Petőfi Népe, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-30 / 101. szám

1965. április 30, péntek

5. oldal

4 bejárait jelzőn

Szóvá tesszük

Könyvtár vagy könyvraktár?

Sokun hozzászóltak, de legalább annyian hallgattak is. Azt mondja erre Bálint elvtárs:

— Van itt egy elvtársnő, évek óta jár ide. De sohasem szól egy szót se. Kérdeztem már, miért: Azt mondta: Bálint elvtárs, én szívesen jövök, érdékel, de könyörgök, ne k< 11- jen beszélni! Sok ember előtt nem tudok...

Nem is kötelező. A pártoktatás alapfokú formájának, az időszerű kérdések tanfolyamának — mint a címe is mutatja — a tájékoztatás a célja. Nem kérik számon az anyagot. Afféle kötetlen beszélgetés folyik róla, a vita azonban a hallgatók számára is igen tanulságos,

Érthető, hogy népszerű ez a tanfolyam. A kecskeméti alsópályaudvari állomásfőnökség pártszervezete minden évben megrendezi, anélkül hogy különösebb szervezésre szükség volna.

... A műi téma a Központi Bizottság december 10-i határozata volt. Bálint István állomé sf önök, a szeminárium vezetője néhány mondatban ösz- szefoglalta az előző előadáson elhangzottakat, aztán a szokásos kérdés: Tessék elvtársak, kinek van hozzászólása?

Csak az első nekirugaszkodás nehéz, itt is. Negyedóra múlva már egymástól kapkodják a szót.

Hogyne, hiszen valaki olyat „dobott be” a takarékosság kapcsán, ami mindenkit közvetlenül érint: Mit jelent a népgazdaságnak a vasutak die- selesítése és mik a kilátások?

— Mi itt a kisvasútnál alaposan megégettük vele a szánkat! — indulatoskodik az egyik elvtárs, amikor szóhoz jut. — Hiába gazdaságosabb a diesel, mint a gőzgép, mi csak ráfizetünk. Mert rossz. Mert rosszul csinálták meg. Látjuk, hogy dolgoznak a szerelők is, akik idejárnak javítani...

Helyben vagyunk. Ez a téma a szemináriumvezető vázlatában így szerepel: a szocialista munkafegyelem és a kommunista erkölcs.

Hogyan kell dolgozni? Ki a jó vasutas? Többen is panaszkodnak, hogy az újak nem becsülik meg magukat, nincs bennük igazi ..vasutasszellem”. Mert könnyű bekerülni a MÁV- hoz, aztán ha nem tetszik, itthagyják. Másutt még többet is kereshetnek.

— Fegyelmezetlenek a fiatalok! Az a baj! — szól” egy idősebb szaktárs. — Ahogy megkapják az egyenruhát, első dolguk „becsövesíteni” a nadrágot, elformátlanítani a sapkát. ..

Helyeslés mindenünnen. Többen meg is toldják. Egyszer csak higgadt, mélyen zengő hang szól az asztal végéről. Egy őszhajú férfi beszél:

— Attól még jól végezheti a munkáját, szeretheti a hazáját, ha valaki vékonyszárú nadrágban jár. Nem ezen múlik a dolog...

. . . Elhúzódott a szeminárium, kerek három óra hosz- szat tartott. Mennyi mindenről szó esett! Csak néhány jellemző mondatot, a jegyzetfüzetembe sietősen odavetett sorok közül:

„A prémiumot nálunk el kellene törölni, mert csak marakodásra ad okot. A beosztáshoz kellene igazítani a fizetést, meg a szolgálati évekhez, akkor mindenki igyekezne ittmaradni.”

„Sok a felesleges munka, főleg az irodákban.”

„Valamit tenni kellene, hogy szigorúbban vigyázzunk a törvények betartására, akkor nem volna annyi visszaélés. Meg kellene ismertetni az emberekkel az erkölcsi normákat.’1

„Miért káromkodnak annyit a magyar filmeken?”

„A vallásoktatásnak azért mégis van annyi haszna, hogy legalább erkölcsre tanítja a fiatalokat.”

Nem, azt aztán nem lehet mondani, hogy itt bárki is így gondolkozna: Jobb, ha erről vagy arról sem beszélek.

Éppen azért olyan értékes számunkra az alapfokú tanfolyam is — noha tanulásra nem kötelezi hallgatóit —, mert vitafórum. Sok kérdés tisztázatlan a fejekben, s az ilyenkor mutatkozik meg, amikor a párt politikájának gyakorlati végrehajtásáról van szó. A párt politikájára nem elég csupán igent mondani. Érteni is kell. A részletkérdéseket, a saját tetteink súlyát és következményeit is ahhoz, hogy végre tudjuk hajtani.

Amikor Bálint elvtárs az összefoglalóban arról beszélt, hogy mik a kommunisták feladatai az új erkölcs kialakításában, vasutas hasonlattal élt, mondván: a vita a bejárati jelzőn belül maradt. Vagyis főképp a vasút gondjairól, s legfőképp a kecskeméti alsópályaudvar, meg a kisvasút életéről szólt.

Természetesen. Mert lehet, hogy az újságban érdeklődve olvassuk, mit tesz a budapesti Fésűsfonó, vagy az Eötvös Loránd Tudományegyetem pártszervezete a párthatározatok végrehajtásáért. Az ottani tapasztalatokból tanulhatunk is. De a maguk sajátos feladatait minden munkahely kommunistáinak és dolgozóinak külön meg kell határozniuk. Az egész ország haladását mindenki azzal szolgálhatja a legjobban, ha megteszi a magáét „a bejárati jelzőn belül”.

M. L.

A HAJDANI jellegzetesen alföldi településből közel hetvenezer lakost számoló modern várossá nőtte ki magát Kecskemét. A sokemeletes, impozáns épületek, a kulturált parkok kialakítása mellett a város rendezői gondoltak a közterek díszítésére is — így az utóbbi 20 esztendő alatt több szép szoborral gazdagodott a megye- székhely.

A MEGYEI könyvtár előtti teret díszíti Petri Lajos: Fényes Adolf szobra, a Katona Jó. zsef Múzeum szomszédságában állították fel Koltay Nándor Mo- thiász Jánost megörökítő művét, az SZTK előtt pedig Ben- csik István: Anya gyermekével alkotása kapott helyett. Kitűnő művészi kompozíció Hercegh Klára 1919-es emlékműve is. A Katona József Színházat körülvevő parkban állították fel a művészkörökben oly nagy vitát kavart Katona József szobrot (Vígh Tamás alkotása), a vasút- kertben található Vasas Károly Oroszlánkölykök című szobra, s az elmúlt évben avatták az Ének-Zenei Általános Iskola bejáratánál Szabó Iván Éneklő lány című művét, a strand területén Schár Erzsébet Nő virággal szobrát.

EBBEN az évben készül el Ispánky József Gyógyítás című

A múlt év augusztusában Kiskunhalason bezárták az úttörőházat. Ebben az épületben volt elhelyezve a városi ifjúsági könyvtár is a maga hatezer kötetével, viszonylag tűrhető körülmények között. Innen azonban el kellett költözködni, s egy olyan helyiségbe került, olyan körülmények között kell dolgozni, foglalkozni a gyerekekkel, ami egyáltalán nem méltó a kulturális munkához, a könyvtárhoz, a városhoz.

Tüzelő a sarokban

Körülbelül húsz négyzetméternyi területű az új helyiség, amelyet korábban szabóműhelynek használtak. Ide van zsúfolva a könyvtár állománya, de itt, egy szekrény mögötti sarokban kénytelenek tárolni a tüzelőt is — ha van. Mert az nem

szobra, melyet a megyei kórház előtti, a közeljövőben parkosításra kerülő téren helyeznek el, s a leninvárosi lakótelep újabb dísze lesz Andrási Kurta István női alakot ábrázoló alkotása.

SOK VITÁRA ad okot a múzeumkertbe tervezett szoborsétány elkészítése. A városi tanács művelődésügyi osztályán elmondták, hogy a kihelyezendő alkotások egy része (S-ilády Károly, Horváth Döme, Horváth Ambrus, Szalvai Mihály, Kelemen László, Budai Dezső, Hor- ny'ik János, Bíró Lajos, Iványi- Grünwald Béla mellszobra) már elkészült, s néhány hónap múlva a budapesti kőfaragó üzem szállítja a Révész Imréről, Kada Elekről és Kacsóh Pongrácról készült szobrokat is, de a Képzőművészeti Alap lebonyolítási csoportja csak a jövő vagy az azt követő évben tervezi felállításukat. Még az is nyitott kérdés, hogy végül is hová kerülnek az emlékszobrok, a múzeumkertbe vagy a Rákóczi útra.

Véleményünk szerint a Rákóczi úti sétány mindenképpen alkalmasabbnak látszik erre. Reméljük, a vita eldöntésénél a közvéleményt is figyelembe veszik az illetékesek.

mindig van. Nemegyszer előfordult, hogy a könyvtáros hozott otthonról fát, szenet.

A könyvtárnak több mint ezer olvasója van. Naponta közel száz gyerek fordul meg a parányi helyiségben. Arról alig lehet szó, hogy leüljenek, ifjúsági lapokat böngésszenek a halasi úttörők. Két oka van ennek. Egyrészt nincs hely, másrészt a könyvtárba egyetlen ifjúsági lap sem jár.

Rozoga berendezés

A lelkiismeretes, munkáját ,iól végző Bácskai Lászlóné mindezek ellenére nem mondott le arról, hogy a gyerekek érdeklődését, tudásszomját kielégítse. Mivel a könyvtárban erre nincs lehetőség, kijár az iskolákba és ott diafilmeket vetít, mesedélutánokat tart, könyveket kölcsönöz a pajtásoknak. De hovatovább elegendő meséskönyv sincs. A készletnek jelentős része annyira elhasználódott, hogy ki kellett vonni a forgalomból. Újra kellene kötni őket, de félő, hogy úgy jár a könyvtár, mint korábban. Több száz könyvet vittek el tőlük köttetni, vissza azonban nem az ifjúsági, hanem a járási könyvtár kapta.

A bútorzat is ócska, elavult Rozoga székek, még rosszabb asztal, s ezek sem a kicsikhez vannak méretezve. Lehet-e ilyen körülmények között teljes értékű munkát végezni, kifejtheti-e a halasi ifjúsági könyvtár azt a nem csupán esztétikai, de ideológiai nevelőmunkát is, amire hivatott lenne? Aligha. Pedig némi gondoskodással, anyagi támogatással ezt el lehetne érni.

Miért volt erre szükség

Végül ide kívánkozik még egy megjegyzés. A tavaly augusztusban kiürített úttörőházban jelenleg bútorraktár van. A járási KISZ-bizottság pincéjében körülbelül harminc centiméteres vízben áll néhány gya'upad és egyéb berendezési tárgy, amit az úttörőházból annak idején odavittek. Miért volt erre szükség, miért kellett bezárni az úttörőházat, ahol hasznos időtöltést találhattak és tanulva szórakozhattak a halasi gyerekek?

g'. s.

Hol legyen az emléksétány?

9

Lj szobrok Kecskeméten

neki, hogy Budán, Kelenvölgy- ben.

— Na látod, arra sok az orgona, hozhatnál nekünk holnap reggel egy-egy csokorral. Megteszed?

Otthon vacsora után felkerekedtem és két barátommal együtt végigjártuk Kelenvölgy villanegyedét, orgonaügyben. — Oiyah öt csokrot szedtünk, hogy alig tudtam hazacipelni. Május 1-én reggel a kalauz fel sem engedett csokraimmal a villamosra. Kénytelen voltam hát a „zónán” azaz az ütközőn kivinni Angyalföldre.

Óriási ovációval fogadtak újdonsült munkatársaim. Percek alatt ragyogóan feldíszítettük a bútorszállító kocsit, meg a két hatalmas muraközi lovat. Soknak is bizonyult az orgona, jutott belőle a többi partinak is bőven.

Abban az időben Horthy rendőrsége még az ilyen ártatlan, virágos ünneplést is tiltotta a munkásoknak, nem beszélve az egyéb dekorációról és esetleges csoportosulásokról. — Persze a munkások nem sokat törődtek a rendszer tilalmával, virítottak a piros szekfűk a gomblyukakban, a gyárak kerítései pedig a vörös sarló és kalapácsoktól.

Az Ipoly utcában volt a cégnek egy nagy raktára, oda álltunk a kocsival, onnan kellett

valahová Budára vinni bútorokat. Büszkén álltunk meg a raktár előitt, örültünk az elismerő mosolyoknak, mellyel a mellettünk elhaladók illették a feldíszített fogatot.

¥7 gyszer csak oldalba bö- kött Császár. — Oda figyeljetek, az a pléhhasú kiszúrta a kocsit, látom a képén, hogy belénk akar kötni. Ha idejön, hagyjátok a Kiskezűt beszélni.

Kiskezű rendes neve Török János volt, ő töltötte be a partifürer tisztségét. Feltűnően intelligens, jó modorú ember volt, a Teve utcai öreg éjjeliőr mondta nekem, hogy állítólag egyetemre járt valamikor, de kidobták, mert „vörös” volt. Hatalmas testéhez viszonyítva, valóban kicsi volt a keze, onnan kapta a nevét.

Í/Iéltóságteljes léptekkel közeledett a rendőr, hasán csillogott a fehér bádogszám. Emiatt hívtuk a lovas tengerész rendőreit pléhhasúnak. Megállt a kocsi mellett, igazított egyet a kardján, aztán ránkmordult:

— Na, mi a fenének csoportosulnák itt? Oszolni, oszolni! Maguké ez a kocsi?

— Amint méltóztatik látni drága biztos úr, sajnos, nem a mienk, hanem Schenker és Tsai-é mutatott Kiskezű a fedett kocsi oldalán díszelgő hatalmas betűkre^

— Nem úgy értettem, hanem úgy, hogy maguk dolgoznak-e vele?

— Szíves engedőimével, mi;

— Na, akkor egy-kettő, szedjék le azokat a gizgazokat a lovakról meg a kocsiról, mert különben felírom magukat.

— Sajnos, drága törzs úr, nem tehetjük. Mint már bátorkodtam említeni, a kocsi és a lovak nem képezik tulajdonunk tárgyát. Így tehát a rajtuk levő virágok sem. Mi, pedig ugyebár nem véthetünk szeretett kenyéradó gazdánk vagyona ellen. Sőt, inkább meg kell azokat védenünk. Ezt joggal elvárhatja tőlünk Schenker kormányfőtanácsos úr, úgyszintén társai is. Igazán nagyon szívesen megtennénk, már csak azért is, mert ilyen szépen megtetszett kérni bennünket, de hát nem áll módunkban. Nem engedi a Büntető Törvénykönyv ide vonatkozó paragrafusa.

A rendőr nagy szemeket meresztett Törökre. — Hallja, mi maga? Fiskális, vagy tróger? Vagy talán gúnyolódik velem? Mi?!

fZ iskezű finoman elmoso- lyodott.

— Ott még egyelőre nem tartunk, hogy az ügyvédek bútort szállítsanak, de lehet, hogy még arra is sor fog kerülni. Nem kívánom önt önéletrajzommal untatni, maradjunk csak

az orgonánál. Ügy is mint téma, úgy is mint virág sokkal szebb, mint az én múltam.

— Szóval nem szedik le? — mordult újra ránk a rendőr.

— Sem szóval, sem tettel nem tehetjük, drága biztos uram, higyje el teljes szívünkből sajnáljuk.

Zsebéből noteszt, meg ceruzát kapart elő a rend szigorú őre és sorra kezdte felírni az adatainkat. Elkérte a bejelentő lapokat, fontoskodó képpel csinálta a dolgát. Látszott rajta, hogy nehezére esik az írás, szívesebben vágna végig rajtunk rövid kardjának lapjával. Ahhoz jobban hozzá voltak ők szokva mint az íráshoz, többet gyakorolták.

Négyünket már felírt, az ötödik egy hatvan éven felüli, pirospozsgás bácsi volt közöttünk, hatalmas sörhassal és még mindig dagadó izmokkal. Régi pesti franzstadti sváb családból való, azokból, akik itt születtek ugyan, itt is haltak meg, de magyarul az istennek se tudtak megtanulni. Vagy negyven éve volt szakszervezeti tag, nem először látott már május 1-én mérgelődő rendőrt.

— Magát hogy hívják — bökött ceruzával mellének a rendőr.

— Ziegelwagner Siegfried — morogta hatalmas bajusza alatt az öreg,

— Hogy? Nem értem!

— Pedig montom matyarul. Ziegelwagner Siegfried.

Összeráncolta homlokát a rendőr, látszott rajta, hogy még most sem érti vagy nem mer nekikezdeni a kimondhatatlan név leírásának.

— Adja ide a bejelentőjét — förmedt az öregre.

— Pejelentőm az nincs nekem. Lakom hatvanhárom év óta ein Haus. Enkem mintenki ismer, minek nekem pejelentő? Nem fatyok én egy jött-ment! Ki hallotta mék ilyet?

Kicsit spekulált a pléhhasú, aztán legyintett. Eltette a noteszt, meg a ceruzát, kenetteljes hangon, mint egy esperes megszólalt:

— Magát nem írom fel, maga már úgyis öreg ember, biztosan nincs benne ebben a marhaságban. — Aztán ahogy jött, köszönés nélkül, nagy peckesen ellépdelt.

JJarsogó kacagásba törtünk ki, szinte ugrálni lett volna kedvünk. Tudtuk, hogy úgyse büntetnek meg, legfeljebb csak pár pengőre az orgonákért, az öreg meg jól kitolt a hetyke pléhhasúval.

Annál is inkább, mert a becsületes neve, amit immáron hatvanhárom éve jóban-rossz- ban viselt: Wolf Ede volt.

Szőts János