Petőfi Népe, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-25 / 277. szám
IDŐJÁRÁS Várható Időjárás ma estig: nyugat felől erős felhősödés, maid ismétlődő eső. Megélénkülő déli, délnyugati, a déli óráktól nyugati, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 1, plusz 4. északkeleten mínusz 1< mínusz 4 fok között. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3—8 fok között. IMTn VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXII. évi. 277. szám Ára: 90 fillér 1977. nov. 25. péntek A Krím területi pártbizottság előadói a megyében A két testvérmegye pártbizott- iágai közötti együttműködés keretében politikai előadói cserelátogatásra érkezett Kecskemétre Vianeto Szemjon Alekszandro- vics, a csernomorszki járási pártbizottság első titkára és Gla- eocsev Afanaszij Alekszejevics, a íilozófiatudomány doktora, a Szimferopoli Orvostudományi Egyetem professzora. A vendégeket tegnap reggel Katanics Sándor, a megyei pártbizottság titkára fogadta, s adott Számukra tájékoztatást a megye gazdasági, társadalmi és politikai életéről. Találkozott a Krím területi pártbizottság előadóival Horváth István. a megyed pártbizottság első titkára is. Megérkezésük napján, szerdán 'délután Flaneto Szemjon Alek- Bzatndrovücs a megyei bíróság és Ügyészség elméleti konferenciáján a Szovjetunió új alkotmányáról; Glazoasev Afanaszij Alekszejevics pedig a megyei kórház elméleti konferenciáján a Szovjetunió gazdasági fejlődéséről tartott előadást. Egyhetes megyebeli tartózkodásuk során a testvéri Krím terület pártbizottságának előadói körutat tesznek a megyében. Találkoznak például a kiskunhalasi és kiskőrösi járás, illetve Baja és Kalocsa város párt- és állami vezetőivel, üzemek, intézmények dolgozóival. Baráti eszmecseréket folytatnak a pártmunkáról és előadásokat tartanak a pártpropagandisták részvétele mellett A tegnapi, kiskunhalasi járásban töltött programjuk után ma a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságának emlékülésén és módszertani tanácskozásán vesznek részt a Krím területi párt- bizottság előadói. Egymást segítve j Munkájáról beszélgetve, a megyei tanács egyik főelőadója nemrég elmondta, hogy amikor egy-egy községi tanácsnál vizsgálatot tart, elsősorban a segítés a célja. Korábban ő is elsőfokú hatóságnál dolgozott, tehát tapasztalatból tudja, hogy az állam- igazgatás területén több szempontból is nagy jelentősége van a tartalmas munkakapcsolatnak. A gyakorlatban tulajdonképpen ugyanezt, vagyis egymás sokoldalú segítését célozzák a különböző szintű tanácsok, illetve a járási hivatalok, a városok és a vonzáskörzetükbe tartozó községek állam- igazgatási szervei között létrejött együttműködési megállapodások. A közös célok eredményes megvalósításához az is feltétlenül szükséges, hogy egy-egy településen belül összehangolják a munkát. Vagyis arról van. szó, amit a megyei népfrontbizottság napokkal ezelőtti ülésén megfogalmaztak, hogy feladataik ellátása során a tanácsok, a népfrontbizottságok, a tömegszervezetek és egyéb nem tanácsi szervek az eddigieknél is fokozottabban támaszkodjanak egymás munkájára. Igaz ugyan, hogy az együttműködések eddigi eredményei megyeszerte biztatóak. Mint azt például Kecskemét Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága megállapította, a megyeszékhely fejlődését jelen- tőesen elősegítette a tanács és az . úgynevezett nem tanácsi szervek, üzemek, intézmények között létrejött együttműködési megállapodásokban megjelölt feladatok végrehajtása. Egyre több tartalmas kapcsolatról adhatunk számot: együttműködési megállapodás rögzíti a városi népfrontbizottság, a KISZ városi bizottsága, a megyeszékhely főiskolái, az MHSZ városi szervezete, a kecskeméti járási hivatal, s természetesen a városi tanács közös teendőit, amelyek mindenekelőtt a városfenntartó és városfejlesztő funkciót foglalják magukba. Baján az egyik leggyümölcsözőbb kapcsolat a városi tanács és a KISZ városi bizottsága között alakult ki, aminek már több évtizedes hagyománya van. Csak egyetlen, már köztudott példát említve a Duna-parti városban építették fel Bács-Kiskun megye első KISZ-lakóházait. A néhány évvel ezelőtt aláírt okirat szerint a bajai tanács a fiataloknak adományozta a Petőfi-szi- getet, s mint az már bizonyossá vált, jól gazdálkodnak az új tulajdonosok. Halason a városi tanács, s az ottani gyáBudapestre érkezett Georges Marchais Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának meghívására csütörtökön Budapestre érkezett Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkára és Jean Kanapa, a Politikai Bizottság tagja. Georges Marchais-t és kíséretét a Ferihegyi repülőtéren Kádár János, valamint Gyenes András, a Központi Bizottság titkára és Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője fogadta. (MTI) Schmidt lengyelországi körúton A hivatalos lengyelországi látogatáson tartózkodó Helmut Schmidt nyugatnémet kancellára Lengyel Tudományos Akadémián előadást tartott az enyhülésről. Beszédében Schmidt rámutatott: az enyhülés nem végcél abból a szempontból, hogy az ideológiai ellentéteket, az alapvető ellentmondásokat nem oldja fel, de megóvja a világot az atomháborútól, és lehetővé teszi a békés együttműködést. Az előadás egyik fontos vonása volt, hogy a kancellár méltatta a lengyel és nyugatnémet történészeknek a tankönyvekre vonatkozó közös ajánlásait, az ezek alapján kiadott első nyugatnémet tankönyvet ugyanis élesen támadta az NSZK szélsőséges sajtója. Schmidt kancellár csütörtökön reggel Piotr Jaroszewicz miniszterelnök kíséretében megtekintette Krakkó óvárosát, majd to- tovább utazott vidéki körútja következő állomására, GdyniáJba. Itt megtekintette a lengyel hajóépítés fellegvárát, a Párizsi Kom- mün nevét viselő hajógyárat. A vendég a délutánt Gdanskban töltötte. (MTI) Magyar felszólalás az ENSZ-közgyűIésen A közel-keleti békéhez a genfi konferencián keresztül vezet az út NEW YORK Az ENSZ-közgyűlés közel-keleti vitáján szerdán felszólalt Hollai Imre nagykövet, Magyar- ország állandó ENSZ-képviselő- je. Rámutatott arra, hogy az arab országok és Izrael közötti konfliktus egyik fő kérdése az arab területek izraeli megszállása. — Az izraeli vezetők nyilatkozatai nem hagynak kétséget afelől, hogy nincs szándékukban visz- szavonni csapataikat i967-es határaik mögé, éppen ellenkezőleg: hatékony lépéseket tettek a területek bekebelezésére. A magyar álláspont szerint a Közel-Keleten csak akkor érhető el tényleges béke, ha visszavonják az izraeli csapatokat az 1967-ben megszállt területekről — mondotta. — A közel-keleti konfliktus másik eleme — folytatta Hollai Imre nagykövet — a palesztin kérdés. Megfelelő megoldást jelentenének ebben a tekintetben az eltelt években elfogadott ENSZ-határozatok, helytelenítjük, hogy ezeknek a határozatoknak a megvalósulását bizonyos államok megakadályozzák. Ugyanennyire helytelenítjük azokat a kísérleteket, amelyek — a genfi konferencia összehívását késleltetve — az arab népek megosztására törekednek a palesztin képviselet ügyében. Ezután leszögezte, hogy a magyar kormány álláspontja változatlan: a közel-keleti békéhez vezető út a genfi konferencia. Meggyőződésünk szerint a konfliktusnak a genfi konferencia megkerülésével történő rendezésére adott különféle biztosítékok és ígéretek a valóságban külön megegyezésekhez vezetnek, és késleltetik az általános rendezést. A magyar ENSZ-nagykövet végezetül hangoztatta, hogy kormányunk támogatja a közel-keleti rendezésről október 1-én kiadott szovjet—amerikai nyilatkozatot. ♦ A közel-keleti vita felszólalói többségükben úgy vélik, hogy 'a térség népeinek érdekei, akárcsak a nemzetközi béke és biztonság megszilárdításának érdekei megkövetelik a közel-keleti konfliktus igazságos és tartós rendezését. Mint például az NDK képviselője hangoztatta: az átfogó rendezést nem lehet különféle szakaszos diplomáciai manőverekkel, vagy különálló ügyletek megkötésével elérnj. Nigéria, India, Katar, Szenegál delegátusai a genfi békeértekezlet mielőbbi összehívását sürgették. A BT a Benin elleni 2so!dcs4ámadást vizsgálja Az ENSZ Biztonsági Tanácsa, csütörtökön folytatta vitáját a Benin elleni zsoldostámadásról. Az ülésen áttekintették azt a határozati javaslatot, amelyet Benin, Mauritius és Líbia terjesztett elő ezzel kapcsolatban. A javaslat felszólít minden államot és számos nemzetközt szervezetet arra, hogy nyújtson segítséget Beninnek az agresszió okozta károk helyreállításában. A Szovjetunió képviselője a Benin elleni támadást ama gyarmatosító és újgyarmatosító tevékenység újabb bizonyítékának nevezte, amelynek célja az afrikai kormányok megdöntése, a térségben levő országok megakadályozása saját erőforrásaik és fejlődésük ellenőrzésében. (MTI) Palánta, primőr a fóliasátrakban Az idén az volt a legfőbb cél, hogy a nagy és kisüzemek megfelelő színvonalra emeljék a zöldségfélék termelését, ezáltal zavartalanná váljék a lakosság ellátása és az exportkötelezettségek teljesítése. A fejlesztést mindenekelőtt a mezőgazdasági nagyüzemek és a kistermelők fokozódó termelési kedve alapozta meg. A feldolgozóipar, a felvásárlás és forgalmazás területén tevékenykedők sem kímélték erejüket. Ha némi zökkenővel is — hol a göngyöleg hol a szállító- eszköz volt kevés -t-, a megye fogyasztási szövetkezetei többségükben átvették a felkínált árut, így forgalmuk az előző évhez virak, üzemek, .intézmények közötti jó együttműködés gyorsítja a varos fejlődését, az új bölcsődék, óvodák, iskolai tantermek átadását. Egy példával visszatérve Kecskemétre. A megyeszékhely vállalatai, üzemei részt vállalnak a lakásépítési feladatokból is. Jelentős gazdasági kapcsolat eredményeként a kecskeméti. intézmények, vállalatok, szövetkezetek csaknem háromezer több szintes lakóház területét készítették elő. A gyermekintézmények fejlesztésére a tervidőszakban töbp mint 11 millió forintot utaltak át a vállalatok, intézmények, s ebből az összegből 3 millió forintot a kommunista műszakokon végzett munkájukért kapták. Bács-Kiskun megye városaiban, községeiben a helyi népfrontszervek nagy segítséget nyújtanak a tanácsoknak egyebek között a társadalmi munka szervezésével. A városi népfrontbizottság kezdeményezésére a kalocsaiak az V. ötéves tervidőszakban eddig több ezer társadalmi munkát végeztek, Utak, járdák, sportpályák építésére, a parkok, terek gondozására. Tovább sorolhatnánk a városi tanácsok, s a vállalatok, intézmények közötti együttműködési szerződések eredményeit, amelyek jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy az idei terveket valamennyi helyen teljesítsék. Ehhez azonban az év hátralevő részében is összehangolt, felelősségteljes munka szükséges. T. L. A jó ellátás alapja a bőséges választék szonyítva 9,2 százalékkal növekedett. A fogyasztási szövetkezetek háromnegyedév alatt 34 ezer tonna burgonyát, zöldséget és gyümölcsöt vásároltak fel, 81 százalékkal többet, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A következő hónapokban várhatóan még tovább nő a felvásárolt termékmennyiség és eléri az 50 ezer tonnát, ez 16 ezer tonnával lesz több, mint a megelőző időszakokban. Az idén a paprikából és paradicsomból volt a legnagyobb kínálat, kajsziból a tavalyinak háromszorosát, szőlőből a kétszeresét vették át az ÁFÉSZ-ek, almából mintegy ezer vagonnal vásároltak fel. Az újabb termelési szerződéskötésekre már megtették a szükséges előkészületeket. A tervek szerint az ideivel csaknem azonos mennyiségű árut kívánnak felvásárolni a következő esztendőben is. Cseresznyéből, meggyből az ez évinél többet szeretnének átvenni, hogy a kínálat jobban igazodjék a kereslethez. A zöldségfélék termelési szerkezetében mutatkozó eltolódások ösz- szefüggésben vannak azzal is, hogy ma még hiánycikknek számít a kisgép és sokszor a kerti szerszám. A megye 129 szakcsoportja közül csaknem harminc foglalkozik zöldségtermeléssel. Az anyagi lehetőségekhez mérten ezeket továbbra is támogatásban részesítik. Az UNIVER ÁFÉSZ lakiteleki zölöségtermesztési szakcsoportja továbbfejleszti fóliás kertészetét, de a kiskunfélegyháziak is bővítik fóliasátraikat. Solton már 30 ezer, Lajosmizsén 12 ezer négyzetméter fólia segíti a kistermelők munkáját. A sátrakban palántát nevelnek, primőröket termesztenek, segítve ezzel az egész évi folyamatos ellátást friss fogyasztásra szánt zöldségből és gyümölcsből. Nagyon lényeges teendő, hogy a megye fogyasztási szövetkezetei tovább javítsák kereskedelmi munkájukat. A belső ellátás és az export jövőre, az ideinél is jobban megköveteli a minőség javítását. Nagyobb választékra van szükség ahhoz, hogy minden fogyasztó megtalálja a számára legalkalmasabb zöldséget, gyümölcsöt. B. Z. TJj termék exportminőségben Az év utolsó hónapja a vállalatoknál mindig mozgalmas. Ilyenkor már készülnek a termelést összesítő első statisztikák, s élénk figyelem kíséri a termelő egységek napi vagy heti teljesítményét. Az egész esztendei munka végeredménye — a tervteljesítés — joggal tart számot érdeklődésre. A tervek túlteljesítése pedig büszkeséggel töltheti el a legjobban dolgozó kollektívákat. Bár az év végéig még jó egy hónap van hátra, a Kalocsai Műanyag- és Gumifeldolgozó Vállalatnál a terv teljesítéséig ennél kevesebb idő fog eltelni. Termelésük értéke október végén 6,5 millióval — azaz több, mint három százalékkal magasabb a 250 milliós terv időarányos részénél. Ezt az előnyüket a következő hetekben tovább növelik. Az üzemek közül a dunapataji gumifeldolgozó érte el a legna- nagyobb eredményt. A kalocsai gumiüzem dolgozói viszont új termékek gyártásával értek el sikert. ök készítik az év közepétől a Hajdúsági Iparművek új automata mosógépjénék valamennyi gumi alkatrészét, mégpedig export minőségben. A mosógép licencét ugyanis egy nyugatnémet cégtől vásárolta a debreceni gyár, s termékeinek felét a tőkés partner hajlandó megvásárolni. Ennek azonban a kifogástalan minőség a feltétele. Abban pedig, hogy létrejött az ex# Goll Lászlóné műanyagfeldolgoző is két fröccsöntő gépet kezelhet egyszerre. (Méhesi Éva felvétele.) port, szerepe van a gondos munkát végző kalocsai üzemnek is. A magas minőségi követelmények mellett az alkatrészek megmunkálására bevezetett új eljárások is nagy feladat elé állították a dolgozókat. Termelésüknek idén tíz, jövőre pedig 20 százalékát teszik ki a mosógép alkatrészek. A műanyagfeldolgozók ez évi munkájának krónikájához tartozik, hogy megkezdték a termelékenység javítását szolgáló új munkaszervezési módszer alkalmazását. Eszerint a termékek adottságaitól függően, egyszerre két-két gépet kezelnek. Bővült az általuk gyártott termékek skálája is, most kezdik meg a hússzállító dobozok gyártását. Jövőre ebből a termékből már 50 ezer darabot gyártanak A KALOPLAOTIK már éves tervének 94 százalékát teljesítette. Év végére minden feladatának eleget tesz, s mintegy tízmillió forint értékű terméket gyárt terven felül. Zs. A.