Petőfi Népe, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-11 / 8. szám

1979. január 11. • PETŐFI NÉPE • 5 JEGYZETEK ILLYÉS BÁLINT ÚJ KÖNYVÉHEZ Diákok, tanárok, évszázadok a Fölső-Kiskunságban A kunszentmiklósi öreg oskola szenvedte még a törököt, retteg­te a falánk császáriakat, táboroz­tak szomszédságában kurucok, labancok, szállást adott nemzet­őröknek, csúfították fekete-sár­ga uniformisok, két tanára, negy­venkét diákja hagyta fiatal életét az első világháborús csatatere­ken, adott lelkes tagokat a Szo­cialista Diákok Országos Szerve­zetébe, kivégző sortüzek dörög­tek intemátusa udvarán 1944 szeptemberében, szovjet sebesül­teket gyógyítottak a tantermek­ben a következő tavaszon. Oktattak, neveltek, tanítottak közben, ahogy lehetett. Volt, hogy negyvenen—ötvenen pallérozód- tak, volt amikor négyszáznál is többen. nagyvárosi iskolák vonzása, a ki­sebbek lassabban heverik ki az elsietett átszervezések, reformok negatívumait. (Az utóbbi három évtizedben kilenc igazgató műkö­dött, 1886-tól 1948-ig öt.) Mintha szűnnének a gondok, javulnak a tanulmányi eredmények, az ipa­rosítás, a városiasodás újabb föl­lendüléssel biztat. Átmeneti bizonytalankodás után büszkén vállalják, hasznosítják a haladó hagyományokat, ápolják — mint e könyv is — a kiváló elődök emlékét. A hajdani rekto­rok (a négy akadémiai évfolya­mot végzett tógátus diákok), pro­fesszorok, praeceptorok (köztaní- tók), correctorok (magatartást ja­vítók), tanítók, tanárok közül számtalan megérdemli az utókor tiszteletét. • öreg már a gimnázium új épülete. Iskola a tájban, a történelemben Jól tette A kunszentmiklósi gimnázium három évszázada cí­mű, most megjelent könyv szer­zője, hogy a történelembe ágyaz­va idézte föl a Nemes Kun Szent Miklósi Reformata Fiúi Oskola, 1814-től gymnasium, majd Kun Szent Miklósi helvétvallású nyil­vános algymnasium, később reál- gimnázium, 1935-től Kunszent­miklósi Reformata Baksay Sán­dor Gimnázium, az államosítást követő esztendőtől Damjanich Já­nos általános gimnázium — át­menetileg — és Növényvédő-Gé­pész Szakközépiskola történetét. A körülmények gyakrabban ne­hezítették, mint könnyítették a kiskun koponyák művelését. Fenntartói, tanárai nehéz harcot vívtak önállóságukért, létükért, a szükséges feltételek megteremté­séért. A környezetéhez szervesen kapcsolódó gimnázium történeté­ből jól kivehető Fölső-Kiskunság históriája. Nyomon követhetjük a központi oktatáspolitikai törekvé­sek hatását. A tanár-könyvtáros szerint az első kunszentmiklósi középfokú iskola a XVII. század végén kezd­te meg működését. A debreceni kollégiumban 1682-ben tanuló Michael Szent Miklósi nevű diák feltehetően itt végezte az alsóbb osztályokat. Kunszentmiklós sohasem volt nagyváros, és csak a fenntartók, a minden áldozatra kész kisku­nok konokságának, támogatásá­nak köszönhető, hogy mindig meg­buktak az elsorvasztására irá­nyuló makacs kísérletek. Olykor az iskola benépesítése lg gondot okozott. Éltető hagyományok, megalapozott remények Illyés Bálint a történetíró tár­gyilagosságával szólt az iskola ál­lamosításáról. Mi tagadás, voltak, akiket érzelmileg megviselt a „történelmileg régóta bontakozó” intézkedés. A kezdeti nehézségek után hamar nyilvánvalóvá vált, hogy semmilyen veszély nem fe­nyegeti a megőrzésre érdemes ha­gyományokat, és csak így teremt­hették meg az eddigieknél jóvhl több diák korszerű oktatásainak feltételeit, csak így állhatják meg helyüket a mind élesebb verseny­ben. Növekszik az előbb szakosodott Nagytudományú professzorok, tanárok A Magyar Kurír így méltatta 1790-ben szőnyi Virágh Mihályt: „eltemettetett Hazánknak egy igen nevezetes Tisztes Vénnyé”, Szász Károly, Baksay Sándor munkássága irodalomtörténeti je­lentőségű. Az iskolai könyvtár­ban lappangó drámákat fölfede­ző Bemáth Lajos később a kis­kunhalasi direktórium szellemi irányítója lett. Miklóssy János kezdeményezésére épült az or­szág első gimnáziumi sporttele­pe. Atlétáik a harmincas években a középiskolák között háromszor bizonyultak a legjobbaknak, noha jóval nagyobb intézetek is indul­tak a versenyeken. Itt bontako­zott ki három kiváló olimpikon tehetsége. A közelmúltban el­hunyt Csányi György vágtázó, a magyar atlétika nagy egyéniségei közé tartozik. Hozzá hasonlóan olimpiai bronzérmet és Európá­ba jnoki győzelmet szerzett a tá­volugró Földessy György is. Nagy Zsigmond súlylökő elsősorban To­kióban remekelt. A mostoha kö­rülmények ellenére kitűnő úszó­kat neveltek, még válogatottat is adtak a magyar sportnak. íme, mit tehet egyetlen rátermett em­ber! Gál Sándor festőművész is pél­da erre. ö megyei szakfelügyelő­ként a rajzoktatás korszerűsíté­sében ért el alig túlbecsülhető eredményeket. Innen kerül egyetemi katedrá­ra Mészöly Gedeon, nyelvésze­tünk büszkesége és Csukás István, a József Attila Tudományegyetem mostani dékánja. A két háború között Kövendi Dénest kizárólag demokratikus gondolkodása miatt mellőzték az egyetemi kinevezé­seknél. Csintalan és elhíresedett növendékek A szép miklósi diákéletnek is megvoltak az árnyoldalai. A szi­gorú regulák egyebek között. Az 1767-es iskolai törvény megtiltot­ta, hogy begyűrt süveget viselje­nek, ellenezte a vitézi öltözéket, és csak fekete tatárkesztyű enge­délyeztetett. Jaj volt annak, aki tóga nélkül mutatkozott nyilvá­nosan! A latin nyelvű szabályzat szerint a hosszú hajért és a törö- kösen borotvált fejért egyaránt büntetés jár. Az 1803-ban immár magyarul megújított regula a „pipával való visszaéléseket, a pénzre való kár­tyázást, kockázást, vadászást os­torozta.” Mindig voltak és lesznek csin­talanabbak, ám többségük öreg­bítette az iskola jó hírét, ök ter­jesztették a külföldet járt taná­roktól, könyvekből kapott tudo­mányt, a felvilágosultabb gon­dolkodást, a hazafias szellemet. Már kétszáz esztendeje joggal ír­ta Kocsi István rektor úr. „Há­nyán vágynak most széllyel Ma­gyar Hazánkban ... Hivatalt vise­lő érdemes Személlyek: kik ezen • Még öregebb a régi iskolacsengő. mi oskolánkban vetették meg Tudományaiknak fundamentu­mát?” Szinte számlálhatatlan sokan! Miklósi diák volt Diószegi Balázs festőművész, H. Mére Ottilia ope­raénekes, Jóboru Magda, az Or­szágos Széchényi Könyvtár fő­igazgatója, Vargha Domokos író, Vargha Balázs irodalomtörténész, Tálasi István akadémikus, Sza- lay László, Kovách Arisztid, Sa­mu Mihály tanszékvezető egyete­mi tanárok. Megbízható, érdekes krónika Szükséges, hasznos kiadvány a gimnázium és a nagyközségi ta­nács áldozatkészségéből megjelent könyv. Korábbi műveihez ha­sonlóan cmást ' Is az értelmezett krónika műfajt választva beszé­li el Illyés Bálint a történteket. Alaposságát adatok sokasága, fon­tos utalások serege mutatja. Lé­nyegében híven ábrázolta a kun­szentmiklósi gimnázium múltját, rejtőző értékeket tárt föl. Hely vagy kedv fogytán az utóbbi év­tizedek sikeredtek kissé vázlatos­ra, itt érződtek leginkább a kró­nika korlátái, itt hiányoltuk az alaposabb elemzéseket, a diákság összetételére, sorsának további alakulására vonatkozó kutatáso­kat, itt találunk néhány vitatha­tó megállapítást. A kunszentmiklósi gimnázium három évszázada a hely- és mű­velődéstörténeti irodalom nyere­sége, érdekes olvasmány, bőséges forrás további kutatásokhoz. Heltal Nándor • Az iskola új szárnya, téli nagytakarítás közben. (Straszer András felvételei.) Üt a művészetpártoláshoz Előbb egy szürke Mercedes, később egy fekete Volga gördül a Katona József Múzeum épülete elé. Az egyik járókelő megtor­pan, figyelni kezd: alighanem va­lami különleges eseményt gyanít a szokatlan látvány mögött — vajon mivégre gyülekezik ennyi gépkocsi egy múzeum körül? Váljanak mielőbb közkinccsé Az esemény valóban rendkívü­li: először fordul elő, hogy a múzeum és a városi pártbizott­ság illetékesei közös tárlatláto­gatásra hívják meg a kecskemé­ti vállalatok gazdasági vezetőit. — Nagyon örülnénk neki, ha a mostani találkozás alkalom lenne a személyes kapcsolatok kialakítására is — mondja Fe­kete László, a városi pártbizott­ság titkára. — örülnénk, ha a gazdasági vezetők a művekkel való találkozás után személye­sen is megismerkednének a me­gyében élő művészekkel, s a sze­mélyes ismeretség melegével tá­mogatnák a megyében virágzó képzőművészetet, s hogy a ma­guk eszközeivel járuljanak hoz­zá, hogy a műhelyekben meg­születő, igazán művészi értékű alkotások váljanak mielőbb köz­kinccsé. „Foglalkozására nézve fodrász A műhelyekből kikerült érté­keket — a Bács-Kiskun megyé­ben élő képző- és iparművészek téli tárlatának anyagát — Sü­megi György muzeológus mutat­ja be. Amire elsőként hívja fel a figyelmet: a korábbi évekhez képest most sokkal több kiállító vesz részt a tárlaton — negy­venkilenc alkotónak százhuszon­hét műve várja a falakon az ér­deklődőket! Később — már a kiállított mű­alkotások előtt — kiderül, hogy a számszerű „rekordoknak” minő­ségi vonzatai is vannak: a ha­gyományos táblakép festészet mellett sokrétű és gazdag grafi­kai mű-együttes mutatkozik be — szobrok, kerámiák, tűzzomán­cok, sőt, plakátok és művészi igénnyel készített játékok kísé­retében. Sümegi György néhány — ta­lán kevésbé ismert — művészt részletesebben is bemutat: — Kerekes Ferenc szobrai előtt állnak. Foglalkozására néz­ve fodrász, akit a Magyar— Szovjet Barátság Termelőszövet­kezet évekig támogatott. Művei jó példák arra, hogy a szívós munka előbb-utóbb komoly ér­tékeket szül... Itt Bodri Ferenc festőművész alkotásait láthatjuk. A Kecskeméten élő fiatal művé­szek közül talán a legtehetsége­sebb. Grafikáiból a József Attila verseit illusztrálókat ajánlanám a figyelmükbe... „Csak most kezdünk figyelni A jelenlevők érdeklődve te- kintgetnek, bár — mint kiderül — legtöbbjük nem először látja a tárlatot: mint magánemberek, jártak már itt. A tárlatnézést követő beszél­getésen viszont az is bebizonyo­sodik, hogy egyik-másik igazga­tó „hivatalból” is szoros kapcso­latban áll a képzőművészettel; illetve néhány képzőművésszel. Horváth János, a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárának igazgatója mondja:1 — Gyakran vásárolunk képző- művészeti alkotásokat. Legutóbb Kiss László festőművésztől és Pálfy Gusztáv szobrászművésztől vásároltunk. Meggyőződésem azonban, hogy egy-egy üzem, vál­lalat „mecénási” szerepe nem merülhet ki ennyiben; sőt, ez a legkevesebb, amivel támogatni tudjuk a művészeket. Ennél sok­kal jelentősebb segítségnek ér­Az eredmény Sommázó kérdés, már a be­szélgetés végén: vajon ez a láto­gatás mennyiben járult hozzá ahhoz, hogy az eddigieknél szé­lesebb körű és szorosabb kapcso­lat alakuljon ki a művészek és a munkahelyek között? E kérdésre Sümegi György így válaszol: — A beszélgetést követően több tízezer forint értékű tábla­kép, szobor és grafika talált gaz­dára. Ez önmagáért beszél, de én mégsem ezt tartom a legna­zem például azt, hogy — a Me­gyei Művelődési központtal kö­zös rendezésben — üzemi kiállí­táson mutattuk be Pólyák Fe­renc fafaragó alkotásait, vagy az­zal, hogy ösztöndíjat adtunk fo­tósok számára: mutassák be a mai munkásembert, a mai mun­kásvilágot. Zacskó József, a Bács megyei ÉPSZER Vállalat szb-titkára: — A vállalatunknál csak most kezdtünk figyelni az ilyesmire. Sokáig, amíg — enyhén szólva — döcögött a termelés, minden energiánkat, minden figyelmün­ket lekötötte a munka. Most, hogy ezen a területen megoldód­tak a problémáink, látjuk: a munka is jobban megy, ha kul­turált, otthonos környezetben élünk. Ebben pedig — a maguk módján — a képzőművészek is sokat tudnak segíteni. gyobb eredménynek. Az egyik résztvevő azt mondta: én egy­szer láttam Gál Sándor műter­mét. Nagyon tetszettek a képei. Nem lehetne olyan találkozáso­kat szervezni, ahol behatóbban ismerkedhetnénk meg egy-egy alkotó életművével? Íme, a mostani kísérletünk új igényt fakasztott, aminek csak örülni lehet. S amit — a magunk módján — támogatni is szeret­nénk. Káposztás János (24.) Pincéres előzékenységgel ér­deklődött Félix. — Miből tetszik ilyesmire kö­vetkeztetni, kedves Dezső? — Két összetartozó dologból. Az egyik a körmöníontsága, a másik az a csodára kinikkelezett modora. Noha nem vonta kétségbe a fém- díszműves, hogy tetten érték, magakellető szépelgéssel igyeke­zett elhitetni ártatlanságát: — Ugyan, Dezső. Én meg a dip­lomácia! Egy kis ártatlan tréfa alapján még senkiből sem lett nagykövet. Almit sem értő, de annál rossz- kedvőbb Edit siettette a szomszé­dot a kérdésével: — Miről van szó, Félix úr? Burján Péter nem kérdezett volna ilyesmit. A táska láttán mindent tudott. Baljós előérzettel várta, ml fog itt történni, ha egy­szer kinyílik a táska. A bizsus felfogta, hogy nem tudnak a trükkjéről. Dezső tehát áltálában nevezte körmönfontnak, nem pedig az ügyhöz tartozó öt­letéért. Mivel már csatanyertes­nek hitte magát, hozzáfogott az bnleleplezéshez. — Azt hittem, Editke, hogy ke- gyedék tudomására jutott az én ártatlan kis titkom... — Mi az az ártatlan kis titok, Félix úr — faggatta türelmetle­nül Dezső. — Talán szerelmes a tanító nénibe kiscserkész létére? Ügy viselkedett a szomszéd, mint a rossz viccmesélő, aki előre heherészik a csattanón. — Bátorkodom feltételezni, hogy méltóztattak észrevenni azt az ártalmatlan és a közös érde­künkbe vágó óvintézkedést, amelyhez a mielőbbi teljes megér­tés reményében folyamodtam. Hiába foghatták rá Félix vá­laszára, hogy kizárólag magyar szavakból rakta össze, egyetlen mukkot sem értettek belőle. Szö­vegétől mintha megbutultak vol­na. Egymásra néztek és tanácsta­lanul hallgattak. Dezső végül va­lósággal felnyögött. — Ez a duma olyan szép, hogy majdnem rímel. Meg fogom ze­nés í ten i. De mi a nyavalyát je­lent? Nagyon is tudta a bizsus, meny­nyire elszánt ötlettel bperált, de úgy tett, mintha valóban viccet mesélne és kuncogva lyukadt ki végre a csattanóhoz: — Feltűnhetett ugyebár, hogy egy kivételtől eltekintve nem ér­kezett érdeklődő az apróhirdetés­re. Kérném tisztelettel, ez nem vé­letlen. És a magyarázat végtelenül egyszerű. Rózsika és Zoltán volt szíves méltányolni a javaslato­mat. ök fogadják odalent az ut­ca elején az érkezőket és közlik, hogy az eladó lakások máris gaz­dára találtak. Ha tüskés irhája lett volna De­zsőnek, mint például a hangyász­sünnek, minden bizonnyal égnek merednek a kitihszálkái. Felhá­borodva bömbölt a szomszédra: — Félix úr, maga könnyelmű játékot űz a saját testi épségével! A fémdíszművesből viszont ré­mült teknősbéka lett. Gyorsan be­húzta nyakát a sallangos kabátba. — Hogy értsem ezt, kérném tisztelettel ? ... — Ügy, hogy porhanyósra ve­rem, mielőtt vesegörcsöt kapnék a maga példátlan szemtelenségétől! — Nana, kedves Dezső. Ez a táska mindjárt lecsillapítja. Mert ha nincs ellene kifogása, megven­ném az egész házat. Majdnem ájulásba hanyatlott Paula, úgy kérdezte: — Nem tréfál, Félix úr?!... Erre a fohászos, csodálattal teli kérdésre határozott főszereplővé lépett elő a szomszéd. Szilárd mozdulattal emelte maga elé a narancsvörös irattáskát. — Szó sincs tréfáról, drága Pau- lácska. Hoztam némi. előleget. Most elintézném a foglalót, meg­szövegeznénk az adásvételi szer­ződést és eltanakodnánk a végle­ges lebonyolítás részleteiről. Ami engem illet, rendelkezem a család felhatalmazásával. A legnagyobb derűlátással bizakodom, hogy önök is készek a végső igenre. Dezső kitintüskéi szelíden el­simultak. Isteni jóindulattal, be­céző szeretettel lapogatta nagy mancsát a bizsus sallangokkal dí­szített hátához. —» Félix úr, ünnepélyesen biz­tosítom, hogy a vesegörcs veszé­lye többé nem fenyeget. — Szö­vetséget jelentő nyilatkozata után az erkélyre ment, kifürkészni az utcán strázsáló Rózsit és Zoltánt. Amikor meglátta őket a jázmin- bokrok rései között, hanyag jó- kedvűséggel lekiáltott hozzájuk: — Gyertek föl! Pajzsra kell emelni az új házigazdát! 31. Burján Péter torkát a fellndult- ság és a csömör szorongatta. Ami­kor a keserűség a szájáig emelke­dett, forró görcs rázta meg. Meg­vető tekintettel fogadta az erkély­ről visszatérő fiát. — Undorító. Emberhúst nem akartok a lakomához? Dezső ügyet se vetett rá. He­lyette Edit könyörgött az öregnek: — Édesapám... Bíznia kell bennünk... Az apa már annak sem látta értelmét, hogy legyintsen. Ha megvetést nem is érzett mérnök­lánya iránt, de kiábrándultságot igen. Már csak félig volt józan az eszére támadó fejleményektől. A tiszta öntudat ott vergődött a ré­szegítő kínjai alatt. De ezt a tiszta öntudatot még sikerült felcibálnia a mélyből. Nem is érvnek, ha­nem nyomorúsága bizonyítékának szánta szavait: — Holnaptól egy másik Burján Pétert fognak ismerni az embe­rek. Egy olyan Burján Pétert, aki szemétre dobta az egész múltját. Olyan múltat, ami ma még ér va­lamit, de holnap a guberálók is odébb rúgják. Ezt akarjátok? Ha- rácsolók apjává szégyeníteni ? Magából kikelve lármázott Paula: # — Már megint ezek a lehetet­len frázisok! Riadtan fogta fel a bizsus, hogy az üzlet kútba eshet, ha megint kirobban a veszekedés. Paula pö- rölését ellensúlyozva, egyedül ő próbálta méltányolni a nyugdíjas kőműves véleményét. — Én kérem mindig a legna­gyobb tisztelettel hallgatom Bur­ján bácsit... Átnézett rajta az öreg. Valami azt súgta neki, hogy Edit nincs oly végletesen az ő felfogása el­len. Hozzá beszélt, szikrányi re­ményébe kapaszkodva: — Legalább te érts meg. Tud­nod kelj, érezned kell, hogy nem hazudhatunk magunknak a pilla­natnyi érdekeink szerint!... Edit megkeményedett. Bár­mennyire sajnálta az apját, ér­zelmeit határozottan háttérbe szo­rította. — Édesapám képtelenül szigo­rú mércét kötelez magára. Ilyes­féle mércét már rég nem köve­telnek meg egymástól az embe­rek. Különben sem felelős édes­apám a mi állítólagos harácsolá- sunkért. Amit cselekszünk, azért mi vagyunk a felelősek. Csakis mi, a felnőtt gyermekei. Maga meg ezt értse meg. Szépen ké­rem ... Először rúgta mellbe a nyug­díjas kőművest a teljes bizonyos­ság, hogy csatáját végképp el­vesztette. Félixet kikergethette volna, de mire megy vele? Tu- sájában csakis az számított, hogy a családja győzte le. A sérthe­tetlen hitében megbántott ember vádoló panaszával pörölte igazát: — De hiszen én neveltelek ben­neteket! A múltam szerint nevel­telek!... Ebben a városban min­denki úgy néz rátok, hogy Burján Péter gyerekei vagytok. Ma még rátok nézhetnek. Senki meg nem botránkozhat. De holnap is Bur­ján Péter gyermekei maradtok! És én mit mondjak holnaptól?! Mondjam azt, hogy semmi közünk egymáshoz, hogy csak az anya­könyvi adatok szerint vagytok a gyermekeim?! Gond nélkül nyitott a szobába Zoltán. Olyan apróságokra, hogy előre engedte volna a feleségét, vagy hogy komolyan vegye apja kétségbeesését, egyáltalán nem fi­gyelt. Menet közben intette le az öreget. — Felelnék papa, de most fon­tosabb dolgunk van. Félix úr; maga következik. Mindent úgy, ahogy megbeszéltük. — Igenis — hajolt meg Zoltán felé a készenlétben álló fémdísz- műves. Dezső elismerő álmélkodással vette ki a pipát a szájából. (Folytatása következik.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom