Petőfi Népe, 1989. október (44. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-03 / 233. szám

1989. október 3. • PETŐFI NÉPE • 3 Reformerek az úttörőmozgalomban Nem a név a fontos, hanem a gyerekek szeretete ( Tudósítónktól) Nem száll már „sej, haj száz torok­ból” az énekszó — legalábbis nem egy­szerre és nem központi vezényszóra — a pajtások körében. Lényegében er­ről, vagyis a gyermekmozgalom meg­újulásáról, útkereséséről, időszerű fel­adatairól beszélgettünk úttörő vezetők­kel a novemberi országos konferenciá­ra való felkészülés és az úttörőév indu­lása kapcsán. Földi Emil, a megyei úttörőelnökség operatív ügyvivője így vélekedik: — Szervezetünk éppen tíz éve, az 1979-es országos konferencián fogadta el az első reformértékű határozatait, s tulajdonképpen akkortól számítható annak a folyamatnak a kezdete, amely napjaink sokszínűségéhez vezetett. Saj­nálatos azonban, hogy sem az akkori, sem pedig a 4 évvel később Miskolcon megtartott konferencia gondolatai nem voltak megvalósíthatók a korábbi politikai légkörben. Ebben a helyzet­ben eretneknek számítottak a csapatok önállósodási törekvései és fekete bá­ránnyá vált az a gyerek, aki valamilyen oknál fogva nem kötötte fel a nyakken­dőt. így aztán évekig az a fonák helyzet uralkodott, hogy bár a „sorból való kilépés” lehetősége adott volt, az érin­tettek vagy nem kívántak, vagy nem mertek élni vele. Egyszerűbb és bizton­ságosabb volt a hagyományos utat jár­ni. Egy kis papírgyűjtés, őrsi és rajfog­lalkozások, formálisak, de ki lehetett őket pipálni. Szerencsére a pedagógu­sok megértették ennek a helyzetnek a tarthatatlanságát. Most közösen keres­sük a mozgatóm megújításának a lehe­tőségét. Célunk: önkéntes alapon értel­mes, hasznos és vonzó szabadidős programokat nyújtani a gyerekeknek, így valósítva meg az iskolán kívüli ne­velést a szó legigazibb értelmében. Fontosnak tartom az önkéntességet, ellenzem az automatikus avatásokat, nem fogadom el a százszázalékos szer­vezettség szükségességét. Mindemellett nem szabad megfeledkezni azokról a gyermekekről sem, akik nem kívánnak azonosulni a mozgalommal. Bűn lenne őket kirekeszteni a közösségi életből. Létszámuktól függően külön program szervezéséyel,.vagy pedig a mi rendez­vényeinkbe való bevonással biztosítani kell a részvételüket a kollektívák életé­ben mindaddig, amíg az ő igényük­nek megfelelő szervezet nem jelentke­zik értük. Természetesen a mi érde­künk azt diktálja, hogy minél több kis­diákot megnyerjünk célunknak. Ez a cél pedig nem egy központi akarat által megfogalmazott és számon kért köve­telmények összessége lesz, hanem pusz­tán ajánlásokat kívánunk adni a csapa­tok programjainak megfogalmazásá­hoz. A gyerekek és a pedagógusok ezt követően közösen, a helyi sajátosságok és hagyományok figyelembevételével fogalmazzák meg önnön céljaikat és döntenek a szervezeti keretekről. Azt csinálják és olyan formában, amihez kedvük van: ápolhatják a hagyomá­nyokat, túrázhatnak vagy éppen úttö­rőflottát alapíthatnak. Ha pedig az új tartalomhoz nem felel meg a hagyomá­nyos őrsi szervezet, el kell vetni azt. Meggyőződésem, hogy a csapatvezető* kollégák fogékonyak az új törekvések­re, hiszen a gondolatok nagy része ép­pen tőlük származik. Természetesen kíváncsiak voltunk a gyakorló csapatvezetők véleményére is. A „reformerek” közül kettővel vál­tottunk szót: Oroszi Judit, a Kiskunfélegyházi Pe­tőfi Sándor Általános Iskola tanára: — A jelző egy kicsit talán túloz, hi­szen mi nem valami eget rengető dolog­ra törekszünk, csupán gyermekeink ér­dekében élni .kívánunk a lehetőségek­kel. Első lépésként, úgy érzem, feltétle­nül meg kell szüntetni néhány korábbi automatizmust. Nem biztos például, hogy mindig az osztályfőnök a legjobb rajvezető. Azt sem tartom tragikusnak, ha a fiúk nem akarnak „Indián őrs” lenni, pedig van ilyen szabad zászló g- sőt azt sem, ha egyáltalán nem kí­vánnak őrs lenni. Mi egyébként sok más iskolától eltérően most, szeptem­ber végén tartjuk az úttörőavatást, mi­vel tavasszal az 50. évfordulónkat ün­nepeltük és egyik rendezvényünket sem akartuk összecsapni. Iskolánkban ed­dig —- vallási okokra hivatkozó néhány gyermek kivételével -9 mindenki viselt valamilyen színű nyakkendőt. Ebben az évben tájékoztattuk a szülőket „jo­gaikról” és írásban kértük beleegyezé­süket az avatáshoz. A fogadtatás ked­vező volt és például az 5. osztályból már érkeztek olyan jelzések, hogy egy évet várni szeretnének és majd csak a céljaink alapos megismerése után kí­vánnak dönteni a részvételről. Ez a helyzet természetesen több megvála­szolásra váró kérdést vet fel, így: lehet- e valaki 8. osztályban is kisdobos, vagy ilyen esetben a kék nyakkendőtől is búcsút kell mondania; milyen mód kí­nálkozik a kedvezményes üdültetésbe és kirándulásba is bevonni a mozgal­munkon kívüli tanulókat stb.? Úgy vél­jük, a gyerekeknek elsődlegesen szere- tetre és gondoskodásra van szükségük. S hogy ezt milyen szervezeti keretek között és milyen név alatt kapják meg, az az ő szempontjukból másodlagos. Jankovszki Ferencnek, a Balta Mózsi úttörőcsapat vezetőjének véleménye: — Zeneiskolában működünk, s szer­vezetünk alapvetően a zenekarra épül. Egyáltalán nem vagyunk a hagyomá­nyos értelemben vett úttörőcsapat. Te­vékenységünk inkább a régi cserkész­mozgalom irányába tolódik el, ugyanis a gyerekek éheznek a romantikára és lételemük a közösség. Kirándulásokat és kerékpártúrákat szervezünk, s ilyen­kor a hangszereket gépkocsin szállítják utánunk. Ismerkedünk a természettel, egy kicsit zenélünk, a nagyok pedig kint alszanak a sátrakban. A nyári ze­nei táboraink is rendhagyóak, hiszen az alapvető feladatainkon kívül irodal­mi jellegű programokkal és videofilm­készítéssel is foglalkozunk. Természe­tesen esténként a körletet őrség vigyáz­za, van zászlófelvonás és jelentés is. Az ifjúság, sajnos, kevés érzelmi nevelést kap, az úttörőmozgalom pedig hosszú ideig csupán a formalitásokra helyezte a hangsúlyt. Megtanulták például, hogy az úttörő, ahol tud, segít és tiszteli az időseket, de a buszon már legtöbb­ször nem adják át a helyüket. Jellegze­tességünk a „kettős tagság”, hiszen a gyerekek az iskolában is részt vesznek az úttörőmunkában. De a csapatszel­lem, a közösségért vállalt felelősség igazán nálunk válik fontossá, hiszen például egy felkészületlen rézfúvós az egész zenekar munkáját tönkreteheti. A korhatárt megpróbáljuk a lehető leg­rugalmasabban értelmezni; Nálunk mindenki addig maradhat úttörő, amíg a közösségbe tartozónak érzi magát. Nem hiszem, hogy a 14. életév betöltése után automatikusan ifivezetővé kell válnia mindenkinek. Galambos Sándor RADIÓJEGYZET Szellemidézés Nem tudom, hogy szükség van-e a naponkénti „szellemidézésre”? Ha rajtam állna, megpróbálnám az ország színe előtt az elmúlt évtize­dek történetének mélyebb össze­függéseit is feltárni, és tanulságait a mának megmutatni. A rádió Ez­redforduló elnevezésű sorozatában legutóbb a Mi már akkor is tud­tuk ... című dokumentumműsor a múltban elhangzottak felidézésére, s a mostani vélemények, levelekben kifejtett nézetek szembesítésére vál­lalkozott 1956-tal kapcsolatban. Ellenforradalom vagy népfölke­lés volt? Lényegében erre keresték a feleletet. A kérdés nem tűri a meditációt, s nem bízza a történé­szekre az ítéletet. Az ily módon feltett kérdésre a válasz is csak két­féle lehet, s így is hangzottak el a megélt élmények, a kétféle néző­pont, a politikai vagy egyszerű em­beri meggyőződés szerint válta­kozva. Kádár, Münnich, Marosán 1957-es beszédeinek egy-egy rész­lete a kemény elmarasztalás Nagy Imrére és társaira vonatkozóan. Hasonlóan túlfűtött szavak a túl­élők, a hozzátartozók részéről, aszerint, hogy ki melyik oldalon "állt vagy „lettpl| férje, fia, apja — áldozat. Úgy tűnik, hogy soha ösz- sze nem békíthető, belső meggyő­ződésből vallott hiteles szavak, még akkor is, ha Borenich Péter műsorában színészek mondták el ezeket mások helyett. így hangzott el az öntudatos — „Mi már akkor is tudtuk ...” ■— kijelentés is, aminek az értéké­ből csak keveset von le, hogy má­sokkal együtt kérte az illető: — A nevemet ne említsék! A félelem görcsei ezek, ne ítél­jünk miatta elhamarkodottan. El­hangzott egy megszívlelendő gon­dolat is: — Kezdjük tiszta lappal! Európa vonata halad, s csak azt az utast veszi fel, aki érvényes jeggyel rendelkezik. A töprengés a hallgató joga: van nekünk ilyen jegyünk valahol, vagy elvesztettük talán? 65 éves újság Puskás Tivadar, a nagy magyar feltaláló „körtelefonja”, a telefon- hírmondó a világon először valósí­totta meg egy központból a mű­sortovábbítást, amely még vezeté­ken történt, de így is szenzációnak számított. A Posta budapesti Gyá- li úti kísérleti állomásáról 1924. március 15-én hangzott el az első igazi rádióhullámokkal továbbí­tott műsor, melyet rövidesen köve­tett a rendszeres adás a székesfe­hérvári rádióállomásról. Ennyit okvetlenül szükséges el­mondani azzal kapcsolatban, hogy az első Magyar Rádióújság indulá­sa is ezen időszakhoz kötődik, melyre örömmel emlékezik a mai utód, a Rádió- és Televízióújság. Az a lap, amely méltatlanul cse­kély oldalterjedelem korlátái kö­zött birkózik a sokszorosára növe­kedett feladatokkal, hiszen fel kel­lett vállalnia a televízió hazai és külföldi műsorainak publikálását is, ami végső soron népszerű fel­adat. Egyre tartalmasabb a tájé­koztató, kiegészítő szöveg a lap­ban, s hatalmas példányszámát te­kintve bizonyára nagy befolyással lehet valamennyi olvasórétegre. Elek apó Erdélyben élt (1859—1929), Kisbaconban, Benedek Elek, aki arról volt híres, hogy egész életé­ben mesét gyűjtött és mondott, re­gényeket és színműveket írt, kalen­dáriumot és képes hetilapot szer­kesztett. Generációk nevelődtek szép, ízes beszédét, meséit hallgat­va. Örvendetes, hogy a rádióban egy héten át az esti Hol volt, hol nem volt... című műsorban Bene­dek Elek meséit hallgathatták a gyermekek. F. Tóth Pál Jugoszláv répakombájnok a baranyai földeken A határ menti gazdasági együttmű­ködésnek megfelelően jugoszláv cukor­répakombájnok álltak munkába a ba­ranyai földeken. A szomszédos ország­ból érkezett gépek Mohács és Szigetvar környékén dolgoznak, ahol a terület egy részén jugoszláv gyárak számára termeltek cukorrépát. A termést irány­vonatok és kamionok szállítják a Drá­ván túli feldolgozóüzemekbe, a kész­termék nagyobb részét azután vissza­kapjuk. A cukorkooperáció lényege az, hogy a jugoszláv gyárak—az ottani répa ter­metes visszaesése miatt — nem tudják kihasználni a feldolgozó kapacitásu­kat, Baranya viszont kitűnő cukorré­patermő terület, ahol az országos át­lagnál magasabbak a hozamok. A ter­melő gazdaságok és a feldolgozóüze­mek viszonylag közel fekszenek egy­máshoz, nem kell tehát messzire szállí­tani a nagy tömegű nyersanyagot. Ezek a körülmények vezettek a közös vállal­kozás létrejöttéhez. A határ menti együttműködést két mezőgazdasági üzem szervezte meg: a Mohácsi Új Barázda Tsz és a Szigetvá­ri Állami Gazdaság. Az általuk irányí­tott termelési-értékesítési integráció­ban 34 agrárüzem vesz részt összesen mintegy hétezer hektárral. A szántó­földi munkák többségét saját eszköze­ikkel végzik, a cukorrépa betakarítása viszont zömében a jugoszláv gyárak gépeivel történik. A baranyai gazdasá­gok ezáltal mentesültek a drága répa­kombájnok beszerzésének terhétől. Az idén gazdag terméssel fizetnek a baranyai cukorrépaföldek, így a követ­kező napokban, hetekben mintegy 300 ezer tonna termény „lépi át” az ország­határt. A jugoszláv cukorgyárak maga­sabb árat fizetnek a répaért, mint a hazai üzemek; a számítások szerint harmincmillió forint többletbevételhez jutnak ily módon az integráció tagjai. A késztermék hetven százalékát a fel­dolgozóüzemek visszaszállítják Ma­gyarországra. A magyar—jugoszlávcukorkooperá- ció a népgazdaság számára is kedvező, mivel nem kell hazai energiát felhasznál­ni a csúcsterhelésü őszi—téli időszak­ban a nagy mennyiségű cukorrépa fel­dolgozásához. A mindkét félnek elő­nyös határ menti együttműködést újabb öt évre meghosszabbították, s lehetőség nyílt a termőterület növelésére is. AZ ELLENZÉKI KEREKASZTAL HÍREI: A Magyar Néppárt programja az agrárreformról Az agrárpolitika megújítása a mezőgazdaság válságos helyzete miatt halaszthatatlan feladat. Az 1960-as évek végén megkezdett reformista agrárpolitika megtorpant, sőt visszájára fordult és a növekvő költségvetési elvonások, a mind nyitottabb agrárolló hatása felér egy rákosista padlássöpréssel. A helyzet kialakulásában nemcsak a sztálini gazdaságpolitikai szemlélet továbbélése érhető tetten, hanem a kormányzati és az érdekképviseleti tevékenység hiánya is. Az agrárpolitika fontosságát az is kiemeli, hogy a mezőgazda­ság nem egyike a népgazdasági ágazatoknak, hanem annál több. Itt hasznosul legjelentősebben legfontosabb természeti kincsünk, a termőföld. Jól működő mezőgazdaság nélkül elképzelhetetlen a települések, elsősorban a falvak egészséges fejlődése, a társadal­mi és a gazdasági stabilitás fenntartása, a természet) egyensúly javítása. A múlt feltárása Ahhoz, hogy a megingott bizalom a parasztság körében helyre­álljon, a gazdasági intézkedések mellett elengedhetetlen a pa­rasztság széles tömegeinek erkölcsi és jogi rehabilitálása. Ezért a politika egészének újraértékelése keretében el kell végezni az elmúlt négy és fél évtized agrárpolitikájának tudományosan is megalapozott feltárását. Mi azt valljuk, hogy a mezőgazdaságban a földművelő ember kapcsolatát a földdel és az ebből fakadó érdekeltséget semmi nem pótolhatja. A Magyar Néppárt a történelmi realitás talaján kiinduló alap­ként elfogadta a mezőgazdaság jelenlegi üzemi szervezettségét. Azt is valljuk azonban, hogy a föld azé legyen, aki azt a leghaté­konyabban megműveli. Tagadhatatlan, hogy az államnak vannak olyan feladatai, amelyek földterületet igényelnek. Az oktatás, a kísérlet, a fajta- fenntartás, a természetvédelmi feladatok stb. E feladatok végre­hajtása maradjon az állami szektorban, de csökkenjen ennek kivételezettsége, túlméretezettsége, monopolhelyzete és bürokrá­ciája. Az erdőgazdálkodásban célszerű volna visszaállítani a haj­dani erdő-közbirtokosságok rendszerét. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek vagyona már feloszt­ható. A földterület egy része ma is a dolgozók „tulajdonaként” van nyilvántartva. Ezt a tulajdont fel kell szabadítani és tulajdo­nosa úgy rendelkezzék vele, ahogyan jónak látja; vegye ki és kezdjen vele önálló gazdálkodást, hagyja ott bérben, vagy hagyja benn a szövetkezetben a nyereségben való osztoszkodás fejében. Az úgynevezett „megváltozott”, vagy „önként” beadott olyan földterületek, melyeket volt tulajdonosaik nem akarnak „vissza­váltani”, maradjanak közösségi tulajdonban. E földterületekből kedvezményes feltételekkel azoknak kellene juttatni, akik mező- gazdasági vállalkozásba kezdenek. Elképzelésünk szerint a termelőszövetkezetek a jövőben mind­inkább demokratikusán irányított szervező, szolgáltató és érdek- érvényesítő szervezetek lehetnek. A kolhoz típusú szövetkezetek helyett a valódi szövetkezést kell erősíteni. Kis- és középüzemek Alapvetően fontosnak tartjuk a kis- és középüzemi mezőgaz­dasági termelés fejlesztését. Történelmi és nemzetközi tapasztala­tok bizonyítják, hogy a kistermelés versenyképes és kész befogad­ni a legkorszerűbb termelési eljárásokat. A kis- és középüzem alapvető érdeke a szövetkezeti védettség és ez különféle szövetke­zeti tömörülésekben kiterjedhet. Támogatni kell a mezőgazdasá­gi kis- és középüzemek érdekvédelmének az önkéntességen alapu­ló kialakulását. Az önellátást és a jövedelemkiegészítést biztosító kisüzemek mellett legnagyobb szerepet a főleg családi munkán alapuló középméretű (30—100 hektáros) árutermelő gazdaságok kapjanak. Politikai és gazdasági alapelvnek tekintjük, hogy nem cél a földterület elaprózása és annak nagyságát a művelési ág techno­lógiai szintje és a családi munkaerő határozza meg. Legfonto­sabb, hogy növekedjen a magántermelők termelési biztonsága és csökkenjen megalázó kiszolgáltatottságuk. Föld- és termelőesz­köz-tulajdonukat, rövid és hosszú távú érdekeiket törvény és megfelelő intézményrendszer garantálja. Uj feladat a mezőgazdaság számára a környezetvédelem. A mezőgazdasági termelés sajátossága, hogy tevékenysége a leg­szorosabban összefügg a természeti környezet ökológiai állapotá­val. Az ökológiai egyensúly fenntartása mellett mindent meg kell •tennünk a táj esztétikai fejlesztésére. A fejlődés lényegéből fakadó új jelenség a (vidéki — falusi — családi) agrárturizmus iránti növekvő igény. Ez az agrárága­zatban jelentős üzemággá léphet elő, minőségi változásokat hoz­va a mezőgazdasági körzetek fejlődésében. Szükség van a gazdakörökre Fontos törvényhozási feladat a politikai és gazdasági reform, a piacgazdálkodás szempontjainak megfelelő új földtörvény meg­alkotása. Nem kevésbé fontos az új szövetkezeti törvény, mely véglegesen szakit a sztálini dogmákkal és törvényes kereteket ad az önkéntesség, a fokozatosság, a változatosság, a szövetkezeti demokrácia elvi érvényesüléséhez. A szövetkezést ki kell terjesz­teni az egész rendszerre (feldolgozás — raktározás — forgalma­zás, bel- és külkereskedelem). Az agrárszakoktatásban nagyobb teret kapjon a kis- és közép­méretű mezőgazdasági üzem termelési feladatainak, szakismere­teinek oktatása. Javasoljuk bevezetni a téli népfőiskolái rend­szert. Ismét meg kell nyitni az ezüst és aranykalászos gazdatan­folyamokat. _ . . A falusi lakosság művelődését, továbbképzését, a szabadidő hasznos eltöltését és a lakosság szórakozását biztosító gazdakö­röket ismét meg kell nyitni. Fel kell újítani a szőlős vidékeken a „hegyközségeket”. A Magyar Néppárt azt vallja, hogy a történelmi per igazságos rendezése az 1945-ös földreformmal elkezdődött, az erőszakos kolhozosítással megtorpant és csak az agrárreform végrehajtásá­val fejeződik be. Akkor, ha a földművelő Sra és birtokosa lesz ősi jussának, a földnek, és fő haszonélvezője szorgalma gyümölcsei­nek. Agrárreform-tervezetünkhöz véleményt, észrevételt szívesen fogadunk. Címünk: Magyar Néppárt, 6001 Kecskemét, Pf: 198. Nagy Béla az országos nagyválasztmány tagja XJj szellemű eskütétel, új szellemű hadsereg és rendőrség Szeptember 29-én, Baján nagyszabású, rendhagyó ka­tonai eskütételnek lehettünk szemtanúi. Rendhagyónak nevezhető, mert négy évtized után először fordult elő, hogy az ellenzéki pártok képviselőit is meghívtak a mo­numentális rendezvényre. Ez az eskütétel szép demonst­rációja volt annak, hogy a nemzeti megbékélés és békés átmenet igenis lehetséges. Hadseregünk képviselői előzé­keny, tiszteletteljes magatartást tanúsítottak az ellenzék képviselőivel szemben. Kiemelem Rankovics József ezre­des úr magatartását, aki, megvallom, megjelenését, sza­vait, toleranciáját és katonai kiállását tekintve mély be­nyomást tett ram. Ezen mély benyomást erősítette meg Gyuricza Béla vezérőrnagy úr seregtestparancsnoknak és dr. Fehér Géza rendőr vezérőrnagy úr, Bács-Kiskun me­gye rendőr főkapitányának magatartása is. Pozsgay Imre államminiszter úrral folytatott pár mon­datos beszélgetésem azzal az eredménnyel járt, hogy fel­keltettem érdeklődését a Független Kisgazdapárt és a Bács-Kiskun megyében működő ellenzéki szervezetek aktív tevékenysége iránt. Beszélgetésünk folyamán a mi­niszter úr annak a véleményének adott hangot, hogy a jövőben megkülönböztetett figyelemmel olvassa a Petőfi Népe című napilapot, benne az ellenzék publikációit. Gaboiják József megyei tanácselnök úr most sem tagad­ta meg önmagát, a tőle megszokott baráti, segítő jószán­dékot tapasztaltuk irányunkban, amit eddig is tanúsitott. Tartozom az igazságnak és dr. Szabó Miklós úr, me­gyei MSZMP első titkár személyének, hogy maximális diplomáciai érzékkel és műveltségének megfelelően egyenrangú félként fogadta el az ellenzéket. A HNF megyei bizottságának érdemeit nem kívánom ismételten kiemelni, mert a vélemény esetleg elvtelen hízelgésnek tűnhet. Eddig megjelent cikkeinkben kifejeztük hálánkat és nagyrabecsülésünket a HNF megyei bizottságának, igaz, voltak, akik ezt sérelmezték. Ezekkel a támadások­kal szemben ki kell jelentsem, hogy az FKgP soha nem volt szélsőséges szervezet és elveinek feladása nélkül min­dig a békés megoldás híve volt. A nemzet érdekével ellentétes mindennemű fegyveres konfliktus, mert ez nemzeti tragédiához vezet. Az FKgP Bács-Kiskun me­gyei szervezete nem vérfürdőt akar, sőt kész engedmé­nyekre is, hogy ezt megakadályozza. Nemzeti felemelke­désünket békés úton tárgyalásokkal, megegyezésekkel, a fegyveres erők alkalmazása nélkül kell elérnünk. Á nyilvános eskütétel és Krasznai Lajos vezérőrnagy úr, miniszterhelyettes, valamint Pozsgay Imre állammi­niszter úr beszéde meggyőzően fogalmazta meg a magyar hadsereg feladatát, kötelességeit. Való igaz a szónokok beszéde: ez egy új hadsereg. Rankovics ezredes úr hitelt érdemlő tájékoztatást adott a felkészülésről, a nehézségekről. A hallottakat és látottakat összegezve ki kell jelentenem, hogy a magyar hadsereg méltó dicsőséges történelmi hagyományaihoz és megfelelő modern haditechnika birtokában képes megvédeni hazánk függetlenségét. Az ünnepségen részt vettek a munkásőrség megyei vezetői. Mi nem kívánunk a munkásőrséggel tárgyalni, ezért az ünnepségen nem is kerestük a kapcsolatot a résztvevőkkel. A munkásőrség véleményünk szerint nem alkalmas honvédelmi feladatok ellátására. Törvény létre­hozhat egy Nemzetőrséget, Neirizeti Gárdát, vagy Népi Milíciát, de nem 70-80 éves leszázalékolt pártelkötelezet­tek részvételével, hanem egy semleges, öntudatos, a ma­gyar nép bizalmát élvező tömegből. Á munkásőrség el- Itélhetöen komprommitálta magát, létezését nagyon so­kan nem kívánják. Az erőszakos mezőgazdasági kollekti­vizálásban a munkásőrség és a pufajkások karöltve tevé­kenykedtek. A munkásőrség nem várhatja viharos múlt­ja miatt, hogy elhatárolják a „pufajkásoktól”, hiszen egy célt szolgáltak, azonos módszereket alkalmaztak a nép ellen. Léte egy demokratikus rendszerben nem indokolt és egyáltalán nem kívánatos. A dolgozó nép nevében, a dolgozó nép ellen tevékenykedtek. A munkásőrség jog­utód nélküli megszűnésének követelése reális politikai szükségszerűség, ami nem vitatható. A nemzet — bármilyen erőltetett népszerűsítése ellené­re — nem kívánja fenntartani a munkásőrséget és végre meg is kell kérdezni véleményét. Nem kételkedünk a munkásőrség állományát kitevő többség jóhiszeműségé­ben, de be kell látniuk, hogy múltjuk egy népelnyomó politika nevét fémjelzi még akkor is, ha a mai állomány többsége nem felelős a múlt hibáiért. Nevüket adják egy súlyos örökséggel rendelkező, népelnyomó pártpolitikát érvényesítő magatartáshoz, mely a fenyegetettség érzését kelti a nemzet tömegeiben. Ennélfogva szeptember 29-én egyáltalán nem soroltuk az ünnepeltek közé, részünkről az ünneplést a hadsereg és a rendőrség állományának tartogattuk. Hadseregünk a nép- és nemzeti szuverenitás letéteményese, rendőrsé­günk a közhatalom és közbiztonság politikamentes őre kell, hogy legyen. Az eskütétel lefolytatása, a beszédek tartalma a kiala­kulóban lévő demokrácia szellemét tükrözték, egy moz­zanat kivételével. Az ünnepélyes eákü alatt ifjú honvéde- ink felemelt ökle kellemetlen benyomást keltett, mely emlékezetünkbe idézte az ÁVH jelszavát, „a munkásosz­tály ökle”, és a törvénytelenségekre, önkényeskedésekre emlékeztetett. A kényszerrel erőltetett internacionalista magatartás — mely népünktől idegen — nem hiszem, hogy kedvező irányban fogja befolyásolni magatartásun­kat. Az eskü alatt alkalmazott zene teljesen eltérő a megszokottól, végre valóban nemzeti hagyományaink­hoz kapcsolódik. Az esküt tevő ifjú katonák — honfitársaink, gyerme­keink — megjelenése, kiállása méltán keltett bennünk megindultságot. Felidézték dicső történelmünk diadal­mas harcait, a magyar honvédség vitézségének emlékeit. Eddig sem és ezután sem helyeslem, hogy hadseregünk költségvetési támogatását csökkentsék, mert bár a kor­szerű haditechnika költséges, de alkalmazása nélkül nem képes határainkat megvédeni. Feltételezhetjük mindenki jóindulatát Magyarország irányában, de ne legyünk nai­vak, ne fenyegessünk senkit, de legyünk képesek határa­ink megvédésére. A technikai eszközök fejlesztése anyagi áldozatokkal jár, hozzuk meg az áldozatot. A munkás­őrségre és az Ifjú Gárdára fordított összeget adjuk a honvédségnek és a rendőrségnek fejlesztési célokra. Napokon belül emlékezünk és lerójuk kegyeletünket a tizenhárom aradi vértanúk emléke előtt. A kivégzett hon­védtábornokok személyi összetétele kifejezi az önkéntes — nem erőltetett — internacionalizmust, szép példája ennek, hogy népünk egyformán, megkülönböztetés nél­kül hazafianak tekinti a szerb Damjanich Jánost, a hor- vát Knezies Károlyt, az osztrák lovagot, Pöltenberg Er­nőt, a német grófot, Leiningen-Westerburg Károlyt. A honvédseregben vállvetve harcolt az önkéntes len­gyel, osztrák, német, olasz légió. Legendás lengyel nem­zetiségű tábornokainkat, Bem Józsefet, Dembinski Hen­riket, Wisoczki Józsefet népünk örökre szívébe zárta. Még a távoli Anglia is képviseltette magát honvédsere­günkben, Guyon Richárd személyében. Mi ez, ha nem internacionalizmus? Ez azonban nem azonos a kommu­nista internacionalizmussal, nem erőltetett, ez a nép lei­kéből fakadt. A fegyveres erők napja után rájuk is emlé­kezzünk! Bízunk benne, hogy fegyveres erőink becsülettel, eskü­jükhöz híven teljesítik kötelességüket, kívánunk ehhez a megtisztelő feladathoz erőt, egészséget a teljes állomány­nak. Dr. Ádám Pál ügyvezető alelnök FKgP Bács-Kiskun megyei szervezete

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom