Petőfi Népe, 1988. május (43. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-11 / 111. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1988. május 11. KÉPERNYŐ lönlegességekct is találtam, például bu- nyevác ráolvasásokat. Eredeti nyelven is fel tudták idézni. — És használják a gyógynövényeket? — Például a lestyánszárat torokbetegség ellen alkalmazzák. — Valójában sokszor hatásosabb lehet cgy-egy növényi kivonat a gyógyulás során, mint az antibiotikumok. — Igaza van, és ezt mások is belátják, hiszen lassan-lassan elterjednek a gyógynövények, a drogok. Nem véletlenül nyíltak meg a fitotékák. — Milyen gyógyítás híve a múzeumvezető? — Most asztma elleni teát szoktam inni.-—• Itt benn? — Gondoltunk arra, hogy az épület alatti pincét rendbe hozatjuk és gyógy- teázót rendezünk be. Csak pénzünk nincs az ötlet megvalósítására. Lehet, hogy egyszer támogatókra találunk és közművelődési programokat, előadásokat, minikiállításokat is tudunk majd rendezni a pincében. — Más tervek? ' -— Szeretnék országos áttekintést adni a népi gyógyászatról, de ez még nagyon távoli terv. Előbb a doktori disz- szertációmmal kell elkészülnöm és soksok tanulmánnyal. Egyelőre szőkébb pátriánkról is van megírnivaló! Borzák Tibor Szó, zene, kép Szegény Kollányi Ágoston tanácstalan arckifejezése vetült képzeletembe a Szó, zene, kép vasárnapi döntőjén. Jó néhány éve újságíróknak, népművelőknek — pardon: közművelőknek — vetítette újabb ismeretterjesztő filmjeit. Fenntartásokkal dicsérték míves alkotásait a résztvevők. Volt, aki nehezen érthetőnek vélte tanulságos oktató filmjeit, mások szerint „könyökünkönjönki” ismereteket ismételnek a gyönyörűen okos képsorok. „Ki tudná megállapítani, hogy mennyit tud a lakosság?”, kérdezte magyarázkodva, segítséget kérve a kitűnő filmrendező. Mennyit is? Tanakodtunk. Hamarosan rájöttünk arra, hogy csak félrevezetne minket a statisztika. Két okból. Az áldatlan pedagógiai körülmények 'A^zámos tanárt rászorítottak a liberális osztályozásra. így Tordulhat elő, hogy sok-sok nyolcadikos az első osztályok tananyagát sem ismeri tisztességesen. Még azok agyából is kihullott töméntelen adat, összefüggés, akik annak idején megtanulták a leckét. Tíz-húsz év múltán még a hajdani kitűnők többsége is nehezen birkózna meg a hajdani vizsga- kérdésekkel. Végül is úgy gondoltuk, hogy nagyjából a hatodik, hetedik általános iskolai tanulók tudásszintjének felel meg a felnőtt népesség átlagos műveltsége. A nyilvános, pénzdíjas rejtvénymüsorok szerkesztői is megkérdezhetnék: kikhez is igazítsuk a kérdéseket. Ha köny- nyűek, nincs verseny, nincs izgalom, mert a tájékozottabbak játszva egyformán tudnak mindent. Ha bakot lőnek, akkor a nézők bosszankodnak: ezt se tudja. Arról nem is szólva, hogy az ilyen játék örömét megtízezrezi az együttgondolkodás öröme. Vizsgáztatjuk magunkat, kíváncsian várjuk, hogy rólunk miként vélekednének a bírálók. Most látom, kicsit nagyobb lett a kapu a városnál, de a Szó, zene, kép kiparancsolta belőlem a töprengő sorokat. Azt hiszem, kicsit csalódottak rendezői. Többet vártak a döntőbe jutottaktól. A Játék és muzsika 10 percben rendszeres hallgatói nem akartak hinni fülüknek, szemüknek. Nem ismerte föl az Allegro Barbaro-t az egyik döntős. Olyan fiaskó, mintha egy irodalmi vetélkedőn az első helyre esélyesek közül valaki nem tudná hová tenni a Szeptember végén gyönyörű sorait, vagy József Attila Hazám című kor-körképének első szonettjét! Még lehangolóbb volt a képzőművészeti tájékozatlanság. Szőnyi jellegzetes festményét Csontváry-alkotásnak saccolni épp olyan melléfogás, mintha Tóth Árpád költeményét Kassáknak tulajdonítaná egy rutinos, eddig sikeres irodalomtudor. Ismerve a művészeti képzés siralmas állapotát, aligha tettem volna szóvá e botlásokat, ha az érdekeltek sajnálattal közük: ez most nem megy. Vagy — mint az egyik versenyző — értelmesen, okosan elmondja saját észleléseit, vélekedéseit a látott, hallott műről. Az az alkalom ihletésére szinte mechanikusan megeredő semmitmondó szövegelés szomorít, aggaszt, amit főként a legifjabb versenyző produkált. Úgy mondta — sajnos — a klisé-brosúra általánosságokat, mint saját mondandóját. Feltehetően kicsit csalódott is ifjú barátunk, hogy most nem méltányolták eléggé a — bocsánat — sódert, noha az életben többnyire (tőle is) elfogadták a hangzatos mellébeszélést. Nem őt hibáztatom: környezetét, mindennapjainkat. A Fortuna és a zsűri jóvoltából szerencsére ezúttal a legrokonszenvesebb és a legfelkészültebb versenyzőé lett a pálma. Érződött: a középkorú hölgy nagyon szereti a szép szavakat, a lélekfrissítő zenét, az életes képeket. Boldog volt társaságukban, kedvükért a milliós nézőközönségről is megfeledkezett. Nem vizsgázott: úgy értelmezté'a „kitalálandó” műalkotásokat, hogy mások is részeljenek öröméből. Hcltai Nándor ÉRTÉKŐRZŐK A hangulatos, hófehér falú paraszt-polgár lakóházban múzeum található. Kecskeméten, a megyei pártbizottság épülete mögött húzódik meg szerényen az Orvos- és Gyógyszerészet- történeti Múzeum, melyet 1985 januárjában nyitottak meg. Két korábbi gyűjtemény darabjaiból áll a jelenleg látható tárlatanyag, mégpedig Lóránd Sándor gyógyszerész és dr. Rcthy Aladár laboratóriumi főorvos kollekciójának legszebb és legértékesebb tárgyai, dokumentumai. Ezúttal nem az egyre közkedveltebbé és ismertebbé váló gyűjteményt mutatjuk be, hanem annak fiatal vezetőjét, Mészáros Ágnest. Tizenkét éves koráig Kerekegyházán éltek, majd beköltöztek Kecskemétre. Szülei már nyugdíjasok, édesanyja tanárnő volt, édesapja pedig a megyei tanács mezőgazdasági osztályán dolgozott. Ágnes az ének-zenei gimnáziumban érettségizett, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar—néprajz szakán szerzett diplomát 1982-ben. MÉSZÁROS ÁGNES: „ Kisétálok a gyógynövények közé . . . Videoálmok filmen Dárday István és Szalai Györgyi A dokumentátorról Jó négy esztendeje már, hogy filmszínházaink bemutatták Dárday István és Szalai Györgyi alkotópáros utóbbi nagyjátékfilmjét, az Átváltozásokat. A rendező házaspár hosszú szünet után most ismét játékfilmet forgat. Mai történetet, amely 1987-hpn Magyarországon játszódik. Külvárosi kocsmában vagyunk, egyáltalán nem elegáns helyen, férfiak támaszkodnak a pultnál, kicsavarodott testtel szegezik a szemüket a sarokban magasodó televízióra. Videofilmét néznek. A kezük ügyében pálinkáspohár. A képernyő nagyot villan, mintha tűz csapna ki belőle, aztán egy halvány kis füstfelhő kíséretében a kép elenyészik a semmibe. Az emberek kővé váltan ülnek, illetve állnak a helyükön s merednek a vak dobozra . . . A forgatókönyv szerint így kezdődik A dokumentátor című játékfilm, melynek nentcsak a címe sejtelmes, de a főszefeplök: Chip, Rambo és Raff neve is réjtélyesen hangzik. — Nos, A dokumentátor cím több mindenre vonatkozik mondta Dárday István. — A dokumentum a tényekre való építkezés minden esetben fontos része a valóság visszaadásának. Olyasfajta megnyilvánulás ez, amely viszonylagos történelmi hitelességet ad a dolgoknak. —Ez tehát a gondolati alapja A do- kumentátornak. De kit takar a cím? — Egy olyan embert, aki küldetésként vállalja, hogy bizonyos dolgokat dokumentál, megörökít. Manapság ilyesmire egyre kevesebben vállalkoznak. A főszereplő olyan ember, aki elkötelezi magát a képi dokumentálás, a videotechnika kínálta lehetőségek mellett, amely bizonyos forradalmat jdézhet elő a vizuális kultúrában. ~~ Hősünk mérnökként és amatőr filmesként kezdte pályáját —? veszi át a szót Szalai Györgyi. — Ám elképzelését, az olcsó videokamera gyártásának gondolatát értetlenül fogadták. Meg akarta teremteni a magyar videokamera-gyártást. de ebből nem lett semmi, így az első gazdaságból hamarosan átevezett a második gazdaságba, a maszek videokazetta-kereskedelembe. Hifi-videó magánüzletet nyitott, és ily módon teremtette meg a rögeszméjének megvalósításához nélkülözhetetlen anyagi alapokat. Álma egy videoenciklopédia összeállítása. amely korunk vizuálisan rögzit- hető dokumentumait gyüjtené egybe. Nem mondott le bukott találmányának megvalósításáról, az olcsó videokamera gyártásáról sem. Ám hősünk óhatatlanul belesüpped a fekete videopiac üzleti világába veszi vissza ismét a szót Dárday István —, a harmadik gazdaságba. Mivelhogy a videózásnak is megvannak a maga vámszedői. — Mennyire személyes jellegű a videomérnök sorsának filmbéli ábrázolása? — Mindaz, amit elmondtunk eddig, egy szerelmi háromszög történetébe ágyazódik be. A gazdag, már őszülő halántékú dokumentá- tortól a fiatal segéd elszereti ifjú és szép szerelmét. A videózás problémája egy játékfilm keretében? — Igen. Játékosan közelítjük meg ezt a vorizo, látványos világot, amelynek szereplőit egy évig tartó kutatással kerestük a civil életben. — Végeredményben mi lesz e játékfilm legfontosabb célja? Elemezni szeretnénk a jelenlegi videohelyzetet, azt, hogy hol tartunk ma. Ugyanis mire észbekaptunk, már ide is érkezett a videó. Szőnyeg alatt jött! Majdhogynem kéretlenül. A videózás immár fontos kérdése a kultúrának. Napjainkban egyre többen és egyre többet foglalkozunk a videózás problematikájával, jogi kérdésekkel, piacgondokkal. technikai feltételekkel és a közönséggel. Nos, játékfilmünkkel mi is hozzá szeretnénk járulni c szerteágazó kérdés teljesebbé tételéhez, az 1987-es év szintjén. Szémann Béla Amatőrök kiállítása Baján — Hogy most az Orvos- és Gyógvszerészet- történeti Múzeum dolgozószobájában beszélgethetünk, e sajátos szakterület értékeinek közelébe került, nyilván korábbról kell elkezdenünk az emlékezést. Mi határozta meg pálya- választását? Véletlenül kerültem ebbe a múzeumba és egyáltalán a pályára. Negyedikes gimnazista voltam, amikor először indult magyar—néprajz szak a debreceni egyetemen. Tanáraim (a Sümegi házaspár) biztattak, hogy jelentkezzem. Felvettek és menet közben annyira megszerettem a néprajzot, hogy meghatározta az életemet. — Korábban nem érdekelte e téma? Lényegében nem. Elvétve jutottam el előadásokra, egyszer pedig néprajzi szabadegyetemre. Az egyetemen viszont minden nyáron gyűjtőútra indultam. Gömör megyében találkoztam az ott lakókkal, a Serényfalviak (szlovák lakosság) szokásai felől érdeklődtem. Főképpen az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó ünnepeket ismertem meg: a lakodalmat, a temetést, a keresztelőt és még sorolhatnám tovább, mi mindent. Érdekes és bonyolult szokáskomplexum az övéké. Az eredményeket szakdolgozatomban foglaltam össze és most kaptam a hírt Debrecenből, hogy átdolgozott, kibővített formában könyv alakban is megjelentetik ezt a munkámat. — Az egyetem után Kiskunfélegyházára, a Kiskun Múzeumba került. Ott mással foglalkozott? — Igen, mégpedig a kiskunfélegyházi takácscéh történetét dolgoztam fel, valamint a helyi szövés-fonás múltját. Ezekből a témákból kiállítást is rendeztem. Közben egyre intenzívebben kutattam az alföldi népi gyógyászatot, alaposabban megismerkedtem ezzel a témakörrel. Örültem annak is, hogy a félegyházi múzeumban közel kerülhettem a néprajzi tárgyakhoz, a raktár rendezése során valamennyi tárgy a kezembe került. — Miért örült ennek? Azért, mert az egyetemi gyakorlat során, a debreceni Déry Múzeumban legfeljebb csak takarítgattuk a vitrineket, törölgettük a port . . . Furcsa, nem? — Nem kifejezetten szakmai feladat! Hát nem . . . Tehát Félegyházán jól éreztem magamat, de egyre terhesebbé vált a Kecskemétről való átjárás. Amikor felvetődött az új múzeum létrehozása, megkerestek engem, hogy elvállalnám-e az irányítást és az anyag rendezését. — Elvállalta. — Igen. Mintegy kilencszáz orvos- történeti tárgyat kellett átvenni és 2500 patikából származót. Nem tagadom, egy kicsit új volt a feladat, éppen ezért a forgatókönyv megírására sem vállalkoztam magam, hanem a kalocsai dr. Grabarics István szakértő tanácsai alapján készült el a kiállítás. — Van esély a bővítésre? Gondolom, lenne még mit bemutatni. Persze, tudnánk újabb és újabb tárgyakat közszemlére tenni, de nincs helyünk. Gyakorta fordul elő, hogy hagyatékokat ajánlanak fel nekünk. Egy orosházi orvos pedig a minap ajándékozott a múzeumnak egy úti gyógyszertárat. A Nők Lapja karácsonyi számában megjelent a gyűjteményről egy nagy cikk. azóta sokan felkeresik az intézményt. Vándorkiállításunk Orosházán, Békésen, Gyulán, Szeghalmon, Szarvason szerepelt, most pedig Kecs• 18. századi fatégelyek. • Kecskemét első patikájának berendezése. (A tulajdonos Vághi György volt.) (Balra) — Mindig eseménynek számít Baja képzőművészeti életében az évről évre visszatérő amatőr kiállítás, de az idei tárlatról elmondható, hogy minden eddigit felülmúl a bemutatott alkotások magas színvonalával — mondta megnyitójában Héhn Gizella, a városi tanács közművelődési felügyelője a Szakmaközi Művelődési Házban, méltatva tizennégy bajai, illetve a város környékén élő amatőr ihletett munkáit. Nagyon régen nem jelentkezett a fiatal Bakonyi Péter: Éva című portréja bjztos jellemábrázoló készségről tanúskodik. Békéi Irén a tőle megszokott biztonsággal kezeli ecsetjét, csakúgy, mint Mészáros Erzsébet. Füle Péterrel együtt a tájábrázolásban adnak élményt. Jenei László, Rendes Béláné és Duba János képein elmélyült, letisztult látásmód tükröződik. Elismeréssel szólhatunk Schweitzer János Kertvendéglő és Schauer Miklós Esti fény című festményéről, Kubatov István és Katy- mári Antal grafikáiról. Jász Anikó makramé faliképéi üdítő látványt nyújtanak, dr. Pápayné Máté Erzsébet tűzzománcai igazi karaktereket ábrázolnak. Bálint Attilát nemcsak a rendezésért illeti elismerés, hanem alkotásaiért is, melyek közül különösen az Élet című kétrészes kompozíció keltett mély benyomást. A kiállítás május 13-áig tekinthető meg. Gál Zoltán v\ • l)r. Pápayné Máté Erzsébet tűzzománcai: A jó, A szép és A rossz • A kékszakállú, A csodálatos mandarin • Táramérleg Handtel Károly patikájából. (Méhesi Éva felvételei) • A múzeum előtti gyógynövény kert. Kikapcsolódásnak sem rossz a kapirgá- lás, locsolás. keméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban látható. Utazik még Debrecenbe és Dunaújvárosba. — Melyik féltve őrzött kincsük nem látható? —- Ménteleki raktárunkban sok szép bútor áll, restaurálni kellene némelyiket, hogy bemutathassuk. Mintegy ezerhatszáz patikaedény is dobozban hever. — A múzeum épületének bővítésére nemigen van mód, hacsak a bejárat előtti kertre nem fogjuk rá, hogy azáltal nőtt a kiállítási terület . . . — Igaza van! Magunk között úgy is nevezzük a kertünket, hogy az az időszaki kiállításunk. Gyógynövényeket ültetünk oda és egyre szebbek, termékenyebbek. — Vonzza a látogatókat? — Főképpen nyáron a külföldieket csalogatja a sók növény. Magot, palántát is kémek, és csodálkozni fog: adunk is — ingyen. Amikor egy kissé elfáradok a szellemi munkában, kisétálok a gyógynövények közé. A kapát, a gereb- lyét is kézbe fogom . . . — Ez a világ — nem csak a tudományos munka, a szakterület — mára fontos szerepet játszik Mészáros Ágnes életében? — Igen. Nem gondoltam volna, hogy ennyi feladatot rejteget az orvos- és gyógyszerészettörténet. A néprajzi ismeretek lehetővé teszik, hogy más megvilágításban közelítsek a témához. S amikor pedig a népi gyógymódokról kíváncsiskodom a falusi, a tanyasi emberek körében, sok esetben előfordul, hogy nemcsak ők, hanem a városiak, a patikusok is ugyanazt a módszert, ugyanazt a növényt alkalmazták. Egy példa: a vakond vérét, a kőrisbogarat itt is, ott is felhasználták a gyógyászatban. A 18. században mintegy kétezer drogot ismertek az emberek. — Mikor jut el vidékre? — Inkább csak nyáron. Tavaly három hétig tartózkodtam Csávolyón, ahol az ott élő három nemzetiségi lakosság gyógymódjait fürkésztem. Kü-
