Petőfi Népe, 1960. április (15. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-24 / 96. szám
1960. április 24, vasárnap 3. oldal Megkezdődtek a népi ülnökük választásénak előkészületei A Kecskeméti Cipőgyárban már megtartották a felölőgyűlést Ebben as évben országosan 27 ezer népi ülnököt választanak. A választások során olyan személyeket jelölnek népi ülnököknek, akik a bíráskodásban méltó módon képviselik a dolgozó népet, kellő politikai ismeretekkel rendelkeznek, megfelelő élettapasztalatuk van és nemcsak munkájukkal, hanem emberi magatartásukkal is kitűnnek. Megyénk üzemeiben, vállalatainál, mezőgazdasági üzemeiben és egyéb intézményeiben május 15-ig tartanak jelölőgyűléseket és június 30-ig választják meg a bíróságok népi ülnökeit. Az elmúlt napokban a Kecskeméti Konzervgyár I-es telepén közel 150 dolgozó jelölte ki küldötteit a megyei és járásbíróságra népi ülnöknek. Csütörtökön délután a Kecskeméti Cipőgyár dolgozói Jöttek össze a gyár kultúrtermében, hogy ők is kijelöljék azokat a dolgozókat, akik példamutató munkájúkkal rászolgáltak arra, hogy a bíróságon három éven keresztül részt vegyenek az igazságszolgáltatás munkájában. Sü tő József a gyár szak- szervezeti titkára nyitotta meg a jelölőgyűlést, majd dr. Száj bel István járásbírósági tanácsvezető ismertette a népi ülnökválasztás fontosságát. Bevezetőben beszélt az alkotmányos jogokról, a népi ülnökök megtisztelő feladatáról. — Az Alkotmány rendelkezésének teszünk most eleget — mondotta dr. Szájbei elvtárs. — Olyan dolgozókat jelöljünk erre a tisztségre, akik ténylegesen A tsz-brigádok pártcsoportjai a termelést segítik EGYRE NAGYOBB taglét- «zámmal működnek megyénk termelőszövetkezeteiben a párt- iZervezetek. Az elmúlt két hónap alatt például taglétszámuk 8*00 fővel gyarapodott. Az alapfedezetekben az elmúlt év őszén 1800 hallgatóval szervezték meg az időszerű kérdések tanfolyamát, 32 termelőszövetkezeti községben pedig előadás- sorozatot tartottak a különböző politikai kérdésekről. A politikai oktatást a napokban ünnepélyes keretek között fejezték be. A POLITIKAI OKTATÄS befejezése után újabb feladatok várnak a tsz-pártszervezetekre. A megye legtöbb tsz-ében már megkezdték az 1200 termelőszövetkezeti munkabrigád párt- csoportjainak kialakítását, amelyek a nyári időszakban szervezett, önálló munkát tudnak végezni* — tekintettel arra, hogy a nagy tsz-ekben a brigádok távol dolgoznak egymástól. A PÁRTSZERVEZETEK, a pártcsoportok szervezésén kívül, számos új kezdeményezéssel segítik a termelést. A duna- vecsei járás kommunistái például megszervezték az »egy süldő«-mozgalmat, A tagok egy-egy süldővel gyarapítják a tsz sertésállományát. A mozgalom eredményeképpen — mely már az egész megyében elterjedt — már több ezer süldővel növelték a tsz-ek sertésállományuk létszámát. A BAJAI JÁRÁS tsz-eiben a kommunisták kezdeményezésére a tagok — anyagi helyzetüktől függően — kisebb nagyobb öszeggel növelik a szövetkezet vagyonát. A járás területén eddig több mint 300 ezer forintot adtak össze. Olcsóbb lett a növényvédőszer Ez év április 1-től egyes fontosabb növényvédőszerek árát jelentősen csökkentette az állam. Ismeretes, hogy egyre nagyobbak a követelmények mind belföldön, mind külföldön. A hibás, beteg gyümölcsöt, vagy egyéb terményt nem tudjuk exportálni és a hazai fogyasztók is joggal bosszankodnak, ha nem megfelelő árut találnak az üzletben. A növényvédőszerék árának jelentős csökkentésével államunk eiő akarja segíteni, hogy a termelők minőségileg jobb terméket vigyenek a piacra. Ez saját érdekük is, mert magasabb árat kapnak érte. Elsősorban a kéntartalmú, továbbá az idegmérgek csoportjába tartozó növényvédőszereknél van igen jelentős árleszállítás. A DDT 10 százalékos porozószer nagy csomagolásban eddig 1220 forintba került mázsánként, az új ár 690 forint A HCH 10 százalékos porozó- szer nagy csomagolásban eddig 1040 forintos árban került forgalomba, most 430 forint mázsánként. A HCH 20 százalékos tudják és akarják Is teljesíteni azt a szép, de nehéz feladatot, amely rájuk vár bíróságainknál. A cipőgyári dolgozók öt munkatársukat jelölték népi ülnöknek. Valamennyien régi dolgozói a gyárnak, élenjárnak a munkában és mindenkor becsülettel teljesítették a rájuk bízott feladatokat Sebestyén Mihály kiváló munkás, id. Szepesi József már 1945-től dolgozik a cipőgyárban, Varga Sándor szintén régi szakmunkás, Gyulai Ferenc és Nyári Ferenc ugyancsak példamutató dolgozók, s így remélhető, hogy valamennyien biztosan, becsülettel és mindenkor igazságosan végzik majd népi ülnöki muníkájukat. Megyénk területén — Kecskeméten is — az elkövetkező napokban több helyen kerül sor népi ülnökök jelölésére, (m) ÉPÜL AZ ISTÁLLÓ ötven növendékmarha számára épül istálló a Talaházi Aranykalász Termelőszövetkezetben. Amikor a közös gazdaság alakult, az elmúlt év elején, még egy épület sem volt a környéken, azóta szinte rohamosan létesülnek az állatok számúra az ólak, istállók. Valóságos tanyaközpont épült egy év alatt. Még az idén tízvagonos górét is építenek. — A rózsák már elfogytak, szivecském... Külföldi vendégek a Béke-hónap rendezvényein A Hazafias Népfront Bács- Kiskun megyei bizottsága által szervezett Béike-hönap eseményeiről beszámolva már több ízben megemlítettük, hogy több község bókegyűlésén külföldi vendégek is megjelentek, s ott fel is szólaltak. Mint legutóbb hírt kaptunk, újabb külföldi vendégek jelentették be részvételüket a Béke-hónap eseményein. A népfront megyei biAz írószövetség elnöke Kecskeméten Kedden, április 26-án Kecskemétre látogat Darvas József, az írószövetség elnöke, és előadást tart a szakszervezeti székházban. Beszél a régi és új írószövetség közötti különbségről, a vidéki irodalom helyzetéről, az ellenforradalom irodalmi ábrázolásáról, az új írószövetség terveiről, külföldi utazásainak tapasztalatairól, kritikai életünkről, a magyar és a világirodalom kapcsolatáról, és egyéb fontos kérdésekről. A Szakszervezetek Bács-Kiskun megyei Tanácsának Művelődési Otthona nehéz és szép feladatot vállalt magára ennek az előadásnak megszervezésével. Bízunk abban, hogy a gyárak, üzemek, termelőszövetkezetek irodalomkedvelő dolgozói nagy számban hallgatják végig az írószövetség elnökének fejtegetéseit április 26-án, kedden délután fél 6 órakor, a szakszervezeti székház földszinti nagytermében. Az előadás előtt a megye és a város vezetői találkoznak Darvas Józseffel és a megyénkben élő írókkal. zottságától az alábbiakról értesültünk: Április 24-én délelőtt 10 órakor Helvéciára cseh, Lajosmi-* zsére szovjet, Hajósra pedig keletnémet vendégek érkeznek* Lajosmizsén a békegyűlést a községi népfront-bizottság újjá- választásával kötik egybe. Április 26-án délután 6 óraikor Bátyán albán, 30-án Miskén cseh és Drágszélen pedig vietnami vendégek jelennek meg a békegyűlésen — ugyancsak délutáni 6 órakor. Május 5-én délután 7 órakor Felsőszentivánon albán, május 6-án Kecskeméten francia, május 8-án Solton délelőtt 10 órakor kínai, Balotaszálláson plédig — ugyancsak május 8-án délelőtt 10 órakor — vietnami vendégeket várnak. Gazdag a továbbá program is. Május 9-én Vaskútra cseh; 14-én Carára kínai, 15-én Bács* bokodra koreai, ugyancsak Csa- volyra német, majd 16-án Kisszállásra bolgár vendégeket várnak. Egyébként az április hó 9-től május 10-ig tartó Békehónap idején mintegy 50 községünkben lesz békegyűlés, Becsületes, dolgos emberekké válnak permetezőszer eddig 2220 forint ^020 íorlirtba ikerül ■|wj^wvyi*i*i*i<¥>i*v*i*>****A*AAAAAA^AAAAAAA**^>*A**AAAAAAAAAA<>*^>^w*AAA*w^**^**^AAA*A*****A**AA^******< száz kilogrammonként. Tovább lehetne sorolni az árcsökkenést, amely egyes növényvédőszereknél eléri az 50 százalékot is. Mindez lehetővé teszi, hogy a már soronlevő, többek között a burgonyabogár elleni védekezés kapcsán a termelők olcsóbban tudják megoldaná a kártevők elleni védekezést. m ‘ T t |. '^5 | ■V v. í ü Üli A • * ITT ATOtÓ- LOTTÓ I* lí A nagy összegű Báes megyei nyeremények sok emberben ébresztik íel a lottózás és totózás iránti vágyat. Pillanatokon belül embergyűrű vette körül Kecskeméten is a szelvényeket árusító kocsit. Vajon hányán állnak majd sorba a nyeremények kifizetésekor? i Szabó elvtárssal, a Solti Állami Gazdaság igazgatójával éppen búcsúzásra kezelünk, amikor megszólal a közelünkben egy harminc-negyven közötti férfi. — Szabadság, elvtársak köszön idegenes kiejtéssel, s látszik rajta, hogy közölni szeretne valamit a vezetőjével. Sűrűn pislog a vörhenyes szempillájával, az egész ember naiv gyermetegség benyomását kelti. Érdekel, hát nem ülök még az autóba, megvárom, miféle diskurzust folytat a gazdaság első emberével. ir— Igazgató elvtárs — kezdi —, ne tessék engem elküldeni, hiszen tetszik tudni, már öt éve itt vagyok a gazdaságban. Soha nem volt velem baj... — Szeret itt dolgozni? — kérdem tőle. — Oh, nagyon — csillan fél a szeme, s a hangja modulációjában is benne van, hogy a gazdaság nagyon sokat jelent számára. *— Jó, most menjen, majd beszélgetünk még arról a dologról — felel neki Szabó elvtárs, s a hanghordozásából észre veszem, hogy szívügye ennek az „■mbernek a sorsa. t-s A raktárnál dolgozik, s mert rendellenességet tapasztaltam a munkája körül, most megijedt — magyarázza aztán, ahogy a másik odábbállt. — Lopott? — Nem... Egy kis hanyagság. .: r— És elbocsátja? — Szó sincs róla ... Különben Halasról való kolompár. — Cigány? Vöröshajú létére? Nem látszik rajta. — Igen, az. Mintegy hetven kolompár dolgozik a gazdaságban . i. No, nem elsőosztályú munkaerő egyik sem, de amit évek során fejlődtek, szinte csodálatos. Es beszél a cigányairól, de annyi szeretettel, ahogy a csintalan, életrevaló, viszont fejlődőképes nebulóit emlegeti a hivatását szerető tanító. A tanító, aki tudja, hogy olyan emberek kerültek a kezére, akiket nagyon mélyről kell felhozni, s miként a fát, számos vadhajtástól kell megtisztítani. Emberséggel, humanitással, kiváló pedagógiai érzékkel végzi ezt a munkát az igazgató; ő, akinek az az elsőszámú feladata. hogy jó terméshozamokat érjen el a gazdaság. Nincs hiba ekörül sem, most kapták meg a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját, — de már tudom, a gazdálkodás kitűnő eredményeinek egyik oka az, hogy bánni tudnak itt a dolgozókkal. S mert tudom azt is, hogy Szabó elvtársat évtizedek, még a felszadulás előtti évek óta a párt, a munkásmozgalom tanította meg a neveléshez is értővé, nem csodálkozom azon, hogy ért a cigányok »nyelvén« is. Nem haragudott rájuk akkor sem, amikor megtréfálták. Tavaly ünnepséget rendeztek a gazdaságban, s azt mondta nekik, hogy a kontójára ihatnak egy-egy fröccsöt Nosza, jó néhány száz forintját úsztatták le a tréfacsinálók. De megérte, mert még így is szorosabbá vált közte és közöttük a kapcsolat És ez fontos ahhoz, hogy nevelhesse őket. Hogy valóra váljanak reményei, de mindannyiunké is, amikor azt mondja róluk: »Nem kell hozzá sok idő, s felveszik bárkivel a versenyt fegyelmezettségben, a munka szeretetében, megbízhatóságban is.« Tarján István