Petőfi Népe, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-28 / 50. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1989. február 28. TUDÓS POLITIKUS POLITIKUS TUDÓSRÓL Kulcsár Kálmán Erdei­kismonográfiája Nem akarok .hinni a szememnek: A múlt magyar tudósai sorozatban jelent meg Kulcsár Kálmán Erdei Ferencet be­mutató kismonográfiája. Köztünk lehetne az 1910-ben szüle­tett politikus, tudós. Szomorúan korai utolsó éveiben jó erőben, sokféle feladatot vállalva dolgozott. így maradt meg bennünk, kortársaiban ez az élettel szövetkező, csalódásai ellenére mindig újrakezdő társadalomtudós. Megállapításai­nak többsége ma is időszerű. Mindössze két évtizeddel fiatalabb pályaképelemzője szin­te nemzedéktársként próbálta meghatározni Erdei tudomá­nyos munkásságának legfőbb vonulatait. Szerinte (is) abból kell kiindulni, hogy Kelet-Európábán látta meg a napvilágot a hagymás fia. Itt a politikai cselek­vést is, vállalni kell a felelősen gondolkodónak. Noha távol állt tőle Ady mi mindenről elkésünk „mindennél keserűbb, mindennél igazibb” nemzetsirató fájdalma, a tanult paraszt­ivadék is elkésettségünk csökkentését tartotta mindvégig elsődleges feladatának. A kismonográfia szerzője pontosan érzékeli „az ilyen típusú gondolkodókat” fenyegető veszélyt. A várt, az általuk közvetve-közvetlenül elősegített fordulat győzelme után „a társadalomalakítás új és kemény feltételei között nem egy összetevőiben” megkérdőjeleződhetnek esz­méik. A már 1944. december 22-én miniszterré kinevezett ' Erdei nem látta olyan világosan, mint Illyés, hogy „Szót tőlem az Idő vár,' és nem hazudhatok. / Nem így vártam az oly régen várt /fordulatot”. Inkább az Élni fogsz, élni cimű költemény következő szakasza irányította magatartását: „De eljött, de itt van és így is / a mi korunk. / De így is az lehet, mit / mi akarunk!” Az élete negyedik évtizedében elsősorban politikus és so- kadsorban tudós Erdei sajnos későn eszmélj rá arra, hogy mind kevésbé befolyásolhatja'a politikát, a gyakorlat mind messzebb távolodott az általa is vallott elvektől. Csak ezzel a fenntartással fogadható el Kulcsár Kálmán megállapítása: „tudósi és politikusi pályájának olyan egybefonódását állítja elénk Erdei Ferenc, hogy a kettőt lehetetlen elválasztani”. ' Indokolt tehát: együtt’tárgyalja a tudós és politikus életút­ját, méghozzá a magyar társadalom modernizációjának esé­lyeihez viszonyítva a pálya főbb állomásait. Az életmű elemzője világosan láttatja, hogy számos külső tényező korlátozta, befolyásolta Erdei tudósi és politikusi alkatát. Kiemeli: a külső (a szovjet) minta mechanikus átvé­tele feleslegesen élezte a modernizációval járó összeütközése­ket. Kulcsár Kálmán sokoldalúan elemzi Erdei viszonyát kortársaihoz, a kor magyar valóságához, érzékelteti leszá­molását a nemzeti illúziókkal. Úgy véli, hogy nagyjából együtt haladt a tudós és politikus Erdei a negyvenes évek végéig. A monográfus is nehezen talál magyarázatot arra, hogy a szó legigazibb értelmében parasztpárti politikus mi­ként támogathatta szinte fenntartás nélkül — például — az elsietett, gazdasági és lélektani szempontból alkalmatlan időben végrehajtott mezőgazdasági átszervezést az ötvenes években. „Nem készült fel a torzult politika fogadására?” Valószínű. Ősi paraszti bölcsességgel a megtartás, a túlélés ösztöne irányította magatartását? Külön fejezetet kapott Erdei Ferenc, a társadalomkutató. Kifejti Kulcsár Kálmán, hogy könyvei nemcsak tudományos tettek, hanem esetenként reformfolyamatok elindítói. Nem tagadja: településszociológiái vizsgálatainak számos motívu­ma megkérdőjelezhető. Nem állták ki az idő próbáját a tanyarendszer jövőjéről kidolgozott nézetei sem. „Ma sem vesztette el aktualitását a város és vidéke egybeszerveződésé- nek” általa vázolt mintája. Az Erdeihez hasonlóan kormányzati tisztségeket is vállaló Kulcsár Kálmán kismonográfiáját az Akadémiai Kiadó je­lentette meg. * H. N. H at esztendő­vel ezelőtt — megalakulása­kor — mint Kecs­keméti Képtár kapta meg a mű­ködési engedélyt a Cifrapalotában a megyeszékhely új büszkesége. Mégis galériának nevezték eddig, 0 Nagy Balogh János: Önarckép 0 Egry József: Tájkép (Fent) 0 Borsos Miklós: Jiriika (A felvételeken látható alkotások a Glücks-hagya- ték darabjai.) mert a helyi vezetők között volt, akinek ez az elnevezés jobban imponált. Holott a galéria olyan intézmény, ahol nemcsak kiállítják, hanem árusítják is az alkotá­sokat. Egyetlen kivétel a Magyar Nem­zeti Galéria, ahol gyűjtés, kiállítás van, eladás nincs, ám a nevét — történelmi hagyományait tisztelve — a mai napig megtartotta. Most már tényleg az egyet­len, ugyanis a kecskeméti intézmény jel­legének, funkciójának megfelelően, nemrég visszatért az eredeti, Kecskemé­ti Képtár elnevezéshez. — Ha jól tudom, van egyéb újdonság is. GALÉRIÁBÓL ISMÉT KÉPTÁR Baráti kör alakult A Glücks-hagyaték űjabb művei — Igen. Például több mint nyolcvan kitűnő alkotás, amit most kaptunk meg Glücks Ferenc hagyatékából - magyarázza a képtár vezetője, Simon Magdolna művészettörténész. —_ Egye­bek mellett Egry József, Mednyánszky László, Nagy István, Rippl-Ronai Jó­zsef, Barcsay Jenő, Borsos Miklós al­kotásai. Ezeket a nyár folyamán tárjuk közszemlére. — Néhány napja jelent meg egy új­sághír, tudatva, hogy megalakult a Kecskeméti Képtár bdráti köre. Kik a tagjai, s mi indokolta e közösség létre­hozását? — Bárki a tagja lehet, aki szereti a képzőművészetet, s érdeklődéssel kíséri a képtár rendezvényeit. A jelenlegi tag­létszám negyven fő, közöttük műve­szek, pedagógusok, műgyűjtők, rajzfil­mesek egyaránt találhatók. Egy'ilyen kör létrehozásának gondolata szinte azóta foglalkoztat bennünket, amióta a képtár létezik. Most minden tekintet­ben kedvezőek lettek a lehetőségek, hogy ez az elképzelés megvalósulhas­son. Már a kezdeti létszám azt sejteti, hogy ez valóban aktív, jó közösség lesz; rendezvényeink törzsközönsége. — Tagdíjat kell fizetni? — Évi száz forintot. A diákoknak, nyugdíjasoknak csak ötvenet. Ez fedezi körülbelül a postaköltségeket, hiszen a, Rőr-tagjai'a képtár minden eseményére' külön meghívót kapnak. — Konkrétan milyen rendezvényekről van szó?- Nemrég nyílt időszaki kiállítás Egry József képeiből. Március 8-án iro­dalmi előadást rendezünk a szecesszió­ról, 13-án Hervay Gizella-est színhelye lesz a képtár, 16-án Keserű Ilona festő­művész alkotásait mutatjuk be, 23-án dr. Beke László tart előadást Moholy Nagy László művészetéről, míg márci­us legvégén Misch Adám festőművész élménybeszámolóját hallgathatják meg az érdeklődők a velencei biermáléról. De a következő hónapokban is igyek­szünk sokszínű, érdekes programokat kínálni. Koloh Elek VIDÉKEN IS Zene, tánc, képzőművészet A Budapesti Tavaszi Fesztiválon Igazán nem túlzás a 10 nap, 100 helyszín, 1000 esemény mondatfüzér, amellyel a Budapesti Tavaszi Fesztivál reklá­mozza magát. S mivel az idén is kiemelkedő kulturális ese­mények teszik jelentőssé a március 17. és 26. közötti tíz napot, érdemes részletesen is szólni róluk. . Hetvenhárom koncert, huszonkilenc táncos rendezvény és negyvenkilenc kiállítás—a fővárosban, a három fesztiválvá­rosban (Szentendrén, Kecskeméten, Sopronban) és az ország más városaiban — reprezentálja a Budapesti Tavaszi Feszti­vált. Azt a fesztivált, amely szerencsésen ötvözi az idegenfor­galmi és kulturális élményeket, s amely már országhatáro­kon túlról is sok visszatérő vendéget szerzett magának. Negyedik alkalommal rendezik meg a neves külföldi tánc­együtteseket felsorakoztató Interbalettet. A március 17-ei megnyitón a Győri Balett lép fel a Budapest Sportcsarnok­ban, majd a Lodzi Opera balettegyüttese, a Nyt dán tánc­színház úi hangot képviselő modern műsora szerepel a Thá- lia Színházban. Az Erkel Színházban pedig a moszkvai Álla­mi Sztanyiszlavszkij Színház 45 tagú balettkarát, az USA- beli, stílusteremtő Jósé Limon táncegyüttest és a Holland Táncszínházát láthatjuk. (Ez utóbbi a dán királynő magyar- országi látogatásakor adott műsort hazánkban.) , ■ A pécsi és a szegedi balett egy-egy estje és a Magyar Állami Operaház balettegyüttesének fellépése ígér élményt a táncok kedvelőinek. Az Opera-balett egy előadásban, három külön­böző koreográfiával (Harangozó Gyula, Seregi László, Fo­dor András) mutatja be Bartók táncjátékát; a Csodálatos mandarint. Szeged amolyan „kis Interbalett” színhelye lesz: a szegedi balett bemutatója, a holland és a moszkvai balett egy-egy estje szerepel a programban. De fellépnek még az Interba- lettre érkezett együttesek más városokban is: Győrött, Tata­bányán, Sopronban, Veszprémben, Kaposvárott, Pakson, Szekszárdon, Kecskeméten, Miskolcon, Egerben és Székes- fehérváron. Híven a hagyományokhoz, a Budapesti Tavaszi Fesztivál március 17-ei nyitóhangversenyé^ Erkel-, Liszt- és Bartók- művek hangzanak el a Zeneakadémián a Miskolci /Szimfoni­kus Zenekar előadásában. Másnap a Szovjetunió Állami Kis Szimfonikus Zenekara lép fel Jury Szimonov vezényletével. Világhírű vendégeink között itt lesz Maurice André francia trombitaművész, Keith Jarrett amerikai zongoraművész, Te­resa Berganza spanyol operaénekes. Operaparódiával mutat­kozik be a londoni King’s Singers, Beethpven-estet vezényel George Hanson, a Magyar Televízió V. nemzetközi karmes- terversenyénék amerikai győztese, zongoraestet ad Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, fellép a Budapesti Fesztivál Zenekar. S mivel éppen a fesztivál napjaiban van Muszorgszkij születésének 150. évfordulója, a szerző Salambő című befeje­zetlen operájának magyarországi bemutatóját hallgathatja meg a közönség a Budapest Kongresszusi Központban, már­cius 21-én. Hangversenytermi bemutató'lesz Lajta László Mise frig hangnemben című műve is, a szerző 1950-ben írta, 1957-ben rádiófelvétel készült belőle, s azóta most kerül először közönség elé, a Mátyás-templomban. A leggazdagabb programot a kiállítótermek ígérik 34 kép­zőművészeti, 8 fotóművészeti, 3 iparművészeti és 3 klasszi­kus múzeumi tárlattal, amelyen 300 magyar és 170 külföldi művész munkái szerepelnek. Időben a 15. századtól napjain­kig, térben Ausztriától Amerikáig terjed a skála. Különleges élményben lesz részük azoknak, akik a Szép- művészeti Múzeumban felkeresik a Mesterrajzok New —Yorkból cimű bemutatót-, amelynek anyagát négy-ameriká- ban élő osztrák műgyűjtő,Magángyűjteményéből válogatták. Leonardo, Raffaello, Rembrandt, Tiziáno, Degas, Sisley, Picasso, Léger rajzai március 16-ától két hónapig vendéges­kednek nálunk. A Goya grafikai kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában a spanyol Juan March Alapítvány gyűjteményé­ből 218 rézkarcot tartalmaz. Találkozások címmel ugyan­csak a Nemzeti Galéria termeiben látható a Budapest—Becs festészeti kiállítás, 41 magyar és 41 osztrák kortárs festő alkotásaiból. Az anyagot ősszel már bemutatták Bécsben, a Zentralsparkasse und Kommerzialbank támogatásával. A Műcsarnokban az 1964 óta Párizsban élő és a legnagyob­bak között számon tartott festőművész, Csernus Tibor élet­műkiállítása nyílik. Szenzáció ez azért is, mert Csernusnak önálló kiállítása még nem volt Magyarországon, s mert ezút­tal ismerkedhet meg a hazai közönség a művész Párizsban festett figurális képeivel, bibliai és mitológiai témájú hatal­mas vásznaival. A Budapesti Tavaszi Fesztivál jelentős összegekkel támo­gatja ezeket a rendezvényeket, s ez a mai ínséges időkben igazán ráfér a kultúrára. Kádár Márta KENDE SÁNDOR: „ VÁMKEDVEZMÉNY” ■Ekkoriban készültem arra, hogy (legényei kajánsággal szólván) ne­gyedszer hajtsam a fejem igába, azaz házasságra lépjek ismét. Szörnyűsé­ges idők! — no, nem ezért, hiszen köztudomású, hogy ez a megkötött állapotom máig változatlan — ha­nem úgynevezett történelmi napok rengették kicsike országunk túlontúl fekete földjét megint. Tudniillik, az a bizonyos őszutó. Az ötvenhatos. Meg a rákövetkező jtónapok. Amikor százezrével vágtak neki, borostás arccal, batyura kötött kendövei, madzagos gyerekbakancs­ban, semmilyen céllal, bele az árva­ságba akár, de mindenáron túl a ha-‘ táron. Viszont én nem, éppen én nem, akit anyja naponta csöngetett föl te­lefonon Rómából, sirvá, rimánkodva, fuldokolva, hogy mindenki jön, csak én nem, f hallja, hogy mi történik itt; nekem nem kellene lágerben meghú­zódnom, nekem nem kellene mene­dékjogot kérnem, nekem nem kellene alantas munkát vállalnom egy falat kenyérért, nekem semmit se kellene, nekem ott az anyám, lakással, fűtés­sel, gondoskodással, nem is akárhol, hanem a dolce vita közvetlen szom­szédságában, mégse indulok, mert nekem nem fontos az anyám, szívte­len vagyok, nem törődöm vele most sem, aki pedig meghal, ha nekem va­lami bajom esik itt. És így tovább. Másnap, jövő héten újra. Telefonon, levélben, táviratok sorozatával. Rómából. Mégse szed­tem a sátorfám. Csak akkor szálltam vonatra, mi­után megkaptam az útlevelemet. Hát ilyen okmányhoz —- akkor! — yalóban nem sokan jutottunk. A gyékényesi (vagy a murakeresztú­ri?) határállomáson nem is maradt más „turista" a fülkében rajtam kí­vül. Alighanem az egész szerelvé­nyen egyedül utaztam. Üldögéltem magamban, de az idő múlatása végett sem fütyörészni, sem dúdolni nem kezdtem. A szolgá­latos vámtiszt, amikor fölfedezett, csaknem beütötte fejét a fülkeajtó üvegébe a meglepetéstől: nemigen szokhatott még hozzá, a látvány ta­lán idegesítette is,- hogy valaki, eb­ben az új történelmi időszakban, egyszerre ím ilyen „törvényes" mó­don kíván túllépni az országhatáron. Közelről, távolabbról, majd még kö­zelebbről, percekig vizsgálta a piros borítású útlevelei, mintha meg akar­ná tanulni, hogyan is néz ki az ilyen. — Csomagja?—hallatszott vég­re egy emberi hang. — Ennyi. — .Hm ... Ne vicceljen. — Látja. S mutattam, és akasztottam a csuklómra azt a kis barna bőrholmit, amit úgy szoktak hívni, hogy kulcs­táska, vagy autóstáska. 0 meg tétován megfordult, kez­dett megnyúlni a nyaka, körözött a tekintetej nem tudta levenni szemét az üres csomaghálók tájékáról, pe­dig már-már úgy érezhette, rá kell szánnia magát végül arra is, hogy lehajoljon az ülések alá. De ott is: semmi. A csuklómról lógaszkodó levélbo- rítéknyi táskámban fogkefe, zseb- 1 kendő, öt dollár, három cent barack- pálinka fütyülős üvegben, jelképes ajándék gyanánt, ceruza, vonatjegy, és hely az útlevél részére: Fésű a belső zsebemben. És egy külön pa­pírzacskóban két szendvics, két ke­mény tojás, egy gyönyörű alma. Megnézte. A kis táskát is, a pa­pírzacskót is. Majd újabb forgolódás következett. — Hogyhogy? — kérdezte egy gyönge köhögés, után. 1— Ennyi — vontam meg ismét a váltam. — Miért? — Tessék? — Nem értem. — így van. — Hm. — Igen. — Akkor?, — Akkor jó napot. — Jó napot — tisztelgett, és rám ' húzta a fülkeajtót. — Jó utazást. — Köszönöm. Mert úgy an miért is hurcoltam vol■* na magammal Rómába csomagot? Még pizsamát sem! Minek?! Majd ott föltankolok, annak rendje és módja szerint, földönfutó keleti vándor a bé­kében izzadó nagyvilágban! Persze, p túlsó oldalon, az olasz közeg is alaposan megnézett: ilyen útlevelet talán nem is látott mosta­nában! — de ezzel már igazán nem törődtem, a csodálkozás személyijo­ga mindenkinek, ettől szép a világ, valamennyire legalább. ... Hanem aztán hazafelé! Mire kelle,tt volna már az a bizonyos tás- kácska, mi értelme, mire jó?! Ami­kor nyolc (8!) tisztességgel kibélelt, fényes bőröndöt kellett célszerűen elhelyeznem odafönt, a csomaghá­lókban. Nyolcat, igen, ami azt jelez­te, hogy a római hat hetemet nem pazaroltam üres játszadozással, s nem csak sétáltam az ezeréves tárgyi emlékek között, és nem mindig bot­ladoztam leszegett fővel. Semmi vész: elfért minden kényel­mesen. Mondhatnám, bőven. Mert most se tolakodtunk nagyon — ugyan miféle csillagtalan vándor tü­lekedett volna onnan „kintről", éppen ebbe a komor látványtalanságba?! Lökdösődő igyekezetre semmi szük­ség, sőt, ahogy közeledtünk a határ felé, egyre csak fogytunk. Vagyis, röviden: Gyékényesen ezúttal is árván üldögéltem a fül­kémben, színegyedül, pontosan úgy, mint hat héttel előtt, kifelé. Az összehasonlító emlékezés csak annyiban sántít, hogy ugyebár az a fényes nyolc bőrönd odafent!.^}. Amit a benyitó vámtiszt az első hu- nyorításkor, a legelső lélegzetvétel pillanatában, csalhatatlan szakmai szimattal, késedelem nélkül fölfede- zett — és nagy rutinnal sikerült azonnal megállapítania, hogy — sok. Igen. Ami azért jegyzendő fel kü­lön, mert óriási szerencsémre (?) ugyanaz a nyílt arcú férfiú állt előt­tem, mint ama nevezetes hat héttel korábbi napon. Annyi különbséggel csupán, hogy most alkonyodott már. A kérdezösködés is ahhoz hason­lóan indult. De egy pici lelkesedés is, mint amikor régi ismerősök lelik föl egymást ismét. Tudniillik: — A!... Jó estét! — Jó estét. (Mondanom kellett volna, hogy: — örvendck| — Csomagja?- Ennyi!1— mondtam rá; hisz az én szókincsem se ekkor kezdett gaz­dagodni.. Ö (azt hiszem, mímelte a csodál­kozást): — Mind?! — Hát... — mutattam, hogy egyedül vagyok, láthatja. — Ejha! A fölháborodást is csak mímelte (agt hiszem): — Mit képzel?! — tárta jelentő­ségteljesen szélesre a karját, Le­hetetlen! Egész Olaszországot haza akarja vinni?! —■- Majdnem... — kényszerül­tem némi mosolyra. — Az egész világot?! — Nyolc ... Ennyi csomagom van, nem több. — Tö-ö-öbb?!... Mit tehet ilyenkor az ember? Vi­tatkozzam? A hazatérés első pillana­tában? Magyar ember egy másik magyarral?... Vagy inkább neves­sek? De hiszen fölöslegesen a hülye se tűd nevetni! " Képtelenség utólag megállapítani, miféle kisördög sugallatára, mintha ősrégi cimborával hozott volna össze a sors: épp csak vállon nem öleltem szegényt, akkora cinkos hejehujával kaptam a dicsekvésbe, férfi a férfi­nak: ■— Nézze! Négy feleségem, há­rom lányom, négy anyósom ... ■— Mi-i-i???! — Bent találja őket a személyi igazolványomban! v — Hallgasson! Csakhogy akkor már nem hagy­hattam abba: — Számoljon! Ha mindegyiknek csak valamit!... A száját még nem csukta be, azért futott ki rajta ennyire meggondolat-. tanul: — Mind nő?!- Ugye. S mihelyt a kérdés butaságtartal­mát fölfogta, elfojthatatlan jókedv öntötte el az arcát: — Négy anyós?!—pukkadt ki, s a combjára csapott volna. De inkább áhasához kapott, majd kipördült (yagy inkább kiugrott) a folyosóra, onnan intette vissza: — Szegény ember! Nem nézett meg semmit. Dehogy. Egyetlen bőröndöm zárát se kellett' felcsattintanom. Még a folyosó vé­géről is hallottam a rémületes neve­tést: — Szegény ember!... Vigye ne­kik!...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom