Petőfi Népe, 1986. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-23 / 19. szám

1986. január 23. • PETŐFI NÉPE • 3 Jó gazdaként a jobb vendéglátásért Melyik pártalapszervezet engedhetné meg magá­nak, hogy a dolgozók széles körét érintő gazdálko­dási kérdésekkel ne foglalkozzék? A Bács-Kiskun megyei Vendéglátó Vállalat alapszervezetének hat­vanhat tagja sem pusztán szemlélője volt a múlt esztendei változásoknak. A Dunavidéki Vendéglá­tó Vállalat üzleteinek átvétele, majd pedig a két­ezer fős létszámúra duzzadt vállalat kettéválása kecskeméti és bájai székhellyel, számukra is bőven adott különböző feladatokat. Ezekről beszélgettünk Biliczki Sándorral, az alapszervezet titkárával, aki egyben a kecskeméti Mokka presszó vezetője. — Miként segítették a kommunisták a vállalatot, hogy a változó körülmények között eredményeseb­ben gazdálkodhasson? — Tavaly alapszervezetünkben gazdasági mun­kabizottságot hoztunk létre. Tagjai ésszerű, anyag- és energiatakarékos megoldások bevezetését szor­galmazták. Javaslatukra egyszerűsítették a forgal­mi adatok jelentését a kétharmadrészt szerződéses és jövedelemérdekeltségi rendszerű üzlethálózatból. Ezzel is több idő jutott a fontosabb szakmai ten­nivalókra. — Például mire? — Ami már közvetlenül vállalati és egyéni üze­meltetői érdekeket is szolgált. Ajánlásunkra kor­szerűsítették és gazdaságosabbá tették néhány ré­gi fagylaltgép hűtését, azzal, hogy motor jaikat víz- helyett léghűtésesre cserélték ki. Ily módon tavaly ezeknél a gépeknél egyenként 20—25 ezer forint ér­tékű vizet sikerült megtakarítani. Szakmáját sze­rető energetikusunk, Csernyik József is hozzájá­rult ahhoz, hogy ne dobjunk ki fölöslegesen pénzt A PÁRTTAGOKKAL EGYÜTT az ablakon. Üzletről üzletre járva figyelte az ener­giafogyasztást. Ennek nyomán az egyik helyen ki­cserélték a hibás vízmérőórát. Ahol pedig pazarol­ták az áramot, indokolatlanul elektromos hősugár­zót használtak, a felesleges fogyasztó berendezése­ket kikapcsolták, és a szükségtelen konnektorokat leszerelték. — Jó gazda módjára sáfárkodtak anyaggal, idő­vel, energiával. Mit jelentett ez a vezetésére bízott Mokkában? — Sokat. Az ember végül is a saját munkahe­lyén látja legélesebben: mire jutottunk közösen a gazdálkodásban. Azt a kollektívát, amellyel itt dolgozom, egy zongorista kivételével nők alkotják. Rajtuk • sok múlik, hogy a vevőknek udvarias, gyors kiszolgálásban legyen részük, s hogy törzs­vendégeinket megőrizhessük. A múlt esztendei eredmények elérésében emellett szerepe volt a ná­lunk is bevált jövedelemérdekeltségi rendszernek. A tervezett 7 és fél millió forint bevételnél 212 ezer forinttal többet teljesítettünk. Egymillió-száz­ezer forintos nyereségtervünket is sikerült túlszár­nyalni 50 ezer forinttal. Ami pedig az energiafé­lék gazdaságos felhasználását illeti, azt dolgozóink ugyancsak fontos feladatuknak tekintették, hiszen csupán ebben az üzletben nem csekély: évente ne­gyedmillió formt az áram-, «a víz- és a gázdíj. — Pártnapokon is szóba kerülnek gazdálkodást érintő kérdések? — Igen. Ezek az összejövetelek is alkalmat ad­nak arra, hogy megismerjük a vállalati közösséget foglalkoztató problémákat. Nemrég így jutott tu­domásunkra az a javaslat, amely a szerződéses üzemeltetési rendszerrel . kapcsolatban hangzott el. Az érdekeltségi rendszerre vonatkozó észrevétel szerint: aki öt éven át jó gazdaként vezetett egy- egy szerződéses vendéglátóhelyet, festette, tapétáz- tatta, karbantartását nem hanyagolta el, s akivel természetesen a fogyasztók is elégedettek, az kap­jon jogot — megszakítás nélkül — újabb 5 éves bérletre. E javaslat figyelmet érdemel; a vállalat vezetői is helyeslőén fogadták a pártnapi kezde­ményezést — mondta végezetül Biliczki Sándor. Kohl Antal • Kecelen, a Szőlőfürt Szakszövetkezet vége­láthatatlan szőlőtábláin is megkezdték a met­szést. Egy-egy ügyes kezű munkás 220 tőt metsz meg naponta a fiatal Kékfrankosokból. Téli munka a szőlőskertben • Az enyhe télben szorgos munka folyik a megye szőlőültetvényein. Bócsán, a Petőfi Termelőszövetkezet hetvenhektáros tábláján befejezéshez közeledik a műtrágyázás. Pápai István traktoros hektáronként három mázsa kálisót szór ki. (Pásztor Zoltán felvételei) NAPKÖZBEN Keserű pirula Számos családnál az év eleji teendők egyike az előző esztendei gyógyszerek „selejtezése”. Ez afféle óvintézkedés, nehogy már nem használ­ható, esetleg káros hatású pirulák, cseppek, ka­nalas orvosságok legyenek a „frissebbek” kö­zött. Persze, hogy melyik jó még és meddig, azt nem minden esetben tudják eldönteni, ezért a módszerük: ami régebbi, azt kidobják. A sze­métbe ... Nemrégiben az egyik nagyközség tanácsának ülésén — az egészségügyi ellátás vizsgálata sze­repelt a napirenden — egy tanácstag úgy véle­kedett, hogy az orvosok a kelleténél nagyobb mennyiségű gyógyszert írnak ki egy-egy alka­lommal; ami „kimarad”, előbb-utóbb a szemét­be kerül — elpazarlódik az egészségjavító érték. A vita pillanat alatt az általános népgazdasági takarékosság, síkjára terelődött. A jelenlévő helyi gyógyszerész nagy-nagy számokkal érzé­keltette, mennyibe kerül az országban a lakos­ság egészségügyi ellátása, s ezen belül a gyó­gyító szer. Ha néhány százalékot meg lehetne takarítani, tízmilliókban kifejezhető összegre rúgna az eredmény. A takarékosság útja persze nem az, hogy az orvosok kevesebb tablettát írjanak fel; hogy mennyi szükséges, ők tudják, a betegnek pedig — a teljes, szövődménytől mentes — gyógyulás­hoz mind be kell szednie, akkor is, ha már job­ban érzi magát. Erre a doktorok is rámutattak a szóban forgó tanácsülésen. Hát akkor hogyan akadályozható meg a drága szerek tékozlása, a népgazdaság terheinek növelése? A megyei gyógyszertári központból is eljöt­tek a tanácsülésre, $ elmondották, hogy a la­kosság nem él eléggé azzal a lehetőséggel, ame­lyet a patikák kínálnak: a behozott orvosságo­kat megvizsgálják, megmondják, melyik hasz­nálható még — amennyiben az orvos valame­lyik családtag esetében szükségesnek tartja azt. Szó esett arról is, hogy fontolgatják egy ' új módszer bevezetését: a betegnek saját zsebből ki kell fizetnie a gyógyszer teljes árát, s ami abból állami hozzájárulás, azt utólag a vények, blokkok felmutatásával kaphatja meg az állam­polgár. Ezzel a gyógyszerhiánynak és a végső soron majd pazarláshoz vezető túlkészletezés- nek akarják elejét venni. Hogy ez utóbbi rendszer mennyire lenne a takarékosság szempontjából áldásos hatású, nem lehet megjósolni. A téma örökzöld, magán- beszélgetésekben, orvosi rendelőkben, patikák­ban, sőt tanácsülésen is előkerül. Mindenkép­pen tenni kellene már valamit; például ne a kukához, hanem a patikába vigyük a tavalyi gyógyszert! Gondoljunk arra, hogy minden ki­dobott orvosság — mert azt újra elő kell állí­tani, vagy importálni — az ország terheit nö­veli, s ezt igen keserű pirula formájában végül valamennyiünknek „be kell vennünk” — ha tetszik, ha nem. A. T. S. VITA AZ IFJÚSÁGRÓL Folytatjuk a KISZ KB — lapunkban hétfőn meg­jelent — kongresz­szusi levelére beérkezett hozzászólások közlését. A vitairat — teljes terjedelmében — a Magyar Ifjúság november 30-i számából, illetve a KISZ-bizottságokon a Mi a teendőnk? cí­mű kiadványból ismerhető meg. Várjuk a levélben felvetett kérdésekkel kapcsolatos további véleményeiket, javaslatai­kat. A szerkesztőségünknek címlett borítékra, kérjük, írják rá: Mi a teendőnk? Mi a teendőnk? Aktív közösséget „A KISZ Központi Bizottságá­nak felhívása gondolkodásra kész­tet. Az abban megfogalmazottak azt bizonyítják, hogy az elért eredmények ellenére bőségesen van még tennivalójuk — a KISZ mellett —> a párt-, az állami és a társadalmi szerveknek egyaránt. Adjunk hát valamennyien segít­séget a minél teljesebb számadás­hoz, a megújhodáshoz. A fiatalok társadalmi súlya je­lentős: ma minden második ál­lampolgár —, s egyben a foglal­koztatottak 40 százaléka — har­minc éven aluli. A nagyobb szak­tudást igénylő népgazdasági ága­zatokban ők vannak többségben. Nagy részük elismerésre méltóan áll helyt a munkában, felelősség­gel készül az életre. Sajnos ez — gazdasági nehézségeink és erő­forrásaink szűkössége miatt — nem mentes a gondoktól. Tovább­ra is megoldásra vár az otthon- teremtés. Az eddigi intézkedések csak enyhítették, de nem oldot­ták meg e kérdést. Joggal vár­hatják a fiatalok a további segí­tőkész lépéseket, természetesen hozzátéve a maguk ötleteit, ja­vaslatait és nem utolsósorban a munkájukat. Az ellentmondások feloldása nem könnyű. Hiába ad nálunk a nagyközségi tanács tízezer forint­ért telket, — szemben a száz-, százhúszezer forintos telekárak­kal —, ha az építőanyagok be­szerzése, a szakipari munkák el­végeztetése messze meghaladja a fiatalok anyagi teherbíró képes­ségét. Havi négy-ötezer forintos jövedelemből családot fenntarta­ni, építkezni szülői háttér nélkül nem lehet. Viszont az nincs min­den fiatal mögött. A lakásépí­téssel, anyagi gondokkal küsz­ködés rányomja bélyegét a köz­életi munkára is. Sajnos, az elő­zőekben említettek ellenére is észlelhető napjainkban, aki min­dent megkap, nem küszködik a fenti nehézségekkel, gyakran ugyancsak elzárkózik a társadal­mi, közösségi munkától. Mindkét folyamat megváltoztatása legyen a KISZ jövőbeni feladata. A közelmúlt eredményei közé sorolhatjuk, hogy sok fiatal ke­rült a különböző vezető testüle­tekbe. Ez lehetőséget nyújt arra, hogy az eddigieknél hatékonyab­ban képviseljék korosztályuk ér­dekeit, tolmácsolják véleményét. De a jogok gyakorlása mellett a IDEGENFORGALOM Színesebb ajánlatok Az első, s talán legfontosabb megállapítás: idegenforgalmunk jó évet zárt 1985-ben. Hazánk iránt mind a szocialista, mind a tőkés or­szágokból nőtt az érdeklődés. A látogatók száma az elmúlt esztendő­ben elérte a 15 milliót, s ez mintegy 12—13 százalékos növekedést je­lentett. A devizabevételek is kedvezően, a terveknek megfelelően ala­kultak: az idegenforgalom aktívuma mintegy 150 millió dollár, és mintegy 230—240 millió rubel, örvendetes, hogy az Egyesült Álla­mokból 27, Kanadából 20, a skandináv országokból 21, Hollandiából 15 százalékkal nőtt a Magyarországra látogatók száma. Miképpen értük ezt el? Első­sorban úgy, hogy megtartottuk versenyképességünket: a vállala­tok és az idegenforgalmi szerve­zetek időben és jól felkészültek, megjelentek a tőkés piacokon, közzétették áraikat, bővítették programkínálatukat. Növekvő verseny Manapság már különféle gaz­dasági munkaközösségek és egyéb vállalkozások is bekapcsolódnak az idegenforgalomba, tehát bő­vül, fokozódik a verseny, s ez mindenkit jobb munkára ösztö­nöz. .Persze akadnak még hibák, hiszen a szolgáltatások színvona­láról szólva romlásról ugyan nem beszélhetünk, de számottevő ja­vulás nincs. Pedig az előrelépés­hez erre is szükség lenne. Az idegenforgalmi szakembe­rek a verseny növekedésével, s ennek következtében a szolgálta­tások javulásával számolnak. Hi­szen a jókívánság kevés; csak konkrét érdekeltségre alapozva lehet ezen a területen előrelép­ni. A másik: a turisták napi kiadá­sa — mondhatnánk úgy is: köl­tekezési kedve — egy kissé meg­csappant az utóbbi időben. Hiá­ba, takarékosabbak lettek az em­berek. Jól meggondolják, mire adják a forintjukat, dollárjukat, márkájukat. Tehát ennek megfe­lelően, a pénztárcához is igazod­va kell tervezni. A harmadik: tovább kell javí­tani a valutabeváltás feltételeit is. A nyitvatartás rendjének jobb megszervezése — bár erre a kez­deti lépések már megtörténtek — elsőrendű feladat az idén. Mi is utaztunk . De nemésak hazánkba látogat­nak külföldiek, mi is utazunk. Az. elmúlt esztendőben körülbelül 5,2—5,3 millió hazánkfia látoga­tott külföldre, nagyjából annyi, mint 1984-ben. Ezen belül nőtt az érdeklődés a tőkés országok iránt: a növekedés körülbelül húszszázalékos, azaz csaknem 800 ezren utaztak nyugatra. Ugyan­akkor a KGST-országokba keve­sebb magyar látogatott. Elsősor­ban Csehszlovákiába utaztunk ritkábban. Az alapvető ok a ko­rona—forint árfolyam változása volt. Mint ismeretes, a korona csaknem 30 százalékkal erősödött a forinthoz képest, ami jelentő­sen befolyásolta az utazási költ­ségeket. Mit tervezünk 1986-ra? Első­sorban azt, hogy konvertibilis va­lutabevételeinket növeljük. Ter­mészetesen ez így túlságosan le­egyszerűsített. A 6—7 százalékos növekedés eléréséhez sok minden­re van szükség. Tovább kell szí­nesíteni az idegenforgalmi válla­latok ajánlatait, s előre kell lép­ni az igen fontos propagandate­vékenységben is. Hiszen hiába van a legkitűnőbb, a legjobban szerkesztett propagandaanyag, ha nem jut el ahhoz, akinek szól. Végül néhány gondolat büsz­keségünkről, a Balatonról. Köz­ismert, hogy 1985 nyarán sok volt a gond. Kígyózó sorok az élelmi­szerüzletek előtt, zsúfoltság az ol­csóbb éttermekben, „megtelt” tábla a kempingek bejáratánál. A csúcsszezonban július 15. és augusztus 15. között bizony szűk­nek bizonyultak az élelmiszerbol­tok. Elsősorban nem is az ellá­tottsággal volt a baj, hanem ke­vés volt az eladó. A hazánkba lá­togató turisták ugyanis többsé­gükben nem a vendéglátóipar, hanem az élelmiszerboltok szol­gáltatásait veszik igénybe. Derűlátó szakemberek A tapasztalatok alapján a Bel­kereskedelmi Minisztérium két­éves gyorsított programot dolgo­zott ki. A cél az élelmiszer-keres- kedelnmii hálózat jelentős fejlesz­tése. Napirenden szerepel bevá­sárlóközpontok, ABC-áruházak és pavilonok építése. De megoldást kell keresni a kempingek bővíté­sére is. A nagy nyári forgalom- . ban a kempingek egyszerűen nem tudtak fogadni minden vendéget. A nehéz helyzet megoldására már menet közben is történt egy sor intézkedés. Már a határon sajtó- szolgálat informált a kemping­helyzetről, próbálták más irány­ba terelni a forgalmat, a prágai rádióban pedig rendszeresen ad­tak tájékoztatást a napi helyzet­ről. A tanulság: a jövőben növel­ni kell a kempingkapacitást. Szükségképpen pedig ideiglenes sátorozóhelyeket kell létesíteni, a nagy „rohamok” idejére. Sor ke­rül az idén jó néhány kemping rekonstrukciójára is, hiszen a nagy igénybevétel miatt az utób­bi időben romlott az állaguk. Idegenforgalmi szakembereink derűlátóak. Intézkedéseket hoz­tak, hogy 1986-ban is bátran ki­írhassuk határállomásainkon: „Szívesen látjuk Magyarorszá­gon’'. Hiszen az idegenforgalmi piacon nagy a verseny; aki töb­bet, jobbat, s nyugodtan mond­hatjuk kellemesebbet ajánl, az fut be elsőként a célba, azé a na­gyobb nyereség. Tarpay László kötelességek teljesítése is felada­tuk. Nem elég a gondokat csak észrevenni. A megoldásban cse­lekvőén kell részt vállalni. Csak így szerezhetünk érvényt a kong­resszusi levél gondolatának: „Kap­jon a minőségi munka nagyobb megbecsülést!” E munkába a ma még közömbös fiatalokat is be kell vonni. A hogyan és miként kérdésre csak akkor tudunk vá­laszolni, ha megtaláljuk és meg is szüntetjük a passzivitást ki­váltó okokat. A vitairat is utal rá, hogy sok fiatal nem találja helyét az ifjú­sági szövetségben. A miértre kü­lönböző válaszokat lehet adni, de tény, hogy az alapszervezetek ak­kor működnek eredményesen, ha tagjaik igazi — azonos érdeklő­désen alapuló —, aktív közössé­get alkotnak. Ez a mai szerveze­ti formák között nehezen lehet­séges. Ma egy munkahely egy alapszervezetet jelent. Természe­tesen ez is jó, de adjunk nagyobb lehetőséget a spontán szervező­déseknek, szükség esetén segít­sük elő létrejöttüket. E közösségek munkájába hamarabb bekapcso­lódhatnak azok a —• nem általá­ban a KISZ-től idegenkedő — fiatalok is, akik a munkahelyi alapszervezetekben nem találták meg a helyüket. Basky András, a lajosmizsei nagyközségi tanács KISZ-alapszervezetének titkára A szövetkezeti lakásépítés és -gazdálkodás Az elkövetkező időszakban a SZÖVOSZ-nál arra számíta- ‘ nak, hogy a VII. ötéves terv idején folyamatosan növek­szik a szövetkezeti formában épített és fenntartott ottho­nok száma. Négy-öt év múl­va — az idei kétezerrel szem­ben — évente már 9—10 ezer lakást hoznak tető alá. Az idén január 1-jével megszűnt a tanácsok szövetkezeti la­kásépítési kiutalása, ám to­vábbra is léteznek és életké­pesen működnek a lakásépí­tők és -fenntartó szövetkeze­tek. amelyek egyre bátrab­ban vállalkoznak nemcsak la­kások, hanem műhelyek, ga­rázsok és üdülők építésére. Az országban csaknem 1400 lakásszövetkezet tevékenyke­dik. Közülük 1080 a -fenntar­tó, 54 az építő, 190 a ga­rázs- és" 17—17 az üdülő-, il­letve műhelyfenntartó szö- i- vetkezet. A szövetkezetek ál­tal fenntartott lakások szá­ma eléri a 260 ezret, * keze­lésükben van 1300 üdülő, 48 ezer garázs és 140 műhely. A jelenlegi lakásállomány ■több mint 70 százaléka szár­mazik még tanácsi értékesí­tésből. Az adatok szerint csaknem 50 ezer az olyan ott­hon, amelyet maguk a szövet­kezetek építettek. A jövőben nemcsak az építőkedvet kell fokozni, hanem a karbantar­tásokat is, mivel a tagok bir­tokában lévő 25—30 éves épületek is tatarozásra szo­rulnak. A szövetkezetek karbantar­tó tevékenységére egyébként jellemző, hogy a lakások két­harmadánál a kisebb-nagyobb felújításokat saját brigádja­ik végzik, önköltségesen 20— 30 százalékkal olcsóbban dol­goznak, mint a szakvállala­tok. Szintén a szövetkezetek dolgozói foglalatoskodnak összesen több mint 300 park és játszótér, 200 klubhelyiség, valamint számos kondicioná­ló helyiség állagának megóvá­sával Is. Az elmúlt években csökkent a szövetkezeti lakásépítés tel­jesítménye. Gondot okozott — részben még ma is —, hogy. az építkezők nehezen jutottak telekihez. Esélyeik január 1- jétöl javultak, mivel immár á lakásépítő szövetkezetek hi­telt kaphatnak a területelőké­szítéshez is. A SZÖVOSZ-ban és a lakásépítő szövetkezetek munkáját irányító fővárosi, valamint megyei szervezetek­ben keresik azokat a megol­dásokat, amelyekkel jobban, korszerűbben lehet építkez­ni. Igyekeznek olyan, vi­szonylag olcsó technológiá­kat megalapozni, amelyek bevezetésével a tagok, ezen belül is elsősorban a fiatalok munkáját az építkezés során nagyobb arányban képesek igénybe venni.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom