Petőfi Népe, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-30 / 101. szám

Gcazdcsg sportsnűser mőius 1-én Már hagyományos, hogy má­jus 1-et minden városban és községben nagyszabású sport­műsorral ünnepük meg. Kecs­keméten ezúttal még a szokott­nál is több lesz a sportesemény. Május 1-én délelőtt két sport­ágban, kézilabdában a Katona József Gimnáziumban, kosár­labdában pedig a Belső Városi Sporttelepen rendezik meg a „Május 1. Kupát”. Rendkívül érdekes lesz a labdarúgóműsor. A két nap alatt több helyi rangadóra kerül sor. Május 1-én délután 5 órakor a Szállítók—Fémmunkás, május 2-án 5 órakor a KTE—Légierők mérkőzés van műsoron. Az ökölvívók 2-án 10 órakor a Bp. Ganz-MÁVAG csapatát látják vendégül. Vasárnap délelőtt NB I-es kosárlabdamérkőzés és NB I-es tekemérkőzés is lesz. Röplabda NB 91. Bajai Honvéd—Debreceni Gördülőcsapágy Gyár 3:0 (6, 12, 2) NB II. férfi. Debrecen, 200 néző, v.: Nagy S. B. Honvéd: Páncsics, Bogdán, Gerlei — Ozwald, Fazekas, Ka- sziba. Csere: Szalay. Javuló játékkal biztos győ­zelmet aratott a bajai csapat Debrecenben is, a nem túlnagy játékerőt képviselő újonc NB 11-es csapat* ellen. Jók: Pán­csics, Bogdán, Gerlei, Fazekas. Bene a magyar válogatott csapat Egyetlen gólveszélyes embere colt. Sokat mozgott — két gólt is lőtt — de mégis többet vár­tunk tőle. NÉZÖCSÜCS született szer­dán a Széktói Stadionban. A le­látó már az előmérkőzcs vége felé megtelt. Ehhez hasonló tö­meg csak egyszer — a megnyi­tó napján — foglalt helyet be­tonlépcsőkön, de a belépés ak­kor teljesen ingyenes volt. Jól vizsgázott a kecskeméti rende­zőgárda. A közönség elhelyezé­se a „csúcsidőpontban” is za­vartalan volt a mérkőzés után pedig különösebb torlódás nél­kül távozhatott mindenki. Az AKÖV is derekasan helytállt. Néhány autóbusz ugyan késett, de ennek a máriavárosi állomás „műsoron kívüli” sorompója volt az oka. Egy kis szerencsé­je is volt ezen a napon a kecs­keméti sportkedvelőknek. A második félidő közepe felé vé­szesen sötét felhők tornyosultak a stadion felett. A közönség mégis kitartott és csak néhá- nyan indultak hazafelé. * ÉRDEKES körülmények kö­zött szerezte második győzelmét 0 legjobb atlétika! eredmények 1964-ben NŐK 800 méteres síkfutás: ködő női szakosztállyal. Olyan sok van, hogy nálunk egy-kettő nem számít? Ideje lenne már rendet te­remteni a Félegyházi Remény­ség háza táján, mielőtt végleg semmivé válik hosszú évek munkája. Sz. Z. a Kecskeméti Vörös Meteor asz­talitenisz csapata. A kecske­méti csapat kérte a mérkőzés elhalasztását és a szolnokiak hajlandók voltak erre, de az országos szövetség nem adta meg engedélyt, s így a Vörös Meteor vasárnap el is utazott Szolnokra. Mégsem játszottak, mert hiába várták a hazaiakat, azokat sehol sem lehetett meg­találni, így a kecskeméti csapat 20:0 arányban nyerte a mérkő­zést. A KISKUNFÉLEGYHÁZI Re­ménység VSC női kosárlabda- csapatát háromszori indokolat­lan ki nem állás miatt a me­gyei bajnokságból töröltük. — így hangzott a kosárlabda szö­vetség határozata. Hónapok óta húzódó ügy végére tettek ezzel pontot, de a szövetség vezetői a szabályok értelmében csele­kedtek. Vajon hogyan fordulha­tott elő, hogy a félegyházi lá­nyok —, akik még a múlt ben az NB II-ben szere­peltek — egyszer Kecskeméten, kétszer pedig a saját otthonuk­ban nem tudtak kiállni? Nem azért, mert nem volt elég játé­kosuk, hanem mert egyenetlen­ség, széthúzás és féltékenyke­dés és sértődöttség dúl a veze­tők és a játékosok között. Fél­egyháza sportja szegényebb lett egy nemrég még igen jól mű­Szabó G. (i) (Bajai MTE) 2:31,6 BajtaiM. (i) (K. Katona G.) 2:37,0 Horváth E. (i) (Bajai MTE) 2:37,8 Hertelendi I. (i) (Bajai MTE) 2:4"o,2 Horváth K. (i) (B. Tóth K. G.) 2:41,7 Csuka J. (1) (Kiskunmajsa) 2:43,0 PestalityM. (i) (Bajai MTE) 2:44,6 Mezei M. (i) (Bajai MTE) 2:47,0 Mikó Zs. (s) (Bács m. Sí) 2:19,0 Sümegi K. (s) (Bajai MTE) 2:51,0 A 3 perces III. o. szintet 16 ver­senyző érte el. 80 méteres gátfutás: Hertelendi I. (i) (Bajai MTE) 13,2 Székely A. (s) (Bács m. Sí) 13,5 Pestality M. (i) (Bajai MTE) 13,8 Kiss M. (i) (K. Katona G.) 14,6 Szabó G. (i) (Bajai MTE) 14,8 Velin V. (i) (Bajai MTE) 14,8 Gyulavári M. (s) (Bajai MTE) 14,8 Csenki M. (s) (F. Móra G.) 15,1 Radies E. (i) (Bajai MTE) 15,1 Sörös E. (s) (Bajai MTE) 15,1 A 15,8 mp-es III. o. szintet 16 ver­senyző érte el. 4x100 méteres váltófutás: K. Katona J. Gimnázium 53,3 Kecskeméti városi válogatott 53,8 Bajai MTE 54,1 Sipos második szabadrúgásból lőtt gólja a vendégcsapat hálójában. 4x200 méteres váltófutás: Bajai MTE I. 1:56,2 Bajai MTE II. 1:56,8 3x800 méteres váltófutás: Bajai MTE 7:43,4 F. Móra Gimnázium 8:14,4 Kiskunmajsai Dózsa G. 8:14,9 Értesítjük kedves vendé­geinket, hogy 1965. május 1-én újra megnyitjuk Baián a Pandúr szigeten a Közkedvelt Vénusz kisvendéglőt Hideg és meleg ételek, ita­lok nagy választékban. Cso­portos rendezvényeket elő­zetes bejelentés szerint vállalunk. _______ 2K36 A m érkőzés után egykori osztálytársai, régi barátai és ifjú tisztelői vették körül Fenyvesi dr.-t. Apréhir RENAULT személygépkocsi, kétülé­ses Danuvia, éves borjúk eladók. Orgovány, Halasi út, 24 km-kő irá- nyában. Kovács Bálint.__________6534 KÉ T db ártány mangalica, 1 évesek eladók. Kecskemét, Hegedűs köz, Talfája 63. Hutás István.________6535 EL ADÓ Hetényegyháza, Petőfi ut­cában négy kimért, térképezett ház­hely. Érdeklődni: Kecskemét, Kő­híd u. 32. 6536 FILODENDRON (nem futó) fiatal, 19 óriás levelű eladó. Kecskemét, Bercsényi u. 18._______________ 6537 EL ADÓ villatelek, fele is. Kecske­mét, Hunyadiváros, Mátyás király krt. Rosmann. 6540 KÉTSZOBÁS vagy egyszobás la­kást keresek költségmegmegtérítés- sel vagy OTP-kölcsönnel házat át­veszek. Kecskemét, Hegedűs köz 55. szám. 6542 HÁROMSZOBAS, kertes családi há­zamat 307 négyszögöl telekkel, 72 db nemes őszibarackkal betelepítve és villamos öntözéssel felszerelve el­cserélem központi egy- vagy két­szobás lakásért, ráfizetéssel. Kecs­kemét, Hegedűs köz 55. 6543 FÉLPORTAS telek eladó. Kecske­mét, VIII. kér., Ajtósi u. 8. Érdek­lődni: ugyanott máj. 1—2, egész nap, máskor du. 16 órától. 6544 FEHÉR hízott sertés eladó. Kecske­mét, Cserhát u. 6. Rendőrfalu. 6545 350-ES IZS motorkerékpár eladó. Kecskemét, Rendőrfalu, Joó Mária u. 15. Érdeklődni 5 óra után. 6546 ELADÓ 4 HP vízhúzó MIA motor szivattyúval együtt. Kecskemét, Kő- rösihegy 72. Sántáék. 6548 ELADÓ két különálló ház, beköl­tözhető lakással, 800 négyszögöl te­lekkel, autóbusz- és vasútmegálló mellett. Értekezni: Kecskemét, Bé­ke tér 7. 6550 HÁZ eladó, két részben is. Kecs­kemét, Szeleifalu, V. u. 13. sz. 6551 SZIKVIZKIHORDÓT felveszek. Ga- cza, Kecskemét, Hunyadiváros 53. 6552 Bö tejelő gyengefias tehén eladó. Kecskemét, Kisfái 202. Lenkeiék. Ér­deklődni a helyszínen. 6553 ELADÓ kis családi ház, azonnal be- beköltözhetŐ. Kecskemét, Körösi- hegy 10. Ceglédi út, Faragó. 6554 GÉPI favágást vállalok. Gonda Má­ria, Kecskemét, Széchenyiváros 61. szám. 6555 ELADÓ 4 db 8 hónapos, 3 db 6 hónapos, 1 db 18 hónapos sertés, 2 db mindenórás vemhes üsző. Érte­kezni Kecskemét, Talfája 116. Vacsi út, 8 km. Fazekas Ferencnél. 6556 GYERMEKGONDOZÁST vállalok. Kecskemét, Eszperantó u. 10. Szabó- né. 6557 FELVÉTELRE keres gépírónőt a Pf. 6978/1 (Városföld). Jelentkezés levél­ben „Részletes” jeligére a kiadóhi­vatalban. 6558 ELADÓ háromszobás ház 307 négy­szögöl, őszibarackos telekkel. Kecs­kemét, Hegedűs köz 55. 2020 ELADÓ Skoda Octavia Super 20 000 km-rel. Nagykőrös, Biczó Géza u. 1/a. 2082 KÉT szoba, összkomfortos lakást keresek költségmegtérítéssel. Érdek­lődni: Kecskemét, posta büfés. 2090 ELADÓ 1 darab Wartburg új fél­tengely, jégszekrény, használt kis- szegedi cserép. Érdeklődni délután 4-től. Kecskemét, Csóka utca 42. szám. _______________________________2097 TR ABANT személykocsi-kiutalást átveszek. Kecskemét, Csóka utca 42. szám. 2098 57-ES üzemképes Tátra személyko­csi olcsón eladó. Kecskemét, Rend­őrfalu, Joó Mária utca 7. szám. Tó- bi Kálmán. 2099 ELSŐRENDŰ, príma 4 éves fias te­hén eladó. Kecskemét, Rendőrfalu, Joó Mária utca 7. Tóbi Kálmán. 2100 KESKENY nyomtávú Diesel moz­donyjogosítvánnyal rendelkező nőt­len férfi elhelyezkedne mozdonyve­zetőnek vidékre is. Kecskemét, Mat- kói út 4. 2113 BEJÁRÓNŐNEK elmenne délután fél 2-től este 7-ig középkorú asz- szony. Ajánlatokat „Megbízható 88321” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 2115 ELADÓ fekete Pannónia motorke­rékpár. Kecskemét, Csáktornyái ut­ca 69. 2116 GYENGEFIAS tehén eladó. Kecske- mét, Nyárlőrinc, Iskola utca 5. Du­dás László. 2117 KÉTSZARNYAS üvegajtó, benzin­főző, fali víztartály, fehér sublót, asztal, kétajtós szekrény eladó. Kecskemét, Magyar utca 43. Né­meték. 2118 GYENGEFIAS és hasas tehén el­adó. Kerekegyháza, Kasza-tanya dűlő 44. Berta János. 2119 KIS családi ház eladó, elfoglalható. Kecskemét, Voelker-telep, XIII. ut­ca 2. 2121 ELADÓ nagyképernyős Budapest tv kifogástalan, garanciával, áron alul, sürgősen. Ugyanott fekete Pannónia motorkerékpár. Megtekinthető va­sárnap. Kecskemét, Szegedi Lajos utca 23. Tóth Sándor. 2128 ELADÓ Kecskemét, Árpádvárcfs 7/a. szám alatt azonnali lebontásra való 13 méteres épület. Érdeklődni II. számú Konzervgyárral szemben, Bertáéknál, palántatelepen. 2186 d e t é s e k ELCSERÉLEM szoba, konyhás, spei­zos lakásom hasonlóért. Kecske­mét, Szalvai Mihály körút 11. 2130 ÜZEMKÉPES 1100-as Skoda furgon személykocsi eladó. Kecskemét, Bé­ke tér 6. 2132 ELADÓ 175-ös generálozott Tünde robogó. Faddi Lajos, Kunfehértó, állami gazdaság. __________________2133 14 CSALÄD méh eladó. Kiskunha­las, Virág utca 32. Törzsök János. 2143 500 KÖBCENTIS szinkronos Trabant 15 000 kilométerrel, 38 000-ért azon­nal eladó. Kiskunfélegyháza, Vörös Október Tsz irodájában. 2135 SZOBA, konyhás lakást keresek költségmegtérítéssc«i. Leveleket „Egyszerre fizetek 88340” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe ké­rek. 2138 SZEMÉLYKOCSIMMAL másodál­lást vállalok. Ajánlatokat „Pontos, gyors 88341” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 2139 3 ÖL rozsszalma eladó. Kecskemét, Külső-Szabadság út 13. Reáliskola mögött. 2141 AZ IZSÁKI földművesszövetkezet több éves vezetői gyakorlattal ren­delkező, adminisztrációban jártas mestercukrászt azonnali belépéssel felvesz, megfelelően gépesített köz­ponti cukrászüzem vezetésére. Er­kölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezés az izsáki földművesszövetkezet központi iro­dájában. 2155 ELADÓ fürdőkád. Kecskemét, Zsi­nór utca 47. Érdeklődni délután 2 óra után. 2143 ELADÓK horogfák, gerendák, férfi­kerékpár, nagyméretű konyhaszek­rény, ruhásszekrény, asztal. Kecs­kemét, Alsószéktó 132. Csikós Mi- hályné. 2144 ELCSERÉLEM kecskeméti bérházi, földszintes, összkomfortos lakáso­mat két külön egy-egy szobásért, vagy külön bejáratú szobáért. Leve­leket „Leninváros 88347” jeligére a kecskeméti Hirdetőbe. 2145 ELADÓ két szoba, összkomfortos házrész beköltözhetően. Kecskemét, Külső-Szabadság út 3. szám. Ér­deklődni 5 óra után lehet. 2147 49 KÖBCENTIS Jawa motorkerék- pár és százas kútcső eladó. Kecs­kemét, Szarkás 95. 2150 KECSKEMÉT, Kuruc körút 25. szá- mú ház eladó, részben elfoglalható. ____________________________________2151 EL ADÓK szép hálóbútorok, kony- hakredencek, páros ágyak, hármas- szekrény. Kecskemét, Kossuth kör­út 23., volt zsibpiacnál.______ 215* 600­AS Trabant személygépkocsi el­adó. Tiszakécske, Sárhalmi Iskola. _____________________________________2154 ELADÓ kétszer kétszobás ház, fele azonnal beköltözhető. Lendvai Jó­zsef, Kunszentmiklós, Sallai u. 1. _____________________________________2158 KECSKEMÉT, Kölcsey utca 13. szá­mú ház utcai fele része eladó, vétel esetén beköltözhető.______________2167 ÉP ÍTÉSI anyagot elcserélem főbér­leti lakásért, megegyezés szerint. Kecskemét, Voelker-telep, XII. utca 2. Érdeklődni: délután 3—6-ig ifj. Király Pálné. 2170 ELADÓ konyhabútor, szőnyeg, tra­gacs, kerek asztal, kerékpár Don­gó-motorral. Kecskemét, Sétatér ut­ca_13. ______________________________2171 MI NDEN elfogadható árért Csepel 125-ös motorkerékpár eladó. Kecs­kemét, Szarvas utca 17. 2172 TETÖCSERÉP eladó. Kecskemét, Mária utca 19.____________________2173 EL ADÓ beépített cserépkályha, há­ló- és kombinált szobabútor. Kecs­kemét, Kőrösihegy 2. Pethő Lajos. _______________________ 2174 NA GYMÉRETŰ egy szoba, összkom­fortos lakásomat elcserélem két­szobás, összkomfortos udvarosra, megegyezés szerint. Érdeklődni: dél­után 17 órától. Kecskemét, Nyár utca 1. Gergely. 2175 ELADÓ Méheslaposban 183 négy­szögöl házhely. Érdeklődni: Kecske­mét, Bakonyi Antal utca 48. 2176 SKODA 440-es személykocsi, gene­rálozott, príma állapotban eladó sürgősen. Kecskemét, Rákóczi út 21. szám._________________________ 2177 KE CSKEMÉT, Bethlen körút 19. számú ház eladó. Érdeklődni hely­színen. 2179 ELADÓ 18 000 km-t futott zöld Pan­nónia motorkerékpár kifogástalan állapotban. Kecskemét, Erdősi Im­re utca 2. 2181 SZÖVETKEZETI szoba, összkomfor­tos lakást átveszek. „I. emelet 88317” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 2182 9 HÓNAPOS süldők eladók. Kecs­kemét, Talfája 11. Budai úton, Koncék. 2183 DUNA oldalkocsit veszek. Kecske­mét, Voelker-telep, VI. utca 5. 2184 ELADÓ hálószobabútor és szekrény. Kecskemét, Budaihegy 56/b. Hege­dűs közön, Laczkóék. 2129 ELADÓK kedvezményesen gyönyö­rű dió, festett hálóóbútorok, mo­dern rekamiék, fotelek, székek, szép konyhák olcsón, matracok, sodrony. Kecskemét, Vak-Bottyán utca 9. Rákóczi útnál. 2187 ELADÓ hálószobabútor, háromajtós szekrény. Kecskemét, Zsinór utca 50. sz. 2188 ELADÓ várostól 5 km-re 2 hold szőlő épülettel. Kecskemét, IV. ker„ Óz utca 18. aioa

Next

/
Oldalképek
Tartalom