Petőfi Népe, 1989. augusztus (44. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-14 / 190. szám

Magyar nyelvkönyv gyermekeknek „Köszöntjük mindazokat a felnőtteket, akik ezt a tan­könyvet a gyerekek kezébe adják. Tiszteletre méltó feladatot vállalnak, amikor belőle, vele magyar szóra kívánják taníta­ni a 8—12 éveseket” — kezdik kötetüket a szerzők. A teljesen kezdők számára elemi ismereteket, a magyar nyelvet valamennyire beszélőknek közepes nehézségű szöve­get kínál Somorjai József, Szende Aladár, Szende Virág. A kötet elsősorban családok, kisebb csoportok számára lesz vezérfonál nyelvünk megtanulásában, nyelvünk és kultú­ránk megismerésében. A nyelvismereti elemeken kívül népköltési és irodalmi szövegeket, gyermekjátékokat, népdalokat, ország- és népis­mereti anyagokat dolgoztak fel a szerzők. Képek, rajzok segítik a tanulást, legtöbbször a képekhez kapcsolt párbeszé­dek megértésével, ismételgetésével kezdődnek a leckék, majd a feladatok gyakorlatok kívánják az ismeretek rögzítését segíteni. A könyvet szöveggyűjtemény egészíti ki. Weöres Sándor, Gárdonyi Géza, Csukás István, Szabó Lőrinc, Szilá­gyi Domokos, József Attila, Pintér Lajos, Móricz Zsigmond, Zelk Zoltán ... Irodalmunk jeleseinek majd félszáz írását, meséit közreadva. A tankönyv lapjain megismerkedhetnek a gyerekek Mátyás királlyal, történelmünk kiemelkedő alak­jaival, találós kérdések, társasjátékaink sorával. A nagy formátumú, színes, 240 oldalas Aranyhíd című kötettel külföldön élő rokonnak, barátnak bizonyára örö­met szereznek a vásárlók. (Tankönyvkiadó) k. m. 4 • PETŐFI NÉPE • 1989. augusztus 14. „OTT LEHETETT A MENYECSKÉT IGAZÁN MEGÖLELNI ITT MINDEN CSAK VISSZAFELÉ FEJLŐDIK — HORROR- MEG SZEXFILMEKET NÉZNEK A KÖLKÖK” Lehet három mozival kevesebb? (Tudósítónktól) Újsághirdetés révén szereztünk tudomást arról, hogy a Hírős Film három településen megvételre kínálja moziépüle­teit. Természetesen az eredményes üzlet következményei nem a megyeszékhely vagy a városok lakóit érintik majd, hanem a falvak­ban meglévő (?) művelődési és szórakozási lehetőségek száma fog ismét jelentősen csökkenni. Bár az eladás fő oka szinte azonnal kitalálható, mégis megkérdeztük MoUtorisz Károlyt, a vállalat műszaki igazgató helyettesét. — Ráfizetésesek vagyunk — hangzik a tömör, tényszerű válasza, majd impo­náló felkészültséggel, statisztikai ada­tok tömegének a birtokában támasztja alá a döntés helyességét. Megtudjuk, hogy több százezres veszteségről van szó, hogy a nézők száma az utolsó idő­szakban sosem emelkedett előadáson­ként húsz fő fölé, hogy a községekben lévő kevés fiatalt, a szomszéd falvak lesznek majd hivatva „lekötni”, s nem utolsósorban, hogy az így befolyt pénz egy szép új autósmozi felépítéséhez szükségeltetik, ami pedig újabb neveze­tessége lesz megyénknek. Kíváncsiak voltunk az érintettek, a községek lakóinak a véleményére is. FÜLÖPSZÁLLÁS Csendes, nyugodt vasárnap délelőtt. Az utcákon csoportokba verődve tár­gyalják az emberek a nap eseményeit. A mozi régóta nem üzemel, ezért az eladási szándék sem korbácsolja fel túl­zottan a kedélyeket. Nem vitatkoznak, nincsenek indulataik. Csendesen tudo­másul veszik az eddig is sejtett, bár ki nem mondott tényt: visszavonhatatla­nul megszűnnek a vetítések. így véle­kednek: — Ugyan, ki venné meg? Nem kell az senkinek. A tanács sem bírta üze­meltetni, sok volt a ráfizetés, mert nem akartunk filmet nézni. — Akartunk volna, de nem azokat a filmeket. Rosszak voltak és sokszor elszakadtak. No, meg aztán a falu is öregszik, a fiatalok elmennek, mi meg nem szeretünk emberevést nézni. Any- nyi sok szép régi film van, azokra szíve­sen eljárnánk. — Otthon majdnem mindenkinek van tévéje, soknak még videója is. Aki akar, az a „kultúrba” is elmehet. Igaz, híres színészek nagyon ritkán jönnek hozzánk, mert nincs rá pénz, a progra­mok azért jók. De a mozi, az mégis kellene. Mégiscsak az az igazi. Fiatal koromban sokat jártam a filmekre, ott lehetett a menyecskét úgy igazán meg­ölelni . .. Felkerestük a volt gépészt, Sörös Fe­rencet: — Ezekre a filmekre nincs igény. Rossz minőségűek és agyonjátszottak; általában a premier után hat-nyolc hó­nappal értek ide. A technika is ósdi. Szinte hihetetlen, de 30-40 éves gépek­kel dolgoztam, amik „ették” a filmet. A mozi ajtaján feszülő pókháló bizo­nyítja: itt megállt az idő. A poros vitri­nek alatt plakátok „csalogatják” az embereket régi filmek vetítésére: A bolygó neve halál; A halálosztó .. . APOSTAG A filmszínház épülete modem, felújí­tott. Bármely város szívesen elfogadná. Hetente háromszor tartanak vetítése­ket: vasárnap kettőt, hétfőn pedig egyet. Először a gépészt, Farkas Bélát kerestük: — Kérem szépen, éppen ma vagyok 58 éves, csinálnám én ezt szívesen to­vább, de nem megy. A filmek szakad­tak és megviseltek. A tartalmuk pe­dig... Nézze, végre észre kellene venni valakinek, hogy az emberek nem kí­váncsiak a magyar vagy a szovjet fil­mekre, csak ha nagyon jók. Telt ház ritkán van, de azért előfordul. Ha jó a műsor, még Dunaegyházáról is átjön­nek a fiatalok. Az épületért pedig kár lenne, nekünk elveszne, a vevőnek pe­dig sokba kerülne az átépítés. Jó a vi­szonyunk a tsz-szel meg a tanáccsal, ők is tartanak benne néha gyűléseket. Ne­kem a vállalatra egy rossz szavam sem lehet, mégsem rendes dolog az, hogy én is csak az újságból tudtam meg a mozi eladását. Az emberek itt már keményebben és kritikusabban fogalmaznak: — Nem vagyunk mi rosszabbak a városiaknál. Miért nem hoznak ide rendes filmeket? Volt olyan eset, hogy ötpercenként volt szakadás, végül pe­dig nem lehetett levetíteni. A jegy drá­ga, a film pedig rossz. Egy csomó pénzt adjunk ki azért, hogy aztán a sötétben mérgelődjünk? — A jó műsornál a pénztár nyitása előtt fél órával már néha ötvenen is sorban állnak. — A kultúrház nem működik, most pedig eladják a mozit! Akinek nincs autója, az hogyan megy át a másik faluba? És ha majd ott is bezárják a mozit? Mi csak dolgozzunk, mások meg majd szórakoznak. De az adót tőlünk is ugyanúgy levonják. Ha meg a kocsmába járunk, akkor meg az a baj, hogy sokat iszunk. TASS Az első, akivel találkoztunk, Zsirka István készséggel vállalta az útbaigazí­tást: —- Persze, hogy tudom, hol a mozi, hiszen én csináltam a tető felújítását. Mire a számla rendeződött, a vetítése­ket leállították. Itt minden csak vissza­felé fejlődik; a kultúrházat is bezárták. Marad a video, már akinek van. Hor­ror- meg szexfilmeket néznek a kölkök csoportosan. Az épület a pusztulás „klasszikus” állapotában van. Ablakai betöredez­tek, helyenként fumérlappal fedték be az üvegek helyét. Belül szemét és por terül el vastagon. A falakon táblák fi­gyelmeztetik a nem létező látogatót: „ügyeljünk a tisztaságra!”, „Tilos a dohányzás!”. Az ajtón plakát hirdet egy1 régi-régi motorversenyt Dunaegy- házán, előtte pedig a kövek közül ma­gosra szökött a gaz. Özvegy Gubacsi Lukácsáé több mint tíz éven keresztül volt a filmszínház pénztárosa. Jól jött — jól jönne — az a pár száz forint a nyugdíj mellé. Ezt mondja: — Hiányzik a mozi, jó volt csinálni. Szerettem a nézőket, főleg a gyereke­ket. Ők még hittek abban, ami a vász­non történik. Jöttek ám csoportosan, aztán volt olyan, amelyiknek nem volt pénze jegyre. Ha megérdemelte, been­gedtem. Nem lett ebből senkinek baja, ők pedig úgy örültek ... A végén aztán elmaradtak a jó filmek. A magyar meg az orosz filmeket senki sem akarta megnézni, no meg sokszor el is szakad­tak. Persze, hogy ráfizettünk. A gyere­kek most az üres telkeken vagy az ut­cákban lődörögnek és kiabálnak. Sok a baj velük. De hát mit csináljanak? Sem kultúrház, sem játszótér, semmi! Ha megyek az utcán, sokan megállíta­nak és kérdezik: „Bözsi néni, mikor lesz mozi?” * Eladó három moziépület. Lehetne be­lőlük étterem, szálloda vagy játékterem. Csak amire építették, arra nem jók, mo­zinak? Ráfizetésesek. Lehet, hogy ócska gépeken csapnivaló filmekkel Kecske­méten vagy más városban sem jönne ösz- sze a telt ház. Természetesen sem jo­gunk, sem szakértelmünk nincs ahhoz, hogy beleszóljunk a filmforgalmazó üz­leti tevékenységébe, de úgy érezzük, itt többről van szó, mint pénzről. Ha az üzlet létrejön, sok száz embert fosztanak meg a szórakozás egyetlen — és valljuk meg őszintén, a 20. században nem is a legnagyobb igényű — lehetőségétől. Kö­zülük pedig nagyon kevés teheti majd meg, hogy a napi munkája után autós­moziba járjon filmet nézni. Galambos Sándor „Jegyzetfiizet”-számítógép A japán fővárosban mutatják be a „jegy- zetfüzet”-számítógépet, amely csak mérete­iben, de nem teljesítőképességében marad el termetesebb elődeitől. Kifejlesztői vélemé­nye szerint a „jcgyzetfuzet”-komputer ismét közelebb viszi az embert ahhoz a korhoz, amikor a személyi számítógépek éppen olyan nélkülözhetetlen kellékei lesznek min­dennapjainknak, mint a toll és a papír. SAJTOPOSTA Hová tűnt a távirat? Mivel a nyár nemcsak a strandolás időszaka, hanem a hosszabb kirándulásé is, elhatároztam, hogy útra kelek, s meglátogatom a Német Demokratikus Köztársa­ságban lakó fiamat. Szándékomról, miszerint nemzetközi gyorsvonattal, a Hungá­riával utazom, először levélben tájékoztattam őt. Az érkezésemet azonban külön is megerősítettem távirattal, amelyet július 17-én a déli órákban adtam fel a kecskeméti 1-es számú postahivatalban. A szöveg ennyi volt: „19-én a Hungáriával megyek, várjál Drezdában. Anyuka.” Mindezért 60 forintot fizettem. Nos, én a megjelölt napon annak rendje-módja szerint megtettem a több mint 800 kilométernyi odautat, s a fiam ott is volt a nagyváros vasúti pályaudvarán. De nem azért, mert táviratoztam. Ezt az üzenetemet ugyanis nem kapta meg, máig sem. Ha a posta a nemzetközi sürgöny továbbítását-kézbesítését nem veszi nagyon komolyan, arról illene előzetesen informálni az ügyfeleit. Közülük legfeljebb Csak azok igényelnék e bizonytalan szolgáltatását, akiknek van kidobni való pénzük. Én ilyennel nem rendelkezem. Igaz, azzal a bizonyos 60 forinttal sem, melyet fölöslegesen ráköltöttem a táviratra ... * Gál Sándorné Bugac E jogos panasz elolvasása után önként adódik a kérdés: hová tűnt a drezdai címzésű távirat? Felvilágosításért a megyei postahivatal vezetőjéhez, Novok-Rostás Sándorhoz fordultunk, aki az alábbiakat mondotta: — Az efféle sajnálatos eset bekövetkezésekor célszerű, ha a feladó úgynevezett Tudakozvány segítségével indít „nyomozást" a címzetthez meg nem érkezett külde­mény sorsával kapcsolatosan. Mi most ezt hivatalból megtettük. Várhatóan pár héten belül meg is érkezik a válasz, amely a keresés során tett megállapításokat tartalmazza. Egyébként helyileg ellenőriztettem a történteket, s kiderült: július 17-én, déli 12 óra 46 perckor vették fel a szóban forgó táviratot munkatársaim, s 13 óra 20 perckor már továbbították telexen Budapestre, a Központi Táviró Hivatal nemzetközi'osztályára. Hogy ott, s azt követően mi lett a szöveggel, arról egyelőre nincs értesülésem. A vizsgálat persze tisztáz mindent. Amennyiben bizonyossá válik, hogy a távirat nem idejében vagy egyáltalán nem került kézbesítésre, s emiatt akár a keletnémet, akár a magyar postát terheli a felelősség, olvasójukat természetesen kártérítjük, vagyis visszautaljuk részére a pénzét. Baj van a WC-tartály okkal Először arra gyanakodtunk: egy­két lakótársunk nem éppen szaksze­rű házi bakácsolásának a következ­ménye, hogy míg a WC-tartályuk megtelik vízzel, a szerkezet sziréna­szerű hangot ad. Mióta azonban a több emeletnyi épületünk talán mindegyik lakásában hasonló zajt adva működik az illemhely, úgy vél­jük, valamiféle konstrukciós bajjal állunk szemben. Vannak, akik új WC-öblítőt sze­reltettek fel, s náluk már semmi ilyen gond nincs, a többségnél azonban a régi tartály működik, mégpedig az éjjeli órákban oly erős búgó-süvítő hang közepette, hogy képtelenség pi­henni. Ha ezek a családok önként nem szánják rá magukat a szükséges javítások elvégeztetésére, talán a kö­zös képviselőnek kellene rábírni őket erre. Gondolom, hogy egy vízvezeték- szerelő szívesen vállalkozna az ilyen munkára, pláne akkor, ha azt mind­egyik érintett lakos megrendeli. S míg erre nem kerül sor, oda a nyugalmuk azoknak, akik a zajos WC-tartályok szomszédságában laknak. A Csokor u. 15. számú ház egyik lakója, Kecskemét Mit ér a környezetvédelmi törvény? Lajosmizsei olvasónk — nevét kéré­sére nem közöljük — szinte vígasztal­hatatlanul elkeseredett. Megértjük őt. Hogyne értenénk, hiszen szőkébb lakó­helyén, vagyis a.Mizse nevű külterület egyik tanyájában minden egyebet ta­pasztal, csak tiszta levegőt és csendet nem. E tarthatatlan állapot már néhány éve gondot okoz, amióta a tanya köz­vetlen közelében libatelepet működtet a helyi mezőgazdasági nagyüzem. De hogyan? Fedetlenül tárolt a trágya, így az­után nemcsak a bűzét, hanem a szára- zabb-apróbb darabjait is szerteszét vi­szi a szél. Nem beszélve a tollpelyhek- ről, melyektől néha szürkéllik az ég. Minderre ráadás, hogy a dögök sincse­nek leföldelve. Végül, s nem utolsósor­ban megemlítendő a szinte szüntelen libagágogás, amely felőrli az idegeket. E tanyai emberek végső kétségbeesé­sükben már az elköltözés gondolatával foglalkoznak. Csakhogy ehhez sem kapnak segítséget, mint ahogy környe­zeti sérelmük orvoslása érdekében is hiába kilincseltek eddig bárhol. Mi nem ismerjük a libatelep kialakí­tásának és üzemelésének műszaki­közegészségügyi stb. előírásait, de köt­ve hisszük, hogy azok ellentmondaná- nak a környezetvédelmi törvénynek, amely egyebek között leszögezi: Települési környezetben csak olyan létesítmény építhető vagy tartható fenn, illetőleg olyan tevékenység folytatható, amely nem befolyásolja károsan a la­kosság életfeltételeit. Vajon mit ér az ilyen törvény Lajos- mizsén, ha az illetékesek nem veszik komolyan? Van örökség és még sincs... Szüleim elválása után édesapám néhány évig egyedül élt, majd házas­ságot kötött. Két évi életközösséget követően azonban hirtelen meghalt. A tulajdonát képező házban maradt a mostohám, özvegyi jogon. Ám e helyen csak rövid ideig tar­tózkodott, majd elment máshová, ahol egy férfival él közös háztartás­ban. A régi otthonát, ami valójában az én örökségem, bezárva tartja, ahová csak néha látogat el, hogy szétnézzen. Én úgy vélem, neki nincs szüksége arra, hogy a haszonélvezeti jogát gyakorolja, ezért felvetettem: távoz­zon onnan végleg. Mire így reagált: értékesítsük közösen az ingatlant, s annak fele árát megkapja, mellyel tud kezdeni valamit. Nekem kevésbé lenne jó ez a meg­oldás, hiszen az abból származó ösz- szeg túlságosan kicsi ahhoz, hogy új életünket megalapozzuk. Férjemmel most albérlcteskedünk egy szobá­ban, havi kétezerért, s nemsokára érkezik az első baba. Már csak emi­att is kellene nekünk a már saját tulajdonom. Csak hát pillanatnyilag kedvezőtlen a jogi körülmény: van örökségem és még sincs. Vajon mi a kiút ezen helyzetből? Egy örökös Elöljáróban közöljük: e magánügyre, ami korántsem minősíthető egye­dinek, nem kívánunk a teljesség igényével válaszolni, részint amiatt, mert a tényadatok minden fontos részletét nem ismerjük, másrészt pedig a konkrét tanácsadás a szakemberek dolga. A témakör általános tudnivalói­ról azonban szívesen szólunk: A túlélő házastárs megélhetését biztosító haszonélvezeti jog az özvegy életének végéig, illetve új házasságának megkötéséig tart, s e jog bejegyzen­dő az ingatlan-nyilvántartásba. Az ily módon rendelkezésére álló vagyon­nal (épület, felszerelés, állatállomány stb.) a rendes gazdálkodás szabályai­nak megfelelően köteles sáfárkodni. Lehetnek persze a birtokában olyan tárgyak, melyek a használat során elkopnak, tönkremennek, amiért nem tehető felelőssé. Megemlítendő itt, hogy nem mindegyik özvegy van nehéz szociális hely­zetben, sőt, gyakori, amikor a leszármazóknak sokkal inkább szükséges az anyagi segítségnyújtás. Ilyen esetben ők kérhetik a házastárs haszonélveze­tének a korlátozását. A haszonélvezet korlátozására vonatkozó igény bármikor előterjeszthe­tő a bíróságnál. Az ezzel kapcsolatos teljesítésnek azonban szigorú feltéte­le, hogy az intézkedés következtében a házastárs ne kerüljön hátrányos helyzetbe, főleg a saját vagyonát és munkájának eredményét illetően. A bírói gyakorlat szerint a haszonélvezeti jog korlátozásának mértékét az határozza meg, hogy az özvegy megszokott környezete biztosítva legyen. Ki kaphat esetenkénti segélyt? ÜZENJÜK „Tizenhat esztendeje vagyok rokkantsági nyugállomány­ban. Jelenleg 3300 forint a havi ellátásom. Ebből kell fedez­nem a rezsit, a ruházkodás, valamint az élelmezés költségeit. Utóbbi azért nagyon magas, mert diétáznom kell. Jobban mondva kellene, merthogy erre nem futja a pénzemből. Tá­mogatást pedig senkitől nem kapok. A tanácstól sem ...” E sorokat Jánoshalmán adták postára. Megyénk más tele­püléseiről is gyakran érkeznek hozzánk hasonló tartalmú panaszok, melyekből arra következtetünk, hogy a helyi szo­ciálpolitikai hatóságok nem élnek kellőképpen az esetenkén­ti segélyezés nemrégen megváltoztatott szabályával. Pedig a hatályos előírás igen világos. így hangzik: Esetenkénti (rendkívüli) szociális segélyben lehet részesíteni azt a tizennyolcadik életévét betöltött személyt, akinek megél­hetése veszélyeztetve van és anyagi helyzetének átmeneti javí­tása más módon nem biztosítható. Elsősorban azt kell támo­gatni, akinek a jövedelme létfenntartásához nem elégséges, illetve alkalmankénti jelentős kiadásai következtében (pl. tü­zelővásárlás, ruházat pótlása, magas gyógyszerköltség stb.) vagy egyéb ok miatt anyagi segítségre szorul. Egy naptári éven belül ugyanaz a személy legfeljebb hat alkalommal részesülhet esetenkénti szociális segélyben. Ennek összegét úgy kell megállapítani, hogy az hathatós segítséget nyújtson a rászorulónak. Végezetül hivatkozunk a szociális és egészségügyi minisz­ter 10/1989. (IV. 15.) számú rendeletére — ez április közepé­től van érvényben —, amelynek értelmében e szociális ellátás megállapitásához-kiutaíásához nem szükséges megvizsgálni a tartásra köteles és képes hozzátartozó jövedelmi helyzetét. „Autótulajdonos” jeligére, Kiskörösre: Köztudomású, hogy évek óta nagyon magas a közlekedési szabályokat megsértők száma, minek következtében sok a személyi sérüléssel (halállal), illetve a jelentős anyagi kárral járó baleset. E kedvezőtlen helyzet megváltoztatására van hatályban az a rendelkezés, miszerint ittas vezetés, vagy a két éven belül harmadik alkalommal, határozattal ki­szabott szabálysértési bírság esetén a rendőrség kezdemé­nyezheti az érintett autós pályaalkalmassági vizsgálatát. Ez utóbbi során a szakemberek — különféle speciális műszerek segítségével — egyebek között azt ellenőrzik, hogy az illető személynek van-c a gépjármű biztonságos vezetéséhez szükséges észlelési, döntési és cselekvőképes­sége, s pszichikailag alkalmas-e az autózás közben jelent­kező idegi terhelések elviseléséhez. E vizsgálatra Buda­pesten, a Közlekedési Felügyelet Pályaalkalmasság-vizs- gáló Intézetében kerül sor. „Ifjú házasok” jeligére, Kunszcntmiklósra: Tanácsi bér­lakás bérleti jogának megszerzésére is köthető öröklési szerződés, ám a hivatalos jóváhagyásának az a feltétele, hogy a tartás­ra kötelezett a tartást az örökhagyó la­kásában, vele egy háztartás­ban biztosítsa. Szerkeszti: Velkei Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefonszám: 27-611

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom