Petőfi Népe, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-17 / 116. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1988. május 17. SZOVJET—NYUGATNÉMET GAZDASÁGI ÉS TUDOMÁNYOS-MŰSZAKI TÁRGYALÁSOK Gorbacsov fogadta Bangemannt Nyikolaj Rizskor szovjet miniszterelnök hétfőn Moszkvában fogadta Martin Bangemannt. az NSZK gazdasági miniszterét. A nyugatnémet politikus a két ország gazdasági és tudományos- műszaki együttműködési bizottságának XVI. ülésszakára érkezett a szovjet fővárosba a testület társelnökeként. A szovjet—nyugatnémet politikai és gazdasági kapcsolatokról, valamint az európai gazdasági együttműködésről folytatott rövid, de rendkívül tartalmas eszmecserét hétfőn Moszkvában Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Martin Bangemann nyugat­német gazdasági miniszter, a Szabaddemokrata Párt elnöke. Véle­ményt cseréltek a KGST és az EGK közötti kapcsolatok formába öntésének kérdéséről is, s egyaránt annak a kölcsönös törekvésük­nek adtak hangot, hogy ez a folyamat a lehető legközelebbi jövőben lezáruljon, habár — érthető módon -— két gazdasági tömörülés gazdaságának összekapcsolása nem egyszerű feladat, annak meg­oldásához időre van szükség. Gorbacsov megfogalmazása szerint a kétoldalú kapcsolatok len­dületre kapása elképzelhetetlen a gazdasági együttműködés fejlesz­tése nélkül. A politikai akarat önmagában nem eredményez meg­bízható együttműködést, megfelelő dinamikus fejlődést — hangsú­lyozta a szovjet vezető, utalva arra, hogy a két ország nagyobb mértékű gazdasági „függése” egymástól — amikor jó értelmében gazdaságilag kölcsönösen egymásra lesznek utalva -— teremti meg majd a közeledés, a szilárd együttműködés alapját. A találkozón — amelyen az enyhülési folyamat számos kérdését érintették — Bangemann tájékoztatta Gorbacsovot pártja keleti politikájáról, s az FDP-nek — más nyugatnémet pártokra is jel­lemző — törekvéséről a Szovjetunióval fenntartott kapcsolatok javítására és fejlesztésére. A nyugatnémet politikus kedvezően érté­kelte a kétoldalú gazdasági és tudományos-műszaki bizottság Moszkvában most befejeződött ülésének eredményeit. AZ AFGANISZTÁNI KIVONULÁS SZOVJET VISSZHANGJA Győzelem: fiaink hazatérhetnek Régóta várt esemény érkezett el vasárnap — megkezdődött az afganisztáni szolgálatot teljesítő szovjet katonák első csoportjának hazatérése. Az esemény kiemelt helyen szerepel a szovjet tömegtájékoztatási eszközök híradásaiban. Sok szovjet lap különtudósítókat küldött a szomszédos országba, hogy helyszíni ripor­tokban számoljanak be a kivonulás részleteiről. A hétfőn reggel egyedül megjelenő Pravda címoldalán fotókkal illusztrált terje­delmes tudósításban számol be a hazatérés megkezdéséről. Emlékeztet rá, hogy a szovjet katonák a kabuli kormány sokszori segélykérésének eleget téve léptek nyolc és fél évvel ezelőtt afganisztáni földre, s most, a kivonulás megkezdésekor el lehet róluk mondani, hogy internacionalista kötelességüket teljesítették. Az elmúlt évek világossá tették, hogy fegyveresen nem teremthető meg Afga­nisztán békéje. S ezt nemcsak az afgán és a szovjet fél ismerte fel, hanem a másik oldalon állók is — így vált lehetővé a genfi megállapodás. Ez megteremtette a szerződéses alapot az afganisztáni belügyekbe való külső beavatkozás megszünte­téséhez. Sosem törekedtünk Afganisztánban katonai győzelemre — írja a Pravda. — Célunk mindig a béke, a nyugalom és az együttműködés volt. Vereségekről és győzelmekről szólva az biztos győzelem, hogy fiaink hazatérhetnek — szögezi le a központi szovjet pártlap. A Pravda tudósítása, csakúgy mint a televízió vasárnap esti híradója, amely az első hazatérő egységeket mutatta be, beszámolt arról, hogy a szovjet katonafiatá- lok nemcsak harci cselekményekből vették ki a részüket, hanem sok helyütt a békés mindennapi élet szervezésében is segédkeztek. Mint ismeretes, a Genfben április közepén aláírt megállapodás értelmében a szovjet katonai erők és fegyverzetek kilenc hónap alatt hagyják el Afganisztán területét, de a korlátozott katonai kontingens fele három hónap alatt távozik. Ahhoz, hogy a genfi aláírással, illetve a május 15-én megkezdett kivonulással kezdődő új szakasz valódi békét hozzon Afganisztánnak, arra van szükség, hogy minden fél eleget tegyen vállalt kötelezettségeinek. Valószínű, hogy ennek elősegí­tését is szolgálják majd a magas szintű szovjet—pakisztáni külügyi tárgyalások, hiszen vasárnap óta Moszkva vendége Zain Nurani pakisztáni külügyi állammi­niszter. Reagan készül a csúcstalálkozóra Már a moszkvai csúcstalálkozó előkészítése a legfontosabb pont Reagan elnök e heti programjában. Reagan több ízben is találkozik legfőbb külpolitikai és katonapolitikai tanácsadóival, megbeszélést folytat kongresszusi vezetőkkel a találkozó napirendjéről, szerdán a parti őrség akadémiáján mondandó beszédében is foglalkozik ezzel és programjába iktatta a találkozót az amerikai fiataloknak azzal a csoportjával, akik most érkeztek vissza a Szovjetunióból s akiket Mihail Gorbacsov is fogadott. A Fehér Házból származó értesülések szerint az elnök el akarja érni, hogy a szenátus a moszkvai csúcs idejére iktassa törvénybe a közepes hatótávolságú nukleáris eszközök megsemmisítéséről megkötött szovjet—amerikai szerződést. Shultz külügyminiszter személyesen találkozik hétfőn a Külügyi Bizottság tag­jaival, hogy a genfi külügyminiszteri értekezleten a vitás ellenőrzési kérdésekben született megállapodásokról tájékoztassa őket. A szenátus vezetése ezt követően dönt arról, hogy mikor tűzi — többszöri halasztás után — napirendre a szerződés ratifikálásának vitáját. A Katonai Bizottság elnöke, Sam Nunn, aki már pénteken találkozott Reagan nemzetbiztonsági tanácsadójával, Colin Powell tábornokkal, azt mondta, hogy az első tájékoztatás alapján elégedett a megállapodással, de a teljes bizottságnak állást kell foglalnia, kielégítőnek tartják-e a genfi miniszteri találkozó eredményeit. Merényletek Szudánban Betétfajta A kamatemelés mértéke kamat A felemelt prémium együtt Kamatozó betétek és csekks/ainla-betétek I évre lekötött 3,5 9,5 4 13,5 2 évre lekötött 3 10 4 14 3 évre lekötött 1.5 11 4 15 Takaréklevél l év után 4,5 10 4 14 2 év után 3 11 4 15 3. 4 év után 2 11,55 4 15,5 5 év után 2 12 4 16 6 év után _ * 12,5 4 16,5 Lakáscélú betétek (ifjúsági, „Uj otthon" stb.) Lakáscélú felhasználás esetén 5 éven belül eltérő Pénzintézetenként 10 4 14 5 éven túl 2 14 4 18 Nem lakáscélú felhasználás esetén 5 éven belül eltérő Pénzintézetenként 8 4 12 5 éven túl 1.6 114 4 15,2 Nyugdíj-elö takarékossági betét életbiztosítással — * 12,5 4 16,5 életbiztosítás nélkül ■ — * 13,5 4 17,5 Gyámhatósági betétek és közérdekű célra juttatott adományok * 12,5 4 16.5 Átutalási betét 2 7 7 — * E betéteknél 1988. április 1-jén történt 2%-os kamatemelés A HELVÉCIÁI ALLAMI GAZDASAG KERESKEDELMI ÁGAZATA Hétfőre virradóan letette az es­küt Szudán új, az előzőhöz hason­lóan Szadik al-Mahdi vezette koalí­ciós kormánya. Ezzel szinte párhu­zamosan Kartúmban két, külföldi­ek által látogatott épületet ért ter­rortámadás, s ennek következtében legalább hét ember — közöttük öt külföldi életét vesztette. Az új, 28 tagú kabinetben Szadik al-Mahdi pártja, az Umma tíz tár­cával rendelkezik, a Demokratikus Unió Párt hat, a kormányba most először belépett integrista erő, a Nemzeti Iszlám Front öt miniszteri helyet kapott közöttük az igaz­ságügyi tárcát. A többi felett a ki­sebb déli pártok osztozkodnak. A déli országrész keresztény és ter­mészeti vallású lakosságát képvise­lő nagy politikai erők elutasították a kormányban való részvételt. A kormány esküjével egyidőben a főváros központjában két helyen, az Acropol szállodában, valamint a brit klubban egyelőre meg nem ne­vezett tettesek terrorakciókat kö­vettek el, kézigránátokkal és gép­pisztolyokkal támadva az ottlévők- re. Legalább hét ember — közöttük egy brit család két gyermekével — meghalt, tucatnyi a sebesült. .Kar- túmi hivatalos közlés szerint a tá-* madások nyomán 35 embert vették őrizetbe, közöttük külföldiek, szí- riaiak és libanoniak is vannak. II. JÁNOS PÁL LATIN-AMERIKÁBAN „Az egyház nem csak a szegényeké” Világszerte kemény küzdelem folyik az emberek fejének és szívének meg­nyeréséért. Ez alól a római katolikus világegyház sem kivétel. II. János Pál pápa személy szerint is aktívan kiveszi Túszét belőle. Pápaságának tíz éve alatt kilencedszer jár Latin-Amerikában, a reménység kontinensén —•' ahogyan ő maga nevezi, tudatában annak, hogy az ezredfordulóra ott él majd á világ katolikusainak túlnyomó többsége. A pápa komoly tervekkel a tarsolyá­ban lépett újra Dél-Amerika földjére. A szubkontinens óriási emberi, szelle­mi és anyagi tartalékait meghatározott társadalmi és gazdasági irányba igyek­szik terelni. II. János Pál szerint ez az irány nem egyezik sem a kapitalizmus­sal, sem a szocializmussal, hanem „a részvétel és a szolidaritás társadalma”. A Szentszék álláspontja aligha tekint­hető ellentmondástól mentesnek. Hi­szen három éve sincs, hogy a pápa „ko­runk szégyenének” minősítette a szoci­alizmust, és a „leigázók cinkosainak”, akik küzdenek érte. A kapitalista ma­gántulajdont viszont védelmébe vette és mindössze igazságosabb elosztást, az emberi méltóság tiszteletét sürgette. Most újra meggyőződhetett arról, hogy az „embertelen szegénység” fel­számolását sürgető szavai süket fülekre találtak azok részéről, akik tehetnének érte. Ezért az eddigieknél élesebben ve­tette fel a kérdést, és arra biztattá a bolíviai ónbányászokat és a perui pa­rasztokat, ne tűrjék tétlenül, hogy „úgy bánjanak velük, mint az állatokkal”. Mégis, mit tegyünk? — kérdezte egy katolikus szakszervezeti vezető Bolívi­ában. II. János Pál értésre adta, hogy a népi harc irányítása nem az egyház feladata, sőt kifejezetten tartózkodnia kell tőle. Annál is inkább, mivel az egyház minden ember megváltásán munkálkodik, gazdagén és szegényén egyaránt. Az egyház nem csak a szegé­nyek egyháza — mondta. IZRAELI . LÉGITÁMADÁS Szír gyűrűben a síiták Az izraeli légierő hétfőre virradó éj­szaka támadást intézett a Szidon kör­nyékén lévő palesztin táborok ellen. A helikopterekről indított rakéták be­csapódása nyomán az egyik táborban tűz ütött ki. Három palesztin megsebe­sült. Idén ez volt a nyolcadik izraeli légi­támadás libanoni területek ellen. Az izraeli hadsereg szóvivője hétfőn meg­erősítette az akció hírét, hangsúlyozva, hogy valamennyi helikopter sértetlenül tért vissza támaszpontjára. Újabb heves csata bontakozott ki vasárnap éjjel a Bejrút déli negyedének ellenőrzéséért harcoló síita milíciák kö­zött. A Bejrút többi negyedének nyu­galmát is fölverő fegyverropogás köz­ben hétezer szíriai katona harcálláso­kat foglalt el, hogy előkészítse a rend helyreállítását szolgáló beavatkozását. A szírek az éjszaka folyamán teljesen körülzárták a mintegy negyven négy­zetkilométernyi területet, amelynek el­lenőrzéséért tizenegy napja harcol egy­mással az Irán-barát Hezbollah és a Szíria által támogatott Amal milícia. Emelkednek 1988. június 1-jével emelkedik a lakossági • betétek kamata és kamatprémiuma — adta hírül a hét végén az MTI közleménye. Az intézkedés célja a lakossági megtakarí­tások ösztönzése, annak a folyamatnak a megállítása, amely az utóbbi hónapokban a betétállomány növekedésének lelassulásához vezetett. Az 1 evezés azon túli lekötésű kamatozó Leányvállalat (Folytatás az 1. oldalról) koztunk csak lakossági kereskedelem­mel. Senki sem gondolta volna a hatva­nas évek elején, hogy egyszer ez lesz a „mentőöve” az egész termelésnek. ■— Hogy épült ki a tizenöt egységből álló üzletlánc? — Az elsőt fél évtized múlva követte csak a következő alapítás. Ezt is a me­gyei vezetőség kérte, amikor LajoSmi- zse határában megnyílt a Tanyamúze­um. Az egyik almáskertünk szélén épí­tettünk föl egy faházat, hogy a múze­umlátogatók falatozhassanak is. Ha­marosan aztán újabb s még jobb épület kellett, mert hamar népszerűvé vált a vendéglő. Ma csárdánk Bács-Kiskun egyik legnagyobb vendéglátó egysége. Nyáron egyszerre ezer vendéget fogad­hat. Évente 30 millió forintos forgal­mat bonyolít le. Ezután következett a széchenyivárosi ABC, melyet a szikrai, a városföldi és az izsáki gazdaságokkal közösen építettünk és üzemeltetünk. 1983. augusztus 20-án avattuk a Wer- nesgrüner sörözőt, majd a vásárlóköz­ponti rekonstrukció után a piaci üzlet­sorunkat ... — A székhelyközség nem kínált he­lyet üzleti beruházáshoz? — Kezdettől szükségesnek láttuk a székhelyközség ellátását. Rövid időn belül versenytársai lettünk az Univer. Afésznek Helvécián. Borszaküzletet, csemege-, hús-, virág; és takarmány- boltot alapítottunk. Ágasegyházán és Ballószögben is van kiskereskedelmi egységünk. (Folytatás az 1. oldalról.) Lehoczki Mihály, a TOT főtitkár­helyettese, az írásos beszámolóhoz fű­zött szóbeli kiegészítésében elmondot­tá1: a termelőszövetkezetek gazdálko­dásában az elmúlt évekhez képest nincs lényeges javulás; tavaly sem sikerült a népgazdasági tervben elhatározott cé­lokat mindenben elérni. Összességében ugyan mintegy 7 százalékkal növeke­dett a termelési érték, ám ez elsősorban az alaptevékenységen kívüli, úgyneve­zett kiegészítő munkák bevételeinek köszönhető. Bár az ipari jellegű tevé­kenység évtizedek óta nem idegen a mezőgazdasági nagyüzemektől, nincs rendjén, hogy éppen az alaptevékeny­ség --a növénytermelés, a kertészeti termelés, az állattenyésztés — a legke­vésbé jövedelmező. Tavalyi munkájáról 1369 mezőgaz­dasági szövetkezeti szervezet — köztük 1254 termelőszövetkezet — készített zárszámadást. A szövetkezetek közül 110 veszteséggel zárta azévet, velük együtt 460 az olyan üzem, amely már több éve nem képes megőrizni termelő- eszközeinek műszaki színvonalát. Ezeknek a gazdaságoknak a nyeresége évente nem haladja meg az ötmillió forintot, s így nem képesek önerejük­ből termelőkapacitásuk megújítására. A gazdaságok mindössze 12—13 szá­zalékának a nyeresége haladta meg ta­valy a 30 millió forintot. Ez jelzi, hogy a szövetkezetek mezőnye szinte ketté­szakadt és a gyengébbek pozíciója to­vább romlik. a kamatok betétek és csekkszámlabetétek, a takarékle­vél, a lakáscélú betétek, a nyugdij-előtakaré- kossági betétek, a gyámhatósági betétek és a közérdekű célra juttatott adományok, vala­mint az átutalási betétek kamatai átlagosan közel .3 százalékkal emelkednek. Az egyes betétfajták érvényes kamatairól a lakossági pénzintézetek adnak részletes tájékoztatást. A kamatemelés részleteiről dr. Kalocsay lesz — Úgy gondolom: a lendületes fejlő­dést a gazdaság eredményei támasztot­ták alá. *— A termelési eredmények kínálták a lehetőséget a beruházásokhoz. És az is fontos, hogy kiteljesedett a háttér­ipar is. Korszerű vágóhidunk például évente ma már 14—15 ezer hízott ser­tést dolgoz fel. Megnőtt a palackozónk választéka is... — Mostanában gondokkal küzd a Helvéciái Állami Gazdaság. Hogyan érinti ez a kereskedők munkáját? — A pezsgő és a bor szovjet export­jának visszesése súlyosan érintette gaz­daságunkat is. Az eredményesen mun­kálkodó kereskedelmi főágazat most „meghálálja” a korábbi segítséget. Ta­valy a 15 milliós nyereség a csődtől mentette meg a nagyüzemet. Ha bőví­tésre, fejlesztésre nincs is lehetőség, a karbantartásokat elvégezzük. Legfon­tosabb feladat: a szolgáltatások színvo­nala ne csökkenjen. Tízmillió forintot a vágóhidunkra költünk az idén. És új utakat kell keresnünk a továbblépés­hez. Kecskeméten a Jász utcában pél­dául, ismét társulással — az ÁGKER KFT-vel a Tisza Füszért és a városi tanács a partnerünk — épül az új ABC- áruházunk. Az IBUSZ a Tanyacsárda bővítéséhez, a terem kialakításához adott támogatást. Az igazgatóság azt tervezi, hogy a jövőben leányvállalati formában üzemelteti a kereskedelmi ágazatot. Az önállóság nagyobb sza­badságot ad a vállalkozásainknál, igaz, megköveteli a jelenleginél is ésszerűbb, takarékosabb gazdálkodást. F. P. J. A testület tagjai az egyes tevékenysé­gek vizsgálatával mutattak rá a gazdál­kodás nehézségeire. A növényterme­lésben 4 százalékos a lemaradás az elő­ző évihez képest. A gabonatermelés hullámzó teljesítménye egyre inkább azt is jelzi, hogy már nemcsak a szélső­séges időjárás, hanem a jövedelmező­ség romlása is gondokat okoz. Ez az állattenyésztésre még inkább vonatko­zik. Az országos tanács tagjainak véle­ménye szerint elsősorban az árrendszer szorul módosításra, ugyanis az árak utóbbi években bekövetkezett szaba­dabb mozgása a mezőgazdasági termé­keknek viszonylag szűk körére, mint­egy a felére terjed ki, míg a nagy- és a kisüzemi termeléshez használt ipari anyagok, eszközök csaknem mindegyi­ke szabadáras. A felszólalók többsége sürgette az előterjesztésben megfogalmazott prob­lémák megoldását. Többen rámutattak arra is, hogy az ipari tevékenység sem hozza a megszokott eredményeket, mi­vel a felhasznált nyersanyagok egy ré­sze az utóbbi időben megdrágult. A legtöbb felszólaló annak a meg­győződésének adott hangot, hogy a termelőszövetkezet munkájának segí­téséhez elengedhetetlenül szükséges újabb agrár- és pénzügyi intézkedések főképpen annak érdekében, hogy az alaptevékenység termelési költségei az eddiginél jobban kifejezésre jussanak a felvásárlási árakban. Ez az egyik leg­fontosabb biztosítéka' a mezőgazdasági alaptevékenység sikeresebb folytatásá­nak - mutattak rá az ülésen. Tamástól, az Országos Takarékpénztár ügy­vezető igazgatójától kértünk tájékoztatást. — Mint az MTI közleményéből kitűnik» a pénzügyi kormányzat a tartós, 1 évnél hosszabb lekötésű takarékbetétek kamatát emelte. Ez a lakosság szempontjából azt je­lenti, hogy az 1988 évi betétállomány a jelzett 15 százalékos árszínvonal-növekedés ellené­re sem fog veszíteni az értékéből. Természe­tesen a hosszabb időre lekötött betétek job­ban kompenzálják az áremelkedést, illetve hoznak jövedelmet a tulajdonosnak. Taka­réklevél esetében például 6 év után 16,5 szá­zalék, a lakáscélú betéteknél — ifjúsági, vagy az „Új otthon” betétformánál — 18 százalé­kos a kamat. És ezek a mértékek már megha­ladják az inflációt, következésképpen nem­csak megőrzik a megtakarítás értékét, ha­nem kismértékben gyarapítják azt. Arról se feledkezzünk meg — bár ez a lakosság szem­pontjából talán közömbös —, hogy úgyne­vezett nettó-kamatlábról van szó, a pénzinté­zetek ugyanis a központi döntés értelmében magukra vállalják a kamatjövedelem után járó adó megfizetését. Arra számítunk, hogy ez az intézkedés növeli a takarékossági kész­séget, ugyanis a pénzintézetek, a lakossági bankok, köztük az OTP esetében gondot okoz, hogy a tavalyi 9,9 milliárd forintos betétnövekedéssel szemben az idén csak min­tegy félmilliárd forintos növekményről be­szélhetünk. A lakosság hiteligényei viszont, szintén a múlt évhez képest, lényegében vál­tozatlanok maradtak: április végéig mintegy 6,5 milliárd forinttal nőtt az igénybe vett hitelek összege és ehhez a hitelkihelyezéshez forrást kellett teremteni! A mostani intézkedés eredményeként a hátralévő 7 hónap alatt — tehát június Fjé­től december végéig — 4,4 milliárd forint többletkamathoz és prémiumjövedelemhez jut a lakosság — mondotta dr. Kalocsay Tamás, az OTP ügyvezető igazgatója. Telefonról, közlekedésről a Parlamentben Tegnap a Parlamentben Stadin- ger István elnökletével ülést tartott az Országgyűlés építési és közleke­dési bizottsága. A testület az írásos előteijesztés, valamint Tóth ülés államtitkárnak, a Magyar Posta elnökének szóbeli kiegészítése alapján megvitatta a távközlés gyors ütemű fejlesztésének eddigi eredményeit. A VII. ötéves tervidőszakra 40,1 milliárd forintot irányzott elő a Posta a távközlés fejlesztésére. A tervidőszak eddigi részében a fejlesztés a programnak megfelelő­en alakult. Ez év végéig 200 ezer főközponti kapacitást hoznak lét­re, várhatóan üzembe helyezik a belföldi és a nemzetközi távhívó központot, a videotex rendszert és bővítik a telexhálózatot. Az új adórendszer és a szabá­lyozási változások a Posta jövede­lempozícióját közvetlenül nem változtatták meg, ám már ebben az évben is feszültséget okoz a táv­közlésfejlesztés költségvetési for­rásainak 700 millió forintos csök­kentése, valamint a már több éve húzódó szolgáltatási tarifaemelé­sek elhalasztása. A Posta arra is számit, hogy az ipari vállalatok által a postának mar jelzett áreme­lések kedvezőtlenül befolyásolják a fejlesztési elképzeléseket. A gyorsított ütemű fejlesztés elle­nére is 1990-ben 100 lakosra csak 17 telefon jut, ugyanekkor az eu­rópai átlagos telefonsűrűség 35 lesz. Amennyiben a mostani öt­éves tervidőszak ütemében folyta­tódna a következő ötéves időszak­ban is a fejlesztés, csak 2015-re érnénk el az 1990-es európai mér­téket. A Posta számításai szerint a VIII. ötéves tervidőszakban 1,2 millió főközponti kapacitás meg­építésére van szükség ahhoz, hogy valamelyest felzárkózhassunk az európai színvonalhoz. Ez ugyan­akkor azt jelenti, hogy háromszo­rosára növekedne a fejlesztés dina­mikája, amire a Postának is és az iparnak is fel kell készülnie. A nagyarányú fejlesztéshez kormányintézkedésekre is szükség van. A Posta modellszámításokat készített arra, hogyan lehetne megteremteni a felzárkózáshoz szükséges pénzügyi alapokat. Ezek szerint feltétlenül szükséges, hogy a távközlési díjszint évente 4 százalékkal emelkedjék. Szükség van arra is, hogy a saját források mellett az állam is járuljon hozzá a fejlesztésekhez, és az eddiginél fokozottabban vonják be a lakos­sági erőforrásokat. A vitában tizenhatan fejtették ki véleményüket. Második napirendi pontként a kistelepülések helyközi közlekedé­sének fejlesztési terveiről hallgatta meg a testület Ónozó György köz- lekedésiminiszter-helyettes szóbeli előterjesztését. A tájékoztatóban elhangzott, hogy a közlekedési tárca fontos feladatának tekinti a kistelepülések közlekedési helyze­tének javítását. Az ország több mint háromezer települése között 21 olyan helység van, amelynek közlekedési alapellátottsága feltét­lenül javításra szorul. A miniszté­rium több intézkedést is előkészí­tett a gondok orvoslására. Hama­rosan lehetővé válik például, hogy — a szükséges garanciák mellett — magánszemélyek, illetve társa­ságok is részt vállaljanak a tömeg- közlekedési feladatokból. VÉLEMÉNYEK A TOT-ÜLÉSRŐL Módosítani kell az árrendszert

Next

/
Oldalképek
Tartalom