Petőfi Népe, 1979. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-18 / 41. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1979. február 18.

„FORRADALOM” A SZABÓIPARBAN

Varrott vagy ragasztott?

Ez itt a kérdés. Mármint a kecskeméti Ruhaipari és Vegytisztító Szövetkezet méretes szabó részlegénél, ahol elhatározták, hogy „forradalmasítják” a szakmát, vagyis bevezetik a ragasztásos eljárást.

Aki már csináltatott zakót, azt is tudja, hogy mennyit kell öltö- getni a szabóknak, mire a hagyományos . és páncélkemény vá- szonborítás a helyére kerül. Az új munkafolyamat lényegesen egyszerűbb. Beteszik a két anyagot a prés alá és összeragasztják.

Az ember azt hinné, mindenki örül a könnyítésnek. De amilyen egyszerűnek tűnik az új technológia, annyira bonyolult eligazodni a mellette, vagy ellene felsorakoztatott érvek szövevényében.

A szabók aggódnak

A terv: egy központi, méretes férfimha szabóság kialakítása, az Arany János utcában. A munkálatok már elkezdődtek és a szabókat erre az időre átköltöztették a Jókai utcába. A műhely kicsi, kényelmetlen, a szabóknak összeér az ollójuk és ami ennél is rosszabb, nem titkolt aggodalommal néznek a jövő elé.

— Elmondtak engem mindennek, még begyepesedett fejűnek is — tájékoztat Magó Mihály szabó, aki 30 éve dolgozik a szakmájában — pedig nem arról van szó, hogy félek az újtól. Attól tartok, hogy Kecskeméten nem válik be ez az újítás. Ismerem a kuncsaftokat. Azért csináltatnak ruhát nálunk, mert azt akarják, hogy különb legyen az üzletekben kapható konfekció öltönynél.

— Hozzáértők véleménye szerint a ragasztott zakó — ha jól, szakszerűen csinálják — semmivel sem rosszabb a hagyományosnál. Sőt, mellette szól, hogy konyább, lezserebb, tehát jobban igazodik a mostani divathoz.

— Ez mind igaz, csakhogy a mi megrendelőink zöme az idősebb korosztályhoz tartozik és elvárja a már megszokott kidolgozást. Egy régi kuncsaft tudja, hogy mit kapott eddig és nem biztos, hogy mást is elfogad.

Most próbáljuk rábeszélni, hogy ez is jó? Lehet, hogy hajlik a meggyőzésre, de mi van akkor, ha a kész ruha mégsem nyeri el a tetszését? Vagy átveszi, vagy nem. Az is előfordulhat, hogy átveszi az öltönyt, de legközelebb már magánkisiparoshoz fordul;.

— Ezek csak feltételezések.

Senki sem tudhatja előre, hogy mi nyeri el a megrendelők tetszését.

— Egyetértek^ de hadd tegyem hozzá, nem ma kezdtem a szakmát és jól tudom, milyen nehéz az emberek igényeit kielégíteni.

A mi szakmánk kimondottan kézműipar, ha az ember a lelkét beleteszi, akkor se mindig jó. Nehéz megszerezni a bizalmat • és még nehezebb megkockáztatni ennek az elvesztését.

Azon sem lehet csodálkozni, hogy vannak fenntartásaink. A szabósággal hosszú éveken át nem foglalkozott senki. Ugyanazon a rossz hokedlin, ugyanazzal a rossz ollóval, azokkal az öreg Singer masinákkal dolgo9 Magó Mihály: Nehéz megszerezni a bizalmat... (Straszer András felvétele.)

zunk, amiket az öreg iparosok hoztak be még a 40-es években. Es most hirtelen át kell állnunk. Lehet, hogy jobb lesz, az is lehet, hogy rosszabb. A jövőbe nem láthatunk.

— Állítólag Miskolcon bevált ez a módszer.

— Ott 30-an, 40-en is dolgoznak egy szalagon, mi feleannyian sem vagyunk. Hogyan osszuk meg a reszortokat? Melyik fiatal vállalja, hogy mindig ugyanazt a műveletet végzi? Csak vasal, vagy az ujját teszi be, vagy a bélést. Az elmúlt 5 évben így is elment tőlünk 50—60 szabó, mert nem találták meg a számításukat. Elképzelhető, hogy ez a dolog menet közben másként fog kinézni, de minek is tagadnám: jelenleg nagyon nyugtalanok vagyunk.

A vevő azt kapja, amit rendel

Ezek után Kelő József műszaki vezetőt is megkérdeztük: mit tart a küszöbön álló változásokról?

— Ha a véleményemre kíváncsi, nyíltan kimondom: megértem a szabókat, de nem osztom az aggályaikat. A ragasztás könnyíti és gyorsítja a munkájukat, tehát jobban járnak. A bérük ugyan nem változik, de a termelékenység megnő. Anyagilag tehát nem fizetnek rá. A ragasztás azonban nagyon kényes művelet, jobban oda kell figyelni, mert ha nem a kellő hőfokon préselik össze az anyagot, tisztítás után felhólyagosodik. Nyilván emiatt is húzódoznak tőle. Amennyiben figyelem esen végzik a dolgukat, nem keil attól tartani, hogy a ragasztott öltöny minősége elmarad a hagyományosan készült ruhákétól.

— Nincs szándékomban tovább élezni a vitát, de valószínűleg tudja, hogy a közönség körében is megoszlanak a vélemények? Sokan megbarátkoztak a ragasztással, mások hallani sem akarnak róla. Esetleg éppen azért veszik igénybe a méretes szabóságot, mert nem felel meg _ az ízlésüknek a ragasztásos, gyári konfekció?

— Mondjam azt, hogy ha az a ruha szép, mutatós, legtöbben észre sem veszik a különbséget? A jól ragasztott anyag sokkal szebben, simábban fekszik. Természetesen az új módszer nem erőszak, senkire sem kényszerítjük rá. A kuncsaft azt kapja, amit rendel. A ragasztásos eljárás mellett a hagyományos megrendeléseiknek is eleget teszünk.

— Mit várnak a korszerű technológia bevezetésétől, és van-e jövője?

— Minden azon múlik, hogy mennyire sikerült megkedveltet- ni? Ez részben a szabókon, másrészt a vendégeken áll vagy bukik. a változtatásra elsősorban azért volt szükség, mert nincs elég szakemberünk. Ráadásul rosszul fizetett szakma és sok idő kell az elsajátításához. Beletelik 3—4 év, amíg az a fiatal önállóan meg tud csinálni egy zakót. Ezt kevesen várják ki. Ez a technológia megkönnyíti a munkát, egy-egy reszortfeladat elvégzése nem igényid a mesterség alapos ismeretét. De lehetőség van arra is, hogy a feladatokat váltogatva a kezdők is beletanuljanak a szakmába.

— Hogy mit várunk még? Egyebek között a vállalási idő lerövidülését. Egy öltöny elkészítése, ha testet-lelket beleadnak 38—40 óra. A ragasztás ebből levesz 6 órát, ez várhatóan csökkenti a jelenlegi 4—6 hetes vállalási időn. Sokat várunk az OKISZ Labor által kialakított, úgynevezett proluxmellényes próbavételtől is. Ennek az a lényege, hogy az előre elkészített mellényt ráigazítjuk a megrendelőre és egy prólpát máris megtakarítunk. Mindent egybevetve talán nem is olyan elrettentőek az újításaink. Remélem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy felesleges az aggodalom?

Megkértem Benczúr László- nét is, az OKISZ Labor illetékes munkatársát, hogy ismertesse az új eljárás eddigi tapasztalatait.

Jövője van

— A ragasztás egyre jobban terjed, sok szövetkezet alkalmazza. Olyanokról is tudunk, akik megfelelő berendezés híján vasalóval viszik fel az anyagot a zakóra. Itt sokkal nagyobb a kockázat, mint a présgépen, ahol be lehet állítani a kívánt paramétereket. Szinte hihetetlen, hogy Kecskeméten eddig nem használták, pedig tudomásom szerint régóta van ilyen gépük. A ragasztás egyetlen műveletté sűríti a temérdek varrogatást és ezzel lényeges időmegtakarítás érhető el. Megnehezíti az áttérést, hogy a méretes szabóságok vevőközönsége valóban az idősebb korosztályból tevődik össze. Egyelőre elég nagy az előítélet a ragasztással szemben, de ahol már sikeresen alkalmazzák, ott egyre kevesebben idegenkednek tőle. Jövője van és előbb-utóbb el fog terjedni.

Most még csak a találgatásnál tartunk, de hamarosan eldől, hogy milyen zakót óhajt a kecskeméti közönség. Varrottat, vagy ragasztottat?

Vadas Zsuzsa

Nemcsak anyagi kérdés

/l lap február 11-i, vasárnapi számában Nyugdíjasok a mező- gazdasági termelőszövetkezetekben címmel figyelmet érdemlő cikket olvastam S. T. szerzőtől. Sok hasznos tudnivalót közöl a szociográfiai jellegű írás, s tényadatokkal, segítő szándékkal hívja fel a közvélemény figyelmét a mind nagyobb számú szövetkezeti nyugdíjasra, Egyetértve a cikkben foglaltakkal, szükségét érzem az eltérő gondok, sajátos problémák jelzésének is.

Köztudott, hogy a bácskai települések többségében — a kedvezőbb termelési adottságok és termelési hagyományok következményeként — a már nyugdíjas, járadékos termelőszövetkezeti öregek is az átlagosnál előnyösebb helyzetben vannak: a pat- riárkális családi viszonyok az átlagosnál jobban konzerválódtak, a falun élő öregek többsége mncs magára, hagyatott, kiszolgál tatott helyzetben; anyagi, lét- fenntartási gondja csak keveseknek van. Megannyi példát lehetne sorolni, amikor a korosodó szülők korszerűsítik lakóházaikat, sőt teljesen komfortos új családi házat építenek — ily módon is állandósítani igyekezvén családot alapító gyermekeik ottmar adását, az ún. nagycsalád tartósítását.

Az itt élő, a megélhetési gondokat kevésbé ismerő termelőszövetkezeti öregeknek egyéb természetű vágyaik, gondjaik vannak. A több éves közös munkában, a szövetkezeti demokrácia különböző fórumain 'megszokták, életformájuk részeként elfogadták a társas együttlét ba- látkozó-vitatkozó alkalmait. a véleménycsere, a tájékozódás csoportos lehetőségeit. A termelő üzem egykori alapítói, a nehezebb esztendők hajdan volt munkásai szívesen ülnek le fehér asztalhoz, vesznek részt gyűléseken, találkozókon: életelemük lett a társaság, a társalgás. Félő, hogy a tsz-vezetők elfoglaltsága egyre kevesebb időt enged, a már rendszeresen nem dolgozó, nyugdíjas szövetkezeti öregek összehívására, a velük való emberi kapcsolatok ápolására.

A társas együttlét, a közvetlen beszélgetés, a tájékozódás bevált alkalmai a rendszeresen megtartott nyugdíjas találkozók, az öregek napja hagyományos ünnepségei. Érthető azok panasza, akiket kifelejtenek a meghívandók listájáról, de szóvá teszik öregeink azt is, ha e találkozók formálissá válnak, elvesztik vonzerejüket. Egyik termelőszövetkezetünk például a legutóbbi nyugdíjas találkozót nem a már évek óta megszokott formában rendezte: szép műsort adtak a fiatalok, s egy-egy ajándék- csomagot kapták a meghívott nyu-gdijasok. S amikor alig egy óra elteltével indulhattak haza, jogos hiányérzettel emlegették: De jobb is volt még tavaly; egy kis pörkölt, egy pohár borocska mellett jól elbeszélgettünk. Pedig az q kis vendéglátás sem kerülhetett többe, mint ez a kis csomag ...

Igazat adtam nekik, s hiszem, az erre illetékes gazdasági vezetők is meghallják, megértik és megérzik nyugdíjasaink nagyon is emberi igényeit.

Szákács Gyula Vaskút

A TÁRGYALÓTEREMBŐL:

Ámokfutó Alfa Rómeóval

Bizonyára sok olvasónk emlékszik még arra a nem mindennapi esetre, amelyről lapunk 1978. szeptember 13-án megjelent számában írtunk: Részeg ámokfutó Kecskeméten címmel. Ebben röviden arról volt szó, hogy egy fiatalember ittas állapotban az Aranyhomok Szálloda elől elvitte Enzo Larghi olasz állampolgár Alfa Romeo típusú gépkocsiját és azzal száguldozva több balesetet okozott, veszélyeztette a közlekedés biztonságát, majd a kocsit összetörve, azt sorsára hagyta, ő pedig menekülni próbált. A járókelők azonban elfogták és átadták a rendőröknek.

Ebben a közlekedési bűnügyben a közelmúltban ítélkezett a bíróság. A vádlott a 22 éves Antal Csaba István, Zalaegerszeg, Mikes utca 8. szám alatti lakos, aki egyszer már állt bíróság előtt. A múlt évben a Zalaegerszegi Járásbíróság különböző lopások miatt 12 ezer forint pénz- büntetéssel sújtotta. A nyolc általános elvégzése után .villany- szerelő szakmát tanult Antal Csaba nem nagyon szeretett dolgozni. Legutóbb például mindössze hat napot töltött munkaviszonyban a Mecseki Ércbányászati Vállalatnál. Hogyan került ez az ember Kecskemétre?

Az említett ércbányászati vállalatnál, annak pécsi munkás- szállásán lakott. A szobában négyen voltak. A múlt év szeptemberének első napjaiban Antal Csaba pénze elfogyott, ezért elhatározta, hogy eladja egyik szobatársa könyveit. Az ellopott könyveket az antikváriumban eladta több, mint kétezer forintért. Azonban ezt az összeget is hamarosan elköltötte. Szeptember

2-án kapta meg Vajdai Géza nevű szobatársa a hűségjutalmat: 18 500 forintot, s azt szekrényének a fiókjában helyezte el, a szekrényt lakattal lezárta. Antal Csaba azonban lefeszítette a lakatot, a pénzt ellopta, de még „kiegészítette” egy bőrkabáttal és két pulóverrel. Budapestre utazott, ahol a ruhákat eladta, szállodában lakott, szórakozott, evett, ivott, majd ismét útra kelt. Kalandozása során jutott el Kecskemétre.

Kecskeméten különböző helyeken szeszes italt fogyasztott, járkált a városban, s elért az Aranyhomok Szállodához. Ekkor már közepesen ittak volt. Meglátta a szálloda előtt az Alfa Romeo 2000. GTV típusú személygépkocsit, s azonnal döntött: ellopja. Jogosítványa ugyan nem volt, pontosabban azt még 1978. májusában bevonta tőle a rendőrség, jócskán ivott is már, de mindez nem zavarta. Könnyítette a dolgát viszont, hogv a kocsi ajtaja nem volt lezárva, sőt az indítókulcs is benne volt). Amikor felzúgott a motor, a tulajdonos észbe ksfpott, s kiszaladt, belekapaszkodott az ajtóba. De Antal Csaba ezzel nem törődve gázt adott, vonszolva a tulajdonost, aki végül is lemaradt

A Hock János utcából nem

tudott kijutni a kiskörútra, a nagy forgalom miajtt. Itt érte utói Enző Larghi, aki kinyitotta a vezető melletti ajtót, félig betérdelt a gépkocsibat amikor Antal Csaba indítoff, a tulajdonos pedig kivágódott az úttestre. Az Alfa Romeo a Május 1. tér felé haladt, s bár a lámpa pirosat mutatott, nem fékezett, s a gyalog- átkelőhelyen elütött két embert: mindketten megsérültek. Az egyik könnyebben, a másik — Csőszi Lászlóné — olyan súlyosan, hogy gyógyulása után is maradandó testi fogyatékossága lesz, munkaképessége 30 százalékkal csökken.

Antal Csaba nem állt meg, bár észlelte, hogy elütötte a gyalogosokat. Tovább száguldva a Bethlen körútra, majd a Kada Elek utcába ért, itt nekiütközött egy parkoló Zsigulinak, aztán egy villanyoszlopnak, de még mindig tovább tudott menni. Kiért a Keikápoly utcába, felfutott a járdára, megsúrolt egy betonke- rítést, sorozatban „verte” a fákat, amitől a' kocsi első futóműve teljesen tönkrement: leszakadt, mindkét oldala végig rongálódott, a karosszéria teljes egészében deformálódott, s leszakadt a hátsó lökhárító is.' Az Alfa Rómeóban körülbelül 100 ezer forint kár keletkezett.

Miután a gépkocsi használhatatlanná vált, Antal Csaba gyalogosan akart elmenekülni a színhelyről, de az utána szaladt emberek elfogták és átadták a rendőrségnek. A vérvétel során kiderült, hogy Antal Csaba vérében 1,9 ezrelék allkoholkoncent- ráeió volt, ami 8,4 deci, tízszázalékos bor alkoholtartalmának felel meg és az észlelési időt a duplájára isi megnövelheti.' A vádlott a tárgyaláson beismerő vallomást tett, bűnösségét nem tagadta.

A bíróság Antal Csaba Istvánt öt különböző bűncselekmény miatt (lopások, jogtalan járműhasználat, a károkozás, súlyos testi sértés, cserbenhagyás) halmazati büntetésként három év és kéthónapi szigorított börtönre ítélte, további három évre eltiltotta a közügyektől, és négy évre a járművezetéstől. Ugyanakkor kötelezte a bíróság a kényszer-elvonókezelésre, ametyet a börtönben foganatosítanak.

A büntetés kiszabásánál a bíróság súlyosbító tényezőként vette figyelembe a többszöri hal- mazatot, azt, hogy hasonló bűn- cselekményért már volt elítélve (lopás) és azt is, hogy Csőszi Lászlóné sérülése maradandó testi fogyatékossággal járt. Ugyancsak súlyosbító körülmény volt, hogy Antal alapvető közlekedési szabályokat vett semmibe. Enyhítőként értékelte viszont a'p bíróság a vádlott viszonylag fiatal korát, bűnösségére is .kiterjedő beismerő vallomását, megbánást mutató magatartását és azt, hogy a lopásoknál az okozott kár nagy része megtérült. Az Ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezek. G. S.

BiviífSs

Jerzy Edigey

MocAreck

FORDÍTOTTA: BÁBA MIHÁLY

(31.) — Taxival megyek. Kérem, hívjon egyet — mondta az amerikai, akinek nem vette el a kedvét a korábbi ellenszegülés. Ellenkezőleg, teljesen elégedett volt az ügyek ilyen fordulatával. Amikor végre megérkezett a megrendelt taxi, a kikötőbe vitette magát. Kibérelt egy motorcsónakot, és a part mentén száguldozott, élvezte a napfényfürdőt, Pontosan egy órakor, ahogy megbeszélték, megjelent a Le Chaps-testvérek irodájában.

— Sajnos — mondta az üdvözlés után —, ma nincs autóm. A szálloda kocsija állítólag elromlott, és a kedves Ferrari mat még mindig nem vettem meg. Ügyeink elintézése után készülök az autó- kereskedőkhöz, és remélem, hamarosan mindkét ügyet tető alá hozom.

— Ml is reméljük — mondta •z egyik Le Chaps úr. — öt önnek való villát kerestünk ki. A kocsim itt áll, mehetünk?

A két úr beült a Simcába és az amerikai három órán át nézegette a vételre javasolt villákat. Az egyik különösen tetszett mister MacArecknek. Szép, modern stílusban épült villa egy hosszanti fekvésű virágos kertben állt, mintegy három kilométerre Nizza központjától. A tengertől alig két kilométer választotta el.

— ö! Ha a tengerparton lenne valami hasonló, vagy legalábbis közel a parthoz, gondolkodás nélkül megvenném. Ez egy kissé távol van, én meg szeretném érezni a tenger illatát. Motorcsónakot és vitorláshajót akarok venni, hogy minden pillanatban tengerre szállhassak.

Le Chaps úr hiába dicsérte a szép villát, az egész Nizzára való kilátással. Hiába magyarázta, hogy ha kocsija van, nincs jelentősége egy-két kilométernek. Az amerikai makacs volt és kérte, hogy más villát keressenek számára. Ha nem talál, akkor majd gondolkozik ennek a megvételéről. Ellenben, amikor meghallotta a magas árat — Le Chaps úr valamit hozzátett az eladási árhoz, hogy legyen miből engednie —, az amerikai nem csodálkozott. Kijelentette, hogy a vétellel . kapcsolatban minden ügyet, beleértve az alkudozást is, a jogtanácsosa, Jean Charbonneau intézi.

Búcsúzáskor abban állapodtak meg, hogy kedden reggel újabb villákat tekintenek meg.

Az amerikai nem ment vissza a szállodába, a legközelebbi vendéglőben megebédelt, aztán elment egy használtautó-kereskedőhöz.

. — Szeretnék sport Ferrarit venni — közölte a cég vezetőjével.

— Sajnos, ebben a pillanatban nincs.

— És nem tudja véletlenül, hogy hol lehet ilyen típusút venni?

— Sajnálom, de ön a tengerparton nem talál Ferrarit. Ezek a kocsik nagyon ritkán kerülnek forgalomba. Néha szezon végén el lehet csípni egyet-egyet, de ritka az ilyen alkalom.

Az amerikai kissé gondterhelt-- nek látszott.

— Ha más gyártmányú kocsi érdekelné, tudnék javasolni egy rendkívüli alkalmi vételt. Mercedes 300 SE. Nagyszerű kocsi. Teljesen új. Alig karmincezret futott. Egy gazdag argentin szarvasmarha-tenyésztő tulajdona volt. A

fickó szerette a kocsikat, a Mer- cedes-cég ezt megrendelésre készítette. Tizenkétezer dollárba került. Európában akart vele utazgatni, de ruletten elvesztette minden pénzét, sőt féláron el kellett adnia a kocsiját is.

MacAreck figyelmesen megnézte a kocsit, bekapcsolta a motort is.

— Rendben va,h. Megveszem a kocsit. Igaz, a Ferrariről álmodoztam, de ez sem rossz gép.

Az amerikai elővette zsebéből a csekkfüzetet.

— Hétezer dollár, az harminc- ötezer új frank — mondta, és kezdte kitölteni a csekket.

— Bocsánat, uram — mondta zavartan az eladó. — Elvből csak a régi ügyfeleinktől fogadunk el csekket.

— Furcsa szokás ez Európában. Nálunk, az Egyesült Államokban mindent csekkfüzet segítségével veszünk és eladunk. Ez a csekk a Crédit Lyonnais bankfiókjába szól, Nizzában. Elküld egy fiút, és az hozza a pénzt.

— önnek igaza van, uram, csakhogy ma szombat van. Ilyenkor már minden bank zárva. Holnap vasárnap van, holnapután hétfő — a bankok ünnepnapja. Csak kedden tudnám beváltani a csekket.

— Komolyan mondom, nem tudom, mit tegyek! — az eladó zavarban volt. Nem mindennap akad olyan vevőre, aki hidegvérrel, alkudozás nélkül fizeti ki az árat.

— Sajnálom, mert valóban tetszik a kocsi.

A kereskedő döntött.

— Kockáztatok — mondta. — Tessék, a kocsi kulcsa és a1 papírok. Már ki van töltve, kérem, írja alá. És sok szerencsét hozzá.

26.

Az amerikai elővette a csekket, átadta, majd kivezette a kocsit az utcára, és elszáguldott. Nizza utcáin kerengett vele. Egy használtautó-kereskedő kirakata előtt állt meg, ahol szép, vörös színű kocsi volt a kirakatban, sport Ferrari. Mister MacAreck megállt az üzlet előtt és bement.

— Eladó ez a nagyszerű Ferrari? — kérdezte.

— Egyetlen alkalom, talán az egész Franciaországban — válaszolt a cég tulajdonosa. — Ilyen kocsi ritkán kerül piacra.

— Tudom, mert én is régen keresem. Meg lehet tekinteni?

— Tessék. Bekapcsoljam a motort?

— Kérem. Nagyszerű gép. Kíváncsi vagyok, hogy gyorsabb-e a Mercedesemnél ?

A kereskedő szemügyre vette a bejárat előtt álló kocsit. Csodálkozó arcot vágott, de nyugodtan válaszolt.

— A Mercedesek, nem mondom, jó kocsik, de messze vannak a Ferraritől. Ez igazi sportautó. Ha akarja, órákig mehet egy sántikáló öregasszony mellett, aztán egy lábmozdulat kell csak és kétszáz kilométerrel száguld.

— Mennyibe kerül? — kérdezte MacAreck. *

— Negyvenötezer — mondta a kereskedő.

— Végső ára? Ki lehet fizetni és nem elvinni?

— Negyvenkettőnél olcsóbban nem adom.

— Rendben van — mondta MacAreck —, megveszem. Látja a Mercedesemet? Mennyit ér önnek? A kereskedő egy pillantást vetett az autóra és azt mondta: Húszezer frank.

— Beszámolja a vételárba?

— Kérem — mondta az eladó.

— Uram, adja a kocsit, és hu- szonkétezer frankot, s a Ferrari az öné.

— Rendben van — egyezett bele MacAreck és kivette a csekkfüzetét.

— Nem is ellenőrzi a kocsit?

— csodálkozott a kereskedő.

— Annyira tetszik nekem a kocsi, hogy el is felejtkeztem erről — nevetett MacAreck. — Szívesen fordulok vele egyet, hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet.

— Adok ön mellé egy sofőrt, aki ismeri a gépet, ö ellenőrizte, hogy rendben van-e rajta minden.

— Nagyszerű — egyezett bele az amerikai. Amint kifordultak a garázsból, a kereskedő a telefonhoz rohant és tárcsázott. —• Idehallgass, Pierre — mondta, amikor a vonal végén hangot hallott. — Eladtad a kocsidat egy amerikainak?

— Mit beszélsz? Egy órával ezelőtt? Harmincötezer frankért? Tudod, miért telefonálok?

(Folytatása következik.)