit idézi a Fórum, a Palatínus, a Capitolium. a Tibéris, a Szent Péter tér ... nagyon hosszú a római csodák sora! Sok térkép, kitűnő fotók sokasága segít a helyszín felismerésében; olvasmányos szövegoldalak mesélnek a csak gondolatban, vagy idegenvezető nélkül utazóknak. k. m. KELECSENYI LÁSZLÓ: A tévedés joga Naponta kétszer tette meg az utat a lakása és a gyár között. Végállomástól végállomásig utazott. Mindig az ablak mellé ült, hogy senki se zavarja. Reggelente kiolvasta a sportújságot, délután magába merülve pihent. Szoros normában dolgoztak, óránként öt perc cigarettaszünetet tartottak. Az ebédidő csak arra volt elég, hogy bekanalazza az üzemi konyha főztjét. Otthon az asszony panaszáradata fogadta. Gyerekük nem született. Negyvenéves volt. Sivatagi forróság telepedett aznap a városra. Kollégái sörözni hívták, de nem ment. Annyi pénze volt elsejéig, amennyi cigarettára elég. A végállomáson az árnyékos oldalra ült. Lehetett vagy negyven fok a kocsiban. Indulás után szaharai fuvallat lökte mellbe. Kopaszodó feje búbján verejtékpatakok fakadtak. Elszenderedett, s csak a pályaudvarnál moccant meg. Megürült a hely mellette, kényelembe helyezte magát. A sok leszálló miatt tovább állt a busz. A járdán tolongó tömegből egy tüneményes szőkeség ejtette rabul tekintetét. A lány felnyomakodott a tömött buszra, és letelepedett pontosan ömellé. Először nem mert ránézni. Orrában érezte a fiatal test kipárolgásának kellemes illatát. Még forróbb lett a levegő körülöttük. Két megállón át ültek így egymás mellett. A hídfőnél, az éles kanyarban, egyensúlyát vesztve a lányhoz dőlt. „Bocsánat" — hebegte zavarában. „Nincs miért” — szállt fülébe alig hallhatóan a lány hangja. Odanézett, és nem hitt a szemének. Az imént a tömegben csak a lány arcát látta, csillogó szeme, vállára omló göndör haja tűnt föl. Most viszont mindent láthatott belőle. A szőkeség összes ruházata egy rövid ujjú, feszes trikóból és egy combtőig érő parányi sortból állt. Elkapta tekintetét, és nem mert újra odanézni. Ekkor csiklandozásfélét érzett a füle körül. A lány bodor fürtjei birizgálták az arcát. Megmozdult benne valami, de megőrizte önuralmát. Az ablak felé húzódott, és kibámult az utcára. Am most meg perzselő forróséig ütött át a nadrágján. A lány csupasz combja odanyomódott az övéhez. 1 Az érintést biztató mosoly kísérte. Több se kellett neki. Hiszen nem volt ő mulya, csak fáradt a munkától, és tikkadt a melegtől. Az aranybarna combok pihéin vibráló fény és a trikói kifeszítő domborulatok megtették a hatásukat. Lassan felemelte a kezét, elindított mozdulatába a busz belerántott, így előbb súrolta a lány mellét, s csak aztán ért célhoz a tenyere a bársonyos combokon. Kiabálásra riadt. Felháborodott hangok zúdultak rá, egy öles termetű suhant fenyegetően tolakodott feléje. A szőke lány nem volt sehol. Ellenben egy őszes hajú, kontyos aszszony igyekezett eltávolítani petyhüdt lábszárai közül a férfi kezét. Ijedten húzódott az ablakhoz. Nem felelt az utasok szitkaira. Kifelé bámult, és semmit sem értett. A zúgolódás még tartott egy darabig, de aztán olyan hirtelen ült el, mint ahogy támadt a nagy melegben. A végállomáson leszállt. Szomszédnője spárgaszatyrát magához szorítva iszkolt előle. A bádoghódénál az egyik hangoskodó utas vehemensen magyarázott a menetirányítónak valamit. Felliftezett a panelház hetedik emeletére. Amint beletette kulcsát a zárba, a felesége azonnal rákezdte. MAI MŰSOR JÚNIUS 6. TV I. MŰSOR 8.28: Műsorismertetés 8.30: Verkli — Válogatás a magyar könnyűzene közelmúltjából 9.00: Jóga 9.20: 11 óra 20 — NSZK bűnügyi filmsorozat III 13. rész — Halál az óvárosban (ism.). 10.25: Képújság 16.38: Műsorismertetés 16.40: Ecranul nostru — Román nyelvű nemzetiségi magazin 17.05: Képújság 17.10: Marc és Sophie — Francia tévéfilmsorozat — Macskajaj 17.30: Gaia — Ökológiai filmújság 18.00: Műsorajánlat 18.05: Pénzvilág — Hírek — tények — információk 18.15: Gyerekeknek — „Engedjétek hozzám .. ."A hitről gyerekeknek — Esti mese: Sebaj Tóbiás és a huzat — A két feketerigó — Cimbora: Telefonos játék gyerekeknek. 18.45: Testbeszéd 19.15: Mini klipmix 19.30: Híradó 20.00: Telesport 20.10: Egészséget mindenkinek! — Dr. CzeizeI Endre műsora: A dohányzásról 20.40: Hasis — Francia—olasz film (1969) 11' (Csak felnőtteknek!) 22.00: Francia nemzetközi teniszbajnokság. Női elődöntők. — Közvetítés Párizsból 22.50: Menedzser Magazin 23.35: Késő esti híradó 23.40: BBC-híradó TV II. MŰSOR 15.15: Hírek — Műsorelőzetes — Időjárás 15.20: Olasz nyelvlecke kezdőknek — In ita/iano alia TV2 15.35: Roland Garros — Francia nemzetközi teniszbajnokság 17.30: Torpedó — Telefonos játék 17.45: Gyerekeknek — Miska mackó és a többiek 18.15: Telesport 18.35: Műsorelözetes 18.40: Esti egyenleg 19.00: Kincses sziget az űrben — Olasz tévéfilmsorozat VIII/1. rész 55' 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora 21.00: Kriminális — Bűnügyi krónika '91 21.50: Van 5 perce? — Verdi: Otelló — Jágó credója 22.00: Híradó 23.00: A TV2 Filmklubja — A hatvanas évek magyar filmművészete — Húsz óra ÚJVIDÉKI TV 14.40: Műsorismertetés. 14.45: Mozaik 024. 15.30: Rajzfilm. 15.35: Tv-napló — szlovákul. 15.50: Tv-napló — ruszinul. 16.45: Reklám. 17.00: Tv-napló. 17.20: Rajzfilm. 17.30: Zenés műsor. 18.00: Újvidéki képeslapok. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Filmműsor. 22.00: Tvnapló. 22.20: Metszés és érzéstelenítés nélkül. 22.55: Éjfél körül. 0.55: Hírek. Utána: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ • Óránként: Hírek — Időjárás Útközbeh. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Pénz és gondolat. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 11.05: Tipp. Kulturális programajánlat. 11.10: „Énekeltem én: B. Nagy Ferenc." 11.25: A Szabó család (ism.). 12.00: Déli Krónika. 12.30: Kinyer ma? 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Könyvszemle. 14.15: Népzene mindenkinek. 15.05: Vízkereszttől szilveszterig. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Neked szól! — Zenei kalandozás térben és időben. 17.05: Cigányfélóra. 17.05: Közvetítés a vízilabda-bajnokságról, az öttusa országos bajnokságról, a női kézilabda Caola Kupáról és a Jacobs Világ Kupa kerékpárversenyről. 17.35: Bach: 8. kantáta. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt.. . 19.40: Bókeffy Sarolta népdalokat énekel. 19.50: Hajszálgyökerek. 20.05: Tanakodó — a felsőoktatási törvénytervezetről. 21.05: Hangászda. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Tér—idő. Tudományos figyelő. 23.05: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 24.00: Hírek - Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek — Időjárás. 8.05: Rivaldafényben: Bob Dylan. 9.00: Hírek Időjárás. 9.03: Útikalauz üdülőknek. 9.08: Könnyűzenei stúdiónk új felvételeiből. 9.50: Népdalkorök pódiuma (ism.). 10.15: Édes anyanyelvűnk (ism.). 10.20: Operaslágerek. 10.50: Peres, poros iratok. 11.00: Hírek — Időjárás. 11.03: A mi korunkban. 11.23: Gramofonsztárok. 12.00: Muzsikánál nincs jobb barát. 13.00: Hírek — Időjárás 13.03: Nosztalgiahullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Emlékezés Gerevich Aladárra 14.30: Svédcsavar 15.00: Hírek — Időjárás 15.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 15.20: Slágerről slágerre. 16.00: Fúvószenekari hangverseny. 16.29: Poór Péter énekel. 17.00—19.00: Rádió- Ma. 17.00: Hírek — Időjárás. 17.50: A—B/CD. 18.10: Gordiusz. 19.00: Hírek — Időjárás. 19.03: A rock gyermekei. 19.30: Popregiszter. 20.00: Garázs. 20.30: Bemutatjuk Benkő László Omegamix című lemezét. 21.00: Hírek — Időjárás. 21.03: Daráló (ism.). 21.33: Lajtha László népzenei feldolgozásaiból. 21.50: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Ugratjuk egymást. 23.00: Hírek — Időjárás. 23.00: Sporthíradó. 23.10: Rockpanoráma. SUPER CHANNEL 7.00: Prikadat. 8.30: Üzleti hét. 9.00: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 13.30: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Élő videoshow. 19.00: Egyveleg. 20.00: Fókusz. 20.30: Üzleti hét. 21.00: A kék éj legjobbjai. 22.00: Hírek. 22.10: Hollywoodi sztárok. 22.20. Vándorok (amerikai film). RTL PLUS 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.10: Olasz kártyajáték. (olasz film) 108'. 11.10: Rizikó (ism.). 11.30: Telebutik. 12.00: Forró nyeremény (ism.). 12.35: Rendőrségi beszámoló (amerikai krimisorozat). Megelőzési terv. 13.00: Hírek. 13.10: Hammer (amerikai krimisorozat). Magas vérnyomás. 13.35: Kalifornia klán (am. sorozat). 14.25: A Springfield-sztori (sorozat). 15.10: Senki más, csak te! (sor.). 15.55: CHIP'S (am. krimisorozat). Szemben a halállal. 16.45: Rizikó — játék. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat). Tévedésben. 18.45: Híradó — Időjárás. 19.20: Jump Street 21. (amerikai krimisorozat). Csempészgyűrű. 20.15: A Fekete Ló fogadóban (osztrák komédia) 91' 22.00: Hírek. 22.10: Cápa III. (amerikai film) 98'. 0.05: Tetoválás (amerikai thriller) 98'. 1.45: Műsorzárás. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok (ism.). 9.05: Közkórház (ism.). 9.50: Teleüzlet. 10.10: Baker sólyma (amerikai film) 93'. 12.05: Szerencsekerék (ism.). 12.45: Telebörze. 13.35: Bingo (ism.). 14.00: Thunderai macskák (am. sor.). A titokzatos torony. 14.25: Közkórház (am. sorozat) Bírói döntés. 15.10: szomszédok (ausztrál sor.). Becsapva? 15.35: Teleüzlet. 15.50: Hazzard megye lordjai (westernsorozat). Vigyázat, hasonmás! 16.45: A rendőrnő (am. krimisor.). Angela. 17.45: Megbabonázva (am. sorozat). Aki mindent jobban tud. 18.15: Bingo — játék. 18.45: Híradó — Időjárás. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: Krypton Faktor — játék. 21.00: Macska és kutya (olasz— amerikai vígjáték) 96'. 22.50: Hírek. 23.05: . ,„Aív,Öm<jga-ember (ajojßrilfai, rfci.fpr,$ß'r) ( 0.45: Az átok örökösei. 1.35: Műsorismertetés. PRO 7 6.45: Marco (ism.). 7.10: Lassie (ism.). 7.35: Ház az Eaton téren (ism.). 8.20: Barbár tengerpart (ism.). 9.10: Kobra, ön folytassa! (ism.). 10.00: Roseanne (ism.). 10.30: Harry csodálatos büntetése (ism.). 11.00: Harry Fox esetei (ism.). 11.50: Barbártengerpart (amerikaisorozat). Dr. Neptun. 12.40: Lépj olajra! (ism.). 14.40: Marco (japán sorozat). Nagyon komoly! 15.05: Tapsi Hapsi (ism.). 15.30: Hírek — Időjárás. 15.45: Lassie (amerikai sorozat). Matematika. 16.10: Waltonék (amerikai sorozat). A verseny. 17.00: Roseanne (amerikaisor.). Apák és lányok. 17.25: Egy görög meghódítja ... (amerikai sorozat). Fogolytársak. 17.50: Hírek — Időjárás. 18.05: Detektívügynökség (amerikai sorozat). Felvonógyilkosságok. 18.55: Tapsi Hapsi (amerikai sor.). 19.25: Harry Fox esetei (am. sor.). Mosolygó Buddha. 20.15: Az ismeretlen irányában (amerikai film) 110'. 22.15: Hawaii öt null (amerikai krimisorozat). Örökségre várva. 23.10: 2 x 2 az ágyban (NSZK erotikus film) 90'. 0.45: Hírek — Időjárás. 0.55: Minden lében két kanál (ism.). 1.45: Gypsy (ism.). 3.15: T.H.E. Cat (ism.).. 3.40: János főherceg nagyszerelme (ism.). 5.15: Műsorzárás. MŰSOR Június 6-án, csütörtökön KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Baján Este 8 órakor: LEANYVASAR. Bérletszünet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ZÖLDFÜLŰ. Sz., mb., amerikai film. 18 éven felülieknek. Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: A HALÁL KERÉSZTÚTJÁN. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. Otthon mozi: szünnap. Stúdiómozi: 7 órakor: A TETOVÁLÁS SZELLEME. Sz., japán film. 16 éven felülieknek. Csalánosi autósmozi: este fél 10 órakor: ZÖLDFÜLŰ. Sz., mb., amerikai film. 18 éven felülieknek. Országúti autósmozi: este fél 10 órakor: DICK TRACY. Sz., mb., amerikai film. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: BIZÁNCI TŰZ. Sz., amerikai film. DUNAPATAJ Szelidi kertmozi: este 9 órakor: AMERIKÁBA JÖTTEM. Sz., mb., amerikai film. JÁNOSHALMA Filmszínház: 7 órakor: LŐTÁVOLBAN. Sz., amerikai film. KALOCSA Otthon mozi: 6 és 8 órakor: HÁROM FÉRFI ÉS EGY KIS HÖLGY. Sz., mb., amerikai film. Autósmozi: este fél 10 órakor: MEMPHIS BELLE. Sz., amerikai film. KECEL Autósmozi: este 9 órakor: ABRAKADABRA. Sz., amerikai film. KISKŐRÖS Holdfénv autósmozi: este 8 órakor: LÖKÖTTEK. Sz., mb„ amerikai film. Holdfény autósmozi: este fél 10 órakor: A TERMÉSZET LÁGY ÖLÉN. Sz., mb., amerikai film. !4 éven felülieknek. KISKUNHALAS Filmszínház: fél 7 és fél 9 órakor: OLTALMAZÓ ÉG. Sz., amerikai film. KUNSZENTMIK LÖS Filmszínház: 6 és 8 órakor: CYRANO DE BERGERAC. Sz.. mb„ francia film. MÉLYKÚT Autósmozi: este 9 órakor: VESZETT VILÁG. Sz.. amerikai film. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 7 órakor: HALÁLRA JELÖLVE. Sz., amerikai film. 18 éven felülieknek. Jöttek, láttak, de nem győztek