Petőfi Népe, 1987. november (42. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-13 / 268. szám

Mezőgazdasági üzemek tisztasági versenye Megyei népfront­elnökségi ülés Tegnap Tászakécskén tar­tott ülést a Hazafias Nép­front Bács-Kiskun Megyei Elnöksége, amely először az 1986—87-ben végzett po­litikai tájékoztatásról és a népfrontbizottságok 1987 —88-as politikai ismeret- terjesztő évad programjá­ról tárgyalt Farkas József­nek, a HNF megyei elnö­kének elnökletével. Ezt követően Gaborják József, a megyei tanács tervosztályának vezetője •tájékoztatta a jelenlevőket arról, hogy a közikiadások mérséklése miként ihat a tanácsi gazdálkodásra. Az ülésen Terbe Dezső megyei népfronttitkár az elnökség munkamódszerei­ről, 'munkastílusáról be­szélt, számos olyan kérdést felvetve, amelyekről to­vábbi vélemények, javas­latok birtokában soron kí­vüli ülésen tanácskoznak majd. A Kiskunsági Tsz-szövetség elnöksége.első ízben hirdette meg ebben az esztendőben a Tiszta mezőgazdasági üzem pályázatot. A verseny végső értékelésére és a díjak átadására a napokban került sor, a Kisikörösi Kossuth Szakszövetkezetben. A versenyről a szemlébizottság nevében Kissné Kollár Eszter, a szövetség fömunkatársa adott rövid tájékoztatást. Példaként említette azokat a szövetkezeti egységeket, amelyek magas szín­vonalú tisztasági és egészségügyi feltételeket teremtettek. Ezek kö­zé sorolta a Kecskeméti Magyar —Szovjet Barátság pulykafélepét, a Pálmonostord Keleti Fény Tsz tehenészeti telepét, a Kiskunfél­egyházi Vörös Csillag Tsz torma-, valamint a Keceli Szőlőfürt Szak­szövetkezet borászati üzemét. Kü­lön szólt arról a példamutató magatartásról, amelyek a szövet­kezetek vezetői és kollektívái tesznek a rend és a tisztaság ér­dekében, példaként említve a 'Kiskőrösi Kossuth, a Kiskunfél­egyházi Petőfi és a Városföldi Dózsa Termelőszövetkezetek ve­zetőit és kollektíváit. A tsz-szövetség elnökségének díjait dr. ,Koi Béla titkárhelyet­tes adta át. Első díjban részesült — oklevelet és pénzjutalmat ka­pott — a Kiskőrösi Kossuth Szak- szövetkezet. Második helyezett a Kiskunfélegyházi Petőfi, harma­dik pedig a Kecskeméti Magyar —Szovjet Barátság és a Város­földi Dózsa Termelőszövetkezetek lettek. Különdíjjal jutalmazták a Pátmonostori Keleti Fény Tsz-t. Emléklapot érdemelt ki a Kis­kunfélegyházi Lenin és a Vörös Csillag Tsz, valamint az Ágas- egyházi, Keceli és Imrehegyi Szakszövetkezet. MEGKÉRDEZTÜK... Mi indokolta 450 telefonszám megváltoztatását? Tegnapi lapszámunkban hírt adtunk arról, hogy ma 14 órakor ezerállomásos új konténerközpon­tot helyeznek üzembe Kecskemé­ten a Széchenyivárosban, ■ s egy­idejűleg^— műszaki okokból — megváltozik csaknem 450 előfi­zető hívószáma. Mivel ez befo­lyásolhatja lényegében az egész város megszokott telefonérint­kezési rendszerét, arra kértük a Kecskeméti Távközlési Üzem vezetőhelyettesét, Szabó Lászlót: adjon bővebb felvilágosítást az úgynevezett műszaki okokról és egyéb szükséges tudnivalókról. Válasza a következő: — Azt szeretnénk, ha minden­ki elhinné, hogy igyekeztünk a lehető legjobban előkészíteni ezt a hálózatbővítést, amelyre nagy • szükség volt, hiszen mintegy hat­ezer kecskeméti lakos áll sorban telefonért. A változásokról’egyéb­ként írásban értesítettük az érin­tetteket, tőhát senkit nem érint váratlanul. Tudni kell, hogy a konténer széchenyivárosi telepí­tésével és a számok megváltozta­tásával téhermentesült a postai központ, így erre, valamint a széchenyivárosi konténerre még további előfizetőket lehet majd rákapcsolni. Ez pedig nagyon fontos, különösen a kevésbé el­látott városrészek szempontjá­ból. Ez tehát az a műszaki-gaz­dasági ok, ami elsősorban indo­kolta a megoldást. Hadd mond­jam el azt is, hogy ha bármely nagyforgalmú előfizető, vagyis közület — szám szerint negyven­nyolc — régi számát hívják, azon­nal megkapják az új számot, te­hát ez nem jelent időveszteséget. Ugyanis e célra kaptunk egy olyan automata berendezést, amely a régi szám hívása ese­tén azonnal bemondja az új te­lefonszámot, tagolva, egyenként sorolva a számjegyeket. A töb­bi — vagyis a magán — előfize­tők régi számainak hívására magnetofon válaszolja, hogy hív­ja a 09-et, vagyis a tudakozót. A távközlési üzem dolgozói nevé­ben kérem az előfizetők megér­tését, türelmét, hiszen — s ezt még egyszer szeretném hangsú­lyozni — a későbbi telefonbe­kapcsolások érdekében tettük ezt a lépést. — rapi — Tovább nőtt a kereskedelmi forgalom Zsigmond király szobra Pásztóit • Pásztón felállították Kiss Sán­dor szobrászművész Zsigmond királyt ábrázoló szobrát. A Belkereskedelmi Miniszté­rium most közzé tett áruforgalmi jelentése szerint a kiskereskede­lem forgalma az év elejétől októ­ber végéig 511,7 milliárd forin­tot tett ki, folyó áron 11,7 száza- iékkaltöbbet, mint a múlt év azo­nos időszakában, összehasonlít­ható árakon az eladott árumeny- nyiség 4,3 százalékkal növekedett a tavalyihoz képest. A kiskeres­kedelem értékesítése mind folyó, mind változatlan áron meghalad­ta a tervezettet. Októberben a forgalom tovább nőtt, a hónap folyamán a kiske­reskedelem értékesítése megkö­zelítette a 62 milliárd forintot, ez folyó áron 20 százalékkal több, mint tavaly októberben. Válto­zatlanul a vegyes iparcikkek iránt volt igen nagy a kereslet. A fogyasztásicikk^kereskede- lem készletei október 31-én, 90,9 milliárd forintot- tettek ki, az el­múlt évinél 3,8 százalékkal ke­vesebbet. A készletek az élelmi­szer-kereskedelemben növeked­tek. Ez megmutatkozott az októ­ber havi élelmiszer-ellátásiban is, amelyet összességében ki­egyensúlyozottnak minősít a je­lentés. Az előző időszakhoz képest főtt-füstölt árukból, húskészítmé­nyekből, pörkölt kávéból javult a kínálat, s a liszt, cukor, rizs és Megyénk az országos sajtóban Népszava, 1987. november 12-ei szám: Táncverseny a Delfin Barátság Kupáért. (Információ a tíz ország táncosainak rész­vételével rendezett eseményről, amelynek egyik színhelye Kis­kunhalas lesz.) Népművelés, 1987. 9. szám: Bánszky Pál: Minőség és töme­gesség. (A Katona József Múzeum igazgatójának írása az amatőr képzőművészeti mozgalomról.) — Misch Ádám: A jó rendezés haszna. (A kecskeméti amatőr képzőművészeti kiállí­tásról.) — Dulity Tibor: Együtt — tovább. (Az Amatőr Képző- művészeti Tanács kecskeméti elnökének írása.) — Gajdócsi István: Köszöntő és ajánlás. (Elhangzott az amatőr képző- és iparművészek kecskeméti rendezvényén.) — Angyal Mária: A vizuális kultúráért. Előzmények. (A XIII. országos amatőr kép­ző- és iparművészeti kiállításról és a III. országos amatőr kép­ző- és iparművészeti fórumról.) — Angyal Mária: A szekció- . viták összegzése. (A kecskeméti amatőr képzőművészeti fó­rumról.) só iránti helyenként megnöveke­dett keresletet is ki tudta elégí­teni a kereskedelem. Tőkehúsból igény szerinti mennyiség kapha­tó, belsőség, olcsóbb húsféle és zsirszalpnna azonban nincs any- nyii, mint amennyire igény lenne. A ruházati szakmában is ta­pasztalható kisebb-nagyobb mér­tékű felvásárlás, különösen a nagyobb értékű bőr- és szőrme­árúk iránt növekedett meg a ke­reslet. A szükséges árualap ezek­ből a cikkekből rendelkezésre áll. Ugyancsak sokan vásároltak az utóbbi hetekben szőnyegeket, függönyöket, gyermek-, valamint felnőttláb'beii'ket. Az előző hónapokhoz hason­lóan a vegyes iparcikkek iránt volt a legnagyobb a kereslet októberben is. Az üz­letekbe érkező automata mosógé­pek, fekete-fehér és színes televí­ziók, hűtőgépek és mélyhűtők szinte azonnal elfogytak. Növeke­dett a hagyományos háztartási gépek és híradástechnikai készü­lékek forgalma is. A legkereset­tebb iparcikkek továbbra is a hiánycikkek listáján szerepelnek. Élénkült a Tüzép-telepek for­galma, s a legtöbb helyen kellő mennyiségű — bár nem mindig kielégítő választékú — tüzelő­anyagot lehetett kapni. Elsősor­ban a brikettek és a szenek mi­nőségét kifogásolják a vevők. Az építőanyag-felvásárlás október­ben tovább folytatódott, a tele­peken sem mennyiségben, sem választékban nem tudták kielégí­teni az igényeket. UJ KÖNYVSOROZAT Híres könyvek elnevezéssel a jövő év elején új sorozatot indít a Népszava Lap- és Könyvkiadó. Verbal Lajos igazgatóhe­lyettes, a könyvszerkesztőség irodalmi vezetője elmondta, hogy a sorozatot főként fiatal olvasóknak szánják. Elsősor­ban híressé vált szépirodalmi műveket adnak közre, de a kiadó szándéka, hogy a soro­zatban új irodalmi alkotáso­kat is útjára indít. A tervek szerint évente 12 kötet lát nap­világot. Az első — január kö­zepén — a Hétágú csatacsil­lag lesz, amelyben keletkezett magyar mondák és legendák olvashatók, a honfoglalástól a XIX. század végéig. Megje­lentetik Jókai Mór: Csataké­pek a magyar szabadságharc­ból, Antoine de Saint-Exu- péry: Éjszakai repülés, Vla­dimir Paral: Katapult, Apu- leius: Az aranyszamár,' Si- monffy András: Idegen város­ban, Vaszil Bikov: A halottak­nak nem fáj és Végh Antal: Könyörtelenül című könyvét. A kiadónál jelenik meg elő­ször Kósa Csaba: A testvér­kereső című regénye, amely Julianus barát korába kalau­zolja az olvasókat. Első kiadás lesz Bertha Bulcsú: Te jössz, Lupusz című kötete, amely egy galeriről szól. Egy kötet­ben lát napvilágot Déry Ti- bor: Képzelt riport egy ame­rikai popfesztiválról című kisregénye és Joel Rosemann— John Roberts—R. H. Pilpel: Fia­tal emberek korlátlan összegű tőkével című írása, amelyben a legendás woodstocki fesz­tivál története olvasható. A sorozatban egy lírai antoló­gia is helyet kap Szép szerel­mes szavak címmel; A kiadó a kötetekre elő jegy- : zést vesz fel. A 12 kötetet meg-' rendelők 400 forintért megvá­sárolhatják valamennyi kiad­ványt, s ez jelentős kedvez­mény,.. mert az ára ennek két­szerese. Kigyulladt a mosógép 1987. november 13-án, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ (Az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban) Délután 3 órakor: LÉGY Jö MIND­HALÁLIG. Bérletszünet. Este 7 órakor: LUXEMBURG GRÓF­JA. Bessenyei György-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: PYGMALION. Bér­letszünet. j ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 17 órakor: Szalatnyai József festő­művész t kiállítása. Megnyitja: D. Fe­hér Zsuzsa művészettörténész. Láto­gatható : december 7-éig. 19—24 óráig a Városi sportcsarnok­ban: CSILLA GFÉNY DISZKÓ. Köz­reműködnek: Z’Zi Labor, Névtelen Nulla, Pokolgép, Dévényi Ádám. Dj.: Éliás—Cserhalmi. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A BEVERLY HILLS-I ZSARU. Sz., mb., amerikai krimi. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: SANDOKÁN. Sz., olasz- francia kalandfilm. Otthon mozi: nincs előadás. Stúdiómozi: 8 órakor: SEM FEDÉL, SEM TÖRVÉNY. Sz., francia film. 14 éven felülieknek. Mesemozi; háromnegyed 6 órakor. RÉZSARKANTYÜ. Videomozi: 6 és 8 órakor: CSIL- LAGHAJÖ-INVAZIO. Sz., amerikai film. Planetárium-videó: 6 órákor: FENN­AKADVA A FAN. Sz., francia film­vígjáték. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél é 8 órakor: SCHIMANSKY FELÜGYE­LŐ. Sz., mb., NSZK krimi. 14 éven fe­lülieknek. Központi mozi: 6 és 8 órakor: A KTCSI KOCSI LEGÚJABB KALAND­JAI. Sz., mb., amerikai fi lm vígjáték. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 3 órakor: SZENT PE­TER ESERNYŐJE. Sz.; magyar film. 5 órakor: NAPLÓ SZERELMEIMNEK. Sz.. kétrészes magyar film. 14 éven felülieknek. KISKOROS Petőfi mozi: 5 és n órakor: TEX ÉS A MÉLYSÉG URA. Sz., mb., olasz kalandfilm. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 5 órakor: AKLl MIK­LÓS. Sz., magyar film. 7 órakor: ÉS A HAJÖ MEGY. Sz., mb., olasz film. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és 6 órakor: A JÁ­VOR. Magyar film. 8 órakor: A LA­TOR. Sz., mb., olasz—francia film. 16 éven felülieknek. TISZAKÉCSKÉ Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 7 órakor: ANTONIETA. Sz^ mexikói—spanyol film. 14 éven felü­lieknek. < 0 A kecskeméti Lóverseny utcába riasztották tegnap délelőtt a tűz­oltókat: az egyik lakásban kigyulladt egy automata mosógép. A nagy erőkkel helyszínre érkezett készültség pillanatok alatt eloltotta a tüzet — egy Energomat típusú mosógép égett. ÜÄZTALANUL Büszkeség feszíti a szülők keblét: egyetlen gyermekük feláll, sőt jár. Kopp, bumm, paff. Jaj, elesett! Veszélyesek a tárgyak, a szög­letek, s 'nem lehetnek állandóan mellette. Döntenek. Járóka kell! Itt sincs, ott sincs. Sajnos elfogyott, esetleg később érdeklődjenek. Ta­lán majd jövőre. És ők megértik, hiszed magyarul mondták. Járóka nélkül baktatnak hazafelé, Egyikük megszólal: — Észrevetted? Kine­vettek. — Ugyan, képzelődsz,—r. nyugtatja magát (isjj a másik.' De, mindenhol heherésztek, miköiberi közölték a Mírt. Mi ezen a nevet­séges? — Tudod, most van ez a felvásárlása hőemelkedés, biztos azt hitték, hogy halmozunk: három hűtőláda és öt video mellé ez lenne a tizedik járókánk... — ohm — NAPTAR 1987. november 13., péntek Névnap: Szilvia Napkelte: 6 óra 45 perc Napnyugta: 16 óra 12 perc Holdkelte: 22 óra 51 perc Holdnyugta: 13 óra 11 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Főállomás jelenti: November ll-én Kecskeméten a kö­zéphőmérséklet 6,1 (az 50 éves átlag 5,8), a legmagasabb hőmérséklet 7,8 Celsius-fok volt. 1,8 milliméter csa­padék hullott. Tegnap reggel 7 óra­kor 2,6, 13 órakor 6,4 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 2,6 fok, a tengerszintre átszámított lég­nyomás 1013,0 millibar — mérsékel­ten süllyedő — volt. November ll-én Baján a középhő­mérséklet 6,2 (az 50 éves átlag 6,5), a legmagasabb hőmérséklet 7,8 Ceí- sius-fok volt. Tegnap reggel 7 óra­kor 0,9, JL3 órakor 6,6 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 0,9 fok, a tengerszintre átszámított lég­nyomás 1012,5 millibar — süllyedő — volt. 5,3 milliméter csapadék hullott. — KOMMUNISTA SZOMBAT. i A Kecskeméti Zománc- és Kád­gyár kollektívája holnap kommu­nista szombatot tart. Mintegy hatszázan vesznek részt a jóléti és kulturális alap fejlesztésére végzett munkában. — Lengyel vendég. A Magyar Könyvtárosok Egyesületének ven­dégeként tegnap megyénkben tartózkodott Zofia Rogowska, a lengyelországi Tarnow vajdaság .könyvtárának igazgatója. A ven­déget Gyergyádesz Lászlóné, az egyesület megyei titkára és Ur- bán Pál.né, az SZMT Központi Könyvtárának igazgatója fogadta a szákszervezetek székhazában. A .lengyel könyvtárigazgató . a szakszervezeti könyvtárhálózat­tal. valamint a Katona József Megyei Könyvtár tevékenységé­vel ismerkedett, majd Kiskőrö­sön a Petőfi múzeumot és a vá­rosi könyvtárat tekintette meg. MOZGÁSSÉRÜLTEK VETÉLKEDŐJE mmvmíim Tegnap dél­után Kecske-* méten, a Do- mus Áruház parkolójá­ban mozgás- sérült autósok­nak rendeztek ügyességi ve­télkedőt. Az eseményt az Er­dei Ferenc Művelődési Központ és a városi közleke­désbizton­sági tanács szervezte. — VÁSÁRNAPTÁR. Holnap országos állat- és 'kirakodóvásárt rendeznek Kiskunmajsán és Or- goványon, vasárnap pedig Kecs­keméten, Tiszakécskén, Izsákon és Csengődön. — Útlezárás. November 14-én 8 órától 15-én 20 óráig az 54. számú Kecskemét—Sükösd fő­útvonal kecskeméti, Halasi úti felüljáróját sarucsere miatt le­zárják. A fenti időpontban a ki­jelölt terelőút, mindkét irányú forgalom esetén: 5. sz. főút— Bajcsy-Zs. u.—Juhász u.—Kül­ső-Mindszenti út—Róbert Károly krt.—Külső krt. 54. sz. főút (Ha­lasi út). || CSALÁDVÉDELEM. A Kos­suth rádió ma 17 órai kezdettel 25 perces adást sugároz arról, hogy Bács-Kiskun megyében mi­lyen erőfeszítéseket tesznek a családvédelem érdekében, azaz milyen büntetőjogi felelősségre vonást alkalmaznak a gyerme­kek nevelését elhanyagoló szü­lők esetében. A riporter dr. Ba- bay Imrét, a megyei főügyészség fiatalkorúak ügyészét szólaltat­ja meg. — Bélyeggyűjtők figyelmébe. A mélykúti művelődési házban hol­nap 9-től 13 óráig — a mező- gazdasági ötletpályázat díjki­osztása alkalmából — eseti bé­lyegzésre kerül sor. — Halálos baleset. Baján egy tehergépkocsi elütötte a kerék­párral közlekedő Schöfer Sándor 76 éves nyugdíjast, helyi lakost. Az idős férfi a kórházban meg­halt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a kerékpáros megsértet­te az elsőbbségi szabályt. — Emberölés gyanúsítottját tartóztatták le. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette elkövetésének alapos- gyanúja miatt eljárást indított Beke Zoltán 19 éves állattenyész­tő, gelsei lakos ellen, aki novem­ber 10-én, kedden éjszaka Gelsén megölte Tamás Jánosné 54 éves kertészeti dolgozót. A rendőrség Bekét őrizetbe vette. A bűnügy vizsgálata folyik. (Straszer András felvétele) — ELŐJEGYZÉS SZÍNES TELEVÍ­ZIÓKRA. Hétfőtől, november 16-ától a Ravill 15 fővárosi és 2 vidéki — zalaegerszegi és nagykanizsai — Elektron szaküzletében előjegyzést vesznek fel hatféle hazai színes te­levíziókészülékre. A Ravill a hazai gyártókkal abban állapodott meg, hogy 1988 első negyedének végéig 2 ezer színes tévét garantáltan biztosí­tanak a jelenlegi áron, erre a meny- ( nyiségre vesznek fel előjegyzést. Meg­rendeléskor a fogyasztói ár 30 száza­lékát kell befizetni, a többit pedig a készülék átvételekor. A Ravillnál előjegyezhető típusok: az Orion Já­cint, Nárcisz és Vénusz készülékei, a. Videoton TS 4317 Super Color, TS 4327 Infra Color televíziója és ez utóbbinak a teletextes változata. MUNKAMEGOSZTÁS — Nem^szabad dohányozni, in­ni, este nyolckor már legyen otthon és ... — Köszönöm doktor úr, ennyi elég is, a többit majd elmondja a feleségem. . ff Holnapi ipszám unkból Dr. Urbán Andrással, a kisfái kutatóintézet igaz­gatójával készült inter­júnk a negyedik oldalon kapott helyet. Itt mutatjuk be a világ legnagyobb re­pülőgépét, a Ruszlánt, s közlünk publicisztikát ar­ról, hogy miért vált ha­laszthatatlanná a szerke­zetátalakítás. Az ötödik oldalon a száz - esztendeje született Aprily Lajos köl­tőre emlékezünk. Ugyan­itt . tárlatnaplónk a kecs­keméti SZMT előcsarno­kában látható amatőr fo­tósok gazdag kiállításáról szól. A hatodik oldalon a Házunk tája rovatban idő­szerű munkákra hívjuk fel a kistermelők figyel­mét, a Szabad idő összeállí­tásban pedig a szakíró ar­ról számol be, hogyan ké­szülnek a gyógyszerek. Itt olvashatunk a Kiskunha­lasi Baromfifeldolgozó Vállalat legújabb termé­keiről. A hetedik-nyolca­dik oldalon közöljük a rá­dió és a televízió jövő heti műsorát. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1987. XL I3-án, megrendelés sorszáma: 74611 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság1 tér 1/A. 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a nírlapkézbesítő postahivataloknál Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft, negyedévre: 129,— Ft, félévre: 258,— Ft, egy évre: 516,— Ft. HU ISSN 0133-235x és kézbesítőknél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom