Petőfi Népe, 1982. június (37. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-08 / 132. szám

Százhatvan évvel ezelőtt, 1622. június 8-án született Er­délyben, és 82 éves korában, 1904. szeptemberében halt meg az argentínai Buenos Aires­ben Czetz János honvéd tá­bornok, a szabadságharc er­délyi magyar hadseregének ve­zérkari főnöke, s ideiglenes fő- parancsnoka, Bécsújhelyen végezte a /ka­tonai akadémiát, s 1848-ban főhadnagyi rangban a had­ügyminisztériumba osztották be. Mészáros Lázár miniszter hadsegéde volt, később pedig Bem József mellett az erdélyi hadsereg vezérkari — ahogy akkor nevezték: táborkari — főnöké, s ideiglenes főparancs­noka. Jelentős részt vállalt az erdélyi hadsereg megszervezé­sében; 1849. május 16-án a nagyszebeni csatában szerzett érdemeiért — 27 évesen — tá­bornokká léptették elő. Világos után emigrált. Ham­burgban megjelentette a Bem erdélyi hadjáratáról szóló em­lékiratát. Franciaországban, Törökországban, majd Svájc­ban élt, s 1859-ben ő szervez­te az első magyar légiót Olaszországban. A villa-fran­cai béke után argentin szár­mazású feleségével. J. M. Ro­sas diktátor unokahúgával 6 maga is Argentínában telepe­dett le, ahol katonai térképé­szeti, intézetet alapított. Az argentínai katonatisztképzés irányítójaként létrehozta a ka­tonai akadémiát, amelynek 25 éven át, 1895-ben történt nyugdíjazásáig ő volt a pa­rancsnoka. Kibővített népfrontülés A Közép-magyarországi Pin­cegazdaságban tartotta tegnap kibővített ülését a Hazafias Népfront Kecskemét városi El­nöksége. Az üzemlátogatás után Borsodi Miklós, a vállalat ve­zérigazgatója tartott tájékozta­tót a Bács-Kiskunban és Pest megye déli részén elhelyezkedő üzem munkájáról, a szőlő, must, bor és különböző gyümölcsök fel­dolgozásáról, az italok előállítá­sáról, kiemelve, hogy a korábbi felvásárlást kibővítették, és a fel­dolgozó vállalat szoros kapcsola­tot épített ki a termelőkkel. Ezt követően Hegyes Ferenc, a városi tanács műszaki osztályá­nak vezetője a peremvárosrészek fejlesztésének kérdését elemezte, amely érinti a pincegazdaságot is, lévén hogy kecskeméti egysége a Szeleifaluban található. Befejeződött a rádió humorfesztiválja Több ihónapos versengés után hét­főn befejeződött a rádió kabarészín- házának III. humorfesztiválja. A döntőben sugárzott 7 pályamű írói közül a Magyar Rádió díját a a Markos György—Nádas György szerző- és előadópáros, valamint Nagy Bandó András; a Magyar Írók Szö­vetsége díját Bencze Imre; a Magyar Üjságírók Országos Szövetsége elis­merésit a Kiss József—Szabados Gábor páros, a váci Városi Tanács és a Lapkiadó Vállalat „Váci búcsú” díját Maksa Zoltán kapta. Hogy minden csecsemőnek jusson... Kívül-belül megújult a kecske­méti Jókai utcában a „zöldke­resztes” épület, ahová — mint ezt az ovális tábla is jelzi — Kecs­kemét város Tanácsa V. B. Anya- tejibegyűjtő Állomása költözött. A hétfőn délelőtt . megtartott kis háziünnepségről fájdalmasan hiányzott Szabó Lajos, az SZMT Újítók Klubjának néhai elnöke, akii fáradhatatlanul dolgozott az anyatejgyűjitő-állomás létrehozá­sáért Űjítóibrigádjának tisztelet- díjaiból mintegy 400 ezer forintot gyűjtöttek össze a nemes cél megvalósítására, a városi tanács a berendezésre százezer forintot adott. 'Fontos szerepet tölt be az állo­más a csecsemők táplálásában. Számtalan esetben adódik, hogy az édesanya nem tudja szoptatni ki­csinyét. Mindenki előtt ismeretes, hogy az anyatej élettani fontos­ságú táplálék, s azoknak a cse­csemőknek juttatni, akiket édes­anyjuk nem táplálhat, emberba­ráti kötelesség. 9 Dr. Kalmár Sándor városi főorvos köszönti az ünnepség résztvevőit, köztük a kiváló munkát vég' zett kisiparosokat: Magonyi Józsefet, Fazekas Gyu­lát, Adorján Lajost, Kósa Imrét, Gyulai Sándort és Madár Józsefet. (Tóth Sándor felvételei) Azok a kismamák, akik saját gyermekük, ellátá­sán felül tejet tudnak juttatni más gyermekének, a korszerűen megszervezett gyűjtés révén minden különösebb fáradság nélkül megtehetik. Ugyanis gépkocsival lakásukon keresik fel őket, s az így be. gyűjtött naponta 10—15 liter tejet az állomáson ke­zelik, adagolják, s gyermekorvos javaslatára a csecsemők rendszeresen megkapják. Az állomás jól szervezett munkájával remélhető­leg növekszik a „bébi-ellátásba” bekapcsolódó kis­mamák száma, s minden csecsemő számára jut az életmentő anya tej bői. 9 Pencz László ezzel a gépkocsival keresi fel a kismamákat. Arany János vers- és prózamondó verseny A Katona József Társaság ok­tóber 30-án, hároim kategóriában rendezi meg tehetségkuftató. és emlékidéző vers. és prózamondó versenyét. Várja a nyilvános sze­replésihez, az előadciművészethez kedvet és hajlamot érző Kecske­méten tanuló középiskolásokat, szakmunkástanulókat és főisko­lásokat, hogy mielőbb, legkésőbb 1982. október 15-ig küldjék el je­lentkezésüket a Katona József Gimnáziumba (6000 Kecskemét, Dózsa György út 3.), „Arany Já­nos vers- és prózamondó verseny” megjelöléssel. Ezen tüntessék föl, hogy Arany János művei közül melyik öt verssel (prózával) ké­szülnek. A biráló bizottságok — mindegyik csoportnál külön zsűri működik — a verseny kezdete előtt választják ki az elmondan­dó két alkotást. A Katona József Társaság ka­tegóriánként az első hat helyezet­tet jutalmazza pénzdíjjal, illetve könyvutalvánnyal. MŰSOR: ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Június 8-án, kedden 18 órától a fel- nöttklubban a Kocsis Pál Kertbarát­kor foglalkozása. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Június 8-án, kedden este 7 órakor: Ármány és szerelem. CSÉB-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Június 8-án, este 7 órakor: Pokol­járás. Bérletszünet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4 órakor: ROBIN HOOD NYILA. Színes, magyarul be^* szélő szovjet kalandfilm. Háromne­gyed 6 és 8 óraikor: SZEXIS HÉTVÉ­GE. Csak 16 éven felülieknek. II. helyárú. Színes, magyarul beszélő olasz—francia film. Árpád mo2i: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A HÉT MESTERLÖVÉSZ. H. helyárú. Színes amerikai western- film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: DIOBÉL KIRÁLYFI. Színes magyar mesefilm-összeállítás. Stúdiómozi: 8 órakor: ASSZONY Férj NÉLKÜL. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, magyarul' be­szélő amerikai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: CSAPDA A ZSOLDOSOK­NAK. Színes román kalanfilm. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: A DOMB. Csak 16 éven felülieknek. An­gol film. KISKÖRÖS Petőfi mozi: szünnap KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: CHA— CHA—CHA. 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Színes magyar film. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és 8 órakor: SZUPEREXPRESSZ. III. helyárú. 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Színes, magyarul beszélő japán kalandfilm. Központi mozi: 6 és 8 órakor: TA­LÁLKOZÁS. Színes szovjet film. Mit ígér a rádió? Ezen a héten is sok érdekes, izgalmas műsor közül választhatnak a rádióhallgatók. Szerdán, 8 óra 57-kor a Kossuthon ' Rapcsányi László beszélget Tamás Gábor rendőr alezredessel a kutyák nyomozásban be­töltött szerepéről. Ugyanezen a napon háromnegyed egykor a Kossuth adón kezdődik Perjés Klára Magvetők című riportja. A Kecskemét- Katonatelepen élő nyugdíjas Szegedi Sándor, a homoki szőlők atyja, egyik legnagyobb élő nemesítünk, aki gyakorlati tanácsokkal ma is szívesen szolgál nagyüzemeknek, és tanyán gazdálkodóknak egyaránt. Mire jó a fagyasztószekrény? A gyerek étkezése: jó és rossz szoká­sok. Üdülők és áruellátásuk — témák a Napközben csütörtök reggeli műsorából (Petőfi, 8 óra 35. perc. Sok embert érdekel és érint az építkezés. Telkek vidéken címmel pénteken, 17 óra 29-kor Incze Zsuzsa ezt a témát járja körül. Kik és hogyan bonyolítják az állami telkek bérbeadását? Miként folyik a ki­sajátítás? Ilyen és hasonló kérdésekre keres választ a műsor. Vasárnap a harmadik műsorban 15 óra 40-kor kezdődik a Szabad a verseny vagy tilos? című riport. Merza Jenő a szerződéses üzletek és az állami, szoros elszámolású vendéglők közti ellentmondást tárja föl. A szerződésesek ott és annyiért vesznek árut, ahol és amennyiért akar­nak — a szoros elszámolású boltok (nevükben is benne van) erre ed­dig nem vállalkozhattak. Most új rendelet szabályozza a működést — az új helyzetet elemzik a műsorban. Tudnivalók külföldre utazóknak Az osztrák, NSZK-beli és olasz vonalakra célszerű retúrjegyet váltani; a kedvezmény ez eset­ben 20 százalékos. Ingyen utaz­hat a család 6 éven aluli gyer­meke Ausztriába, Olaszországba, az NSZK-ba; két 4 éven aluli gyermeke Jugoszláviába, a Szov­jetunióba, Csehszlovákiába. Csa­ládonként egy 5 évesnél fiatalabb gyermeknek Csehszlovákiába menet nem kell jegyet venni. Fél­árú jegyet válthatnak a 10 éves­nél fiatalabb gyermeknek Cseh­szlovákiába, Jugoszláviába és Romániába. Ausztriába, Olasz­országba, az NSZK-ba utazók 14 éves kor alatt jogosultak az 50 százalékos kedvezményre. Hosszabb útra indulóknak ked­vez az akár több hónapig is érvé­nyes, úgynevezett. nyílt (OPEN) jegy, amellyel biztosítható a visz- szautazás hosszabb távoliét után is,. de szükség esetén — általá­ban 10 százalék levonág mellett ■-r- vissza is váltható. (Az Auszt­riába váltott jegyet indulás előtt 24 órával már nem váltják visz- sza.) A jegy visszaváltás szándékát külföldön is jelezheti az utas a megfelelő autóbusz-pályaudva­ron, illetőleg a VOLÁN képvise­lőjénél. Segítséget - kaphat ezen­kívül a Blaguss utazási irodánál, Bécs, Wjedner i Hauptstrasse 25., 1 München a Hauptbahnhofon; a Deutsche Touring Gesellschaft- nál vagy az Ungern und Osteu­ropa Reisennél, az Altenheime- reck 1. szám alatt. Velencében a Romeatur képviselőjéhez for­dulhat az utazó. ♦ Az 1982. június 8-tól megvál­tozott forint és zloty közötti nem kereskedelmi árfolyamnak meg­felelően a Lengyelországba egyé­nileg utazó turistáknak szemé­lyenként minimálisan 1800Szloty- val kell rendelkezniök, ami'4 na­pi tartózkodásra' jogosít. Minden további naprai az összeg 450 zlo­tyval növekszik. Akik csak át­utaznak Lengyelországon, és 48 óránál rövidebb ideig tartózkod­nak ott, ugyancsak légalább na­pi 450 zlotyt kell vásárolniok hi­vatalos magyarországi valutaki­szolgáltató helyen. A minimális valutaellátást az illetékes lengyel vámszervek belépéskor ellenőriz­hetik. (MTI) . Közlekedési balesetek Az elmúlt hét végén Bács-Kis­kunban 17 közúti baleset történt, hét súlyos, tíz pedig könnyű sé­rüléssel végződött. Baján, az 55-ös számú úton Kováts Károly 26 éves gépkocsive­zető (Baja, Pandúr u. 25.) mo^ lorkerékpárjával figyelmetlenül hajtott a vasúti pályára. A jármű kerekei a sinek közé szorultak, Kováts elesett és súlyosan meg­sérült. Az előzést tiltó tábla ellenére egy balra kanyarodó személygép­kocsi előzésébe kezdett Tass külterületén egy útkereszteződés­ben Huja Sándor 20 éves csősze­relő (Dunaharaszti, Ságvári u. 26.). A manőver nem sikerült, ösz- szeütközött egy személygépkocsi­val és súlyos sérülést szenvedett. Szabálytalanul, a kötelező ha­ladási irányt figyelmen kívül hagyva balra kanyarodott, és összeütközött egy szábályosan közlekedő személygépkocsival Kecskeméten, a Bem utca és az aluljáró kereszteződésében Víz­vári István 42-éves gépkocsiveze­tő (Sándorfalva, Sport u. 54.). A pótkocsis tehergépkocsi és a sze­mélyautó karambolja az utóbbi vezetőjének súlyos sérülésével ért véget. Lászlófalván egy őrizetlenül ha­gyott kutya (gazdája: Sáfrány Dezső, Alkotmány u. 1.) okozott balesetet. Az eb kiszaladt az út­testre, és nekiment egy motor- kerékpárnak, amelyet Nagy f Fe- rencné helybeli (Sallay u. 55.) lakos vezetett. -Az asszony súlyos sérülésekkel került kórházba. Figyelmetlenül vezette motor- kerékpárját Kalocsán Markó Ferenc nyugdíjas (Kökény u. 6.). Nem tudta egyensúlyban tartani a gépét, leszaladt a padkára, el­esett és súlyosan megsérült. Ittasan biciklizett Kalocsán egy kereszteződésben Romsics Imre 74 éves nyugdíjas (Zöldfa u. 1.). Szeszes állapotban nem adott elsőbbséget egy személy- gépkocsinak, összeütköztek és lomsics súlyosan megsérült. HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1982. Június 8. Kedd Medárd napja Napnyugta: 20 óra 39 perc Napkelte: 4 óra 48 perc Holdkelte: 22 óra 15 perc Holdnyugta: 6 óra 06 perc NÉVTÁR A Medárd a német Medard névből származik. Ennek ősi germán formá­ja: Mathahard. Elemeinek jelentése: hatalmas plusz erős. Ezen a napon köszönthetjük még az Ellák, Kalliopé, Medárda, Tas, Vilmos és Zaránd ne­vű ismerősünket. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ina estig: eleinte országszerte erősen fel­hős, 'illetve borult lesz az ég, majd átmenetileg csökken a fel­hőzet. Sokfelé várható kisebb eső, zápor, főleg a déli országrészen helyenként zivatar. Átmenetileg megerősödik az északi, északke­leti szél. Tovább gyengül a fel- melegedés. A legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 13—18, a leg­magasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. A Balaton vizének^ hőmérsékle­te tegnap Siófoknál 11 órakor 24 fok volt. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiái Ob­szervatórium, illetve a Bajai Mete­orológiai Állomás jelenti: Június '6-án Kecskeméten a közép­hőmérséklet 24,1 (az 50 éves átlag I8.si. a legmagasabb hőmérséklet 29,8 Cel- slus-fo.k volt, a nap 11 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 19,6, 14 óra­kor 25,8 Celsius-fakot mértek. A leg-, alacsonyabb hőmérséklet 14,4 fok, a téngerszintre átszámított légnyomás 1012,7 millibar (változatlan) volt. Június 6-án Baján a (középhőmér­séklet 21,4 (az 50 éves átlag 18,5), a legmagasabb hőmérséklet 28,4 Celsius- fok volt, a nap 6 órán át sütött. Teg­nap reggel 8 óraikor 19,1, 14 órakor 29,2 Celsius-foikot mértek, 0,4 millimé­ter csapadék hullott, A tengerszintre átszámított légnyomás 1013 millibar (változatlan) volt. — Bővebben terem, jobban megtartja az eső- és öntözővizet a gyenge homoktalaj, ha perlit- tel. tőzeggel, szerves. és műtrá­gyával kezelik. Ezt az egy­szerű megoldást „találta ki” Teleki Viktória kiskunfélegyházi kistermelő. Szeder utcai birtokán a kertészkedő nagyüzemeknek is elég sok fejtörést okozó vízgaz­dálkodási gondokat oldotta meg. — Tiltott helyen fürdött a Du­nában, Baja külterületén, és a vízbe fulladt Nagy István 24 éves, foglalkozás nélküli -vaskúti lakos. — Borsószezon. "Ezen a' h'él'en kezdik meg a zöldborsó feldol­gozását a Kecskeméti Konzerv­gyárban. Az első nyersanyag­szállítmányokat csütörtökre vár­ják a gazdaságokból. Bronzkonferencia A római kori bronzművességgel foglalkozó nemzetközi tudomá­nyos konferencia kezdődött va­sárnap Székesfehérváron. A ta­nácskozás alkalmából az Űj Ma­gyar Képtárban Gelencsér Fe­renc pannóniai bronzérmékböl készített fotóiból nyitottak tárla­tot, az István Király Múzeumban pedig a pannóniai bronzművesség eddig előkerült leletéinek leg­szebb darabjait mutatják be. Elő­ször látható az a Marcus Auré- lius portré, amelyet két éve hoz­tak napvilágra Dunaszekcsőn. — A szabadszállási postahivatal Dobó Katica brigádja szakmai­politikai vetélkedőt hirdetett. A májusi elődöntőkön 46 szocialista brigád mérte össze tudását. Szombaton a Szegedi Postaigaz­gatóság épületében rendezték meg a döntőt nyolc csapat részvételé­vel, ahol első helyezést a békés­csabai fi számú postahivátal Radnóti Miklós brigádja ért el. Kamarazenekarok találkozója Az elmúlt napokban Veszprém­ben, a Georgi Dlmitroiy Művelő­dési Központban ismét megren­dezték a kamarazenekarok orszá­gos találkozóját. Az esemény ér­dekessége, hogy a részt vevő együttesek egy-egy — erre az al­kalomra készült — új magyar ze­neművet is előadnak. A találko­zón sikerrel szereplő Kecskemé­ti Kamarazenekar — Kemény Endre vezényletével, Gregor Jó­zsef operaénekes szólójával _ — ezúttal Kosa György Arany János verseire írott ŐSzikék című művét mutatta be. ALOM? Az éjszaka kellős köze­pén a feleség felébreszti a férjét; — Ébredj fel! Mi történi?' Miért kiabálsz? — Máriáról álmodtam .. — Máriáról? Ki az a Má­ria? — Te i nem ismered ... Almomban ismerkedtem nieg veié. . — KOQÁLY SZEGEDEN. Ez­zel a címmel jelent meg egy fényképekkel gazdagon illusztrált könyv a Kodály-centenáriumra a szegedi Somogyi Könyvtár gon­dozásában. A művész szegedi lá­togatásairól, müveinek szegedi bérmutatóiról szóló kötetet Péter László, a könyvtár tudományos tanácsadója irta és szerkesztette. Világsztárok Kecskeméten A forgatások szünetében a Tőserdőben megbúvó Richard Burton, a testőrrel érkező Vanes­sa Redgrave (Antonioni Nagyítá­sának női főszereplője), az aktiv békeharcos után Maximilian Schell is Kecskeméten dolgozik. Hétfőn a kecskeméti színház né­zőterét megvilágító hatalmas csil­láron lógott, mint az operaház fantomja. Az egyik legismertebb magyar kaszkadőr mutatta meg számára a legkevésbé veszélyes elhelyezkedést, amíg a kamerák néhány - közelit csináltak az Os- car-dijas színészről. Szerencsésen megúszta — mint a többi veszé­lyes kalandot —, nem úgy mint a gyönyörű Jane Seymour — ki ne ismerné az Onedin-családból? —, aki még rosszabbul is járha­tott volna, amikor az ingó csil.- lár alól menekülő tömegben - el­esett. Percekig nem tudott lábra állni. A jelek szerint a világ­sztár sérülése inkább kellemetlen, mint súlyos és így bizonyára nem lesz fennakadás Az Opera­ház fantomja további felvételein, amelyről a hét végén fényképes tudósítást közlünk. H. N. — PROKOP PÉTER Rómában élő, kalocsai születésű festő újabb alkotásaiból nyílt kiállítás vasár­nap Kalocsán, a volt OTP-fiok István király úti helyiségeiben. Holnapi lapszámunkból Ki tarthat légpuskát? Le. I het-e zongorázni a bérház- I ban? Egyebek közt ezekre I a kérdésekre is vá)aszo-1 lünk holnapi Sajtóposta cí- I mű- összeállításunkban. Afe I ötödik oldalon a rendőrfa-1 lusi óvodába kalauzoljuk I olvasóinkat: Egy mesefal I története címmel a vizuális ■ nevelést elősegítő játékról írunk. Cj, minden második szerdán jelentkező sorozat­tal is bemutatkozunk: a Honismeret eímű összeállí­tásunk a megye helytörtc­■ netével foglalkozóknak ad ■ segítséget. ™ FILTER ( ■ ^ m r^p 11 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja, Tőszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába! ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X. (Kelemen István rajza)

Next

/
Oldalképek
Tartalom