Petőfi Népe, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-26 / 279. szám
teljesítették munkaverseny sikerei az építőiparban A pártkongresszus előtt néhány nappal, az építők megyei bizottsága számvetést készített: mi valósult meg eddig a kongresszusi munkaverseny célkitűzéseiből. A jelentést készítő bizottsági tagok elmondták, hogy a vállalatoknál a szocialista brigádok büszkén mutatták a naplójukat, amelyekben az év elején tett felajánlások mellett többnyire ott szerepel már a „megvalósult” bejegyezés is. A beszámolóban és az ezt követő vitában elhangzottak igazolták, hogy az építőipari vállalatok többsége helyesen értelmezte a SZOT irányelveit, a versenyvállalások a legfontosabb gazdasági feladatok megoldását célozták, és szervesen kapcsolódtak az éves versenyvállalásokhoz. Előnyösen befolyásolták a dolgozók munkakedvét, a verseny lendületét a februári bérintézkedések is. Több mint kétezren Bár néhány vállalatnál, így például a kecskeméti útépítőknél és az állami magasépítőknél, az év egy részében anyaghiány nehezítette a tervfeladatok és a vállalások teljesítését, a kongresszusi munkaverseny szép sikert hozott. Nagyra értékelte a megyei bizottság az ÉM Bács megyei Állami Építőipari Válalat munkaverseny eredményeit. E vállalatnál a háromezer dolgozó közül több mint kétezren kapcsolódtak be a kongresszusi munkaversenybe, közöttük 78 szocialista brigád. Az év elején született vállalások elsősorban a lakásprogram határidő előtti megvalósítását célozták. A harmadik negyedév végéig a tervezett 97-tel szemben 117 lakást adtak át, az építők. Ezzel lehetővé vált, hogy mór az idén hozzákezdjenek a jövő évi lakásépítési terv megvalósításához. December végéig 250—300 lakást hoznak tető alá és téliesítenek az 1967. évi programból, így jelentős előnnyel „startolhatnak” majd január 1-én. Emellett kedvezően alakultak a vállalat gazdasági mutatói is. Ar anyaghiány ellenére Az ÉM Építőgépjavító és Gépgyártó Vállalat kalocsai telepének a dolgozói — mint erről lapunkban *is beszámoltunk — többek között az Észak-Viet- namnak készülő gépek határidő előtt való gyártását vállalták és hajtották végre a kongresz- szusi munkaversenyben. Anyaghiánnyal küzdve is túlteljesítették az E 5-ös főközlekedési út idei évre tervezett korszerűsítési munkálatait, a Közúti Üzemi Vállalat dolgozói. Az Építési és Szerelőipari Vállalat kollektívája a fontos mezőgazdasági létesítmények határidő előtt való átadását tűzte ki célul. A megvalósult felajánlások sorába tartozik a nagybaracskai sertéskombinát és a hozzátartozó két fiaztató felépít íse Sajnálatos, hogy ugyanennél a vállalatnál a vártnál rosszabb eredmény született a költséggazdálkodás területén. Akik élen jártak Idén is a többszörös szocialista brigádok, mások mellett Szappanos Mihály, Bencsik Gyula és Király Imre munkacsapata, jártak elöl jó példával a kongresszusi munkaversenyben a kecskeméti „Fém- munkás”-nál. De dicséret illeti a mozgalomban részt vevő ösz- szes dolgozót, hiszen határidő előtt szállította le a lakásépítési program és a kiemelt beruházások vasszerkezeteit az üzem és a takarékos gazdálkodás eredményeképpen, jelentősen túlteljesíti nyereségtervét is. A tanácskozás résztvevői megállapították, hogy a gazdasági munka mellett a politikai és szakmai továbbképzésben, a munkafegyelem megszilárdításában is. jelentős sikereket hozott a munkaverseny. Eredményként könyvelhető el továbbá, hogy a tavalyinál lényegesen több műszaki kapcsolódott be a versenymozgalomba. Volt, ahol önálló brigádokat alkottak a műszakiak, másutt, mint például a kecskeméti „Fémmunkás”-nál a szocialista brigádok patronálását vállalták. A megyei bizottság az eredmények számbavételén túl megvitatta a jövő évi teendőket is. Ismét felhívta a szakszervezeti és a gazdasági vezetők figyelmét arra, hogy a verseny lendületét megőrizve, már most fel kell készülni az építőipar 1967. évi feladataira. B. D. A képen: Nemes Dezső, a Politikai Bizottság tagja, a Ferihegyi repülőtéren fogadja a Németország Kommunista Pártjának küldötteit. A küldöttség búcsúztatására Moszkva Kijevi pályaudvarán megjelent Koszigin miniszterelnök, Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és több más szovjet vezető. Jelen volt a küldöttség elutazásánál Oláh József ideiglenes ügyvivő. A Magyar Szocialista Munérkezett a ciprusi és a luxemburgi testvérpártok - delegátusa. A Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártját Jannis Kacuridesz, a Politikai Bizottság tagja, a Köz. ponti Bizottság titkára, a Luxemburgi Kommunista Pártot Jean Kill, a Központi Bizottság titkára képviseli a kongresszuson. Nagygyűlés a Komszomol-ktildöttség tiszteletére Helytállnak az asszonyok A bal oldali képen: Az Elektromos Készülékek és Anyagok Kalocsai Gyáregységében is termékeny talajra talált a kongresz- szusi versenyfelhívás. A fénycső-lámpatestek lemezeit azelőtt kézzel hajlították, s ezt a munkát férfiak végezték. A műszakiak uj technológiát dolgoztak ki, most nők hajlítanak géppel, s ezzel a művelet elvégzése is gyorsabbá vált. Képünkön Hadyina Jozscfne és Bagi lérencné a fénycsőarmatúrák lemezeit hajlítja. A kongresszusi versenyben naponta 102—105 százalékos teljesítményt érnek el. Jobb oldalt: A Kiskunfélegyházi Háziipari Szövetkezet kézzel csomózott perzsaszőnyegeit ma már a világ sok országában kedvelik és keresik, még az Egyesült Államokból is kapnak megrendeléseket. Az idén 320 négyzetméter perzsa készítését terveztek. Am a dolgozók kongresszusi vállalásai és a felajánlások teljesítése nyomán eddig már közel 500 négyzetméter szőnyeget csomóztak. Jelenleg 34 asszony és leány készíti a perzsákat. Képünkön Szeli Józsefné részlegvezető egy idősebb munkásnővel a szőnyeg minőségét ellenőrzi. * A hazánkban tartózkodó Komszomol-küldöttség pénteken a Telfongyárba látogatott' el. Megismerkedett a nemzetközi hírű és tekintélyű üzem életével, munkájával, termékeivel, a KISZ-szervezet tevékenységével, majd nagygyűlésen találkozott a Telefongyár és a kerület ifjú kommunistáinak képviselőivel. Szabó János, a KISZ KB titkára mondott beszédet. B. Ny. Pasztuhov, a Koimzo- mol Központi Bizottságának titkára, a delegáció vezetője a Komszomol üdvözletét tolmácsolta, majd kijelentette: Nagyra értékeljük a magyar fiatalok tetteit, a „Vádoljuk az im-. perializmust” akció eredményeit, amelyek a szocialista Magyarország erősítésével együtt szolgálták a hős vietnami nép, a haladás ügyét. Egy újítás nyomán Jövő év közepére megyénk valamennyi mozija szélesvásznú ,1 esz Több ízben írtunk- már arról, hogy Rohrbacher Béla, a megyei moziüzemi vállalat műszaki vezetője és Baranyi István újítása alapján megyénkben mintegy 25 község keskenyfil- mes moziját alakították át szélesvásznú vetítésre. Az újítás lényege a lencserendszer és a fényforrás átalakítása, ami a meglevő — kiselejtezett — gépek ' felhasználásával könnyen lehetségessé vált. A rendelkezésre álló használt gépek és eszközök azonban elfogytak. A Filmtechnikai VíU- lalat ezért abbahagyta a további gépátalakításokat. Rohrbacher Béla már régebben kísérletezett egy újtípusú keskeny vetítőgép kialakításával, amely nagy fényerővel biztosítja a falusi mozik szélesvásznú vetítésre alkalmassá tételét. A Filmfőigazgatóságon nemrégiben mutatták be Rohrbacher Béla legújabb vetítőgépét, melynek előállítási költsége mindössze 506 forint, fényteljesítménye viszont kétszerese az eddigieknek. A Baranya megyei Sza- lántán országos konferencián ismerkedtek meg vele a szakemberek. Ez alkalommal már több száz megrendelést juttattak el az újítóhoz az ország minden részéből a mozivállalatok. Bács-Kiskun megyének a jövő év közepéig 50 ilyen gépet készítenek, ezzel lehetővé válik valamennyi falusi keskenyfil- mes mozi átalakítása szélesvásznúvá. ,fttőa orolefárjai, egyesüljelek! AZ HSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A HEGTEI TANÁCS LAPJA XXI. ÉVFOLYAM 279. SZÁM Ara 60 fillér Vállalták i. NOV. 26. SZOMBAT A pártkongresszus tiszteletére indított Érkeznek a lestvérpártok küldöttei az MSZMP IX. kongresszusára Leonyid Brezsnyewel, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárával az élen, pénteken Budapestre utazott a Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttsége, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására részt vesz az MSZMP IX. kongresszusának munkájában. káspárt IX. Kongresszusára Budapestre érkezett Németország Kommunista Pártjának képviseletében Max Reimann, a Központi Bizottság első titkára, továbbá Georg Kwiatovsky, a Központi Bizottság tagja. * A közelgő pártkongresszus alkalmából pénteken Budapestre