Petőfi Népe, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-27 / 279. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXII. évf. 279. szám Ára: 90 fillér 1977. nov. 27. vasárnap Az ENSZ közgyűlése 102 szavazattal. 4 ellenszavazattal és 29 tartózkodás mellett határozatban ítélte el az arab területek folytatódó izraeli megszállását és ezzel lezáróit a közgyűlés közel- keleti vitája. A határozat leszögezi, hogy igazságos és tartós békerendezést csakis az 1967 után megszállt arab területek visszajuttatása és a palesztin nép jogainak elismerése révén lehet elérni. A határozat, amelyet 33 ország szövegezett meg és Kuba. Madagaszkár és Sri Lanka terjesztett a közgyűlés elé. felhívja a nemzetköz} közvélemény figyelmét arra a tarthatatlan helyzetre, amely az izraeli agresszió eredményeképpen a térségben fennáll. Elégedetten nyugtázta a határozat a szovjet—amerikai közös közel-keleti nyilatkozatot, ugyanakkor pedig felszólítja az-érintett feleket, hogy a lehető leghamarabb hívják össze a genfi békekonferenciát valameny- nyd Illetékes egyenrangú részvételével, beleértve a Palesztinái Felszabadítás! Szervezetet is. (MTI) Üj létesítmények és felújítások a kiskunhalasi és a kiskőrösi járásban Lapunkban folytatjuk az idei községfejlesztésekről, szerény, avagy merészebb terveknek, azok válóra váltásának összefüggéseiről, szinkronjáról készített tudósításainkat. Kiskunhalasi informátorunk: Milassin István, a járási hivatal elnökhelyettese: — Fejlesztésre fordítható pénzünk az év elején 43 millió forint volt. Ennek — négy nagy, és tizenhat kisebb községünkben — számításaink szerint 95 százalékát fogjuk felhasználni. A mintegy- kétmilliót kitevő különbség egyben válasz arra is, mivel maradunk adósak. Kiskunmajsán nem fogtak hozzá az új nyolctantermes iskolához. Ügy is mondhatnánk: az ésszerűség és a lakossági szükséglet fölborította, azaz módosította a sorrendet. Majsán a legsürgősebb tennivaló ■jelenleg egy vízmű létesítése — erre a mintegy 18 milliós beruházásra tartalékolták az iskolára előirányzott összegöt. — Az imént elhangzottak ellenére kijelenthetem: nincs okunk panaszra. Abba a szerencsés helyzetbe jutottunk, hogy például az óvodai igényeket ezen túl mindenütt jóformán teljesen ki tudjuk elégíteni. Mélykúton és Szánkon 25—25 gyereket befogadó intézményt adtak át rendeltetésének, Jánoshalmán és Jászszent- lászlón pedig 50—50 személyeset. E két utóbbi — a jánoshalmi csak átalakítás volt — a társadalmi munkások seregének közreműködéséivel: tervtúlteljesítés. Belefoglak továbbá a kétcsoportos kun- fehértói óvoda építésébe is. Kelebián öt, Bulotaszálláson három újabb tanteremmel erősítették az alsószintű oktatást, ami — az emberek kétkezi segítségén felül — három, illetve másfél millió forintot emésztett föl. A jászszentlászlól vadonatúj — 8 millióba kerülő, de annál jóval többet érő —, négy osztályos és négy foglalkozási termes iskola az ütemezésnek megfelelően jövő év szeptemberére készült el. Szintén folyamatban van a 17 millió forintos jánoshalmi torna- csarnok szerelése. Itt meggyorsították a kivitelezést, amely tavaly indult, és 1978-ban fejeződik be. Hasonló a helyzet a szanki sport- csarnoknál, csak az 3 millióból, valamint a község üzemeinek és lakosságának összefogásával jön létre. Pidtó egy szépen felújított egészségházat, Csikéria a vízmüvét — melyre két év alatt 3 milliót költöttek — könyvelheti el idei szerzeményként. így a járásban végre mindenütt található vízvezeték-hálózat. És ha már a víznél tartunk, ne felejtsük el, hogy megkezdődött a zsanai vízmű rekonstrukciója: ez évben egy másik kutat fúrtak félmillió forintért. Két-két szolgálati lakásba költözhettek be a pedagógusok Kisszálláson és Mélykúton, sőt állnak már a tompái 12 lakásos épület falai is. A tanyavillamosítás több mint egymillióval növelte kiadásainkat, de legalább nyugodtak lehetünk: ahová csak lehetett, elvezettük az áramot. Az utolsó három község Kömpöc, Pirtó és Csólyospálos volt. Ezek utón a társadalmi munkavállalások és teljesítések mértékét elegendő két számmal érzékeltetném: év elején 21 millió lió forintnyit vártunk, december bér 31-ig 50 milliónak megfelelő lesz. Ha nem több... Kiskőrösön ugyancsak az elnökhelyettes, Németh József tájékoztatott bennünket: — Köztudomású, hogy a megye legkisebb járása vagyunk, a 13 községben egy közepesen népes városra való lakossal, 42 és fél ezer fővel. Tehát, ha valaki véletlenül összehasonlításokat akar végezni, csak ennek ismeretében teheti, Fejlesztésre 16,4, felújításra 4 millió forintot szándékoztunk fordítani 1977-ben. Ami a szándékból tetté vált, 15, illetve 2,7 millióval egyenlő. A kiesés okai egyrészt az adóztatott földterületek csökkenése következtében megcsappant bevételEredményes évtized Tíz évvel ezelőtt alakultak a termelőszövetkezetek területi szövetségei. Ez alatt a aaz~ daságok fejlődése meggyorsult. Többszörösére nőtt a közös vagyon, a termelési érték, jelentősen emelkedtek a fontosabb termények termésátlagai, az állattenyésztés hozamai. Annak idején öt érdekképviselet alakult. Az MSZMP Politikai Bizottságának határozatát követően a megyei párt végrehajtó bizottsága 1975-ben — azóta igazolt előrelátással — két mezőgazdasági területi szövetség létrehozását javasolta, Kecskemét és Baja székhelyivel. Így alakult 1976. január 1-vel a Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetsége, melynek 86 közös gazdaság a tagja. Ide tartoznak a megye összes szakszövetkezetei. Á Bácskai és Duna melléki Termelőszövetkezetek Területi Szövetségéhez hatvan gazdaság tartozik. Az 黣ek- képviseleti tevékenység mintegy 100 ezer szövetkezeti tagot érint. A szövetségek egy évtizedes munkáját összességében az eredményesség jellemzi. Erősödött a gazdaságszervező tevékenység, a társadalmi és a szövetkezetpolitikai munka. A közös gazdaságok egyesülésével kialakult nagyobb terület jó lehetőségeket teremtett a legjobban bevált termelési eljárások, üzem- és munka- szervezési módszerek elterjesztéséhez. A közelmúltban lejárt a területi szövetségek tisztségviselőinek megbízatása. Nemrég került sor a vezetőségek újjá- választására. Küldöttközgyűlésen számoltak be az elnökségek és a bizottságok eddigi munkájukról és a további feladatokról. Ezekből kitűnt, hogy az általános feladatokon kívül bizony sok sajátságos tennivaló is van a szövetségek körzetében. A kiskunsági területen a föld átlagosan alacsonyabb termőképessége miatt csak magasabb önköltséggel lehet tevékenykedni. A tagszövetkezetek több, mint 80 százalékát a kedvezőtlen adottságúak közé sorolták. A térségben sok a szétszórt település, magas a külterületi lakosok aránya. A tanyavilág ben keresendő, másrészt abban, hogy Kecelen tartalékoltak 800 ezer forintot az iskola központi fűtésének átalakítására, korszerűsítésére: továbbá, az építőipari kapacitáshiány miatt nem került sor a császártöltési tanácsházának és az akasztói iskola konyhájának renoválására. És akkor kitérhetünk a lényegesebb objektumokra. Császár- töltésen nem egészen fél év alatt — a helyi gazdálkodó egységek támogatásával és 1 millió 170 ezer forint költséggel — az eredetileg elhatározott kettő helyett négy tanterem létesült. Fülöp- szállás nagyarányú vízhálózat- bővítéssel büszkélkedhet — 225 ezer forintba került —, meg azzal. hogy a község egész belterületén le vannak fektetve a csövek. Tabdi politechnikai tanműhelyt kapott, Csengődön az év vége előtt birtokba vehetik a több mint félmilliót érő célcsoportos lakást, Soltvadkerten utat csináltak 800 ezeréit. Csengődre még vissza kell térni: egy falusi egészségügyi központot alakítanak ki ott. Ennek készültségi foka 50 százalékos, az idén 1.6 millió forintot használtak föl. A járás villanyhálózatának bővítésére a tervezettnek előreláthatólag a dupláját — 2,5—2,8 milliót — adjuk ki. Nyolc helység vett részt a mostani akcióban és főként a perlfé- riáslls részek. Illetve a külterületek — például Bócsán, Imre- hegyen és Tázláron — kerültek előtérbe. A fontosabb felújítások elsősorban az oktatási intézményekét szolgálták, valamint Vadkerten a tanácsházát és az állami lakásokat. A járás lakosságának helytállására jellemző, hogy az idén egy főre 819 forint értékű — iskola-, út-, és járdaépítkezésekben, illetve karbantartásokban megnyilvánuló — önkéntes munka jutott. A három élenjáró település: Császártöltés, Kaskantyú és Kecel, K, F. nehezíti a nagy táblák kialakítását, a korszerű technológia alkalmazását. Speciális feladat a szakszövetkezetek gondjainak segítése, A bácskai és a Duna melléki területeken, ahol jobbak a termelési adottságok, inkább a jó lehetőségek kiaknázására kell ösztönözni a szövetség-v nek. Nagyobb mértékben lehet alkalmazni a korszerű termelési eljárásokat. A sajátságos feladatokon túlmenően több általános tennivaló is van. Segíteni a közös gazdaságok önkormányzatának továbbfejlesztését. a belső ellenőrzést, a különböző szolgáltatások körének bővítését. amelyekkel segítik a tagszövetkezetek további előrehaladását. A szövetségek munkájához sok segítséget adott a. mezőgazdasági szövetkezetek III. kongresszusa. A határozat megállapította, hogy a közös gazdaságok fontos szervezeti bázisai a munkás—paraszt szövetségnek, a mezőgazdaság. a magyar falu anyagi, kulturális. kommunális és szociális fejlődésének. A közös és a háztáji gazdaságok termelése meghatározó a lakosság élelmiszerellátásában, jelentős az ipari nyersanyagellátásban, a külkereskedelemBócsa és Soltvadkert között egyengetik a terepet, töltik a gödröket, asztalsima táblává alakítják a talajfelszínt a nagy teljesítményű földgépek. Néhány napja dolgoznak itt az állami gazdaság üzemi ültetvényének szomszédságában a Tiszántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vallalat Sz— 100-as traktor- vezetői, Ha befejezik a munkát és a meliorációval megfelelően előkészítik a területet, tavasszal a Kiskőrösi lumi gazdaság szakmunkásai dolgoznak tovább. A közeli üzemi ültetvény kiegészítéseként 80 hektár szőlőt telepítenek el 1978-ban. A soltvadkerti határban 1978- ban kezdődő szőlőültetós része annak az 548 hektáros telepítési programnak, amelyet az V, ötéves terv időszakában a bócsal a tázlári, a kaskantyúi, a páhl mezőgazdasági szövetkezetekkel ösz- szelogva valósít meg az állami gazdaság. Ebből 200 hektár a saját. a többi a tsz-ek és szakszövetkezetek üzemi ültetvénye lesz, amelynek termését az állami gazdaság bócsai borkombinátja dől. gozza majd fel. A Kiskőrösi Állami Gazdaság • A Tiszántúli Talajjavító is Talajvédelmi Vállalat gépel telepítésre készítik elő a Kiskőrösi Állami Gazdaság földjét. (Méhes! Éva felvétele.) y Ala Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium által jóváhagyott rendszerben termeszti a szőlőt, és újítja fel a mai követelményeknek megfelelő iparszerű módszerekkel a járás vörösbortermesztő hagyományait. A telepítés érdekében ez év tavaszán két szőlőiskola létesült a kiskőrösi járásban, az egyik az állami gazdaságban, ahol már ebben az esztendőben 1,2 millió simavesz- szőt szednek gyökereztetésre a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban működő alföldi szaporítóanyagtermelő üzem számára. A járás mezőgazdasági üzemei elsősorban a vörösbort adó szőlőfajtákat telepítik és a kiskőrösi rendszer közreműködésével szerzik meg hozzá a szaporítóanyagot. A Kiskőrösi Állami Gazdaságon kívül a Hosszúhegyi Állami Gazdaság rendszeréhez Is "társult a Járás egyik mezőgazdasági szövetkezete, Itt is a legfőbb cél a nagy hozamú, kiváló minőségű, a betegségekkel szemben ellenálló., túlnyomórészt vörösbort adó szőlőfajták elszaporítása, iparszerű termesztése. A kiskőrösi rendszer keretén belül csaknem 900 hektár ültetvényt telepítenek, ebből több mint félezer hektárt az állami gazdasággal kötött együttműködési megállapodás alapján. A Hosszúhegyi Állami Gazdaság rendszeréhez társulva pedig 150 hektár szőlőt ültetnek a császártöltési Kossuth Termelőszövetkezetben. K. A. A MUNKAVERSENY TOVÁBB FOLYIK A tervek túlteljesítésén dolgoznak a megye üzemeiben Nincs ünnep utáni hangulat a megye ipari üzemeiben, lankadatlan erővel folyik tovább a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére indult munkaverseny. A cél: minél jobb termelési eredményekkel zárni az 1977-es esztendőt. Az évből hátralevő egy hónap alatt az idén nem a lemaradások pótlására, hanem az újabb vállalások teljesítésére összpontosítják az erőfeszítéseket. Ezúttal erről adunk tájékoztatást három üzemből. A fő a minőség Rigó Endre, a kecskeméti Asztalosipari Szövetkezet elnöke a legnagyobb elismerés hangján emlékezik a szocialista brigádokról és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére szervezett munkaversenyről. — Szövetkezetünk egymillió forint értékű túlteljesítést köszönhet a versenynek, illetve a résztvevő kollektíváknak — mondja. — Az év elején a tíz brigád 112 tagja vállalta, hogy 28 milliós terv helyett 29 milliót teljesít. Az eddigi eredmények igen biztatóak, s már tudjuk, hogy elérjük, illetve valamivel túl Is teljesítjük a 29 milliót. Vállalták a brigádok uzt is, ben s a nemzeti jövedelem növelésében. A tisztújító küldöttközgyűlésen elfogadták a kongresz- szus határozatának szellemében fogant új alapszabályt, amelyben meghatározzák a területi szövetség célját és feladatait. Eszerint alapvető cél, hogy a szövetség társadalmi érdekképviseleti és mozgalmi tevékenységével segítse a szövetkezetek és társulásaik szocialista vonásainak erősítését. a dolgozók részvételét a tervszerű, hatékony, önálló és eredményes vállalati gazdálkodásban. Szorgalmazza a szövetkezetek alapszabályszerű. törvényes és demokratikus működését. Járuljon hozzá a tagok, alkalmazottak élet- és munkakörülményeinek javításához. általános. szakmai műveltségük növeléséhez. A III. kongresszus határozata alapján szélesebb hatáskörrel, nagyobb felelősséggel kell végezni munkájukat a területi szövetségeknek. A tisztújító küldöttközgyűlések tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek és társulásaik elismerik. igénylik a szövetség szerveinek munkáját. Kritikai észrevételeikkel és javaslataikkal segítik a feladatok végrehajtását. K. S. • A Kecskeméti Asztalosipari Szövetkezet Kossuth szocialista brigádjának két tagja, Kakucs Sándor, Berényi János. hogy a 110 ezer forintos takarékossági tervünket 20 ezer forinttal teljesítik túl. A 130 ezer forintot már elértük, az év végéig pedig még egy hónap van hátra. A versenynek köszönhetjük azt Is, hogy a lakosság részére közvetlenül értékesített bútorok 3 milliós tervét már 200 ezer forinttal túlszárnyaltuk, a belkereskedelem részére pedig 500 ezer forinttal több árut adtunk át. Bízunk abban — mondta befejezésül az elnök —, hogy decemberben brigádjaink és a szövetkezet minden dolgozója szorgal- galmas munkával növeli terven felül is az első osztályú áruk mennyiségét. Tizenöt millióval többet A Fémmunkás kecskeméti gyárának kollektívája, hagyományaihoz híven az idei, jubileumi munkaversenyben is igen magasra tette a mércét. Vállalásaikat a brigádok határidő előtt teljesítették. Sikereiket a gyár november 7-i ünnepségén méltatva már sor kerülhetett az eredmények értékelésére is. Ennek során hét brigád nyerte el idei munkája alapján a szocialista címet. A szovjet exportra készülő csarnokok és csarnokkapuk két hónappal a határidő előtt való elkészítése azonban nem jelentette azt, hogy a gyár kollektívái befejezték volna a munkaversenyt. Újabb vállalásokat tettek az év hátralevő két hónapjára is. Felajánlották a Salgótarjáni Síküveggyár részére készülő csarnokok határidő előtti befejezését. Ezt éppen tegnap teljesítették, mintegy két héttel hamarabb a tervezettnél. A brigádok ugyancsak vállalásokat tették a szovjet exportra készülő újabb három psarnok idei szállítására. Ez mintegy száz vagonnyi készterméket jelent terven felül. A gyár jelenleg két kiemelt népgazdasági beruházás megvalósításában is részt vesz. ezek segítésére szintén tettek felajánlást a műhelyek vállalták a Bélapátfalvi Cement- és Mészműj valamint a Paksi Atomerőmű építéséhez készülő vasszerkezetek pontos, ütem szerinti szállítását. A Fémmunkás kecskeméti gyárának idei lendületes munkaversenye az 500 milliós termelési terv mintegy 15 millió forinttal való túlteljesítését teszi lehetővé. Bővítették az exportot A Bajai Lakberendező, Építő és Vasipari Szövetkezet dolgozói kimagasló eredményeket értek el a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére kezdeményezett mun'kaver- senyben, az évfordulót megelőző tíz hónapban. A gépészeti részleg Bánki Donét, Zrínyi, Türr és Kossuth brigádja már szeptember végére teljesítette a 40 millió forintos tervet. Az év végéig mintegy 16 millió forintos túlteljesítést alkarnak elérni. Jó munkájuk lévén várható, hogy a szövetkezet az idén először megközelíti a 200 millió forintos árbevételt. iNem kell szégyenkezniük a versenyben a faipari brigádoknak sem, hiszen már a Hl- negyedév végéig 53 millió forint értékű exportterméket készítettek el, s ezzel elősegítették a szövetkezet tőikés exportjának dinamikus bővítését. Jó munkájuknak köszönhető, hogy a részleg a jövő évre újabb tőikés megrendeléseket kapott, s 30 millióról 40 millióra növelheti majd a nyugati országokba való kivitel értékét. A BLÉVISZ szocialista brigádjai a jeles évforduló óta eltelt hetek alatt igyekeztek megtartani az előnyöket, tervszerű és fegyelmezett munkával. Minden egyes munkanapot jól kihasználnak az év — és a jubileumi verseny — végéig a terv túlteljesítésére. I Félezer hektár szőlő közös telepítéssel Az ENSZ-közgyűlés közel-keleti határozata