Petőfi Népe, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-24 / 250. szám
1982. október 24. • PETŐFI NÉPE • S Éves számvetés Az év végéhez közeledve hagyományosan ismétlődő eseményre készülnek a megye pártszervezetei: egy esztendei munkájuk értékelésére. A helyi politikai tevékenység egészét lemérő beszámoló taggyűlések megkülönböztetett figyelmet érdemelnek, hiszen azok tartalmuknál fogva kiemelkednek az évközi taggyűlések sorából. A párt megyei végrehajtó bizottsága szeptember 28-i ülésén hozott határozatot a beszámoló taggyűlések megtartásának feladataira. A pártvezetőségek az alapszervezeti taggyűléseket megelőzően összevont taggyűlésen adnak számot tevékenységükről. Csak indokolt esetben — ahol a párttagság nagy területen, szétszórtan, sok telephelyen dolgozik, s így összehívásuk nehézségekbe ütközik — javasolják küldött- értekezlet megtartását. A taggyűlések fő napirendjét a pártszervezet ez évi munkájának értékelése, és a jövő év legfontosabb feladatainak meghatározása képezi. Emellett célszerű az esedékes tagfelvételi kérelmekben és fegyelmi ügyekben is dönteni, ahol pedig a vezetőség kiegészítése szükségessé válik, ott a választást is lebonyolítják. A taggyűléseket megelőzően kerül sor a párttagokkal, való személyes beszélgetésekre, amelyen foglalkoznak a pártmegbízatások teljesítésével, a személyes problémákkal, de nyilvánvalóan nem rejtik véka alá a vezetőség munkájáról alkotott véleményeket sem. A tagság tegyen javaslatot a tevékenység továbbfej- fejlesztésére. Ezeket az eszmecseréket fel kell használni arra is, hogy napjaink bonyolult kérdéseiben elősegítsük a párttagok tisztánlátását, cselekvési egységének erősödését. Az észrevételek, javaslatok szintéziséhez alkalmas a pártcsoportokon belüli vita, amelynek tapasztalatait a vezetőségek jól hasznosíthatják a beszámolók elkészítésénél. A pártszervezetek jellegének különbözősége miatt, természetesen lehetetlen olyan útmutatást adni, amely valamennyi párt- szervezet beszámolójának keretét jelentené, ugyanis még az azonos jellegen belül is egy-egy témakör más és más hangsúllyal jelenik meg. Ésszerű elrendezéssel azonban kialakítható az általános „vázszerkezet”, amelyre a helyi sajátosságokat ráépítve összeállítható a beszámoló. Mondani sem kell, hogy a példát a megye alapszervezeteinek mintegjt kétharmadát jelentő, termelőüzemekben tevékenykedő párt- szervezeteire dolgoztuk ki, de más jellegű pártalap- szervezeteknél is hasznosítható. Jogos a kérdés: milyen fő feladatokat tartalmaznak a beszámolók? Hangsúlyozottan foglalkozzanak — a helyi sajátosságokhoz igazodva a párt gazdaságpolitikájának megvalósításával. különös tekintettel az MSZMP KB június 23-i határozatából adódó feladatokra. Tekintsék át a gazdálkodás feltételrendszerének változásaihoz való alkalmazkodási képességüket. Politikai megközelítésben érdemes elemezni a folyamatos termelés feltételeinek biztosítását, a hatékonyság és minőség javítását, az anyag-, energia- és munkaerő-gazdálkodás eredményességét, a beruházási és fejlesztési tevékenység helyzetét, természetesen a gazdálkodást segítő mozgalmakat is. Akkor, lehet teljes a beszámoló, ha elemzik a dolgozók élet- és munkakörülményeit. a munkahelyi demokrácia érvényesülését, illetve az alapszervezet rétegpolitikai munkáját. Minősítenünk kell a káderpolitikai elvek érvényesülését, a korszerű vezetői magatartás politikai támogatásban való részesítésének helyi gyakorlatát. A tömegpolitikai munkára helyezve a hangsúlyt, helyes, ha értékelik az ideológiai és kulturális tevékenységüket. a tömegkapcsolat fejlődését, a tömegszervezetekben és mozgalmakban dolgozó kommunisták munkáját, illetve a pártirányítás gyakorlatát. A beszámoló a párt belső életével, a pártdemokrácia érvényesülésével, a pártegység helyzetével, illetve a pártfórumok működtetésének eredményességével is foglalkozzék. Minősítenie kell a felsőbb szintű és a saját határozatok végrehajtását, a vezetőség és a tagság munkáját, a pártmegbízatások teljesítését, a pártépítési tevékenységet. A beszámoló ne legyen öncélú, ne foglalkozzék mindennel, csupán az alapszervezet saját dolgaival, de azokkal elemzően és a fejlesztés feladatait is keresve. A községi pártszervezetek — éppen feladatkörükből adódóan — a községfejlesztéssel, a falu népességfenntartó képessége érdekében végzett tevékenységgel, a helyi és a külterületi lakosság ellátási színvonalának alakulásával, a községpolitikával, a háztáji gazdaságok segítésével is foglalkozzanak. A lakóterületi, körzeti pártalapszer- vezeteknél logikusan a városfejlesztési feladatok kialakításában és megvalósításában való részvételt, a lakosság hangulatát, közérzetét befolyásoló tényezőket, a szabad idő kulturált eltöltésének feltételeit, illetve a munkahelyi és tanácsi pártszervezetekkel Való együttműködést, az idős, beteg párttagokkal való törődést szükséges beépíteni a beszámolóba. A hivatali pártszervezetek — a szakmai kérdések mellett — foglalkozzanak a lakossági ügyintézés embercent- rikusabbá tételének és egyszerűsítésének feladataival is. Jellegétől és nagyságától függetlenül, minden pártszervezetnél az életszerűség, a konkrétság, valamennyi kérdés politikai mérlegelés alapján való megközelítése, az ok-okozati összefüggések feltárása a jó beszámoló legfőbb erénye. A beszámoló taggyűlések egy év munkáját teszik mérlegre, ezért előkészítésük, lebonyolításuk igen alaposan szervezett tevékenységet igényel. Ezek a fórumok mindenütt segítsék elő a pártegység és a párt vezető szerepe erősödését. Ezen keresztül pedig azt, hogy a szűkebb munkahelyi és lakóhelyi közösségek munkája hatékonyan járuljon hozzá politikai, társadalmi és gazdasági céljaink sikeres megvalósításához. Ez megköveteli a pártvezetőségek, pártalap- szervezeti vezetőségek és valamennyi kommunista aktív közreműködését, példamutató munkáját. Tengeri Pál a megyei pártbizottság osztályvezetője • Kara Mihályné telexkezelő dísztáviratot továbbít Budapestre, egyikét a napi 150—200 táviratnak, melyet Szabadszállásról küldenek magán- és közületi ügyfelek. Ezen a hivatali készüléken kívül még négy távgépíró-állomás található a faluban. • Az 54-es és 53-as út kereszteződése Soltvadkerten a szokottnál „csendesebb”: hiányoznak a „csettegők" és a lovas kocsik. • Kiskunhalas belterületére az utóbbi években jellemző kép: vegyes forgalom, hosszadalmas terelések, építések. • Mészáros Lászlóné, a Kiskunhalasi Állami Gazdaság titkárnője: Mióta nem kézikapcsolású a városi központ, könnyebb az életem; a két fővonalon sokkal gyorsabban lehet összeköttetést teremteni helyi és vidéki partnereinkkel. • Új, hasznos „divat” a CB. Húsz kilométeres hatósugarával bárhol elérheti a tsz operatív vezetőségének tagjait Viszmek Teréz Mélykú- ton. A munkacsúcsokban lehetővé téve a gyors, hatékony intézkedéseket, hamar megtérül az öt készülékre fordított százezer forint. • Solt határában a dunántúli országrészt és az Alföldet összekötő úton a tranzit és helyi forgalom okoz zsúfoltságot, melyet súlyosbít az erre terelt nemzetközi kamion- forgalom (Straszer András felvételei) • És még egyszer a posta: badszállás 8 ezernél több lakosát szolgálja a három éve épült 240 állomásos központ. A községi hálózatbővítést a pénzhiányon kívül a szilárd útburkolatok hiánya is akadályozza. Gonda Imréné és Boczka Katalin, a Dobó Katica szocialista távközlési brigád tagjai délelőtti műszakjuk közben. S egy érdekesség: három óra alatt eljuttatnak egy üzenetet Mozambik fővárosába. Maputó- ba. Nem nosztalgia pontosan egy hónapja és ki*■ lene napja vagyok már nyugdíjas. Ennél fogva afféje M V — meghívott vendégként utazom most szeretett munkahelyemre, a szerkesztőségbe. Megtiszteltetésként ért a meghívás a szokásos hétfői munkaértekezletre, amely így értelemszerűen rendkívüli már a számomra. De különleges az esemény utazásom módját tekintve is: tudniillik a szerk. gépkocsiján történik, tehát megvan az az' illúzióm is. mintha riport- útra — kiszállásra — mennék. Robogunk az M4_esen — Szolnok—Cegléd—Nagykőrös—Kecskemét „viszonylatú” útvonalon. Szolnok határában járva, Deák Pista kollégám szemét megfogja a szántóföldjeinken immár hagyományosan, őszről őszre ismétlődő látvány. — Nézd azt a rengeteg gyereket! — int a fejével a műút jobb felén húzódó táblákra. Csakugyan impozáns a „látkép”. Ameddig a szemünk bejárja a határt, a közeli s távoli dűlőuta- kon diákok — fiúk, lányok — seregei, igazodnak hadrendbe, hogy megszállják a hektárok százait, s betakarítsák róluk a ... mit is? Gyorsan lovaira modó járművünkről csak egy-egy piros folt észleléséi e jut időnk. Tehát paradicsomot szednének? ... Hej, hej — más őszökön nem ilyen futtában találkoztam a nagy őszi munkákban segítő gimnazistákkal, ipari tanulókkal, általános iskolásokkal. Velük együtt szálltam a lakiteleki vonalon közlekedő „piros” vonatra, amelyen ők — Kécske irányába keltek hadra. hogy a Szolnok megyei „felségterületeken” fekvő mezőgazdasági nagyüzemek őszi betakarítási munkálataiból kivegyék részüket. Milyen jó volt elviselni lármás- ságukat, hiszen az minden har- sányságában vidámságból termett. Ha aggastyánok, matrónák voltak is szép számmal az útitársak között — hiszen tavasztól őszig nyugdíjasok tucatjai bumllznak kiskertjeikre errefelé — ők is visszafiatalodtak ezekre az együtt, töltött félórákra. Az időseken, s a fiatalokat egy- egy megállóban fogadó téesz-em- berek magatartásán egyaránt látszik, hogy mindjobban értékelik, megbecsülik az ifjúság közreműködését az egyre inkább lét- fontosságú — mert, az agráremberek szakértelmének és szorgalmának hála, a mind gazdagabb terméseredmények beszüretelésére egyre kevesebb a munkáskéz. S az is az általános szemlélet tárgyilagosságát jelzi, hogy napjainkban a hivatalos deklarációk is eljutottak annak őszinte kinyilvánításáig, hogy az iskolások, diákok, ipari tanulók segítsége igenis nélkülözhetetlen a betakarításnál. Még „csak” az kell, hogy mindenütt felnőttként kezeljék őket, s munkájukat értékelve bánjanak velük. Mert azért még nem mindenkor, és nem mindenütt arany, ami fénylik. Példák erre a mostani nyáron is nem egy helyütt tapasztalt purparlék a gyerekek teljesítményelszámolásai körül. Aztán elő-elöfordulgat még, hogy a helyiek, a fiatalok segítségét igénybe vevők magukra hagyják a diákokat, s pedagógus kísérőiket; csinálják, ahogy tudják, vagy jólesik nekik. Ez nem múlik el káros következmények nélkül a fiatalokban, akiket tanáraik, oktatóik, szüleik azzal „agitálnak” e mezei feladatokra, hogy a munkában nevelődnek, hiszen közvetlenül megismerkedve a kétkeziek fáradozásaival, bármi legyen is majd belőlük, a fizikai dolgozókat tisztelni, becsülni fogják. Furcsa benyomások maradnak meg bennük, ha éppen azok hiányzanak mellőlük, akiknek az erőfeszítéseiből szeretnének példát venni. Szerencsére — s ez is társadalmunk érettségére vall — (legalábbis őszinte bizalommal reméljük, hogy ez az általános) elvétve találkozunk kimondott ellenérzéssel, közönnyel, nemtörődömséggel a diákok kétkezi segítségével szemben. Messze vagyunk már az olyan felháborítón cinikus esetektől, melyek egyikének személyesen is tanúja voltam még az ötvenes évek'derekán. Aktív résztvevőnek szegődtem a fiatal tanító mellé, aki tizenöt tanulójával nótás menetben trappolt a téesz gyümölcsöse felé, ahová almaszüretre hívták meg őket. Már láttuk a fák szürkészöld tömegét, amelyből sárgáspiros pöttyök nevettek hívogatóan a lépteinktől felvert halvány porfelhőn át. A gyerekek fegyelmezett sietségén. keskeny válluk hullámzásán, de még vásott nadrágfenekük illeg-billegé- sén is látszott, mennyire szeretnének már ott lenni a fákon, szedni az almákat a kosarakba. Szemükből, s dalolás közben is már ízes almahúsok harapására készülő fogaikról az elképzelt élmények átélése sugárzott. A tanító bácsi biztos megbeszéli a brigádvezetővel a kóstolót, hiszen ők is ismerik a közmondást, amely szerint — nyomtató lónak nem kötik be a száját. Ott voltunk a tanyaparlag közepén — elvégre illett „lejelentkezni”. A vágyaikon uralkodni már alig tudó gyerekek sürgető zsibongással vették körül a tanítót, és azt a bizalmatlan képű brigádvezetőt, aki nagy kelletlenül ballagott elébünk. Fagyos tekintetéből csak úgy süvített a fagyos ellenszenv az izgő-mozgó kis csapatra. A kisdiákok még bíztak, hiszen a tanító bácsi olyan barátságosan tárta körül karját. — Hát akkor, Koczog elvtárs, kérjük a munkát. — Oszt az elnök elvtárs telefonálta volna, hogy szükség lenne ezekre? — intett megvetően a gyerekbrigádra Koczog. Szinte hallható lett a kicsik megdermedése: nem szívesen látják őket. De még mindig nem kell megijedni — reménykedtek —, hiszen a tanító úr — lám — nevet, és gálánsán ajánlja kis gárdáját a morc atyafi jóindulatába. — Koczog elvtárs nem látott még bennünket dolgozni, ugye fiúk? Majd akkor... — De nem ám! — zúgták felszabadultan a tanulók. A zord brigádvezető azonban nem engedett. Egyenesen gyűlölködve nézett végig a csapaton. — Kelleni kell a segítség, de mit gondol maga tanító úr, olyan egyszerű az? Az az alma exportra megy, válogatni kell. Mit értenek ehhez ezek a tak ... selymák? A fiatal pedagógus minden rábeszélő képességét latba vetette gyerekeiért. Szólt a fizikai munka nevelő hatásáról, a nagyüzemi termeléssel való ismerkedésről. S hogy csak az elutasító fejcsóválás volt a válasz, erélyesebben fejtette ki: nem teheti ki a brigád-, vezető ezeket a gyerekeket annak. hogy megsebzett lélekkel forduljanak vissza. Nézze csak Koczog. hogy ráncolják kis homlokukat; érthetetlen nekik az egész. Hát hazudtak nekik? A tanító bácsi milyen lelkesen ecsetelte odabent az osztályban, hogy jószívvel várják őket a szövetkezetiek, akiknek olyan bő termésük volt gyümölcsből is, hogy megkéstek a munkákkal, és kérik is a segítségüket... Koczog hajthatatlan volt. Lomha tartásával szinte pimaszul súlyosodon közöttünk. Az iskolások bánatosan lehajtották fejüket, némelyikük odébb ténfergett. A tanító visszatérítette őket. Hangján, tartásán érződött, innen nem tágít senki, vereséget nem tűrünk. (Közbevetőleg: természetesen magam is részt vettem a konok brigádvezető jobb belátásra térítésében, anélkül, hogy felfedtem volna újságíró mivoltomat; ne az legyen a döntő „érv”.) A tunya „vendéglátó” szemében ravasz fény csillant. — Ha mindenáron dolgozni akarnak, nem kell válogatni. Akad itt más munka is bőven . . . — Gúnyos tekintettel végigmért bennünket, majd kihúzta nadrágzsebben tartott kezét, és a messzi tarló egyik szögletére mutatott. — Azon a területen szét kell szórni a trágyát... Sunyi, vigyori tekintetéből olvasni lehetett: ..Majd iszkoltok ti innen mindjárt. Alma helyett kaptok szart." Tévedett a jóember! — Megcsináljuk mi azt is. csak munka legyen, ugye fiúk?! — Meg — tanító bácsi!... Hol vannak a szekerek? ... Villákat kérünk!... Mutassa meg, hol kezdjük! — vették át az „intézkedést” maguk a gyerekek. Pa- rasztszülők csemetéi voltak, értették a dolgukat. A brigádvezető csak szédelgett a tüzes kis munkások gyűrűjében. Kénytelen-kelletlen befogatott négy szekérbe, s meggyávul- va pislogott, mikor a zsivajgó gyerekhad valósággal heccelve éljenezte. A tetthelyen a kisdiákok osztottak be minket is a föld végén kialakított széles láncba. Megköptük a markunkat, és megkezdtük a trágyaszórást. A gyerekek nem hancúroztak, buzgón végezték dolgukat. A tanító úr kiadta, hogy senki ne hajszolja magát, de aki kiér a terület végére, leheverhet, az befejezte. Koczog a tanya elől leskelődött. Egyszer csak nem állhatta meg, kilötyögött hozzánk. Egy kifogást talált. — Tanító úr miért csinálja? Maga csak vezesse a munkát. — Együtt vállaltuk, egyikünk se nézni jött, tudja? — adta meg a választ a tanító. — Kérdezze meg őket — pillantott tanítványaira. Koczognak ez elég volt. a szó szoros értelmében el- kocogott. Hét holdnyi területen szórtuk el a trágyát, s a gyerek’ ■ óddal együtt háromszáza a/onői a a intőt kerestünk... \ Tóth István Közlekedés és hírközlés
