Petőfi Népe, 1960. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-23 / 19. szám
A Kecskeméti Épületlakatosipari Vállalat 1959-ben megsokszorozta termelését, munkáslétszáma pedig megduplázódott. E fejlődés a szakmai utánpótlás gyors felfejlesztését tűzte napirendre. Ennek megfelelően a vállalat vezetősége a régi betanított munkások közül negyvenhetet átképzős tanfolyamon ismertetett meg a lakatos szakma elméleti és gyakorlati alapfogalmaival. Az átképzősök a helybeli iparitanuló-iskola vizsgabizottsága előtt számolnak be, hogy mennyire jutottak a hat hónap alatt. Képünkön a vizsgázók egy csoportja — Szőlősi János, Pólyák Gyula, Zsámboki József és tanítómesterük. Lázár János (svájci sapkában) — látható. ÁTKÉPZ ŐSÖK 1960. január 23, szombat .A MAŰVAÍ? SZOCIALISTA MÜNkÁSPAPf BÄCS-KISKUN MEGYEI LAPJA Mázsaszámra fogy a narancs, banán, citrom, füge Kecskeméten; a kereskedelem bírja a „versenyt“; „fáznak“ a déiigyiimöicsök Ismerkedünk a datolyával Szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak az üzletek kirakataiban díszelgő déli gyüHo! milyen összeget fordítanak az idén az állami házak tatarozására MEGYÉNKBEN az idén közel 12 millió forintot fordítanak az állami tulajdonban levő házak felújítására, karbantartására. A kisebb beszerzésekre és tervezési munkákra előirányzott összeg megyei szinten pedig 583 ezer forint. A háztatarozásokra előirányzott összegből a városok közül Baja 2100 000, Kiskunhalas 1300 000, Kiskunfélegyháza és Kalocsa egy-egy milliót kap, míg Kecskeméten 4 800 000 forint van előirányzóvá felújításra és karbantartásra, A KECSKEMÉTI Ingatlan- kezelő Vállalat ebből az ősz- szegből egy év során teljesen felújítja a Kisfaludy utca 2, a Batthyány utca 2., a Klapka Télen is dolgoznak a tsz» tagolt Az újonnan alakult termelőszövetkezetek még csak most tervezik, a régebbiek pedig általában mindenütt megvalósították a tsz-tagság téli foglalkoztatását. A tsz-tagok számára is jó, ha a tavaszi előlegosztás idejére munkaegységet szereznek. Azonkívül vannak olyan mezőgazdasági tennivalók, amelyek éppen télen, illetve tél vége leié esedékesek. A gazdálkodás szempontjából olyan fontos istállótrágyázás, az összegyűlt szervestrágya kihordása a szántóföldek szélére, télen a havon, sokkal könnyebben megoldható. A szerszámjavítás, kukoricamor- zsolás, vetőmagtisztítás, a dohánylevelek bálázása és simítása, valamint a kertészeti melegágyak előkészítése szintén ezeknek a napoknak, heteknek tennivalói közé tartozik. Nem is tétlenkednek a Sükösdi Vörös Zászló, a Felsőszentiváni tJj Élet, a Garai Vörös Csillag, a Nagybaracskai József Attila és még számos termelőszövetkezet tagjai. A tavakkal, nádasokkal bíró szövetkezeti gazdaságokban pedig a nádkitermelés folyik, részben a szövetkezet saját céljaira, részben kiadásra, K, A. utca 11, a Mátyási utca 3. és a Marx tér 4. szám alatt levő épületeket. Ezekre az épületekre egymillió forintot irányoztak elő, s a munkát a vállalat saját rezsis felújításként végzi. Ugyancsak saját rezsiben történik meg egymillió nyolcszázezer forint fel- használása karbantartásokra, javításokra. IDEGEN kivitelezők 2 millió forint felújítási, illetve karbantartási munkát végeznek. Többek között a Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelőipari Vállalat végzi el a Lestár tér 1. és a Nagykőrösi utca 27. számú épület tatarozását és külső felújítását, amely együttesen 1 200 000 forintba kerül. Az előirányzott felújítási keretből hajtják végre még egyes állami házakban a villanyátállást (110-ről 220 voltra), s kisebb szakipari jellegű karbantartásokat. mölcsök, s hadd tegyük hozzá: kelendők is. Ellátogattunk néhány boltba, s érdekes következtetésre jutottunk egy rövid délelőtt folyamán. Elsőnek a MÉK 12-es számú zöldség-mintaboltját kerestük fel. Kosa Pál üzletvezető elmondta, hogy decemberben több mint 11 mázsa narancsot, 900 kilogramm citromot, 11 mázsa olasz gesztenyét, 100 kilogramm datolyát és 713 kilogramm fügét vásárolt ebből a boltból a lakosság. — Nem kell azonban azt hinni — mutat a raktárhelyiségre —, hogy kiapadtunk, mert déli gyümölcsből bőségesen el vagyunk látva. Kisebb tételekben vásárolnak déli gyümölcsöt az 1401-es számú édességboltban, ahol 10 —20 dekás datolyás csomagokkal távoznak a vevők. Ebből a gyümölcsféléből hétfőn 12 kilogramm kelt el. Mint megtudtuk, az üzletvezetőnő a napokban feltüntette a datolya nevét, mert eddig a vásárló- közönség többsége — nem tudta. Jó volt megállapítani a Rákóczi úti 1103-as számú ön- kiszolgáló boltban tett látogatásunk alkalmával, hogy 25— 30 százalékkal több déli gyümölcsöt vásárolt a lakosság az PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanacs lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős szerkesztő: Welttier Daniéi. Kiadja: a Petőfi Népe .Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Pártépítés és ipari rovat: H-22 Szerkesztő bizottság: 10-aa Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 17-09 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 11 Ft. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Tel.: 15-29, 27-49 ünnepek előtt, mint 1958 hasonló időszakában. Decemberben 5 mázsa citrom. 5 mázsa narancs, 3 mázsa füge és 2 mázsa mogyoró fogyott el. Külön említést érdemel, hogy a karácsony előtti két napon 152 kilogramm narancsot adtak el. Hiány tapasztalható viszont a 104-es számú csemegeboltban. Igaz, narancsból korlátlan mennyiségben lehet kapni, de Lakatos Ferenc vezetőhelyettes alig várja a citrom, a banán stb. megérkezését, amelyek sajnös hiánycikknek számítanak. A múlt hónapban tudniillik úgy »megrohanták« az üzletet, hogy narancsból és citromból csakhamar 60 mázsa fogyott el. Végül érdeklődtünk a FŰSZERT áruforgalmi osztályvezetőjétől: — A hiány oka — mondotta — az, hogy a fennálló fagy- veszély késlelteti a szállítást, s még a jól zárt vasúti kocsik sem biztosítanak kellő védelmet a »didergő« déli gyümölcsök pusztulása ellen. Amennyiben javul az időjárás, citromból is bőséges mennyiség várható. (kohl) Ö MONDJA.. — Fiatalember. Ön megfeledkezett a jó modorról. Nem kért engedélyt, hogy rágyújthasson ... A kukorícatermesztés és a baromfitenyésztés neveléséről tárgyait a megyei feivásáriási operatív bizottság A megyei felvásárlási operatív bizottság ez évi első ülésén Buda Gábor elvtárs. a Terményforgalmi Vállalat igazgatójának élénk vitát kiváltó elpterjesztése alapján foglalkozott az elmúlt év második fele terményfelvásárlásának és a terménykölcsönök visszafizetésének a helyzetével, valamint azzal, hogy ebben az esztendőben miképpen szervezzék meg a naposbaromfi keltetését és a tenyésztőknek a baromfival való ellátását. Az első napirendi ponttal kapcsolatban többek között arra is határozatot hozott á bizottság, hogy a termelőszövetkezetekben tudatosítani kell az egy holdon 30 mázsa kukorica termelésének a jelentőségét és előnyeit. Azok a tsz-ek ugyanis, amelyek részt vesznek a fontos takarmánynövény 30 mázsás átlagtermésének az elérésére irányuló mozgalomban, holdanként legfeljebb 3 mázsa májusi morzsolt kukorica átadására külön szerződést köthetnek, s minden értékesítésre lekötött másfél mázsa után — az eredeti kereten felül — 90 forint átlagáron egy mázsa műtrágyát kapnak. Ami a baromfitenyésztés fellendítését illeti, megállapította a bizottság, hogy január végétől a keltetőállomások megkezdik a naposcsibe szétosztását a termelőszövetkezeteknek, és a földművesszövetkezetek útján az egyéni gazdaságoknak is. A megye termelőszövetkezetei részéről egyébként több százezer darab csirke és más baromfi tenyésztése várható, s ennek sikere érdekében az operatív bizottság határozatot hozott, amely szerint a keltetőállomásokon, a baromfifeldolgozó üzemekben és az állami gazdaságok telepein tanfolyamokat kell szervezni a szakemberek képzésére. Határozatot hozott az operatív bizottság arra is, hogy a jnegyei tanács y, bj mezőgazdasági osztálya brosúrában ismertesse a helyileg fellelhető baromfitakarmányok fel- használásának a módszerét. Egy Tri£jjf&ív°t kézbesített a postás: IsnfefíbZdJünk a szimfonikus zenekarhi^Qszereivel című hangversenyről Tudósít. Nézegetem, olvasgatom £ közben gyerekkori emlék zsong fel bennem. Kedves, ta* nulságos és e tárgyhoz illő, el* mondom hát. Iskolába menet mindennap egy kis crdőcske mellett ha* ladtam el. A fákon fészkeld töméntelen kismadár réggé* lenként trillákkal, füttyökkel, áriákkal köszöntötte az újuló életet cs az arra vetödőket. A hol elhalkuló, hol erősödő, olykor izgatottan repdeső, más* kor az egész tájon szétömlő in* gyen hangversenyt tudomásul vettem, s meglehetősen kö* Zömbösen nyugtáztam: énekel* nek a madarak. Ámde, pár hónap elteltével pajtásaim meg-megállítottak egy pillanatra. Hallod, az egész zenekarból kiválik a sárgarigó... Ott, a szélső fán gerlék fészkelnek, és így tovább. S attól kezdve már sokszorozott figyelemmel lestem a kis dalosokat és már nem azt mond* tam, hogy a madarak énekelnek, hanem a rigók, cinkék ... S gyönyörködtem, álmélkod-* tam, összehasonlításokat tettem. így van a legtöbb ember a szimfonikus zenekarokkal. Még a botfülűeket vagy hangversenyekhez nem szokott embereket is elkápráztathat a vonósok és fúvósok dübörgő for* tisszimója, lenyűgözhet — át* menetileg -— a sok hangszer nagyszerű együttműködése. Ámde öröme akkor lesz igazi, figyelme akkor nem lankad egy pillanatra sem, ha a zengő hangtengerből füle kiszűri már a fagott bugását, a hárfa rezgését, a mélyhegedű ko- morlását. Ehhez persze némi ismeretre, tanulásra van szükség. Ehhez ad segítséget, útmutatást a bányai Júlia Leánygimnázium KISZ-szervezete és az Állami Zeneiskola zenei kollégiuma által szervezett Zenei Kollégium, Az „Ismerkedjünk a szimfonikus zenekar hangszereivel” című sorozatban először a rézfúvós hangszereket mutatják be nagyhírű művészek közreműködésével. Itt lesz az operaház tagjaiból alakult „Budapesti Varasdy rézfúvós-együttes”. Közreműködik Vakács Mária, az Állami Zeneiskola tanára, a Bányai Júlia Leánygimnázium énekkara Lőrincz Béla karnagy vezetésével és az Állami Zeneiskola növendékei. Ismertetőt Ádám József, az Állami Zeneiskola igazgatója mond. A hangversenyt a Bányai Júlia Leánygimnázium dísztermében rendezik 25-én, hétfőn este fél 6 órai kezdettel. I-lcltai Vezetoségválasztó közgyűlést tart január 31-én. vasárnap délelőtt 10 ópai kezdettel a Kecskeméti Bélyeggyűjtő Kör. Kong a halálharang — 171 bika felett Amíg megyénkben nem vezették be a mesterséges megtermékenyítést, a köztenyésztésre szolgáló bikák száma meghaladta a 900-at. 1955-ben kezdődött a mesterséges megtermékenyítés, s ennek nyomán a bikák száma fokozatosan csökkent. 1958 decemberében már csak 539 volt. s ez a szám a múlt év decemberére 451 darabra apadt. A köztenyésztésben tartott bikák már az elmúlt években is a legjobban tejelő tehenektől származtak, s ezzel megyénk országosan elsők között volt a bikák minőségét illetően. Ebben az évben a mesterséges hálózat kiszélesítésével újabb 171 bika fokozatos kivonását tervezik, La a köztenyésztésben maradó bikák további minőségi javulását eredményezi majd, A mesterséges megtermékenyítő állomás 13 bikával működik. Ezek anyai tejtermelése átlagosan 6757 kilogramm, 4,04 zsírszázalékkal. Az állatok mind 88—90 küllemi pontszámmal rendelkező cgyedek, amelyek a megye szarvasmarha-tenyésztésében mind küllemi, mind pedig tejelési szempontból nagy javító hatásra képesek. Tavaly 70 községben, 33 körzetre felosztva folyt mesterséges termékenyítés. Az idea újabb 10 községet kapcsolnak be a hálózatba, atoely 38 körzetben mintegy 24 ezer darab tehenet jelent megyei .viszonylatban,