Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-29 / 279. szám

1979. november 29. • PETŐFI NÉPE • 3 NINCS ELSÖTÉTÍTÉSI PROGRAM Közvilágítási helyzetkép Kecskemétről Panaszos levelek tucatjaiból idézhetnénk, de nyilván enél- kül is elhiszi — mert lépten-nyomon tapasztalhatja — min­denki: bajok vannak a közvilágítással Kecskeméten. Az utóbbi hetekben pedig mintha az átlagosnál is több zavar keletkezett volna az elektromos hálózatban ... Ráadásul egyre gyakrabban hallani a szigorú energiatakarékosságról. Lehet-e csodálni ezek után, ha ingerült, nyugtalanító kérdé­sek fogalmazódnak meg az emberekben? Néhány ilyen „szokatlan és érthetetlen” jelenségnek szegődtünk nyomába a minap. Elfogadható — megfejthetetlen Dr. Mező Mihály, a városi ta­nács elnöke: — Mindent együttvéve, mi ed­dig nagyon jónak minősítettük a DÉMÁSZ munkáját. Látszott: megbízható gazdái, lámpásai a megyeszékhely közterületeinek. A mostanában észlelt problémák egy részére van is elfogadható ma­gyarázatuk, az viszont számomra is megfejthetetlen, miért marad­nak sötétben olykor egész város­részek, így a Mária-, a Bethlen-, a Széchenyi város, vagy a Műkert? November 8-án is, amikor el­romlott a központi vezérlőberen­dezésük, ahelyett, hogy rugalma­sabbak lettek volna a' kézikap­csolásokkal, hozzáláttak bütyköl- getni. Tudjuk: súlyos létszám- hiánnyal küszködnek, de nem törvényszerű, hogy ez tartós le­gyen. Évente 8 millió forint áram­díjat fizetünk, és nincs olyan megállapodásunk a vállalattal, hogy időszakonként kapcsoljanak ki egyes lakónegyedeket. Senki sem feltételezheti rólunk, hogy így kívánunk takarékoskodni. Ez ésszerűtlen lenne. Elsötétítési program nem létezik, amit azon­ban tudomásul kell venni: a köz- világítás mindenekelőtt a közúti forgalom biztonsága érdekében van, ami szorosan összefügg a la­kosság érdekeivel. * Egész­es féléjjeles rendszer Szabó Mihály, a városi tanács műszaki osztályának előadója: — Egy nyugdíjasunk a késő esti órákban állandóan ellenőrzi a vi­lágítótesteket, sőt a DÉMÁSZ ja­vítási ütemtervét is. Minden ál­dott nap papíron továbbítjuk a hi­bajegyzéket. Sajnos, két hónapja beteg a bácsi, s nehezen találunk helyettest. De az áramszolgálta­tóknak is át kell fésülniük nyolc­naponként a várost. Ehhez ag­gasztóan kevés a szakemberük, a meglévőket elsősorban a fonto­sabb intézmények ellátására oszt­ják be. Ez is oka a jelenlegi zök­kenőknek. Szólni kell arról is, hogy sorozatban mondanak csődöt a régi kábelek, úgyhogy sok min­den összejött most... Ami a takarékosságot illeti, arra nehézipari miniszteri rendelet kö­telez bennünket. Mégpedig az úgynevezett egész- és féléjjeles rendszer megvalósításával. Ez azt jelenti, hogy ahol az armatúrák­ban két izzó található, ott az egyiket este 10 és reggel 6 óra között le kell oltani. Egyelőre — a rendőrséggel egyetértésben — hat körzetet jelöltünk ki: a Rá­kóczi utat, a Szabadság teret, a Petőfi Sándor utcát, az István ki­rály—Mátyás király körutat, a Széchenyivárost az Akadémia kör­út kivételével, és a Szegedi utat a Szélmalom csárdáig. A körúton és a Széchenyivárosban még dol­goznak a villanyszerelők,' a mun­ka eltart januárig. (Mágneskap­csolókat kell beépíteni és a tra­fókhoz egy-egy vezérlő szálat húz­ni.) A költségeket az energiameg­takarításból fedezzük. A még számba jöhető helyeken csak ké­sőbb, a DÉMÁSZ javaslata alap­ján végzik el a szükséges átala­kítást. A periférián mindenütt hagyományos, egyizzós lámpák találhatók, ott tehát egyáltalán nem lesz korlátozás. Az új háló­zatok már mindenütt féléjjeles szisztéma szerint készülnek. Vannak sötét körzetek Nyúl József, a DÉMÁSZ kecs­keméti kirendeltségének helyettes vezetője: — Az elrhúlt tíz évben nem éltünk át a november 8-i és 11-i meghibásodáshoz hasonló helyze­tet. Mindkétszer az egyenáramú vezérlőberendezés mondta fel a szolgálatot, de másnapra kicserél­tük, illetve -javítottuk. Estig a belterületi világítótestek 50 száza­lékát sikerült kinn a trafóállomá­sokon kézzel bekapcsolni. Ennél többet aligha tehettünk volna .. . Kecskeméten a közvilágítási transzformátorkörzetek száma meghaladja a százat. Sajnos igen gyakori, hogy kidöntenek, megté­páznak egy-egy lámpaoszlopot (szeptember óta ez csupán ,a Szé­chenyivárosban háromszor:' a Ba­laton utcában az Agrokonzum előtt, az Akadémai körút 13. szá­mú ház előtt, és a Széchenyi sé­tányon fordult elő), és sötétbe bo­rult a körzet. Ezt rendszerint más­nap jelentik be, s mi azonnal ki­vonulunk. Persze, az is megesett már, hogy csak két-három nap múlva értesültünk róla. Még rosz- szabb, ha éppen olyan kandelá­bert sértenek meg — .például leg­utóbb a Műkertben, az alkotó­ház előtt —, amelyben központi vezérlőszál megy. Ezt három-négy körzet is megsínyli. Az azonban, hogy egész városrészek nélkülöz­zék napokon át a fényt — egy­szerűen képtelenség. Nincs utánpótlás — Sokrétű munkát végez ki- rendeltségünk — mondja Pervein Sándor művezető. — Egyebek kö­zött a fogyasztóberendezések sze­relését, az új előfizetők bekötését (számuk több mint kétezer éven­te), a hálózatépítést, a hibajavítá­sokat, és sorolhatnám még hosz- szan. S mindezt húsz dolgozóval. Négy fős a fogyasztói és ugyan­annyi a közvilágítási javító bri­gád. Ez rendkívül kevés. Leg­alább a duplájára lenne szükség. Arról nem is beszélve, hogy a peremközségek — Lakitelektől Kerekegyházáig, illetve Helvé­ciáig — áramszolgáltatását is mi látjuk el. Hogy mennyire hiányoznak a szakemberek, azt jelzi az is, hogy háromszor annyi műszaki beren­dezést üzemeltetünk, mint pél­dául Nagykőrös, mégis csak há­rom fővel nagyobb a létszámunk. Sajnos, hiába képezzük az ipari tanulókat. Jelenleg is tanul ná­lunk huszonnyolc gyerek, de ha végeznek, szinte kivétel nélkül ipari vállalatnál, vagy szövetke­zetnél helyezkednek el, mert ott kedvezőbb munkafeltételek mel­lett többet keresnek. Nálunk eső­ben, fagyban is menni kell, árkot ásni, villanyoszlopokra mászni, sürgős esetekben még éjjel is ... • Délután három óra a Szabad­ság téren. Kevesen tudják: há­lózatot javítani, izzókat cserélni, csak napközben lehet... És mindezt nem tudjuk ellensú­lyozni a bérrel. Dolgozóink átlag életkora negyvenvalahány év, vagyis az idősebbek hűségesek. Új beruházás Fischer János, hálózatszerelési osztályvezető: — Ez év tavaszán kezdődött meg Kecskemét harmadik transz­formátorállomásának építése a Széchenyivárosban (Március 15. utca), amelynek teljesítménye na­gyobb lesz, mint a jelenlegi ket­tőé együttvéve. Az új létesítmény rendeltetése, hogy az országos energiaelosztó-hálózatból érkező villamos áramot 120 ezer voltról a városi ellátáshoz szükséges 10 ezer voltra transzformálja le. To­vábbá, ez az állomás jelenti majd azt a tartalékot, ami által meg­akadályozható, hogy bármilyen hiba után áram nélkül maradjon a város. Az Országos Villamos­távvezeték Vállalat, a BÁCSÉP és a Villamos Erőmű Tervező és Szerelő Vállalat a kivitelező. A beruházás értéke több mint 80 millió forint, ezen felül mintegy 20 milliós értékű kábelfektetési munka is vár vállalatunkra. 1981-re tervezzük az új létesít­mény átadását, ami remélhetőleg a helyzet javulását, a biztonságo­sabb áramszolgáltatást is magá­val hozza. K. F.—K. E. A zombori Szerb Népszínház vendégjátéka Lassan hagyományai lesznek a zombori Szerb Népszínház Bács- Kisikun megyei fellépésének, ven­dégjátékának. A műsorcserék ólénkítőleg hatnak a kulturális életre, s a népek közti barátságot, a művészkapcsolatokat is segíte­nek elmélyíteni. A zomboriak ez­úttal Milan Setyerovity: Andra és Ljubica című zenés komédiájával érkeztek — a csávolyi művelődé­si házban szombaton megtartott előadás után — kedden este a kecskeméti Katona József Szín­ház színpadára. Az ajánló füzet szerint a zenés darab egy szerb kisvárosban ját­szódik, a második világháború előtt. A szegény Andrát szerelmé­től, Ljubicától, a gazdag szülők gyermekétől, társadalmi helyzete választja el. A darab végén azon­ban győz a tiszta, fiatalos szere­lem. A leegyszerűsített szöveg mö­gött természetesen bonyolultabb történet áll, s az ismert szerző és a rendező: Dejan Gyurkovity nem elégedtek meg egy szokványos szerelmi história felvázolásával. Számunkra talán szokatlan, hogy zenés darabban politikai összeüt­közések zajlanak, s kissé pateti- kusnak tűnik a fiatalok forradalmi hevületének színpadi ábrázolása, de végül is el kell hinnünk — ha nem tudnánk, a színészek alakítá­sa győz meg róla —, hogy a játék a valóságban gyökerezik, s voltak ilyen Andrák és Ljubicák. Az elveiért börtönbe került fiú, Andra szerepében Milan Bogu- novityot láttuk, ötletes, lendületes játékkal, Ljubicát, a már nálunk is ismert Katica Zseli alakította, aki nemcsak jól karikírozott figu­rát formált, de partnerével együtt az énekszámokat is kitűnően adta elő. Az apa szerepében Milojko Topalovity, a pökhendi kispolgárt is meggyőzően hozta elénk. • Andra tanítani szeretné Lju- bicát. Felfigyeltünk az együttes jó ze­nei képességeire, mozgáskultúrá­jára, s ami szintén kedvező adott­ság, a humort kínáló helyzetek iránti fogékonyságára. így aztárr a nehéz politikai mondanivaló és a zenés műfajjal járó könnyed meg­jelenítés összhangja sosem sik­kadt el, nem vált ellentmondá­sossá, mutatva, hogy azokról a nehéz időkről is lehet ma már tréfásan, gunyorosan és mégis ta­nulságosan szólni. A közönség jól szórakozott. Kár, hogy a szink­rontolmácsolás — fejhallgatón keresztül — nem mindig tudta kö­vetni a pergő játékot, de a sok zenés betét kárpótolta a nézőket mindezért. A zomboriak fellépése most is nagyszerűen szolgálta a baráti lépések folytatását. Köszönet a fáradozásért a színészeknek. a színház vezetőinek és a lelkes személyzetnek. T. P. • A kisváros főterén. • A négy jóbarát éppen dalra gyújt. (Tóth Sándor felvételét) Érjünk rá dolgozni Sokan nem érnek rá dolgozni. Pontosabban: sokan vannak, akik a munkaidőből nap mint nap több órát is lefaragnak. Most nem azokról van szó, akik rendszere­sen megkeresik, s rutinosan meg is találják a lógás különböző le­hetőségét, hanem azokról, akik két-három másod-, illetve mel­lékállásuk ellátása miatt, lótnak- fútnak egész nap, a főfoglalkozá- súakkal egyre kevesebbet tö­rődve. Túlzott leterheltségükre, rend­szeres elfoglaltságukra sajnos, ki­alakult egy általánosan elfogadott vélemény: ha kevés a fizetés, a p~oblémán egyebek között segít a niásod-, illetve mellékállás. Fen­tebb azért említettünk általáno­san elfogadott véleményt, mert bár sokan nem osztják ezt, sok dolgozónak merőben más az ezzel kapcsolatos nézete, de senki sem emelt szót e gyakorlat ellen, te­hát tulajdonképpen szemet huny­tunk a probléma fölött. Probléma ez? Igen, egyre na­gyobb, társadalmi méretekben je­lentkező gond. Egyfelől azért, mert1 a legtöbb munkahelynek szinte felesleges többletkiadást okoz például a szakmai tanács­adók mellékállásban való foglal­koztatása és sorolhatnánk a ha­sonló jellegű másod-, vagy mel­lékállások köréből talán több tu­catnyi olyan példát, amelyből vi­lágosan kiderülne, hogy köny- nyen nélkülözni tudná a vállalat, szövetkezet, intézmény. És nélkülözni tudnák másod-. Ellenőrzik az Nem föltétlenül a bürokrácia jele, ha az ellenőrzést is ellen­őrzik. Erről szereztek bizonyossá­got a népi ellenőrök több megyé­ben, s a főváros néhány kerületé­ben végzett vizsgálódásuk során, amikor a vállalati és a szövetke­zeti belső ellenőrzés helyzetét vették górcső alá. A községi és a városi tanácsok belső ellenőrzésének helyzetét, to­vábbfejlesztésének lehetőségeit a Szolnok megyei Népi Ellenőrzési Bizottsága vizsgálta. A széles körű tájékozódás nyomán leszűrt ta­pasztalatok egyike: a szóban for­gó tanácsoknak javítaniok kell ellenőrző tevékenységüket a ható­körükbe tartozó gazdasági, kultu­rális, egészségügyi és szociális in­tézmények irányításában. Mind­ennek feltétele, hogy valamennyi gazdálkodó szervezet és intéz­mény kiépítse saját belső ellen­őrzési rendszerét, ami — az ér­vényes jogszabályok alapján — e szervezetek vezetőinek kötelessé­ge is. A népi ellenőrök számos követendő példával, s előre muta­tó kezdeményezéssel találkoztak, ám az általános kép nem túlságo­san kedvező: nem felelnek meg a kívánalmaknak az éves ellenőr­zési tervek, s elmaradnak az utó- vizsgálatok. A kereskedelem, a mezőgazda­ság és az élelmiszeripar szerepét illetve mellékállásaikat azok, akiknek szemlélete megváltozna akként, hogy a munkahelyükön végzett több, jobb munkával emelkedjen jövedelmük. E ta­náccsal kapcsolatban talán kézen­fekvőnek tűnik az a felvetés, hogy a munkahelyen végzett eredményesebb munka után járó nagyobb fizetéssel nem lehetne elérni, vagy meg sem lehet köze­líteni azt a jövedelemszintet, amit a másod-, illetve mellékál­lások eredményeznek. Könnyen cáfolható a vélt igaz­ság, hiszen egyebek között ép­pen a sok mellék-, vagy másod­állás megszüntetése tenné lehető­vé a főfoglalkozásüakat ellátó dolgozók nagyobb jövedelmét. Az év első felében megjelent egyik kormányhatározat tulajdon­képpen e meggondolás, a célszerű takarékosság, az ésszerű gazdál­kodás elve alapján ajánlotta a vállalatoknak, szövetkezeteknek, intézményeknek azt, hogy miha­marabb vizsgálják felül, s belátá­suk szerint csökkentsék a másod­illetve mellékfoglalkozások szá­mát. Pontos adat még természete­sen nincs arra, hogy a munka­helyek mennyiben tettek eleget a kormányhatározatban foglalt ajánlásnak. Annyi bizonyos, hogy egy folyamat elindult, s ez több szempontból örvendetes. Ugyan­is biztos megéri a munkaadóknak, s a munkavállalóknak is, ha fő- foglalkozásban jobban ráérünk dolgozni. T. L. ellenőrzést egy korábbi vizsgálat során mér­ték föl a Borsod megyei népi ellenőrök. Általános megállapítá­saik közé tartozott, hogy a belső ellenőrök szakmai felkészültsége elmarad a kívánatos szinttől, az iskolai végzettség, az elméleti tá­jékozottság többnyire megvan, ám hiányzik a kellő gyakorlat. Békés megye mezőkovácsházi járásában a termelőszövetkezetek belső ellenőrzéséről megállapítot­ták, hogy nem kellő színvonalú, s ennek okai között éppúgy meg­található a munkaerőhiány, mint a szemléleti elmaradottság. Fejér megyében kiderült, hogy a belső ellenőröket ritkán vonják be a vállalati, a szövetkezeti gazdálko­dást alapvetően befolyásoló, s rájuk is tartozó ügyek elbírálá­sába. A különböző budapesti és vidé­ki vizsgálatok alapján a népi el­lenőrök egyebek között javasol­ják, hogy a vállalatok, a szövet­kezetek, az intézmények kivétel nélkül rögzítsék szervezési és mű­ködési szabályzatukban a belső el­lenőrzés feladatait, ellenőreik ta­pasztalatait, és útmutatásait pe­dig vegyék figyelembe a gazda­sági döntések előkészítésében, tá­maszkodjanak munkájukra a veszteségek okainak föltárásában, a társadalmi tulajdon védelmé­ben. (MTI) KENDŐZETLENÜL Bérlet Nem színházi bérletről lesz szó az alábbi írásban, hiszen már régen eltűntek a kecskeméti ut­cák fölé kifeszített, lepedő nagy­ságú drapériák, amelyeken hatá­sosnak, meggyőzőnek egyáltalán nem nevezhető felszólító mondat kiáltott az utca emberére: Vált­son színházbérletet. Bármennyire szeretem is a színházat, ez az anti- reklám minden alkalommal fel­ébresztette bennem az ellenke­zést, s azon törtem a fejem: én is hasonló vásznat feszítek ki a szín­házi mondat alá azzal a válasz- szal, hogy nem váltok... De mon­dom, nem a színházi bérletről van szó, hiszen aki akart, az váltott már bérletet. Autóbuszbérletről akarok be­szélni. Ügy érzem ugyanis, hogy itt nincs minden rendben, s bizo­nyára ebben nem a VOLÁN a hi­bás, hiszen az ott dolgózó embe­rek tennivalóit is előírások, ren­deletek, utasítások határozzák meg. Bizonyára előírás, hogy mi­lyen feltételekkel lehet bérletet adni például egy iskolai tanuló­nak, egy nyugdíjasnak, egy dol­gozónak stb. Az azonban nekünk, állampolgároknak egyáltalán nem kötelességünk, hogy beletörődjünk abba, ha egy kellően át nem gon­dolt rendelkezés keseríti meg napjainkat, esetleg csak néhány félóránkat. Egy tízéves kisfiú önállósági kí­sérleteinek egyik megnyilvánulá­sa volt a közelmúltban, hogy őt ne kísérgessék a szülők az uszo­dába, hanem váltsanak neki autó­busz-bérletet, s azzal — heten­ként három alkalommal — kimegy az uszodába, majd a megszabott s.záz, esetleg ezer méterek leúszá- sa után hazautazik a busszal. A szülő elindult hát egy fényképpel és a megfelelő összeggel, hogy bérletet vált a fiának. Kiderült azonban, hogy mindez nem elég, szükséges még egy iskolalátoga­tási igazolás is, mert hivatalosan is meg kell győződni arról, hogy a gyerek valóban jár-e iskolába. Az anya tehát — aki munkahe­lyéről kéredzkedett el — rohant vissza az iskolába igazolásért, amit természetesen megkapott. Aztán újra vissza a VOCÁN- irodába, ahol hamarosan kiállítot­ták a bérletet, minden rendben volt. Azaz mégsem. A szülő azóta is töpreng azon, hogy miért van akkor a tankötelezettségi törvény, s egyébként is mit csinálna egy tízéves gyerek, ha nem járna is­kolába. Töprengett továbbá azon is, hogy vajon nem lett volna elegendő, ha bepillantanak a szü­lő személyi igazolványába, ahol hivatalosan bejegyezve áll, hogy az illetőnek valóban van egy tíz­éves gyereke? Egyébként is — amint már említettem — a gyerek nem is iskolába járáshoz hasz­nálja a bérletet, hanem azzal már a tanítás befejezése után az uszo­dába megy. Vagy ez szabálytalan? Ez már visszaélés? Nem tudom, de azt igen, hogy a felnőttektől nem kérnek munkahelyi igazolást. Elegendő, ha a személyi igazol­ványt megmutatják. De adnak-e annak a felnőttnek bérletet, akinek nincs állandó munkahelye, noha keresőképes? Mert minden más helyen, ahol bérletet lehet váltani — adnak. A színházban, az uszodában, a hang­versenyekre nem kell senkinek semmiféle igazolást vinnie. Kifi­zeti a bérleti díjat és kész. Miért ilyen szigorú az előírás az isko­lásoknál? —dorgál—

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom