Petőfi Népe, 1982. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-24 / 250. szám

IPM MAGAZIN BESZÉLGETÉS GRIGORIJ CSUHRAJJAL „A háború az én poggyászom" • Csuhraj és Fábry Zoltán 1967-ben Moszkvában. Régen látott kedves vendéget vár Kecskemét, a világ íilmmű- vészetének egyik kiemelkedő al­kotóját, Grigorij Naumovics Csuhraj Lenin-díjas filmrende­zőt. Igazság szerint nem is ven­dég ő Kecskeméten, sokkal in­kább illik rá, hogy „hazajön”. Hi_ szén nagyon régi, nem feledhető kapcsolat köti a városhoz. A há­ború vihara vetette először ide, s azóta vissza-visszalátogat emlé­ket ápolni, örülni a gyarapodás­nak, fejlődésnek. S amikor ő nem jött, jöttek küldöttei, a filmjei. A Negyvenegyedik, a Ballada a katonáról, a Tiszta égbolt, a Volt egyszer egy öregember és leg­utóbb az Ingovány. Grigorij Csuh. raj már sokszor és szépen emlé­kezett Kecskemétről, de önmagá­ról, életéről kevés hír jutott el hozzánk. Magyarországra indulá­sa előtt erről beszélgettünk Moszkvában. — Ukrajnában születtem. Édes­anyámat — aki kommunista volt — a 30-as években Moszk­vába irányították tanulni. Addig a mezőgazdaságban dolgozott. Akkor hoztak határozatot a me­zőgazdaság szakembereinek tö­meges képzésére. így kerültem én is, édesanyámmal együtt, ide­iglenesen Moszkvába. Megval­lom, hogy az ukrajnai, vidéki is­kola után nehezen zárkóztam föl fővárosi társaimhoz. De négy év után, amikor édesanyám befe­jezte az iskolát és visszatért Uk­rajnába, én már Moszkvában akartam befejezni a tizedik osz­tályt. így is történt. Érdekes, hogy tizenhét éves koromig nem sze­rettem az irodalmat, hanem első­sorban a műszaki dolgok, főleg a rádiózás érdekeltek. A kilencedik osztály után már rendező akar­tam lenni. Fölkeltették az érdek­lődésemet az iskolai önképzőkör­ben is. de még nagyobb hatással volt rám. hogy a 30-as években Moszkvában kitűnő színházak működtek és csodálatos filmeket lehetett látni, mint például a Csanajevet. Szerencsém volt: a tizedik osztály után felvettek a Filmművészeti Főiskolára. — Magyarországon úgy tudják, hogy Grigorij Csuhraj csak a há­ború befejezése után kezdte meg tanulmányait a Filmművé­szeti Főiskolán. Így tájékoztat a munkásságát bemutató 1979-ben a Filmbarátok Kiskönyvtárában megjelent kiadvány is. — Négy vizsgát tettem le, amikor 1939 novemberében el­kezdődött a finn—szovjet háború. Elhatároztuk évfolyamtársaim­mal, hogy önkéntesnek jelentke­zünk. Bevonultam katonának. „Hősiességemből” annyira futot­ta, hogy a nagy hidegben megfa­gyott a lábam, s véget ért a há- % ború. A békét követően letöltöt­tem másfél éves katonai szolgála­tomat és készültem vissza a főis­kolára. Sajnos a háború ismét közbeszólt, a fasiszta Németor­szág megtámadta hazámat. Elő­ször repülőgép-megfigyelő vol­tam és rögtön a háború első nap­jaiban megsebesültem, majd egy harci felderítő szakasz vezetője lettem. Bajtársaim békeidőben a pult mögött álltak, kereskedők voltak. Nem értettünk a háború­hoz és nehéz volt így harcolni. A Komszomol fölhívására légi- desszant egységbe jelentkeztem. Kiképzés és újabb sebesülés után — ejtőernyővel rossz helyen ereszkedtem le, a folyó jege' le­szakadt alattam, s áléit állapot­ban a partizánok mentettek ki — kezdettől részt vettem a sztálin­grádi csatában. Ez a grandiózus küzdelem az emberi helytállás legnagyobb példáit jelenti szá­momra. Később Magyarországon folytattam a háborút, Szolnok alatt, majd északon harcoltam, az­után a Székesfehérvár körüli csa­lókban Pápán megsebesültem. Kecskemétre kerültem kórházba. — Egy korábbi alkalommal el­mondta, hogy Kecskemét fontos állomás volt az életében, mert siilyos sebesülése után itt látta meg újra a napvilágot, másrészt Kecskemét is segített megérteni, hogy a népek soha nem ellen­ségei egymásnak, soha nem akar­nak háborút. A háború befejezé­se után először Ukrajnába tért vissza, majd folytatta Moszkvá­ban megkezdett tanulmányait. Az első filmre mégis sokat kellett várnia. — A háború nyomait nem győzhettem le. Többször voltam beteg, mint ahányszor az elő­adásokon ültem. Vizsgamunkám megsemmisült. Válságba kerül­tem volna, ha Mihail Romm — mesterem a főiskolán — nem hív a Krímbe asszisztensének egy for­gatásához. Ezután Kijevben dol­goztam, majd ismét Mihail Romm támogatásával, nehéz évek után hozzákezdhettem első filmem, a Negyvenegyedik forgatásához. — Már ez, az 1956-ban bemu­tatott első film hírnevet hozott, de a második, a Ballada a kato­náról világhírű rendezővé tette. Ezután egymást érik a fesztivál-• sikerek, Lenin-dijat kap. Elké­szíti a Tiszta égboltot, később a Volt egyszer egy öregembert, majd az Emlékezést. Egyre rit­kábban készít filmeket. Csaknem tiz évet kell várni újabb filmje megjelenésére, az Ingoványra. — Ennek két oka van. Az első a háború. Én véletlenül, csak a szerencsémnek köszönhetően élek. Minden második bajtársam hősi halált halt. Ezért az én életem olyan ajándék, amivel jól kell gazdálkodnom. Csak olyan filmet készítek, ami nekem is tetszik. A másik ok, hogy vezetője voltam a Kísérleti Stúdiónak, ami min­den erőmet lekötötte. — Így, vagy úgy, minden Csuh. raj-film a háború emlékéből ered. Idöszerü-e még mindig a hábo­rút idézni? — A háború az én poggyá­szom. Akkor fiatal voltam, mély benyomást tett rám, terheit, em­lékeit hordozom. A filmjeimből kiderül, hogy büszkeséggel gon­dolok a harcokra, hisz igaz ügyért küzdöttünk. Ugyanakkor gyűlölöm a háborút — és ez is benne van a filmjeimben. Rég volt, de a mai nap érdekében is dolgozom, ha a háborút bemuta­tom. Nemcsak azért, hogy többet ne legyen, hanem tanulságai ma is aktuálisak. Az Ingoványbán egv háborús dezertőrről van szó. De dezertőrök nemcsak a hábo­rúban vannak. Ismerünk munka­kerülőket. erkölcsi és sok más­féle dezertőröket. A művészet él­ni tanít, s ezért feladata, hogy megmutassa, miért jó a jó és miért rossz a rossz. A sztálingrá­di csatáról — melynek végig ta­núja voltam — szeretnék filmet készíteni, talán tudok újat nyúj­tani azoknak, akik csak a törté­nelemkönyvből ismerik. — Grigorij Csuhrajt szoros kapcsolat fűzi a magyar filmmű­vészethez. Bábáskodott magyar filmek forgatásánál, elkészítésé­nél. Gyakran találkozik a ma­gyar filmművészet meghatározó alakjaival. — A magyar filmek mindig problémagazdagok, éppen ezért nagyra értékelem őket. Huszonöt éves ismeretség, barátság, tiszte­let fűz Fábry Zoltánhoz, Kovács Andráshoz. A fiatalabbak közül különösen Kosa Ferenc, Gyön­gyösi Imre és Lugossy László áll közel hozzám. Azt is el kell mon­danom, hogy Magyarország az egyetlen ország, ahol retrospek­tív bemutatása volt a filmjeim­nek. Csuhraj moszkvai, Pudovkin utcai lakásának ajtaja mindig nyitva áll minden magyarországi vendég előtt. Sebészprofesszor, filmrendező, vagy Moszkvában ta­nuló magyar egyetemista gyako­ri, szívesen látott vendég nála. Grigorij Naumovics Csuhraj Kecskemét város meghívására Magyarországra készül. Fogadják öt szeretettel! Farkas Gábor Agatha Vajon mit szólna, ha élne és olvasná, amit a Films című angol folyóirat ír róla: „Anglia vezető írónője kétségkívül több pénzt csinált gyilkosságokból, mint Lucretia Borgia óta bárki asszony”. Agatha Mary Clarissa iMiller Christie Mallowan, akinek könyveiből Angliában a legtöbb fogy a Bib­lián és Shakespeare művein kívül, a nyájas Tor- quayban született. Devon környékén, és sohasem járt iskolába. Még egészen fiatal volt, amikor elve­szítette édesapját, anyja nevelte, házitanítók és ne­velőnők oktatták. Nagyon korán kezdett verseket és rövid történeteket írni. Hogy tehetséges amatőrből hivatásos lett, azt a szükség tette — nem volt pén­ze. 1926-ban vált híressé Az Ackroyd-gyilkosságo'k megjelenésekor. Több mint félszáz éves írói pálya­futása alatt 79 könyve jelent meg, 500 milliót adtak el belőlük 100 nyelven. 1976-ban bekövetkezett ha­lála előtt éveken át reklámszöveg volt: Christie for Christmas (Christie-t karácsonyra). Egérfogó cimű, nálunk is bemutatott darabját mintegy három év­tizede szünet nélkül játsszák a londoni West En­den. Leghíresebb figurái Hercule Poirot és Miss Jane Marple. Agatha Christie ezt mondta: „Gondoltam, legyen a detektívem belga. Legyen nyugalomba vo­nult rendőrtiszt. Ne legyen túl fiatal. Mekkora hi­bát követtem el! Az lett belőle, hogy az én fiktív detektívemnek végül már száz éven felülinek kel­lett volna lennie.” Miss Jane Marple kétségkívül a detektívirodalom leghíresebb aggszűze. A figurát az írónő halványan saját nagyanyjáról mintázta. Miss Marple az embe­ri természet éles eszű tanulmányozója, aki St. Mary Mead falucskában az évek során a maga látszóla­gos naivságával derít fényt sok titokra. Agatha magánéletének is voltak drámai szaka­szai. Két házassága között volt egy alaposan meg­szellőztetett „eltűnés”, amit amnéziának tulajdoní­tottak. 1914-ben ment férjhez Archie Christie-hez, mielőtt az bevonult az első világháborúba, mint a Királyi Légierő ezredese. Második férje Max Mal­lowan archeológusprofesszor volt, akivel 1930-ban Mezopotámiában ismerkedett meg. Számos könyvét megfilmesítették, köztük a Gyil­kosság az Orient Expresszen, a Halál a Níluson, a Bűntény a Nap alatt címűt. A legutóbbi években nemcsak műveiből, hanem • róla is készült film. Az Agatha című, életének azt a bizonyos rejtélyes szakaszát dolgozza fel, amikor el­tűnt. Az írónőt a világhírű angol színésznő, Vanes­sa Redgrave alakítja, partnere Dustin Hoffman. A legújabb regényadaptáció a nálunk A kristálytükör meghasadt címen megjelent könyvéből készült, A megrepedt tükör címmel. Miss Marple-t Angela Lansbury játssza, a parádés szereplőgárda többi tag­ja: Geraldine Chaplin, Tony Curtis, Edward Fox, Kim Novak és Elisabeth Taylor. Valami elvész Sok mindent kerestek már az éter hullámai segítségével, de nagymamát még soha. Már­pedig ez történt a közelmúlt­ban a rádió egyik délelőtti műsorában. Egy házaspár han­gos hirdetést adott fel: keresik azt az idős hölgyet, aki ottho­nukban, s gyermekeik életében elfoglalja a nagymama helyét. Állandó ottlakással, család­tagként. A „hirdetés" nem kis meg­hökkenést ikeltett. Hát hogyan gondolják? Családtaggá fo­gadni egy vadidegent? És mi­ért? A választ a fiatalasszony adta meg, egyszerűen, szépen. Ahogy mondta, mindketten ko­rán elvesztették a szüleiket, igy gyermekeik soha nem tud­ták, mit jelent az a szó: nagy­mama. S ök nem akarják, hogy gyermekeik azok nélkül a me­sék, történetek, igazságok nél­kül nőjenek fel, amelyekkel csak egy idős ember ismertet­heti meg őket. „Mi már nem tudunk úgy mesélni — mondta a feleség —, és nem is ismer­jük az ő világukat. Azt hiszem, nemcsak a gyermekeknek, ne­künk is szükségünk van egy idősebb életbölcsességére, ta­pasztalataira." Jelentkezőkben bizonyára nem lesz hiány, talán jó né­hány családból is „kommen- dálnának” nagymamát, talán éppen a mesélés miatt. Mert a Nagyi csodálatosan főz, is­tenien vasal, gondosan takarít, csak ne beszélné tele a gyere­kek fejét. Jót akar, persze, hogy jót, de mit ért ő már a mostani dolgokhoz?! Cinkos hunyorítás a gyerek­re, hagyd csak Nagyit, hadd beszélje ki magát! Most éppen a barátságról, amiről azért csak tudhat valamit, mert jó barátai már vagy ötven éve kitartanák mellette, és ő is mellettük. A gyerek viszont, akit a szülői kacsintás mérföl­dekre eltávolít e témától, per­cenként váltogatja a barátait, mert agresszív, tapintatlan, összeférhetetlen, de sebaj, gye­rekek, összevesznek, kibékül­nek ... Nagyi még egy ideig próbál­kozik. Beszél emberségről, megértésről, türelemről, sze­rétéiről. Hogy annak idején .. . hogy amikor vele ... A cinkos összenézések szaporodnak. Mindaddig, amíg a gyerek egy­szer csak éles hangon közbe nem vág: „ugyan Nagyi, hall­gass, te ehhez nem értesz!” A Nagyi elhallgat. Baj per­sze nincs, hiszen továbbra is a családban marad, csodálato­san főz, istenien vasal, gondo­san takarít. És valami végérvényesen el­vész. N. Sz. Kardok és történetek Napjainkban szinte hóbort­tá vált a régiségek gyűjtése, vásárlása. Gombamódra sza­porodnak a különböző keres­kedések, ahol az antik — vagy annak tartott — tárgyak gar­mada várja a tömött er­szénnyel érkező vásárlót. So­kan jó időben felismerték a különös hobbi mögött rejlő üzletet, s megpróbálják pénz­re váltani a szenvedélyeket. Fodor László nem tartozik kö­zéjük. Tíz éve gyűjti rendszere­sen a régi karddkat, tőröket, fegy­vereket, de pénzt ritkán adott ér­tük, csak ha másként nem tudta megszerezni a gyűjteményből még hiányzó darabot. Egyszobás la­kásban él, ahol a falak roskadoz­nak a tisztán fénylő, egykoron fé­lelmetes harci eszközöktől. Több mint tíz esztendő gyűjtésének eredménye. Jelszava: hozzá min­denki hozhat, de el senki sem vihet fegyvert!... — Van olyan tőröm, amelyért már többen is jelentős összeget ígértek, de semmi pénzért nem adnám el. Hogy is tehetném, amikor számomra minden darab­hoz egy kedves történet, emlék fűződik. Például a legelső német szuronyt 1948-ban találtam. Ez­után csaknem húsz évet kellett várnom a gyűjtemény szaporodá­séra ... Jelenleg azonban már 78 dara­bos a fegyvercsalád. A legrégeb­bit még időszámításunk előtt 750 • Tőrök a gyűjteményből. évvel használták, nagy része pe­dig a szabadságharc idejéből és a világháborúból származik. Vajon, hogy lehetséges csupán szenve­délyből ilyen számottevő gyűjte­ményre szert tenni? ... — Barátaim, ismerőseim segít­sége nélkül aligha hódolhatnék a fegyvergyűjtés örömeinek. Ha va­laki hall valamit, elmeséli ne­kem, s én elmegyek a világ végé­re is egy-egy darabért. Egy tö­rök handzsárért például három évig jártam egy emberhez, míg végül egy ezüst Ferenc József - éremért sikerült elcserélnem. Egyszer az egyik barátom Solton járt. Csúnya idő volt, s a szél kifordított egy kis kertkaput, amely egy „vasdarabbal” volt ki­támasztva. Ismerősöm szó szerint hasra esett benne, s amikor fel- tápászkodott, közelebbről szem­ügyre vette a rozsdás szerszámot. Kiderült, hogy egy több száz éves tőrösbotban botlott meg, szeren­csére ... Szinte végnélküli történetek fűződnek minden darabhoz, és ahogy Fodor László beszél a tő­rökről, kardokról, ékesen bizo­nyítja: nemcsak megszállottja, de értője is a régi csaták mai tanúi­ként szolgáló fegyvereknek. Havonként tisztogatja őket, 3 ilyenkor szinte látja, amint egy- egy kard fényesen csillog a csa­tába induló katona oldalán. Pél­dául az a tőr, melyet egy dup­laélű dugóhúzós bicskáért cserélt hajdanán, vagy amelyiket 1200 forintról alkudott le 250-re a Teleki téri piacon .. . Sokaknak talán semmit sem je- lentenek ezek az egykori harci szerszámok, de Fodor Lászlónak szorosan az életéhez tartozik megmentésük és ápolásuk. Igazi gyűjtő —, s nem kereskedő! —, akik sajnos egyre kevesebben lesznek ... Rajtmár István összeállította: Varga Mihály E. M. A csend képei (Pásztor Zoltán felvételei)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom