Petőfi Népe, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-18 / 115. szám
1987. május 18. • PETŐFI NÉPE • S A FIATALOK MÁSHOL RAKNAK FÉSZKET Ez ö. ház még megmenekiilhef a pusztulás elei. A verandán felirat hirdeti: Eladó! • ... ér amelyikre már nincs remény. Alsómégyi hétköznapok • Vajon hány ház jut erre a sorsra? Alsómégy. Négyszázlakosú falu, közigazgatásilag a homok- mégyi községi tanácshoz tartozik. Húsz éve még kétszázam lakták. Azóta egyre csökken a lélekszámú, kihalnak, elvándorolnak innen az embereik. A faluba vezető egyetlen kövesét hosszasan kígyózva szeli ketté a települést, aztán az utolsó ház előtt vége szakad, nincs tovább ... Könnyen el lehet dönteni, melyik épületnek van lakója. ítt a kertek gondozottak, virít bennük a tavaszi vetemény. Egyik-másik azonban már omladozik, pörög róla a vakolat, rogy- gyan a tető: befészkelte magát az enyészet. Máshol failmaradványok, egy-két dülediező melléképület jelzi a hajdan itt lakók nyomát. A hajdan 154 házból tíz áll üresen, gazdára vár. Ablakukban kifüggesztett felirat: „ELADÖ”. * * * Elsőként a háza előtt éppen vízibevezetéshez készülő Nagy István rokkantnyugdíjassal váltok szót. — Tavaly tízezer forinttal járultunk hozzá családonként a fővezetékhez — mondja. — önként ajánlottuk fél, így is mi maradtunk utoljára, a többi falu már kalocsai vizet ihat. Van iltt probléma, nem kevés. A múltkori falugyűlésen felvetettük, hogy ikeskeny a műét, gödrös is. van mit javítani rajita. Aztán ott a hat utca, ami földes, sáros, nehéz rajtuk közlekedni. A járdára nem panaszkodhatunk, azt időben megcsinálták. Üj buszmegállót is kaptunk a télen, nem kell annyit gyalogolni. Most mindenki igyekszik bekötni az udvarokba, házakba a vizet. Végre hozzánk is elérkezett valami kevés a városi előnyökből. * * * A műét egyik kanyarulatában, a sarki épület homlokán olvasom: BOLT—ITALBOLT. Csóti Lószló- né boltvezető Homokmégyről jár ide. — Reggel 7—11 óra és délután 4—9 óra között vagyunk nyitva. Eddig problémát jelentett, hogy nem volt hűtőpult, a felvágottért, töltelékáruért Homokmégyre, Kalocsára kellett beutazni. Az idén mindez megváltozik, nagyobb lesz az árukínálat, töibb mindent kaphatnak a vásárlók, ez majd a forgalmunkon is segít. — Nyáron szívesen tarisznyáz- nának a boltból az emberek — vág közbe egy kucsmás férfi, majd így folytatja: — Sok itt a magányos öreg, némelyik már-már magatehetetlen, aprójószágot, baromfit sem tudnak tartani, nem futja az erejükből. Többen a tanácstól kapnak segélyt. Nem tudom, húsz év múlva egyáltalán lakik-e itt valaki? Könnyen úgy járhat Alsómégy is, mint a többi kalocsai szállások: elnéptelenednek, csak egy-két idősebb hírmondó marad, aki majd elmeséli, hogy itt is volt egy falu. * « * Az elvándorlás okairól Matos Attila homokmégyi tanácselnökkel beszélgetünk tovább. — Azzal kezdeném, hogy a téeszalakításkor valamennyi falunak volt önálló szövetkezete. Külön gazdálkodtak Alsómégyen, Hlllyén, Halomszálláson. Homok- mégyen két közös gazdaság volt. E nagyüzemek megkötötték a munkaerőt. Aztán az összevonásokkal megváltozott a helyzet. A Homokmégyi Aranykalász Tsz fő profilja a növény- termesztés, magas szintű a gépe- sítés, fogyatkozik a munkaalka- * lom. Alsómégyen ugyan berendezték a régi iskolát varrodának, de meg is szüntették a ráfizetés miatt. Sokan Kalocsára ingáznak, hozzák-viszák őket a buszok, naponta. — A másik fő ok az iskolakörzetesítés. Télen—nyáron, esőben— hóban -buszoztatják a gyerekeket Az óvodások is Homokmégyre járnak. Persze hogy megunják a szülők, inkább városba, nagyobb községbe költöznek. Eltűnt az értelmiség jórésze. A kocsma, a bolt, orvosi rendelő a közélet fórumai. itt futnak össize az emberek. Habár az említett régi iskolából 'most nyugdíjasklubot alakítunk ki, több alkalom • nyílik a találkozásra — legaláhb az idősebbeknek. » * * Az alsómégyiek otthonaikat minden évben karbantartották, a búcsúkra kicsinosították a házakat, törődtek a környezetükkel. Egy-két új család is költözött ide, azok nem folytatják ezt a hagyományt. Az életveszélyes épületek rendbehozatalát, végső esetben lebontását kell a tanácsnak elrendelni. Tavaly három lakóház esetében határoztak így, idén legalább 4—5-re vár ez a sors. Pedig mindent elkövettek, hogy gazdára találjanak a megüresedett házaik, az OTP-vel közösen szervezik az értékesítést. Négyét sikerült eladni. Sajnos az elnéptelenedés továbbra is tart. a négyszáz lakosból háromszáz nyugdíjas, egyre fogy a lakosság. A gyerekek máshol irakinak fészket, a centrumok felé húzódnak, dtt látják biztosabbnak jövőjüket. Zs. Kovács István Közvetlen segítség a gyógyításhoz Klinikopatológus-konferencia Kalocsán Elektronikus alkoholszondák Az elektronikus alkoholszondák egyetlen gyártója Magyarországon a Prügyi Tiszamente Termelőszövetkezet elektronikai ágazata. Az alkoholizmus elleni küzdelem megélénkülésével egyre több .üzemben és intézménynél alkalmazzák az ügyes készüléket. A kis Borsod megyei község téesz-üzeme az idén már 1300 elektronikus szondára kapott megrendelést a hazai felhasználóktól, és a több országban tartott bemutatók alapján külföldi érdeklődésre is számítanak. A prügyiek gyártmánya ugyanis jóval kisebb és olcsóbb a külföldön gyártott hasonló berendezéseknél, s adapterrel vagy az elemek cseréjével gyakorlatilag korlátlan ideig használható. A készülék dobozához egy mikrofon csatlakozik, a megszondázandónak ebbe kell belebeszélnie. Ha az illető alkoholt fogyasztott, a műszer éles, csipogó hangot hallat, s világító diódasar Jelzi, bogy milyen mértékű volt a szeszfogyasztás. KETREC ÉS CELLA , Az ember utolsó jótéteménye: testét betegségének alapos tanul- snányozására — már a halálban felkínálja az orvostudománynak; kutassák fel az életét kioltó kór okát. A tapasztalatok gazdagodása közelebb visz ugyanis a gyógyítás tökéletesítéséhez, pontos azonban mindehhez, hogy a szakma speciális területein (dolgozó kutatók rendszeresen találkozzanak, vessék össze tudásukat, tanuljanak egymástól. Erről beszélt pénteken délelőtt Hodossi Sándor, az MSZMP Bács- Kiskun Megyei Bizottságának titkára a kalocsai városháza dísztermében a megyei kliniko- patológiai konferencia megnyitóján, a gyógyítómunkában jól hasznosítható eredményedet kívánva a tapasztalatcsere résztvevőinek. A gazdag programmal szervezett találkozón —, melyen dr. Pálffy György és dr. Lusztig Gábor professzorok elnököltek — Bács-Kiskun, Csongrád és Pest megyék kórházainak, valamint az egyetemi központok klinikáinak 180 szakorvosa vett részt. A szimpóziumot meghirdető megyei orvostudományi bizottság, a vendéglátó tanácsokkal és intézményekkel közösen évente egy, a kalocsaihoz hasonló konferenciát szervez. Az ezeréves város a pénteki rendezvényen debütált. A konzíliumra érdemes eseteket előterjesztő kórházak — a kiskunfélegyházit kivéve, minden városunkból voltak előadók — a körzeti orvos első diagnózisait, kezelési naplóit is ismertetve, a kórházi kezelések, vizsgálatok eredményeiről, problémáiról adtak számot. Egy-egy összefoglalás után aztán az elnöklő professzorok kérdeztek: kinek van diagnózisa? A diganózisról, az alkalmazott terápia helyességéről folytatott' vitákat követően kaptak szót a patológusok. ök a boncolás során konkrét választ kaphattak a miértekre is. Olyan új összefüggésekre tudtak a sajátos esetek kapcsán rámutatni, amelyekről az exitus előtt nem tudhatott a sebész vagy a belgyógyász. Az orvosi latint csak hiányosan értő laikus tudósító is megállapíthatta: hivatástudatra vall és csak dicsérhető az a bátorság, amellyel a kezelőorvosok saját bizonytalanságaikat is vállalva feltárták a gyógyítási kísérletek részleteit kollégáik előtt. Nemegyszer hangzottak el ugyanis kritikus hangú vélemények is, miszerint „ezt vagy azt, kedves doktor, másképp kellett volna tenniük”. A kórbonctan jeles művelőinek esetismertetéseiből és hozzászólásaiból az is kiderült: megújul a klinikopatológia. Elavult nézet ma már az, hogy a patológus csak a halál beálltával kaphat szerepet. Ha igazán a kór követelményei szerint szerveződik egy gyógyító intézmény, nap mint nap együtt kell munkálkodni a pato- lógusoknak is a kezelőorvosokkal. Részt kell venniük az élő szervezetekből származó szövetek elemzésében is. Tapasztalataikat, tudásukat közvetlenül is hasznosítani kell a helyes diagnózis megállapításában. Az a patológus — mondotta az egyik hozzászóló —, aki nem hajlandó kimozdulni laboratóriumából, nem hajlandó a gyógyító kollégákkal együtt munkálkodni, méltán neveztetik régies megítélés szerint „tetembontónak”. Szerencsére azonban az ilyen elmarasztalható jelenség e szakma múltjához tartozik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint — éppen — a pénteki kalocsai szimpózium. f. r. i. Extrém esetekről félretett híreim között van egy 1968 januárjából való. Akkor elraktam: várjunk, ml jön még hozzá. E szerint két amerikai orvos így akarja gyógyítani a notórius ré- szegeskedőket. Az alkoholista 40 napon át üvegketrecben tölti idejét, ahonnét csak kivételesen léphet ki. (Gondolom, nagytakarításkor, szükséghelyzetben, interurbán híváskor, idézés átvételekor.) Az üvegkalitkában raboskodó szesztestvérnek bonyolult gyakorlatokat kell végeznie naponta. No, persze, se az üvegzárka, se a gyakorlatok nem Vart pour Vart — önmagukért valók. A ketrec attól a gyöngédségtől fosztja meg az iszákost, ami a kalitkán kívül szabadon röpködő józan embernek nap mint nap kijár. Namármost. Amennyiben az idült borissza kifogástalanul teljesíti az előírt mutatványokat, jutalmul választhat: több pohár whiskyt akar;vagy negyedórás csevegést a szolgálatos ápolónővel. Am, hogy holmi meggondolatlanságtól eleve megóvják a kezeltet, s nyilván a nővért is, a 15 perces diskurzus szigorúan belső televízió útján zajlik. A 40 nap alatt tehát bőven, s mindig józan állapotban van módja eldönteni az alkoholistának, hogy az ápolónőben megtestesült, amolyan konzervgyöngédségre vágyik-e, vagy marad a whisky- nél. Ez volt az első „ketreces” hír. Pár évre rá olvastam az újabb „kalitkás" módszerről, amelynek ha nem is orvostudori minőségben szellemi atyja, de — mint milliomos — a mecénása bizonyos' Patrick Frawíey. A kaliforniai pénzember dohányzáselvonó klinikát nyitott, ahol a pácienseket áramütéssel kezelik. A beteget minden alkalommal bedugják egy kis cellába, ahol egy óra leforgása alatt hat cigarettát kell elszívni. Pöfékel, szipákol, karikákat ereget az ártatlan, de éppen amikor talán ábrándjait fűzné a füstkarikákba, meglepetésszerűen ártalmatlan, de igen kellemetlen áramütés éri. Sose tudja, melyik pillanatban, mert rzabdlytalan időközökben részesítik az „örömben”. A tanácstag öröme Tizenhét év a közéletben Senki sem hinné el, hogy az idén augusztusban a 84. évébe lép. Mozgékony, gyors gondolkodású, az ilyen típusú emberekről mondják, hogy nincs kora. Tizenhét éve tanácstag Kecskeméten, a 63-as választókerületben. Csaknem ezer választópolgár Józsi bácsija. Népszerűségét főként annak köszönheti, hogy náila nincsenek fél- benmaradt ügyek. Diószeghy József a körzetében jelentkező, a lakosságot foglalkoztató gondoknak minden esetben igyekszik megkeresni a megoldást. Példaként említi a Kecskeméti Zománc- és Kádgyárat, amelynek környezetszennyezésével kapcsolatos levelezését még ma is őrzi. Ö is hozzájárult ahhoz, hogy intézkedések történtek a káros fluorgáz szennyező hatásának csökkentésére. Tanácstagi választásakor — mint nyugdíjas adóügyi szakember — bekerült a városi szám- vizsgáló bizottságba Is. Így betekinthet a költségvetés felhasználásába. Egyik alkalommal a vizsgálatkor „talált” egymillió forintot. A város egyik útszakaszának építésekor marad meg. Szívós, kitartó munkával elérte, hogy a körzetéhez tartozó három — a Kinizsi, a Dankó és a Zöldfa — utca szilárd burkolatát ebből a pénzből építsék meg. Azelőtt ősz- szal és tavasszal az említett utcákon ne.m lehetett közlekedni a gépkocsiknak. Még a mentők sem tudtak bejutni, pedig az emberek élete sokszor csak perceken múlik. Az utcák lakói értékelték Józsi bácsi Kezdeményezését, sokan megköszönték a közbenjárását. — Gyakran fordulnak hozzám gondjaikkal. Egyik este egy kétségbeesett asszony zörgette az ablakomat. Tessék segíteni! — könyörgött —, mert elöntötte lakásomat a víz. Másnap reggel kiderítettük, hogy a levezető csatorna eldugulása okozta a gondot, mivel hirtelen nagy meny- myiségű csapadék esett, és a víz nem tudott elfolyni. Az asszony férje a kommunális üzemnél dolgozik, ő pedig a hat gyerekkel otthon van. Azonnal elmentünk együtt a városi tanács műszaki osztályára és kértük, hogy soron- kívül intézkedjenek. A helyszínen megállapították, hogy a nád- födeles ház teteje igen rozoga állapotban van, a nagy létszámú család nehéz körülmények között ól. Biztatták a fiatal házaspárt, adjanak be kérvényt, az építkezéshez kapnak kölcsönt, hogy rendbe tudják hozni lakásukat és még építsenek is hozzá. Vasárnap avatták fel az ópusztaszeri nemzeti történelmi emlékpark skanzenjének legújabb épületegyüttesét. a Csongrád megyei Tömörkény községből áttelepített egykori jegyzőházat. Az 1896-ban készült régi községházát életveszélyes, romos állapota miatt kellett ' Lebontani. Anyagának fel- használásával, egykori eredeti állapotának megfelelően készítették el a skanzenben a századelőt idéző létesítményt. Falai között régi bútorokkal rendeztek be egy korabeli adóhivatali és egy falubírói szobát. Iratok, érmek, cíO Diószeghy József: — Igyekszem segíteni mások gondjain. Rövidre fogva: a fiatalasszony kilapátolta a vizet, beadta a kérvényt, amelyet elutasítottak alaki hibája miatt. Ismét Józsi bácsi volt a „mentőangyal”, Ahogy elmondja, rendkívül fölpaprikázta őt ez az eset. Bement a műszaki osztályra, és kérte, Intézzék el a család sérelmét. Sikerült elérnie, hogy visszavonták az elutasító határozatot. — Gyerünk, nézzük meg, mi a jelenlegi helyzet a Zöldfa utcai lakásban — invitált —, megkapták a pénzt és rendeződött-e az ügyük. Józsi bácsi kocsijával percek alatt a helyszínre érkeztünk. Útközben még azt is elmondja, hogy 1928-ban szerzett jogosítványt, akikor még motorra, mert gépkocsi alig volt. Szeret vezetni. Többször kitüntették balesetmentes vezetésért. A fiatalasszonyt és a gyerekeket otthon talál juk. Nem győz hálálkodni Józsei bácsinak. Mondja, hogy már minden sínen van, megígérték a kölcsönt a vállalatnál, reméli, hogy rövidesen megkezdhetik az építkezést. f Józsi bácsi arcán látszik a sikerélmény. Megígéri, hogy bemegy a vállalathoz és megsürgeti a pénzt. — Akkor érzem jól magam, ha segíteni tudok másokon — mondja ragyogó arccal. — Nagy öröm számomra, hogy augusztus 30-áig elkészüli körzetemben a gázt szállító fővezeték — teszi hozzá. Kereskedő Sándor- » merek, pecsétek, fényképek idézik a magyar közigazgatás fejlődéstörténetét. Az épület egyik szárnyában kapott helyet a postatörténeti kiállítás és egy működő, ugyancsak régi bútorokkal berendezett postahivatal. A skanzen postáját bekapcsolták az országos és a nemzetközi távhívóhálózatba. Táviratot, kis súlyú csomagokat Is feladhatnak a turisták, s a helyszínt ábrázoló képeslapokat vásárolhatnak, továbbíthatnak Ismerőseiknek. i Épületavató az ópusztaszeri skanzenben Képzeljük magunkat a helyébe. Igyekszünk jó mély stukkókkal gyógyítani magunkat, közben majd meggebedünk az idegességtől, hogy, jaj, mikor csap belénk az áram?! Könnyen hihető, amire a gyógymód atyái, hívei esküsznek, hogy tudniillik elég öt ilyen kezelés és biztos a siker. A jámbor dohányosban — szerintük —, úgy felgyülemlik a düh, hogy nem nyúl többé cigarettához. Nos, hogy a „ketreces" eljárás hány alkoholistát térített vissza a józanság mezejére, avagy a „cellás” kúra hány dohányost szoktatott le a cigarettáról —, arról 1986 óta semmi közlemény. Van min eltöprengeni. Vajon helyes volt-e az alapelgondolás, hogy mivel mind az iszákos, mind a dohányos emberek szenvedélyük rabjai — kutyaharapást a szőrivel alapon — tegyük őket valóban rabbá, hátha így sikerül kikúrázásuk? Zárjuk őket ketrecbe, cellába. Nem éppen az ellenkezőjét kell tennünk, s a szenvedély helyett valami értelmeset, szépet adni cserébe? Mondjuk a sportot. Rabság helyett megismertetni velük a mozgás varázsát. Csodálatos felfedezés lesz, amikor a 3aját kedvtelésen, a rendszeres mozgáson át személyiségük lelkierőben, akaraterőben gazdagodik, s egyszercsak megtörténik a frontáttörés káros szenvedélyük leküzdésében. Alapvető fordulatra van szükség, száznyolcvan fokos szemléletváltozásra, hogy úrrá legyünk a nehézségeken. Dr. Czeizel Endre mondja egyik legutóbbi interjújában. „A közelmúltban az Egyesült Államokban jártam, s újra rádöbbentem, a kulturális különbségek mennyire meghatározóak. Nálunk ugyanis egészségesen élni majdhogynem szégyen! Sikk az önpusztítás, a dzsentri magatartás: nagyokat enni, nagyokat inni, cigarettázni, ráadásul a hétvégén fusizni. S ha valaki rászánja magát a változtatásra, lemond a dohányzásról és a rendszeres alkoholizálásról, örül az életnek, a természetnek, akkor a társaság tagjai úgy néznek rá, mint aki meghibbant ... Ezzel szemben Amerikában nyilvános helyen már alig szabad dohányozni, s nem divat lerészegedni, értelmetlenül élni.” .... Két évtizeddel ezelőtt még ketreccel. cellával próbálkoztak. Tóth István
