Petőfi Népe, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-18 / 92. szám

í. oldal

1965. április 18. vasárnap

A Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándor zászlajával hitiintetett üzemek, vállalatok

A Minisztertanács és a SZOT Elnöksége 1964. évi eredményeik alapján az alábbi üzemeknek és vállalatoknak adományozott „Vörös Vándorzász- lót”:

Nehézipari M misztérium: —

Oroszlányi Szénbányáik Vállalat; Özd-vidéki Szénbányászati Tröszt; Bányászati Aknamélyítő Tröszt; Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár; Tiszamenti Vegyiművek; Mosonmagyaróvári Timföld és M űkorundgyár; Kelenföldi Hőerőmű Vállalat;

Kohó- és Gépipari Minisztérium: Ikarus Karosszéria- és Járműgyár; Ózdi Kohászati Üzemek; Zománcipari Művek; Magyar Optikai Művek; Finom- mechanikai Vállalat;

Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium: Miskolc Vasúti Csomópont; MÁV Északi Járműjavító Üzemi Vállalat; Celldö- mölki Építési Főnökség; Mátészalkai Vasúti Csomópont; Közlekedési Építő Tröszt Zalaegerszegi Közúti Üzemi Vállalata; Miskolci Postaigazgatóság üzemei és hivatalai; Budapesti Távbeszélő Igazgatóság üzemei; 14. sz. Autóközlekedési Vállalat, Székesfehérvár; 16. sz. Autóközlekedési Vállalat, Zalaegerszeg;

Építésügyi Minisztérium: ÉM 23. sz. Állami Építőipari Vállalat, Budapest; ÉM. Gép- és Felvonószerelő Vállalat, Budapest; ÉM. Építőgépjavító és Gépgyártó Vállalat Fűtőberendezési Gyár; ÉM. Építőipari Szállítási Vállalat Miskolci Szállítási Üzemegysége; ÉM. Középdunántúli Tégla- és Cserépipari Vállalat, Pápa; ÉM Finomkerámiaipari Országos Vállalat Kőbányai Porcelángyára; ÉM Ipari és Mezőgazdasági Tervező Vállalat, Budapest; ÉM Épületasztalosipari és Faipari Vállalat Fa- és Vászonredőny gyár, Budapest;

Élelmezésügyi Minisztérium: Borsod megyei Húsipari Vállalat; Baromfiipari Országos Vállalat Sárvári Gyáregysége; Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat; Magyar CukoriparSar- kadi Cukorgyára; Szolnok megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat; Magyar Dohányipar Nyíregyházi Dohány- fermentáló Gyára; Magyar Állami Pincegazdaság Eger—gyöngyösvidéki Üzeme; Hajdú-Eihar megyei Sütőipari Vállalat;

Könnyűipari Minisztérium: Szombathelyi Pamutipar; Richards Finomposztógyár; Budapesti Harisnyagyár; Női Fehérneműgyár; Szombathelyi Cipőgyár; Szék- és Kárpitosipari Vállalat 1. sz. gyáregysége; Fővárosi Óra- és Ékszeripari Vállalat; Szegedi Ecset és Seprőgyár;

Földművelésügyi Minisztérium: Bábolnai Állami Gazdaság; Balatonaligai Állami Gazdaság; Balkányi Állami Gazdaság; Orosházi Gépjavító Állomás; Atkári Gépállomás; Pest megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat;

Országos Vízügyi Főigazgatóság: Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság, Miskolc;

Országos Erdészeti Főigazgatóság: Mecseki Állami Erdőgazdaság;

Belkereskedelmi Minisztérium:

Hajdúsági Állami Áruház; Szolnoki Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat;

Külkereskedelmi Minisztérium: Metallimpex Külkereskedelmi Vállalat;

Szövetkezetek Országos Szövetsége: Dombóvár és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet;

Kisipari Szövetkezetek Országos Szövetsége: A kormány „A M inisztertanács vándorzászlój á- val kitüntetett kisipari szövetkezet” címet és az ezzel járó vándorzászlót adományozta a következő szövetkezeteknek: — „Hafém” Fémipari és Camping Termékeket Gyártó Kisipari Termelőszövetkezet; Radioaktív és Elektronikus Mérőkészülékeket Kivitelező Kisipari Termelőszövetkezet; Miskolci Nőisza- bó Kisipari Termelőszövetkezet. (MTI)

A Johnson! „feltételnélküliség" Amerikai—angol összefonódás a vietnami kérdésben

A MÜLT hét végén az Egyesült Államok elnökének a baltimore-i egyetemen mondott beszédéből olyan részleteket közölt a nyugati sajtó, amelyek alkalmasnak látszották — legalább is a hiszékenyebb olvasóközönség előtt — a reménység felkeltésére. Sokan azt hitték: kezdetét vette a kijózanodás Amerikában, és lehetőség nyílik a vietnami szennyes háború befejezésére. Az elnöki beszéd tüzetesebb tanulmányozása azonban szertefoszlatta ezeket az illúziókat, és borúlátóbban ítélik meg a béke kilátásait, mint a baltimore-i beszéd előtt. A kételyek nem indokolatlanok. Az Egyesült Államok, miközben folytatja támadásait a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen és további csapaterősítéseket küld Dél-Vietnamba, igyekszik olyan látszatot kelteni, mintha valójában komolyan foglalkozna a békés kibontakozás gondolatával.

Johnson kijelentése a „feltétéi nélküli” tárgyalásokról, a vietnami háború befejezéséről — érdeklődést keltett. Pozitiven magyarázták az amerikai elnök szavait azok a lapok, amelyek mindig készségesen szolgálatába szegődnek minden imperialista akciónak. Válójában az amerikai kormánynak esze ágában sincs komolyan fontolóra venni a tárgyalások lehetőségét, és szó sincs feltéteinélküliségről.

Johnson beszédének tanulmányozása bárkit meggyőzhet: Az Egyesült Államok kitart eddigi feltételei mellett és a támadások abbahagyását a vietnami szabadságharcosok fegyverletételéhez köti. Pedig erről szó sem lehet. Nemcsak azért, mert semmi sem áll olyan távol a vietnami szabadságharcosoktól, mint a kapituláció, hanem azért sem, mert a vietnami katonai helyzet sokkal kedvezőbb a szabadságharcosok, mint a beavatkozók számára. Johnsonnák szüksége volt valamilyen megnyugtatásra, mert az amerikai közvéleményt aggasztja a háború veszélyessége és költségessége. Az egyszerű emberek úgy látszik az Egyesült Államokban is jobban látják, mint maga a kormány: Ezen az úton Washington nemcsak további vereségek elé néz, hanem egyre inkább szembekerül az egész világ közvéleményével .

Nemcsak a szocialista országok és az el nem kötelezettek ítélik el az amerikaiak agresszív politikáját, hanem az Egyesült Államok szövetségesei is, köztük elsősorban Franciaország. A franciák ismerik az indokínai terepet — politikai, lélektani és katonai értelemben egyaránt — és megvannak a maguk keserves tapasztalatai arról, miképpen lehet elveszíteni a dzsungelháborút. Az amerikaiak azonban már túl messzire mentek, semhogy komolyan fontolóra vehetnék a francia javaslatot: Dél-Vietnam semlegesítését. Tisztában vannak vele, hogy az őket támogató politikai személyiségek és csoportok az

amerikai hadsereg kivonulása után úgyszólván egyetlen óráig sem maradhatnák a helyükön.

Alapjában véve, az amerikaiak szempontjából itt van az ugrópontja az egész vietnami problematikának: az Egyesült Államok presztízsharcot folytat, a dél-vietnami dzsungelekben nemcsak területhez fűződő amerikai érdekek forognak koékán, hanem az Egyesült Államok befolyása is Délkelet-Ázsiában. A világtörténelem azonban több ízben bebizonyította: egy nagyhatalom, amely presztízsért harcol, akármilyen erőkkel rendelkezik is, előbb-utóbb alulmarad azzal a néppel szemben, amely a szabadságáért és nemzeti önállóságáért küzd.

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK vezetői kénytelenek maguk is tapasztalni, hogy még a nyugati szövetségen belül is egyre inkább elszigetelődnek. Valójában már csak Anglia támogatja az amerikai intervenciót. De nem éppen önzetlenül. Angliának ugyanolyan imperialista érdekei fűződnek a nyugati befolyás fenntartásához Dél- kelet-Azsiában, mint az Egyesült Államoknak. Malaysia az angol birodalmi rendszer egyik leggyengébb pontja, és már az angol konzervatív kormány is igyekezett az amerikaiaktól katonai biztosítékokat szerezni egy Indonézia elleni együ ttm ű ködéshez.

A W ilson-kormány kihasználva az amerikaiak nehéz helyzetét Vietnamban, megpróbál létrehozni egy különleges amerikai—angol katonai szövetséget mindazoknak az érdekeknek közös védelmére, amelyek akár az angolokat, akár az amerikaiakat érintik. Valójában ezért küldte Gordon Walker, volt külügyminisztert a Távol- Keletre Wilson miniszterelnök és nem a vietnami béke lehetőségeinek kipuhatolására. Gordon Walker, mielőtt elindult volna távol-keleti útjára, már pontosan ismerhette ennek a „kipu- hatolási körutazásnak” a negatív eredményét.

Egyébként Gordon Walker kiküldetése inkább csak egyfajta elterelési hadművelet, amit a diplomáciában az angolok olyan előszeretettel alkalmaznak. Az amerikai—angol tárgyalások és az amerikai közvélemény megdolgozása olyan kötelezettségvállalás érdekében folyik, ami megfelel az angol érdekeknek, de még további ki- terjesztését jelenti a háborúnak. Az angol miniszterelnök jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik, tárgyal az amerikai politika vezetőivel, előadásokat tart a legkülönbözőbb fórumokon, és igyekszik az amerikai közvéleményben olyan benyomást kelteni, hogy az Egyesült Államok egyetlen megbízható támasza az angol kormány. Meglehet, ez így igaz, de az adott helyzetben semmi esetre sem hoz dicsőséget a munkáspárti angol kormánynak. Az angolok sohasem lelkesedtek azért, hogy országuk feltétel nélkül részt vegyen az amerikaiak kalandor jellegű politikai és katonai vállalkozásaiban.

EGY HÉT Á KÜLPOLITIKÁBAN

Magyar parlamenti küldöttség utazik Jugoszláviába

A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság parlamentjének meghívására a közeli napokban Kállai Gyulának, a Ma gyár Szocialista Munkáspác t

Politikai Bizottsága tagjának, a

Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökének vezetésével baráti látogatásra Jugoszláviába utazik a magyar országgyűlés küldöttsége. (MTI)

Az RMP Központ. Bizottságának határozata

BUKAREST (MTI)

A szombati sajtó közli a Román Munkáspárt Központi Bizottsága április 14—15—i plenáris ülésének két további határozatát.

„A párt sorainak erősítéséről és a káderek kiképzésének és előléptetésének munkájáról” című határozat a többi között hangsúlyozza:

— A központi bizottság megállapítja, hogy RMP Központi Bizottságának 1962 áprilisi plenáris ülésén a párt sorainak állandó erősítésével kapcsolatban kijelölt feladatok teljes egészében megvalósultak. 1964 végen a párt 1 377 847 tagot és tagjelöltet számlált. A párt össztaglétszámának 44,16 százaléka munkás, .'2,98 százaléka paraszt, 22,86 százaléka pedig értelmiségi, alkalmazott és egyéb kategóriájú.

— A párt nemzetiségi összetétele — mondja alább a határozat — tükrözi az ország lakosságának nemzetiségi összetételét. Az összes párttagok és tagjelöltek 87,33 százaléka román, 9,28 százaléka magyar, 3,39 százaléka német, szerb és más nemzetiségű.

A jövő feladatai között a határozat első helyen említi, hogy a tagfelvételeknél ezentúl is a kérelmezők politikai, erkölcsi és szakmai tulajdonságaira keli helyezni a fő súlyt.

Az ember mozgása a kozmoszban# avagy „leonízálás"

A moszkvai és a varsói esti lapok kérdést intéztek olvasóidhoz: milyen nevet adnának az ember kozmoszban való mozgásának. A több mint hétezer beérkezett levél azt bizonyítja, hogy az olvasók rendkívül nagy érdeklődést tanúsítottak a felvetett kérdés iránt. Többségük azt javasolja, hogy a „leonizá- lás” névvel jelöljék az űrhajóból való kilépést és az ember mozgását a Kozmoszban.

Nyikolaj Kamanyin repülő altábornagy, a szovjet űrhajód sok kiképzője megjegyezte:

Remek ötletük támadt a varÜdvözlet

a Luxemburgi KP 18. kongresszusának

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte Luxemburg Kommunista Pártja április 18-án kezdődő XVIII. kongresszusát. (MTI)

sói és a moszkvai lapszerkesztőknek, s azt hiszem, még visz- sza kell majd térnünk ehhez a pályázathoz. A „leonizálás” kifejezést annak az űrhajósnak a nevéből képezték, akinek a világ e reális fogalom megjelenését köszönheti. Megtudokaltam az űrhajósok véleményéi: egyetértenek az olvasók többségével. Tetszik nekik a „leonizálás” kifejezés.

Kosmoss—65

A Szovjetunióban szombaton Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz—65 mesterséges holdat.

A szputnyikon elhelyezett tudományos műszerek segítségével a TASZSZ által 1962. március 16-án bejelentett űrkutatási program végrehajtását folytatják.

A szputnyik berendezése kifogástalanul működik. A földi koordinációs számító központban folyik a beérkező adatok feldolgozása. (MTI)

A művezető szemléletes példákkal bizonyította be, menynyivel jobban ki lehetne használni a gépeket, ha korszerűbb, pontosabb munkaprogramot kapnának a műszakiaktól. Az újságíró buzgón jegyezgetett, hiszen — miként egy cikk, úgy egy bíráló vélemény is akkor egészséges, előbbre vivő, ha arról is szól, hogyan kell jobban csinálni valamit.

Mikor azonban a művezető jól kibeszélte magát, s szemmel láthatóan megkönnyebbült, hogy kiadhatta magából, amit akart, előbb odasandítgatott a riporter noteszára. Aztán feltolta sapkáját és megvakarta a fejét, pedig alig hihető, hogy az viszketett — éppen akkor. Végül akadozva, még a kézéivel is elsimító mozdulatot téve kérte.

— Amit a programozásról mondtam, a világért meg ne írja az elvtárs... Nem, nem... — Tréfásan ugyan, de határozottan hozzátette. — Mert ha megírja, én letagadom...

Ilyenkor az újságíró érzi, hogy elvörösödik, belsőleg elerőtlene- dik. Mint az olyan ember, aki legjobb hiszemmel tesz valamit, ami mások javát is szolgálná — s egyszer csak rájön, hogy becsapták. A csalódás hatása alatt

bátortalanul vagy éppen erőteljesen — természet dolga ez — „agitálni” kezdi a riportalanyt. Mint ez esetben a művezetőt.

— Igaz, amit az elvtárs kifejtett, helyesek a javaslatai? Előadná-e azokat mondjuk egy termelési tanácskozáson?

— Hát kinek néz engem az elvtárs? — önérzeteskedik most már a művezető. — Állom én a szavam... Mindezt elpapoltam már nemegyszer, de csakugyan annyi hatása volt, mint a papolásnak. .. De az újságíró elvtárs elmegy, megírja, amit hallott, látott, — én meg ittmaradok... Tudja, mi következne aztán, ha a cikk megjelenne? Volt már ilyen, azért mondom. Másnap már munkakezdéskor csengene a telefon... Ha akarja, most szóról-szóra bemutatom, mivel kezdené a főmérnök az „eligazítást”. .Hallja-e, Krizsán elvtárs! Micsoda marhaságokat adott be maga az újságírónak?!...” — Azután következne olyan letolás, hogy aligha bírnám ki lábon...

Möst mit tegyen az újságíró? A művezető hajthatatlan. Ha vállalja a következményeket, megírja a cikket úgy, ahogyan ‘örtérvt De akkor nyugodt lehet